B1 blogcsalád



Tegyünk a szegények érdekében, vagy úszkáljunk a félretett millióinkban

2014. november 24. - Ficsúrfi

Önnek sincsen 8,74 millió forintos megtakarítása? Esetleg ismer olyan embert, akinek a számláinak a kifizetése, és az ételhez való hozzájutása is problémás hónapról-hónapra? Nem beszélve a ruházkodásról, szórakozásról, pláne nem a tanulásról? Vagy éppen ön is ilyen? Írja alá a Magyar Szegénységellenes Hálózat petícióját, vagy adjon igazat a kormánnyal puszipajtás szervezetnek. Csak előtte legyen képes eldönteni azt, hogy ki hazudhat. 

Akár tetszik akár nem, hazánk egy jóléti ország: (még) létezik nyugdíjrendszer - "tekintsünk el" a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdos lenyúlásától -, van társadalombiztosítás, van GYES és GYED, gyakorlatilag 47,000 forintos minimálbér, miegymás.

Akár hiszik, akár nem.

Ám! Vannak olyanok, akik még ezt is, igen piszkosul megfejelik.

Na? Na? Vajon ki-kik azok?

matolcsy-really-crazed.jpg

Matolcsy Györgyünk szerint, egyenesen kiválóan állnak a hazai családok anyagilag. A MNB képes volt előállni egy roppant figyelemreméltó statisztikával, mely szerint folyó évben hét százalékkal több pénz volt a családi malacperselyben, mint az előző év folyamán. Szám szerint a 4,106 millió háztartásnak 35,895 milliárd forintja volt, ami nem túl erős matekosként is elosztva, 8,74 millió egyforintost jelent. És persze ebben még nincsenek benne a - természtesen luxus - ingatlanjaink.

Jó, mi?

Remélem, ezek után az MNB statisztikáit kinyomtatva, fizetőképes keretünket bizonyítani szándékozó, lobogtatni tudjuk az üzletekben azokat. Mondjuk a CBA-ban, ha éppen egy kiló kenyérre, vagy valami sz@r magyar borra fájna a fogunk.

De akkor mi is az, hogy 3,3 millió szegény ember országa vagyunk? Mi ez az orbitális, rosszindulatú tódítás? (Itt "hazudik" az index.hu)

És ez még nem a vége. Van valami olyan is, ami még elkeserítőbb, még nagyobb vérlázítás! Szeretett, robogó kormányunk munkálkodásának, eredményeinek a legnagyobb fokú aláásása!

(Itt vannak a kelesztle való latolok.)

Ezek képesek, és így kezdik kiáltványukat!

„Éhen fogunk dögleni!”

Majd így képesek folytatni!

A Magyar Szegénységellenes Hálózat kiáltványa

 

"Egy szegénységben élő ember jajdult föl így, amikor a családja jövője került szóba. Nemcsak a saját félelmét fogalmazta meg. Hiszen mi Magyarország mérlege 2014-ben? 3,3 millió szegénységben élő, növekvő és mélyülő kirekesztés, gyermekszegénység… És mindez hányszor és hányszor elhangzott már!

De a számadatok súlytalanná váltak. Ebben az országban a kormány nem hallja vagy nem akarja meghallani milliók szavát. Háborút visel a szegénységben élők, a lecsúszók, a reményt föladók ellen, bűnbakot keres, és a kirekesztettekben találja meg, mert gyengének gondolja őket. Pedig Magyarországon a szegénységben élők és az elszegényedők, a megélhetésükért küzdők régen nem kisebbség..."

Rágalom! Aljas rágalom!

Azért csak tessék aláírni a petíciójukat, hátha visszaforgatnak az általunk befizetett adóból számunkra annyit, hogy legalább a fűtést fizetni tudjuk belőle. A fedett úszómedencénkét. Egy szűkös kis napocskára.

Mert így megy ez...?

Az összes képünk internetes forrásból származik

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr76928429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diorella Queen 2014.11.24. 12:09:49

Tipikus hibás statisztika, ahol van egy tucat csilliárdos és az megnyomja a számokat.De ettől még a többi valóban éhen fog dögleni.
Én mielőtt éhen döglenék, helyre fogom tenni Eltolcsy bácsi szemgolyóit .

