B1 blogcsalád



A Tények utcahosszal nyerte a nyalási versenyt: náluk Orbán elsöprő sikert ért el Strasbourgban

2018. szeptember 13. - nickgrabowszki

A valóságtól nem zavartatják magukat.teny_1.jpg

Az lehet szeretni leginkább a Fideszben, hogy olyan elegánsan tudnak veszíteni.

  • A kormánypropaganda egyes leágazásai azt a vonalat nyomatják, hogy Magyarországot, illetve a magyar állampolgárokat érte támadás az Unió részéről. 
  • Más szekciók a Fidesz fő arcmentő trackjét nyomatják, miszerint csaltak a szavazásnál.

(Sok szót egyik narratívára se érdemes vesztegetni, de azért ideírom, hogy amikor a Sargentini-jelentés Magyarországról beszél, akkor - a nemzetközi politikában bevett módon - a magyar államot és kormányt érti alatta; valamint az alapszerződés leadott szavazatokról beszél, az EP házszabálya pedig konkretizál: a leadott szavazatok az igen és a nem - a zsebkendőlengetés, székből felállás, lábbal szavazás, tartózkodás nem számít.)

Addig azonban a kormánypropaganda és a nyaloncmédia egyik orgánuma se jutott el, hogy egyszerűen letagadja a történteket. Kivéve a TV2 nevű pénzkimentőhely különös okból Tényeknek nevezett esti műsorát, amelyik úgy állította be a keddi és szerdai strasbourgi történteket, amikor az Európai Parlamentben a jogállam és az alapértékek veszélyeztetése miatt kétharmados többséggel megszavazták az eljárás megindítását az Orbán-kormány ellen, hogy

Orbán győzött.

Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el. Külföldi és magyar hozzászólók éltették Orbán Viktort és neki köszönték meg, hogy töretlenül kiáll az európai emberekért.

Gönczi Gábor ezzel volt képes felvezetni a szerdai Tények tudósítását. Ami voltaképpen korszakos sajtó- és politikatörténeti esemény.

Ha még élnének, a sztálini Szovjetunió propagandistái sírva kérnék a száműzetést a Gulágra, mert ez nekik nem jutott eszükbe. Ha Goebbels a birtokában van ekkora szakmai tökélynek, egyszerűen letagadta volna a sztálingrádi csata eredményét. Ha Napóleonnak lett volna Tényekje, biztosan nem veszíti el a waterlooi csatát.

Szóval azok után, hogy Orbánt kiröhögték az EP-ben, majd másnap felmosták vele a padlót, a Tények anyaga azzal kezdődik, hogy

  • Orbánnak egymás után gratuláltak az EP politikusai a keddi beszéde után,
  • aztán sorbaálltak, hogy szelfizhessenek vele.

Ezután egy kormánypolitológussal (Habony és Schmidt Mára emberével) megerősíttetik, hogy ami történt, az

elsöprő siker, Orbán egyedülálló politikus ma Európában.

És bele sem gondolnak, mit is jelent voltaképpen az egyedülálló szó.

Majd idéznek kommenteket, szelektíven persze, köztük egy olyat, ami szerint Orbán beszéde

méltóságteljes, diplomatikusan kemény, egyenes, bátor, igaz beszéd volt, mint mindig!

Azt valahogy le is felejtik megemlíteni, hogy volt valami jelentés, amit elfogadtak, és hogy milyen következményei lesznek ennek az ország, a kormány, meg a Fidesz számára. Az szóra sem volt érdemes.

A Szalai-Kökény Vivien Tényekje utólag is megmutatja,

  • mennyire igaza volt a Sargentini-jelentésnek,
  • mennyire megérdemelték az Országgyűlés nívódíját,
  • valamint, hogy van élet az agyhalál az után.

Túlélték, mégis meghaltak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9014238223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:00:54

@GNDL: "ha eldobod a telefonod, lemondasz minden média- és internet előfizetésed, kidobod a médiaboxodat is ha van, a tévédet, rádiódat, bezárkózol a tanyádon a házadba, bedeszkázod az ablakokat, és a kulcsot lehúzod a vécén..."

