B1 blogcsalád



Operettdiktatúra: az ügyészség szerint az országgyűlési képviselők nem hivatalos személyek többé és még ellenük indítottak nyomozást

2019. január 21. - Mr Flynn Rider

Polt Péter ügyészsége szerint emiatt nem is történt velük szemben erőszak, amikor a fegyveres biztonsági őrök kidobták őket az MTVA-ból.fegyveresek_verik_varju_laszlot_a_teveben.JPG

A december 16-i ellenzéki tüntetésen Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Tordai Bence, Varju László és több más ellenzéki képviselő bement az MTVA székházába, hogy képviselői jogaikkal élve találkozhassanak a vezérigazgatóval, a hírhamisító Papp Dániellel és köztévében felolvassák az ellenzék öt pontját. (Korábbi írásunkat a témában lásd itt, az eseményről készült fotókat pedig itt.) Mivel az MTVA biztonsági főnökén nem jutottak túl, ezért bent töltötték az éjszakát a köztévé épületében. December 17-én délelőtt Hadházy Ákost és Szél Bernadett-tet a biztonsági őrök erőszakkal kihajították az MTVA székházából. Emiatt a két független országgyűlési képviselő feljelentést tett. Több olyan felvétel is készült, amelyen az látszik, hogy a biztonságiak erőszakkal lépnek fel a képviselőkkel szemben.

 

Polt Péter ügyészsége szerint azonban nem történt semmi, sőt, a képviselők a hibásak.

Érvelésében az ügyészség ugyanis szinte szó szerint idézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert: az országgyűlési képviselőknek ugyan joguk van ellenőrizni közintézmények működését, a közintézmények működését befolyásolni azonban nincs.

 

Itt jön a második csavar:

a képviselők nem is hivatalos személyek az ügyészség szerint.

A határozat ugyanis kimondja, hogy az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések felolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsort megszakítsák.

Vagyis az országgyűlési képviselő megszűnik hivatalos személynek lenni, ha valami olyasnit csinál, ami az ügyészségnek (Orbánnak) nem tetszik. 

Az ügyészség szerint tehát nem az erőszakos biztonsági őrök, hanem a képviselők a sárosak, méghozzá a „rendbontó magatartásuk miatt”. Az ügyészség szerint az ellenzéki politikusokkal szemben „jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak”. A határozat szerint a felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt.

„Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek. Mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasítottuk”

- hangzik az ügyészségi közlemény.

A harmadik csavar itt jön: az ügyészség megpróbálja ráhúzni az ellenzéki politikusokra a vizeslepedőt is. Szerintük megállapítható a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja is, amit „ismeretlen tettesek” követtek el az MTVA és munkatársai sérelmére, ezért hétfőn ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el.

Vagyis:

hiába vannak felvételek arról, ahogy erőszakot alkalmaznak a biztonsági őrök az ellenzéki képviselőkkel szemben, azok nem hivatalos személyek, azok akadályozzák a közérdekű üzem működését és emiatt az ügyészség rájuk kezdett el vadászni.

A másik sokkoló következtetés: bármi is történik az országban, az Orbánhoz hű hivatalok, az ügyészségtől a z Alkotmánybíróságig, mindent törvényesítenek Orbánék szája íze szerint. Ugyanez történt az Eios-ügyben és ezer másik korrupciós esetben is.

Adódik a harmadik következtetés: az ellen a hatalom ellen, ami a saját törvényeit sem tartja be, vagy úgy értelmezi, ahogy neki tetszik, felesleges törvényes eszközökkel fellépni. 

„Mondhatnám, hogy mit is vártunk, de Polt Péter vezette ügyészség azért még mindig képes meglepetést okozni. Az várható volt, hogy valamilyen módon majd elmismásolják a fegyveres biztonsági őrök és a nekik parancsokat adó személyek elleni nyomozást, de az indoklás egészen elképesztő: azért nem történt hivatalos személy elleni erőszak, mert mi, országgyűlési képviselők állítólag „nem hivatalos személyként” jártunk el az MTVA székházban, ugyanis – itt jön a legjobb rész – „hivatalos eljárást nem folytattunk”. Tehát, ha jól értem, a képviselő megszűnik hivatalos személynek lenni, ha kilép az Országházból? Hab a tortán, hogy a kormányt vidáman kiszolgáló ügyészek szerint mi eleve azért mentünk oda, hogy „a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsuk”, ezért még közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete miatt indul nyomozás – hivatalosan ismeretlen tettes ellen, de ne legyünk naívak – ellenünk”

- írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán az egésszel kapcsolatban.

– Ilyen mélypontja nem volt még a magyar demokráciának. Mindig azt mondjuk, hogy ez vagy az a mélypont, de ennél szerintem tényleg nem voltunk még mélyebben. Az ügyészség sem engem, sem Szél Bernadettet nem hallgatta meg, hogy miért voltunk a tévészékházban, hogy mi történt ott. Egész biztosan nem fogom ennyiben hagyni a dolgot. Hivatalos értesítést nem kaptunk még a nyomozás megszüntetéséről, ilyenkor mi is betekinthetünk a keletkezett iratokba, azokat át kell nézni, hogy mi szerepel bennünk pontosan – mondta a politikus a 444-nek. Hozzátette: szerda este 6 órára tüntetést szervez az MTVA székházához, ahová a többi érintett országgyűlési képviselőt is meghívja.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2014580342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.01.22. 16:15:36

@Magánvéleményem:

Hoppá!
Te a kétfarkúakba helyezted.

Igaz nem követem a megnyilvánulásikat nagyon, de nem emléxem, hogy a balfácán ellenzéket is kritizálták volna, főleg ilyen bárgyú módon véghezvitt akciók, és tüntizések után.
Nem tudnak balra nézni? Valami nyaki erek súlyos elmeszesedése miatt a nyak bal oldalán?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 16:18:09

Egyszerűen a következő a teendő. 1. Semmilyen magyar szavazáson nem szabad részt venni. 2. Puccsal el kell távolítani a jelenlegi kormányt. Ez az egyetlen útja annak, hogy az ország megtisztuljon a jelenlegi gennytől.

morph on deer 2019.01.22. 16:19:36

@6.Lenin:
“B+, te sokat lehetsz Gyurcsány közelében. Én kissé távolabb állnék már tőle. Fertőz.
Szerintem.”

Próbálkozz nyugodtan tovább, szerinted szokott működni?
:)
Majd időben emlékeztetlek, ne aggódj!

6.Lenin 2019.01.22. 16:20:18

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

De az a genny, ami utánnuk jönne MÁR VÓT!!
2010-ben elzavarták őket.
Más genny meg nincs , B+.

6.Lenin 2019.01.22. 16:22:13

@morph on deer:

Eddig mindig bejött, amit jósoltam.
Gyurcsány esetében nem kell valami hatalmas éleslátás.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.22. 16:24:49

@neko1967: nem az az érdekes, hogy hozzá került, hanem az, hogy ezzel kit tehermentesítettek. Az a baj veletek, hogy nem látjátok a fától az erdőt....

