B1 blogcsalád



De most komolyan! Tényleg olyan hülyék vagyunk, hogy háborút szeretnénk?

2014. december 29. - Ficsúrfi

A kétes ingatlanügyekben komoly tapasztalatokat szerző, önmagát parasztgyereknek kikiáltó, amúgy kijelentésével - természetesen? - ellentétesen, piszkosul urizáló Rogán Antal úgy döntött, a Magyar Távirati Iroda (MTI) kérdéseire válaszolva, igazán megmondja a tutit. Szokásosan paranoid, kormánypárti módon.

Revíziót! Most?

"Rogán Antal 2015 egyik fontos feladatának nevezte egy úgynevezett országvédelmi akcióterv kidolgozását, mert "amikor ma Magyarországot külső támadások érik", a kormány és a parlament némileg védtelen ezekkel szemben. " - Írja az MTI.

orbirogi.jpg

Az nem újdonság hogy a realitását teljesen elvesztett, butuska, sértett kisgyerekekhez méltóan külső és belső támadásokat vizionáló és ez ellen magából teljesen kikelő, demokráciának a látszatát mimelő kormányunk vastag orcájáról, minden létező kritika leperegjen.

War. War never changes - Or what...?

Az ellenben teljesen formabontó, hogy gyakorlatilag háborút indítanak azok ellen, akiktől elképesztően súlyos pénzeket húzott le Magyarország a 2004-es EU-csatlakozása óta úgy, hogy sokkal többet kapott vissza, mint amilyen összeget kötelező jelleggel, volt szíves befizetni a közös kasszába. (Sokezer euró-milliós forrásról beszélünk évente, amelyekből igen súlyos pénzek vándorolhattak magánzsebekbe.)

Tesszük ezt jelenleg úgy hogy magyarosan, pörköltszaftos ingünkben az egyik kezünket nyújtjuk az Európai Uniós "agresszoroknak", a másikkal gyors segítséget nyújtunk - khm - annak a Putyinnak, akinek hódító politikáját az igen öntelt, de kellően szegény országunkat kivéve, gyakorlatilag minden tagállam egy emberként ítéli el. Megjegyzem, a napokban külföldi sajtótermékekben olyan kérdések is elhangzottak, hogy egyáltalán mi szüksége van az Európai Uniónak Magyarországra? Sajnos a kérdésre jelen körülmények között egyáltalán nem tudom a választ. Csak azt, hogy nekünk miért van szükségünk az EU-ra...

Óhatatlanul is eszembe jutott a Bëlga feljebbi száma - részlet, a minőségért elnézést kérek

A képlethez súlyosan hozzátartozik az a tény is, hogy az ellenzék szokása szerint harmatgyenge és megosztott - nem tartom elégségesnek azt, hogy csak úgy határozzák meg magukat, hogy "Fidesz-ellenes". Ilyen esetben óhatatlanul is be kell lépnie a történetbe egy harmadik félnek, amely jelen esetben az Amerikai Egyesült Államok és az az André Goodfriend, aki sokatmondóan 2009 és 2012 között Szíriában, Damaszkusz városában főkonzulként szolgált hazája nagykövetségén...

Persze őt és a hazáját is támadjuk és már meglebegtettük a kitiltás lehetőségét is: bizonyosan, nagyon súlyosan fogja érinteni azt az Amerikai Egyesült Államokat, ahol csak New York városában közel annyi ember él, mint amennyi Magyarország lakossága.

orbi2.JPG

Fotó: usa.news.net

"A nyomásgyakorlás mögött szerinte (Rogán Antal - a szerk.) az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény terve áll, amelynek előnyeiről és hátrányairól "őszintén kellene beszélni", a megállapodást nem lehet "ráerőltetni" Közép-Európára. Úgy látszik azonban - folytatta -, az Egyesült Államok nagykövetségei nem akarnak nyílt vitát, "ki akarják erőszakolni" a megállapodás ratifikálását minden európai államban. A magyar parlamentben, az LMP javaslatára, viszont biztosan lesz vitanap februárban az egyezményről - tette hozzá.

Vagyis Közép-Európa szószólói kívánnánk lenni úgy, hogy gazdaságilag csak Bulgária elmaradottabb tőlünk a tagállamok között, a "demokráciánk" pedig Oroszország és egyes fekete-afrikai államok szintjén áll. (Az urizálás persze megy.)

Mi lesz még itt? 

Kérdezem tehát: ki a történetben - elnézést - a seggfej? Vagy inkább úgy is fogalmazhatnék, ki a gyakorlatilag áruló?

Feljebb háborút említettem. A XXI. századra a nyugati világ hadszintereit a tárgyalóasztalok jelentik. (A terrorizmus és a terrorizmus elleni küzdelem, az egy másik tészta.)

Ebben a világban olyan bugyutaságokat beszélni, mint amilyet Rogán is kijelentett, nem hogy luxus, hanem gyakorlatilag öngyilkosság.

ovvp.jpg

 Fotó: bbj.hu

Vagy akkor tessék kilépni az Európai Unióból, egyetlen fillért sem felvenni tőlük, az eddigi támogatásokat elkezdeni visszafizetni, nyíltan Oroszország mellé állni, majd hamarosan megint sírni, hogy milyen rossz a helyzetünk.

Amennyiben egy ország választott vezetője lennék, és nagy tanácstalanságomban nem tudnék mit tenni, megnézném azt, hogy Magyarország mit csinál, majd az ellenkezőjét tenném. Tuti, hogy bejönne a módszer.

A parasztgyerek Rogán pedig ne beszéljen hülyeségeket vagy ha igen, vállalja a következményeit a fideszes és KDNP-s - bármi is legyen az - barátaival együtt.

(Valami már elkezdődött: a magyar nagykövetek háromnegyedét lecserélték, valamint gyönyörű arányban folyik a kormánybarát "katonák" toborzása is.)

Forrás: Egyenlítő/MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr117019439

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amerikai zsoldosokkal erősít a liberális baloldal január másodikán? 2014.12.30. 12:03:30

Három busznyi civil ruhás, fegyveres amerikai katona érkezett december 16-án az országba. Ukrán kísérőjük a Luzsanka-Beregsurány közúti határátkelőhöz vezető útszakasz egyik ellenőrzőpontján állítólag lelőtt két ukrán tisztet, akik nem akarták engedni ...

Trackback: Nem kellene ezt a pártot betiltani a folyamatos hazaárulás miatt? 2014.12.30. 12:01:17

Most éppen offenzívát hirdettek a saját hazájuk ellen. EP-képviselőik a lehető legtöbb külföldi politikust rá fogják venni, hogy a lehető legrosszabb véleménnyel legyen hazánkról a nemzetközi sajtóban és minden egyéb fórumon, ahol megfordulnak - tudtuk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.29. 13:13:02

Mióta háború az, ha valaki nem akar részt venni egy háborúban?

"A XXI. századra a nyugati világ hadszintereit a tárgyalóasztalok jelentik."

Igen, pl. Líbia. Mióta nevezik tárgyalóasztalnak egy ország bombázását?

torró 2014.12.30. 10:29:32

@maxval bircaman szerkesztő:
http://index.hu/belfold/2014/12/30/magyarorszag_az_mszp_szerint_is_muveleti_terulet/!!!!
Olvastad már? Akkor ez a posztoló nem tájékozódik? Hahó!! Ébresztő! "urizálás persze megy" Ez olyan gyerekes! Ez olyan mintha azt mondanám:az elvtársiaskodás persze megy. Ez nem érv
Na nézzünk egy régebbi posztot.Erre ki emlékszik?:
dotoho.blog.hu/2014/02/25/zsido_harcosok_kijevben#comments
Kíváncsi vagyok ez a link meddig maradhat:)) Pedig ez egy poszt volt.

patkányarcúáginéni 2014.12.30. 10:30:35

Libbant propaganda amit itt művelsz ugye tudod, netnek seggelyuka, te!

vezér01 2014.12.30. 10:52:05

T. Németh Gábor ! Rogán pubikát nem tartom sokra,sajnálom,hogy Orbán igen. Amit viszont Te rogáni hülyeségnek gondolsz,azzal én is egyetértek.Ha jól belegondolsz és nem az "üléspontod" határozza meg az álláspontod,Te se írnál ennyi marhaságot.

turista a saját országában 2014.12.30. 11:44:23

@vezér01: Teljesen mindegy, mennyire tartod soknak vagy kevésnek, Rogán egy köztörvényes bűnöző, és ez a lényeg.

Rogán az új Hunvald.

Önkormányzata ingatlanokat adott el áron alul, az új tulaj meg több tízmilliós haszonnal adott túl rajtuk.

Ingatlanpanama.

Orbán díszügyészsége meg rágalmazás miatt most indított eljárást a följelentő Juhász Péter ellen. Hunvald ügy nem merült ki ennyiben. Ott az ügyészség nem a bűnöző mellé állt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.30. 11:47:27

@turista a saját országában: Polt a legfőbb ügyész. Handó a bíróság vezetője. Oszt jónapot. Orbán hisz a független hatalmi ágakban...csak mindegyik neki legyen alárendelve...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 11:50:02

"gyakorlatilag háborút indítanak azok ellen, akiktől elképesztően súlyos pénzeket húzott le Magyarország a 2004-es EU-csatlakozása óta"

Abba lehetne hagyni a magyarok elvtelen, minden alap nélküli mocskolását, és magyarok kisebbrendűségi érzésének a folyamatos szítását, sulykolását is abba lehetne hagyni, Kedves Hazaáruló Baloldal!

