B1 blogcsalád



A plakátszaggatók korunk Robin Hoodjai: valamit megmentenek a becsületünkből

Utazás Orbánnal a régi szép kádári világba

2015. június 08. - Egyenlítő blog

A kádárista titkosrendőrség egyik legsikeresebb ágazata volt, a plakát- és falfirkálás elhárítás. Hosszú és alapos nyomozások folytak egy-egy vasúti wc-ben krétával felfirkált rendszerellenes mondat miatt. Vagy éppen azért, mert valaki nem átallott gúnyt űzni egy november hetedikei lenines plakátból.

Komoly, kiképzett rendőrök sok száz vagy ezer munkaórát áldoztak fel csak azért, hogy az efféle

rendszerellenes izgatásnak elejét vegyék.

A nyolcvanas évek közepén felsőfokú oktatási intézményem beton kerítésére, éppen egy március 15-e előestéjén, valaki vörös festékkel felmázolta, hogy „Erdély él!” – ez ugyan első pillantásra nem tűnt olyannak, amely alapjaiban bontja meg a testvéri szocialista népek örök barátságát. De a szerv nem így gondolta. Napokig, de lehet, hogy hetekig, félig titkos kíberek nézték meredten a falat, hátha visszatér a tett helyszínére az elkövető. S tucatjával vették az írásmintákat. Persze, sosem sikerült leleplezniük a tettest, össze is dőlt a szocializmus.

Bár az összefüggés nem egyenesvonalú, de mégiscsak.

És most kiderült, hogy igenis bele lehet lépni többször ugyanabba a folyóba. A Fidesz csavart egyet az időgép gombján és máris visszarepített minket a langymeleg Kádár korba. Jó, a kenyér nem 3,60, nincs mindenkinek munkája, és ha szegény vagy, ma már nem sok esélyed maradt, hogy a gyerekedet egyetemre küldd. Ezen kívül, ma még Csányi Sándornak is komoly anyagi terhet jelentene a könyvheti teljes kínálat beszerzése, míg azokban a nehéz években ez inkább fizikai, mint anyagi megterhelést jelentett volna.

Szóval, az időgép csak szelektíven vitt vissza minket a múltba. Vannak hülye párttitkárok, a közfeladatoknál a párthűség fontosabb, mint a szakértelem. (Mondjuk, a nyolcvanas években azért a szakértelem már erősen számított.) S míg akkor az a mondás járta, hogy, aki nincs ellenünk az velünk van, ma az,

„Mi nyerjük a legtöbbet!”

És korunk James Bond-jai, akik rázva, nem keverve kérik a házi kisüstit, elképesztő ravaszsággal bújnak meg bizonyos hirdetőtáblák környékén és így próbálják leleplezni azokat, akik a kormány rasszista, uszító plakátjait próbálják letépni, átfesteni.

szvari_plakat.jpg

Innen is gratulálunk a rend derék őreinek. Persze tudjuk, parancsra teszik, ahogy a történelem során annyi mindent tettek már parancsra. És különben is, hova jutna a világ, ha csak úgy lehetne plakátokat rongálni.

Gyalázkodó hirdetmény az oké – ez ellen fellépni szabálysértés, vagy bűncselekmény.

(Emlékezzünk a Szabadság téren történtekre, ahol a gyalázatos Gábrielt ábrázoló Izé-t takaró építkezési fóliára például Pápai Gábor barátom egy kilógó nyelvű, csavarkulcsos Orbánt festett, járt is hónapokig a bíróságra. Más országban galeristák sora licitált volna egymásra a képért.)

Értjük persze. A  kormányzati politika lényege az ellenséggyártás. Hol a filozófusok, hol a hajléktalanok, Gyurcsány állandóan. Most éppen a bevándorlók.

Amíg ezzel foglalkozunk – mert mi mást cselekedhetnénk – az ország kirablása zavartalanul folyik.

De akkor sincs mit tenni.  A plakátot letépők korunk Robin Hood-jai, Ludas Matyijai. Olyanok, akik

valamit megmentenek a becsületünkből.

Akik azt jelzik a világnak, hogy ugyan egy egyre elvakultabb, szélsőjobbos hatalom támad itt, amelyik jobbról próbálja előzni a Jobbikot – de azért még nem mindenki hülye.

A T. Kíberek meg addig is olvasgassák leskelődés közben Petri György verseit.

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr217526254

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az elterelés profitja 2015.06.09. 04:08:29

A gyűlöletkampány elterelés. Ebben igaza van Vágó Gábornak. Minden – egyébként ügyes, szimpatikus és tisztességes – plakátmém, minden fölhorgadó ellenzéki virnyantás háttérbe szorítja az új közbeszerzési törvény, a Questoron keresztül kormányközeliek á...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2015.06.08. 22:01:50

Bármilyen romantikus, Robin rablóvezér volt.

Egyébként is uncsi, hogy csak nálatok ez az 5. poszt ugyanarról. Holokauszttal váltogatva ez a slágertéma.