Brix 2014.11.25. 10:22:49

A 7%-ot nem tudom hogyan számolták ki, talán átlagoltak , úgy hogy magukat is belevették a statisztikákba...
MI van pl a közalkalmazotti szféra jelentős hányadával , akik már 2008-óta nem kaptak SEMMILYEN béremelést? Közben az árak vagy 30%-al feljebb vannak.... Ők is jobban élnek?

Lordmotor 2014.11.25. 10:42:10

Vegyétek ki a " 4,106 millió háztartásnak 35,895 milliárd forintja" résznél a 35,895 ből a vesszőt, mert így ez csak cca 36 milliár, ami csak alig 9000 forint/ háztartás :) Annyi azért még akad.

Lehet a jóöreg Gyuribácsi is így nézte be a számot a kusza szemeivel, és ez a tietek egy Freud-i elírás, és valójában ez a valóság, cca 9 rugó / háztartás :D

MDylan 2014.11.25. 11:28:38

Lol, ez egy igen komoly sajtóhiba, nem jól osztott a szerző. Picit cinkes, ráadásul index főoldalon is kint van a cikk... Tehát kicsivel kevesebb mint 9000 Ft / háztartásról van szó. Vagyis nem milliós, hanem ezres nagyságrend. Ennyit a sajtó alaposságáról.
(Persze megjegyzem, az eredeti beszámolót nem hallottam, csak a cikkben feltüntetett számítást végeztem el)

shiatsu 2014.11.25. 11:30:57

"Szám szerint a 4,106 millió háztartásnak 35,895 milliárd forintja volt, ami nem túl erős matekosként is elosztva, 8,74 millió egyforintost jelent."

"Erősebb matekosként" az bizony 8 742 Ft...

Keszthelyi.Aron 2014.11.25. 11:40:22

@shiatsu: @MDylan: Valóban, de ha megnézitek az eredeti cikket, ott az áll, hogy: "Szeptember végén 35 895 milliárd forintja volt a lakosságnak, 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint Magyarországon 4 106 millió háztartás van, vagyis egy családnak átlagosan 8,74 millió forintja van elvileg, és ebben nincs benne az ingatlanvagyon. "
Szal persze vicces a vesszőhiba, de tartalmi észrevétel jobb lenne :D

sas70 2014.11.25. 11:50:35

Azért ezen a híradós magyarázó videón szétröhögtem az agyam. Persze inkább sírni kellene rajta!!

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 11:52:00

És mit kezdenél most ennyi egy forintossal? Már nem fizetőeszköz, bár fémhulladéknak talán megteszi.

A 7%-nak két oka van: az alacsony betéti kamat és az ingyenes pénzkivét.

Lordmotor 2014.11.25. 13:54:13

Valaki magyarázza már el ezt a 3,3 millió szegényt az indexes cikk alapján, mert nekem nem tiszta:

"Az ábrán azt látjuk, hogy hány ember él olyan háztartásban, ahol a jövedelem nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát – az Eurostat megfogalmazásával ők azok, akiket „veszélyeztet a szegénység és a társadalmi kirekesztés”. A mediánjövedelem Magyarországon tavaly havi 109 ezer forint volt, tehát az itt ábrázolt 3,285 millió ember kevesebb mint 65 ezer forintból él havonta"

Ez azt jelenti, hogy egy szegény háztartásban max 65000 ből élnek?? mármint cakkle pakkle? független attól, hogy az a háztartás egy egyszemélyes kisnyugdíjas nénike a falusi kertesházban, vagy egy 8 gyerekes nagycsalád a nyócbó' ? Így nem túl ésszerű ilyen statisztikát mérni, mert nagyon széthúz. Persze egyszemélyes mamikaként is nehéz 65 rongyból eltengődni, mégha tele is az udvar tikkal, kacsával, a kertben terem a kolompér, víz jön a 120 éves kertikútból, a cserépkályha befűt bármivel, ami éghetőa barackfa meg rogyásik gyümivel. De ez nyilván már, mint 8 gyerekkel elkarcolni hatvanötből. Az nyilván egyenes út a bűnözéshez.