Fideszéknél SZERINTEM ez úgy zajlik, hogy:
- a pártközeli vállalkozó felépíti a céget, felfuttatja a tőkét állami megrendelésekből
- a pártközeli vállakozó megszedi magát mindenféle trükkös állami megrendelésekkel.
- ezután egy kiválasztott stróman, egy másik pártközeli vállalkozó kivásárolja az üzletet

Ebből kívülről te csak azt veszed észre, hogy a Lölő megvette a Stadionépítő KFT-t, DE eszedbe sem jut, hogy egy másik pártközeli vállalkozó közben megtisztította a vagyonát a politikai nézőponttól.

Kicsit bonyolultabb volt ugyan a Gnap-os verzió, de valahogy mostanság senki nem beszél arról, hogy a Simicskát el kéne számoltatni.... SZERINTEM ez azért van, mert az O1G jótékonyan elmosta a péz szagát politikai szempontból...

Úgy gondolom, aki a Bonsai Duce környezetéből kiszáll egy-egy ilyen manőverrel, az a teljesen patyolattiszta pénzét államkötvénybe fekteti, messze piaci feletti hozamot kap rá, és még izzadnia sem kell, mi lesz ha a fideszt egyszer megbuktatják....

neko1967 2019.01.22. 16:28:31

@Magánvéleményem:
Fárasztóak vagytok fidesspatkány bolsevikok...... Az én felmenőim között nem volt párttag, ellentétben a gazdáddal, a csuti gecivel, vagy a hájas lacival! Mondjuk anyai ágon volt nyilas, apain meg csendőr........

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.22. 16:34:48

@rallus: ne menj bele a közgazdaságtani kérdésekbe. Buta vagy hozzá.

morph on deer 2019.01.22. 16:34:50

@Magánvéleményem:
“ha csak nem csinál valami orbitális faszságot a Legfényesebb Urunk I. Országépítő Bonsai Duce”

Ne aggódj, keményen dolgozik rajta!
A bigott híveknek ugyan mindegy, hogy mit művel, de azért akadnak még normális emberek ebben az országban is, meg a többiekben, akiknek a beetetésén fáradozik!
Most már egyre nehezebb eladni a Soros-migráns a keresztény Európa védelmezője ellen dumát, tekintve, hogy sehol semmi konkrétum.

Nem véletlen, hogy legalább az egyetlen “terroristánkat” próbálják még mindig kézközelben tartani, mert “még nem volt idő a kitoloncolás megszervezéséhez”!

Gondolom az istennek nem sikerült egy ciprusi repülőjegyre összehozni a lóvét...

Vagy csak mutogatni akarják még egy kicsit, nehogy feledésbe merüljön az a szörnyű terrorcselekmény, az EU-s szavazás előtt? Csak neeeem?

Sir Bates dö Hól 2019.01.22. 16:35:26

@6.Lenin: "Észnél tetszel lenni, vagy még a gombák előtt vagy?" ez tautológia;-)... de a kérdésre válaszolva, még előtte;-)...

ezzel pedig ne égesd magad Lajosom: "És? Hol alkalmaztak ellenük erőszakot? Mikor?"
esetleg te braille-klaviatúrát vagy kénytelen használni? a kérdés, mely a vita tárgya, hogy jogos volt-e az erőszak alkalmazása velük szemben, s amennyiben jogosnak ítéli meg a bíróság (ebben az esetben viszont az ügyészségnek nincs mérlegelési jogköre, hogy büntetőeljárást kezdeményez-e a képviselők ellen vagy sem, mivel jogszabály kötelezi őket erre), akkor az is kérdés még, hogy az azt elkövetők nem lépték-e túl az "arányos és indokolt mértéket";-)...

egy szalonnasütés a lángeszeddel Lajosom?...

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.22. 16:35:49

Azért, hogy mindenki nyugodtan tudjon aludni:

A Btk. 459. § (1)-ének 11. pontja szabályozza a hivatalos személy, é a 13. pontja a külföldi hivatalos személy fogalmát. Ezek serint hivatalos személy az országgyűlési képviselő, és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő. Pont.

Innen nincs tovább, mert amíg valaki megválasztott képviselő, addi hivatalos személy.

Mivel ismeretlen tettes ellen indították a nyomzást, nem kell várni a képviselők kihallgatását, mert hozzájuk sem szólhatnak addig, amíg a parlament a mentelmi jogukat fel nem függeszti. Őket addig csak tanúként hallgathatják meg.

Béna az ügyészségi indokolás, mert a képviselői minőséget a biztonsági őrök ismerték és tudták, ezért a velük szemben alkalmazott erőszak bizony hivatalos személy sérelmére történt. Nem csak azért, mert a képviselői hivatalos minőségük nem szünt meg, hanem azért is, mert az ügészségnek nincs arra jogosítványa, hogy kimondja, a képviselők magánemberként jártak ott, vagy járnak bárhol másutt akkor, amikor nincsenek a parlamentben. A képviselő mindig hivatalos személy a törvény erejénél fogva. Az más kérdés, hogy nem hivatalos személyként vesz kenyeret a boltban, és vezeti a saját autóját. Még is, amikor autót vezet ittasan, rögtön tudják a rendőrök is, hogy bezony ő hivatalos személy, és amíg a mentelni jogát fel nem függesztik, nem járhatnak el vele szemben.

Godolom meg fogják támadni a határozatot, amit feltehetőleg a felettes legfőbb ügyészség majd elutasít, de utánna mehetnek sértettként a bíróságra, és az dönt atekintetben, hogy hivatalos személy volt-e a képviselő a tv székházban a folyosón.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 16:40:05

@6.Lenin: Megszólalt Nostradamus. Öreg, ami lesz az nem vót még, katonai puccs lesz.

Sir Bates dö Hól 2019.01.22. 16:40:06

@arabok balrol: te hivatkoztál arra, hogy szakmabeli vagy, egy professzionális kérdés eldöntése szerinted szavazással történik? ha a többség azt állítja, hogy egy háromszög belső szögeinek összege 270°, akkor onnantól kezdve azt tekintjük axiómának?;-)...

miért torkoztatod magad? fidelitaszos vagy?:-DDD... mert onnan jönnek az ilyen ifjú titánok;-)...

élhetetlen 2019.01.22. 16:45:05

@paraszthajszal: Mi van, humorpasztillát ettél vacsorára? „A Fidesz próbált segíteni a devizahiteleseknek – a végtörlesztéstől az ócsai lakóparkon át”. Ja, Ócsa nagy segítség volt a kivitelezőnek. Nagyot kaszált. A végtörlesztés? Annak adtak 70 forintot frankonként, akinek volt annyi kp.-je, mint a tartozása. Miért azokat mentették meg, akinek volt elég pénze?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.22. 16:45:24

@6.Lenin: A balfasziták felé nem kell trollkodni, azok saját maguknak vágnak alá, hogy csak úgy füstöl! Azóta is az egész világ rajtuk röhög lásd: ajtónindzsa és kurvaerőskép :-)

morph on deer 2019.01.22. 16:45:27

@Magánvéleményem:
“Ebből kívülről te csak azt veszed észre, hogy a Lölő megvette a Stadionépítő KFT-t, DE eszedbe sem jut, hogy egy másik pártközeli vállalkozó közben megtisztította a vagyonát a politikai nézőponttól.”