Tiborpapa 2015.06.08. 23:06:31

"Akik itt élősködnek, azok a plakátokat is megértik" - mondta Kósa Laja.
Ő érti a legjobban, meg a kormány, meg a Fidesz és még jó néhányan a táborukból.

libsi nóta bárki unja 2015.06.09. 01:17:00

Az is a cenzúra egy formája, ha átfestik vagy letépkedik a nekik nem tetsző plakátokat. Hatalomra kerülve nyilván ugyanezt csinálnák ezerrel. Emléxünk hogy ment ez a régi szép libsi időkben

monddazigazatmar 2015.06.09. 02:07:59

Mondja már el valamelyik libsi agyas, hogy mégis mi a gyalázkodó rasszista és gyűlöletkeltő abban, hogy
"Itt a mi törvényeinket kell betartani" ?

Balfasz liberók álljatok ki plakátolni ezeknek az ellentettjét.Segítek:
Ha Magyarországra jössz viselkedj úgy mint otthon. Lehet 6 feleséged akiket apád 8 éves korában kecskéért vett. A lányod csiklóját megcsonkíthatod és kövezz meg nyugodtan minden nőt aki autót vezet.
Aztán nézzétek meg, hogy mekkora tömegtámogatottságotok lesz. Ha már a nép nevében tépkedtek.

bkkzol 2015.06.09. 02:34:10

Szép csapat mind a kettő. A primitívnek mondható csak magyar nyelvű plakátok meg a "letépem, lefestem" hülye gyerek reakció.

lezsír (törölt) 2015.06.09. 03:00:22

@monddazigazatmar: hát ja, valahogy így, ha már az rasszizmus, hogy be kell tartaniuk a törvényeinket, akkor töröljük el a törvényeket, nehogy valaki túl nagy nyomásnak élje meg, hogy európai életvitelt várnak el tőle.

Azt nem fogja fel a magyarországi ballib tábor, hogy Európa addig maradhat liberális, amíg kívül tudja tartani ezeket az illiberális kultúrából idekeveredőket.
Mert az iszlám az nem egy liberális kultúra, tessék elolvasni a Koránt. Európa lassan leveti a keresztény vallás béklyóit, elválasztották az államot az egyháztól, erre beengednek pár millió olyan embert, akik abban hisznek, hogy az egész világot egy könyv alapján kell átformálni, isten törvényének kell uralkodni és aki nem tér át, azt le kell fejezni. Saria bíróságok már működnek nyugaton. Ez mindennek a szembeköpése, amit a felvilágosodás után elértünk. Bezzeg, ha katolikus bíróságok ítélnének családjogi, örökösödési ügyekben, akkor lenne nagy patália ballibék oldaláról! (megjegyzem, jogosan).
Én liberálisként látom, hogy Európa addig maradhat liberális, szabad, szekuláris amíg nem enged be mindenféle jöttmenteket. A liberalizmus nem egyenlő a ballib irányzattal!

A plakátozás persze erre nem megoldás. Pénzkidobás, ostobaság, semmit nem ér el. A plakátrongálás meg pont ugyanúgy bődületes baki. Pár szélsőbalos ujjong, de a többség annyit lát, hogy ezek a pártaktivisták nem értenek egyet azzal, hogy a bevándorlóknak be kell tartaniuk a magyar törvényeket, tisztelni kell az európai kultúrát. Ha Párizs, London zavargásaira gondolunk, amik pár éve történtek, akkor azt hiszem látható, hogy a féktelen bevándorlás bizony veszélyes játék.

E.Katolnai 2015.06.09. 04:38:35

"korunk Robin Hoodjai" biztositják, h a következő választásokon a bal-lib oldal ismét csúnya vereséget szenvedjen. az elszegényedett magyar társadalomnak nincs szüksége tanulatlan/műveletlen afrikai tömegekre és mivel már visel két koloncot nyakában, újat nem akar.
az afrikai tömegek menjenek a gazdag Párizsba, ahol szeretik, tisztelik fényes-ragyogó kultúrájukat, Németországba, ahol szükség van hozzáértő tudásukra és ahol kamatoztatni tudják alkotóképességüket.
van egy csomó ország, ahol szivesen látják őket: csóri kis hazánkat kerüljék el!

FikkFakk 2015.06.09. 05:15:30

Robin hood... haha. Liberalis ellenzek, egyutt pm aktivistak, semmi tobb

nu pagagyí 2015.06.09. 06:24:21

Az állampárt népi konzultációra vágyott. Most megkapja, direkt formában. Egy milliárdot biztosan megér, hogy sikeresen felháborítják a polgárokat és bizonyítják saját alkalmatlanságukat a primitív plakátjaikkal.

