B1 blogcsalád



CBA-mizéria: elő a farbával, mit műveltetek? - Amikor a volt alkalmazott kitálal

2014. december 09. - Ficsúrfi

Magyarországon 2014-ben kimondva-kimondatlanul is, a markánsan kormányközeli CBA-üzletlánc malmára kíván a kormány minden létező vizet hajtani. Beszélgetőpartnerem nem kívánta feladni anonimitását, de jelen politikai helyzetben ez érthető is. Nem állítjuk, hogy az elhangzottak minden esetben megfelelnek a valóságnak - hiába, nem voltunk a történéseknek szem-és fültanúi -, de feltétlenül kétes, gyomorforgató dolgokról tudott beszámolni.

Mikor, hol, mennyit dolgoztál a CBA üzemeltetésében lévő egyik kávézóban?

Annyit tudok elmondani hogy Budapesten, kevesebb mint egy évet dolgoztam, gyakorlatilag egész nap: kora reggeltől késő estig. Igaz, egyik héten három, másikon négy napot dolgoztam, de nagyon nehéz volt kipihennem magamat, arról nem is beszélve, hogy szórakozásra-tanulásra nem maradt időm.

Feltételezem, nem szerelemből választottad szakmádnak a vendéglátást. Mit lehet rólad tudnunk?

Huszonéves, érettségizett, felsőfokú OKJ-s vizsgával rendelkező emberként, sajnos nem tudtam elhelyezkedni a tanult szakmámban, de ezzel sajnos nagyon sokan így vannak. Idén szeptembertől egyetemista vagyok, bár kérdéses, hogy nem csöbörből-vödörbe esem-e. Nyilván te is tudod, hogy egy diplomásnak sokszor már nehezebb elhelyezkednie mint egy érettségivel, vagy azzal sem rendelkező embernek. Szüleimmel élek, mindketten rokkant-nyugdíjasok, volt olyan hónap, hogy a nyugdíj előtti utolsó héten csak kenyeret és margarint tudtunk minden nap enni: nem volt választásom, pultosra, felszolgálóra nagy kereslet van. Elhelyezkedtem egy igen inkorrekt helyen csaposként, majd azt megelégelve döntöttem úgy, hogy szerencsét próbálok a CBA egyik kávézójában. Felvettek.

Milyenek voltak az első benyomásaid?

Amikor betanításon részt vettem egy másik, szintén CBA-érdekeltségű kávézóban, a már ott dolgozó személyzet pár tagjától megtudtam, hogy hétfőtől péntekig kell dolgoznunk természetesen, de egy hónapban két vasárnapot mindenképpen válallnunk kell. Vagyis egy hónapban nem nyolc, hanem csupán hat nap pihenőnap volt engedélyezve. A vasárnapot elmondás szerint kézbe kapták az ottani srácok, de nálunk erre a későbbiek során nem került sor.

A CBA üzlethálózat a kiváló minőségű hazai termékekkel reklámozza magát. Megerősíted a marketingfogásuk igazát?

A konyhával is rendelkező kávézóhoz az eladásra szánt termékeket az egyik CBA üzletből szállították. Volt olyan, hogy a kollégákkal eléggé szemeztünk - kora reggel lévén - a péksüteményekkel, ám az ott dolgozók egyike mondta, hogy "tényleg rohadt jól néz ki srácok, de inkább ne!"

Az este során a megmaradt ételeket átvitték a CBA üzletbe, ahol egymás hegyén-hátán lefedetlenül, csomagolatlanul álltak a fémedényekben álló fogások, amelyeknek a tetején egyfajta koronaként, egy szintén csomagolatlan grillcsirke árválkodott, legalábbis akkor, amikor a saját szememmel meggyőződhettem a hadszíntérről. Nem tudom hogy mi lett a sorsuk, de egyáltalán nem volt egy szép látvány.

Kovács Lázárral, a CBA hivatalos reklámarcával is volt szerencsém együtt dolgozni, és el kell mondanom, nem éppen az a kedves, jópofa alak, akit a televízióból megismerhettünk.

kovacs-lazar.jpg

 Fotó: hatalyonkivul.hu

A céges történésekre nem volt komoly rálátásom, azt viszont elmondhatom, hogy a beígért tíz százalékos felszolgálói díjamnak a kifizetése folyamatosan elmaradt.

Tisztázzuk! A felszolgálói díj, az a borravaló?

Nem, az a fogyasztott összeg tíz százaléka. A borravaló ezen felüli, aminek az elosztása nem volt igazságos. Nem az elvégzett munka mennyisége és minősége alapján adták, hanem akinek hosszabb volt a nyelve, az kapta meg: volt pár emberileg is problémás munkatársam.

Milyen összegekről beszélünk konkrétan?

Nyilván nem százezrekről, de volt olyan hónap, amikor az egyik kollégám háromszor magasabb borravalót kapott mint én, de korántsem dolgozott minőségében annyit mint társaim és én. Tudomásomra jutott, hogy az egyik havi bevétel bőven meghaladta az ötmillió forintot, de ebből sem én, sem kollegáim nem láttunk egy árva fillért sem.
Túlórapénz is járt volna számunkra, természetesen ezt is elszámolták, viszont volt olyan ember, aki visszamenőleg sem kapta meg a neki kijáró túlóraösszeget. Ez azt jelenti, hogy havi lebontásban, akár napokat is ráhúzhatott fizetetlenül az amúgy kifizetett alapmunkájára...