Abba lehet hagyni annak a sulykolását is, hogy Magyarország egy élhetetlen, életképtelen, folyamatosan külső gyámkodásra szoruló ország!

Elég brutálisan szívunk amiatt, hogy a termelőeszközeink döntő többségét már az elmúlt évtizedekben külföldiek kezére juttatta az éppen aktuális kormány, vagy a bagóért privatizáló és felelőtlenül elkótyavetyélő gazdája. Lásd: édesipari üzemek, konzervgyárak, húsüzemek, tejüzemek, cukorgyárak, - vagyis minden, ami a termőföldön termő növények, illetve az azon nevelt állatok feldolgozására való - ezen túl a konyhai nagygépeket, iparcikkeket, híradástechnikai cikkeket gyártó gyárak is.

Ezeket az üzemeket az új tulajdonos azóta többnyire bezárta, mert a saját hazája érdekeit védte, ezért felszámolta a kezére jutott konkurenciát, a munkásokat az utcára tette, az országba meg ömlik be a külföldi termék, aminek az előállításával más európai országokban élő emberek jutnak munkához.

Rávettek, hogy IDEOLÓGIAI alapon, az ő KEDVÜKÉRT vonuljunk ki a keleti piacainkról, hogy rögtön másnap ŐK meg bevonulhassanak, piaci verseny és minden erőfeszítés nélkül ugyanarra a piacra!

Az utolsó körben meg még a termőföldjeinket is vitték volna.

Erre jönnek a poszterhez hasonló elvtelen, ostoba balosok, és kioktatnak, hogy meg kellene húznunk magunkat, és nyaldosni kellene a gazda kezét azért, amit odadob a tálkánkba. Ugye, kedves Poszter, így gondolod?

Nekem lenne egy jobb javaslatom!

Csináljunk flashbacket!

A nyugat visszaadja a szétvert iparunkat, a szétvert mezőgazdaságunkat, az aljas és demagóg trükkökkel elrabolt keleti és közép-európai piacainkat!

Mi meg visszaadjuk a Nyugatnak azt a két marék üveggyöngyöt, amit nekünk, ostoba, naiv, a csillogás után vágyakozó kelet-európai indiánoknak az értékeinkért cserébe az elmúlt 25 év alatt idedobáltak!

Rive 2014.12.30. 11:56:20

Mostanra pontosan tudja mindegyik marha a Fidesz belső köreiben, hogy üres a spájz, a kamra, a padlás - ha bármi komoly zökkenő jön (és jönni fog), akkor Mo. hamarabb összeomlik, mint megszerveznének egy sajtótájékoztatót Orbánnak.

Ez az egész már nem más, mint egy vetélkedő - melyik címeres ökör tud nagyobb szeletet megszerezni a fideszimádók kemény magjából: mer' várhatóan abból lesz a következő fej a vezéráldozat után.

Ehhez próbálnak egyre nagyobb és nagyobb blődliket kiizzadni, kifejezetten a saját tábor etetésére.

Egy ihletett komikus nyilván príma alapanyagot találna ebben, de más jelentősége nincs.

torró 2014.12.30. 11:57:44

@polyvinyl:
Ezeknek ugyan beszélhetsz! Hofi megmondta: "elmentek az oroszok, itt az új segg, az USA! Magyar ember nem érzi jó magát, ha nem szaros a szája"!

ember100 2014.12.30. 12:08:13

@polyvinyl:
Helló !
Te tényleg ilyen hülye vagy vagy fizetnek érte ?
Miért nem Te vetted meg pl. A cukorgyárat ja mert nem volt rá pénzed nem tudtad volna milliárdokból felújítani akkor amikor a világpiacon lement a cukor ára a dél amerikai cukorbumm miatt . Ja és a vízműveket sem vetted meg stb. Micsoda egy komcsi demagóg szöveget írtál . Látszik mekkora fideszdroid vagy !

Arcade Macho 2014.12.30. 12:29:24

@ember100: "Micsoda egy komcsi demagóg szöveget írtál . Látszik mekkora fideszdroid vagy ! "

priceless!!!
de komolyan

hiaba na, Vetyus anno a "csuhasok terdre imahoz" vonalat nyomta, mert akkor ugy latszodott hogy a libsi vonal a nyero
ma meg a kommunista vonal a nyero, most ezt csinalja

a manyupot is rakosista modszerrel jol elkommunizalta
gondolom polyvinil baratunk annal tapsikolt...
remelem a sok agyatlan libbant demagog kommancs fidesztroll orulni fog amikor Orban a bankszamlajukat elkommunizalja

Arcade Macho 2014.12.30. 12:34:34

@polyvinyl: "Lásd: édesipari üzemek, konzervgyárak, húsüzemek, tejüzemek, cukorgyárak,"

na csak hogy kepben legyel legalabb EGY temaban!!!

a cukorgyarat a gaz EU ugy zaratta be hogy az aranytojast tojo cukorrepafoldnek a megszunteteseert a GAZDAKNAK fizettet, azaz kellett sok sok retek NEMZETARULO kocsog, aki felmarkolta a judaspenzt!!!

nem mellesleg D209 megy? tudod mirol szolt az a sztori? eppen arrol hogy nyereseges legyen a magyar ipar, joval a gengsztervaltas elott, de ez mar fejlettebb kozgazdasagi tetel, ezert inkabb hagyjuk, ugyse ertened
neked az eleg ha a budi vegiben ott van a makovecz stadion es az jo, ok?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 12:39:38

@Arcade Macho:

Az embereket becsapták. Rossz információik voltak, rosszul döntöttek. Nem az egyszerű, tájékozatlan gazda volt a hibás, hanem azok, akik hazugságokkal manipulálták őket.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 13:23:53

tenyleg, mi szuksege van az eu-nak magyarorszagra? mert ugye azt a posztolo sem gondolja, hogy azert adjak a penzt, mert nekik nem kell vagy azert, mert jofejek.
ha viszont azert adjak a penzt, mert nekik is erdekuk, es itt nem csak az eu egeszere, hanem az azt alkoto tagorszagokra is gondolok, akkor mi jogon iteli el barki magyarorszagot, ha mi is a sajat erdekeinket tartjuk szem elott?
de sokat elmond a helyzetrol, hogy a megmondoemberek a kritika elott kenytelenek eltulozni a nyilatkozatokat, hogy aztan a hozzakoltott fantaziat sikerrel tamadhassak. szalmabab ugye.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 13:26:55

Ez a szabadkereskedelmi egyezmény téma nagyon népszerű lett fideszmédiás, asztalnál megszakértős álműveltkedős megmondó körökben, mert valamire rá kell fogni azt a szarvihart, amit egy szimpla és titkos kitiltási ügyből sikerült létrehozni a fiúknak azzal, hogy Bayer Zsótival kitrombitáltatták a Magyar Nemzetben.

Az egész ügy annyi volt, hogy a NAV vezérasszonyát, és a Századvég fideszes pártalapítványt felnyomta Washingtonban egy amerikai cég, akit bezsaroltak, hogy adjon két milliárdot a pártkasszának, de sebaj, hagyják majd lopni húszmilliárdra, és akkor mindenki jól jár.
Ennek egyenes következménye a kitiltás, de a végkifejlete is, mert itt be is fejeződött volna a történet.

Ezek a barmok úgy gondolták, hogy majd a házi sajtóban jól megmondják a frankót.

Ha a szart tovább görgetik, és befekszenek egy szabadkereskedelmi megállapodás elé, annak az lesz a következménye, hogy kibasznak minket az EU-ból. Ez biztos pár idióta droidnak tetszene az első pillanatban, akiknek a szabadságharcos maszlagot adagolták az elmúlt négy évben, de hogy mi arra rábasznánk, és ezért kijárna a lámpavas Orbán bandájának az teljesen bizonyos.

ember100 2014.12.30. 13:35:58

@polyvinyl:
Helló na ide figyelj Te sültparaszt nehogy egyszer összefussunk mert letépem a fejed és elgurítom a pöcébe.
Az anyázást tartsd meg a szeretteidnek.
Mi volt a személyeskedés az hogy csóró voltál megvenni a gyárakat ? :) vagy hogy narancs színű szemellenződ van .

ember100 2014.12.30. 13:41:57

@polyvinyl:
Helló !
Micsoda mit csinált ???
Mit szedsz mert jó cucc lehet?
A magyar paraszt annyira egyszerű mint a faék és még jó kapzsi is.
Érdekes pár ismerősöm is vett privatizációnál pár ingatlant állóeszközt és mégsem adta el drágábban hanem dolgozik velük ,mert egy kicsit messzebb lát az orránál.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 13:44:52

@droid_: Az EU-nak azért volt érdekében az EU a csatlakozásunk, mert a térkép szerint Európában vagyunk, és ráadásul egy régió közepén, tehát amíg nem találják fel a teleportálást, a közutaknak, a vasútvonalaknak és a Duna folyásának fontos szerepe lesz a közlekedésben és a s zállításban.