Ne felejtsd, hogy még nagyon messze vagyunk a projekt végétől, tehát még pár tízmilliárdnak el kell veszítenie közpénz jellegét addig is!
Azaz: még bőven zajlik a történet, szóval bőven van még lehetőség...

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 16:46:36

@6.Lenin: Sajnos 1989-ben át lett adva békésen a hatalom az orbánchoz hasonló maffiózóknak, akiknek annyi közük van egy demokrácia működéséhez, mint egy tengeri sünnek. A hatalom birtoklása felelősséggel jár, és azt csak felelős emberek birtokolhatják, nem ilyen orbánchoz hasonlatos jogászfaszfejek, akiknek igen sajátos elképzeléseik vannak a jog működéséről. Tulajdonképpen nekik az a jog, amit ők annak tartanak. No ezt kell egy puccsal felszámolni, és áttérni egy jogállamra, amit már előttünk sikeres országok alkalmaztak sikerrel. A jelenlegi tolvajokat meg börtönbe baszn, nemzetellenes bűncselekmények miatt!!!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.22. 16:46:37

@neko1967: Ne erőlködj, mer beszarsz és még sérvet is kapsz, kurcsányita kurafi :-)

DeiFlagellum 2019.01.22. 16:47:40

@6.Lenin: Yuhhéééy, sikerült felpaprikáznom! No de komisszár elvtárs, neked mindig, minden helyzetben meg kell(ene) őrizni) legendás hidegvéred, és nem volna szabad felülni egy balliba provokálásának...
Mihez is van jogod? Ja, tudom már: agy nélkül zsolozsmázni az elvárt, előzetesen jóváhagyott fityisz-propagandát, ostorozni a csúnya ballibákat, majd este felvenni a pénztárban a komment/500 Ft bözsiutalvány. Abból jogod van megvenni az esti kannásborodat, majd a Ligetben kicsit bedőlve "csúsztatni"...
Jogod van "hinni" a ner rezsimben, orbánvityában, mint a miatyánkban, és jogod van mindezt a nagy nyilvánosság tudtára hozni. Igaz, hogy pénzért, de hát ez van, meg kell élni valamiből...
Én meg abba hiszek (ha már itt tartunk), hogy tarts nyugodtan szellemi roggyantnak, nekem az csak jó, ha ennek vélelmezel, annál könnyebb téged felhúzni. No meg abban hiszek, hogy az orbánisztáni rezsim ismételten megerőszakolta a saját törvényeit, te meg ennek asszisztálsz.

6.Lenin 2019.01.22. 16:50:40

@látjátok feleim szümtükkel:

Mondjuk az ellenzéki kjépviselők már nem lárnak más lehetőséget a kormány buktatására, mint megtámadni a paksi erőművet, fegyverrel.

-Halló, ügyészség? Megtámadtak bennünket, állítólag képviselők.
-I)gen , itt Polt Péter, sajnos meg kell várni az eljárás végét, tegfyenk feljelentést ismeretlentettes ellen. Meg aztám éppen parlamenti szünet is van, valószínűleg pont azért támadtak most.
- De addig kinyíthatnank minket. mit tegyünk?
- Írjanak végrenmdeletet, közjegyzővel hitelesítve, és írják meg benne, hogy az eljárás végén követelnek-é tőlük valamilyen költség kiegészítést a temetésük költségének enyhítésére.
-De itt most nincs közjegyző, ők meg lőnek.
-Akkor talán 2-3 hiteles tanú is elég.
-Már nincs annyi, csak ketten vagyunk már, bocs, már csak éééééén, voltam, anya szerettelek! Úristen, látom a fényt, megyek, Pá, Polt úr, köszönöm a tanácsait.
Köszöntelek Uram, megjöttem.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.22. 16:51:46

@morph on deer: Biztosan nincs igazad, most csak arra várnak, hogy mi lesz annak a pernek a kimenetele amit a házi terroristánk indított valami ilyesmi címen:
"bírósági úton támadta meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rá vonatkozó pontját"

De aztán tényleg csak annyi, hogy le kell dumálni Líbiával, hogy fogadják...

Fogalmam sincs.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.22. 16:53:20

@morph on deer: OK, DE a Simicska már patyolat tiszta, és ki tudja a nagy felvásárlási folyamatban mennyi péz lett megpucolva....

DeiFlagellum 2019.01.22. 16:53:22

@Minden ballib bérretteg: hehe, ez az év kommentje volt. egy újabb fityisz cseléd a színen. Gyűlig a retek rendesen...

Független? Végül is... Ha az függetlenségnek nevezhető, hogy kizárólag a fityisz által elvárt, előírt és szigorúan cenzúrázott állampárti göbbelsi-kimirszeni propaganda halandzsa mehet csak rajta... így valóban független - a valóságtól...
Hiába no, egy fityisz-csicska ismét sikerrel leoltott, frappánsan kiosztott pár tockost nekem, és hatalmas szellemi nagysággal bizonyította, hogy mit várnak el tőle a Lendvay utcában.
Ha attól független egy "köz" intézmény, hogy azon csakis a pártállami úúúdefasza-dübörögazdaság nyilas duma mehet, akkor az. Ha ott csakis a fityisz kormány által engedélyezett személyek szerepelhetnek, akkor az, független. Független mindnetől, a valóságtól is. 98 milliárdért végül is ki kell szolgálni a kenyéradó gazdit.

6.Lenin 2019.01.22. 16:57:05

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

Most tényleg betojtam, katonai puccs. Megszűll minket a NATO, bocs, de annak mi is a tagjai vagyunk. Akkor talán Putyin, ja nem mert az meg haver.
A tótok? Vagy a szőröstalpúak? Az se nagyon lehet.

Na jó lvegyük komolyan, tényleg lesz katonai puccs. Hány horpadt mellű fog támadni?

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 17:06:55

@DeiFlagellum:

Baromság.. A ballibek által súlykolt hazugságcunamin, túl kezdődik az élet.
2010-ig megszállták az összes médiát, most cirka 50-50% az arány.

Csak ezt a Gyurcsány csicskák nem értik. De nem is kell. Kurva kevesen vannak, és így magasról leszarható az óbégatásuk, diktatúrázásuk, napi bérrettegésük.

neko1967 2019.01.22. 17:14:35

@Magánvéleményem:
Buta bolsevik fidesspatkány! Gyurcsány már régen eltűnt volna, de sajnos az idióták - mint személyed - nap mint nap előhozzák!