Ebédidő. Súlyosan hosszú órákat dolgoztunk, kora reggeltől késő estig, ám nekünk is csak fél óra ebédidő volt engedélyezve. Ez nem a konkrét kávézót minősíti, hanem az egész vendéglátó-szakmát. Ám amikor nagyvizitre bejöttek a fejesek, csak akkor mehettünk el enni, miután ők távoztak. Volt olyan, amikor kora este tudtam az első és egyetlen szünetemet kivenni...

Hogyan tekintesz vissza életeted ezen időszakára?

Nagyon sok ember dolgozott ott, hogy legyen egyáltalán állása. Ehhez ragaszkodtak is, foggal-körömmel. Viszont voltak olyan emberek, akik megkaptak egy minimális hatalmat a kezükbe: nem azt mondom hogy visszaéltek vele...(gondolkodik.) Zsarnokok voltak, nincsen mit szépíteni.

Én dolgoztam multiknál korábban, de ott ilyen gusztustalan visszaéléseket egyáltalán nem tapasztaltam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr376967829

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Taposóaknákkal, szögesdróttal, fegyveres őrökkel tartanák az országban a menekülő ukránokat 2014.12.09. 22:51:20

Gáz, áram, élelem nincs az országban, szögesdrót, vizesárok, taposóakna lesz Ukrajna keleti határán. Uniós pénzen épül az ukrán műszaki határzár. Ukrajna lesz az új Észak-Korea, amire a saját eszméit ha kell, akár erőszakkal is terjesztő Nyugat már az ...

Trackback: Csak így tovább, fiúk! Csókpuszi: Lenin elvtárs 2014.12.09. 22:47:38

Nyugatról hergelik, módszerük a hazudozás, céljuk az erőszakkal történő kormányra jutás. A magyar baloldal ugyanabból a kottából játszik, mint a leninista bolsevikok 1917-ben, amikor német titkosszolgálati segítséggel először az orosz cárt, majd a legi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agigilanyi 2014.12.09. 08:56:57

Nagyon szomoru ez a story mintha csak a gyerekemet hallottam volna. Szerencsere mar megszabadult toluk es soha nem is szeretne a CBAban dolgozni errol tettek az ottlevo vezetok :(

chatte 2014.12.09. 10:29:37

Hát én nem akarom elkeseríteni a hölgyet/urat, de felszolgálóként sehol nem fog kevesebbet dolgozni, úgy mégis mit várt? Az, hogy CBA vagy egy másik cég, oly mindegy. Ami a minőséget illeti, az is lüke, aki elhiszi egy multinak, hogy neki a minőség mindenek felett. Minden cég profitorientált, ha nem így tenne, nem működne. Szóval én annyira nem értem a felháborodást. Ennél ezerszer szaftosabb sztorit tudna mesélni bármelyik strand vagy balatoni büfében dolgozó.

Joey Greco 2014.12.09. 21:36:02

CBA ban voltam botlvezető helyettes,énis tapasztaltam ezeket a dolgokat.SOha többet CBA,

milu vagyok:) 2014.12.09. 21:50:40

Rögtön sírva fakadok... Menj le egy nyárra a balcsira büfézni, sírva szaladnál a CBA-ba :)
Ez a szakma ilyen, aki nem bírja, ne csinálja. Nem védem a CBA-t, de az itt leírtakra kár volt az időt pazarolni, semmi olyan nem történt, ami bárhol máshol ne történne meg naponta.

vittore 2014.12.09. 21:58:43

Az önsajnáló, nyáladzó bevezetés után a nagy büdös semmit olvashattuk. Gratula. A CBA hoz hála Istennek ritkán van szerencsém, de mindig csak ámulok az árakon és a minőségen....

vaitouda 2014.12.09. 22:04:08

A CBA maga az ördög?
Eléggé röhejes az, amikor egy bolthálózatban ölt testet a politikai ellenfél. Ennyi maradt az Egyenlítőnek. :D
Lehet rugdalni a teszkót, a shell benzinkutakat, az ikeát, vagy akár a kotányi fűszereket is.
Szellemi muníciót nem ad, értéket nem tesz hozzá, viszont a faék egyszerűségével demagóg.
"bojkott a CBA-k ellen"
"Nem vásárolok többé CBA-ban" mert kurva orbán meg a társai.

Sok rendszerkritikus blogot olvasok, hogy képezzem magam, de a CBA-s posztok nem azok.

eßemfaßom meg áll 2014.12.09. 22:08:52

Ez hiteles történet hiszen géppel írták és megjelent az Interneten is tehát minden szava szentigaz bizony.