Magyarán az egyetlen értékünk az unió felé, amit adni tudunk, az a lokációnk. Azon kívül csak a csupasz seggünk van.

vezér01 2014.12.30. 13:51:18

@turista a saját országában: Tényleg nem.felmentették és még a lopott pénzen vett autóit is visszakapta. Egyedül a hülyegyerek Cusi kapott eddig letöltendőt,ő is inkább az idétlen röhögése miatt. /Terror háza,ha emlékszel/. No,ennyit a független - orbáni,gyurcsányi - bíróságokról.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 13:53:41

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: na tehat akkor egy erdeket mar talaltunk is. hogy ez egyetlen lenne, az azert eleg meresz kijelentes, nem gondolod-e? de meg ha egyetlen is lenne, az nem lenne-e elegendo ahhoz, hogy ennek menten a sajat erdekeinket vedjuk?

vezér01 2014.12.30. 14:03:12

@ember100: Nem tudom,Te milyen droid vagy,de : Nagy Imre KISZ titkár 2 forintért vette meg a Caolát. Ennyi neked is volt. Pályázhattál volna? Kétlem. 14 cukorgyárunk volt maradt egy,a többit ledózerolták. Arra kellettek milliárdok? A Vízművek szivattyúit még a mi pénzünkből cserélték le a legmodernebb Flyght gépekre,majd Demszky bagóért eladta a franciáknak.A százéves városi csőhálózat maradt a főváros nyakán.Kapott érte Demszky egy Becsületrendet,mi meg fizettük a franciáknak a megemelt vízdíjat.

Rive 2014.12.30. 14:03:45

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: "Az EU-nak azért volt érdekében az EU a csatlakozásunk, mert a térkép szerint Európában vagyunk"
Extra, hogy a V. négyek kiemelkedő tagjaként volt némi esélye, hogy egyfajta lokális húzóállamként szerepelünk majd, segítve a környező országokat.

Ehelyett... Hát izé, végülis a visszafele húzás is húzás... Lassan nem marad senki, aki ne előzött volna le minket.

Tényleg, erre mi a standard 'droidválasz? Miér' csak a magyart báncsák, miér' van az, hogy nálunk anno kevésbé ígéretes országokkal véletlenül senki se kib@szni akart?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 14:07:03

@droid_: Látom beszoptad a rizsát Orbán Basitól, hogy ő az érdekeinket védi a nagy szabadságharcában. Az a probléma, hogy az a sok szar, amit eddig művelt, az érdekeink szöges ellentéte.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 14:09:34

@Rive: Arra a válaszuk az lesz, hogy trianon miatt, és arra nem tudsz észérvet felhozni, amin el is gondolkodnának.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 14:10:40

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: mielott nagyon belemerulnenk ebbe a partszintu anyazasba, amiben nem leszek partnered, kerdezem, hogy nem lenne-e elegendo akar egyetlen ertekunk is ahhoz, hogy mi is igyekezzunk profitalni belole?

2014.12.30. 14:14:30

@droid_: " mi jogon iteli el barki magyarorszagot, ha mi is a sajat erdekeinket tartjuk szem elott?"

Már megint hazudsz. Magyarországot senki nem ítélte el, csak a napon megégett vezíredet, te ostoba. Azt hiszed, hogy más nem tud olvasni, te fideszbunkö?

Szakura 2014.12.30. 14:19:31

@polyvinyl: te talán túl fiatal vagy, de a tsz-eket Antal meg a kisgazdák verték szét, kárpótlási jegyet osztogattak, akinek meg volt pénze felvásárolta és földeket szerzett. Brüsszel meg osztja a föld alapú támogatást, vetni se kell érte. Talán szervezz tüntetést, hogy ne küldjenek több pénzt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 14:20:21

@Jules Verne: ne tragarkodj, mutyinka, mert ideidezem a kommented, miszerint 8-10 nikken vered magad a blogokon :)

2014.12.30. 14:23:29

@polyvinyl: Van egy rossz hírem, pvc! Mivel nem tudod mozgósítani a békamenetes csürhét, a jenkik meg fogják dönteni a vezíred maffia kormányát. Helyette lesz egy, az usákok által felállított bábkormány, tele lesz újra a parlament EU zászlókkal, liberális gazdaságot fognak csinálni. Az emberek pedig örülni fognak. Már ha ezt látni fogod a rácsok mögül (vagy a víz alól, mert a Dunába fogsz ugrani kínodban.)
:D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 14:28:43

amugy a magyarosan porkoltszaftos ingben az eu-rol lehuzott elkepesztoen sulyos penzeket nehezen tudom konkretan orbanra erteni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 14:31:31

ha belegondolok, errol a gondolatrol inkabb a szanyi ugrik be, ahogy eppen kajaltatja a motorosokat, de ez itt offtopik :)

2014.12.30. 14:32:27

@droid_: Koncentrálj a kérdésre inkább, te majom. És főleg ne hazudj!
Amúgy elég rosszul informált vagy, legalább 25 nick-em van, az eddig felhasznált régieket is beszámítva összesen 241. Elhiszed, hogy nem hazudok,? Vagy nem hiszed, hogy igazat mondok? Úgy hogy idézgesd anyádat.
Visszatérve a kérdésre: miért hazudsz?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 14:34:29

@Sexual Harassment Panda: Szerintem ez senkinek nem célja, de ha azt kommunikálja ez a fasz Szíjjártó, hogy innen fúj a szél, beleszoríthatják magukat egy kommunikációs csapdába, aminek az lesz a vége.

lavór 2014.12.30. 14:34:54

"Csak baj ne legyen."

Legyen csak baj.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 14:36:06

@Szakura:

1. 25 évet írtam, tanulj meg olvasni. Ennek a 25 évnek az első 4 évében az MDF kormányzott, a következő 4 évében meg a szockók.

2. 1990-től gyakorlatilag kiléptünk a szovjet érdekszférából, és a nyugat számára szabad préda lettünk. Ehhez a pusztításhoz nem kellett megvárni, hogy EU-tagok legyünk.

3. A termőföld pont rossz példa, mert azt már NEM tudják vinni. Pedig azt is nagyon szeretnék.

2014.12.30. 14:40:04

@polyvinyl: "A termőföld pont rossz példa, mert azt már NEM tudják vinni. Pedig azt is nagyon szeretnék."

Mivel vinnék, te barom? Talicskával?

2014.12.30. 14:43:27

@polyvinyl: "1990-től gyakorlatilag kiléptünk a szovjet érdekszférából, és a nyugat számára szabad préda lettünk."

EU-tagok lettünk, te bolsevik szarzsák Nem tetszik? Menj Putyinhoz (és vidd a cigót is).

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.12.30. 14:50:15

@Jules Verne: mutyinka, mivel regi ismeros vagy, veled hajlando vagyok kicsit szemelyeskedni is. latom, tanacsomat megfogadva mar kerulod az "okos tojas" es a "hulye gyerek" hasznalatat, a majommal nem lehet nagyot tevedni, de sajnos az "ugy hogy" irasmod ebben az ertelemben hasznalva szinten helytelen, hiaba nem huzza ala a word. azert en drukkolok. es latod, vissza sem kell tragarkodnom, hogy kirohoghesselek.

ember100 2014.12.30. 14:50:48

@vezér01:
Helló !
Látod látod pont ezt írtam . Megvették a cuccokat , azért a vagyon 90% át magyarok és utána eladták és nem tartották meg fektettek bele pénzt hogy később többet fialjon.
Szeretem ezt a francia vízműves példát és Te vállaltad volna a korszerűsítés költségét deee először meg kell venni korszerűsíteni ja és mindíg mindent mi fizetünk

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 14:51:07

@polyvinyl: "1990-től gyakorlatilag kiléptünk a szovjet érdekszférából, és a nyugat számára szabad préda lettünk. Ehhez a pusztításhoz nem kellett megvárni, hogy EU-tagok legyünk."

Egyik volt szocialista országban sem a nyugati cégek loptak szét mindent, hanem a politikusok haveri köre.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 14:58:12

@Jules Verne:

"EU-tagok lettünk, te bolsevik szarzsák Nem tetszik? Menj Putyinhoz (és vidd a cigót is)."

A szovjet érdekszférából 1989-ben léptünk ki, EU tagok meg 2004-ben lettünk.

Viszont a Nyugat 1990-től szabad prédaként kezelt minket.

Szerintem folytasd tovűbb az ugatást, ha lehet, még nagyobb hangerővel, hagy lássa mindenki, hogy mekkora kreténekkel akarják a kommcsik a bizonytalanokat elriasztani :)))

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 15:05:25

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

"Egyik volt szocialista országban sem a nyugati cégek loptak szét mindent, hanem a politikusok haveri köre."

Ez igaz, a Győri Kekszgyárat, a Ceglédi Állami Gazdaságot, meg a Debreceni Dohánygyárat nyilván nem Mari néni vitte haza szatyorban, és a Globus Konzervgyárat, meg a Hajdusági Iparműveket se.

A kedves MSZMP-s káderek kezére lett játszva, a számtalan kisebb értékű egykori állami vállalatokkal együtt, BAGÓÉRT, hosszú lejáratú, NAGYON kedvező kamatozású hitelekre.