Viszont ha perfő értendő a max 65 ezer, akkor azért nem olyan tré a helyzet.. így a 8 gyerekes 10 fős család már 650 ből hasít, amiből még 8 gyerek mellett is el lehet lébecolni. De a klasszik 2 szülő + 1 gyereknél is 200 nettó a büdzsé, ami megintcsak nem túl sok, de azért nyomornak nem nevezném.

Ha viszont háztartásonként nézzük, akkor kérdem én, hogy jön ki a 109 ezres átlagjövedelem, mikor a minimálbér is a 2/3 a ennek? Ez azt jelentené, hogy kb a háztartások felében max egy vagy egy ember sem kereső, és ahol meg 2 vagy több a kereső, ott is mindenki minimálbéren tengődik.. Ez megintcsak kamu, szóval nem értem :S

Persze ez a lényegen nem változtat, hogy sok a szegény, de azon sem, hogy a jövedelmek minimum 25% a (csak az ÁFA lyuk ból kiindulva) el van kummantva, szóval ezt a 109 ezret nyugodtan meg lehet szorozni 1,25 el alaphangon. Kevés olyan embert ismerek, akinek ne lenne valami fusija. Akár pálesz kézalatt, akár kiskertben termelt okosságok elpasszolása, akár vaterázós adokveszek. De persze a többszázezer "angolóra 1500/60 perc" letépős tulajdonosai sem szoktak adót fizetni, így a jövedelem is rejtve marad.

dont be such a nazi 2014.11.25. 15:56:55

Aszongyák minden mutatóban jobb a gazdaság. Akkor hogy van egyre több szegény és hogy nő a bruttó és nettó államadósság?

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 16:52:46

@Lordmotor: 65 ezer/fő, ami nem is olyan sok, számolj utána mennyit költesz csak kajára, ruhára. Utána add hozzá a lakhatás költségeit, ami valóban annyi részre oszlik ahány lakó van. Plusz egy kicsi szórakozás és már el is érted a 65ezret.

A 10 fő 650e Ft persze hogy nem kevés, de ahogy írod, ez nem "nyomor", csak éppen átestél a ló túlsó oldalára. Mert nem is luxus.
A szegénységről volt szó, pontosabban azokról, akiket veszélyeztet a szegénység. Az hogy ez egyre emelkedik, a kormányra nézve ciki.

$pi$ 2014.11.25. 17:07:58

"4,106 millió háztartásnak 35,895 milliárd forintja volt, ami nem túl erős matekosként is elosztva, 8,74 millió egyforintost jelent."

Ezer, millió, milliárd. Három, hat, kilenc darab nulla. Egy kilenc nullást elosztasz egy hat nullással kapsz nagyjából egy három nullást.

Ez általános iskolai matek.

"De akkor mi is az, hogy 3,3 millió szegény ember országa vagyunk?"

Ez meg nyilván attól függ, hogy hogyan definiálod a "szegény" fogalmát. Viszont kicsit le vagy maradva a propagandától, ma már úgy lehet tudni, hogy 4 - 6 millióan *éheznek*, a 3,3 millió *szegény* az már nem menő duma. :)

$pi$ 2014.11.25. 17:13:54

@TorzonBorz: "A 10 fő 650e Ft persze hogy nem kevés, de ahogy írod, ez nem "nyomor", csak éppen átestél a ló túlsó oldalára. Mert nem is luxus."

Te estél át a ló túlsó oldalára, amikor elkezdted a luxust emlegetni. Arról volt szó, hogy nyomoragnak vagy szegények. Azt már látjuk, hogy nem nyomorognak, az, hogy luxusban élnek -e csak neked jutott eszedbe.

Tehát: egy több fős család, ahol 65 000 forintból élnek valószínűleg nem él nyomorban. Ha pl. falun élnek saját házban, saját fűtéssel, námi háztájival, akkor ennyi pénzből valószínűleg elég jól elvannak.

Az eredeti KSH statisztika is azt írta, hogy akár megtakarítást is tudnak felhalmozni. Szóval nagyon büszkének nem kell lenni rá, hogy sokan ennyi jövedelemből élnek, de attól még mocskos nagy hazugság éhezést meg nyomorgást kiáltani az ország felére!

