B1 blogcsalád



Elég tisztességesnek lenni?

2014. december 27. - Ficsúrfi

“Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!”

Legalábbis így szól a már szállóigévé vált mondás, amit Magyarországon főleg Kósáné Kovács Magda egykori MSZP-s politikustól szoktak idézni még a Tocsik-ügy időszakából. Érdekes azonban, hogy a híres mondatnak van egy korábbi, ráadásul fideszes keletkezése is: Kugler István a Fidesz egykori Vas megyei kampányfőnöke nyilatkozta 1996-ban, hogy „egy politikusnak nemcsak a látszatra, de a valóságra is kell ügyelnie.”

magicbox_0005_5.jpg

 

Valószínű egyébként, hogy mindketten egy régi török mondásból vették át a mondanivalót, de érdekesebb kérdés, hogy hogyan sikerült betartania ezt a pártjaiknak:

Az MSZP 2010-es bukását és egyúttal az első fideszes kétharmadot a BKV-botrány kirobbanása garantálta. Balogh Zsolt kitalált egy történetet a “milliókkal tömött nokiás dobozról”, a sajtó által felkapott sztori pedig nyilván megkérdőjelezte Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes tisztességességét.

Hagyó azonban a botrány kirobbanása után azonnal lemondott mentelmi jogáról egyértelművé téve ezzel a lépéssel azt, hogy nincs takargatnivalója. Azt nyilatkozta, hogy nincs oka arra, hogy a mentelmi jog mögé bújjon, bátran néz szembe a kialakult helyzettel. Sőt védője már a letartóztatás előtt jelezte a BRFK-nak, hogy védence bármikor és bárhol a hatóságok rendelkezésére áll. Nem csak hitt (és hisz) saját ártatlanságában, de adott arra is, hogy cselekedetei alapján mások is erre a véleményre jussanak.

Eltelt négy év, Hagyó még mindig bíróságra jár, ahol az összeomló vád még mindig igyekszik rábizonyítani a semmit, közben a Fidesz ismét kétharmaddal kormányoz. De ha most részletes listát kellene lepötyögnöm arról, hogy milyen fideszes politikusoknak illett volna ez idő alatt lemondania a mentelmi jogról, akkor ínhüvely-gyulladást kapnék…

Persze ők rettenetesen ügyelnek arra, hogy tisztességesnek látszanak: például törvényeket írnak át ezért, bizonyos információkat évekre titkosítanak, vagy csak kavarnak egy újabb közfelháborodást, ami alatt az előző balhét szépen eltusolják…

Annyira siralmas az egész, hogy az elhíresült mondást ma már szinte fordítva várnánk el: “Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kellene lenni!” - persze mindhiába. Szóval visszatérve a címben feltett kérdésre, hogy elég-e tisztességesnek lenni? - A válasz: igen, most már az is elég lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr657013783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.