B1 blogcsalád



Az invázió, meg az ágensek - a Nemzet Obelixje eltépte láncait

Kövér László mostani legdurvább agymenései

2015. július 15. - Csák Gergely

Kövér László, a Nemzeti Obelix. Obelxiről tudni kell, hogy a francia képregény szerint a gall hős - van, ki e nevet nem ismeri? - kiskorában belezuttyant egy adag csodafőzetbe, mire kihúzták, már késő volt - annyira erős lett, hogy képtelen bánni vele. Nem ismeri fel a határait. 

És a bajusz is egyezik. 

Kövér László szupererős és képtelen bánni vele - most olyan interjút adott az egyik fideszes portálnak (te jó ég, mennyit tartanak fenn a pénzünkön, már megszámolni is belefárad az ember), hogy a szórakozási faktor garantált. Az agymenésben, mint egy rendes képregényben, a segítségére volt a két hajbókoló interjúvoló, igazi lakájmédiás alákérdezési stílussal. Hárman olyat alkottak, hogy alig tudtunk válogatni a szebbnél szebb, abszurdnál is abszurdabb mondatok között. Ingerenciánk támadt a kérdésekből is csemegézni, de azt meghagyjuk az igazi mazochistáknak. 

koverlaszlo_pestisracokhu2.jpg

Az eredeti kép a pestisracok.hu-ról származik

Nézzük sorrendben:

1. A debreceni menekülttábor előtt üres cipőkkel tüntető Szabó Tímea és mindazok, akik a Welcome to Hungary transzparens mögé sorakoznak fel, "nemzetközi ágensek"

"A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. Ők egyébként azért éppen Magyarországon dolgoznak, mert itt korlátozzák őket a legkevésbé a nyelvi nehézségek – és ez így volt már Gerő Ernőékkel is, de így volt 1990 után is. Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is „helyt állnak”. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket."

2. A menekültek "hátsó szándékkal szervezett invázió" keretében érkeznek hozzánk

"Emellett fontos kérdés – valóban –, hogy háborúk és konfliktusok okozta népvándorlásról beszélünk-e, vagy sokkal inkább egy hátsó szándékkal szervezett invázióról? Csak egy ilyen szándékot hadd emeljek ki: e migráció fedésében olyan terroristák jöhetnek be – szinte szabadon – Európába, akik a következő évtizedeket a rettegés korszakává tehetik. Európa történetében a hetvenes években már volt egy időszak, amikor szélsőbaloldali terrorbrigádok próbálták a félelem légkörének kialakításával szétverni Nyugat- és Dél-Európát."

3. A magyar baloldal önmagát is utálja

"...a baloldal és támogatói egyszer és mindenkorra lelepleződtek. Kiderült róluk, hogy csak addig humanisták, amíg nem magyar emberrel, közösséggel találkoznak. Akkor ugyanis korántsem ennyire befogadóak. Ők mindenkit szeretnek a világon, kivéve a saját fajtájukat. (...) Most először került olyan vitatéma terítékre, ami lerántja a leplet, mellesleg érzékenyen érinti a baloldal törzsszavazóit is. Ők számos olyan kampányban megnyerhetőek voltak, amikor szociális félelemre lehetett építeni. Így sikerült a szavazóbázisukat például a külhoni magyarok ellen hangolni. Most azonban a baloldal a saját bázisa szociális reflexeivel megy szembe, amikor az ő védelmük helyett – a jobboldal iránti dühtől, illetve internacionalista szövetségesei iránti megfelelési vágytól eltelve – a migránsok pártjára áll, ahelyett, hogy ebben a lét–nem lét súlyosságú kérdésben a nemzeti álláspontot osztaná."

4. A következő választásokra "valakit külföldről idecsöppentenek"

"Nagyon oda kell figyelni, senkit nem szabad leírni. Az MSZP-t vagy Gyurcsány Ferencet sem. Pláne azokat a ma még nem is ismert embereket, akiket esetleg éppen egy másik országban próbálnak felkészíteni, hogy majd sokat látott, nyelveket beszélő príma jelöltekként egy pipettával idecsöppentsenek a magyar politika bibéjére."