Larry Silverstein 2015.06.09. 06:37:35

@nu pagagyí: A fidesz már a Jobbikkal csatázik 2018ért, ez a plakátkampány az első bizonyíték.

lezsír (törölt) 2015.06.09. 06:53:20

@Larry Silverstein: +1
Erről szól a történet. A ballibek meg azt hiszik, hogy itt nekik kell plakátot szaggatni, azzal kitörnek a mélypontról.
Nekik akkor is csak a harmadik hely jut, ha minden plakátot leamortizálnak. Ez a meccs nem az ő meccsük, ők csak beleugattak és próbálnak lepattanókat elcsípni. Az a bajuk, hogy a szavazóik száma se sokkal több, mint a plakátszaggató aktivistájuk.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.06.09. 06:53:39

Jó hír, hogy összegyűlt az ellenzéki pénz, az ellenzéki plakátokra.

Kezdőthet a jobboldali Robin-Hood-kodás is.

Tépjük le a mocskos ballibek plakátjait, mutassuk meg nekik, hogy nem csak nekik lehet rongálni büntetlenül !

index.hu/belfold/2015/06/08/milliok_gyultek_ossze_az_ellenzeki_plakatkampanyra/

midnight coder 2015.06.09. 06:54:14

Remélem ezt akkor is így gondolod, ha a választások környékén majd a vörösnáci plakátokat festik le a jobboldali aktivisták.

midnight coder 2015.06.09. 06:58:49

Meg akkor is, amikor az unokád kövezik halálra az általad pátyolgatott menekültek utódai.

Furusina 2015.06.09. 07:53:42

Álláspontom szerint, nem a plakátok tartalma a baj, hanem az, hogy vannak. A mindenkori kormányok, így a Fidesz kormány is, eddig a normál kormányzati munka körében kezelte a kérdést, mert többek között ez a feladata. A '23 millió afgánozás', csak egy új rezsicsökkentési hadművelet kívánna lenni. A visszataszító a látszat konzultációban, hogy fajunk legrosszabb tulajdonságaira épít, azokat próbálja föléleszteni. Amióta emberi kultúra létezik, avval küszködünk, hogy ezeket a tulajdonságokat kordában tartsuk. Mindevvel, természetesen elárulja, hogy az 'emberek kormányának' mi a véleménye 'magyar emberek' szellemi, lelki állapotáról.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:16:25

Egyrészt egyetértek, hogy mindenki tartsa be a törvényeket. Másrészt viszont az "elveszik a munkát" üzenet magában undorító, a legbelsőbb rosszra épít, de ezt Orbánéktól már megszokhattuk. Valaki fentebb írta, hogy az államot az egyháztól elválasztották és liberális berendezkedésről beszélnek. Egyik sem igaz. Orbán illiberális államról beszél, emellett a liberális jelző szitokszónak számít (főleg jobbról), ami azért érdekes, mert a liberális gondolkodásnak köszönheti, hogy elmondhatja a véleményét a liberalizmusról... Persze ennek belátásához agy kell, ami jobbról vagy hiányzik, vagy elfedi a vezérbe és a párba vetett hit. Ha az állam és az egyház valóban elválasztva működne, akkor nem finanszíroznák az egyházakat az adómból, hanem azt a hívek tartanák el (ez lenne a kívánatos), illetve nem lehetne egyházi kézben állami iskola (amelyik magasabb támogatást kap mint a nem egyházi kézben lévő), illetve nem lenne hittan az iskolákban és nem akarnák keresztényi alapon államilag basztatni a magánéletem. Én nem csak a megkövezést nem akarom, hanem a keresztény uralmat sem. Számomra ugyanis minden vallás csak egy mese. És ha engem ezért kevesebbre tartanak, akkor az vallási alapon való üldözés.

♔batyu♔ 2015.06.09. 08:17:01

Azért én valahol értem a ballibsik felháborodását. A szövegek ugyanis MAGYARUL vannak kiírva. Az biztos, hogy igen sokan röhögnek ezeken a plakátokon, de az azokat rtépdeső ballibsiken is:))))))))))))))))

Azért van bátorság ezekben az Orbánékban, én már akkor láttam ezt, amikor elkezdték sarcolni a bankokat.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:18:51

@Furusina: Mindevvel, természetesen elárulja, hogy az 'emberek kormányának' mi a véleménye 'magyar emberek' szellemi, lelki állapotáról.

És? Általában helytálló a véleménye. Sajnos.

♔batyu♔ 2015.06.09. 08:18:53

@lezsír: Igen, ez pontosan így van. Szerintem inkább arról lehet szó, hogy a plakátokkal többen találva érzik magukat. Pld. az a bagázs aki Soros körül csoportosul.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:20:44

@♔batyu♔: Én nem láttam még röhögést a rongálókon. Idegességet, gyűlölködést igen. Ha a te munkádat itthon el tudja venni valaki képzettség és nyelvtudás nélkül, akkor nem sokat érhet a tudásod.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:21:24

@♔batyu♔: Orbánra gondolsz, aki Soros pénzéből tanult? :)

♔batyu♔ 2015.06.09. 08:25:55

@Miazmás: ne kínlódjál már nem értetted mit írtam.

