B1 blogcsalád



Újabb meggyőző bizonyíték került elő arra nézve, mennyire puritán Orbán Viktor

2019. január 23. - nickgrabowszki

Mi volna, ha még nem is lenne puritán.kk_2.jpg

Az közismert, hogy a magyar miniszterelnöknek 4 hobbija van. A foci (vagy ha az nem, akkor a stadionépítés), a repülés (vetetett 3 kormánygépet, és időnként saját oligarcháitól vagyonkezelőitől is kölcsönkér egyet-egyet) és az evés.

A negyedik a puritánság.

Ezt még az egyik kormánypénzekből élő megmondó embere, Mráz Ágoston Sámuel állította róla 2016-ban. Ti, hogy Orbán közismerten puritán. A kormánypropaganda azóta ehhez azt is hozzáteszi rendre, hogy szerény is. (Az igénytelen jelzőt alkalmasint már túlzónak találták.)

Orbán azóta ennek számtalan jelét adta a közismert puritánságának.

  • Úgy épültek például stadionok, mint ahogy a gomba nő eső után.
  • Újabb és újabb kormánygépeket vettek.
  • Valamint felmelegítette azt az ötletét, hogy fölköltözik a Várba.

Ez először még 2000 körül jutott eszébe, fel is újíttatta magának a háború óta romos Sándor-palotát. Még a belsőépítészeket is ő instruálta, az fel nem merült, hogy választás lesz, és esetleg nem marad miniszterelnök. De választás lett, és nem maradt. Medgyessy meg lepasszolta a renovált hivatalt a köztársasági elnöknek.

2010 után Orbán ismét elégedetlenkedett az irodájával, de először még nem el-, csak kiköltözött, a Nándorfehérvári terem mellett dolgozószobából magába a reprezentatív fogadóterembe, ahol

akkora irodája lehetett, mint Mussolininek anno.

De még ezzel sem lehetett elégedett. A hivatalos verzió szerint maga Kövér házelnök, aki természetesen semmilyen módon nem felettese, kötelezte arra, keressen magának másik épületet. Természetesen kizárólag azért, hogy ezzel is a hatalmi ágak szétválasztását szolgálja. 

Mivel a Sándor-palotából kidobni Ádert némileg zsenánt lett volna, ezért egy újabb épületet renováltatott magának, a korábbi karmelita kolostort.

Hogy a dolog minél puritánabb legyen, alig több mint 20 milliárd forintért. Hogy még annál is puritánabb, egyből egy luxuséttermet kértek fel, csináljon filléres menzát (majd behozzák az árát a fogadásokon).

A puritanizmusra egyetlen dolog látszott utalni, amikor lefestették az egykori kolostor korábbi refektóriumában lévő késő barokk freskókat. Igazi puritánság, a fal színe legyen fehér. (A műemlékvédelmisek csak annyit tudtak elérni, hogy később még helyreállítható módon mázolják le a falfestményeket.)

A puritánságot némileg árnyalta azonban, hogy a Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott képeken (mert akárkit nem engedtek be csak úgy fotózni) szerepelt néhány festmény is. Az Átlátszó ezek után kikérte a Nemzeti Galériától, milyen képeket kölcsönöztek Orbánnak.

A listán 34 festmény és 4 szobor szerepel.

  • Köztük Egry József és Feszty Árpád 1-1 képe, és több XIX. századi magyar kismesteré.
  • Van köztük porté Rákócziról, Szent Istvánról és Hunyadi Mátyásról. Kossuthról és Tisza Istvánról kép is szobor is. Utóbbi különösen fontos lehet a jelenlegi miniszterelnök számára. 
  • Az egyetlen érthetetlen talán Kammerer Károly, Budapest első polgármesterének portréja.
  • A többi tájkép, csendélet, esetleg csatajelenet. (Orbán megszokhatta a véres jeleneteket a Nándorfehérvári teremből.)

A képek becsült értékét a Nemzeti Galéria nem közölte, arra csak következtetni lehet abból, hogy két éve 5 festmény vettek az akkor még el sem készül épületbe nettó 282 millió forintért. Ha a műtárgyankénti közel 60 milliót átlagárnak tekintjük, abból az jön ki, hogy

a 38 műtárgy becsült értéke több mint kétmilliárd forint lehet.

És ehhez persze még hozzájön a fentebb említett 5 festmény 282 millióért. Meg azoknak az ára, amiket máshonnan kölcsönöztek. Vagy úgy vettek, hogy nem került nyilvánosságra. És ezek még csak a festmények.

Még jó, hogy Orbán puritán. Mi lenne akkor, ha még nem is lenne az.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7214584204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.24. 23:47:06

@élhetetlen: Talán az előző étkészlet is megfelelt volna erre a célra.Remélem azt nem gondolod egyébként komolyan ,hogy az új étkészlettől függ,hogy hol zajlanak a protokoll események.A 26 ezres sminket meg se próbálod kimagyarázni?

2019.01.24. 23:50:10

@Sir Bates dö Hól: Á dehogy..elég lett volna jobban figyelni töri órán a háború utáni brit történelem kapcsán.

we dont want arabs here..So what 2019.01.24. 23:54:03

@LebensraumamOsten: Tetszel nekem, élő példa arra hogy a baloldali liberális ellenzék antiszemita rasszista faszfejek gyűjtőhelye.

2019.01.24. 23:54:26

@Sir Bates dö Hól: Ha nem vagy tisztában a 70-es évek brit gazdasági társadalmi visszasésével,és a 80-as 90-es évek fellendülésével,akkor nyilvánvalóan semmit sem tudsz erről a korszakról.

we dont want arabs here..So what 2019.01.24. 23:56:32

@élhetetlen: Mókuska...aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan. Baloldali liberális ellenzék jelen pillanatban csak és kizárólag hitvány gazemberekből áll. Schiffer nem véletlenül húzódott vissza. Egyetlen hazafiként az ellenzéki táborban nem bírta a szagotokat sem.

we dont want arabs here..So what 2019.01.24. 23:57:46

@R.V.J.: Anyád miért a placentát nevelte ember helyett???

we dont want arabs here..So what 2019.01.25. 00:00:54

@élhetetlen: Te egy igazi demagóg faszfej lehetsz.. Az a típus aki a városligetben is preferálja a kommunista közlekedési múzeumot vasbetonból, mert az eredeti az túl elegáns, túl szép és túl Horthysta :) ugye? Faszkalap..A várban volt lovarda, az eredeti épületet építik vissza.

morph on deer 2019.01.25. 01:29:25

@we dont want arabs here..So what:
“.A várban volt lovarda, az eredeti épületet építik vissza.”