5. A Fidesznek még kétszer négy évre van szüksége - legalább

"Az embereknek szüksége van alternatívára, hiszen vannak, akik mindig az aktuális kormánnyal szemben szavaznak, s ahogy más országokban láthattuk, ha nincs más komoly erő, akkor bohócokra, rocksztárokra, ígérgető milliárdosokra, vagy rendszertagadó szélsőségesekre adják a voksukat. De ebben a pillanatban nem további négy, hanem többször négy évre van szükségünk, hogy a polgári berendezkedés megszilárduljon Magyarországon. Mindaddig a ringben kell maradnunk, amíg egy nyugalmasabb időszakban olyan politikai erők bontakoznak majd ki, amelyek a nemzet iránti felelősséget mint közös kiindulópontot nem tagadják."

6. Romániát szekus módszerekkel, kívülről manipulálják

"... ebben az elnyomásban a „szeku” jogutódja játszotta és játssza ma is a főszerepet. Biztos pontként ma is rájuk lehet számítani, ha valaki – most éppen – kívülről manipulálni próbálja a román belpolitikát. Ilyen időkben talán érdemes lenne félretenni a magyar közösségen belüli vitákat arról, hogy ki a legerősebb vagy a legjobb pedigrével rendelkező kutya a kenelben. Erdélyben túlzás nélkül ismét önvédelemre kell berendezkedni, s ehhez a legszorosabb – de megegyezésen alapuló – nemzeti egység kell."

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr527629214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.07.15. 21:49:28

Na, ez megint olyan alak aki miatt kár a billentyűzetet koptatni...

Észmegálló 2015.07.15. 22:11:57

Persze más a helyzet az elsütő billentyűzettel ....

Tisztességes Természettudomány 2015.07.15. 22:39:11

Mi ebben a gond? Kövér csak kimondja, hogy titkosszolgálatok manipulálják a világot. Még háttérhatalmat sem kell mögé képzelni, elég ha megnézi az ember a CIA tevékenységi körét. De ugyanez igaz a KGB-re is,

Nem csak cigicsempészeket kergetnek, és nem csak az 5 fős fiúbandákat figyelik, hogy ki énekel hamisan...

A felsorolásból csak az 5. pontot nem látom eléggé bizonyítottnak. A többi akár tényként is kezelhető.

Dr Gregory House 2015.07.15. 22:40:57

Éljen Kövér elvtárs! Éljen a párt és népünk szeretett vezére!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.07.15. 22:47:53

Bezzeg régen ősapáink idejében, ha jött egy migráns már ugrott is ki a szablya a hüvelyből , ott nem volt kecmec. Amióta az ilyen vízfejű szakállas kisfiú hipsztérek buzulmánykodnak szanaszéjjel elkurvult ám a világ.

cabeza 2015.07.15. 23:29:42

Lehet ezen nevetni vagy fejet fogni, de a nemzeti birkak ezt sajnos ket markokkal zabalni fogjak, majd szajkozzak tovabb. Mar most annyi gyuloletet es butasagot olvasok nehany facebook hozzaszolasokban ami mar lassan megijeszt. En mar akkor tudtam hogy orban es a fidesz egy alattomos banda, amikor az elvesztett valasztasok utan "polgari koroket" alapitottak. Arra meg almomban sem gondoltam volna hogy ezt ilyen durvan tovabbviszik. Hova tart ez az orszag, jezusom...

Le Orme 2015.07.16. 00:37:12

Tetszik, amit Kövér mond. Azért, mert igaza van.

Pásztor Miklós 2015.07.16. 06:42:53

@Dr Gregory House: Éljen Mészáros Lőrinc elvtárs és szeretett vezérünk, Orbán Viktor, a nemzetmentő kormány feje!

Terézágyú 2015.07.16. 08:00:48

Hölgyeim és uraim, Magyarország egyik legfőbb közjogi méltóságának szövegeit hallották.

kvadrillio 2015.07.16. 08:10:50

soha nem bíírtam ezt a faszt , a kövérlacát. makog, nem tud rendesen beszélni, antipatikus a fizimiskája és....NEM OKOS EMBEWRKE !
DE ! MIJAFASZT AKAR AZ ISZLÁM ÓLOM A SZERBEKTŐL ??? ÉS EGYÁLTALÁN A BALKÁNTÓL ??? USA TERELI A BALKÁN FELÉ AZ ÁLTALA LÉTREHOZOTT FASZ BUZULMÁNOKAT ??? A SZERBEK MEGESZIK ŐKET REGGELIRE !!! :o)
DE, HOGYIS JÖTTEK ŐK, AZ IÁ... BALKÁN-FELÉ GONDOLKODNI ?????