DeiFlagellum 2019.01.22. 17:19:15

@Minden ballib bérretteg: Na de nemár, komisszárt elvtárs! a nagyvezíred aszonta, hogy ma Magyarországon erős ellenzéki sajtó túlsúly van - lécci maradj te is a diktátorviktor által meghatározott úton! Még a végén a fejkedre üt a tartótiszted!
Természetesen erre (sejtettem) van egy előre megfogalmazott, azonnal másolható , hivatalos válasz... Hiszen a gyuycsányista-sorosista-ballibák márcsak ilyenek, hazugságcunamikat gyártanak (ez a cunami saját ötlet, vagy az eltartótiszted adta a szájába a fütyije mellé?).
Nyomhatod az elvárt és előírt maszlagot, és természetesen minden ellenvélemény csupán a sorosista bérencek hazugsága csupán. Meg óbágatás. Jahh, és jöhetett volna a szokásos "hiszti", meg az ilyenkor nagyon bevált "dühös vagy" is.
No meg a naggyon bevélt "kevesen vagytok" nyilas duma. A felböfögött, copy-paste-val ideillesztett ner kamu megoldás mindenre? Úgy véled? Jahh igen, és RETTEGEK! Na látod, ebben végre igazad van! Rettegek, hogy az orbániosztáni rezsim kimirszeni módon tesz el láb alól, max abból is kihozza az ügyészség, hogy öngyi lettem, mert nem tudtam elviselni a hős nerlovagok fantasztikus riposztjait, és hatszor hátbalőttem magam.
Erre is van copy-paste? Lassan kifogytok a szokásos nyilasdumákból...
Hiába, no, a fityisz ügynökeinek ovis módszere a legkézenfekvőbb:
vélemény, hogy lop a fityisz: NEM, az ellenzék lop.
vélemény, hogy az egész orbánisztán egy állami maffia, korrupt néépek pöcegödre: NEM az ellenzék a korrupt.
vélemény: a fityisz fizetett trollokat alkamaz a net tisztogatására: nem, soros, meg gyurcsány, meg mások a fizetett bértollnokok.
vélemény: bacottul elege van sok embernek az orbánisztáni rezsim törvénytelenségeiből: kevesen vagytok
majd a többi: genetikai selejt, drogos, alkesz, aki ellenvéleményen van, meg buzi is, és veri a feleségét, és csupán balliba hiszti, düh... satöbbi, satöbbi
kéne frissíteni lassan a kommentválaszok tárházát, kezd kicsit egysíkú lenni a ner nyöszörgés.
Szóval ennyit a független közTV-ről. még mindig röhögök...

taga20 2019.01.22. 17:23:45

@Magánvéleményem: ritka egy retek fityeszparazita vagy te rohadék!

sok szargerincű fityeszdroid bassza itt egész nap a rezet, de te vagy az egyik leggusztustalanabb köztük.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.01.22. 17:30:37

erolkodjetek csak...csak be ne kakkintsatok a nagy erolkodesben.
csicskak.

lenörd hofstadter 2019.01.22. 17:30:51

A lényeg:

O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI

Ne felejtsétek, igazából majd akkor tanuljátok meg amikor mehettek a szomszéd cellába lecummantani a Kedves Vezetőt, O1Gecit.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 17:33:15

@Minden ballib bérretteg: 50-50%? Ez érdekes. Szerintem meg már nincs semmilyen értelmes adó a fidesznyik seggnyalókon kívül. Politikai műsor, amiben nem a bayer okádna tele mindent, szinte semmi nincs. RTL? Az 5 perc ellenzékről szóló híradás lenne az MTV 24 órás okádásával szemben? Az ATV egyenes beszédéből 1 óra esetleg? Ugyanmár. Én már nem is nézek tévét, mert mindenhonnan az orbánszar ömlik állandó reklámfosás mellett. Mostmár az RTL-en is. Mi a vérvörös híg fos 50-50 ről beszélsz kretén? A Youtube-on lehet esetleg találni kormánykritikát nagyítóval, vagy többéves politikai szórakoztatóműsort , de ahhoz nem kell tévéelőfizetés. Orbáncpatkány mára mindent megszállt, akinek van egy kis esze az menekül ebből a kommunista, fasiszta, kleptokrata lepratelepből.
.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 17:40:59

@6.Lenin: Milyen iskolai végzettséged van? 6 elemi még a horthy rendszerből, amit most visszasírsz? Mert elég érdekes fogalmad van egy katonai puccsról. Szerintem előbb végezd el legalább a nyolc általánost rendesen, hogy a nagyokkal itt tudj vitatkozni értelmesen.

rallus 2019.01.22. 17:44:19

Még mindig nem tudjuk, hogy a vezetők helyett miért csak a lecsó kategória küzdött a biztonságiakkal!

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.22. 17:46:04

@6.Lenin:

Tudsz olvasni? Akkor tedd azt!
2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl.
Ennek az alábbi szakasza eligazít a kérdésedben.

74. § (1) A képviselõ ellen csak az Országgyûlés elõzetes hozzájárulásával lehet büntetõeljárást, valamint – a mentelmi jogról az
adott ügyre vonatkozó önkéntes lemondás hiányában – szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá
büntetõeljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.
(2) A képviselõt csak
a) bûncselekmény elkövetésének tettenérésekor lehet õrizetbe venni, vagy vele szemben más büntetõeljárásjogi
kényszerintézkedést alkalmazni,
b) szabálysértés elkövetésének tettenérésekor lehet – ha a szabálysértési õrizet elrendelésének törvényben
meghatározott feltételei fennállnak – szabálysértési õrizetbe venni, vagy vele szemben más szabálysértési
kényszerintézkedést alkalmazni.
(3) A mentelmi jog felfüggesztésére irányul

Tudod a helyszíen a rendőrség nem járt el, mert ismrete ezt a szabályt, meg a többit is, így csak a biztonsági őrök fogták meg, és távolították el a képviselőket. Pedig ha annyira bűncselekmény lett volna a képviselők ott léte, akkor a rendőrség le is tartóztathatta volna őket. De nem tette. Sőt a hírek szerint oda sem mentek, amikor hívták őket.

Azért, hogy megismerd a képviselő jogait, olvasd el az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényt i, ami az alábbiak szerint rendelkezik:

9. § (1) Az állami szervek kötelesek az országgyűlési képviselőket
megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges
felvilágosítást megadni.
(2) A képviselői igazolvány az államigazgatás valamennyi szervéhez, továbbá
a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő - a
hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - jogosult a
fegyveres erők, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrség és a rendészeti
szervek működésére szolgáló területre is belépni.

Látod, a képviselő jogosult volt bemenni a magyar köztv-hez, ahhoz nem kellett neki sem engedély, sem meghívás. Mert azért képviselő, hogy még a rendőrséghez is bemehessen. A tv nem rendőrség, oda külön engedély, és egyéb eljárás sem kell neki.