Amúgy pontosan így van, ezek a bevándorlók max. a képzetlen cigányok közmunkáját vennék el, azt is csak akkor, ha kötelező, na ezért bnem akarja itt senki sem látni őket.

Ahogy írta valaki, van itt már két kisebbség kapcsán is épp elég probléma, nem kell egy harmadik is.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:34:22

@♔batyu♔: Nyelvtudás nélkül a közmunkát sem tudja elvenni. A képzetlenség ellen pedig a kormány sem tett semmit. Sőt, folyamatosan vonja ki a pénzt az oktatásból is, mert kell stadionra meg romániai kórházra. Ez nem kínlódás, hanem érvelés.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:35:25

@♔batyu♔: Amúgy szépen kikerülted a válaszadást, de ezen nem lepődök meg. :)

♔batyu♔ 2015.06.09. 08:40:03

@Miazmás: Milyen kérdés? Soros? Felteszel egy ostoba kérdést és én válaszoljam meg. Magadnál vagy? Akkor mit kezdesz a sok komanccsal és besúgóval, aki a ballibsi oldalon van? ha már ennyire érzékeny vagy a politikusok múltjához kapcsolódó külső befolyásra.

Mit számít az, hogy Orbán Soros pénzén tanult? Az számítana, ha még mindig Soros tenyeréből enne, mint a ballibsi politikusok.

Ha ezt neked magyarázni kell, már régen rossz. Na ezért nem szoktam válaszolni az ilyen baromságokra.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:45:45

@♔batyu♔: Melyik kommunistákra gondolsz? Pozsgayra? Melyik párt akadályozza a legjobban, hogy az ügynökakták nyilvánosak legyenek? Hol vannak besúgók? KG Béla? Mi a faszról beszélsz? Vagy csak betanult frázisok vannak? Hogyan esznek Soros tenyeréből? Ha ezt neked magyarázni kell, már régen rossz. Ennyit az "érveidről". Sorossal te hozakodtál elő. Persze ha konkrétumokról van szó és nincsenek érvek, akkor jön a kommunistázás. Pedig Orbán azt mondta, hogy ő nem a rendszer ellen harcolt, hanem azok ellen akik hatalmon voltak. Ez elmond mindent. De azért védjed csak!

2015.06.09. 08:57:12

Bevándorlóknak NEM magyarul írnék üzenetet plakátra!
Az u.n. "plakátrongálóknak" kiugrási lehetőség a politikusi pálya felé
ismertté válni , naná hogy megéri egy kis balhé árán bekerülni a köztudatba .

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:58:25

Meg aztán nem értem. Magyarország egyre jobban teljesít, egymillió új munkahely, mindenki rólunk vesz példát, ugye. Akkor viszont itt hamarosan óriási munkaerőhiány lesz. Ezek alapján hogyan veszi el a munkát a bevándorló? Még jó is, hogy jön, nem? :)

2015.06.09. 08:58:36

Lehet bevándorolni jó pénzért.

2015.06.09. 08:59:32

Ezek meg ingyen akarnak üzletet rontani

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 08:59:35

@kobalt: Azért van magyarul, mert nem a bevándorlóknak szól, hanem a Batyuféle birkáknak. Ahogy látod, működik is.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.09. 09:00:27

@kobalt: Az a jó pénz a haverok offshore cégeibe megy, mint tudjuk.

mikerbiker 2015.06.09. 09:09:08

Akkor ha most kimegyek a nyugati térre és leszedem a skálametró faláról egy konkurens cég óriásplakátját akkor a saját cégem Robin-Hood -ja vagyok? Ha nem szaggatom le a kormány plakátjait akkor mocskoszfidesznyik vagyok? Komoly gondok vannak nálatok öregem...
Robinhood...faszomat...

bela 2015.06.09. 09:19:31

Normális körülmények között az ember nyilván nem tépked plakátokat. De aligha kell itt bárkit is arról győzködni, hogy az elmúltötév bármi volt, csak normális nem.

Így ha egy politikai erő ilyen formában tiltakozik eme suttyóság ellen, akkor érdemes leásni az 5 miért módszerével, hogy iért is jutottunk idáig?

Mert a végén még az is kiderülhet, hogy Tónika szomszédjának éppen volt egy kis fölös kapacitása a nyomdájában. Aztán kapott egy baráti megrendelést, hogy jó legyen neki.

csak egy néző 2015.06.09. 09:24:11

"Még kényelmetlenebb dolog:menekültügyre 2015-ben a költségvetés szerint saját forrásból 481 millió forintot költ az állam. Közel háromszor annyi pénzből uszítunk, mint amennyit a probléma megoldására költünk. Úgy egyébként pedig Kósa állításával ellentétben, hogy az EU lényegében semmivel sem támogat minket menekültügyben, a csúnya Európai Unió igenis komoly összeget ad nekünk a menekültkérdés rendezésére"

"A Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból történő sürgősségi segítségnyújtás céljára az Európai Bizottság a 2014-es és 2015-ös évre összesen 50 millió eurót különített el, amelyet a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap révén folyósít. Az EB sürgősségi finanszírozása kiegészíti az alap rendszeres pénzeszközeit, amelyeket a tagállamok 2014 és 2020 közötti nemzeti programjaik végrehajtására használhatnak fel - Magyarország esetében az alapösszeg 23,71 millió euró.