Az lenne még a kissebbik baj, - bár nekem ddig sem hiányzott, - de meg tudnád mondani azt is, hogy mi a lófaxnak kell 2019-ben egyúj lovarda a várba?

Értem én, hogy viktorunk otthonos környezetre vágyik, legyen istálló, szarszag, ahogy illik, de az ég szerelmére, ez egy város közepe, nem rémlik?!

Ez nem arról kéne, hogy szóljon, hogy akkor a kert végébe rittyentsünk már egy budit is, mer’ az is vót Horthy idejében..!

Arról már nem beszélve, hogy milyen közegészségügyi vonatkozásai lehetnek egy lóistállónak egy városban, - erre gondolt már valaki?

Ennél már csak a huszárság röhelyesebb, meg a “lovas őrjárat” a várban!
Mert a lószar mostanáig még hiányzott az országimázshoz, de ennek már vége, mi?

Van egy gyanúm, hogy viktorkának nem csupán a korona lesz a keze ügyében, de lesz ott még egy papírcsákó is valahol. Mindjár a hintaló meg a fakard környékén...

Most már tényleg minden bolondériája megvalósul népünk agyroggyant vezérének, úgy néz ki.

morph on deer 2019.01.25. 01:43:20

@tpl:
“A sport az egyik legjobb nemzeti befektetés.”

Már ne haragudj, de mi köze orbán stadionépítési rohamainak a sporthoz?
Még a focihoz sincs, a sporthoz meg végképp semmi!

Ami valóban értelmes nemzeti befektetés lehetett volna, az az oktatás, de az valahogy nem ért el a miniszterelnök tudatáig, sőt, szerinte abból több is van a kelleténél.

Bezzeg a havi 5-10 milliókért a pályán ténfergő falábú bohócok nyilván a “nemzeti befektetés” részét képezik.

Még ha lenne is labdarugás, akkor is aránytalanul sok megy rá, de így, hogy még csak eredmének sincsenek, elég nehéz igazolni, hogy ezermilliárdos nagyságrendben szórjuk ap énzt a szélbe...

A jövő meg elmegy mellettünk, hülyék mellett..

morph on deer 2019.01.25. 01:45:32

@tpl:
“valójában ez a szocik ötlete volt még anno.”

Na mesélj, ki és mikor akart a várba költözni korábban, léccilécci!

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 03:22:00

@John Brennan: miva'pubi? a te luvnyád a kis pöcs?;-)... ilyen hős lovag vagy? vagy összekeverted a nickjeid?;-DDD... kettőtöknek van meg együtt a nyolc osztály?...

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 03:27:48

@Hata Mari..: ne terelj torkosborz;-)... cicmicc, olvastál te egyáltalán valamit is valaha a fideszes hiszekegyen kívül? ha úgy véled, hogy nekem lenne még mit tanulnom a korszakról (amiben tökéletesen egyetértünk, hisz halálunkig tanulunk!), akkor itt a lehetőség, sorold, hogy mely szerzők mely műveit olvassam a témában;-)... s ne feledd, nem a hetvenes évekről beszélünk, hanem a '45-tel kezdődő időszakról blair "harmadik útjáig"!;-)... kis baribaszó, ne picsogj, írd a listát;-)...

Nzoltan 2019.01.25. 03:51:17

Az miért probléma, ha az állami tulajdonú épületben állami tulajdonú képek lógnak a falon?

nu pagagyí 2019.01.25. 05:35:39

@Nzoltan: A művészettörténet állami tulajdonban lévő kiemelkedő alkotásai lehetőleg ott lógjanak, ahol a polgárok is megtekinthetik, múzeumban.

Orbán rendelhetett volna ízlésének megfelelő ,kiváló képeket a közpénzből kitartott jobboldali "művészektől", dolgozzanak csak meg a pénzükért, ne csak a pofájuk járjon.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 06:39:36

@we dont want arabs here..So what:
Ezt most kezd el gyakorolni, sokat fog majd segíteni az életben:

"nem ya rayiys , 'ant ealaa haqi tamamaan"

paraszthajszal 2019.01.25. 06:51:59

@morph on deer: „Én egy tankra gondoltam, vagy akár egy szakasz kiéhezett szovjet kiskatonára, szóval, hogy valamelyik átmegy rajtad...”

Na, nédd má a kis kommancs, hogy teli van felebaráti szeretettel…

Frusztrál, hogy szopóágon vagytok, apukám? Akkor még jó sokáig leszel frusztrált, mert a közvéleménykutatások májusra se ígérnek nektek sok jót, az összefosás pláne nem lenne csodafegyver: pestisracok.hu/rengeteg-szavazot-bukna-az-ellenzek-a-teljes-osszefogassal/

A Magyar szavazók józanabb, okosabbik fele igenis örül annak, hogy végre van egy kormány, amelyik amellett, hogy minőségi kormányzást biztosít, tiszteletben tartja a tradíciókat, hagyományokat is, nem akarja a múltat végképp eltörölni, hanem annak értékeit megőrzi, ápolja.

Ti kommunisták ezt persze nem érthetitek, hiszen ti „különleges anyagból” vagytok gyúrva: szarból és híg fosból.

chrisred 2019.01.25. 07:19:23

@we dont want arabs here..So what: Vajon ki lehetett, aki a régi Közlekedési Múzeumot preferálta? A ligetvédők biztos nem, mert ők azt akarták, hogy azok a sportpályák kerüljenek az épület lebontott helyére, amik a park eddig érintetlen zöldfelületeire mennek.

chrisred 2019.01.25. 07:20:49

@paraszthajszal: Ez minden volt KISZ titkárra és reformkommunista aktivistára igaz?

nu pagagyí 2019.01.25. 07:51:10

@paraszthajszal: A "minőségi kormányzásra" néhány példa: kukaholding, a kaotikus cégkapu, a BKV úgy globalice, de különösen a sikeres többmilliárdos elektronikus jegyrendszer, a képviselőket verő pntér-féle civil verőlegények, a hazudozó közpénzes médiaholding, a nemzetközi versenyben leszakadó gazdaság.

nu pagagyí 2019.01.25. 07:58:08

@chrisred: Pont ilyesmire gondoltam. A mű az ízlés, a művészi kifejező erő és a seggnyalás jövőbe mutató, szerencsés esszenciája.

