B1 blogcsalád



Országos napilapok a tegnap estéről

2014. november 18. - ng.pontkukac

Reggeli gyors lapszemlénkben átnéztük, hogy az országos politikai napilapok online felületei hogyan tájékoztatnak (vagy éppen nem tájékoztatnak) a tegnap esti demonstrációról. Az eredmény nem meglepő: balról nagy tömeget, jobbról pedig csak erőszakot láttak. A Magyar Hírlap pedig semmit sem látott, de nem habozik az EU-s zászlót "feles"-nek titulálni. Íme néhány jellemző részlet a beszámolókból:

felhab.jpg

A Népszava beszámolója: Nem csillapul a népharag

Csaknem teljesen megtelt hétfő este a Kossuth tér, vagyis ismét több tízezer ember tüntetett az Orbán-kormány politikája ellen. A felfokozott hangulatú demonstráción szinte folyamatosan zúgott a "Mocskos Fidesz!" és a "Viktátor!" rigmus, felváltva az "Orbán takarodj!" skandálásával. A transzparenseken a "Nem tudunk annyi adót fizetni, amennyit loptok", "A nép a korrupció ellen, ennyit a kétharmadról" feliratok voltak olvashatók, ezen kívül több tábla is utalt a NAV elnökének, Vida Ildikónak az Egyesült Államokból való kitiltására. A tiltakozás délután hat órakor kezdődött és hivatalosan fél nyolc előtt véget ért, bár utána, a nagy rendőri készültség ellenére, néhányan megbontották a parlament főbejáratánál a kordont, miközben azt kiabálták: "Hazaárulók!".

A Magyar Hírlap beszámolója: A házelnök eltávolíttatta a "feles" számú zászlókat

Az MSZP elnöke, Tóbiás József azt mondta a kormánypárti képviselőknek: ne csodálkozzanak, hogy a közfelháborodás miatt a fővárosban és további 20 városban tüntetést szerveztek hétfőre az elégedetlenek. Arról is beszélt, hogy még a mindig nem tisztázták az adóhivatal vezetőjének esetleges érintettségét egy korrupciós ügyben. 
Tállai András szerint a népnek igaza volt április 6-án, május 25-én és október 12-én is, a nap folyamán tartandó tüntetéseket pedig a kormány tiszteletben tartja, az ott elhangzó véleményeket figyelembe veszik.

A Magyar Nemzet beszámolója: Tüntetők próbáltak bejutni a Parlamentbe

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket. A rendezvény erőszakba torkollott, a demonstráció véget érte után a kemény mag áttörte a parlamentet védő kordont. A Hír TV stábját ezúttal sem kímélték. Országszerte és a határon túl is voltak megmozdulások.

A Népszabadság beszámolója: Temetni jöttek, nem dicsérni - tényleg ez volt a Közfelháborodás napja

- Megint iszonyú sokan vagyunk!
Eképpen adott helyzetjelentést hétfőn, nem sokkal fél hat után után a Parlament elől egy telefonáló fiatalember, és megállapítása még visszafogottnak is tetszett. Egyfelől azért, mert már ekkor, azaz jóval a hatra meghirdetett rendezvény kezdete előtt voltak vagy kétezren a Kossuth téren, másfelől pedig azért: folyamatosan özönlöttek az emberek az Országház elé. Az Erzsébet tér és a Nyugati tér irányából is tömött oszlopokban érkeztek a tüntetők „A közfelháborodás napjára", hogy folytassák a netadó elleni demonstrációval indult, a sarc visszavonását megünneplő, majd az áfabotrányban és a kitiltási ügyben érintett NAV-elnök miatt szervezett 5-10 ezres korrupció-, kormány- és Fidesz-ellenes megmozdulások sorát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr956911797

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lenin elvtárs beájulna örömében a magyar baloldaltól 2014.11.18. 17:57:30

Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszországi, és a jelenlegi hazai események között a klasszik bolsevik stratégiát elemezve. Mosolyogjunk, vagy sírjunk azon, hogy baloldali tiltakozók 97 évvel a bolsevista "szovjet" hatalomátvétel után újrajátszot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nnnnnnnn 2014.11.18. 15:19:49

szavazáson kellett volna sokan lenni pár hónapja.

campobaszo 2014.11.18. 15:41:52

@$$$=$$$: Az megvan,hogy a demokrácia nem négy évente egy napig tart?
Lehet ezt a bolsevik dumát nyomni,hogy mi nyertünk,azt csinálunk,amit akarunk,csak nem lesz jó vége.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.18. 15:44:59

@campobaszo: de az a nap meghatározó, nem? Legalábbis 4 évre határozza meg az ország irányát.

nnnnnnnn 2014.11.18. 15:48:56

@campobaszo: lehet dumálni hogy fel vagytok háborodva csak 3 elvesztett választás után amit nagy fölénnyel megnyertünk, kb nevetséges.