6.Lenin 2019.01.22. 17:47:58

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

Csöpikém, én nem vitázom veled, csak kérdések törtek elő belőlem, miután elolvastam egy hatalmas elme apró hülyeségét.

havrilla 2019.01.22. 17:50:31

@lenörd hofstadter:
Te idióta barom! Lejárattad magad , a neveltetésedet, a gondolkodásodat.
Ilyen szar alakok vagytok geci liberális ellenzékiek.

havrilla 2019.01.22. 17:53:07

@látjátok feleim szümtükkel:
Te szerncsétlen hülye geci. Bemehet, de nem randalírozhat, nem szólhat bele a műsorba, nem szólhat bele az ott dolgozók tevékenységébe.
Lejáratták magukat, bohócok. Ez visszaüt a választásokon, aztán majd érthetetlenkedtek, hogy miért szartak a normális emberek megint a szátokba.

taga20 2019.01.22. 17:53:26

@havrilla: szargerincű fityeszork, mi az anyádat vered itt magad?

havrilla 2019.01.22. 17:54:47

@taga20:
És mi az apád fasza közöd van hozzá, te geci idióta barom?

6.Lenin 2019.01.22. 17:56:28

@látjátok feleim szümtükkel:

"...vagy vele szemben más szabálysértési
kényszerintézkedést alkalmazni...."

Kidobták őket, megszuntetve a jogelenes cselekményüket. Arányos intézkedés volt.
Le is lőhették volna, hiszen a védőnek nem kötelessége felismerni, se a személyt, sem az igzolványnak látszó valamit.
Felszólítani a személyt a cselekmény megszüntetésére, figyelmeztető lövés, durr!
(nem lett volna arányos. A kidobás , igen)

taga20 2019.01.22. 18:02:19

@havrilla: mi a kurvaanyádat emberkedsz itt, te szargerincű fityeszpatkány?

erről röfögjél szardarab!

taga20 2019.01.22. 18:04:39

@6.Lenin: "Le is lőhették volna, hiszen a védőnek nem kötelessége felismerni, se a személyt, sem az igzolványnak látszó valamit. "

te ostoba állat, ezt hányszor baszod ide be?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 18:06:51

@6.Lenin: A válaszodból az tűnik ki, hogy fingod nincs arról mi az a katonai puccs. Akkor meg mi a vérvörös híg fosért szólalsz egyáltalán meg? Talán arról kéne írnod itt, amihez értesz. Mondjuk megértem a dillemmád, hogy amit a führered meghatározott azt már ezerszer leírtad, és már te is unod, ezért próbálsz olyannal görcsölni, amit nem tudsz. Én csak javasoltam, hogy olyanról ne írj, amihez nem értesz. Vagy nézz legalább előtte utána, hogy mit is jelent az a valami amiről szó van, hogy képbe legyél. Az orbánféle csaló, hazudós diktatórikus rendszereket csak puccsal lehet megdönteni, semmilyen más normális demokratikus eszközzel nem. Ezért írtam, amit.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 18:11:48

Az orbán rezsimet demokratikusan már nem lehet leváltani, mert már annyira beleívódott mindenhova(ügyészség, gazdaság, média stb), hogy egy új kormány nem tudna dolgozni, mert a mindenhova beépült orbánseggnyalók megakadályoznák egy új kormány működését, és ahol csak tudnának alátennének neki. Kiváncsi leszek, a jelenlegi ellenzék mikor jön erre rá, hogy hiába is nyernének egy választáson, kormányozni akkor sem tudnának. Az orbán rendszer most már szintet lépett, leváltása csak erőszakkal, és teljes megsemmisítésével lehet.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 18:14:36

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi: Tehát orbáncnak sikerült egy olyan országot megerőszakolnia, amit más nem tud vezetni, csak ő. Érdekes lenne mondjuk a helyzet, ha váratlanul meghalna, mint Vajna. Abban az esetben az ország káoszba fordulna.

havrilla 2019.01.22. 18:21:57

@taga20:
Anyád szarral mosta ki a pofádat, ha véletlenül értelmesen, normálisan beszéltél?

6.Lenin 2019.01.22. 18:27:28

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

Csöpikém, tök mind1, hogy zavaros elmeállapotodban miről is álmodozol, erről szóltak a kérdéseim. Mi a faszért agyaljak minden faszságon amit idehánytok.
Orbán leváltásohoz ti hülyék vagytok, és ez tény, már 9. éve.

Milyen marhaságokkal próbálod ezt elkendőzni az kit érdekel.

taga20 2019.01.22. 18:31:48

@havrilla: Apád a farkával mosta ki a pofádat, ha véletlenül értelmesen, normálisan beszéltél?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 18:33:29

Ezt a kárpát lepratelepet kábé ahhoz lehet hasonlítani, mint amilyen Venezuela volt. Ott is volt egy hatökör diktátor, Chavez, elpatkolt váratlanul a görényje, az országa összeomlott. No ez lesz Orbanisztánnal is, az EU egyetlen kleptokrata fasiszta államával is, ha a führerrel valami történik. Sikerült a csuti gecinek összetákolnia majd 10 éve alatt egy ilyen leprafészket, ami nélküle működésképtelen.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2019.01.22. 18:41:43

Gondolta volna valaki a rendszerváltáskor, hogy antal jóska megszagolja alulról az ibolyát? Ugye nem. De mivel ő nem volt diktátor így utána békés átmenet történt. Orbáncnak és seggnyaló csapatának viszont halvány lila fingja nincs arról, mit kezd majd a führere nélkül. Minden rá épül. El lehet képzelni, ahogy semjénfasz, minielnök helyettes, hős rénszarvashullareptető-vadász átveszi a helyét. Vagy arrogáns antilop lesz helyette? Érdekes lesz, kíváncsian várom a váratlan eseményeket.

DeiFlagellum 2019.01.22. 18:44:58

Nahh, a délelőttös-délutános ner cselédek hada lelépett, ennyi volt a műszak... Hüpp-hüpp... pedig egyik-másiknak sikerült a tyúxemére lépni :) :) Még leninbátyó osztja itt az észt, de hát lassan neki is menni kell a ligetbe egy kis "csúsztatásra". Vazelint azért vigyél, bizti ami ziher.
Na, és hogy el ne feledjük a lényeget:
Az orbánisztáni rezsim talpnyaló fúszügyésze a csuti utasítására 1 hónap alatt megszülte a nagy művet: az ogy-i képviselők kiebrudalása tulajdonképpen teljesen törvényes volt, ellenben a gaz-galád képviselők tettükkel megvalósítottak egy köztörvényes bcs-t. Ennyi a lényeg, semmi több. A nercsicskák hada egész álló nap azon gürizett, hogy valahogy kilapátolja a szart a pöcéből, de hát csak nem sikerült, fáradnak... a végén már csak egymondatos kommentekre tellett...
orbánisztánban ez tulajdonképpen a mindennapok része: a törvények saját szájíz szerinti "értelmezése", köztörvényes bűnözők befogadása, rejtegetése és felmentése.
Közben pedig dübörög a gazdaság, úúúúdefasza itt minden, aki meg ezt nem látja, az sorosista-gyucsányista hazaáruló, buzi és narkós. Ennyit tudnak a fityisz által felbérelt kommentelők. No meg persze azt se feledjük el, hogy a mocskos garázda hadházy meg szél volt erőszakos, akik ketten először laposra vertek több tucat biztiőrt, akik tulajdonképpen csak védekeztek a felbőszült és nekivadult képviselők támadása ellen. Minden tiszta. Jogszerű. Észak-Koreában és Orbánisztánban.

taga20 2019.01.22. 18:46:54

@szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi:

endi se szólt előre, hogy egyik napról a másikra beadja a kulcsot. erre nem meglepte a nagyérdeműt:)

6.Lenin 2019.01.22. 19:03:10

@DeiFlagellum:

Te legalább sikeres vagy. Ezen a nicken 2 nap alatt sikerült bizonyítanod, mekkora seggfej vagy. Szerintem elég lett volna 1-2 hozzászólás is a részedről. Kételkedtél magadban?