Mr. Waszabi 2014.12.09. 22:42:02

Magyarul: a dicső magyar vállalkozó újrafprdította a szolgáltasási díj fogalmát, ami nem a borravaló szerinte, hanem a vállalkozó által a vevőre áthárított alkalmozotti bárköltség. És még mondja valaki, hogy a magyar vállalkozó nem a leggecibb a világon. Nos, mondhatja, ám a megeremtett valóság nem erről árulkodik, hanem az ellenkezőjéről. Korrupt nemzet - korrupt ország, Ebből csak úgy lehet kimászni,ha a korrupt magyarokat száműzzük az országból - Lázár Lovaspark költözhet Moszkvába - kommunista magyarok régi lakhelye az.

aleb19 2014.12.09. 22:45:31

@eßemfaßom meg áll: valszeg igaz story mert a vendeglatas ilyen ...es nem csak otthon de mas orszagban is- keves penzert kell sokat dolgozni

shred 2014.12.09. 22:57:34

Sok egyéb ilyen szemét vállalkozó van, az tény, de a CBA-bojkottnak nem is az a célja, hogy átalakítsa a magyar vendéglátós kultúrát. Ha a rezsim megteremti a feltételeket, akkor ez a lánc szépen kiszorítja a versenytársakat, és nemigen (sok vidéken egyáltalán nem) lesz alternatíva.

kvadrillio 2014.12.09. 23:06:05

hmm....és még azt mondják, hogy...:AZ ÁLLAM NEM JÓ GAZDA ???
EBBEN A MAI ROTHADÓ KAPITALIZMUSBAN SOKMILLIÓ TULAJDONOS VEZETŐ VAN, AKIK KÉNYÜK-KEDVÜK SZERINT BÁNNAK A DOLGOZÓKKAL, KIZSÁKMÁNYOLVA, MEGRÖVIDÍTVE ŐKET JOGOS JUSSUKBAN !!!!! HISZEN A KAPITALISTA TULAJDONOS-VEZETŐ, HA HATALOMHOZ JUT, EGYBŐL KIÜTKÖZIK BELŐLE A HARÁCSOLÓ, KISEMMIZŐ, KAPZSI ÁLLAT !!!!!
ÖRÜLÖK, HOGY A COCILIZMUSBAN IS ÉLTEM !

vaitouda 2014.12.09. 23:12:12

@shred:
Hacsak nem csinálsz alternatívát.
Persze nem csinálsz, hiszen te is leszarod a helyi élelmiszer kiskereskedelmet.

kvadrillio 2014.12.09. 23:16:02

2014. december 9., kedd 7:41 MTI-Eco
Döbbenetes a szakadék a szegények és a gazdagok között
Címkék: szegénység, oecd, jövedelemkülönbség
Soha nem volt ekkora különbség a két pólus között az OECD szerint.

Soha nem voltak olyan nagyok az anyagi különbségek a szegények és a gazdagok között, mint az utóbbi 30 évben, és ez a tendencia a gazdasági növekedés ellen hat - állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott jelentésében.
Kapcsolódó cikkek

Újabb EU szankciók jöhetnek Oroszországgal szemben
Egyre több a kibertámadás
Rezsiemelést jelentett be az ukrán miniszterelnök
Merkel: a társadalmi integráció "nem egyirányú utca"
Kiderült, kik a legboldogabbak Magyarországon
Mennyi pénzből lehet megélni Magyarországon? Itt a válasz!

Az OECD tagországaiban a társadalom leggazdagabb 10 százalékának jövedelme 9 és félszerese a legszegényebb 10 százaléknak. Az 1980-as években a leggazdagabbaknak legfeljebb hétszer akkor jövedelme volt, mint a legszegényebbeknek.

Az olló úgy nyílt, hogy utóbbi három évtizedben a leggazdagabbak jövedelme nőtt elsősorban. Sok országban a legszegényebb 10 százaléknak a jövedelme is nőtt, de sokkal lassabban.

JAHHH.....A DOLGOZÓKNAK EZÉRT NEM ADNAK FIZETÉSEMELÉST, MERT A MILLIÁRDOKAT INKÁBB ADÓPARADICSOMOKBA MENTIK KI FIALTATNI....
NU, EZEKNEK AZ ÍGY MEGGAZDAGODÓKNAK MINDNEK ELKOBOZNÁM AZ ÖSSZES VAGYONÁT ! :).

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 23:19:43

Ez nektek kitálalás? :DDD

A "Tesco Titkok" könyvek megjelentetése, na AZ kitálalás volt :DDD

Aki esetleg nem olvasta:

Tesco Titkok - letöltés:

www.punkportal.hu/bands/nesze/robitokossagai/tesco_titok.pdf

Tesco Titkok 2. A csúcsgórék támadása - letöltés:

www.hobbielektronika.hu/forum/getfile.php?id=46222

kvadrillio 2014.12.09. 23:22:59

52 ezer milliárd forint tűnt el Magyarországról - Bors Online
borsonline.hu/20120915_52_ezer_milliard_forint_tunt_el_magyarorsza...
2012. szept. 15. - Az 52 ezer milliárd nagyjából kétezer magyar vagyona. Fejenként, átlagosan 2,6 milliárdot vittek külföldre. Mennyit vesztett az ország?
Kiakasztó! 56 ezer milliárd forintnyi vagyont rejtegetnek a ...
anyazon.hu/kiakaszto-56-ezer-milliard-forintnyi-vagyont-rejtegetnek-a-...
2012. aug. 14. - 56 ezer milliárd forintnyi vagyont rejtegetnek a magyarok külföldi adóparadicsomokban ... Még az oroszok is „csak” 798 milliárd dollárt vittek ki külföldre, vagyis ... Az adóhivatalok elől külföldi adóparadicsomokba menekített ...
Ismétlésnek! Itt a pén(is)z, hol a pénz?
magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=2018
Az adóparadicsomok olyan államok, amelyek úgy versenyeznek a külföldi pénzekért, hogy a ... Óvatos becslés szerint is legalább 21 ezer milliárd dollár kerülte el az elmúlt évtizedekben az ... Az egy főre eső globális kifosztási ráta tehát Magyarország esetében kirívóan ..... Fejenként, átlagosan 2,6 milliárdot vittek külföldre.
Huszonegyezer milliárd dollár offshore-számlákon | Mandiner
mandiner.hu/.../20120723_huszonegyezer_milliard_dollar_offshore_sza...
2012. júl. 23. - Tessék Magyarországból adóparadicsomot csinálni, aztán akkor nem ... 1189 milliárd dollárt vittek ki Kínából, ahol ellenőrzik a tőkemozgást, ...