A migrációs ügyekért felelős uniós biztos, Dimitrisz Avramopulosz csütörtökön bejelentette, hogy az EB további 1,2 millió eurót bocsát a magyar hatóságok rendelkezésére a bizottság által létrehozott új finanszírozási mechanizmus keretében, amely arra szolgál, hogy támogatást nyújtson a növekvő menekültügyi és migrációs nyomással szembesülő uniós országoknak. Ez a sürgősségi finanszírozás segíteni fogja a magyar hatóságokat abban, hogy növeljék fogadási kapacitásaikat, és így hatékony válaszlépéseket tegyenek a menedékkérők növekvő beáramlására."

Valahogy nem hallottam a Kossuth rádióban és a "fidesz köztévékben", hogy több ezer menekültet toloncoltak vissza Magyarországra vagy már el is költöttük a 25 millió eurót?
Tavaly 486 migráns maradhatott engedéllyel az országban!

Viszont, ha van 270000 eurója, akkor jöhet bárhonnan, lehet akár soroztagyilkos, gengszter, maffiózó, rabló akkor tárt karokkal várjuk és megnyílik előtte a világ
"bevándorlókat abban az országban kell ellátni, amelynek határát átlépve az EU területére érkeztek."
Mi pedig simán tovább passzolhatjuk őket Romániába, Szlovéniába, Bulgáriába, Görögországba, Olaszországba, mert, hogy ezek nem repülővel érkeztek ide és az eu határa nem itt kezdődik. Azt hiszem az eddig is úgy működött, hogy aki illegálisan lépett be, azt visszatoloncoltuk.

Trackers 2015.06.09. 09:37:17

EZ a szomoró valóság !

Kitoloncolni mindet, amíg nem késő !

www.napigazdasag.hu/cikk/45825/

Az elsősorban a déli határon át érkező bevándorlók száma ijesztő mértékben növekszik: míg tavaly egész évben 43 ezren léptek legálisan vagy illegálisan Magyarország területére, idén májusig több mint 50 ezer bevándorló érkezett, és az év végéig számuk akár a 100 ezret is elérheti. További aggasztó jelenség, hogy Ausztria és Németország napokon belül megkezdheti 15 ezer, korábban hazánk irányából nyugatra érkező migráns visszatoloncolását Magyarországra, a jelenlegi uniós szabályozás szerint ugyanis a menekülteket és a bevándorlókat abban az országban kell ellátni, amelynek határát átlépve az EU területére érkeztek.

nnnnnnnn 2015.06.09. 09:43:24

komolyan mondom hihetetlen hogy mennyire sötét primitívek a liberálisok. az utolsó pár százalék szavazatukat is saját maguk húzzák le a vécén ezzel a plakátellenes kampányukkal :D

fifibá55 2015.06.09. 09:46:17

Az ellenzék rohamtempóban éri utól, sőt, haladja meg lassan a kormányzópárt gyomorforgató böszmeségeit. Bravó.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2015.06.09. 10:05:57

Én úgy ismertem a lgendát, hogy Robin Hood elvett a gazdagoktól és a szegényeknek adott. Ezzel szemben itt milliókat adományoznak ellenkampányra emberek, de a xenofóbia elleni tiltakozásképpen senki nem gyűjt mondjuk a debreceni menekült állomásnak. Óvodás szintre jutottunk. Kicsit bővebben:
newdeal.blog.hu/2015/06/09/a_nagy_nemzeti_plakathaboru_margojara

monddazigazatmar 2015.06.09. 10:14:47

@Miazmás: Már néhány helyen feltettem az okos baloldali gondolkodóknak, de akkor tőled is megkérdezem.
Fasza, azt mondod, hogy nyelvtudás nélkül nem fogja elvenni a munkát, illetve ha elveszi, akkor a munkám és tudásom annyit is ér.
1. És akkor mi van? Magyar ember nem lehet buta, ügyetlen képzetlen, hogy tényleg nem jó másra, csak trógerelni? Az ő munkáját el lehet venni? Basszunk ki vele nyugodtan, ő csak másodrangú állampolgár?
2. Ha a menekült tényleg nem kap munkát, akkor szerinted miből fog élni? Csak nem segélyből? Esetleg bűnözésből? Ez miért kell nekünk?
3. Van baromira képzett menekült, aki viszont elveszi a munkát, az nem egy magyart lök a segélyezettek közé?

tisztapista 2015.06.09. 10:17:46

Nem az a baj, hogy zsigerből utálják az idegent. Ez természetes emberi tulajdonság.
Nem is az a baj, hogy Orbán nem akarja átjáróházzá tenni az országot a csúnya gazdasági bevándorlók számára.
Hanem az a baj, hogy elvernek egy csomó pénzt erre a Nemzetietlen Kompenzációra, ahol a kérdések megvezető szándékát még egy ovis is felismeri.

monddazigazatmar 2015.06.09. 10:19:16

@csak egy néző: "Tavaly 486 migráns maradhatott engedéllyel az országban!"
Remek. Idén már 40.000 jött. De ugye nem akkor kell a problémával foglalkozni, amikor még lehet kezelni, meg kell várni amíg itt lesz egymillió ember, akkor majd gondolkodhatunk.