Amit leírtál, az egy ruszki börtön valahol Szibériában. Az Elvtársnő pont oda való. Úgyis szereti a ruszkikat. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:01:37

Ja, és gondtalan élet, napi háromszori meleg étkeztetés. :))

Attilajukkaja 2018.09.14. 14:02:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Az Elvtársnő pont oda való"
Miből gondolod, hogy ő egy elvtársNŐ?

2018.09.14. 14:07:38

@GNDL: A nyílt társadalomnak semmi köze a gyors és globális információ áramláshoz. Ha ilyen szinten nem érted, miről akarsz meggyőzni?

Az lehet, hogy nincs alternatívája.. de ettől még nem működőképes :) Nem fogsz tudni homologizálni (vagy csak mérhetetlen áldozatokkal) 7 milliárd embert, akik egy ennyire polarizált világban, ennyire szélsőségesen különböző kultúrából érkeznek.

Amúgy jó, hogy ekézed a kereszténységet.. innentől ugye semmi jogod nincs számonkérni a keresztény könyörületet?

A multikulti úgy jó, hogy térben is elkülönülve élnek a különféle értékrendek követői és lehetőséged van választani, mely csoporthoz csatlakozol. Az embermoslék emészthetetlen . Milyen módon akarod kikényszeríteni pl. az "Európai értékrend"-hez való igazodást olyan emberektől, akik tudatát a saria szövi át, ahol a becsületgyilkosságok sztenderd velejárói a napi életnek, vagy ahol a nők másodrendű lényeknek számítanak?
Az erős, agresszív, hódító ideológiák úgyis felszínre fognak törni.
(Másfelől.. ez az egész csak egy szép máz. Az ideológia valójában a multinacionális , nemzetállamok felett álló gazdasági társaságoknak igyekszik előkészíteni a terepet, uniformizálni, cserélhetővé és globálisan versenyeztethetővé tenni a munkaerőt..ami nem a munkavállalók érdekeit szolgálja hosszú távon :) )

Az argumentum ad hominem "tanya" emlegetése nevetséges.. gondolom szűkösen vannak érvek..

GNDL 2018.09.14. 14:09:04

@Womb Raider: „Szerintem szimpla matek”

Akkor oldd meg ezt a feladatot is: 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U6p--/w_1160/78xZG3XkQJ5oYiMWs.jpeg

A hatályos jogszabályok szerint a Fidesz 33%-os szavazataránnyal jogosult 67%-os mandátumra. Most az más kérdés hogy ezeket a jogszabályokat is a Fidesz alkotta meg, mindenki más beleegyezése, sőt, még csak megkérdezése nélkül. De most ez van, hidd el, hamarosan lesz ez másképp is. :)

Az EP hatályos jogszabályai „kissé” jobban tükrözik a valódi támogatottságot: 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--8plCcnM8--/w_1160/7CqqJBHMzDy0UyK6s.png

Az EP jogszabályait pedig évtizedekkel ezelőtt alkották meg, ráadásul Magyarország el is fogadta ezeket a szabályokat a csatlakozással. Most ez van.

„mellébeszélésed többi részére már nincs kedvem válaszolni”

Ezt persze mondhatod, hogy „nincs kedved”, de én tudom nagyon jól, hogy nem is tudnál. :) Egyszerűen csak a primitív migránsozásra meg gyűlöletkeltésre vannak „felkészítve” a fideszes trollok, kulturált, tényszerű érveken és ellenérveken alapuló vitára tökéletesen alkalmatlanok, mert akkor szembe kellene menniük az aktuális fideszes propagandával, és cáfolniuk a fideszes hazugságokat is. :)

„onnatól váltál komolytalanná, hogy elkezdtél fasisztázni”

Márpedig a Fidesz-KDNP ma már elég nyíltan egy fasiszta önkényuralmi rendszert épít. Tízből kilenc intézkedésük ezt tükrözi.

„az általad leírtakban még mindig nem látom, hogy hol kérdezték meg a magyar felet?”

