B1 blogcsalád



Ön akkor is mehet a vágóhídra, ha orbánviktoros kitűzője van

2015. május 11. - Csák Gergely

Bárki számára nyilvánvaló, aki valaha is dolgozott valamit, hogy két műszak között az embernek pihennie, kikapcsolódnia kell, különben a munkateljesítménye romlik. Az is nyilvánvaló, hogy minél kevésbé fizetnek meg valakit, annál kevésbé lesz motivált, hogy a rá bízott feladatokat végrehajtsa. 

Van persze az a helyzet, amikor csinálni kell: akkor is, ha kevés a pénz, akkor is, ha folyamatosan túlórázik az ember, akkor is, ha a meló stresszel jár. Ilyen az egészségügy: itt emberéletek forognak kockán. Hofi is megmondta, a sebészeknél nincs kecmec. Vágunk, vagy nem vágunk. 

Amelyik sebész nem aludt 24 órája és lenyomott már 5 műtétet, ráadásul szarul fizetik, és pont mi kerülünk a keze alá... az isten irgalmazzon nekünk. 

Egy ápolónő átlagfizetése ma Magyarországon 80 ezer forint.

Gondoljuk csak végig, mire lehet költeni 80 ezerből: talán egy lakás rezsije, meg néhány kiló kenyér kijön belőle, ennyi.

Nem lehet belőle nyaralni menni, kikapcsolódni, nem lehet egy fagyit venni, moziba menni - magyarul, az, amit kap, arra sem elég, hogy kipihenje magát. Hogy feltöltődjön a következő műszakra. Hogy újra embernek érezze magát.

Kinek a baja ez? Nem, nem csak az övé. Mindannyiunké.  

Mindez nem elég: ha valaki már nyelvet beszél az egészségügyben, azonnal dobbant külföldre - ott egy ápoló gyakran a tízszeresét keresi meg ennek a pénznek -, a képzési rendszer itthon haldoklik, nincs utánpótlás, gyakran a munkahelyeken - a kórházakban és rendelőkben - az eszközök sincsenek meg a gyógyulásra.

fesz_apolono.jpg 

De vágni, na, azt kell.

Ne adja isten, egyszer Ön is, kedves olvasó, eltöri a lábát. Stroke-ot kap. Nagyon nem mindegy, hogy hova viszik, és ahova viszik, azok hanyadik műszakjukat húzzák le, mennyi pénzért, mennyire megbecsülve. Hány orvos, nővér jut egy betegre. 

Magyarul: Ön is érintett. Akkor is, ha fideszes, akkor is, ha elempés. Akkor is, ha balos, akkor is, ha jobbos. Pártállástól függetlenül, bárki lehet beteg és lesz is. Önt nem fogja megmenteni, hogy kire szavazott. Önt az az orvos fogja megmenteni, akit közpénzből nem fizetnek meg. Ön alatt az az ápolónő cseréli ki az ágytálat, aki 110 nettót visz haza. Ön akkor is mehet a vágóhídra, ha orbánviktoros kitűzője van. Mert Magyarországon ilyen körülmények között az egészségügy maximum:

halálgyár.

(Nem is szólva arról, hogy Andy Vajna kaszinóbevételeiből, vagy akár csak egy stadion árából a dolgozóknak emberhez méltó fizetést, a kórházakban emberhez méltó körülményeket lehetne teremteni. Orbán gázszerelőjének bevételeiből.) 

Korábban megírtuk már, az oktatási rendszerrel kapcsolatban: álláspontunk szerint nem lesz soha olyan pártprogram és politikus, aki megoldja az ország problémáit. Nekünk, állampolgároknak kell rákényszerítenünk a pártokra, hogy értünk dolgozzanak, és

ne értelmetlen megalomán stadionprojektekre, idióta közmédiára, vagy villákra költsék a befizetett adóforintjainkat. 

Az egészségügy működése mindannyiunkat érint. A dolgozók érdeke egybeesik mindenki érdekével: legyenek megbecsülve, kapjanak rendes fizetést, legyenek a gyógyítás körülményei megteremtve.