Méltó társa lettél taga20-nak, csöpögő csöpinek, meg néhány hozzájuk hasonlónak.
Eltűntök, újak jönnek, de a hülyeség marad.

Májusután megint jönnek majd az új nickek, vagy egy darabig mély csend lesz a ballib oldalon. Kezd ez az egész nagyon uncsi lenni.

taga20 2019.01.22. 19:07:32

@6.Lenin:

te pedig méltó társa lettél a gecinek, tiborcgyereknek, kósalalának, mészaroslölönek, bájerzsocának, és reggeli sorolhatnám a rohadt lelkű fityeszes lelkitársaidat.

6.Lenin 2019.01.22. 19:19:49

@taga20:

Irigykedsz? Neked a 4Csöcsű, meg a kannásbor jutott. A sors kegyetlen is tud lenni, bár szerintem hozzád kegyes lehet, ennyi ésszel ezt mind kiérdemelned, nem kis teljesítmény, vagy inkább könyörület a sors részéről.
1x Elmegyek Érdre kicsit szörnyűlködni, hogy milyen kegyetlen 1esekkel a sors.
Igaz láttam már nagyobb seggfejeket is, és elég jól elvoltak magukkal.
Bedöntötték a kannást, szidták a tehetségesebbeket, sikeresebbeket, okádtak egyet a csehó mögött, elégedett vigyorral, kis kerülővel néha minden segítség nélkül haza találtak, félretolták az asszonyt a póstással, aztán álomra szenderedtek

Álmukban Orbánt buktattak. Ők a ma ballib hősei, álmukban.

DeiFlagellum 2019.01.22. 19:21:10

@taga20: Jogos, a te kifizetett, előre megírt huszonezer kommentedhez képest kezdő vagyok. :) De azért sajna azt érzem, hogy kezd kifogyni a szufla, fáradsz, már nem jön a ner rizsa, csak a személyeskedés. Leszek én még balliba, narkós asszonyverő is, meg a szokásos jelzőitek. Nyammiiii.... Sajna, ahogy látom, huszonezer komment sem volt elég, idejön egy ember, ír 30 kommentet, és egyből felmegy benned a pumpa... meg a csúsztatás... :) ezen még mindig röhögök, vazze... Ha már nincs érv, nincs mit copy-paste-val leírni marad ez a olcsójánosos szájszag utánatok. Manj haza, komisszár elvtárs, vár a kannásbor, meg a Ligetben egy kis csúsztatás :D :D

taga20 2019.01.22. 19:23:16

@6.Lenin: "Irigykedsz?"

rád és ezekre a kibaszott bűnözőkre?

eszednél vagy szarházi fityeszork???

DeiFlagellum 2019.01.22. 19:25:13

@6.Lenin: nana, komisszár elvtárs, nem kéne még tőlem is plagizálni... elégedj meg a tartótiszted által előre leírt ner-propagandával, mégis méltatlan hozzád, hogy egy ballibától lopikálsz. Egy seggfejtól... Aki csúsztat is, ráadásul. Nah, meddig tart ma a műszak?

DeiFlagellum 2019.01.22. 19:26:28

@taga20: sorry... természetesen nem neked szólt, rosszul kattintottam... bocsánat... leninbátyó volt a célpont, de hát nem figyeltem... nahh- lesz még ezért nemulass, most aztán adtam nekik egy koncot, amin elrágódnak reggelig, tőleg meg ezer bocs...

taga20 2019.01.22. 19:28:12

@DeiFlagellum: azóta már én is megfejtettem. spongyát rá:))

6.Lenin 2019.01.22. 19:29:28

@taga20:

Ezt könnyen eldönthetjük, meghívlak 1x.

Populista Pista 2019.01.22. 19:32:23

@DeiFlagellum:
Nem erőszak történt, hanem kényszerítő intézkedés. Ennek van oka és cèlja. Oka lehet ön- és közveszélyeztetés (Hadházi mászómutatványa), az üzem munkájának tűrhetetklen megzavarása, és még akár hosszú sor az ellenük beadott 200 feljelentésben. Az intézkedés célja a cselekmény beszüntetésének kikényszerìtése, az ismétlés megakadályozása (kidobással).

A bíróságnak vizsgálni kell arányos volt-e, fokozatos volt-e (először felszólítás), nem történt-e a szükségesnél nagyobb sérelem. Az üres jogi hablaty meg a színészkedés, viktimizációs trükkök százai jó lesz a híveknek, őket úgysem a jogi szempontok befolyásolják.

taga20 2019.01.22. 19:34:14

@6.Lenin: lássuk! én nem fogok elugrani:)

6.Lenin 2019.01.22. 19:35:04

@6.Lenin:

Bocs taga20, de kifelejtettem, hogy miért is szeretnélek meghívni. Az unokám nem hiszi el, hogy milyen lesz, ha nem fejezi be rendesen a hajó modellt, szeretném, ha élőben láthatná az eredménytelenség következményeit.

6.Lenin 2019.01.22. 19:36:44

@taga20:

Kösz előre is, kicsit makacs a gyerek, sokat segítenél vele.

taga20 2019.01.22. 19:39:18

@Populista Pista: "az üzem munkájának tűrhetetklen megzavarása,"tyesz

fityeszork, az a tűrhetetlen, amit ez a kibaszott fityeszes üzem csinál 0-24-ben, többek között az én adómból is, az én képviselőim ellen.

de gondolom, mikor minden nap lecumizod az istenedet, akkor ez a legkevésbé zavar!

na pofázhatsz tovább!

taga20 2019.01.22. 19:43:33

@6.Lenin:

csak nehogy visszafelé süljön el a kapanyeled haver. a gyerek szembesül vele, hogy az öreg apjánál sokkal értelmesebb emberek is vannak a másik oldalon, asztán ott hagy téged:)))

egyébként ne szarj be, nem kell meghívnod!:))

zenét bírod öregrozmár, nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=e4Ao-iNPPUc&start_radio=1&list=RDe4Ao-iNPPUc

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 20:40:24

@taga20:

Dehogy tűrhetetlen. A 20% alatti támogatottságú ballib elkúrók minnél többet és minnél nagyobbakat szopnak annál jobban tetszik a sztori.

