B1 blogcsalád




Balog Zoltán búcsúzóul még hazudozott egy jóízűt roma-ügyben

2018. május 15. - kkerenyi

A leköszönő emberminiszter távozása előtt még gyorsan megnyitotta a VII. Romológus Konferenciát Pécsett, ahol elmondta, ma romának lenni Magyarországon a lehetőségek tárházát jelenti, és ez az ő munkásságát dicséri.

Tovább

Lehetetlen, hogy időben elkészüljön az új Nemzeti Alaptanterv

De úgy tűnik, akkor is bevezetik, ha nincs is. A megadott dátum nagyon közeli, látszólag kőbe vésett, és hiába jelzik az érintett szakemberek, hogy a szoros határidő és a teljes információhiány legalábbis aggályos, nem kapnak választ sem a megbízott szakértőktől, sem Balog Zoltántól.

Tovább

Balog Zoltánnak nincs ideje a munkájára, annyi mindent kell felavatnia

Megtaláltuk a választ, miért hever romokban az oktatás, az egészségügy és a szociális ágazat: az ezekért egyszemélyben felelős Balog Zoltán nem ér rá ilyen felesleges apróságokkal foglalkozni, mert folyamatosan szerepelnie kell.

Tovább

Elromlott a fűtés a János kórházban, fáznak a betegek, de MINDEN RENDBEN!

Elromlott a kazán a budapesti Szent János Kórházban - adta hírül az RTL szombati híradója. A kórház azt állítja, már intézkedtek a javításáról. Megnéztük, mit mond az Orbán-kormány az egészségügy helyzetéről és azt találtuk: MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN!

Tovább

Rosszkor, rossz helyen: Balog Zoltán TOP 8 kegyetlen vagy csak simán szexista beszólása

Ha valaki lelkészből lesz humánminiszter, majd Kis Híján Köztársasági Elnök, annak tudnia kell bánni a szavakkal. Balog Zoltán szinte havonta kínos ügyekbe keveredik. Lehet, hogy a médiaszerepléseket másra kellene bíznia. 

Tovább

Most már minden rendben van az oktatásban, még Nemzeti Tanévnyitó is volt

A tisztelettől (bizonyára nem a nyári melegben várakozástól, hiszen egy tanévnyitón a gyerekek igényei a legfontosabbak) félájult iskolások körében nyitotta meg a 2017/2018-as tanévet Balog Zoltán. Palkovics László az eseményen elhangzott beszédében a lehetőségek tanévének eljövetelét…

Tovább

Annyira Balkán: emailben rúgták ki az iskolaigazgatót, aztán Balog Zoltán visszavette, bár nem az ő hatásköre

Zűrös napja volt a Szinyei gimnázium igazgatójának: emailben rúgták ki, aztán visszavették. De legalább az Emberminisztérium felismerte, hogy hibázott, ez is valami! 

Tovább

Magyar egészségügy: már a gyerekek is veszélyben vannak, de Balog Zoltánék szerint az egész csak "álhír"

Nem kapnak védőoltást a gyerekek, zárnak be kórházi osztályok, menekülnek a nővérek és az orvosok. Nemrég egy újszülött kapott el egy kórházi fertőzést és halt bele. Aztán egy másik, akit nyitott mellkassal hurcolásztak kórházból kórházba. Az emberminiszter szerint minden rendben, ezek csak…

Tovább

Mondatok, amikből kiderül: Balognak és államtitkárjának alig dereng valami a magyar valóságról

Balog szerint nem létezik funkcionális analfabetizmus, az oktatási államtitkár szerint meg túl sokan mennek gimibe. A két politikus mintha túl sok tudatmódosítót szedett volna be, mielőtt nyilatkoztak volna a sajtónak.  

Tovább

Balog miniszter pofára esett egy komolyabbat

Az emberminiszter a diákolimpikonokkal próbálta megmutatni, hogy lám, vannak még olyanok, akik nem zendülnek a kormány és oktatáspolitikája ellen. "Ezek a fiatalok magyar iskolában tanulnak és a világ élvonalában vannak. Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem…

Tovább

Ma van húsvéthétfő, nincsenek is nyitva a boltok, pláne nem a Balatonnál

Monoszkóp

Hát ma hajnalban valami éktelen süvöltözés, szirénázás, kandúrlárma vert fel legszebb ünnepi álmomból. Nem jellemző ez itten, falun, jó, ha a kakas veszi a fáradságot, és vakkant egyet-kettőt hajnalhasadáskor. De azt is szigorúan csak munkanapokon. Rágyújtok, törlöm a…

Tovább
süti beállítások módosítása