JAHHH...FENTIEK 2012-ES ADATOK, AZÓTA A SZÁMOK NŐTTEK !!!

2014.12.09. 23:31:09

@polyvinyl:
Te, nagyonegyszerű! A CBA elleni felhördülés nem azért van, mert a CBA-t el akarják tirhítani. A seggnyaló kormányod akarja olyan helyzetbe hozni baráti körét, mint a dohány kereskedelem esetében. Aztán, ha a CBA kizárólagos lesz az országban, már nem ilyen gondok merülnek fel. Hanem egyáltalán lesz-e kenyér, ha igen, mennyiért, vajon a közmunkás elláthatja-e a bolti eladó szerepét, vagy a bolti eladó bérét kell-e a közmunkáséhoz igazítani.

Szebb jövőt!

Reszelő Aladár 2014.12.09. 23:56:38

Én már várom a tüntetéseket, ahol mindneki teszkós zacskót emelgetve követeli majd a profitot a láthatatlan offshore hátterű láncoknak.
Jön majd a vásárolj külföldit mozgalom, hogy nehágy már egyetlen magyar tulajdonos is a mi pénzünkön gazdagodjon.
Amúgy a SPAR minden eladott nylonzacskó árából 1 Ft-ot ad a Máltai Szeretetszolgálatnak, legutóbb 78 Ft (ha utólag fizeted apróval, akkor 80Ft). Ennek is vége szakad majd.

L.A.M 2014.12.10. 01:36:30

Bár olyan, hogy A "CBA" nem létezik, lévén ez egy franchise, nekem még nem nagyon sikerült jó tapasztalatot szerezni egyetlen boltjukban sem. És kifejezetten idegesít a politikai hátszelük. Éppen ezért zavar ez a konkrétumok nélküli mószerolás.

Könyörgöm,elolvasta valaki az első választ? Delikvensünknek heti három és fél munkanapja volt. Persze, kora reggeltől késő estig, de azt nem nevezte meg, hogy neki mi a kora reggel és mi a késő este. Ha 6-22,akkor az heti 56 óra, de ha 8-20, akkor már csak 42... És ezután nem maradt ideje és ereje tanulni?

Néha már-már azt éreztem, hogy ezt az interjút a CBA készítette, hogy nevetségessé tegye a kritizálókat.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.12.10. 07:22:26

Tehát a CBA-ban szar pultosnak lenni, de még mindig jobb, mint akármelyik más inkorrekt helyen, ahonnan a leírtak szerint pl kezdetben rohadt gyorsan távoztál.

Blogger Géza 2014.12.10. 08:28:49

Hehe, heti 3 vagy (uramatyám) 4 napot is kellett dolgoznia, és ebbe elfáradt, ejnye, hát ez az évszázad leleplezése, gratulálok! A mai humorbonbon már megvolt...

Reggie 2014.12.10. 08:37:14

@kvadrillio: Igen, az allam nem jo gazda. A dolgozonak pedig senki sem gazdaja, azok az idok mar elmultak. Csak szolok...

Netuddki. 2014.12.10. 08:52:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A probléma gyakorlatilag az, hogy EZT mindenki tudja, itt hogyan mennek a dolgok a nagy focializmusban. Azt is, hogy a MAGYAR tulaj rosszabb mint a multi. Ha meg ráadásul a tulajnak vannak "kapcsolatai" is akkor bármit megtehet a dolgozóval.
A hülye gazdád meg kiáll a Kossuthon és valamiféle rabszolgaság elleni harcról beszél a vasárnapi zárvatartás kapcsán. Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!

Netuddki. 2014.12.10. 08:53:49

@Blogger Géza: Ne hazudozz, ne csúsztass balfasz gejza! E nélkül is tuggyuk mi megy itten...

shred 2014.12.10. 08:59:41

@vaitouda: én nem a kereskedelemben / vendéglátóiparban dolgozom, nincs lehetőségem alternatív módszerek megvalósítására. Teljes mértékben támogatom a helyi kereskedelem fejlesztését, de ezt máshogy is meg lehet oldani, mint az összes többi versenytárs ellehetetlenítése. Például kezdetnek legyen minden CBA közértben korrektül feltüntetve a termékek ára a polcokon - én sehol máshol nem találkoztam annyi elírással, mint ezekben a boltokban, gyakorlatilag heti szinten kell reklamálni a pénztáraknál, hogy drágább a termék a kiírtnál.
Van még egy lehetőség, bár ez már a feketegazdasághoz tartozik: sok helyen, vidéken, kisebb településeken működik a cserekereskedelem, ami lehet, hogy visszafejlődés, de létező dolog.

Dr.Traktor 2014.12.10. 09:02:24

Nagyon vicces írás! Még ilyet!

Külön pont az interjút mímelő stílusért.