A Sargentini-jelentés semmi másról nem szól, csak összefoglalta azokat a már lefolytatott eljárásokat, vizsgálatokat vagy bírósági pereket, amelyek 2012 óta lefutottak Magyarországgal szemben... és ezekben mindannyiszor megvédhette álláspontját a magyar kormány, bár eléggé sikertelenül. Ugyanis Orbánék nem most kezdték el lebontani a jogállamiságot és megszállni a demokratikus intézményrendszert, az EU-s kritikák már 2011-12 magasságától jönnek folyamatosan. A Sargentini-jelentéssel ezek az eljárások amelyek évek óta tartanak a magyar kormány ellen csak egy új szakaszba léptek.

„jelenlegi határőrizet funkcionál..különben ugye nem lenni miről panaszkodni az önjelölt jogvédőknek, hogy Szerbiában mennyi szegény menekült rekedt a kerítés túloldalán”

Csakhogy a határrendészetnek a több tucatnyi feladata közül a határőrizet csupán egyetlen feladata lenne. Többek közt a menedékkérőkkel kapcsolatos feladataikat is el kellene látniuk.

De egyszer próbáld ki a kölyköddel, hogy ha kap házifeladatként 10 feladatot, abból csak egyetlen egyet old meg. Szerinted hogyan fogják értékelni a munkáját másnap? :)

2018.09.14. 14:09:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ezek biztosítják a EU társadalom működését. "

Miért? Működik? A Brexit után ebben kételkednem kell..

Sajnos a náci kártyát lobogtatva nem fogsz nálam hatást elérni..max hagylak a szarodban dagonyázni. Szervilis faszkalap.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:13:01

@Attilajukkaja: A nevéből. Az ez előtti nickje a neve volt. De a mostaniból is kitalálhatod. A Tomb Raider egy női karakter, a womb is női szerv.

Cseppet se nőies a gyűlölködése, de ez ne tévesszen meg. A smitmária is nő alakú.

2018.09.14. 14:18:53

@GNDL: "kkor oldd meg ezt a feladatot is: 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U6p--/w_1160/78xZG3XkQJ5oYiMWs.jpeg"

Jujjdebuta kend...

A mandátumok elosztása az egyéni ÉS a listás szavazás eredményének összegzése eredménye..ha érted.. de láthatóan nem.

Azért ha belemegyünk... légyszi.. mellékeld már, hogy az EP létrejötte az EU választópolgárainak hány százalékának szavazatának köszönhető?
A másik.. az, hogy nem szavazok, vagy a "TARTÓZKODOM" gombot nyomom, az két különböző dolog. MAcronra meg még ennyien sem szavaztak..szóval full értelmetlen az erőlködésed...

"Csakhogy a határrendészetnek a több tucatnyi feladata közül a határőrizet csupán egyetlen feladata lenne. Többek közt a menedékkérőkkel kapcsolatos feladataikat is el kellene látniuk."
Tévedésben vagy... arra külön szerv hivatott. Nem a határőr bírálja el a menedékkérelmet.
"Márpedig a Fidesz-KDNP ma már elég nyíltan egy fasiszta önkényuralmi rendszert épít. Tízből kilenc intézkedésük ezt tükrözi."

Ennek legékesebb cáfolata, hogy bátran fasisztázhatsz, nem visz el a fekete autó. Pedig nagy bajban lennél, ha az állításod igazolásával kellene szolgálnod.

Na, elég volt mára belőled.

Attilajukkaja 2018.09.14. 14:19:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A Tomb Raider egy női karakter, a womb is női szerv."
Én éppen, hogy nem női karakternek tartom azt, aki Méhlepény Fosztogatónak írja le magát. Inkább valami koszos köpenyben ténykedő sarlatán orvos lebeg a szemem előtt, aki illegális abortuszokat végez vagy saját spermájával termékenyít meg asszonyokat, megrendelés szerint. Persze kinek mi jut eszébe egy ilyen nickről! :o)))
Az illető előző nevét nem ismerem.

Attilajukkaja 2018.09.14. 14:22:29

@Womb Raider:
"Miért? Működik? A Brexit után ebben kételkednem kell."
Nem tudni, hiszen még az sem derült ki, hogy a Brexit működik-e. Az is elég rázósra sikeredett, bár még nem látszik az alagút vége ....

Te amúgy nő vagy?

6.Lenin 2018.09.14. 14:22:33

@GNDL:

A belinkelt képekkel most igazoltad , hogy valamit nagyon keversz.