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 17:27:31

@$pi$: Te meg átestél a lovon :D

A 65 ezer egy maximum érték, Lordmotor ezzel számolt, de ugye te sem gondolod, hogy aki a min 65 ezer alatt van, az 1 forinttal van alatta. Sokkal valószínűbb, hogy tízezrekkel. Így más közel van a nyomorhoz.

1-3 ember 65 ezer/fő bevételből nemigen tud félrerakni.

dont be such a nazi 2014.11.25. 17:54:06

@$pi$: Ja propaganda, mint h +mentették a devizahiteleseket.

$pi$ 2014.11.25. 18:02:24

@TorzonBorz: "1-3 ember 65 ezer/fő bevételből nemigen tud félrerakni. "

Nemigen? Az most akkor azt jelenti, hogy
1. Nem?
2. Igen?
3. Általában nem, de néha igen?
4. Éheznek?

Mert az eredeti KSH tanulmány azt írta, hogy az ebbe a körbe tartozókra nem feltétlenül igaz, hogy nem tudnak félretenni. Azaz némelyikuk tud.

Aki tud félretenni, az meg egészen biztos nem éhezik vagy nyomorog.

Akkor tehát a 3,7 millió (más források 4 majd 6 milliót emlegetnek) éhezőről szóló duma politikai propaganda? Én csak ezt szeretném tudni: hazug politikai propaganda -e a négymillió éhező...

dont be such a nazi 2014.11.25. 18:09:22

@$pi$: Van aki éhezik, hogy félre tuggyon rakni a devizahitel törlesztőjére.
ballibsi, hogyne.

dont be such a nazi 2014.11.25. 18:15:36

@$pi$: Fideszes sikerkormányzás.

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

"Messing Vera, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a súlyosan depriváltak (akiknél kilenc fogyasztási tételből – például rendes fűtés vagy elég hús – legalább négy hiányzik) aránya Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. Az uniós átlag 9,6 százalék, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék."

ballibsi, hogyne

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.11.25. 18:26:28

Nem értem a poszt polémiáját! Nyilvánvaló, hogy aki havi 200ezret keres bruttóban, az épphogycsak megél, nem lesz belőle sok megtakarítása.

Aki pedig 400ezret keres bruttóban, az havi 100ezret félre tud tenni, és így szépen szaporodik a megtakarítás, pár év alatt eléri a 8 milliót.

Persze csak ha nem süti a kezét a sok pénz, és el nem költi valamire.

$pi$ 2014.11.25. 18:27:11

@dont be such a nazi: nehezen tudom elhinni, hogy minden negyedik magyarnál nincs fűtés.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.11.25. 18:29:20

Egyébként az is egy nagyon kedvező fejlemény, hogy az emberek egyre inkább magyar állampapírban tartják a megtakarításaikat. Így aztán nem állhat elő az a helyzet, mint Gyurcsány idejében 2008-ban, hogy csak a külföldnek tartoztunk, és be is csődöltünk az első kritikus pillanatban.

Most viszont saját magunknak tartozunk!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.11.25. 18:32:16

@dont be such a nazi:

"a súlyosan depriváltak (akiknél kilenc fogyasztási tételből – például rendes fűtés vagy elég hús – legalább négy hiányzik) aránya Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. "

Gondolkodjunk józanul! Ha panelben lakik, akkor ha más nem a szomszéd fűti az ő lakását is. Ott tehát ez nem lehet probléma. A panelben télen köztudottan 30 fok van.
Ha meg falun lakik, miért nem tart csirkét, kacsát, hogy legyen hús?

$pi$ 2014.11.25. 18:39:39

@dont be such a nazi: "kilenc tételből legalább három igaz: (1) nem tud időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tud rendesen fűteni, (3) nincs pénze váratlan kiadásokra, (4) nem tud rendszeresen húst enni, (5) nincs pénze egy hét üdülésre (6), nincs autója, (7) nincs mosógépe (8) nincs tévéje, (9) nincs telefonja."

Ugyanaz a cikk, itt már három elemről beszélnek. Szóval:

1. Nincs kocsija.
2. Nincs félretett pénze.
3. Nem volt nyaralni.

És máris ennek a csoportnak a tagja. Nem éhezik, nem fagy meg, hanem pontosan úgy él, ahogyan én éltem egyetemi oktatóként a Gyurcsány rendszerben.

