B1 blogcsalád



Ki az a nemes államférfi, aki azonnal gratulált Blatter újraválasztásához? Ok, Putyin az egyik. De ki a másik?

2015. május 30. - Egyenlítő blog

„Folytatni fogom a munkámat”

– kezdte újraválasztása után a FIFA elnöke, Sepp Blatter.

Ugyan a sporttörténet egyik legnagyobb korrupciós botrányába keveredett az általa 1998 óta irányított szervezet, de sebaj. Jó lesz ez így is.

Sőt, a régi-új elnök még azt is hozzátette „folytatom a harcomat a jó dolgokért.” És még ezt is fokozni tudta: „az én feladatom, hogy éljek a felelősségemmel, és megoldjam most ezt a helyzetet, visszaadjam a reputációnkat. És ebben a küzdelemben nem vagyok egyedül, a végrehajtó bizottság is velem van.”

Mindenesetre, a FIFA kongresszusa valóban nem volt túl kritikus vele, a 209 szavazó tagból

133-an vélték úgy, hogy maradjon Blatter.

(Ami nem is csoda a FIFA-t ismerők szerint, hiszen a testület nagy része hozzá lojális, általa valamilyen módon fizetett emberekből áll, akik maguk is szép nagy kanállal esznek, éppen Blatter jóvoltából.)

Az elnök mindenkit azon nyomban megnyugtatott, lesz itt etikai és ellenőrző bizottság, és akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Ráadásul már évek óta minden a legjobb úton halad, hiszen négy éve kezdték meg a reformokat.

Majd azt felelte a megválasztása utáni sajtótájékoztatón a fejüket kicsit hitetlenül csóváló újságíróknak, hogy személy szerint neki nincs semmi oka aggódni a vizsgálatok miatt, mert ő mindent a nemzetközi standardok szerint tett. És különben is

”képtelen vagyok mindenkit folyamatosan ellenőrizni”.

Amúgy a botrány kitörésekor a CNN megkérdezett néhány szakértőt, hogy ők mit gondolnak a történtekről. A legjellemzőbb válasz így hangzott: a FIFA ügyeiről mindenki tudott. Azon meglepődni, hogy súlyos korrupciós ügyek történtek, körülbelül olyan, mint mikor valaki beleugrik egy teli medencébe és utána csodálkozik, hogy vizes lett.

A megértők még azt is hozzáteszik, hogy ahol ilyen sok pénz forog, ott mindig megjelennek a hiénák.  Különösen, ha hiénákra bízzák az egész nyájat.

A FIFA-nak 5,7 milliárd dollár bevétele volt négy év alatt. ( Ez körülbelül 1600 milliárd forint.) 1,6 milliárdot kapott a szponzoroktól, mint a Coca-Cola, adidas vagy Hyundai. 2,4 millliárd dollár jött be a 2014-es televíziós jogok eladásából, 527 millió dollár a 2014-es jegyeladásból. A FIFA vezetésének fizetése 88 millió dollár, Blatter fizetése 6 millió dollárt vitt el.

Az európai labdarúgó szövetség, Platinivel az élén, persze már érzi, hogy ez az ügy több, mint kínos. Platini próbálta is elérni, hogy Blatter mondjon le, vagy ne induljon az új elnökválasztáson. De hát tudjuk, a shownak mennie kell tovább.

És különben is, ha a saját testülete elégedett az elnökkel, akkor

egy kis letartóztatássorozat, egy vesztegetési botrány igazán nem számít.

És sokan a FIFA-n kívül is elégedettek Blatterral.  Megválasztása után az elsők között gratulált neki Vitalij Mutko orosz sportminiszter, azzal, hogy megválasztása tisztességes és demokratikus módon történt.

Azonnal gratulált Putyin cár is, ami nem különösebb meglepetés, tekintve a korrupciós botrány egy jelentős része épp a három év múlva esedékes oroszországi vébét érinti.

De vajon kitalálja-e, melyik ország miniszterelnöke kívánt jó munkát a folytatáshoz, bár még az adott ország labdarúgó-szövetségének elnöke se szavazott Blattera?

Ha nem, hát itt a válasz:

orblatt.jpg

 

Forrás. És hogy kétség se legyen, a megválasztott magyar miniszterelnök félhivatalos lapjának erre a cikkére hivatkozott.

D. J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr907504916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inkák földjén 2015.05.30. 16:59:41

Hallottal mar a protokolrol? A valasztasok estejen is felhivja a vesztes a nyertest es gratulal neki, pedig a halal f@szara kuldene szive szerint, de igy szokas...

OftF 2015.05.30. 17:51:32

Én a vaníliás palikára gondoltam...

martineden 2015.05.30. 18:55:30

@Inkák földjén: Persze Emese,protokol mi?SZerinted pl az angolok,nemetek,danok,ausztralok stb nem ismerik az illemtant,azert nem igyekeztek koszonteni egy bunszervezet vezetojet?A faluvegi putriban szuletettek kivaltsaga a protokol ismerete,muhaha.

Muad\\\'Dib 2015.05.30. 20:26:43

Az UEFA ugyanez pepitában. Ez is teljesen köztudomású dolog volt már régóta. Valószínűleg azért borult a bili, mert az oroszok, meg Katar nagyon feltornázta a megkenési díjakat. Ameddig az nyugat- európai országok döntötték el egymás között mikor, hol legyen a vb, mikor melyik Európán kívüli ország kapja, nem volt gond a korrupció. Az egész FIFA/UEFA maffiát fel kéne számolni úgy, ahogy van.

Gyűrött Papír 2015.05.30. 21:36:00

@Inkák földjén: Nem mindegy melyik hullámban. Az első hullám a nyaller brigád. Mindig.

csak egy néző 2015.05.30. 21:49:07

Megint csalódtam a felcsuti suttyó szolgában, csak 2.-nak gratulált, pedig tutira vettem, hogy az első lesz.

különvélemény2 2015.05.31. 08:21:28

"aki azonnal gratulált Blatter újraválasztásához?"

Blattert péntek este választották, Orbán meg szombat reggel reagált.
Még sok ilyen 1 perc alatt ellenőrizhető hazugságból írj posztot, az emeli a blogod fényét...

Egyébként tényleg le kellett volna mondania, még a választás előtt.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.31. 09:53:40

Kaminszki Fanni, Orbán diktátor faszbook felügyelője megint tett egy jót a gazdi lejártásáért. Köszönjük fannika!

ursus artos 2015.05.31. 11:45:29

És akkor ez miért fontos???

Scagnetti 2015.06.03. 08:42:13

Viktornak megint sikerült jó helyre állnia. :)
süti beállítások módosítása