Dr Gregory House 2014.11.18. 16:04:30

„Az Kossuth Rádió legfontosabb közszolgálati feladata a gyors, hiteles, pontos, pártatlan tájékoztatás, legyen szó közéletről, politikáról, kultúráról, diplomáciáról, sportról, vagy az élet bármely más területéről.”
Forrás: www.radio.hu/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=44&Itemid=81

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.18. 16:45:27

@campobaszo: az megvan, hogy ebben az évben volt 3 választás?

saci02 2014.11.18. 16:59:01

@$$$=$$$: mi ez a 'ti' meg 'mi', valami magyarsag megoszto duma akar lenni?!?!?

saci02 2014.11.18. 17:28:38

@$$$=$$$: te kis magyar terminator :)

zobod 2014.11.18. 18:01:54

@campobaszo: a választás pont arról szól, hogy milyen irányban menjen az ország a következő négy évben.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.18. 18:18:08

Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszországi, és a jelenlegi hazai események között a klasszik bolsevik stratégiát elemezve:

beszelomajom.blog.hu/2014/11/18/lenin_elvtars_beajulna_oromeben_a_magyar_baloldaltol

Bár a Közfelháborodás Napja önmaga paródiájába fulladt, a bolsevikok 97 évvel ezelőtti hatalomátvételével mutatkozik pár döbbenetes stratégiai megfelelés, amit 9 pontban hasonlítottam össze.

sanyix 2014.11.18. 18:22:37

@polyvinyl: 2006-ot nem hasonlítottad össze? :)

dont be such a jew 2014.11.18. 18:53:26

nagy égés volt gondolom, ha a korábbi tüntetés képeit hamisitják a összes blogba

szerettek volna egy kis könnygázt a szadeszesek, de pintér nem görényi..:)

csak egy néző 2014.11.18. 19:42:47

@dont be such a jew:
Gondolom, azért izzadt a gazdád este, mint Bayer Zsóti a buzi klub szaunájában, hogy nehogy véletlen valamelyik rendőr használja a dezodorát. Igaz valahogy nem is láttam a nyimi-nyomiban símaszkos, kigyúrt hazafiakat.

2014.11.18. 20:07:46

@eßemfaßom meg áll: "az megvan, hogy ebben az évben volt 3 választás?"

És az megvan, hogy a kormányt bármikor meg lehet buktatni?

2014.11.18. 20:11:21

@zobod: "a választás pont arról szól, hogy milyen irányban menjen az ország a következő négy évben"

Valóban? A maszop kormányok idején ez valahogy nem jutott eszedbe.

2014.11.18. 20:14:17

@polyvinyl: Megint okádod a moslékodat, te nyomorék.

dont be such a jew 2014.11.18. 20:31:39

@Jules Verne: 'A maszop kormányok idején ez valahogy nem jutott eszedbe.'

A maszop kormányról mondta az akkori miniszterelnök a választás után hogy hazudott éjjel nappal?

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.11.18. 20:58:14

Mondjuk ki, na! Ez ide kevés volt. Akik ott a parlament előtt tüntettek, azok voltak ott az Erzsébet-hídnál és az Operánál 2012-ben. És sikerült megbuktatni a fideszt? Na ugye.

Orbán egyedül akkor viszakozik, amikor a saját hívei is lázonganak, mint az internetadó esetében. Az nem fogja meghatni, ha az egy év alatt három választáson tönkrevert ellenzék keménymagja az utcára megy. Különösen akkor nem, ha bármikor képes rittyenteni egy kétszer akkora békementet, ha akar.