íEgyébként igen, ha van 250ezer eurója, akkor jöhet. Ugyanúgy ahogy a világ nagyon sok államába. Tudod, akinek van pénze az nem segélyért fog sorban állni, nem táborban kell lakatni.

csak egy néző 2015.06.09. 10:27:27

@monddazigazatmar:
Szerintem eddig is kitoloncoltuk az illegális migránsokat, de kell nagyon ez a plakáthiszti. Szerintem az eu sem arra adta azt a közel 7 milliárd forintot, hogy idióta plakátokat Van miről elterelni a figyelmet. Igazad van, ha fizet, akkor jöhet, lehet terrorista, sorozatgyilkos, maffiózó, de nem áll sorba segélyért. Bravó.

Larry Silverstein 2015.06.09. 10:28:14

@monddazigazatmar: ha szabadon menekülhetne ide mindenki, akkor amiatt szidják Orbánt.

Meglesz az eredménye, de nem az amit az együtt var tőle.

csak egy néző 2015.06.09. 11:02:50

Ha Magyarországra jössz...
“Magyarország nyitott és barátságos ország”
“Itt mindenkit tisztelettel fogadnak,az iszlám világból érkezetteket is”
“Aki bezárkózik a mai világban, az vesztes lesz”
OV
Ezek a mai mondatai a plakáthiszti közben, beszarás.
A páva ehhez a felcsuti szolgához képest egy két ballábas táncos.

Netuddki. 2015.06.09. 11:08:03

A buzi kettősmércén nem lehet kommentelni. Innen üzenem nekik, hogy ha már a károkozást hasonlítják az orbánék kordonbontásához.
Azt a kordont se ingyen állították fel a munkások. Tehát ott is lehet anyagi kárról beszélni. Amit a bíróság nagyvonalúan figyelmen kívül hagyott.

Mellesleg nem a plakátrongálók okoznak kárt az államnak, hanem az orbánék amikor közpénzen legyártatták és kirakták őket.
A plakátokat előbb-utóbb úgyis leszedték volna, ezért a lefestésük semmiféle további anyagi kárt nem okoz az adófizetőknek.

Hehe! Érzitek ezt a kifinomult iróniát, amivel a mr. 20%, a fidesz törpeelefántjának az érvelési stílusát próbáltam smittelni?

Netuddki. 2015.06.09. 11:11:20

@Larry Silverstein: "ha szabadon menekülhetne ide mindenki, akkor amiatt szidják Orbánt."

Azért van bőr a képeteken balfasz fizetett fidesztollok! Mennyit is nyertek a rogánék a letelepedési kötvényeken? 50 milliárdot?

Netuddki. 2015.06.09. 11:13:16

@monddazigazatmar: Qrvára unalmasak vagytok már a "minden menekült Magyaroszágon fog segílykéért sorban állni" fizetett fideszes propagandaszövegetekkel...

monddazigazatmar 2015.06.09. 11:25:01

@csak egy néző: Tudod, a maffiózó sorozatgyilkos nem zavar. Vajon milyen százalékkal jön ide maffiózó sorozatgyilkos? Az írástudatlan afgánt pedig nekünk kell eltartani.
Ja, ugye a 23 millió romántól azért te is bérrettegtél?

monddazigazatmar 2015.06.09. 11:26:57

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Mesélj kovi, mit fog csinálni az idemenekülő? Fotoszintetizál?
Mert ugye a libás agyatok szerint nem veszi el a munkát, meg segélyt sem kér, meg bűnözni sem fog. Akkor?
Ne gyere azzal, hogy majd továbbmegy nyugatra. Akkor ott lesz ugyanaz a probléma, ami ránk is kihatással lesz.

monddazigazatmar 2015.06.09. 11:28:37

@bértrollbosszantó_kovi1970: Egyébként az neked miért fáj, hogy egy csomó ember vett magyar állampapírt 70 millióért, aztán azért tartózkodásit kapott. Ez gáz, ugye? A pucér seggel idecsapódott tanulatlan parasztok azok jöhetnek, mert az tetszik neked.