kvadrillio 2015.07.16. 08:35:12

@Tisztességes Természettudomány: JAHHHH....A TITKSZOLGÁLATOK IS...TÉLLEG MANIPULÁLNAK, DE, AMIT MOST A SZEGÉNY GÖRÖGÖKKEL MANIPULÁLNAK ORRBA-SZÁJBA, AZT KÜLÖN TANÍTANI KÉNE EGYETEMEKEN ! :o)))))

kvadrillio 2015.07.16. 08:39:51

Obama felhívta Putyint
Index
2015.07.16. 06:15

Barack Obama amerikai elnök szerdán felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és megköszönte neki Oroszország munkáját az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon, majd mindketten megállapították, hogy az előző nap megszületett megállapodás Iránnal az egész világ érdekét szolgálja - jelentette be a Fehér Ház és a Kreml.

Az MTI szerint mindkét vezető hangsúlyozta, hogy milyen fontos az amerikai-orosz párbeszéd a világ biztonságának és stabilitásának garantálásában. Kifejezték hazájuk készségét arra, hogy együttműködik a másikkal a megállapodás végrehajtása és betartása érdekében, és hogy a két ország együtt megpróbálja csökkenteni a feszültséget a Közel-Keleten, különös tekintettel Szíriára.

A két világhatalmi vezető nagyon ritkán hívja telefonon közvetlenül a másikat azóta, hogy az ukrajnai válság miatt feszültté vált a két ország viszonya.

Az iráni atomprogrammal kapcsolatos megállapodásról itt olvashat bővebben. ENNEK.....SZÍÍÍVBŐŐŐŐL ÖRÜLÖK ! :)

Dr Gregory House 2015.07.16. 08:45:55

@Pásztor Miklós: Vesszen Simicska Lajos, a nemzetáruló balliberálisok láncos kutyája!

kvadrillio 2015.07.16. 09:24:02

Bayer ZsoltEurópa csendes…
Álláspont. A görög miniszterelnök vagy egy sötét gazember, vagy megzsarolták valami nagyon durva dologgal.

Bayer Zsolt – 2015.07.16. 00:09

Lássuk röviden:

A görög miniszterelnök hazament, és megszavaztatta népét, hogy ne fogadja el az EU, az IMF és az Európai Központi Bank megszorításait.

A görögök elmentek szavazni, és nem fogadták el az EU, az IMF és az Európai Központi Bank megszorításait.

A görög nép az eredmény láttán kiment az utcákra és a terekre, sütött húst, ivott úzót, táncolt szirtakit, és boldog volt.

A görög miniszterelnök pedig evett a húsból, ivott az úzóból, táncolt a néppel, és még beszédet is mondott, hogy mennyire boldog, meg hogy történelmi nap ez, és hogy most nagyon megerősödött, és minden rendben lesz.

Aztán aludt egy kicsit a görög miniszterelnök, reggel húzott tiszta inget, mosott fogat, és visszarepült Brüsszelbe.

És egy héttel a „sorsdöntő” és „forradalmi” népszavazás után aláírt mindent, amit az EU, az IMF és az Európai Központi Bank követelt tőle.

Ez a minden lényegesen több és rosszabb, mint amit a népszavazás előtt követeltek tőle.

Az egész hullaszagú történetnek ad egy vajszínű árnyalatot az az apróság, hogy egy nappal a népszavazás előtt nyilvánosságra került az IMF tanulmánya, amely kimondja: a görög államadósság „fenntarthatatlan”, vagyis magyarul: visszafizethetetlen.

Már írtunk róla, az EU ezt a tanulmányt titokban akarta tartani. De Washington nyilvánosságra hozta.

A görög miniszterelnök is ismerte a tanulmány szövegét és megállapításait. Bár ő ezt a tényt tanulmány nélkül is pontosan tudta.

Mégis belement mindenbe.

A görög miniszterelnök vagy egy sötét gazember, vagy megzsarolták valami nagyon durva dologgal.

Az IMF megállapítását az EU is ismerte, mégis további teljesíthetetlen követeléseket támasztott Görögországgal szemben.

Az EU-t valószínűleg nem zsarolták meg semmivel.

Akkor?