Ezért az Egyenlítő blog arra biztat minden felelős állampolgárt, pártállástól függetlenül: menjen ki az egészségügyi dolgozókkal együtt holnap délután a Parlament elé tüntetni! Május 12-e, kedd, 16:30 a Clark Ádám térről a Kossuth térre (Facebook), majd 17:00-kor a Hősök teréről a Parlamenthez (Facebook)

Ez az egyetlen mód arra, hogy rávegyük az odabent ülőket: ne csak a saját zsebükre gondoljanak!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr827449482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apanna 2015.05.11. 18:21:41

Nincs nagy mozgás. Bezzeg ha netadót emelnek.

brumeszkosz 2015.05.11. 18:50:45

Na ti büdös fidesznyikek, itt is jobban teljesít magyarország??? Remélem m ind rákosak lesztek és a stadionokban fogjátok gyógyítani magatokat!!!!

röf 2015.05.11. 19:24:06

Semmi extra nem történt, csak megszületett a legújabb liberálpopulista orbánozás, meglovagolva a közhiedelmet, miszerint szegény orvosok, éjt nappallá téve gyógyítanak, csak a beteg foglalkoztatja őket, a pénz cseppet sem. Szakmailag kiválóan, erkölcsösen, önzetlenül.
Az nyilván csak a véletlen műve, hogy délután négy órakor már egy kibaszott orvos sincs egyik osztályon sem, leszámítva a kávézó és netező ügyeletest.

KUHULIN 2015.05.11. 19:27:28

Ez a rohadék patás levitte az ápolónők fizetését a harmadára. Én még emlékszem, hogy a szakértő kormány alatt az ápolónők (is) háromszor ennyit vittek haza!

KUHULIN 2015.05.11. 19:31:27

@kilau: Ne hazudj, takonygerincű, fideSS náci!

Elfan 2015.05.11. 19:33:21

@röf: Az ápolónők valóban leterheltek. De szegény orvosok annyira túl vannak terhelve, hogy heti több magánrendelést is le tudnak folytatni. Arról nem beszélve, hogy micsoda életszínvonalon élnek. Persze kevés a fizetés, de megszedi magát a jó öreg paraszolvenciával busásan. Amiből szegény ápolók megint csak nem részesednek.

Pipas 2015.05.11. 19:34:12

"vagy akár csak egy stadion árából a dolgozóknak emberhez méltó fizetést, a kórházakban emberhez méltó körülményeket lehetne teremteni"

E mögött a kijelentés mögött milyen számok vannak? Érdekelne.

kilau 2015.05.11. 19:34:40

@KUHULIN: Nem hazudok. És lehet, hogy meg fog lepődni, de egyáltalán nem vagyok Fidesz szimpatizáns. sőt még jobboldali sem. De a tények azok tények, nem pedig meggyőződésen alapulnak.

nemecsekerno_007 2015.05.11. 19:41:33

Számoljatok már barmok! Nem mondom, hogy a korrupció meg a sok stadion olyan kurvára kell, de nézzétek már meg mennyi pénz megy azokra és mondjuk mennyibe kerül az eü v. a szociális kiadások 1 évben. ezeket valakinek meg kell keresni. nem közfaszomnak, hanem olyanoknak akik exportképesek.

http://www.amipenzunk.hu/?years[]=2012&value=nominal#/~/koltsegvetesi-kiadasok

nemecsekerno_007 2015.05.11. 19:42:42

mennyi exportképes tevékenységet tudtok felsorolni. azok hány embert tudnak foglalkoztatni? mennyi a nyugdíjas? soroljam még?!

hjames 2015.05.11. 19:57:23

@Elfan: ha nem dolgozna a maganrendelőjeben is, és nem lenne paraszolvencia mar nem dolgozna itthon. Akkor egy orvos sem lenne, mert épeszű orvos szazakarvalahanyezerert havonta nem dolgozik, hidd el. Úgyhogy mi, akik a hálapénzt adjuk, működtettük a rendszert, és használhatja így az is, aki nem csúsztat a zsebbe. Mindenki, aki elment a vizitdíj ellenében szavazni megérdemli a mostani helyzetet!