Viszlát és kösz a halakat 2014.11.18. 21:04:50

@Jules Verne: jaja, csak nem az kell hozzá, hogy 10.000 (BBC-szám) tüntető bazmegoljon egyet a parlament előtt.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.11.18. 21:17:17

@Jules Verne: "És az megvan, hogy a kormányt bármikor meg lehet buktatni?"

Demokráciában a kormányokat a választásokon szokás megbuktatni. Ennek az a trükkje, hogy több szavazatot kell összeszedni, mint amennyit a kormányoldal összeszed. Ha külön nem megy akkor együtt, összefogva. Ha meg összefogva sem megy akkor sajnáljuk, nincs a világon olyan demokrácia, amely nem szavazattöbbségi elven működik.

Tehát választások. Éppen volt is választás ebben az évben, rögtön három is szépen egyenletesen elosztva. Volt lehetőség elhajtani a fideszt a bús pics'ba. Az istenadta nép pedig úgy döntött (vagy szavazás, vagy távolmaradás útján), hogy orbán maradhat még egy körre.

Tudtuk, hogy Orbánék korruptak? Tudtuk. Tudtunk az NAV-on belüli korrupcióról? Tudtunk. Ment a keleti nyitás politikája ezerrel? De még mennyire. Ennek ellenére megválasztottuk orbánékat még egyszer? Megválasztottuk.

A választások ELŐTT kellett volna verni a tamtamot, nem utána. Így már semmit sem ér az egész. Lehet készülni 2018-ra.

tisztapista 2014.11.18. 21:32:40

Nem elég, hogy elegük van, elegen kell lenni. A tegnapi nap leköpte az Erzsébet hidas tünti emlékét.

Az ellenzék sehol, az emberek - most hogy a pornó és a fészbuk továbbra sem kerül többe - pedig szépen elszálingóznak.

2018-ra a Fidesz bevezeti az ingyen netet. És akkor mindenki otthon marad, aki birka, aki még a hangját hallatni is lusta.

Ludovikás Levente 2014.11.18. 21:42:05

A "baloldali" ellenzék semmi új, önálló ötlettel nem bírt előrukkolni, szokása szerint. Ez a ricsajos performansz egy haloványan gyenge utánérzete volt csak a Majdan téren lejátszott forgatókönyvnek. Pedig minden támogatást megkaptak hozzá Moszkvából - bocsánat Washingtonból - aztán mégse jött össze az erőszakos puccskísérlet

Magyarországon nem akar bejönni az import ideológia szolgai másolása, kellene legalább néha-néha valami önálló gondolat, adekvát helyzetfelismerés

Lordhell 2014.11.18. 22:04:54

@Ludovikás Levente: És ezt pont Moszkvától kapjuk?
Amúgy nem mellesleg, az egész mostani hatalmi elittől (balról-jobbra az összessel) tele a hócipőm. Az, hogy ennek most kell megtörténnie, annak sok összetevője van. A történelem végkifejletében irreleváns, mi robbant ki egy tiltakozást, ne adj Isten forradalmat csak a végkifejlet a lényeges, hogy sikerül e vagy sem.

A választásokhoz meg annyit, ha nem változtatják meg a választási törvényt Tudjuk kik, nem lenne 2/3 és nem ülnének magas lovon. ÉS igen elmentem savazni, és mindet beikszeltem (nehogy mások ikszeljenek helyettem), így adva nemtetszésem az egésszel kapcsolatban.

sanyix 2014.11.18. 22:22:15

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: nem, választásokon leváltani szokás, megbuktatni rendes demokráciában bármikor lehet, sőt normális helyeken maguk a politikusok mondanak le olyan kiderült stiklikért ami az elmúlt 25 év kormányaiban naponta derült ki.
Egy öszödi beszéd vagy NAV botrány szerű balhé után meg új választásokat írnak ki kb...

