B1 blogcsalád




Megint előkerült a nokiás doboz ügye, az ügyészség harmadszorra is ráfordulhat Hagyóékra

2017. július 21. - Spectra

Szegedi Fellebviteli Főügyészség pedig egy alaki hibáktól hemzsegő indítványában kezdeményezte, hogy nyomozzák újra teljesen elölről, immár harmadszor a nokiás doboz meséjét. Ha az indítványt elfogadja a Szegedi Ítélőtábla, akkor abszurd módon ez már a harmadik nyomozás…

Tovább

Harmadszor is nyomozást indítanak a nokiás doboz ügyben

Eddig összesen négy és fél évet, azaz 53 hónapot, közel 1600 napot nyomoztak az ügyben - eredménytelenül. 2010 óta a harmadik kampányidőszakra is megpróbálják felhasználni a nem létező pénzzel tömött nokiás doboz meséjét.

Tovább

Már 7 éve lezárhatta volna a nokiás doboz ügyét az MVMI új vezérigazgatója

Amíg Hagyó Miklósék a másodfokú tárgyalásokra készülnek, a BKV-ügyből kimentett egykori Synergon-vezér, Lazarovits Márk az MVMI Informatikai Zrt. vezérigazgatója lett  - írta az Átlátszó.

Tovább

4-es metró botrány: a Fidesz harmadszorra húzza le a bőrt a rókáról

A 2010-es választások idején a nokiás doboz a korrupció szimbólumaként került be a köztudatba, és hozzásegítette a Fideszt a kétharmados győzelemhez. Ám hiába derült ki, hogy nem létezett semmiféle pénzzel tömött nokiás doboz, Orbánék 2014-ben is kampánytémát csináltak belőle.

Tovább

Üzleteljünk-e az ügyészséggel?

BKV-per (4.) A vizsgálóbíró zavarában vagy türelmetlenségében  izgett-mozgott a székén. A mögötte álló férfi, az,  akivel az előbb is beszélgetett, ismét odahajolt hozzá, tán, hogy bátorságot öntsön belé, vagy valami különleges tanácsot adjon neki. (F. Kafka: A…

Tovább

A nokiás dobozt és a maffiavádat sem bizonyították Hagyóra

Vegyes érzésekkel fogadtuk, hogy két év felfüggesztett börtönre ítélték Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest első fokon. Ha úgy vesszük ez elég szép eredmény (első fokon) egy koncepciós perben. A lenti tényeket figyelembe véve viszont szomorú, hogy egyáltalán…

Tovább

Teljesen belezavarodott az ügyészség a nokiás dobozokba

Miért csak egy nokiás doboz került ki a vádból?

Nincs többé nokiásdobozos vád, Visszavonta az ügyészség a Nokia-dobozos vádat - ilyen és ehhez hasonló címek jelentek meg a sajtóban nemrég a BKV-per fejleményei kapcsán. Nos, lényegét tekintve tényleg erről van szó, van azonban az ügyben egy elég orbitális ellentmondás.…

Tovább

Ennek a pernek már sosem lesz vége?

Ismét módosítják a BKV-per vádiratát

Az utolsó etapját kezdte meg a Hagyó-per. Tanúkihallgatással, illetve a gyanúsítottaktól lefoglalt adathordozókról készült másolatok kapcsán igazságügyi szakértői vélemények ismertetésével folytatódott kedden a BKV-per a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyre rálától…

Tovább

4 MSZP-s, aki szintén bocsánatot kérhetne a nokiás dobozok miatt

Miután Balogh Zsolt bocsánatot kért hamis vallomása miatt, és az ügyészség is elismerte, hogy nem létezhetett a BKV-ügyben elhíresült "korrupciós pénzzel tömött nokiás doboz". Azonban a volt főpolgármester-helyettes korábbi párttársai és mindazok, akik politikai érdekektől…

Tovább

Az ügyészség elfelejthette, hogy ők találták ki a nokiás dobozt

Ismét hihetetlen fordulat bontakozott ki a BKV-per tárgyalásán. Az egész ügy gerincét adó nokiás dobozról végre az ügyészség is elismerte, hogy nem létezett. Mindezt azok után, hogy gyakorlatilag ők találták ki az egészet. Akik követték a Hagyó-ügy eseményeit…

Tovább

A nokiás doboz tündöklése és bukása

Visszavonta a korrupciós pénzzel tömött nokiás doboz létezését és minden terhelő állítását a BKV-per csütörtöki tárgyalásán Balogh Zsolt. A BKV akkori vezérigazgatója bocsánatot kért Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettestől, aki 9 hónapot töltött embertelen…

Tovább

5 lépés, amivel a Fidesz elfogult bíróság elé dobta a BKV-pert

Sok olyan törvényt írt a Fidesz, ami egyetlen konkrét ember, cég vagy szervezet ellen irányul. Ezek őse volt a Lex BKV-per, vagyis az a törvény, amivel Orbánék lehetővé tették, hogy az évtized koncepciós pere a politikailag elfogult Kecskeméti bíróságra kerüljön. Kétszer…

Tovább

Halálfélelem miatt borult narancsba az ország?

A 2014-es választások hangulatát is jócskán megalapozta az, ami 4 évvel korábban, a 2010-es önkormányzati választások előtt történt: valaki halálfélelemre hivatkozva hozzásegítette a Fideszt az elsöprő győzelemhez. Ismét jó volt az időzítés. Érdekes módon pont az…

Tovább

Elég tisztességesnek lenni?

“Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani!” Legalábbis így szól a már szállóigévé vált mondás, amit Magyarországon főleg Kósáné Kovács Magda egykori MSZP-s politikustól szoktak idézni még a Tocsik-ügy időszakából. Érdekes azonban, hogy a híres…

Tovább

Bűncselekmény a marketing?

Ne ijedjenek meg, természetesen nem számít bűncselekménynek marketingre költeni - legalábbis abban az esetben, ha az Orbán-kormány csinálja. Azonban amit szabad Jupiternek… Megszokhattuk már, hogy mióta a Fidesz hatalomra jutott gyakorlatilag mindent megcsinálhat, amit nem…

Tovább
süti beállítások módosítása