Chalky White jr 2015.05.11. 19:58:07

Nem kellett volna annak idején az eü járulékokat átterelni a nyugdijkasszába...

Larry Silverstein 2015.05.11. 20:00:39

'Egy ápolónő átlagfizetése ma Magyarországon 80 ezer forint. '

Nem kéne hazudozni. Szarul keresnek különben.

KUHULIN 2015.05.11. 20:02:24

@hjames: "Mindenki, aki elment a vizitdíj ellenében szavazni megérdemli a mostani helyzetet!"
Hát ja. Én is inkább az alkalmankénti 300 forintot fizetném, mint az EÜ hozzájárulást...

Szelid sunmalac 2015.05.11. 20:03:18

@kilau: Csak nem te is amolyan Koko fele vagy?

kilau 2015.05.11. 20:08:47

@Szelid sunmalac: Értem, szóval ha nem szapulom a Fideszt ahogy a torkomon kifér, akkor máris Orbánbérenc gerinctelen féreg vagyok. Ne adj Isten, ha akadna valami amiben még egyet is tudnék velük érteni, akkor azonnali hatállyal méltóztassak a lámpavason lógni, ugye?
A világ nem fekete vagy fehér.

kilau 2015.05.11. 20:09:54

@kilau: A valamiben egyetértést, nem a stadionépítésekre és az egészségügyre értettem. Csak a gyengébbek kedvéért, mielőtt valaki nekem esne.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2015.05.11. 20:11:34

@KUHULIN: mit lázadsz a kurva anyádat te fasszopó libsi tetü?? nem érdemelsz többet havi 80 ezer forintnál ne vergődjél, jól csinálja a fidesz jól kiírtja a fajtádat te kutya! inkább 1000 stadion minthogy a kibaszott fattyadnak egy falat kenyér

Larry Silverstein 2015.05.11. 20:18:16

@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: Úgy emléxem a fidesz többször emelte az egészségügyi dolgozók és az orvosok bérét.

Nem mintha sokat kerenének vagy ilyesmi, de nem lázadoznak, és más se keres sokat. A 80 az ugye hazugság, vastagon.

www.fizetesek.hu/fizetesek/egeszsegugy-es-szocialis-ellatas/nover

Exploiter 2015.05.11. 20:21:32

@röf:

Azt azért vágod, hogy ennyiért én se piszkálnálak meg bottal se, pedig én még műteni se tudok. Képzeld el, mennyit kéne fizetned, ha tudnék.

Az jutott eszembe, hogy zuhanó repülőn nincsenek ateisták - gondolom ilyen hozzáállású halálos beteg emberek sincsenek. Vagy lehet, hogy vannak, de tuti nem sokáig.

Az tény, hogy a kétharmaddal se sikerült szart se kezdeni az egészségüggyel (se). Vitatod? Nem vitatod. Akkor meg a fasznak ugatsz?

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2015.05.11. 20:23:35

@Larry Silverstein: én is így tudom, de éppen azoknak van itt ebben a témában a legnagyobb pofájuk akiknek semmi közük az egészségügyhöz csak egy jóízüt fideszt gyalázni jöttek ide szokás szerint, tipikus telefonlengető fasszívó pesti burzsuj libsik

Pipas 2015.05.11. 20:24:56

@Exploiter: "Az jutott eszembe, hogy zuhanó repülőn nincsenek ateisták"

Ez butaság.

Egyébként több közismert ateista is tudta előre hogy hamarosan meghal és egyik sem lett vallásos. Darwin sem, bár róla sokan terjesztik.