Muad\\\'Dib 2014.12.10. 09:02:46

Nem értem, mi ezen a hatalmas leleplezés? Van, aki azt gondolta, hogy bármelyik ilyen helyen - legyen az tecso, cba, vagy aucsan - jó dolgozni?
Az is hülye, aki bármikor is azt gondolta, hogy a cba minimálisan is jobb, mint a többi.

fifibá55 2014.12.10. 09:07:29

Valószínűleg megtörtént és nem is egyedül a CBA-ra jellemző jelenségekről van szó. Csökkenti azonban az objektivitást, hogy olyan valakitől halljuk, aki szemlátomást igen elégedetlen az élettel. Huszonévesen - pláne, ha a rokkant szüleimmel lakom - meg bármit elvállalok, hogy hozzájáruljak a kiadásokhoz, nem elégszem meg a margarin kenyérre kenegetésével.

leonito77 2014.12.10. 09:21:33

Szerintem ez a sztori egy akármelyik átlagos magyar kávézóból származhatna. Szerintem a mai vendéglátós sors többnyire ilyen. Egyébként én elég zavarban szoktam magam érezni, mikor vendéglátóhelyen felszámolják a felszolgálási díjat. Mert akkor most adjak még borravalót is? Újabban leszoktam róla...(persze csak akkor, ha azt feltüntetik az árban)

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.12.10. 09:21:42

Zseniális ez az interjú! Van olyan jó, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyve és valószínűleg van annyira igaz is :D

Priceless, hogy az adott témán túl, gyorsan lehetett érinteni még az oktatást is. Néminemű töprengésre adhat okot az alábbi mondat: "Nyilván te is tudod, hogy egy diplomásnak sokszor már nehezebb elhelyezkednie mint egy érettségivel, vagy azzal sem rendelkező embernek." Most akkor jó, hogy a kornány csökkenteni akarja a diplomások számét, és inkább a minőségre megy rá? Akkkor ezt vehetjük dicséretnek is? :)

Néhány kérdés:
Miért mondtak neki a betanuláskor teljesen más munkaidőbeosztást, mint amit végül lehúzott?

Mi az, hogy nem tudta így kipihenni magát? 14 nap alatt 7 nap munka? Az még napi 12 órával is bírható...De valószínűleg annyit nem is kellett neki...

Mi az, hogy nem maradt ideje tanulásra? Az OKJ-s képzése (felsőfokú! :D) már megvolt, egyetemre meg most kezd járni (huszonévesen...ahamm... :))

Mi az hogy "tényleg rohadt jól néz ki srácok, de inkább ne!"??? Ha tz mondja neki valaki a Milka-csokiról, akkor arról is látatlanban mond véleményt??? :D

A Lázáros történet annyira kamuszagú! :) Nem lehet, h szegény Egyenlítős posztoló (aki kitalálta az egész interjú), azt hiszi, hogy EZ a Lázár, ANNAK a Lázárnak a rokona, és ezért ide is kell rúgni egyet? :) Szánalmas...

Legszebb a vége: "Én dolgoztam multiknál korábban, de ott ilyen gusztustalan visszaéléseket egyáltalán nem tapasztaltam." Nem probléma, hogy az interjú elején még az jön le, hogy eddig egyetlen egy (inkorrekt :)) helyen dolgozott a CBA előtt? De akár még legyen is igaz hogy multiknál (többesszámban!)...Huszonévesként miért váltogatja úgy a munkahelyeit, mint más a cipőjét? Ha aszok korrektek voltak, és nem ott dolgozik, akkor vele van baj... :D

Persze ez az egész abból a feltevésből indul ki, hogy az interjú adója létező személy...Mint amennyire nem az! :D

frob 2014.12.10. 09:33:35

Ennyire ostobák lennének a ballibsik? Vagy csak te nézed ostobának őket? Ócska demagógia, valahol különben jellemző is ez rátok ballibsik.

Ahány CBA annyiféle amúgy is az összes franchaise, nyilván a multi is. A kiskereskedelem egyébként is mindig szarabb volt mint pld. a tanári pálya.

frob 2014.12.10. 09:37:32

@jobbdemokrata: Az index tele van ilyen kamukkal.

Tegnap olvasom a felmérésüket, hogy a multinál olcsóbb a tej mint a CBA-ban. Persze mellette ott az MTI cikk, hogy a milliárdos áfacsalások miatt a magyar tej el lehetetlenül.

Az ostoba ballibsinek persze nem esik le, hörög, hogy a szlovák tejet kell venni, amúgy is az "alpesi legelőkről van".

Az Index a net RTL klubja.

eßemfaßom meg áll 2014.12.10. 09:58:09

@aleb19: igaz is lehet akár de pont annyi erővel lehet valakinek az írói munkássága is mert 0 konkrétummal bárki bármit megírhat, ettől válik röhejessé az egész.

tralalala 2014.12.10. 10:00:52

Hát ez igen nagy leleplezés :D Dolgozni kell a vendéglátóiparban, ki hitte volna :)

eßemfaßom meg áll 2014.12.10. 10:02:54

@frob: az az "összehasonlíto cikk" maga volt a szánalom, ósanos-teszkós 118Ft-os "kakaós tejtáblát" hasolított más hálózatok 149Ftos tejcsokoládéjával, meg az ügyes beszerző a lidl-ben majd 300ért talált csak 2,8as tejet miközben a 2,8-as esl 200 alatt van