Larry Silverstein 2014.11.18. 22:25:20

@sanyix: 'sőt normális helyeken maguk a politikusok mondanak le olyan kiderült stiklikért ami az elmúlt 25 év kormányaiban naponta derült ki. '

- ja és a normális hely az mindig az ahol te nem vagy...:))))

lásd Obama NAV botrányát, Juncker adócsalás botrányát, mind2 aktuális

_most_ 2014.11.18. 22:31:19

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: nem rétek egyet, egyáltalán nem felesleges a véleménynyilvánítás, a demokrácia nem csak arról szól, hogy négyévente szavaznak az emberek, hanem bármikor szabadon véleményt nyilváníthatnak, aztán ezt vagy figyelembe veszik a politikusok vagy nem, de nem árt ha tudják, hogy sokaknak nem teszik az irány. Meg ügye az ellenzéket újra kell szervezni, az ilyen tüntetések pedig jó tapasztalatszerzések a későbbi politikai szerveződésekhez.

monddazigazatmar 2014.11.18. 22:41:58

@Lordhell: "A történelem végkifejletében irreleváns, mi robbant ki egy tiltakozást, ne adj Isten forradalmat csak a végkifejlet a lényeges, hogy sikerül e vagy sem."
Mondj egy olyan forradalmat, akár sikertelent is, aminek az alapja az volt, hogy "ezt ne". Tudod, ahhoz, hogy legyen változás, kéne valami cél is. 1789 "Elég a királyból, szabadság, egyenlőség", 1848 "elég az osztrákból, szabadságot, 12 pont", "56 ruszkik haza, szabadságot"

"mindet beikszeltem (nehogy mások ikszeljenek helyettem), így adva nemtetszésem az egésszel kapcsolatban."
Ekkora baromságra mégis mit lehet mondani? Gratulálok. Tudod, ha fingod nincs, hogy jobb, bal, fekete, fehér, vagy mi a helyzet, akkor egyáltalán minek szólsz bele? Vagy most, mégis minek kommentelsz? A szavazás nem arról szól, hogy milyen szar a demokrácia, hanem hogy kiválaszd azt aki szerinted a legalkalmasabb.

monddazigazatmar 2014.11.18. 22:44:09

@_most_: "hanem bármikor szabadon véleményt nyilváníthatnak,"
Ez a tegnapi ez nem az volt? Nem szabad véleménnyilvánitás volt?

sanyix 2014.11.18. 23:00:17

@Larry Silverstein: ugyan már ezek apróságok az itthon történtekhez képest. Eközben japánban előrehozott választásokat írtak ki japánban egy áfaemelés miatt... nálunk meg minden évben összevissza egy rakás adót vezetnek be miközben talicskázzák ki a pénzt az elvtársaid az államtól.

Larry Silverstein 2014.11.18. 23:07:40

@sanyix: Hát, annyira nem is apróságok, tekintve hogy ha emiatt bukik Juncker a bizalmatlansági szavazáson akkor az egész EU bizottság megy a lecsóba.

Obama meg már halott ember, de a ciklusát úgy néz ki végigviszi.

Lordhell 2014.11.18. 23:08:17

@monddazigazatmar: Azt majd jön hozadékával a forradalomnak.
Tegyük fel a spejzban a polcon van 3 üveg elsőben szar van, a másodikban híg termék a harmadikban gennyes ..., akkor kiválasztom a legszebbet, és bőszen papikálom, bemagyarázva magamnak, hogy milyen finom, vagy megfogom mind és kidobom, netán otthagyom, de attól még ott marad.
Nem a demokrácia szar, csak ami itt folyik.

_most_ 2014.11.18. 23:25:05

@Larry Silverstein: hát igen, normális helyeken az ilyen botrányoknak vannak következményei :D

Ludovikás Levente 2014.11.19. 00:12:11

@Lordhell:
"csak a végkifejlet a lényeges, hogy sikerül e vagy sem"

Meg mondjuk az se lényegtelen, mi következik a hatalom megdöntése után. A bolsi hatalomátvételt 1918-19-ben például nehéz volna sikerként értékelni az ország történelme szempontjából

A taxisblokád mit hozott a konyhára? Rövid távon káoszt, hosszabb távon Bokros-csomagot. A benzinárak meg járják tovább a maguk útját

Most pedig az anarchián, aztán egy gyurcsánypuccs 2.0-n kívül nem látok más reális forgatókönyvet

sanyix 2014.11.19. 00:13:10

@Larry Silverstein: igen, ott még ezért is bukik, az elvtársaid meg fosztogatnak tovább, azután hogy elszórtak egy rakás pénzt használhatatlan stadionokra, rekordáron vasutat felújítanak, elloptak 3000 milliárdot, állandóan adókat emelnek miközben szórják a pénzt a haveroknak alibimelót csinálnak nekik, növelik az államadósságot, a szegénységet, tönkreteszik a kereskedelmet, hagyják zuhanni tovább a lejtőn az egészségügyet, és az oktatást, stb.