Tudtam, hogy megint valami atom propaganda csúsztatásról van szó, nincs fűtés meg nincs mit enni, aztán kiderül, hogy simán buszal jár munkába. B+!

zobod 2014.11.25. 18:43:10

Ficsúrfi, te komolyan nem tudod mi az hogy átlag?

$pi$ 2014.11.25. 18:45:32

@zobod: Ezt gondolom nem nekem írtad, mert az átlagnak ehhez nincs semmi köze. A mondás az volt, hogy X millió magyar éhezik és fázik, aztán közben kiderül, hogy beleszámolták azokat is, akiknek nincs kocsijuk.

Pofám leszakad, nem tudok napirendre térni felette.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.25. 18:46:14

Sikerüly megnyerni a cikkel a Hét demagóg cikke címet! Gratulálok!

dont be such a nazi 2014.11.25. 18:56:14

@$pi$: "beleszámolták azokat is, akiknek nincs kocsijuk."
Ezt hol olvastad?
ballibsi, hogyne.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.25. 19:12:00

A szocik alatt adósságot, a fidesz alatt megtakarítást értek el a családok, mint az állam is.

De kinek új ez?

zobod 2014.11.25. 19:25:06

@$pi$: nem neked, hanem a bloggernek, akinek a poszt fejléce szerint az a nincke hogy Ficsúrfi. A szegénység téma szerintem is túl van tolva, pláne ha már az autóbirtoklás is része. Azokkal pl. mi van, aki nem tart saját autót, mert kap céges kocsit magánhasználattal?

$pi$ 2014.11.25. 19:34:49

@zobod: Értem. Gondoltam, hogy nem nekem írtad, de ezeken a blogokon bármi előfordulhat.

Amúgy nem értem miért kell ekkorákat kamuzniuk, hatmillió éhező, lakások negyedében nincs fűtés, megtakarítás kiszámítása három nagyságrendnyi csalással... ezeket tényleg csak a legelvakultabb hívők fogadják el, nem?

És nem csak a szabadúszó nevenincs bloggerek nyomják csak, az index is simán nyomatja ezeket, sőt a minap a Gyurcsány is lenyomott valami "megdöbbentő nyomor" dumát. Mire jó ez?

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 20:07:52

@$pi$: Az értő olvasás nem az erősséged.

A nemigen az az, hogy előfordulhat, de inkább a nem a valószínűbb.
Mert valaki 40-50 ezerből is bőven megél és még félre is tud rakni, más meg a 150 ezret sem tudja beosztani.

Erősen elsiklottál azon, hogy a 65 ezer alatti jövedelem az nem azt jelenti, hogy 64999. Hanem azt is, hogy 20-30 ezer forint jut egy-egy családban egy személyre.

"hazug politikai propaganda -e a négymillió éhező..."

Hol olvastál ebben a cikkben vagy az indexében, hogy ott éhezőkről szól. Nyilván van egy metszet Aki szegény, azok között van "éhező".

Amúgy nem hazug, sőt még keveset is mond, mert te is szoktál éhezni, én is szoktam, mindenki szokott. Csókoltatom a Századvég műhely többi tagját :D

$pi$ 2014.11.25. 20:16:49

@TorzonBorz: "Erősen elsiklottál azon, hogy a 65 ezer alatti jövedelem az nem azt jelenti, hogy 64999. Hanem azt is, hogy 20-30 ezer forint jut egy-egy családban egy személyre."

nem, nem azt jelenti, hogy 20-30 jut egy főre, hanem azt jelenti, hogy 65 ezer alatt van a lakosság 26%-a. Az, hogy hány százalék van 20-30 körül, arról nincs információ. Felteszem neked sincs, csak úgy csinálsz, mintha lenne.

"Hol olvastál ebben a cikkben vagy az indexében, hogy ott éhezőkről szól."

Rengeteg ilyen cikk van, keress és olvass.[1]

"Amúgy nem hazug, sőt még keveset is mond, mert te is szoktál éhezni, én is szoktam, mindenki szokott."

Hazudsz. Az, hogy magyarország negyede, fele, sőt több mint a fele éhezik az egy közismert balos politikai propaganda. Egyik pillanatban azt állítod, hogy ilyet senki sem mondott, a másik pillanatban azt állítod, hogy ez a valóság.