Tényfeltáró újságírók gyöngyei dolgoznak kishazánk vezető online portáljánál.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.10. 10:13:25

Ebben mi a leleplezés? A többi bolt nem ilyen?
Több országban is vendéglátóztam egyetem alatt, adok interjút is.
Ebből is látszik, hogy a ballib mennyire egyszerű, illetve, hogy mi maradt nekik. A Cba-ban kiválóan meg lehet találni a politikai ellenfelet.

frob 2014.12.10. 10:14:51

@eßemfaßom meg áll: "Tényfeltáró újságírók gyöngyei dolgoznak kishazánk vezető online portáljánál. "

Ha ki lennénk tömve ballibsikkel azt mondanám, nagyon nagy gáz ez, de szerencsére nem vagyunk. Azért remélhetőleg ezeknek az Aczél Endre tanítványoknak az ideje már soha nem jön el.

hosaka 2014.12.10. 10:54:56

Csókolom, hazaáruló ballibsi vagyok. CBA-tól függetlenül is nem ugyanez megy mindenütt? Mármint ebben az országban.

Köszönöm a figyelmet. Találkozunk a következő nagyobb tüntetéseken. Megoldható, hogy CBA legyen Orbán legkisebb problémája.

hosaka 2014.12.10. 10:57:36

"... Ebből is látszik, hogy a ballib mennyire egyszerű ..."

A ballib bizonyára. És a többieket ismered?

élhetetlen 2014.12.10. 11:06:55

@frob: Biztosan igazad van, te tudod, de a Tescoban, a paradicsom is, a krumpli is, az uborka is , a kelkáposzta is kb. harmadával olcsóbb, (és friss), mint a sarki CBA-ban, és nem biztos, hogy az áfacsalások miatt. Lehet az is, hogy a hasznot nem a napi három, hanem a háromszáz kiló paradicsomon akarják összeszedni, Ráadásul a Tescoban legalább annyi magyar terméket találsz, mint a CBA-ban. Azért ezt is gondold át, az Indextől függetlenül.

randomuser1 2014.12.10. 11:11:49

ez semmi, a programozók még a borravalóra se bazírozhatnak és az implementáció is mindig 7végére vagy éccakára esik!

slowMotion 2014.12.10. 11:25:41

Észre kéne már venni, hogy az újságiró (riporter, firkász, média szemilyiség, stb) MANIPULÁL. Egyik kicsit, másik jobban, egyik balról, másik jobbról.
Eszed meg azért van (...) hogy átláss rajtuk.
Minden politikai fennhangtól függetlenül azonban a CBA egy szutyok ....

eßemfaßom meg áll 2014.12.10. 11:48:45

@élhetetlen: "a paradicsom is, a krumpli is, az uborka is , a kelkáposzta is kb. harmadával olcsóbb, (és friss), mint a sarki CBA-ban"

vagy nem, attól függően éppen mit akcióznak. Egyik héten 65 a káposzta kilója másik héten 200. Vicces módon még az oltári kamuzásokkal telepakolt indexes árösszehasonlitásnak se sikerült csak 20% árhátrányt ráverni a cba-ra úgy hogy teszkóvalue kólát hasonlítottak pepszivel és lazán behazudták a 350Ft-os cba kenyérárat (én 200 körül szoktam a cbaban kenyeret venni és az nem "kemencés" mint a teszkó olcsókenyér)

Namir 2014.12.10. 13:01:28

Én nem rajongok a CBA-ról, de komolyan ez a nagy leleplező kitálalás róluk? Úgy hallottam, azt mondta, nem tudom, csak fél óra ebédidő stb.

Szúnyog 2014.12.10. 13:10:12

@Mr. Waszabi: Mi a picsáért nem húzol el innen, ha itt minden annyira szar. Akkor talán arra is rájönnél, hogy míg nálunk csak nagyon kevés helyen van felszolgálási díj, addig vannak országok, ahol teljesen általános.

randomuser1 2014.12.10. 13:29:16

@Szúnyog: azt akarja, tízmillió magyar húzzon moszkvába, ő meg itt marad egyedül:)

hümhüm 2014.12.10. 13:51:26

EZ nagyon szar, posztolókám...
Ha esetleg még nem tudná valaki, olyan, hogy "CBA alkalmazott", olyan nincs. A CBA franchise rendszerű céghalmaz. Jogilag teljesen különálló és külön tulajdonosokkal és vezetéssel megvert sok cég, sok üzlettel, és sokféle színvonallal.
Tehát a faszikám egy ilyen CBA névkezdetű cég boltjában levő kávézóban dolgozott. Arról nem szól a híradás, hogy ez a bolt konkrétan melyik "CBA.... kft vagy Bt" volt, és arról sem, hogy a kávézó kinek a tulajdonában volt . Ugyanis az bizony lehetett bérbeadott területen teljesen más cégé, akinek jogilag semmi köze sem volt a "CBA"-hoz.
Nehéz dolog a korrekt riport készítése...
Amúgy a csóka miért nem fordult a munkavédelmi felügyelethez, ha sokallta a munkaidőt?