Ludovikás Levente 2014.11.19. 00:19:44

@sanyix:
"NAV botrány szerű balhé"

Senki nem bizonyított rá semmit a NAV-ra, van viszont egy kitiltási botrány. Ha erre fel lemond a kormány, akkor ez azt jelenti, hogy egy külső hatalom diplomáciai üzenete elég a magyar kormány megbuktatásához

Aki ezt elfogadja, az a magyar szuverenitást kérdőjelezi meg. Hazátlan csürhe

Ludovikás Levente 2014.11.19. 00:27:05

@Lordhell:
"ha nem változtatják meg a választási törvényt Tudjuk kik, nem lenne 2/3 és nem ülnének magas lovon. "

Bárhol a világon meglenne az abszolút többsége a kormánynak. A 2/3-nak ebben a ciklusban gyakorlatilag nincs jelentősége, minden fontosat amihez kell a 2/3 megcsináltak az előző ciklusban

Egyébként szerintem jobb a mostani választási rendszer mint az előző, viszont az is igaz, hogy olyanoknak kedvez, akik tudják mit akarnak és ezt nem is titkolják a választók előtt

monddazigazatmar 2014.11.19. 00:29:06

@Lordhell: Na, akkor kezdjük az elején: forradalom után teljesen új társadalmi és politikai intézményrendszer jön. Magyarul mondjuk királyság után demokrácia, diktatúra után demokrácia, vagy fordítva.
Most speciel demokrácia van, szóval a forradalom ha megdöntené, akkor jöhetne mondjuk helyette egy király.
De ezt hagyjuk is. Azzal a hozzáállással, hogy most minden szar, és ettől csak jobb lehet, nem jutsz messzire. Elmondom, hogy lehet sokkal rosszabb. Lehet polgárháború, lehet terror, bármi. De legyen sokkal finomabb dolog. Lemond a kormány, és 2 hónap múlva választások.
Szerinted ez mit csinálna az árfolyamokkal mondjuk?
Azzal, hogy hőzöngsz nem fogsz soha tömegeket magad mellé állítani. Kell mutatni egy másik utat. Olyan nincs, hogy majd csak alakul valahogy. Mivel erre jelenleg senki nem képes, talán nem kéne annyira elzavarni a kormányt.

sanyix 2014.11.19. 00:31:02

@Ludovikás Levente: hazátlan az a fideszt, maszopot és szatelitpártjait, vagyis az elmúlt 70 évet támogató csürhe. Vagy inkább hazaáruló csürhe. Ugyanis ezek mind a Magyarország, és a magyar nép ellen, azok kifosztásán, tönkretételén dolgoznak.
Persze nincs bizonyítva egyértelműen a dolog(hiszen a hatóság is az aktuális kormány kezében van, és a vizsgálatokat megszüntetik ha kényes pontra tapintana valaki), ahogy a politikusok vagyonaira sincs bizonyítva hogy lopták, és az sincs hogy a közbeszerzések főleg lenyúlásra valók, de azért a számokból látszik hogy így van, na meg az ilyen ügyek körüli terelés, félrebeszélésből is látszik hogy valamit rejtegetnek.

sanyix 2014.11.19. 00:32:08

@Ludovikás Levente: ahhoz képest az állandó adóemeléseket, és a lopást elég jól titkolták a választók elől...

Ludovikás Levente 2014.11.19. 00:41:56

@sanyix:
Lehet hogy igazad van és rengeteget lopnak a mostani politikusok

De akkor magyarázd már meg, miként lehetséges, hogy az előző talpig becsületes kormány idején megzuhant a gazdaság, eladósodott az ország és az emberek csurig, most pedig stabil a pénzügyi helyzet, nem növekszik az eladósodás, beindult egy határozott gazdasági növekedés?

Lehet hogy éppen ez fáj a zellenzéknek, mert ha így halad tovább 2018-ra is be lehet kódolni a vereséget. A választók többsége nem hülye és nem akar rosszat saját magának valami zavaros ideológiai propagandacélért cserében

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.19. 09:18:01

@Lordhell: " ha nem változtatják meg a választási törvényt Tudjuk kik, nem lenne 2/3"

A válastrási törvényt meg kellett változtatni, asszem 20076 óta volt miatta mulasztásos alkotmánysértésben a parlament, akkor volt a határidő az aráytalan körzethatárok átítására. Meg egy évtizede minden kormány tolta a "200fős parlamantet" dumát, a fidesz pedig meg is valósította nem csak a pofája járt aztán nem csinált semmit.