Jack__Bauer 2015.05.11. 20:30:02

@kilau: az iróniát nem vágod, mi? :D

dukeekud 2015.05.11. 20:46:53

@KUHULIN: "Ez a rohadék patás levitte az ápolónők fizetését a harmadára. Én még emlékszem, hogy a szakértő kormány alatt az ápolónők (is) háromszor ennyit vittek haza! "

Ja en is emlekszem, hogy az mszp kormanyzasa alatt, a bankarok mentek tuntetni, mert ok is olyan bert akartak a mint az apolonok.
A korhazi apolo az mindig is egy jol fizetetett szakmai volt, csak most a naci, fasiszta, rasszista fidesz rezsim alatt csokkent le ennyire, elotte sosem.

Blogger Géza 2015.05.11. 20:57:19

Bezzeg az MSZP idején biztos kétszer annyit kerestek! Ja, nem... A 80 ezer persze a szokásos hazugság.

Amúgy UK-ban is az ápolók a legelégedetlenebbek, szerintem ők a világon sehol nem elégedettek. Valószínűleg irigykednek az orvosokra, azért.

angliaimagyarradio.com/az-egyesult-kiralysag-legelegedetlenebb-dolgozoi-az-eladok-apolok-es-a-tanarok/

dukeekud 2015.05.11. 21:00:59

Ez csak egy szokasos ostoba, aljas agyatlan,DEMAGOG utaljukazOrbantmegaFideszt post.

Mindenki tudja, hogy ahhoz hogy az orvosok, apolok, tanarok, egyebb kozalkalmazottak beret megemeljek, evi tobbszaz milliard forint plusz bevetelre volna szukseg.
Kivancsi volnek, ha a fidesz holnap bejelentene, egy 500 milliardos ado emelest, hogy legyen penz az apolonok beremelesere, akkor az ilyen libernyak blogok, meg mindenki mennyire haborognanak.
Mert maskepp nem menne, itt akkora osszegekrol van szo, aminek az 1 szazalekat sem fedezne, az evi 2 stadion felepitese.

KUHULIN 2015.05.11. 21:03:41

@dukeekud: Van aki inkább felhúzna egy tök fölösleges stadiont, minthogy rendbe tegyen egy kórházat!

nemecsekerno_007 2015.05.11. 21:33:30

@KUHULIN: számoljatok már barmok. nem vagyok conteo hívő, de esküszöm ez az egész ellenzéknek nevezett bolhacirkusz csak a kormánynak kedvez. mintha mind a fidelitaszból nőtt volna ki. ha a mostani kormány is a hülyülés felé halad tudvá ahogy azt egy éve teszi, az ellenzékkel karöltve akkor tényleg semmi ételme szavazni mert nincs kire. A számoláshoz meg itt van egy kis segítség:

http://www.amipenzunk.hu/?years[]=2012&value=nominal#/~/koltsegvetesi-kiadasok

nemecsekerno_007 2015.05.11. 21:36:59

@dukeekud: én is azt mondom, hogy számolni kéne, de az nem megy. nyílván a fasznak kell ennyi stadion, de az 200 Mrd Ft amit 3 év alatt költöttek el lófasz az éves szociális kiadáshoz ami kb. 4600 Mrd kb. 23-szorosa

Elfan 2015.05.11. 21:38:22

@nemecsekerno_007: Pedig Gyurcsány a Fidesz beépített embere, aki sikerrel szétverte az egész baloldalt. Lásd Szili néni is megkapta a megbizatást az öszödi szivárogtatásért cserébe.

Gyorgy Nagy 2015.05.11. 22:05:21

Remélem hogy a fővezért és alatvalóit is a hatodik műtét utáni sebész fogja operálni! @dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: Te egy Köcsőg vagy! Már figyelnek.