élhetetlen 2014.12.10. 13:56:06

@eßemfaßom meg áll: Nézd, nem vagyok érdekelt az „adott napon mi mennyibe kerül” tesztekben. Nekem a sarkon olyan CBA jutott, amilyen. Akciózik a Tesco. Mennyivel jobb nekem, a mindig kétszáz, mint az egyszer hatvan, egyszer kétszáz? Ráadásul a Tesco akár háromszázért házhoz hozza. Az utolsó eset. CBA másodosztályú krumpli 165 ft, Tesco akciós első osztájú 69 ft per kiló. Öt kilónál már a krumplin nyertem annyit, hogy megérje, és akkor mgvehetem a kétszáz forintos kelkáposztát is, ami a CBA-ban sem olcsóbb. Megveszem a 179 forintos avokádót akcióban, ami akció nélkül is csak 229 volt, míg a sarki boltban az volt ráragasztva, hogy 499 ft. A sarki bolt a 10 db-on akarja behozni a hasznot, a nagyáruház a darabonként kisebb, de a tömegében nagyobb eladások haszonából él. Ez nekem jó. Nekem az nem jó, ha a nagy láncokat kicsinálják, csak azért mert szerintük Magyarország érdeke ezt kívánja. Magyarországé? A magyar állampolgároké? Mert az vagyok, és nem érdekem, hogy magyar vállalkozóé legyen a haszon, mert ő sem itthon költi el. Ez nekem mindegy. Én azt szeretem, ha szolgáltatnak, és jó minőségben,

Emmett Brown 2014.12.10. 14:24:58

és mennyit keresett a delikvens ennyi melóval? órabér volt, vagy fix fizu? mennyi ment zsebbe? hány órára volt bejelentve? mennyi jatt jutott átlagban, illetve mennyire jött ki az átlagórabére: fix+jatt+felszolgálási díj? ezek nélkül elég nehéz megítélni a körülményeket ugyanis...

dingó29 2014.12.10. 14:39:46

Távol álljon tőlem hogy a CBA-t védjem mert nagyon ritkán vetődöm oda de:1 Heti 3-4 nap munka mellett nem volt idő tanulni meg szórakozni!? Még ha 12-14 óra a napi adag az akkor is csak 36-56 óra között van az egész. Mégis hány órát dolgozna hetente a lelkem?
2"Az este során a megmaradt ételeket átvitték a CBA üzletbe, ahol egymás hegyén-hátán lefedetlenül, csomagolatlanul álltak a fémedényekben álló fogások, amelyeknek a tetején egyfajta koronaként, egy szintén csomagolatlan grillcsirke árválkodott,"
Szóval az eladatlan árut összegyűjtik egy helyen. BORZALMAS! VÉRLÁZITÓ. Mégis mit kellene vele csinálni? Kinnhagyni hátha valami hülye másnap megveszi? Lehúzni a WC-n? Mifelénk ezeket vagy a máltaiaknak adják vagy a helyi állatkertnek.
3: Tudomásomra jutott, hogy az egyik havi bevétel bőven meghaladta az ötmillió forintot, de ebből sem én, sem kollegáim nem láttunk egy árva fillért sem.
Vazze én is így jártam . Milliókat nyerünk pályázaton és több dolgozóval együtt lófaszt se láttunk belőle a számlánkon.
4:Csak fél óra az ebédidő. Mégis mennyi ebédidő kellene hogy legyen? Most komolyan 30 perc alatt nem lehet megebédelni? Vagy akkor áll neki főzni,
5: Ám amikor nagyvizitre bejöttek a fejesek, csak akkor mehettünk el enni, miután ők távoztak.
Ez meg mindennek a teteje. A fejesek elvárják hogy, ha bemennek ellenőrizni a munkát akkor ott legyenek a dolgozók. Felülmúlhatatlan köcsögség.

Konklúzió: Barátom téged még nagyon sok nagyon keserű csalódás fog érni az életben

Túrós (törölt) 2014.12.10. 15:16:46

@chatte: vagy tesco-s, auchanos dolgozó. Az összes ilyen multi tele van tetves tahó férgekkel, főleg ha azok kisfőnököst játszhatnak

vittore 2014.12.10. 15:20:31

@frob: Evvel a folyamatos ballibsizéssel mit szeretnél kompenzálni?
Csak mert értelmes hozzászólásod még nem volt az amúgy igen szar bejegyzéshez. Írd le ötszázszor még hogy ballibsi, hátha attól megnyugszol, vagy kielégülsz.

Túrós (törölt) 2014.12.10. 16:48:12

Attól hogy ez a poszt sántít, mert a többi multiban is ugyanilyen rossz dolgozni a gáz még mindig az hogy nem jók a cba cuccai nem jó áron ...

gizmo26 2014.12.10. 17:33:39

Ez a cikk egy semmi, a Tesco-könyvben durvább dolgok vannak

_most_ 2014.12.10. 17:35:31

hát igen, ritka gusztustalan, ahogy a cba játssza itt a nagy magyar áruházláncot, azt ugyanúgy kizsákmányolja a magyar alkalmazottakat, mint az idegenszívű multik. Szóval felesleges azért vásárolni a cba-ban mert magyar, hisz csak a tulajok járnak jól azzal, nem a magyarok.

_most_ 2014.12.10. 17:50:09

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: a multik nem politizálnak, a CBA igen, akkor vállalja annak a negatív következményeit is, ne csak a korrupciónál tartsák a markukat. A CBA folyton a fidesznek kampányol, így benne van a pakliban, hogy akik nem kedvelik a fideszt, azok a CBA-t se fogják, többek között ezért is kerülik a tisztességes cégek a politikai véleménynyilvánítást.