Ők játszották tovább a nyugati cégeknek, vagy élték fel a vagyont, hogy habcsókvilla legyen belőle márvány konyhapulttal, meg a szokásos újgazdag kellékek.

Úgyhogy a szockók, meg a megmondóembereik inkább azon elmélkedhetnének, hogy van-e joguk EGYÁLTALÁN bármibe beleugatni most, úgy, hogy MINDENT, szinte az összes termelőeszközeinket vagy szétvertek, vagy a Nyugat kezére játszottak, üveggyöngyökért.

Mert szerintem inkább kussolniuk kellene.

steery 2014.12.30. 15:06:58

Már nagyon várom azt a pillanatot, amikor a hazaáruló baloldali politikusaink külföldről támogatott katonai puccsot hajtanak végre Hunniában, majd az össznépi tiltakozások leverésére behívják a nyugati háborúfenntartó erőket, hogy itt randalírozzanak és fegyverrel verjék belénk a demokráciát, ami addig tart, amíg az ország külföldi tulajdonosai azt jónak látják. Tök jó lesz majd figyelni, ahogy itt röpködnek a fejünk felett a drónjaik és harci helikoptereik, és lebombázzák a terrorista gyanús esküvői meneteinket, temetéseinket, piacainkat és szabadtéri koncertjeinket. Meg tankokkal és páncélautókkal vonulásznak az utcákon és mindenkire lőnek, aki fügét mer mutatni nekik. És egy soha véget nem érő, gyilkos, eszelős polgárháborúba és értelmetlen öldöklésbe, robbantásos merényletek hétköznapjaiba taszítják a Kárpát-medencét. Akkor majd gondolom a magyar partizánok orosz fegyverekkel kiharcolják maguknak a Keresztény Államot és nekilátnak kiirtani minden nem keresztény csoportot, mire lehet ellenünk nagy katonai koalíciót szervezni és vég nélkül folytatni a humanitárius bombázásokat és népirtásokat. Szuper lesz! Igazi európai megoldás! Ez kell nekünk! Csak így tovább, gyerekek! Had simogassam meg a kócos kis buksitokat, meg had töröljem le a nyálat a habzó szájatok széléről! :-DDD

vadi3 2014.12.30. 15:19:10

@Sexual Harassment Panda: "szted megvètòzzuk az eu/usa sz kereskedelmi egyezmènyt? " Szerinted van bennük ennyi bátorság? Szerintem a szájkaratén túl kifogy belőlük a kurázsi és csak néznek mint hal a szatyorban

Arcade Macho 2014.12.30. 15:20:25

@Jules Verne: ez a PVC narancskomcsi kihozza az emberekbol a legjobbakat :)

talicskaval megaLOL

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 15:23:01

@polyvinyl: A Győri Keksz a kakukktojás, mert a többi mind versenyképtelen eladhatatlan szart gyártó selejtüzem volt.

midnight coder 2014.12.30. 15:24:07

A post elkövetője síkhülye.

1. A Putyin elleni háborút csak és kizárólag az USA kényszeríti az EU-ra. Az EU többi tagországának ez legalább annyira nem érdeke mint nekünk.

2. A dolognak semmi köze semmiféle terjeszkedéshez. A nyugati agitprop feltüzelte az ukrán nácikat a demokratikusan választott kormányuk megdöntésére, ez az orosz ajkú lakosságnak nem igazán tetszett - ami az előző náci ukrán kormányok tevékenységének ismeretében annyira nem is csoda. Az oroszok pedig támogatták őket. Ez az a hatalmas agresszió.

3. Ha az USA-t ez annyira zavarná, és jó világ csendőreként mindenáron rendet akarna tenni hasonló helyzetben, akkor ott van mindjárt Tibet. Ahol konkrétan tényleg el lett foglalva egy ország, és nem a helyiek lázadtak fel. Aztán rendet csinálhatna a Közel-keleten ami az ő ügyes tevékenységének hatására lett iszlamista pokol.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 15:24:08

@polyvinyl: Amúgy sík hülye vagy, ha a szocikat okolod a privatizációért.

vadi3 2014.12.30. 15:24:58

@polyvinyl: "Úgyhogy a szockók, meg a megmondóembereik inkább azon elmélkedhetnének, hogy van-e joguk EGYÁLTALÁN bármibe beleugatni most, úgy, hogy MINDENT, szinte az összes termelőeszközeinket vagy szétvertek, vagy a Nyugat kezére játszottak, üveggyöngyökért."

Én nem vettem részt a privatizációban, sem családom bármely tagja. Kérlek ne vitasd el tőlem a jogot, hogy belepofázzak abba amit mások csinálnak.
Egyébként a privatizációból nem csak a balosok láttak hasznot. Ahogy a bibliai mondás tartja: először a saját szemedből a gerendát és utána máséból a szálkát.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 15:30:00

@midnight coder: Persze, persze Putyin cáratyuska csak megvédi a vele határos ukrajnai lakosokat a nyugati agressziótól, véletlenül sem ő kezdte a háborút.

Pont, mint Lengyelországban 1939-ben.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.30. 15:32:42

@vadi3: "Egyébként a privatizációból nem csak a balosok láttak hasznot. Ahogy a bibliai mondás tartja: először a saját szemedből a gerendát és utána máséból a szálkát."

Jaja, az MDF-FkGP-KDNP koalíció idején történt privatizációt is csak egy félhülye fidesznyik tudja a szocik számlájára írni...

Szakura 2014.12.30. 15:40:09

@polyvinyl: a magyar mezőgazdaságot a MAGYAROK tették tönkre, nem kellett hozzá senki segítsége.
A szocialista magyar ipar, hát... Most épp nem jut eszembe egyetlen valamirevaló iparcikk sem.
Piacnak meg ici-pici, fizetőképes kereslet nélkül.
Egyre kisebb torta, amiből a politikusok egyre nagyobb szeletet próbálnak hasítani.

vadi3 2014.12.30. 15:40:16

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: "Jaja, az MDF-FkGP-KDNP koalíció idején történt privatizációt is csak egy félhülye fidesznyik tudja a szocik számlájára írni... "

Ne légy már ennyire vaksi! A 90-94 közötti privatizációt igenis a szocik erős emberei vitték el, egyszerűen azért, mert nekik volt pénzük-hatalmuk-elképzelésük arról, hogy abból amit megvesznek hogyan lehet hasznot csinálni. Azóta azonban nagyot fordult a világ. Az elvtársakból bajtársak lettek. A fidesznyikok pedig úgy gondolják, hogy az ő kommunistájuk jó kommunista, míg a másiké gonosz csaló. Pedig csak egyfajta kommunista van, mert annak idején aki közel ült a tűzhöz az csakis jó lehetett (mármint az előző rendszerhez).

sas70 2014.12.30. 15:40:49

@polyvinyl: Ha a nyugatnak visszaadnánk azt a két marék üveggyöngyöt, kb Albánia szintjére süllyednénk. Az lenne az igazán fasza. De mondok én mást. Adják vissza a fideszes oligarchák azt pár milliárdot, amit lecsippentenek az eu-s pénzekből és rögtön jobban állnánk.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 15:56:35

@sas70:

" Ha a nyugatnak visszaadnánk azt a két marék üveggyöngyöt, kb Albánia szintjére süllyednénk."

Ha cserébe visszakapnánk a termelőeszközeinket, amiket aljas módon KICSALTAK tőlünk, méghozzá a jelenkorra updatelve, hogy annyira legyenek korszerűek a mai világban, mint amennyire korszerűek voltak a saját korukban, amikor elveszítettük őket, akkor miért is süllyednénk Albánia szintjére?

A felvetés persze csak elméleti, hiszen a SZÓ SZERINT lerombolt gyárainkat, a vagonokra pakolt gépsorokat, az azóta tudásában leépült szakképzett munkaerőt, az egykor virágzó külpiacainkat nem lehet csak úgy "visszaadni".

Ezeket újra kell építeni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 15:58:02

@sas70:

"Adják vissza a fideszes oligarchák azt pár milliárdot,"

Ezzel szemben az MSZMP-s káderekből lett "üzletemberek", akik mindent elherdáltak, azok ne adjanak vissza semmit?

Sexual Harassment Panda 2014.12.30. 15:59:36

@polyvinyl: a gond az, hogy eu nélkül jelenleg azonnal elveszìtenénk a piacaink 60%-àt.
Az èves kivitel 10.000mrd ft, ebből eu 9000Mft, ès csaka Nèmetek 6500Mft.
Aztàn a schengeni tagsàgot is elveszìtenènk, ès a külföldön dolgozòkat hazatoloncolnàk.
Kb 1èvig bìrnànk.Aztàn àllamcsőd.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 16:00:01

@Szakura:

"A szocialista magyar ipar, hát... Most épp nem jut eszembe egyetlen valamirevaló iparcikk sem."

Kérdezd meg szüleidet, nagyszüleidet.

vadi3 2014.12.30. 16:00:15

@sas70: "Adják vissza a fideszes oligarchák azt pár milliárdot, amit lecsippentenek az eu-s pénzekből "

Ne légy részrehajló!!!!! A szoci oligarchák is visszaadhatják amit elloptak. Sőt ha igazán el akarod kerülni a részrehajlást, akkor feldobhatod az idealista megközelítést, hogy MINDENKI adja vissza amit ellopott. Ennek is akkor az esélye, mint eredeti felvetésednek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 16:01:26

@Sexual Harassment Panda:

"a gond az, hogy eu nélkül jelenleg azonnal elveszìtenénk a piacaink 60%-àt."