2019.01.25. 08:06:59

@Sir Bates dö Hól: Nyuszifül... amíg taga20 előtt pávatáncolsz, pucsítasz az alpári prosztó személyeskedéseddel, addig nem hinném, hogy bármi érdemi eszmecserének lenne lehetősége. A kommentjeid 90% nem több üres handabandánál.. hol azt bizonygatod, te mennyire faszagyerek is vagy..hol meg azt, hogy aki neked ellentmond, az hülye, kurva, baribaszó nercseléd. Ha ez lenne az igazolás a folyton lobogtatott mérhetetlen intellektusodat illetően, akkor halkan jegyzem meg: ez egészen mást jelez.
Sajnos ezen felmérhetetlen szellemi fölényed láthatóan kevés, hogy valós érveléssel, elegánsan és hihető tényeken alapulóan bizonyítsd az igazad, nyilvánvalóan ennek folyománya, kompenzálása az, hogy mindenkibe ocsmány, gyökér paraszt módon szállsz bele.. csak az elcsépelt közhely jut rólad eszébe az olvasónak: a stílus maga az ember..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.25. 08:12:51

@paraszthajszal: @nu pagagyí: profi kormányzás = nyugdíjak utalása késik

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.25. 08:14:07

@paraszthajszal: "nem akarja a múltat végképp eltörölni, hanem annak értékeit megőrzi, ápolja. "

ld a postban szereplő lefestett festmények.

olyan Fidióták vagytok, tátott szájjal rohantok a faszerdőbe. ilyen idióta elmebetegek Orbán szavazói.

2019.01.25. 08:17:47

@math0: " ilyen idióta elmebetegek Orbán szavazói."

Ez elég sommás..de vajon mennyire megalapozott ? Minden egyes szavazót alaposan megvizsgáltál?

444.hu/2018/09/18/orban-kepet-viselo-hordok-pufolesevel-buktatna-meg-a-kormanyt-gyurcsany-ferenc

Azé' lássuk be.. idiótákból a túlparton se' rossz a felhozatal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.25. 08:27:23

@paraszthajszal: mikor fogod már fel, te idióta, hogy a csuti paraszt egy elvtelen tuskó, és nincs olyan elv, amit ne szart volna már szembe?! Orbán senki, Orbán nulla, O1G.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.25. 08:28:32

@Womb Raider: "Minden egyes szavazót alaposan megvizsgáltál? "

Több szavazót vizsgáltam meg, mint amennyi bevándorlót ti valaha. Úgyhogy kuss, nácikurva, te is idióta vagy, te is benne vagy a megalapozásban.

2019.01.25. 08:35:10

@math0: :))))

Na, mi van? Nem vót elég a segély kiváltani a havi gyógyszeradagot?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 08:35:41

@Womb Raider:
ahogy rendkívül tanult és kanos elvtársam ezt jól megfogalmazta: kuss és tagozódj be az ellenállásba!!!! Ahogy társelnök úr szokta volt mondani: "Ha nem tetszik a rendszer, verd ki rendszertelenül!!!!!"

2019.01.25. 09:29:09

@Sir Bates dö Hól: Talán először pótold be az alapvető hiányosságaidat!Vagyis keresd elő a gimis törikönyvedet!(A szerzőt sajnos nem tudom..;)

Homo fideszbirkusz 2019.01.25. 09:40:37

@Womb Raider:

Hát persze te NER idióta, Orbán beájult, a migránstól, Sorostól, Brüsszeltől éjjel nappal rettegő tábora nyilván nem a magadfajta mélysötét Homo Fideszbirkuszokból áll, hanem 2 millió atomtudósból.

Ez a két millió magyar atontudós az, amelyik öaz téves hülyegyerek színvonalán beszopja, hogy egy 86 éves nyugger uralkodik az EU, az ENSZ meg a vila´g felett és eltökélt célja hogy az EU lakosságának 20%-át kitevő (gy-k. fidiótáknak: 100 millió) migránst telepítsen be az EU-ba. Mert ez neki így testszik!

Ne hagyd abba Dr. Kétszeres Atomtudós Diplomás Homo Fideszbirkuszom, fokozzad még a birka t´áborod szellemi mutatványait, hadd röhögjük rajtad ezt a napot is végig!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 09:48:19

@Homo fideszbirkusz:
olyan jó a beszélökéd!!!! Gondoltál már rá, hogy politizálj!!!! Nálunk van hely!!!

2019.01.25. 10:08:40

@R.V.J.: "Nálunk van hely!!!"
Sőt..lassan már más sincs ;)

2019.01.25. 10:17:25

@Homo fideszbirkusz: " nyilván nem a magadfajta mélysötét Homo Fideszbirkuszokból áll, hanem 2 millió atomtudósból. "

:) Nyilván.. de én ám nem állítottam ennek ellenkezőjét, ha figyelmesen olvastál volna..ugye.. hanem annyit jeleztem, hogy akadnak IQ deficittel küzdők 'odaát' is.. pedig akkor még nem is vettelek számításba.

"beszopja, hogy egy 86 éves nyugger uralkodik az EU, az ENSZ meg a vila´g felett és eltökélt célja hogy az EU lakosságának 20%-át kitevő (gy-k. fidiótáknak: 100 millió) migránst telepítsen be az EU-ba. Mert ez neki így testszik!"
Ezt sem állítottam..
Azért egyet tudunk.. elég otthonosan mozog az EU apparátcsikok hátsó szobáiban.. sőt, a senki által nem választott technokrata elit tótumfaktumával egészen bensőséges viszonyt ápol..puszipajtik :)
..és azt is tudjuk, hogy eléggé elmélyülten tanulmányozta a migri-porblematikát, olyannyira, hogy több kiáltványt is közzétett, mindenre kiterjedő tanácsokkal (intelmekkel..) ellátva a Zeu döntéshozókat.. és némi ösztöndíjat is folyósít az ügymenet gördülékenysége elősegítéséül.

..de fel sem merült senkiben, hogy nem áll mögötte egy masszív think tank és nem áll mögötte egy kiapadhatatlan pénzforrás.. csak elég egy kérdést feltenni: Cui prodest?
Tekintsük őt sima kijáró embernek, összekötőnek..strómannak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 10:21:22

@Womb Raider:
Nem fogsz te röhögni, amikor az UNESCO felmentöseregei kipicsázzák O.V.-t az embercsontból épített palotájából, és helyre állítják a freskókat meg a demokráciát!!!! Akkora fékeket és ellensúlyokat raknak a fideszre, hogy elsüllyednek a dunában!!!!! FITYESZORK!!!!! SZRTÀJK!!!!!