Mr. Waszabi 2014.12.10. 18:47:05

@Szúnyog: mintha benézted volna a lényeget: normális helyen az alkalmazottak közt kerül szétosztásra a szervizdíj, nem pedig a vállalkozó nyeli le. Erre reflektáltam.
Másik felvetésedre az a válaszom, hogy számomra e hely jobbítása, normálisabbá tétele az elhívás elég régóta - akárcsak a legtöbb normális emberé - nem pedig az innen való elhúzás, ha nehézség van. Mert egyikünk sem azért születik oda, ahová, hanem mert ott van dolga. Ha nem tetszik ez a hozzáállás neked, mert könnyebnek látszik kizárni a valóságot, a megoldandó gondokat, problémákat holmi hazugságok ellenében, vagy az ilyesmit firtató honfitársaidat, akkor legfeljebb húzz el te. Ennyi a hozzáfűzni valóm. Ez az én országom is, szerintem én kezelem megfelelően bajait is, nem pedig azok, akik mindenkire acsarkodnak saját hazugságaik, gyávaságaik miatt. Ez nem az én problémám láthatóan, ergo nem is érdekel. Csókoltatlak - egy mérgeskígyóval:)

patkányarcúáginéni 2014.12.10. 18:49:17

éourfgzpőáiouhjűő...buta propaganda

Mertcsak 2014.12.10. 19:05:01

@vaitouda:

"Nem vásárolok többé CBA-ban"

Én már több mint 8 éve nem teszem be a lábam azokba a koszfészkekbe.
Politikától függetlenül.
Hányinger ez is, az is.

apanna 2014.12.10. 19:07:14

"gyakorlatilag egész nap: kora reggeltől késő estig. Igaz, egyik héten három, másikon négy napot dolgoztam, de nagyon nehéz volt kipihennem magamat, "- Akkor képzeld el, mennyit dolgoznak az ápolók, és milyen fáradtak egy műszak után. Mindenkinek lenne mit panaszkodnia.

apanna 2014.12.10. 19:10:19

A CBA franchise rendszerben működik. remélem tudod ez mit jelent....
Lehet szidni a CBA tulajdonosait, de az üzlet vezetése, a dolgozók munkakörülményei, mindig az üzlet vezetőn múlik.

apanna 2014.12.10. 19:24:46

@Túrós: Ezt cáfolnám. Nálunk semmivel nem drágábbak az árak, mint egy TESCO ban, a minőség sem rosszabb. A tulaj (mert ugye ez franchise rendszerben működik), egész jól működteti. Igaz a zöldség gyümölcs maga a fertő, a legalja, de annyi esze azért van, hogy már novemberben leárazza a január másodikán lejáró termékeket, és töredék áron kiárusítja. Épp a múltkor próbálták lejáratni a helyi üzletet. A riporter azt állította, hogy beépített CBA dolgozók vásároltak, mert előre be kellett jelenteni, hogy riportot készítenek, és érdekes milyen sok akciós termék volt a polcokon. Azért elárulom, hogy mióta megnyitottak, azóta ez folyamatos. A riporter megkérdezett egy vásárlót, mire kiderült, hogy ő is ott dolgozik, erre volt a felvetés, hogy beépített ember lehetett. Ez egy kisváros, nagyjából ismerjük egymást, és bizony előfordul, hogy a pénztárnál a mögöttem álló vásárló is CBA dolgozó.

alien 2014.12.10. 19:31:49

CBA ba nem megyunk cba ba nem megyunk

PerverzTata 2014.12.10. 20:24:04

@milu vagyok:): így van. majdnem tökéletesen egyetértek Veled.
Én a "Rögtön sírva fakadok... " után egy soremelést még beraktam volna.
:)
+1

Nzoltan 2014.12.10. 20:34:12

Ha nem etszik a CBA, van alternatíva. COOp meg REÁL. :-)

Nzoltan 2014.12.10. 20:40:40

Nos, mi a válság hatására elég tudatos vásárlók lettünk. Tulajdonképpen fele annyit költünk mint hat éve, és azóta háromról négy főre nőtt a család létszáma. Bizony azt kell hogy mondjam, hogy fikázni a CBA-t totál hülyeség. Mindegyik nagy külföldi és magyar áruházláncnál bizony ugyanaz a haelyzet. Van ahol az a jobb és olcsóbb, van ahol amaz. Volt már olyan, hogy kifordultunk már a TESCO-ból is és ha nem is sírva, de visszamwenekültünk a helyi CBA-ba az elszállt árak miatt. A minőséggel pont ugyanez a helyzet. A CBA egyáltalán nem szarabb a TESCO-nál. Van ami jobb, de más cserébe szarabb. Tudni kell, mit honnan kell beszerezni.
De mivel mi patrióták vagyunk. Megpróbálunk mindent helyben beszerezni.

Nzoltan 2014.12.10. 20:45:32

Ja, és még valami. Ugyan a CBA egy államközeli központú cég, de igazából egy frencsájz, ahová kisvállalkozások kapcsolódnak be. Pont úgy, ahogy a többi magyar és némelyik külföldi hálózatnál. Aki pedig a CBA bojkottjára szólít fel, az bizony a sok-sok hazai kisvállalkozás ellehetetlenítését kívánja. És ez egy nagyon gusztustalan dolog a ballib megmondóemberek részéről.

Nzoltan 2014.12.10. 20:47:59

@_most_: Na, ez egy netto ökörség.
süti beállítások módosítása