Bangóné színháza és Kunhalmi fejese az örökre a retinámba égett, és ma is hangosan röhögök a ballib balfaszokon... :DDD

DeiFlagellum 2019.01.22. 20:40:51

@Populista Pista: Ez a fentről leadott HIVATALOS magyarázat? Látom, neked is megy a copy-paste. Annyira erőtlen ez a komment, hogy akkor most tisztázzuk végre: ki is volt erőszakos? A végén kiderül, se hadházy, se szél, de a biztiőrök se... Sőt, tulajdonképpen ott se volt senki, és a ballib hazugságcunami egy újabb fake-new-s-a csupán az egész? Még kiderül vazze...
Kicsit mozizzunk: bemegy a rendőr intézkedni a köztévébe, mert ott történik pl. egy intézkedést igénylő eset. A biztiőr helyzete magaslatán nem engedi be a rendőrt se, majd a rendőr felszólítja, stb. stb. stb, de a biztiőrök fö9ldön húzva kitessékelik (erőszak nélkül persze) az egyenruhás rendőröket. Hivatalos személyeket. Akkor is ez volna a hivatalos álláspont? Akkot mit harsogna a ner-harsona? Mi volna a hivatalos göbbelsi propaganda?

taga20 2019.01.22. 20:43:51

@Minden ballib bérretteg: O1G meg a homlokodra égett te szerencsétlen fityeszjobbágy.

a szád szél meg fehér, és erre vagy büszke minden nap!

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 20:57:37

Tanuljál a magyaroktól hazaszeretet, te szerencsétlen ballib marha :

www.youtube.com/watch?v=w-_n_B6cuUc

2019.01.22. 21:08:26

@Minden ballib bérretteg:

Ez hatalmas!

" mert ez az érzés tart, mióta megint patrióta vagyok ebben a kabrióban"

Azelőtt mi volt? :D

taga20 2019.01.22. 21:16:24

@Ms.Cunnesburry: ez volt a srák anno:)

www.youtube.com/watch?v=qhx7vA7jF8A&index=3&list=RDEvUKUWE02PM

ma meg kábé akkora vallásos fasz, mint eperjes, vagy az a szerencsétlen barom szikorarobi.

2019.01.22. 21:22:49

@taga20:

Nem ismertem fel Pajor Atyát.
Jó üzlet ez a megtérősdi. Főleg, ha benyal a NER-nek is. :D

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 21:34:02

@taga20: @Ms.Cunnesburry:

Öröm nézni, ahogy zenei óriásokat ócsáról két magatokfajta ballib tetű, csak azért mert szeretik az országot, és ezt el is éneklik.
Szeretem látni, mikor ugyog a magyar és kereszténygyűlölet a ballib tetvek szájából.
Szeretem látni, mert ezt mindenki aki idetéved, ugyanígy látja mint én, ha nincs a ballib elkúrók seggében a feje.

taga20 2019.01.22. 21:40:00

@Minden ballib bérretteg:

mit brekegsz kisgeci itt nekünk? ezek közül melyik a zenei óriás, te szargerincű fityeszork?

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 21:47:29

Íme a demokrácia így néz ki azokban az országokban, ahol Soros csicskái diktálnak:

www.facebook.com/Redfishstream/videos/1697974563636690/

Érdemes összehasonlítani Macron kormányának szadizmusát, azzal mi miatt a ballib balfaszok itt pattognak és sérelmeznek.

2019.01.22. 22:00:20

@Minden ballib bérretteg:

Hülyegyerek!
Max a kóklerség gyűlöletét láthatod. Viszolygok a kabriós patrióta szintű alakoktól.
Ez a faszi abból él, hogy egyszer megtért és felfedezte magában a hazafit.

Számomra a zenei óriás Szörényi, Bródy, Cseh Tamás, Sebő, Zorán, Presser, Sebestyén Márta, a Muzsikás, az LGT, Hobo Blues Band, Bill, a Kex.

Hozzál minőségi zenét, azt örömmel meghallgatom. Lakodalmas rock szintű nemzeti reppen csak kacagni tudok. :D

Sir Bates dö Hól 2019.01.22. 22:24:39

@Minden ballib bérretteg: hatalmas;-DDD... sz'al megértetted a lényegét;-)... baribaszó ner-cseléd, te érted, hogy miről énekelnek?;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.22. 22:39:29

@Minden ballib bérretteg: te honnan tájékozodsz froval kapcsolatban? mert ugye én helyből;-)... ha valakire nem lehet azt mondani, hogy soros embere, az macron;-)...

(megjegyzem macron eljépzelése a hatalomgyakorlásról az olyan, mint orbáné, a különbség az, hogy ő írástudó, nem a disznók között nevelkedett és szocializálódott, apja-anyja nem a márai által megírt "félművelt sunyi paraszt"... a másik az, hogy fro népessége valamiért tudatosabb, még a legutolsó banlieue legnyomorultabb lakója is közelebb áll a citoyenséghez, mint a ner-lovagok többsége... az olyan ner-cselédekről meg nem is beszélve, mint amilyen te is vagy;-)...)

alöksz róz 2019.01.22. 23:47:21

@Sir Bates dö Hól: "borítékolható, hogy a ner-lovagjai fognak bevásárolni az árveréseken" - hát ja, tényleg. ezt el is felejtettem: az emberben óhatatlanul felmerülnek ilyen gondolatok, amikor megtudja, hogy xyzrt-re hivatkozó sündörgők jelennek meg az ingatlanoknál, akik kérésre nem tudják igazolni, hogy valójában kinek a nevében vagy megbízásából is vannak ott, és egyáltalán honnan a picsából szereztek tudomást a dologról...

DFK 2019.01.23. 08:54:06

@neko1967: ha a teljes felvételt nézed meg és nem az rtl féle vágottat, akkor világos, hogy a Varjút nem teperték le. Ő gáncsolta el az őrt, majd megfogta lábát. Az őr próbálja kiszabadítani magát. Na ezt a részt hagyta ki a balos sajtó.
A gáz az, hogy te is tudod, hogy hazudsz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.23. 09:02:21

@DFK:
az újságíró úr direkt bekarikázta az örök fegyverét a gyengébbek kedvéért!!!! Azokkal a fegyverekkel akár Varjú úr szemét is kilöhették volna!!!! Biztos vagyok, hogy gondoltak is rá!!! Barbárok!!!!

DFK 2019.01.23. 09:02:43

@morpho: miért is lehetetlen több szavazatot szerezni? Talán nincs annyi idióta, aki a segílyesek pénzelésére, adóemelésre szavazna?

neko1967 2019.01.23. 09:22:27

@DFK:
Eddig milyen neveken firkálgattál fidesspatkány? Mert ennyi gerinctelen hülye csak nincs az országban!