A gond az, hogy nem lenne szabad ENNYIRE a Nyugattól függenünk.

Sexual Harassment Panda 2014.12.30. 16:05:34

@polyvinyl: ez igaz.De most kilèpni az eubòl brutàlis lenne.
Amikor gyakorlatilag Nèmetorszàgtòl függünk, ès az eu-s piacainkat a schengeni tagsàggal, munkavàllalàsi joggal elveszìtenènk, kizàrt dolognak tartom hogy egy kilèpèsre irànyulò népszavazàs sikeres lenne.
Mèg azelőtt csődbe mennènk mielőtt a tagsàgunk megszűnne.

vadi3 2014.12.30. 16:29:06

@Sexual Harassment Panda: "Amikor gyakorlatilag Nèmetorszàgtòl függünk, ès az eu-s piacainkat a schengeni tagsàggal, munkavàllalàsi joggal elveszìtenènk, kizàrt dolognak tartom hogy egy kilèpèsre irànyulò népszavazàs sikeres lenne."

Ehhez elég azt kitalálni, hogy a mostani Fidesz elit ebből miként tud profitálni. Ha megvan az, hogy hogyan lehet pénzt csinálni - hatalmat növelni az Eu-ból való kilépéssel azonnal indulhat az agymosás. Gondolj Erdélyre-gondolj Trianonra. Széles a jelszavak választéka. Az a két millió droid aki eddig a Fideszre szavazott simán eldöntheti a népszavazást és máris kint vagyunk az Euból.

A probléma itt csak annyi, hogy jelenleg azt a pénzt lopják el a fiúk amit az Eu ad. Gondolj pl a földalapú támogatásra.

dr kíváncsivagyok 2014.12.30. 16:34:24

@polyvinyl:

"Abba lehetne hagyni a magyarok elvtelen, minden alap nélküli mocskolását, és magyarok kisebbrendűségi érzésének a folyamatos szítását, sulykolását is abba lehetne hagyni, Kedves Hazaáruló Baloldal!"

Inkább a magyarok felsobbrenduségét hangoztató náci dumát kéne abbahagyni...
Már 1944 - tol kiment a divatból...

Sexual Harassment Panda 2014.12.30. 16:41:27

@vadi3: nem hinnèm.
Az eu tàmogatottsàg mo-n kifejezetten magas.
Főleg a fidesszavazòk körèben.

sanyix 2014.12.30. 16:49:34

höhöhö amikor fideszdroidok hazaárulóznak az pont olyan mint amikor a libsibolsik hazaárulóznak :)

Vicces, mert mind2-en sokat tettek azért hogy az országot minél rosszabb helyzetbe hozzák.

_most_ 2014.12.30. 17:03:27

a fidesz bármire hajlandó, hogy megtartsák a hatalmukat. Lehet baszakodni az USA-val, csak hát erre még a nagy Putyin is rábaszott, Magyarország is rá fog. Persze hogy mi lesz az országgal az egyáltalán nem érdekli a fideszt, ha a hatalmukat garantálja a kgb-s tartótisztjük, Putyin, akkor cserébe simán kilépnek az EU-ból és belépnek az Új Szovjetunióba. Elvégre a fidesznek sose a szocializmussal volt a baja, hanem hogy nem ők voltak hatalmon.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 17:09:56

@_most_:

"a fidesz bármire hajlandó, hogy megtartsák a hatalmukat"

Mindenre?

Olvasd át az Őszödi beszédet, tételesen benne van, MI MINDENT megtettek, hogy 2006-ban nyerjenek.

Meg nézz utána annak is, hogy mi volt 2006-ban ősszel, szintén Gyurcsány idején, amikor a sok szemétség az emberek tudomására jutott, és kimentek tüntetni.

Utána nézd meg, ki akar éppen polgárháborút kirobbantani.

Utána meg gondolkodj el azon, ki az, aki MINDENRE képes a hatalomért.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 17:11:53

@dr kíváncsivagyok:

"Inkább a magyarok felsobbrenduségét hangoztató náci dumát kéne abbahagyni..."

Jó hogy mondod.

Az állandó rasszistázást, meg nácizást is abba lehetne hagyni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 17:15:25

@Sexual Harassment Panda:

"ez igaz.De most kilèpni az eubòl brutàlis lenne."

Senki nem akar az EU-ból MOST kilépni.

De a magyar gazdaságot meg kell erősíteni, hogy ne az EU jókedvétől függjön a magyarok megélhetése.

_most_ 2014.12.30. 17:19:17

@polyvinyl: ellenzékben a fidesz tényleg mindent megtett, hogy keresztbe tegyen a kormánynak, ott ahol tud, egyáltalán nem érdekelte őket, hogy ezzel mennyit ártanak Magyarországnak. Az emberek most is kimennek tüntetni, csak nem gyújtogatnak, mint a fidesz által felbérelt focihuligánok, akik így akarták megpuccsolni a legitim magyar kormányt. Szóval sürgősen nézz magadba, és vedd észre a fidesz igazi arcát, mert csak egy birka vagy a szemükben, aki finanszírozza a Gucci táskáikat.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 17:46:22

@_most_:

"ellenzékben a fidesz tényleg mindent megtett, hogy keresztbe tegyen a kormánynak"

2014-ben az MSZP nem a Fidesz miatt bukott, hanem önerőből.

És 2010-ben is önerőből bukott meg.

És 2006-ban is megbukott volna, ha nincsenek a hazugságok, a törvényellenes eltitkolások, meg a "trükkök százai".

midnight coder 2014.12.30. 17:47:18

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Nem emlékszem olyanra, hogy a lengyel neonácik betiltották volna az orosz (és nem mellesleg a magyar) nyelv használatát. Arra sem, hogy a lengyeleknél többségben lettek volna az oroszok.

apanna 2014.12.30. 17:49:02

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselh"árító Gumiharang: "Ez a szabadkereskedelmi egyezmény téma nagyon népszerű lett fideszmédiás, asztalnál megszakértős álműveltkedős megmondó körökben, "- Ja, annyira népszerű, és szinte 100% ék, hogy erről is afidesz tehet.... Azért gyűjtöttek az EU pországok több mint 2 millió aláírást, hogy ne jöjjön létre az EU-USA egyezmény. Legalább tájékozódj, mielőtt féligazságokat írsz.

midnight coder 2014.12.30. 17:54:48

@_most_: Az hogy a TV székház előtt kik gyújtogattak a mai napig nem derült ki. De úgy 90% körüli az esélye annak, hogy az MSZP szervezte a dolgot.

Ezt alapvetően két dolog támasztja alá:
1. Senki másnak nem volt ez érdeke. Orbán egész biztos hogy nem maradhatott volna hatalmon egy EU tagországban puccsal hatalomra kerülve, azaz neki ez nem volt érdeke. Az MSZP-nek pedig nagyon jól jött ürügyként a másnapi rendőrattack megideologizálására. Erre pedig azért volt szükség, hogy a nemzetközi médiában ne arról szóljanak a hírek, hogy 1956 ötvenedik évfordulóját azok ünneplik, akik anno behívták a megszálló szovjet hadsereget.
2. A mai napig nem tudjuk, kik voltak a provokátorok. Ha FIDESZ-esek lettek volna, már tudnánk.

Akkoriban elég sok sötét ügy volt az MSZP házatáján, lásd haveri kutya, rendőrpalota, stb. Ez csak egy a sok közül.

apanna 2014.12.30. 17:55:00

@_most_: Neked sem mértek eleget a kobakodba vazze.....

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 17:55:47

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

"Persze, persze Putyin cáratyuska csak megvédi a vele határos ukrajnai lakosokat a nyugati agressziótól, véletlenül sem ő kezdte a háborút."

1. A Krím mindig is orosz föld volt. A grúz származású Sztalin "adta ajándékba" az ukrán SzSzK-nak, amikor még senki nem gondolta volna, hogy a CCCP szövetsége nem örökre szól.

2. Donyeck és Luganszk a soknemzetiségű Ukrajna KÉT LEGGAZDAGABB régiója volt, kb duplája átlagbérrel, mint a többi régióban. Ráadásul orosz többségű lakossággal. Hülyék lettek volna maradni a csóróságát nemzetieskedő handabandázással leplezni akaró ukrán fennhatóság alatt.

3. Az egyébként miféle "háború, hogy az egyik kezemmel lövöm az orosz katonákat, a másik kezemmel meg áramot, szenet meg földgázt kérek attól az orosz néptől, akivel éppen háborúban vagyok? Meg akinek a kisebbségét épp fizikailag akarom likvidálni a dicső Ukrajnából?