2019.01.25. 10:55:26

@Homo fideszbirkusz: 444.hu/2016/01/27/a-kinai-partlap-szerint-soros-gyorgy-haborut-inditott-az-orszaguk-ellen

Ejjj...a fátter úgy tűnik, vigyázó szemét Kínán is rajta tartja.. Szerintem kiskorában az oviban lángoló csipkebokor volt a jele.

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 12:27:07

@Womb Raider: mucikám, látod, már a nyuszifüled vagyok;-)... lesz ez még bensőségesebb kapcsolat;-)...
"Sajnos ezen felmérhetetlen szellemi fölényed láthatóan kevés, hogy valós érveléssel, elegánsan és hihető tényeken alapulóan bizonyítsd az igazad,"
mit kellene bizonyítani? hogy nem fogazol? miért, azt teszed? mutass már nekem egy olyan kommentet, mikor valóban tényekkel kell alátámasztani a kommentet! a te lélegeztető gépeid tények? orbán nem is geci! ez tény? röpül a magyar gazdaság? ez tény? az a tény, hogy a gdp kibocsátás nőtt, de mikor megnézzük ennek okait és összefüggéseit a ppp-vel, fdi-vel, a háztartások megtakarításaival, stb. akkor látjuk, hogy ez valójában mit is jelent!
mucikám, hát minek nevezzek olyan embereket, akik egy jól dokumentált eseményt (mtva-ügy) megpróbálnak megmagyarázni, hogy nem is úgy volt, ott nem is történt törvénysértés az őrök részéről, a rendőröket be sem kellett volna engedni (! b++++ ezt felfogják egyáltalán mit jelent!!! az erőszak alkalmazására monopóliumát rendelkező állami szervezetet foszottak meg jogairól!!! s ruházták azt át egy magáncég alkalmazottaira!!! ez sokkal veszélyesebb, mintha nyílt színen verik szarrá a képviselőket!!! mostantól erre fog hivatkozni minden őrző-védő faszkalap, a rendőr hivatalosan is egy suttyó nyominger lett!!!), akik ezt magyarázgatják a baráti társaságban, családi körben jól bevált "én vagyok a leghangosabb, nekem van igazam" mentalitásukkal, ha nem "baribaszó ner-cselédnek"?;-)
mucikám, tényekkel akarsz valamit alátámasztani valamit? akkor tedd azt! az nem tény, hogy azzal indítasz, miszerint "Ééés ebből az összegből 605,673 lélegeztető gépet lehetne vásárolni.. ha hordozhatót szeretnénk, úgy még vagy háromszor ennyit.. holnap visszakérem a szavazatomat Orbán Viktortól! Tegyetek ti is így! Kevesebb Orbán >>> több lélegeztető gép >>> a haza fényre derül", majd mikor ezt minősítik akkor elkezdesz sírni! mucikám, kurvának álltál, elvittelek, kifizettelek és megbasztalak, kedves is voltam, most miért sírsz? csak a pénz kellene? hát bébi, itt a neten, ezen a blogon más a pálya;-)...
(csak szólok: minél jobban sírsz, annál többen visznek baszni;-DDD)

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 12:29:35

@Sir Bates dö Hól: (! b++++ ezt felfogják egyáltalán mit jelent!!! az erőszak alkalmazásának monopóliumával rendelkező állami szervezetet foszottak meg jogaitól!!! s ruházták azt át egy magáncég alkalmazottaira!!! ez sokkal veszélyesebb, mintha nyílt színen verik szarrá a képviselőket!!! mostantól erre fog hivatkozni minden őrző-védő faszkalap, a rendőr hivatalosan is egy suttyó nyominger lett!!!)

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 12:33:15

@Womb Raider: "Sajnos ezen felmérhetetlen szellemi fölényed láthatóan kevés, hogy valós érveléssel, elegánsan és hihető tényeken alapulóan bizonyítsd az igazad, nyilvánvalóan ennek folyománya, kompenzálása az, hogy mindenkibe ocsmány, gyökér paraszt módon szállsz bele.. csak az elcsépelt közhely jut rólad eszébe az olvasónak: a stílus maga az ember.."

látod babám, kurvának állsz, ne sírjál;-)... ezért vagy te a deeptroath istennője;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 12:38:44

@Hata Mari..: sz'al nincs egyetlen szerző sem, kicsi kurva, akit ismersz és felvehetnél a listára, mivel egyet sem ismersz;-)... te is igazi torkosborz vagy, s az fáj igazán neked, hogy most ezzel te is tisztában vagy;-)... ne fáradj, nem kell már a listád, mivel egy darab ilyen művet sem olvastál, nem kínozlak ezzel tovább;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 12:47:40

@Sir Bates dö Hól: az erőszak alkalmazásának monopóliumával rendelkező állami szervezetet foszottak meg jogaitól!!! s ruházták azt át egy magáncég alkalmazottaira!!....

Erőszakot alkalmazni mindenkinek joga van bizonyos körülmények között, akár egy egyszerű állampolgárnak is!
Ugyanakkor erőszakot alkalmazni még az erőszakmonopólium (amúgy ez nem jogi kategória) jogával felruházottnak sincs törvényesen lehetősége ha ennek nem állnak fel a feltételei!
Ennyi dióhéjban, ki lehetne fejteni részletesebben de nincs értelme, hiszen csak játszod a hülyét, amire az erőszakmonopólium átruházása kifejezésed a bizonyítéka, hiszen te is tudod hogy ez nem lehetséges.

2019.01.25. 12:51:58

@Sir Bates dö Hól: Nem, barátocskám, nem erről van szó, hiába csűröd-csavarod, hiába csúsztatsz és hiába forgatod ki mások kommentjeit..

Arról írtam, hogy legyen igazad, tévedjen a másik, akárhogyan is.. nincs okod és jogod ennyire gyökér stílusban elővezetni a véleményed.. és akár azt is el kellene fogadnod, hogy más, más nézőpontból nem feltétlenül úgy látja , ahogy te. Te agresszív, offenzív módon igyekszel mindenkit letorkolni.. miközben a legtöbbükről pontosan tudod, semmivel nem ápolnak szorosabb kapcsolatot a politikával, azon belül a fidesszel, mint te.
A gyökér stílusod taszító és csak magadat teszed nevetségessé. Persze, amennyiben a taga félék elismerésének kivívása a cél, úgy vitathatatlanul jó a stratégiád.

"látod babám, kurvának állsz, ne sírjál;-)... ezért vagy te a deeptroath istennője;-)..."

Anyád, az. ...
Innetől részemről ignore on. Ne pazarold rám az időd és az intellektusod.