Olyan vagy mint a viccben, amikor a férj rajtakapja a feleséget, és erre a feleség azt mondja neki: "Te kinek hiszel, nekem vagy a szemednek?"

Pont a vágatlan mtva felvétel igazolja, hogy Varjút bántalmazták!

Csak nektek feltették a kérdést, kinek hisztek, a szemeteknek vagy a csuti gecinek? Erre egyszerre üvöltöttétek: "A csuti gecinek!"

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.23. 09:37:15

@neko1967:
A bántalmazás tisztán látszik!!! Ami engem végképp megrémít, az a vak gyűlölet a demokratikus értékek iránt ami az őrök szeméből süt!!!!
Van egy vágatlan videó amin látszik, hogy az egyik őr megnyalja a szája szélét amikor arra a 3 földön fekvő gyönyörű nőre néz!!!!! A gyomrom felfordul!!!!!

neko1967 2019.01.23. 09:43:21

@R.V.J.:
Titeket biztos klónoztak, mert ennyi hülyét a természet nem enged szaporodni!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.23. 09:48:10

@neko1967:
hogy tudsz viccelödni, miközben már a képviselöket ver véresre a rezsim????? Mindenkinek aktivan részt kell vállalni az ellenállásban, az online pártmunka már nem elég!!!!!

DFK 2019.01.23. 10:36:14

@R.V.J.: szerinted miért FBÖ az örség neve?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.23. 10:44:19

@DFK:
nem ismerem a fasisztoid eröszak szervezeteket

E1G ellenzék egy geci 2019.01.23. 12:38:50

@neko1967: "Pont a vágatlan mtva felvétel igazolja, hogy Varjút bántalmazták!"

HAZUGSAG !!!!!!!!!!
A felvetelen pont az latszik, hogy ez Varju nevu szemetdomb elgancsolja megrugja az ort.

alfredo 2019.01.26. 14:02:41

@Sir Bates dö Hól: Talán kétséges, de az 1-es és a 3-as pontoknak megfelel,a mi történt.

Sir Bates dö Hól 2019.01.26. 23:20:35

@alfredo: abban a körben (közintézmény) az országgyűlési képviselői igazolvány elég széles felhatalmazást ad; szándékos bűncselekmény elkövetőjévé válásához szükséges azt is megállapítani, hogy az elkövető szándéka mire terjed ki, ehhez azonban ki kell hallgatni az elkövetőt (ekkor még csak gyanúsított)...
(ha erre vonatkozott az 1-es és 3-as pont, mert sajnos nem látom, hogy mire írtad)

kalapácstollú 2019.01.27. 12:11:16

@Sir Bates dö Hól: Ha az általad korábban megadott linkek alapján erre írta, akkor egyet kell értsek @alfredo: -val:
"1. munkafolyamat szándékos, tervszerű bénítása, akadályozása
2. rendelkezések végrehajtásának megtagadása vagy szándékos elodázása
3. rejtett, álcázott romboló tevékenység"

Véleményem szerint a munkafolyamat megbénítása/akadályíozása szándékos és összehangolt (tehát tervszerű) volt. Miközben előadták, hogy ők csak jogszerűen lépnek fel (tehát álcázott is volt a tevékenység).
Azt írod, " szükséges azt is megállapítani, hogy az elkövető szándéka mire terjed ki, ehhez azonban ki kell hallgatni az elkövetőt". Ha jól értem, ezzel azt mondod, hogy nem lehet őket jogszerűen bűncselekmény elkövetőjének nevezni. De hát nem is teszi azt hivatalosan senki! Mi itt beszélgetünk, a véleményünket mondjuk el. Hiivatalosan pedig az történik, hogy az MTVA feljelentést tesz (megtörtént), az ügyészség vizsgálatot kezdeményez, hogy történt-e bűncselekmény (úgy tudom, ez megtörtént), lefolyik a vizsgálat (ez még nem történt meg), mely alapján majd vagy megvádolnak valakit/valakiket vagy nem.

Sir Bates dö Hól 2019.01.27. 16:59:26

@kalapácstollú: meglehetősen kiterjesztő nyelvtani értelmezés szerint igazad van (a bűntetőjogban ez nem megengedett!), azonban ugyanezen nyomozóhatóság ennek szöges ellentétét alkalmazta az elios-ügy során.
tisztán a jogalkalmazás talaján maradva az ügyészség szándékosan helytelen következtetésre jutott határozata meghozatala során, mondom ezt nem kibicként, a pillanatnyi érdek ignorálta a jogot. ezt lehet ovációval fogadni, ám mint precedens alapot ad bármely oldalnak később ugyanígy eljárni, ez viszont feleslegessé teszi az írott jogot, sőt önmagát a jogot is megkérdőjelezi.
az általad felsoroltak nem tudom, hogy mely tényállás megvalósulása, ha lennél kedves ismertetni, azt megköszönném.

kalapácstollú 2019.01.29. 14:57:19

@Sir Bates dö Hól: Bocs, de az első mondat első mondatrészét mire is írtad? :) Ne haragudj, de kezdenek szétcsúszni itt az oda-vissza pattanó gondolatok. :))

Ami a precedesnalapot illeti: nem vagyok jogász, de magyar jogrendszer nem precedensjog. Ez tudtommal azt is jelenti, hogy a bíróságon nem igazán állná meg a helyét egy precedensre hivatkozni.
Hogy a bíróságok mennyire elfogultak a kormány irányába, azon lehet vitázni persze. Közben, ha azt is figyelembe vesszük, hogy kvázi harcban állnak egymással, akkor az esetleges elfogultság iránya vélelmezhető...
Az utolsó bekezdésed mire vonatkozik? Milyen felsorolásomra? Ha a szabotázs 1-3. pontjára, akkor az 1. pont: a tévészékházban a stúdióba (élő műsorba) történő behatolás kisérlete, ill. a poroltózás szerintem kimeríti ezt. Mindezt arra hivatkozva, hogy nekik erre joguk van (nincs) az egyúttal megtévesztés is, amivel romboló tevékenységet folytatnak (3. pont).
Ha benéztem a kérésedet, akkor bocs!

Sir Bates dö Hól 2019.01.29. 15:11:18

@kalapácstollú: erre "Véleményem szerint a munkafolyamat megbénítása/akadályíozása szándékos és összehangolt (tehát tervszerű) volt. Miközben előadták, hogy ők csak jogszerűen lépnek fel (tehát álcázott is volt a tevékenység)."
nincs gond, valóban szétcsúszik;-)...
a precedens az ügyészség döntése alapján további ügyészségi döntésekre vonatkozik (a bíróság esetén nincs precedens, de jogegységi határozat igen, valóban más az angolszász bíróság rendszere: az usá-ban például mást jelent, mikor a bíró azt mondja: ez az én tárgyalótermem;-))
konkrétan mely tényállásra vonatkozik a btk-ban (pl. lopás, nemi erőszak, hazaárulás, stb.), mert amit leírtál az a szabotázs értelmező szótárbeli meghatározása. erre kérdeztem rá.:-)...
süti beállítások módosítása