csak egy néző 2015.06.09. 11:34:41

@monddazigazatmar:
"Tudod, a maffiózó sorozatgyilkos nem zavar"
És persze az isem zavar. hogy Tonyó haverodék eddig már lenyúltak vagy 50 milliárdot ebből az üzletből. Neked mennyi jutott?
" Az írástudatlan afgánt pedig nekünk kell eltartani."
Miért kellene eltartanunk, visszatoloncoljuk őket, ahogy eddig is oda, ahol az eu területére léptek. Mert ugye nem repülővel érkeznek.
"Ja, ugye a 23 millió romántól azért te is bérrettegtél?"
Nem annyira, mint ti most a milliónyi bevándorlóktól.

monddazigazatmar 2015.06.09. 11:57:02

@csak egy néző:
1. Tonyó nem a ahaverom.
2. Ja, sajnos amíg ilyen az ellenzék, addig maradok fideszes. Iszonyat szégyen rátok nézve, hogy TÉNYLEG csak ennyire vagytok képesek. Naponta jön ki valami korrupció, de a ballib még mindig képtelen 3% ot is elérni. Mihez hasonlítsam? Mennyire kell töketlennek lenni, hogy a kuplerájban szűz maradj.
3. Ugye nem jössz rá a pici agyaddal, hogy a mellépofázással nem mész semmire? Mi a fasz köze van a "jó pénzért tartózkodásit' akciónak a menekültekhez? Hogy jön ide Tónyo?
4. Akkor mesélj az összes ballib oldal miért nem erről pofázik, hogy ki hova lesz visszazavarva? Mert a címlapokon napi 5 cikk van, de valahogy egyik sem azzal foglalkozik hogy ki lesznek baszva a menekültek. Amúgy a Szerbiából idejött 50.000 koszovói szerinted ment egy kört, vagy nálunk lépett be az EU-ba. Segítek: Ide lesznek visszabaszva

5. Ja, és tudod mi a legszebb az egészben? Hogy tudjátok, hogy ez az egész egy gumicsont. És bazmeg, ennek ellenére itt veritek magatokat, plakátoztok, írtok egymillió cikket. Amíg a kutyámnak több esze van - soha nem fogok odaszavazni.
Ha egy kicsi ész is szorult volna belétek, akkor bólintotok egyet a plakátra, hogy igen, bazmeg védjük meg a munkahelyeket, tartassuk be a törvényeket, és nem lesz itt saria. Ez két mondat, és utána lehet foglalkozni a mutyival, korrupcióval bármivel. Csak százezer szavazóval több lenne mellettetek. Igazi sötét balfaszok módjára megpróbáltok védeni valamit, amire a magyar társadalom nem vevő.

csak egy néző 2015.06.09. 12:11:11

@monddazigazatmar:
Waoooh, köszönöm doktor úr ezt a magas szintű előadást.
Lehet menni a kasszához.
Nem tudom hallottál e már arról, hogy a feketén és a fehéren kívül is van más szín.

Egy partizán naplójából
Ma kivertük az ellenséget az erdőből
Ma az ellenség vert ki minket az erdőből
Ma újból kivertük az ellenséget az erdőből
Ma megint minket vertek ki az erdőből
Ma megjött az erdész és mindenkit kizavart a picsába az erdőből.
Lehet, hogy lesz még egy erdész 18-ig én ebben hiszek.
Mert azt tudod, hogy semmi sem tart örökké, nem véletlen fogytok mint az őszi csirke.

monddazigazatmar 2015.06.09. 12:24:09

@csak egy néző: Milyen érdekes, hogy miután elmagyaráztad, hogy a maffiózó sorozatgyilkosok vásárolnak letelepedési kötvényt előjössz a "világ nem fekete-fehér" dumával.
A kérdésekre ugyan még mindig nem válaszoltál, de mondjuk nem is vártam mást.

Ne nagyon reménykedj az erdészben 18-ig. Egyenlőre a kanyarban sincs. Egyébként igen, lehet, hogy nálatok nem kimutatható a fogyás, mert ugye egész pártok támogatottsága a statisztikai hibahatáron belül van.

lezsír (törölt) 2015.06.09. 12:29:29

Tudom, hogy nem szorosan a témához kapcsolódik, de a posztban Ludas Matyit emleget a szerző. Helyesen: Lúdas Matyi. Ez a neve.
A vicclapnak volt tudtommal a címe Ludas Matyi, de az eredeti Fazekas alkotta karakter, akihez a plakátrombolókat hasonlították az Lúdas Matyi.
Jó, internet korában ilyenekre mindenki szarik... csak megjegyeztem, lehet anyázni.

lezsír (törölt) 2015.06.09. 12:32:45

Többen emlegetik itt a letelepedési kötvény körüli mutyit. Igazuk van... Abban, hogy meg kellene már szüntetni a korrupciót Magyarországon. Ugyanakkor nem értem mi köze egy legális bevándorlónak az illegális menekültáradathoz. Sehol a világon nem kezelik őket egy lapon.