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 12:56:14

@Womb Raider: "Azért egyet tudunk.. elég otthonosan mozog az EU apparátcsikok hátsó szobáiban.. sőt, a senki által nem választott technokrata elit tótumfaktumával egészen bensőséges viszonyt ápol..puszipajtik :)
..és azt is tudjuk, hogy eléggé elmélyülten tanulmányozta a migri-porblematikát, olyannyira, hogy több kiáltványt is közzétett, mindenre kiterjedő tanácsokkal (intelmekkel..) ellátva a Zeu döntéshozókat.. és némi ösztöndíjat is folyósít az ügymenet gördülékenysége elősegítéséül.

..de fel sem merült senkiben, hogy nem áll mögötte egy masszív think tank és nem áll mögötte egy kiapadhatatlan pénzforrás.. csak elég egy kérdést feltenni: Cui prodest?
Tekintsük őt sima kijáró embernek, összekötőnek..strómannak."

mucikám, miért írsz ilyeneket? te, aki tényekkel alátámasztott véleményeket vársz!
1/ "elég otthonosan mozog az EU apparátcsikok hátsó szobáiban.. sőt, a senki által nem választott technokrata elit tótumfaktumával egészen bensőséges viszonyt ápol..puszipajtik :)" hátsó szobák? bensőséges viszony? (mivel itt már többeket torokra vettél virtuálisan, azokkal is bensőséges viszonyt ápolsz?) mit tudtunk valójában: 2014-18 között soros 15 alkalommal találkozott az bizottsági tagokkal. ez a tény. az, hogy ez sok vagy kevés, azt akként dönthetjük el, ha összehasonlítjuk azzal, hogy mások mennyiszer találkoztak ugyanezen emberekkel a fenti időben;-)
2/"és azt is tudjuk, hogy eléggé elmélyülten tanulmányozta a migri-porblematikát, olyannyira, hogy több kiáltványt is közzétett, mindenre kiterjedő tanácsokkal (intelmekkel..) ellátva a Zeu döntéshozókat.. és némi ösztöndíjat is folyósít az ügymenet gördülékenysége elősegítéséül."
kiáltványt tett közzé? amiben maga írja, hogy oda ne küldjenek menedékkérőt ahol tiltakozik ellene a lakosság?! ez tény, melyet nem nem említesz, hanem elhallgatsz;-)...
3/".de fel sem merült senkiben, hogy nem áll mögötte egy masszív think tank és nem áll mögötte egy kiapadhatatlan pénzforrás.. csak elég egy kérdést feltenni: Cui prodest?
Tekintsük őt sima kijáró embernek, összekötőnek..strómannak."
feltetted a kérdést, akkor válaszold is meg! vagy akkora baromságot már te sem akarsz leírni?;-) mit javasolsz, szerezzek be alusisakot;-DDD (mondjuk egy ilyen kérdésre sokan fogják rávágni, hogy 1/rajtad már az sem segít; 2/miért, eddig nem abban voltál?; 3/mindenféleképpen)

John Brennan 2019.01.25. 13:04:36

@Womb Raider: "A kommentjeid 90% nem több üres handabandánál.. hol azt bizonygatod, te mennyire faszagyerek is vagy..hol meg azt, hogy aki neked ellentmond, az hülye, kurva, baribaszó nercseléd."
Sir Bates kommentjeinek 100%-a tartalmilag üres fröcsögés.

2019.01.25. 13:06:50

@Sir Bates dö Hól: "(mivel itt már többeket torokra vettél virtuálisan, azokkal is bensőséges viszonyt ápolsz?) "

Anyád.. ahogyan amott is mondottam... majd, ha csiszolsz a modorodon, úgy visszatérhetünk más témákra. ..és itt is jelzem: Ignore On

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 13:16:35

@John Brennan:
Kérlek ne dehonesztáld @Sir Bates dö Hól-t!!! Ez is orbán hibája!!! Elérte öket a diktatúra forráselvonása!! Akiknek nem futja egy kíemelt órabéres kvótanöre, annak csak egy @Sir Bates dö Hól jut a komment háborúban :(((((((

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:17:13

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! teljesen igazad van, miszerint "erőszakmonopólium (amúgy ez nem jogi kategória)", ez államtudományi kategória! ez az alapja minden államszerveződésnek. valóban nincs a köznyelv szerint "joga" ezt korlátlanul alkalmazni a hatalom képviselőinek, ennek vannak jogi korlátnak, de ebben az esetben nem a köznyelv álltal használt "jog" jelentéstartalmát értjük;-)...

"Erőszakot alkalmazni mindenkinek joga van bizonyos körülmények között, akár egy egyszerű állampolgárnak is!"
nincs joga senkinek erre, önvédelemre van joga mindenkinek;-)... a kettő szintén nem ugyanaz;-)...

abban is igazad van, hogy "Ennyi dióhéjban, ki lehetne fejteni részletesebben de nincs értelme", hisz ez valóban elmélyültebb gondolati tevékenységre alkalmas intellektus szükségeltetik, mint amit eddig itt felmutattál;-)... esetleg találhatsz olyat környezetedben aki mind jog-, mind államtudományi tanulmányokat is folytatott, nekem már lejárt a napi TIT-ötperces önkéntes jogsegélyszolgálatom;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:18:33

@R.V.J.: így van;-)
benned nem csalódtam: holló hollónak nem vájja ki a szemét:-DDD...

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:19:50

@John Brennan: mi van? te vagy itt minden kis luvnya hős lovagja?:-DDD...

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:23:13

@Womb Raider: "A gyökér stílusod taszító és csak magadat teszed nevetségessé."
mucikám, már jeleztem: ha eszmecserét akarsz folytatni, ha érveket akarsz ütköztetni, akkor azt tesszük, ellenben a placcra kiállt nagypofájú kurva nekem ne rinyáljon, ha torkoztatom;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 13:28:14

@Sir Bates dö Hól: Erőszakot alkalmazni mindenkinek joga van bizonyos körülmények között, akár egy egyszerű állampolgárnak is!"
nincs joga senkinek erre, önvédelemre van joga mindenkinek;-)... a kettő szintén nem ugyanaz;-)..."

Az önvédelmen kívül bűncselekmény megakadályozása, bűnöző visszatartása a hatóság megérkezéséig és rendőri intézkedés támogatása szükség esetén. Elvárás az arányosság. Ezen alapul a biztonsági őri szakma egyébként, ezen lehetőségek polgári alkalmazása minden jogkörük! Marha! Mehetsz vissza a TIT-re.