Akkor…

A görög miniszterelnök most hazautazott, és megpróbálja elmagyarázni a jelenleg nem táncoló, húst nem sütő, úzót nem ivó népének, hogy azért klassz srác.

Eközben az „európai” sajtó sokat és hosszan értekezik arról, hogy a görögök lusták, megbízhatatlanok és hedonisták.

Ez ugyanaz az európai sajtó, amelyik gondolkodás nélkül keresztre feszít bárkit, ha egy kisebbségről, bármilyen kisebbségről általánosítva rosszat ír.

Mindeközben Ukrajnában a Jobb Szektor nevű neonáci terrorista banda lövöldöz összevissza Munkács környékén, és nyilatkozatokban szólítja fel az országban élő tagjait és szimpatizánsait, hogy fogjanak fegyvert a kormány ellen.

Ez az a Jobb Szektor nevű neonáci terrorista banda, amelynek vezetőinek kezét hosszan és lelkesen szorongatták kretén amerikai és európai politikusok Kijevben, a Majdanon. Szorongatták a nácik kezét, lapogatták a nácik lapockáját, aztán hazamentek, és elmondták, hogy a magyar miniszterelnök egy fasiszta diktátor. Továbbá rátették kezüket az ukrán energetikai szektorra, és az ukrán kormányba beültették embereiket, akik előbb voltak izraeli és amerikai állampolgárok, mint ukrán állampolgárok.

Ezt összefoglalóan demokráciának nevezzük manapság.

A görög helyzet kapcsán az ukrán miniszterelnök ideges, sőt, rémült nyilatkozatokat tesz, amelyek szerint az EU nagyon nagy hibát követett el a görögökkel szemben, mert a görög példa után lehetetlen lesz elmagyarázni az ukránoknak, miért is jó az nekik, ha majd az EU, az IMF meg az Európai Központi Bank „segít” nekik. (Tényleg nehéz lesz…)

Természetesen ez nem nagyon érdekel senkit, ugyanis Ukrajnából nem kell semmi a Nyugatnak, csak a világ legjobb termőföldje, no és persze a katonai bázisként használható terület. Oroszország ellen.

A görög parlamentnek egy napja van, hogy megszavazza az ország gyámság alá vételét, és az ország értékeinek zálogba adását.

A görög parlament ezt meg is fogja tenni.

Úgy fogja megtenni, hogy erre senkitől semmilyen felhatalmazást nem kapott, ugyanis a nép egy népszavazáson ennek ellenkezőjére adott felhatalmazást.

De amikor majd a görög parlament mindent megszavazott, akkor a Nyugat mindezt a demokrácia ünnepének fogja nevezni.

És Európa csendes.

Ráadásul nem is voltak forradalmai…
- See more at: magyarhirlap.hu/cikk/30458/Europa_csendes#sthash.n6ISSMbN.dpuf

NAGYON JÓ CIKK BAYERTŐLl ! :)

patkányarcúáginéni 2015.07.16. 11:28:11

Kövérnek akár még igaza is lehet.

Zár Balta 2015.07.16. 12:53:13

Kövér egy volt komcsi geci, bayer egy volt zsidó geci ! Ennyi!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.07.16. 14:01:32

Szerintem teljesen igaza van Kövérnek menekültkérdésben.

Egyértelműen háttérhatalmak célja Magyarország menekültekkel való elárazstása.

Msákülönben nem uszítanák Macedóniából, és Szerbiából ide őket, azzal a hazugsággal, hogy itt EU-s vízumot kapnak, és nem hoznának törvényt hogy 72 órájuk van arra hogy Magyarországra szökjenek illegális bevándorlóként.

Nem zárnák le Nyugati szomszédaink az EU-n belül a határaikat, és nem toloncolnák vissza ide a napi több ezer menekültet.

Istennek hála, hogy Fidesz kormány van hatalmon, és védekezik Magyarország tönkretétele ellen foggal körömmel.
Minden állampolgárnak kutya kötelessége megvédeni határainkat, hazánkat, a ballibektől és uraiktól akik Magyarország tönkretételén dolgoznak.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.07.16. 14:02:16

@Zár Balta:
Bezzeg a Gyurcsány akinek az MSZMP KB intézte az egyetemi vizsgáit is, vagy pl Eörsi Matyi...
Színtiszta magyarok.
süti beállítások módosítása