A B1 blogcsalád




Az Ahmed H-ügy egyértelműen mutatta meg Orbán gusztustalan, hataloméhes sakkjátszmáját

2017. október 31. - Mr Flynn Rider

Az orrunk előtt folyik egy koncepciós per, amelyben Orbán Viktor és kampánytanácsadói úgy játszanak egy ember életével, ahogy nekik tetszik. 

Tovább

Ezért nagyon rossz ötlet, hogy Handó szabja meg, ki mit mondhat a bíróságokról

Az irányításmániás Handó Tündének úgy tűnik, nem volt elég, hogy előírta, mit gondolhatnak a bírák, és milyen színű bugyit hordhatnak a bírósági alkalmazottak. Most ő akarja eldönteni azt is, ki mit mondhat a nyilvánosság előtt a bíróságokkal kapcsolatban. Hogy mi ezzel a probléma? Íme 5 indok.

Tovább

Nem csak felmentették, de kártalanították Ruttner Györgyöt

Ruttner Györgyöt még 2014 márciusában gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Ő az az ügyvéd, aki védte Damu Rolandot és Stohl Andrást. Később minden vád alól felmentették, most pedig még kártérítést is ítéltek meg neki. 

Tovább

Handó Tünde már azt is előírja, hogy a bírák mit gondolhatnak

Handó Tünde Országos Bírósági Hivatal elnök túlhatalmát úgy tűnik, beosztottjai sem nézik jó szemmel. A bírák Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon támadták meg a visszaélésekre széles lehetőséget nyújtó integritási szabályzatot.

Tovább

Ha Handó Tünde jelöli ki a bíróságot, mindjárt más az ítélet

A 2010 után indult elszámoltatási perek újabb vádlottját mentette fel a Fővárosi Törvényszék. Amíg vidéken sorra ítélik el a koncepciós perek vádlottjait, addig a fővárosban rendre felmentő ítéletek születnek. Budapesten ugyanis  - vidékkel ellentétben -  látványosan máshogy kezelik azokat a…

Tovább

Ügyvédek és jogászok álláspontja a kényszervallatásokról

A BKV-ügyben több vádlottat és tanút is kényszervallatásnak vetettek alá a hatóságok. Az érintettek a bírósági tárgyaláson egymás után számoltak be a vitatható körülményekről. Ezekből a vallomásokból már többször osztottunk meg részleteket. Lássuk azonban most, hogy miként vélekednek az…

Tovább

A törvényhez vagy kenyéradó gazdájához lesz hű a bíró, amikor dönt a koncepciós perekben?

Milyen ítéletre számíthat Szegen egy olyan nagy horderejű ügy, mint a BKV-per? Azok után, hogy a Szegedi Ítélőtábla elnöke “kenyéradó gazdának” nevezte Handó Tündét, az OBH elnökét.

Tovább