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:29:40

jól van mucikám, cicmicc, luvnyák hős lovagja! most megyek a dilidokihoz, majd később folytatjuk, meg már sebes a pöcsöm is, annyit torkoztok;-)...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 13:31:22

@Sir Bates dö Hól:
én bárkinek kivájom a szemét aki beáll a fideszes faszerdöbe. A pártban úgy ismernek hogy "a machetés fasz ritkító"! úgyhogy vigyázz melyik sorba állsz be!!! Ezt a kvótanöt nem állítja a fidesz a sarokba!!!!! Èn a gyönyörü kunhalmi ági helyében metrofúrófejjel mentem volna neki az ajtónak a köztévében!!!! SZRTÀJK!!!!!

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:32:25

@Helga Beauty Salon: mondtam, elmélyültebb intellektus;-)... én sem szaladok neki a két méteres lécnek magasugrásban, nem menne, de látom, téged nem befolyásolnak korlátaid;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 13:33:37

@Sir Bates dö Hól: nagypofájú kurva nekem ne rinyáljon, ha torkoztatom;-)...

Szerintem nyugodj le lassan, mert kezdesz a ballibsi aljanép illusztris nagy taplóira hasonlítani. Igaz ugyan hogy ez így is csak "gyenge kezdés utáni erős visszaesés" , de ne légy már önmagad paródiája.

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 13:36:01

@Sir Bates dö Hól: Jó, akkor elmondom bateshól nyelven, hülyeségeket beszélsz és baszd szájba a kurva anyád! Így érted?

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 13:53:37

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! ahhoz ti nagyon kevesek vagytok, hogy engem felbosszantsatok;-)... inkább neked kellene valami relaxációs technikákat alkalmazni;-)... ha gyenge vagy fizikailag, veszel egy lőfegyvert, s máris javulnak esélyeid; ellenben az intellektus pallérozása az nem ilyen egyszerű, az nem váltható ki a "kurva anyádat" közlésével;-)... (természetesen a "kurva anyádat!" is létjogosult sokszor, de nem akkor, mikor a nyelv különböző rétegeinek eltérő jelentéstartalmáról értekezünk;-))
próbálj meg elmélyülten olvasni és az elolvasott szöveget értelmezni, egy idő után kinyílik a világ!;-)

de most már tényleg megyek a dilidokihoz;-)...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.25. 13:54:36

@Helga Beauty Salon:
Helga drága, a mai tünti után csajos buli lesz a pártházban! Gyere el, garantálom hogy másnap szivárványszínüben látod majd a világot!!!! #dykesforfreedom

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 14:05:37

@Sir Bates dö Hól: hájas testvér! ahhoz ti nagyon kevesek vagytok, hogy engem felbosszantsatok;-).....

Látszik is hogy mennyire nyugodt vagy! :D Azt egyébként köszönöm hogy biztatsz az önképzésre, a jó pap is holtig tanul, egyedül azt nem értem hogy saját esetedre miért nem alkalmazod, mert az alaptalan nagyképűséged ellenére lenne hova fejlődnöd!

2019.01.25. 15:56:25

@Sir Bates dö Hól:

talán nála kellene érdeklődnöd tarifaügyben.
ezek szerint kompetens lehet.

2019.01.25. 15:58:41

@Helga Beauty Salon:

mert az alaptalan nagyképűséged ellenére lenne hova fejlődnöd!

szerintem itt is kimúlt a piros gomb, mint tagánál.:D

2019.01.25. 16:03:40

@Womb Raider:

nincs okod és jogod ennyire gyökér stílusban elővezetni a véleményed..

Talán össze kellene hívni a B1 etikai bizottságát és ott elővezetni a problémát. Azontúl csak a ketrecharc van- győzzön a jobbik- míg a plebsz popcornt majszol.

2019.01.25. 18:46:02

@Sir Bates dö Hól: Itt nem arról van szó kis hülyém, hogy én milyen szerzőt ismerek, vagy milyet nem, hanem hogy te alapvető dolgokkal nem vagy tisztában a témával kapcsolatban, amire valszeg magad is rájöttél már, ezért kötöd az ebet a karóhoz.
Ez a követelőzésed kb. olyan, mint amikor valaki kihívásokkal küzd a 4 alapműveletet illetően, mégis a differenciál és integrálszámítást szeretne tanulni. Szépen előszeded azt a törikönyvet és elolvasod azokat a részeket, amelyeket nem sikerült elsajátítanod a középiskolai történelemoktatás során, és akkor talán végleg szembesülsz a saját hülyeségeddel.

(Egyébként bár anyád lehet kurva volt, de én már csak azért sem lehetek az, mivel férfi vagyok. Vélhetően a Mata Hari nevű kémnőröl sem hallottál, aki a tréfásnak szánt nickemet sugallta. Őt látod az avataromon is..)

guma 2019.01.25. 19:40:06

@Womb Raider:

:-DDDDDD

annyira belezúgtál @Sir Bates dö Hól: -ba, hogy még a tagára is féltékeny lettél?

@Ms.Cunnesburry: :-)))

ez csak egy kis cicaharc, ketrec nélkül.

2019.01.25. 20:02:14

@guma:

Szia!
Hát igen, láttunk már ilyet.)))

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 20:10:53

@Hata Mari..: aki a holland volt és a kaisernek kémkedett a nagy háborúban? nem hallottam róla;-)...
cicmicc, kicsi luvnya, akkor fussunk neki: te azt állítottad, hogy a vaslady vezetésének köszönhetően tört ki nagy-britannia abból a válságból, melybe a baloldal taszította, a válság pedig független volt a birodalom felbomlásától, a gyarmatok elvesztésétől, az olajválságtól, az kifejezetten a vasladyt megelőző baloldali kormányok miatt következett be, míg a vaslady gazdasági sikereiben semmi szerepe nem volt a skócia partjainál talált olajlelőhelyeknek... (arról nem beszélve, hogy őt megelőzően '45-től pont 17-17 évet töltött a kormányrúdnál mind a konzervatív, mind a munkáspárt;-))... sz'al kicsi luvnya, a fentiek után, negligálva az általam jelzetteket közölted, hogy olvassak többet a korszakról, s ezért kértem tőled, mint aki saját magát a korszak avatott szakértőjeként tüntette fel egy listát az ajánlott irodalomról a témát érintően;-)... ennek nem vagy képes eleget tenni, csak küzdesz itt, mint disznó a jégen;-)... kicsi luvnya, csak szólok, ez nem szerepelt az én történelemkönyvemben, mert a rendszerváltáskor érettségiztem;-)... sz'al olvastam én erről eleget, de olvasnék többet is, ha tudnál valamit ajánlani;-)... az ellenben meghiúsítja ezirányú reményeim, hogy számodra az ablak-zsiráf az egyetlen ismert olvasmány;-)... ne torkozz tovább, nem okoz már örömet;-)... beszari szájhős baribaszó ner-cseléd vagy, kicsi luvnya, részemről ezt a témát lezártam;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 20:21:15