Gondok vannak ám a propaganda-gépezet erőterében, nem gondolod? :)))

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 18:03:50

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: "
hogy ő az érdekeinket védi a nagy szabadságharcában. Az a probléma, hogy az a sok szar, amit eddig művelt, az érdekeink szöges ellentéte. "

1. Multik megadóztatása
2. Paks felújítása orosz hitelből, oroszokkal (és a Ganz-al, ami orosz - magyar vegyesvállalat)
3. Nem engedi, hogy külföldi országok közvetlenül támogassanak magyar "civil" szervezeteket.
4. A külföldiek kivásárlása stratégiai ágazatokból, energia, bankszektor.

Csak összeírtam neked a sok "szarságot", ami szerinted nem az érdekünk, Orbánéknak ugyanis ezek miatt vannak konfliktusai.

ózdi cigány 2014.12.30. 18:10:02

@polyvinyl: "A nyugat visszaadja a szétvert iparunkat, a szétvert mezőgazdaságunkat, az aljas és demagóg trükkökkel elrabolt keleti és közép-európai piacainkat!"
- Te komplett hülye vagy? Milyen ipart? Az a fejletlen szart?
Milyen mezőgazdaságot? Azt a kárpótlás verte szét.
A keleti piacot pedig mi dobtuk el, ha emlékeznél még az Antallék produktumára.
Bazz.. neked olyan szemellenződ van, hogy a Kínai Nagya Fal hozzá képest paraván.

Szakura 2014.12.30. 18:12:04

@polyvinyl: szocialista termékeink: keverőtárcsás mosógép sétáló centrifugával - rajta, gyárthatod, de ki veszi majd meg? Nagy sláger volt még a robbanó képcsöves színes tv, jobb volt, mint a Junoszty. Az utakon meg láthattál Trabantot, Ladát meg Wartburgot. Hát sírd vissza. Még mélyhűtőért is Ausztriába kellett menni.

ózdi cigány 2014.12.30. 18:15:03

@polyvinyl: te hülyegyerek! Az Ikaruszt és a Videotont ki i privatizálta?

P.Freddy 2014.12.30. 18:16:43

Rogán egy közönséges, köztörvényes bűnöző. Akárcsak Simon Gábor, Rogán is megérdemelne egy alapos gyanúsítást, nyomozást, és a köztévében rabláncon mutogatást.

Ehelyett Rogán "akciózik", "gyors csomagterv"-ekkel hülyíti a fideszbirkákat, miközben szarrá lopta magát, és miközben a béka segge alá züllesztik az országot, milliárdokat rabolva-korrumpálva.

ózdi cigány 2014.12.30. 18:17:14

@vadi3: Mint Széles Gábor. Videoton, Ikarusz. Mint szoci erős ember, igaz?

ózdi cigány 2014.12.30. 18:19:24

@polyvinyl: Milyen termelő eszközt te iditóta? A korszerűtlen vasműveket? A Rábát, ami az Audi nélkül csak eladhatatlan szart gyártana? Pont a magyar kézben maradt Videotonon és Ikaruszon látszik mit értek a "termelő eszközeink".
Te elképesztően elvakult hülye vagy.

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 18:20:21

@ózdi cigány: Mezőgazdaságunkat nem Antall verte szét, hanem az oroszok dollárért érthetően a negyedét sem tudták és akarták megvásárolni annak amit előtte megvásároltak. Több száz tonna paradicsomot nyilvánvalóan senki más sem vett meg.

P.Freddy 2014.12.30. 18:22:18

@polyvinyl:

"Gondok vannak ám a propaganda-gépezet erőterében..."

Minden világos, kivéve egyet: mi a bánatos búspicsa történt 7 év után, amior még ezeken vertétek a nyálatokat, Orbán seggéből épphogy kilógva? Putyin átfestette a haját, vagy miafasz? Vagy csak annyi, hogy Orbángenya akkor, szétbszott aggyal remegve a hatalomért, bármire képes volt, most meg az ellenkezőjére is? Idióta fideszbirkák...

"Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni."

Orbán Viktor (Orbánviktor.hu, 2007. október 1.)

"Nyugaton van keresnivalónk, Keleten semmi keresnivalónk nincs."

Orbán Viktor (Magyar Hírlap, 2007. november 17.)

"Történik valami Magyarországon, ami mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen".

Orbán Viktor a magyar kormány és Oroszország közötti titkosított energetikai szerződésről (MTI, 2008. február 28.)

ózdi cigány 2014.12.30. 18:24:08

@♔bаtyu♔: Akkor tehát szerinted sem a Nyugat verte szét a mezőgazdaságunkat. Magyarázd ezt el az idióta alkénhalogenid polimernek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 18:27:35

@ózdi cigány:

Figyelj, zsidó!

A 25+ évvel ezelőtti magyar termékek SEMMIVEL nem voltak rosszabb minőségűek, mint a 25+ évvel ezelőtti imádott nyugatod termékei.

Ha neked máshogy mondták, akkor neked bizony hazudtak.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 18:29:14

@P.Freddy:

Amit összehordtál, annak semmi köze nincs tartalmilag ahhoz, amire reagáltál.

Mondjuk ez nem meglepő, ha egy szockó droidról van szó.

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 18:29:14

@P.Freddy: Ja, nagy gecik ezek a politikusok, de nyilván azt mondják, amivel ellenfelüket lefikázhatják.

Én pld. 30 éve nagyot néztem, volna, ha az MSZP-sek MSZMP-sként így fikázzák az oroszokat.

Változik a világ. Egyébként pedig az emberek 90%-ának az a lényeg, hogy érdekeink szerint kell eljárni és MINDENKIVEL haverkodni kell. Mondjuk, aki nagyon geci azzal nem.

zobod 2014.12.30. 18:43:52

@♔bаtyu♔: ellenzékben a fidesz és az mszp is nyugat-barát, és az orosz befolyáson aggódik, kormányon viszont már nem ez a helyzet. Az oroszok elég jól tudják nálunk az érdekeik érvényesíteni független attól hogy melyik oldal adja a kormányt. Az orosz gazdaság és az orosz állam ereje a magas szénhidrogén árak, főleg az olajbevételek következménye volt. Annak egy időre most búcsút mondhatnak, a külpolitikai ambíciókat is vissza kell majd venniük, megszűnhetnek vagy enyhülhetnek rajtunk is a kényszerek.

steery 2014.12.30. 18:49:37

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Mondja ezt nekem egy olyan ember, aki kotyópumpa művésznéven regisztrált ide. Isten hozott a klubban, öreg! :-D

prolee 2014.12.30. 18:50:09

Drogteszt helyett elmeorvosi vizsgálat tényleg jó lenne. : (

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 18:50:46

@Szakura:

"szocialista termékeink: keverőtárcsás mosógép sétáló centrifugával - rajta, gyárthatod, de ki veszi majd meg?"

Abban az időben nem volt automata mosógép. Amikor már volt, akkor nálunk is lehetett kapni.

A HAJDU keverőtárcsás mosógépek, meg a centrifugák egyébként igen masszív darabok voltak, belerakták az anyagot. A centrifuga meg akkor sétál, ha hülye vagy hozzá, hogy rendesen pakold bele a ruhát :)

Egyébként MA IS lehet kapni ÚJONNAN mind keverőtárcsás mosógépet, mind centrifugát a műszaki osztályokon. Persze sokkal silányabb kivitelben, mint az egykori masszív darabok voltak.

Valami szarfejű nyugati cég gyárjka :)

-

"Nagy sláger volt még a robbanó képcsöves színes tv, jobb volt, mint a Junoszty."

Akkor csak a tévé robbant. Ma egész sorozatokat hívnak vissza minden évben az imádott nyugatod gyártotta csoda-autókból :)

A Junoszty tévé szintén egy maszív kis darab volt, akksiról is ment, lehetett hordozni, gyerekszobába, hétvégi házba vették. Konkrétan megírnád, miért fikázod?

-

"Az utakon meg láthattál Trabantot, Ladát meg Wartburgot."

A híres német meg olasz ipar remekei ugye. A Polski Fiatot miért hagytad ki, bogaram? :)

Voltak azért ott masszív orosz darabok is, amivel simán nekiindulhattál akár a Tajgának is, egy szál kisgatyában, nem úgy, mint a mai népszerű "városi terepjárókkal" :DDD

-

"Még mélyhűtőért is Ausztriába kellett menni."

Mélyhűtőért az Antall-kormány alatt járt a magyar a labancokhoz, egészen addig, amíg a kormányváltás után a Bokros elvtársatok be nem vezette az ÉVES 50 dolláros valutakeretet, kiscsillag :)

Ha ennyire nem vagy képben, minek vergődsz? Hogy hülyét csinálj magadból?

Netuddki. 2014.12.30. 18:52:39

@polyvinyl: "A nyugat visszaadja a szétvert iparunkat, a szétvert mezőgazdaságunkat"

Balfasz fidesztroll! Nem a nyugat verte szét SE az iparunkat, SE a mezőgazdaságunkat! Az olyan hozzá nem értő megélhetési politikusbűnözők verték szét mint a gazdáid is például.

Azzal meg, hogy agyonadóztatnak, a befizetett közpénzt meg ellopják, elverik, qrvára nem segítik elő, hogy a magyar gazdaság kievickéljen a válságából. De ezt egy ilyen seggnyaló fideszes balfasznak hiába is magyarázom...