Azt meg, hogy mi lett volna az eredmény ha semmi nem változik a választási törvényben senki meg nem tudja mondani, az uj törvény alapján leadott szavazatokat áttenui a régi rendszerbe és kiszámolni, hogy ugy 2 mandátummal a 2/3 alatt maradt volna a fidesz teljesen értelmetlen. Az is lehet, hogy az elméleti 2. fordulóban jobbik-fidesz megállapodások születnek oszt akkor lenne 1db egyéni mszp és 3 több jobbikos egyéni képviselő.

Mellesleg a másiktudjukkik akik annyirademokraták azzal kezdték a 2/3-os pályafutásukat 94-ben. hogy alapjaiban átírták a saját pillanatyi preferenciáik szerint az önkormányzati választás szabályait, mindezt tették 4 hónappal és nem évekkel a következő választás előtt. Ugye 94-ben is ott sápítoztál minden fórumon, hogy csak azért lett vörös az összes önkormányzat mert személyre szabták a választást?

sanyix 2014.11.19. 10:36:43

@Ludovikás Levente: Talán azért amiért a mindenhol így van? Altalános gazdasági növekedés van, míg az előző végén általános gazdasági csökkenés volt, ugyanis ha nem tudnád válság volt. De a szegénység növekedése jól mutatja hogy mi van a növekedés mögött (semmi). Az a növekedés meg határozottnak távolról sem nevezhető.
Nincs stabil pénzügyi helyet, max stabilan fos, más stabilitás nincs az országban csak az hogy az elvtársak mindent maguknak akarnak, és az adóemelések. Közben meg sírnak hogy nincs elég fiatal vállalkozó(akiket ki tudnának fosztani). Egy ilyen országban ki akar vállalkozni? Detto ugyan ez a gyerekneveléssel is.

A választók többsége nem hülye, nem véletlen hogy nem megy el szavazni, ugyan is tudja hogy a jelenlegi választék ugyan azt adja, egy részük az elmúlt 25 év ellen szavaz, és az aktív kisebbség béget és szavaz a fütyiszre, maszopra, dk-ra mert nem tudnak elszakadni a vezéreiktől...

sanyix 2014.11.19. 10:38:49

@eßemfaßom meg áll: "Meg egy évtizede minden kormány tolta a "200fős parlamantet" dumát, a fidesz pedig meg is valósította nem csak a pofája járt aztán nem csinált semmit."

Ja és eközben felvett egy rakás államtitkárt (havert) így semmivel sem szórnak el kevesebb pénzt ezekre a semmittevő korrupt tetvekre... Ez is egy olyan tipikus látszatintézkedés volt 0 vagy negatív eredménnyel.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.11.19. 11:01:25

@sanyix: "Altalános gazdasági növekedés van, míg az előző végén általános gazdasági csökkenés volt, ugyanis ha nem tudnád válság volt."

hvg.hu/gazdasag/20130527_Mellar_a_magyar_gazdasag_visszaesese_mar/

"A magyar gazdasági válság nem a világválság következménye, mivel a visszaesés Magyarországon már 2006-ban elkezdődött, a gazdaság 2002-2008 között nem fenntartható pályára állt, s hiába volt évi 4 százalékos a GDP-növekedés, ebből a gazdaság belső forrásból csak 1-2 százalékot produkált, a többi külső forrásból valósult meg - mondta Mellár Tamás egyetemi tanár a Magyar Franchise Szövetség közgyűlésén tartott előadásában hétfőn, Budapesten.

Ugyancsak tévesnek nevezte a professzor azt, hogy az unió és az eurózóna válsága okozta a magyar gazdaság válságát, mert egyrészt a Magyarország nem tagja az eurózónának, másrészt az ország évek óta az uniós átlag alatt teljesít."

élősködőszám?

bajnai alatt volt 386 képviselő +85 felsővezető (minisztertől szakállamtitkárokig) = 471

orbán alatt van 200 képviselő + 170 felsővezető (minisztertől helyettes államtitkárig) = 370