"Csókoltatom a Századvég műhely többi tagját :D "

Ez már vallás nálatok. Amikor azt mondja az ember, hogy "baromság, ezek nem hihető adatok" vagy "jó, de a hivatkozott cikk em ezt állítja", akkor mindjárt jön a duma, hogy eretnek vagy. Hinni kell, ugye elvtárs? mert ha nem, ha nekiállsz gondolkodni, akkor oda a csapatszellem, ugye?

[1] www.google.hu/search?client=ubuntu&channel=fs&q=magyarorsz%C3%A1g+%C3%A9hez%C5%91&ie=utf-8&oe=utf-8&gfe_rd=cr&ei=YtR0VM7rG9Ko8wf2p4G4Dg

$pi$ 2014.11.25. 20:25:05

Tessék, egy másik példa, a "mértékadó" HVG-től:

"Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele"[1]

Aztán a hivatkozott cikkben már egészen máshogy hangzik:

"Előfordult az elmúlt 12 hónapban, hogy nem volt pénzed arra, hogy megvásárold az élelmiszert, amire neked vagy a családodnak szüksége volt?"

Amire persze az eredeti cikk nem mondja, hogy "éhezik", mert nem azt jelenti. Azt jelenti, hogy akartam venni lazacot, de aztán krumplistészta lett belőle, mert hóvége van és spórolni kell.

Nyilvánvaló, hogy a "magyar gyerekek fele éhezik" egy marhaság.

[1] hvg.hu/gazdasag/20140602_A_magyar_csaladok_fele_ehezik/
[2] www.gallup.com/poll/170795/families-struggling-afford-food-oecd-countries.aspx

dr. mesterséges színezék 2014.11.25. 20:31:14

Ha elválok az asszonytól, neki is lesz picit kevesebb, mint 8,74 millió forintja, meg nekem is?
Mert ennyit megérne.
Sőt külön költöztetem a gyerekeket is. 7 évesen 8 milliós megtakarítással rendelkezni jó életkezdés lesz a fiamnak. Tőlem felveheti másodnévnek a Matolcsygyörgynejénekférjét.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 20:45:24

Ismét azt tudom neked írni, hogy ÉRTŐ OLVASÁS!

Hogy kiakadtál, lehazugolsz, közben olyan hülye vagy, hogy 1 mondatot nem tudsz MEGÉRTENI.

1. "nem, nem azt jelenti, hogy 20-30 jut egy főre, hanem azt jelenti, hogy 65 ezer alatt van a lakosság 26%-a."
DE NEM IS AZT ÍRTAM, HOGY MINDEN 65 ALATTINÁL 20-30 JUT EGY FŐRE. Azt írtam, hogy nem abból kellene kiindulni, hogy ha valami 65 ezer alatt van, akkor az 64999-et jelent, hiszen vannak közöttük olyanok, akiknél csak 20-30 jut egy főre.

2. Nem kértem tőled linkeket, mert ÉN KÉT CIKKRŐL ÁLLÍTOTTAM, HOGY NINCS BENNE ÉHEZŐKRŐL SZÓ, amit te itt szóvá tettél. Erre lehazugolsz és pár linkkel akarod megcáfolni amit állítottam. Hát nem sikerült.

3. 2014-et írunk. Nem kell mindent elhinni amit olvasol. Főleg nem egy bulvárosan megfogalmazott cikkcímet.

4. "A fél ország éhezik." Mi ezzel a gondod, van az országnak két fele, az egyik nagyobb, a másik meg éhezik. EZT FEL TUDJA FOGNI A CSEPPNYI AGYAD?

ENNYIKE.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 20:48:14

@$pi$:
Az előző bejegyzésem $pi$-nek szól.

$pi$ 2014.11.25. 21:04:39

@TorzonBorz: "hiszen vannak közöttük olyanok, akiknél csak 20-30 jut egy főre."

Fogalmunk sincs, hogy hány ilyen van. Nyilván nem sok, de te mindjárt kimatekozod, hogy hogyan jön ez ki. Szóval hányan vannak ilyen helyzetben és miért?

"ÉN KÉT CIKKRŐL ÁLLÍTOTTAM, HOGY NINCS BENNE ÉHEZŐKRŐL SZÓ"

ÉN MEG MÁS CIKKEKET IS SZOKTAM OLVASNI.