Netuddki. 2014.12.30. 18:55:05

@polyvinyl: Ja és bazmeg, eladták aprópénzért a magyar gazdaságot, mint a rogántoncsid az V. kerületi ingatlanokat. Csak azért bazmeg, hogy pár milkáért milliárdos károkat okozzanak az országnak. A qrva annyukat az ilyeneknek! Meg a fajtádnak aki még képes védeni őket, hacsak egy nem vagy közülük B+!

P.Freddy 2014.12.30. 18:58:04

@polyvinyl:

"semmi köze nincs tartalmilag ahhoz,"

Nehéz ügy, tudom, segítek: több pontban nyaltad az oroszok seggét a hozzászólásodban. Amiket beidéztem, azok pedig kígyó-béka okádások az oroszokra (sőt megnevezve, konkrétan Putyinra) Orbán Viktor részéről.

Így nézve tényleg nincs köze tartalmilag, hiszen a hét éves idézetek pont az ellenkezője a fidesz mostani seggnyalásának. Tudod, csak az a baj, hogy ugyanaz a nyelv okádta hét éve, amelyik most nyalja :)

sanyix 2014.12.30. 19:00:09

@polyvinyl: viktor és fletó mindenre képes. Anno meg is mondta a vezéred, hogy a fletót tartja a legnagyobb riválisának, hiszen hasonlóan beteg takonygerincű mindenre képes törtető pszichopata mind2... és lásd fletó ma is ugyan azt csinálja, mint a vezéred csinált 2006-ban.

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 19:03:41

@P.Freddy: -15 fok van.

Az USA libsiket exportál, Putyin gázt.

Nálam pld. nem kérdés ki a haver.

ember100 2014.12.30. 19:03:50

@polyvinyl:
Helló !
Kérsz körtét , finom az alma :) Naaa ilyenek a hozzászólásaid !!!

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 19:04:14

(lemaradt: Gázzal fűtök)

P.Freddy 2014.12.30. 19:08:30

@polyvinyl:

"a Bokros elvtársatok be nem vezette az ÉVES 50 dolláros valutakeretet"

Hűha... te nagyon-nagyon nem tudsz semmit a múltról..:) Így már értem miért vagy képes nyalni Orbánék seggét, hiszen fingod sincs róla, hogy amit nyasz, az pontosan ugyanaz, mintha Rákosiét vagy Ceaucescuét, vagy Erich Honeckerét nyalnád. Sötét, sötét Fideszbirka-nyáj vagytok ecsém.

midnight coder 2014.12.30. 19:16:53

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Az adóterhek kb. a gengszterváltás óta nem sokat változtak. És nem a lopások az igazán nagy tétel, hanem az adósságszolgálat, az egészségügy, az oktatás, a közszolgák, a segílykék, a nyugdíjak. Az amit a mindenkori kormány ellop, szintén kb. konstans kormánytól függetlenül. Legalábbis most már, mert az igazi nagy lopások az első két ciklusban történtek, és a szocikhoz köthetők. 98-ra gyakorlatilag befejeződött az ország szétlopása, utána csak az ilyen-olyan közbeszerzéseken és hasonlókon lehetett keresni, lásd háromszoros áron épült autópályák aminek kilométere több mllliárd forint volt. De ismétlem, ez sem tétel a teljes költségvetésben.

ember100 2014.12.30. 19:21:01

@polyvinyl:
Helló !

Ezeket az "érveket " amiket írtál tényleg komolyan mondtad ? Mert akkor nagy a baj :)
Úgy csinál mint aki nem élt abban a korban , voltál Te egyáltalán nyugaton abban az időben, mert nem hiszem !
Látom másokat is keményen sértegettél , most már várom mikor tudunk összefutni :) személyesen :)

midnight coder 2014.12.30. 19:25:43

@Szakura: A Hajdu automata mosógépek elég jó konstrukciók voltak, lényegesen megbízhatóbbak és tartósabbak mint a ma 80-100 ezer körüli kategóriában kapható gépek. Kb. ugyanez volt igaz a Lehel hűtőkre is. Aztán élelmiszeriparban sem voltunk rosszak - nem véletlenül létezik még mai is Boci csoki - pedig az amit ma ezen a néven kaphatsz egy vicc az eredetihez képest. De ugyanez a helyzet a Balaton szelettel, a Pilóta keksszel, a Túró Rudival és egy rakás más kajafélével. Nem beszélve a cukorgyártásunkról amit nagyon ügyesen sikerült felszámolni, hazavágva ezzel persze a cukorrépa termelőket is.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.30. 19:32:46

@♔bаtyu♔:

"Az USA libsiket exportál, Putyin gázt."

Ne rasszistáskodj.

Tudományos libsizmus 2014.12.30. 19:35:13

@polyvinyl:
Apósomék falusi emberek. Tíz éve cserélték le az 1970-es években vásárolt Lehel hűtőgépüket. 20 évig használtak egy fekete-fehér Orion TV-t. Kétszer romlott el, apósom számon tartotta, kijött a szerelő, pár száz Ft-ért megjavította.

Nekünk a csicsa ilyen-olyan LCD-minotoros Toshiba TV 7 év alatt szarrá ment, nem javítható.

Egyébként tartok tőle, hogy a "nyugat" termékei is jobbak volta 30 éve, mint ma. Nyilván most jön, hogy hülye konteós vagyok, szerintem tudatosan csinálják ilyen szarokra a cuccaikat.

Sexual Harassment Panda 2014.12.30. 19:39:46

@Tudományos libsizmus: akkor vegyèl oriontv-t, meg lehek hűtőgèpet.
Abszurd, hogy a kommunizmust sìrjàtok vissza.Minden szar volt, egy hulladèk.Gondolom nem vèletlen özönlött mindenki a Maria hilfer strassèra hűtőgèpèrt, mikròèrt, meg tv-èrt.

Sexual Harassment Panda 2014.12.30. 19:40:45

@midnight coder: persze.mert egyszerű volt mint a faèk.A fekete/fehèr oriontv, meg rakèta porszìvò.öcsèm, ezt sìrod vissza?

Keszthelyi.Aron 2014.12.30. 19:41:24

@Tudományos libsizmus: tudatosan csinálják. Ilyen a fogyasztói társadalomra szabott technológiai tervezés és manapság nem éri meg sokkal hosszabb élettartamot adni egy kütyünek, mint a szavatosság. Manapság. Ha megnézel egy 30 éves amcsi autót, ott is látsz masszív darabokat.

Sexual Harassment Panda 2014.12.30. 19:43:04

@ember100: hagyjad màr.Tiszta abszurd amit mond.
Amikor 86ben nyugatròl jött haza rokonunk, hozott cuccokat, ùgy bàmultuk mint az indiànok az üveggolyòt.
Junodzty tv, meg lejel hűtő.meg zaporizsec.hagyjuk már.

dunántúli gyerek 2014.12.30. 19:55:52

Az olaszok és a németek sokkal szorosabb viszonyban vannak az oroszokkal, amíg nekik szabad nekünk is.

Különben is azt dumál az EU amit akar, amíg jön a lóvé. A 0,3% idei gdp növekedls a 3%-os magyar nélkül mennyi is lenne az EUban?

zobod 2014.12.30. 20:01:41

@Keszthelyi.Aron: egy mai átlagautó jóval tartósabb és megbízhatóbb, mint egy 30-40 évvel ezelőtti átlagautó. A biztonságról, ergonómiáról, üzemanyaghatékonyságról, környezetterhelésről nem is beszélve.

Pipas 2014.12.30. 20:02:53

@Tudományos libsizmus: "20 évig használtak egy fekete-fehér Orion TV-t. Kétszer romlott el, apósom számon tartotta, kijött a szerelő, pár száz Ft-ért megjavította.

Nekünk a csicsa ilyen-olyan LCD-minotoros Toshiba TV 7 év alatt szarrá ment, nem javítható."

Ezen jót nevettem. Ha a meghibásodások közt hét év telik el, akkor két javítással éppen 21 éven keresztül lehet használni a tévét. A fetarod tévéje és a te tévéd várható élettartama tehát pont megegyezik.

Annyi volt a különbség, hogy te ráfaragtál, mert amatőr szerelőt hívtál, aki nem tudta megjavítani. :D

Tudományos libsizmus 2014.12.30. 20:03:30

@Sexual Harassment Panda:
Egyrészt ott volt az a lélektani hatás, hogy ami elérhetetlen, az nyilván kurva jó és vágyakozunk utána. Másrészt a korabeli nyugati termékek jobban néztek ki, mert adtak a külső megjelenésre. Ami szép, az jó is, az ember így van ezzel. De hogy minden csupa szar lett volna, az azért túlzás.

Nekem pl. gimnazista koromban volt egy Favorit márkájú csehszlovák 4 sebességes bringám. Versenyszerűen kerékpároztam, tehát "profi" voltam a magam módján. Sokat nyúztam, balatoni túrák, meg minden. Olyan szinten semmi probléma nem volt vele, hogy 4 évig. amíg gimibe jártam, az ég világon semmit nem kellett rajta cserélni. Gumibelsőt se, bowdent se, semmit. Kitűnő minőségű cucc volt.

Keszthelyi.Aron 2014.12.30. 20:04:26

@zobod: :). Van amiben tartósabb, és van, amiben kevésbé. A második mondatod true.