lezsír (törölt) 2015.06.09. 12:36:43

Ja, a csúti pocakos focista megszólalt, hogy mi tiszteljük az iszlámot meg hasonló butaságok...
Hát köszi, de én liberálisként nem tudok tisztelni egy olyan vallást, ami intoleranciát és világuralmat hirdet. A kereszténységet se tudom, de az iszlámot meg egyenesen fenyegetésnek érzem. Orbánnak elgurult a gyógyszere.

csak egy néző 2015.06.09. 12:40:49

@monddazigazatmar:
Az, hogy pénzért bárki lehet magyar, akárki is és ez téged nem zavar, ez a te magánügyed, mondjuk ez a hozzáállás jellemző a fidiótákra és őket minősíti.
Azt hiszem, ha ezt a bulit a szocik találták volna ki az offshore cégekkel és a haverokkal, akkor már ti békés tüntetők a parlamentet is a Dunába toltátok volna.
Mindegy, hogy ki, csak fizessen.
A csökkenésről pedig:
"Mélyponton a Fidesz támogatottsága"
"Ez azt jelenti, hogy a kormánypárt az egy évvel ezelőtti 36 százalékos támogatottságának harmadát elveszítette."
Nem baj, lesz ez még így sem.

lezsír (törölt) 2015.06.09. 13:49:23

Ja, a csúti vaj@csak egy néző: nem nekem írtad, de..
"pénzért bárki lehet magyar"
Nem bárki, ezért kellene komolyan venni, azért ha nem korrupt módon menne, akkor lenne értelme.
Nem magyar lesz, hanem tartózkodási engedélyt kap. Kanadában is rengeteg ilyen van, gazdag ázsiaiak odaviszik a pénzüket, pörgetik a gazdaságot, a gyerek oda jár egyetemre (tandíjat fizet)

Az, hogy Magyarisztánban mindent ilyen mutyira használnak fel. Az MSZP-ben is voltak olyanok, akik Egyenlítői Guinea vagy valami hasonló kies ország útlevelével nyomultak :) Biztos vettek ott letelepedési kötvényt vagy felfedezték afrikai gyökereiket :P

lezsír (törölt) 2015.06.09. 13:58:03

Elnézést, nem Egyenlítői Guinea, hanem Bissau-Guinea. Peig annyira adta volna a poént a blog címével, hogy ez is, meg az is egyenlítő :)
Értitek!? Egyenlítő blog, Egyenlítői Guinea... ez mekkora... Lett volna.
De Bissau-Guinea se utolsó. Biztos azért szerepel rosszul az ellenzék, mert ott kampányolnak többet, megoszlik az erejük.
A Fidesz is mehetne Azerbajdzsánba meg Kazahsztánba, a Jobbik Iránba. A magyarokat meg hagyják Európában.

monddazigazatmar 2015.06.09. 14:16:24

@csak egy néző: Eheh. Szeretem az ilyen öngólokat. Te kis hülye. Pénzért magyar? Az állandó tartózkodási engedélytől se állampolgár se magyar nem lesz valaki.
Tudod, az olyan dolog, hogy ha nem kell havonta ki-be utazgatnia az illetőnek, akkor mondjuk vehet lakást, nyithat bankszámlát, vállalkozhat. Meg ilyenek.
A kérdésekre fogsz válaszolni, vagy csak terelsz ballib szokás szerint?

Ja, ha a 36%-ból eltűnt 12, akkor az még mindig 20-24%kal több mint az együtt DK, LMP kombó

csak egy néző 2015.06.09. 17:25:28

@monddazigazatmar:
Tudod te, hogy miről beszéltem, te mérhetetlenül okos.
De vitatkozzon veled az aki először megsimogatta azt az okos fejecskédet. Ne feledd semmi sem tart örökké, fogod te még szidni a felcsuti szolgádat, abban biztos vagyok.

monddazigazatmar 2015.06.09. 18:09:39

@csak egy néző: Ok, akkor az van amit vártam, nem válaszolsz, csak terelsz.

Ööö. Ki az én felcsuti szolgám? Ezt most komolyan kérdezem, nem vagyok akkora pálya, hogy a miniszterelnök lenne a szolgám.

És kurvára nem szeretném, ha örökké tartana. Sőt, ismét mondom, hogy nagyon szeretném, ha látnék már valami értelmet a baloldalon. Vagy még jobbra, vagy akárhol. Ami nem ez a liberális szemét.
Amíg egy Szelestei "Féreg" Lajos arról beszél a Klubrádióban, hogy igaz, hogy Svédországban csak a bevándorlók erőszakolnak kislányokat, de hát nehéz az integráció, meg kell érteni, ott a sok tesztoszteron - na addig maradtok 2%. Hála isten.

csak egy néző 2015.06.09. 18:46:13

@monddazigazatmar:
"A latin minister szóból ered, amelynek eredeti jelentése ’szolga’, illetve ’segéd’"
Ennyi volt.

monddazigazatmar 2015.06.09. 19:03:42

@csak egy néző: Aham. És ebből lesz a miniszterelnök a szolgám. Ok. És akkor a te szolgád is, vagy csak az enyém?
süti beállítások módosítása