"Erre lehazugolsz"

Azt hazudtad, hogy én is szoktam éhezni.

"pár linkkel akarod megcáfolni amit állítottam. "

Én nem akartam megcáfolni amit mondasz. Abba hiszel, amibe akarsz, én csak pár példát mutattam a propagandára.

"3. 2014-et írunk. Nem kell mindent elhinni amit olvasol. Főleg nem egy bulvárosan megfogalmazott cikkcímet."

Akkor mit méltatlankodsz? :D Nem kell elhinni, amit írtam. :)

"Mi ezzel a gondod, van az országnak két fele, az egyik nagyobb, a másik meg éhezik. EZT FEL TUDJA FOGNI A CSEPPNYI AGYAD?"

Az eredeti cikk 47%-ot mondod. Azt állította, hogy a lakosság 47%-a éhezik. Ez baromság. Akkor is, ha nekiállsz sértegetni.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.25. 21:35:31

@$pi$: "Fogalmunk sincs, hogy hány ilyen van. Nyilván nem sok, de te mindjárt kimatekozod,"

MIT MATEKOZTAM KI? ÍRTAM SZÁMOT, HOGY MENNYIEN VANNAK?
NEM ÍRTAM! TE MÉG MINDIG AZ ÉRTŐ OLVASÁS PROBLÉMÁVAL KÜZDESZ...

$pi$ 2014.11.25. 21:57:57

@TorzonBorz: "ÍRTAM SZÁMOT, HOGY MENNYIEN VANNAK?
NEM ÍRTAM! "

Nem, nem írtál és én sem állítottam, hogy írtál.

Tehát eljutottunk odáig, hogy beismerted fogalmad sincs miről beszélsz, fogalmad sincs, hogy vannak -e ilyen helyzetben emberek és ha vannak akkor hányan.

Akkor most miről beszélsz?

dont be such a nazi 2014.11.25. 22:03:44

@$pi$:

"A statisztikákban súlyos nélkülözésnek számít az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három igaz: "

Ezt persze nem olvastad, igaz, bukott devizahiteles?

dont be such a nazi 2014.11.25. 22:04:40

@TorzonBorz: nem tud olvasni. A devizahiteles szerződését sem olvasta el.

$pi$ 2014.11.25. 22:18:30

@dont be such a nazi: Nem csak olvastam, hanem én idéztem ide. Hihetetlen, hogy mennyire nem fogod mi van körülötted. Elolvastad, hogy mik azok, amikből háromnak igaznak kell lenni? Magyaráztasd el magadnak valakivel aki ott van a közeledben, tudod, aki tud mutogatni is. :D

"A devizahiteles szerződését sem olvasta el. "

Te amúgy homoszexuális vagy, hogy állandóan velem foglalkozol? Nem, tudod mit, ne válaszolj, attól félek csak elmenne az étvágyam.

dont be such a nazi 2014.11.26. 03:12:19

@$pi$: Na hozzál három olyat amely *inted 1ütt nem szegénységre utal!
Elmenne az étvágyad, mert felbüfögnéd a meleg anyagomat?
Ballibsi, hogyne.
1ébként mennyibe fáj most a +mentésed neked?
Ballibsi, hogyne.

Lordmotor 2014.11.26. 08:19:01

@$pi$: Szerintem ne etesd a trollokat, mert nagyra nőnek és büdösek lesznek :D

$pi$ 2014.11.26. 08:52:17

@Lordmotor: Ettől már öklendezek egy ideje. :(

dont be such a nazi 2014.11.26. 09:54:08

@$pi$: Na mi van Nem jön össze a három? Még az is lehet egy feltétel, hogy a törlesztőjére kuporgat mert annyira +van mentve.
ballibsi, hogyne.

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.26. 10:02:43

Hogy jönne össze a három egy olyannak, aki kettőig sem tud számolni...

Lófasz a seggedbe blog.hu 2014.11.26. 10:06:59

Pipi, olvastam a blogodat, így már minden érthető, nem változtál semmi azóta, hogy abba belekezdtél. Több év telt el és te ugyanolyan egyszerű gondolkodású faék vagy, mint akkor.