@guma: látod, mondhatnám, hogy szétszednek a nők, de még hájas testvér, a csókos szájú szalonnáci is rámizgult;-)...

guma 2019.01.25. 21:12:06

@Sir Bates dö Hól:

drága fiam!

ennyi idősen már tudhatnád, hogy nem kell minden odvas lukat igézőnek látnod, mert a fogazásnál is veszélyesebb a darázs! :-)))

guma 2019.01.25. 21:13:40

@Ms.Cunnesburry: :)

nincs új a nap alatt...

taga20 2019.01.25. 22:02:27

@guma: csókolom, kisugárzásről teccett má hallani?

na az van nekem:))))

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 22:31:49

@guma: na mondd, legalább megdagad;-)...

John Brennan 2019.01.25. 22:45:23

@Ms.Cunnesburry: hülye picsa vagy
gusztustalan, ostoba, undorító

taga20 2019.01.25. 23:05:32

@John Brennan: dzsoni, miért nem baszod telibe anyádat fityeszork?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.25. 23:08:18

@taga20: Szerintem már megvolt neki. Nyitott kapukat döngetsz. :))

taga20 2019.01.25. 23:26:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

egyébként, engem nem zavar, csak a négy fal között csinálják:)

zenét bírod liberálfaszista? nesze sorosbérenc!:)))

www.youtube.com/watch?v=78g6uhRlP-I&start_radio=1&list=RD78g6uhRlP-I

guma 2019.01.26. 09:04:58

@Sir Bates dö Hól:

:-DDDDDDDD

piszok szexi lehet 3 golyó :-)

guma 2019.01.26. 09:07:06

@taga20: :-)

aha!
szerinted, be kell szerezni egy zseb sugárzásmérőt?

2019.01.26. 09:10:47

@guma:

De csak olyat, ami méri a belső kisugárzás mellett a külső besugárzást is.

2019.01.26. 09:36:45

@John Brennan:

Nem sikerült kialudnod a tegnapi becsípődést? :D

Helga Beauty Salon. 2019.01.26. 09:37:18

@taga20:
kisugárzásről teccett má hallani?
na az van nekem:))))...........

Naná! Kisugárzik a kapanyél a szádból!

taga20 2019.01.26. 10:30:13

@Ms.Cunnesburry:

szerintem beléd szeretett.
én is így szoktam udvarolni, tuti siker:)))

2019.01.26. 13:07:19

@taga20:

Már csak egy megszállott hiányzik a gyűjteménybe. :D

élhetetlen 2019.01.26. 15:06:17

@Hata Mari..: „Remélem azt nem gondolod egyébként komolyan ,hogy az új étkészlettől függ,hogy hol zajlanak a protokoll események.”. Komolyan gondolom, hogy a házigazda dönti el, hogy a Hiltonban, vagy a nyolcadikon lesz az ebéd, vagy vacsora, ha a nyolcadikon tudja biztosítani a megfelelő színvonalat. Írtam egy példát. Nem érted, nem baj. Mit tudsz az előző étkészletről? Elegendő darabszámú volt? Mert az én példámban nem volt elegendő a darabszám. Te komolyan gondolod, hogy azért vett ilyen étkészletet, hogy a feleségével ketten egyenek ezt használva? A 26 ezres smink, amivel odavagy. Nem tudod elképzelni, hogy nem kettejükre kenték, hanem az egész stáb kötelező sminkjét fizették? Persze, hogy nem, mert te aztán tudod. Na, nem érdekelsz.

élhetetlen 2019.01.26. 15:17:56

@Hata Mari..: „bár anyád lehet kurva volt, de én már csak azért sem lehetek az, mivel férfi vagyok.”. Csak egy megjegyzés. Vannak hímringyók, és férfi prostituáltak is. Ugyanaz a jelentés, csak a megnevezés más. Mata Hariról. Olyan szép vagy, olyan csábító, vagy olyan jól konspirálsz? Még ő sem volt elég jó, ahogy a halálát nézzük. Te miben méred magad hozzá?

taga20 2019.01.26. 15:42:15

@guma: margarita, ez a fityeszdroid hétvégén nem melózik. ezé ne erőlködj vele!
majd csak hétfőn:)))

élhetetlen 2019.01.26. 16:26:36

@we dont want arabs here..So what: Megpróbálok alkalmazkodni a stílusodhoz, nem ígérem, hogy sokáig. Utána nem foglalkozom veled. Na, faszfej. „A díszes királyi lovarda 1899 és 1901 között készült el”. A budai vár sokkal régebbi. Mit, miért tekintesz eredeti épületnek, ami a vár része? A demagóg faszfej te vagy, aki szerint a XXI-ik században, ló és lószar kell a várba, mert ettől lesz magyar a magyar. (Ja, és Orbán nem lesz az angol királynő kihívója a lovasőrséggel, és a parlamentbe vonulással, akkor sem, ha lovas hintón megy le).
„aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan.”. Keress már a kormányoldalon pár képviselőt, aki nem parancsra nyom gombot, és el is olvasta, hogy mire szavaz. Onnét is leléptek tisztességes emberek. Aki maradt, azt csak az érdekli, hogy az ő birtokáig menjen fel az út, és ő vehessen meg akármit, ő kapjon állami támogatást. Aki képes azt mondani, hogy havi 47 ezerből biztosan meg lehet élni, miközben ő több százezerből, vagy millából él, az nem hitvány ember, hanem igaz magyar? Miről beszélsz? A városligetbe történő múzeumtömörítés hátrányát meg soha nem fogod megérteni, amig nem jársz múzeumokba, akár itthon, akár külföldön. de ezt már nem magyarázom el.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.26. 16:48:15

@Womb Raider: olyan Fidióták vagytok, tátott szájjal rohantok a faszerdőbe. ilyen idióta elmebetegek Orbán szavazói.

