B1 blogcsalád



Orbán is ellenzi az oroszokkal kötött szerződések titkosítását

2015. március 03. - nickgrabowszki

A Fidesz elnöke Rákosmentén tartott fórumot, ahol azt mondta:

Tudnunk kell dolgokról. Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak, hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország felemelkedését vagy éppen meggyengülését. Ez a mi életünk.

Az oroszokkal történt megállapodást azonban nem 10 évre titkosították, hanem előbb 15-re, majd ezt fölemelték harminc évre.

Így aztán ebből már az is látszik, hogy Orbán Viktor ezt nem ma mondta, hanem majdnem pontosan hét évvel ezelőtt, 2008-ban, a népszavazási kampányban.

Aki nem hiszi, olvassa el a teljes szöveget a miniszterelnök saját honlapján, vagy nézze meg a videót.

 

Mivel a Paksi Erőmű újabb két blokkal való kibővítése még drágább is, mint a gázvezeték-építés, illetve hosszabb távra köti Magyarországot a még inkább bedurvult és a nyugati-euroatlanti világtól elszigetelődött, Ukrajna ellen háborút viselő Oroszországhoz, jogos a kérdés, vajon mi indíthatta Orbánt a saját álláspontjával való radikális szembefordulásra.

Lehet szavazni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr337237441

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.03.03. 17:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Naga Jolokia 2015.03.04. 15:18:37

Az atomerőmű szerződések mindenütt a világon titkosak, érdemes megnézni a finn példát. Ott is kb. annyit lehet tudni, hogy atomerőmű épül. Ez egy sehova nem vezető picsogás az ellenzék részéről.
süti beállítások módosítása