Tudományos libsizmus 2014.12.30. 20:09:38

@Pipas:
Mondok egy példát. Ha teszem azt, a 7 éves laptopodon alaplapot kell cserélni 100 ezerért, akkor az lényegében nem javítható, mert inkább veszel egy újat.

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 20:11:26

@Tudományos libsizmus: Műszaki cuccokban én szerettem a magyart. Amikor én fiatal gyerek voltam, már megtanultunk jó cuccokat gyártani. Videoton magnós-rádióm volt, Orion színes TV-m, persze japán képcsővel. Elnyűhetetlen volt mindkettő.

Nekem is volt egy elég fasza japán magnós-rádióm, nagyon finom berendezés, a rádió állomás erősségét már akkor LED jelezte, de pár év alatt tönkrement.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.30. 20:15:40

Azé fideszpatkányok csak idetaláltak.

Viszont az tény,hogy az ország elmúlt 25 éves történetében mindenki -itthon és külföldön-vastagon benne volt.

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 20:16:15

@zobod: Ez tuti így van. Ma eseményszámba megy, ha egy autó nem indul be, nekem vagy 25 éve nem volt ilyen eseményem, míg a trabis korszakban ez simán benne volt a zsákban a legjobb szocialista autóknál is.

Na persze az is durva volt, amikor egy zsigából átültem egy hasonló korú Ford-ba. Ég és föld, de minden téren. Kényelem, üzembiztonság, közlekedésbiztonság.

Magna cum laude Tigeri másztesz digrii 2014.12.30. 20:17:25

Azé nagyon leszopnék most valakit. Benne lennénk többen is mint az ország elmúlt 25 éves történetében.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.30. 20:18:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ehh,faszom!

Szóval az ország elmúlt 25 éves tönkretételében volt benne mindenki.

Pipas 2014.12.30. 20:28:07

@Tudományos libsizmus: "Mondok egy példát. Ha teszem azt, a 7 éves laptopodon alaplapot kell cserélni 100 ezerért, akkor az lényegében nem javítható, mert inkább veszel egy újat. "

Jah, jónak mondod, már vagy harminc használt laptopprocit eladtam az ebay-en. :) Egységár $4.90 és nem százezer.

De persze igazad van, a technológia megváltozott, de azért általában szokott működni a javítás is.

csúti szotyiárus 2014.12.30. 20:48:05

"Vagy akkor tessék kilépni az Európai Unióból, egyetlen fillért sem felvenni tőlük, az eddigi támogatásokat elkezdeni visszafizetni, nyíltan Oroszország mellé állni, majd hamarosan megint sírni, hogy milyen rossz a helyzetünk."
Vajon a nem EU-tag Magyarország is annyira fontos partner lenne Oroszországnak? Vagy inkább a két pad között, az asztal alatt kötnénk ki?

♔bаtyu♔ 2014.12.30. 21:12:50

@csúti szotyiárus: Semmi gond, ha ők is kifizetik az elmaradt vámot.

Már írtam, az oroszoktól a gáz jön, ezért haverok.

turista a saját országában 2014.12.30. 21:35:28

@vezér01: Hunvaldot nem mentették fel, csak harmadfokon, immáron jogerősen kevesebbet kapott, mint amennyit előzeteseben ült, így szabad ember.

www.jogiforum.hu/hirek/32087

Lehet szájat húzni az ítélet miatt, de az egy hosszúra nyúlt törvényes jogi procedúra eredményeként született.

Rogán viszont még vizsgálati fogságba sem fog kerülni. Nyaló ölebként meg nyomozás helyett az ügyészség inkább gyorsan eljárást indít "rágalmazás" miatt.

P.Freddy 2014.12.30. 21:49:03

@turista a saját országában:

"Rogán viszont..."

Hát ez az. Rogán teljesen nyilvánvalóan lopott, korrupcióból szerzett tisztázatlan jövedelmet, és bűnszövetkezetet irányított. Ugyanúgy, azonnali nyomozás volna indokolt, mint a trafikmutyi hivatali visszaélés ügyében - amit hihetetlen, de Polt Péter NEM TALÁLT MEG a YouTube-on! :)

www.youtube.com/watch?v=sx7hGDSSAlI

Ezzel szemben az Orbányi, PoltPot Péter ügyészség mit csinál? Fapált vonszolta évekig, Gyurcsányt próbálta vádolni, Simont láncraverve mutogatta a saját, birka-báyer-menetelő hülyéinek, azért, mert az átlagmagyar hülyeségére épített hatalommal számol, a rohadék takonygeci Habonyárpi. (Mellesleg ott rohadjon meg a hazaáruló tetűgeci, ahol a van, ugyanis ezzel a magyarokat irtja, a saját zsebek töméséért).

Egyszóval: Rogán "Tolvaj Korrupt Maffia" Antal akkor lenne példamutató, ha lopásért, csalásért, bűnszövetkezetben elkövetett korrupcióért feladná magát Poltpot Péter ügyészségén.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.30. 22:11:30

@polyvinyl: De azok is adják vissza te fasszopó. Érdekes, hogy ha a kedvenckéid lopására terelődik a szó, akkor az egyetlen "érved" mindig az marad, hogy: mér' az mszp nem lopott"? És miért nincsenek börtönben, he? Az mszp-t többen között nem azért váltottuk le, mert loptak egyes politikusai? Elég gyengus ezzel szentesíteni a Lázárok, Rogánok, Habonyok és persze a Nagyvezír tollasodását.

Emmett Brown 2014.12.30. 22:22:13

@polyvinyl: tehát ha egy politikus valamit egyértelműen a piaci ár alatt adott el, akkor annak nincs helye a közéletben?

turista a saját országában 2014.12.30. 22:26:33

@P.Freddy: Így igaz. A bűnszervezetben való elkövetés módja egyébként súlyosbító tényező. Hunvaldot is hamar felmentették ennek vádja alól, meg Cuslágot is. Sokkal többet kaptak volna, ha ezt rájuk bizonyítják.

Rogán és tsai viszont iparszerűen űzik a korrupciót, és a rablást, hiszen pölö a föld-és trafikrablást minek is lehet másnak tekinteni. A manyup vagyon einstandja is köztörvényes lopás - ráadásul azt a pénzt el is költötték (de jön az egyéni számla, ugye?).
De valamit látni kell. A fideszesek rablása a mennyiségi szempont mellett abban is különbözik a korábbi kormányok tolvajlásaitól, hogy páratlan módon a jogot hívták ehhez segítségül. Hogy legálissá maszkírozzák a lopást. A jog betűje mögé bújva már szabadon, a nyílt színen és büntetlenül lehet lopni. Intézményesített, törvénnyel kifehérített rablás. Legalábbis elvileg az, mert a lopás lopás marad akkor is, ha törvényt hoznak rá.

Régen többnyire a regnáló hatalom egy-két ügyeskedője csinálta a kis stiklijeit a háttérben, azon ügyek többnyire ki is derültek, és előbb-utóbb megindult a jogi eljárás. 2010 óta viszont egy egész intézmény, maga az állam a legnagyobb bűnöző. Az, amely bünteti az állampolgárait, ha azok a tilosba tévednek. Magyar unikum.

De Rogán ingatlanpanamájának legalizálására tudtommal még nem hozott törvényt a fideszes kétharmad, úgyhogy az elvileg a mai napig hivatalból üldözendő bűncselekmény.

sanyix 2014.12.30. 22:52:19

@♔bаtyu♔:

1. ez a lakosság megadóztatása, ugyanis minden adót áthárítottak (bár az is volt a cél hogy az átlag iqlight fideszes áremelés miatti haragját a multikra tereljék, de közben az imádott kormányához fut be az összes pénz)

2. hitel nem az ország érdeke, főleg nem ekkora

3. De engedi, ha a fütyiszt támogatják... meg a jobbik ruszki támogatását is engedi ugye.

4. Tehát olyan szar üzletek kötése, amivel megint csak a külföldiek kaszáltak jó nagyot...

Bizony ezek nem érdekei egy magyar embernek, csak az orbánista lopós takonygerincű komcsi hazaáruló csürhének.

Zoli Weber Kettle 2014.12.30. 23:22:47

@dunántúli gyerek: 0,3% lenne, tekintve, hogy a mi 3%-os GDP növekedésünk alapja csak kerekítési különbözet pl. a német gdp alapjához képest.

dunántúli gyerek 2014.12.30. 23:27:22

@Zoli Weber Kettle: A KGST országok nélkül az EU idei növekedése is mínuszos lenne.

DR. Smit Pal 2014.12.31. 00:54:16

Nem kell haboru, de a navos akcio miatt, elvartam volna Orban Viktortol, hogy figyelmeztetesul, porig rombolja az feherhazat vasingtonban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.31. 10:32:51

@polyvinyl: A tetves kibaszott kurva anyádat fideszbarom!
Biztos vikiék félrehallottak valamit.
Azt mondtuk nekik,hogy negyed annyit lopjanak,mint az előzőek!.
Ők meg négyszer annyit hallottak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.31. 10:35:33

@turista a saját országában: Majd benyújtanak erre is egy módosítót...
Lex rogánLex ötker...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.12.31. 10:37:50

@sanyix: Pont.Amíg fel nem nyílik a szemük.
Ha felnyílik egyáltalán...
süti beállítások módosítása