B1 blogcsalád




Independent: A magyaroknak nemigen akad párja az idegengyűlöletben

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. augusztus 24.

2017. augusztus 24. - Mr Flynn Rider

 - Ha a liberális demokrácia nem akar elvérezni, törődni kell az emberek anyagi helyzetével, különben megint nyomulnak a populisták;- A magyar kormányszóvivő azt ígérte, hogy keresztbe tesznek Macron tervének, ha az korlátozná a kiküldetésben dolgozó magyarok jogait.

Tovább

7 dolog, ami Orbán Viktorról kiderült Tusnádon

Az európai hatásúnak, világpolitikai, sőt történelmi jelentőségűnek beharangozott idei tusnádfürdői beszéd még a jobboldalon is csalódást okozott. Többet mondott el a magyar kormányfőről, mint a dolgok állásáról. Pedig talán fordítva kellett volna lennie. Kiderül…

Tovább

Ezért felelős a Fidesz a szegedi lány összeveréséért

Állítsunk minden pofon mellé egy Habonyt!

Van-e idegengyűlölet idegen nélkül? Ha van antiszemitizmus zsidók nélkül, akkor nyilván ez az idegengyűlöletre is igaz. Amikor Lázár János valami olyasmit mond, hogy persze, hogy megvernek mifelénk embereket, ha bevándorlónak nézik őket, ugyanis ezt teszi a bevándorlás,…

Tovább

A magyar reformok működnek: már verik egymást a magyarok

Azt hiszem, óriási áldás egy elnyomás elől elmenekült bevándorló gyermekének lenni, mert rájössz, mennyire törékeny a szabadság, és milyen könnyen elvehető. (Ted Cruz) Volt egy szint, amíg vicces volt ez az egész.  Az uszító plakátokkal a bevándorlók ellen, amikből…

Tovább
süti beállítások módosítása