Sir Bates dö Hól 2019.01.26. 23:05:10

@élhetetlen: az mondjuk tényleg egy hónapi sminkelés ára volt;-)... macron nagyon gáz ezen a téren... a probléma az, hogy ő legalább felfogja, hogy az eeu nélkül a globalizáció kihívásaira esélytelen megfelelni egyedül bármely európai ország, a németek se, nemcsak a franciák! azonban az egyesítést a fináncoligarchia és a multinacionális vállalatok érdekei mentén erőlteti, nem pedig a népesség érdekeinek figyelembe vételével...

2019.01.27. 10:37:43

@Sir Bates dö Hól: Na persze, most gugliztad ki, egyébként lövésed sem volt Mata Hariról, mert erről sem hallottál még soha. De sebaj, támogatom a hülyék és debilek szellemi fejlődését.

"te azt állítottad, hogy a vaslady vezetésének köszönhetően tört ki nagy-britannia abból a válságból, melybe a baloldal taszította, a válság pedig független volt a birodalom felbomlásától, a gyarmatok elvesztésétől, az olajválságtól"

A gyarmatok jelentős része már évtizedekkel korábban függetlenedett te szerencsétlen.. Bírom egyébként , hogy a számotokra kedves balos kormányok esetében mindig lehetnek mentőkörülmények a külső okok. Jobboldali kormány esetén soha.
Láthatóan arról sem hallottál, hogy a '79-ben is volt egy olajárrobbanás, súlyosbítva az irak-iráni háborúval a 80-as évek elejétől.

Thatcher csinált modern államot Nagy-Britanniából, és megtörte a szakszervezetek gazdasági fejlődést blokkoló hatalmát.

2019.01.27. 10:41:50

@élhetetlen: "Vannak hímringyók, és férfi prostituáltak is." Érteeem, nálatok a kedves papa is érintett volt.. (Egyébként adnék egy jó tanácsot: hogyha valaki Drakula néven regisztrál, ne vádold meg vérszívó életmóddal, mert hülyének fognak nézni..)

2019.01.27. 10:49:51

@élhetetlen: Hidd el, emiatt a félmilliós étkészlet miatt nem lesz kevesebb külsős protokollesemény, és eddig sem azért mentek a Hiltonba adott esetben, mert nem volt megfelelő étkészlet az Élysée-palotaban.

(Egyébként bámulatos, ahogy bármit megpróbálsz kimagyarázni Macronnál, amelynek a tördékéért vért okádnál Orbán esetében..)

élhetetlen 2019.01.27. 13:44:44

@Hata Mari..: Na, már bunkó is vagy. Ezt írtad, „bár anyád lehet kurva volt, de én már csak azért sem lehetek az, mivel férfi vagyok.”. Erre válaszoltam, hogy ettől még áruhatod a testedet, csak rólad beszéltem, te meg az apámat emlegeted. Büszke lehetsz magadra! Igazi erkölcsi magaslatokon állsz. Na, rólad ennyit, pá...

Sir Bates dö Hól 2019.01.27. 16:37:59

@Hata Mari..: mintha azt írtam volna, hogy "aki a holland volt és a kaisernek kémkedett a nagy háborúban? nem hallottam róla;-)..." sz'al nem értem disznóként kaparásod a jégen;-)...

kicsi luvnya, őszintén szólva a veled való eszmecsere, mint a közösülés egy sűnnel, vagytok még ilyenek egy páran itt, azonban nekik élvezetesebb stílusuk van;-)...

(szerintem nem igazán volt balos kormány az utóbbi harminc évben moon, de ezt betudom kivételes ostobaságodnak az ideológiák terén;-))

2019.01.30. 11:49:23

@Sir Bates dö Hól: Igen mert miután rájöttél hogy milyen buta segg vagy, hamar kigugliztad. Előtte fingod sem volt róla, ezért nem értetted a poént..
Brit ügyben elfogadom a fehér zászlót..;)

2019.01.30. 11:59:25

@élhetetlen: Nyugodtan visszapörgetheted a kommentfolyamot. Nem én kezdtem ezt a stílust. Soha nem én kezdem. Azt kapod, amit adsz.

"Na, már bunkó is vagy. Ezt írtad, „bár anyád lehet kurva volt, de én már csak azért sem lehetek az, mivel férfi vagyok."

Amit ugye nem neked írtam, hanem annak aki kiérdemelte a stílusával..

"Erre válaszoltam, hogy ettől még áruhatod a testedet, csak rólad beszéltem, te meg az apámat emlegeted."

Te ezen csodálkozol? Te mit, meg kit emlegetnél, ha arra utalgatnának, hogy hímringyó vagy? Ha normális stílusban tárgyalsz, és is normális leszek, de ha nem elküldelek a kurva anyádba. Ne csodálkozz..!

Egyébként bámulatos, ahogy a liberáltak fénysebességgel alatt válnak "kulturált européer értelmiségiből" ordenáré hímsovinisztává, hogyha nőt sejtenek a nick mögött.

Sir Bates dö Hól 2019.01.30. 12:11:58

@Hata Mari..: ja, rajtad kívül mindenki hülye itt, kicsi luvnya, bár a fehér zászló elfogadása a gyalog galopp fekete lovagjaként igen gáláns tett részedről;-)...

nem, mata hari nem az általános műveltség része, a beatleshez és michael jacksonhoz hasonlóan, mi?;-)...

ajánlott irodalom listát ellenben továbbra sem látok;-)...

élhetetlen 2019.01.30. 17:33:55

@Hata Mari..: Igen, csodálkozok. Nézzük újra. Valakinek írtad: „„bár anyád lehet kurva volt, de én már csak azért sem lehetek az, mivel férfi vagyok."„. Én csak egy kiegészítést fűztem hozzá,: "Vannak hímringyók, és férfi prostituáltak is.". Ez egy egyszerű kijelentés, nem azt írtam, hogy te vagy prostituált. Esetleg annak is utána nézhetsz, hogy mi a különbség az árulhatod, és az árulod között, aztán próbáld meg értelmezni.

DeiFlagellum 2019.02.01. 21:11:54

@taga20: Tudom, Barátom, hogy csak a vizet gereblyézem, de akkor is nagyon jó érzés volt kiadni, kiírni magamból! :)
És ha megnézed, azért valamennyire megleptem vele a fityiszcsicska bandát - egyetlen reakció nem sok, annyi se jött rá a trolloktól! MÁR MEGÉRTE!
És tudod, ha csak egyelten egy emberben, egy menthető, ma még fityiszhivő emberben elültettem csak a kétség magját, ha csak egyetlen egy emberben is, MÁR MEGÉRTE!
Ha csak pár embert ért is el, MÁR MEGÉRTE!
csak így megy...
süti beállítások módosítása