NaNehogyMár 2015.05.11. 22:07:37

Álságos dolog pont most, pont ezzel a témával, pont ezt a kormányt csesztetni.
Az EÜ a rendszerváltás óta haldoklik, és SENKI nem tett érdemi dolgot ez ellen. Most már cselekedni nagyon nehéz, de tény, hogy előbb-utóbb muszáj lesz.
Ez a kormány az, amely ágazatspecifikusan emelt bért, erre eddig nem volt igazán példa. A problémát természetesen ez sem oldotta meg, de ez volt az ELSŐ ilyen intézkedés sok-sok kormány óta.
Lehet itt hitvitát folytatni, hogy mi a jobb - magán vagy TB alapú biztosítás - megoldás, mekkora is az a paraszolvencia, ezek a témák önmagukban nem oldják meg a problémákat. A lényegi dolgok:
1. Forráshiány: béreken, az amortizációs kiadások elhanyagolásával megtakarított pénzekből működik úgy-ahogy a mai Eü, forrásbevonás-átcsoportosítás nélkül nincs javulás - nem a napelemek, és újabb épületek oldják meg a kiadás csökkentést, hanem a minimum ellátási szintek meghatározása.
2. Motiválás: Eü dolgozót - forrásbevonás részben megoldás - bérrel, teljesítményméréssel, feltétel javítással, igénybevevőt megfelelő egészségtudatosság melletti járulékkedvezménnyel.
3. Ingyenesség felszámolása: nem 300Ft-os vizitdíj, hanem valós alapú szolgáltatási díj megfizetése, majd indokoltság esetén annak visszatéríthetősége - rengeteg fölösleges vizsgálat, szállítás szűnne meg ezáltal.
4. Magánszolgáltatás figyelembe vétele: ma sok szűrővizsgálat nem jelenik meg a statisztikában, mert az OEP nem finanszírozza, így nem is strigulázza ezeket. Szűrővizsgálatok pontértékét tessék a magánszolgáltatónak is kifizetni OEP által.
5. Paraszolvencia: Bár sokan túlértékelik a dolgot - nemrégi KSH adat szerint 6-7Mrd Ft évente, ami orvosonképnt 150000Ft/év!!!! - de mihamarabb teljesen megszüntetni - természetesen megfelelő bérrendezés mellett.
6. Állampolgári eü ismeretek bővítése: kiábrándító a mai magyar valóság. Az indokolatlan megjelenések legalább 60%-t teszik ki az orvos-beteg találkozásoknak.

No...ezeket kellett volna/kellene bármelyik kormánynak EGYSZERRE meglépnie.....vajon ki képes erre?? Tartok tőle nincs ilyen párt:/

apro_marosan_petergabor 2015.05.11. 23:14:41

Ez megint hangulatkeltés ("halálgyár").
2 éve 10 napot feküdtem a Honvédban(ebből 2 az intenzíven), gyenge kaját, de szakszerű orvosi ellátást kaptam (s ez a fontos).
Profi módon kezeltek, figyelembe vették a kéréseimet, felvilágosítottak, dönthettem dolgaimról, s komoly politraumás balesetemből nyom nélkül, 100%-os funkciókkal gyógyultam (műtét után).
Nem vártak tőlem paraszolvenciát, bár a nővéreknek hagytam egy ajndékkosarat.

hjames 2015.05.12. 18:04:22

@apro_marosan_petergabor: ismétlem azért találtál még a Kórházban orvosokat, akik meg gyógyítottak,mert bár te nem adtál hálapénzt, van, aki megteszi. Szerencsére! Ha senki sem adna, téged sem gyógyítottak volna meg ott senki. Úgyhogy nem tartom tisztességesnek azokat a megjegyzéseket, hogy " en sem adtam, nem várták el,, mégis meg gyógyítottak, tehát nincs is akkora szar" hálapénz nélkül nem találnál orvost, aki meggyógyít ! Azért van még ott, mert más viszont ad neki, és így megéri neki bemenni! Szégyen ez úgy ahogy van, a Fidesz meg csak ahhoz értett, hogy hergelte a népet 2006- folyamatosan. Azt mondtak, nem kell vizitdíj, mert máshogyan kell megoldani, és ők majd tudják, megoldják! Aha! A sok hülye meg elhitte! Megérdemli a birka nép, most sincsenek többen ezer főnél a mai tüntetésen, bezzegGyurcsany alatt állandóan vonultak színre szarra!
süti beállítások módosítása