A magyar választásnak nem volt feltétele a kétharmad. Meg beleszámoltad azokat is, akik részt sem vettek a szavazáson, és nem volt külön tartózkodom lehetőség.

A másik esetben feltétel volt a kétharmad, viszont nem számolod a nem résztvevőket, és a tartózkodókat sem. Ügyes, de igazoltad a csalás szándékát.

Máskor jobban figyelj legalább a saját hazugságodra.
(mekkora egy köcsög)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:23:54

@Womb Raider: "Működik?"

Néha kicsit lassan, néha kicsit zötyögősen, de működik. 70+ éve nem volt az EU mai területén háború!!!

"Brexit"

Szegény britek! Igazán sajnálom őket. Hány évig kuncsorogtak az EU előszobájában, míg a franciák végre beengedték őket. És most egy hülyeség (Farage szerint vicc) miatt távozniuk kell. A font elegánsan dobott egy hátast, és 90%-on landolt, mindenki vagyonának a tizede lement a lefolyón. Ma már nem London a pénzügyi világ központja, hanem New York. Lerágnák egy lábukat, ha maradhatnának.

Persze, az EU-nak is rossz, hogy távoznak az angolok, de messze nem akkora tragédia. Én még örülök is, folyton az egységet bontogatták.

"Szervilis"

:))

Még ha akarnék se tudnék. Nekem nincs orbán gazdám.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:30:30

@Attilajukkaja: :))

Ő úgy döntött, hogy többet itt nem használja, ezt tiszteletben tartom, és nem írom le.

Én fiú vagyok.

Én szeretem tudni a névtelen beszélgetőtársaim nemét és életkorát, megpróbálom kitalálni, ha lehet. Például 6.Trollnak más lenne a fekvése, ha egy bohókás megvezetett ifjonc lenne, nem egy öreg megkeseredett troll, akinek a pénzért gyűlölködés maradt az egyetlen szórakozása.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:34:17

@Womb Raider: "A nyílt társadalomnak semmi köze a gyors és globális információ áramláshoz. "

He? Nesze, itt egy zárt társadalom:

"Brutális mértékben korlátozta Egyiptom a szólásszabadságot az interneten és a közösségi oldalakon azzal, hogy Abdelfattah al-Sziszi elnök két, erről elfogadott törvényt is aláírt. Az egyik lehetővé teszi az illetékes médiahatóságnak, hogy felügyelete alá vonja azokat a közösségi oldalakat és személyeket, amelyeknek, illetve akiknek ötezernél több követőjük van. A hatóság felfüggesztheti és blokkolhatja is azt a honlapot, amely szerinte hamis híreket terjeszt, erőszakra, gyűlöletre vagy törvényszegésre buzdít. A másik, az úgynevezett kiberbűnözés elleni törvény alapján blokkolhatják azokat az internetes oldalakat, amelyek „fenyegetést jelentenek” az államra, a nemzetbiztonságra vagy a gazdaságra. Akár öt év börtön és 1,1 millió dollárnak megfelelő összegig terjedő pénzbüntetés szabható ki arra, akit bűnösnek találnak ilyen oldal fenntartásában, sőt annak meglátogatásában. Az internetszolgáltatók kötelessége, hogy a gyanús személyekről adatokat szolgáltassanak a hatóságoknak. Egyiptomban a kibertér volt az utolsó terület, ahol valamennyire még működött a szólásszabadság. De már az új törvények életbelépése előtt is több mint ötezer internetes oldalt sötétítettek el. A tüntetéseket szinte teljesen betiltották, a sajtó állami ellenőrzés alá került."

hvg.hu/hetilap/2018.36/201836_egyiptomi_internetszigor_mindent_figyelnek

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.14. 14:36:56

@Attilajukkaja:

Mint mondtam többször, nem vagyok dogmatikus típus, hanem szeretek gondolkozni, elemezni, a világot többszörösen átgondolni.

Ezért sose voltam egy eszme fanatiikus híve se, kamaszkoromat leszámtva, amikor ez bocsánatos bűn.

Nyilván mindig voltak elkötelezettségeim különböző irányokba, de sose voltam fanatikus. Sokéig progresszív-liberális voltam, 2 évig marxista, majd pár évig fasiszta, aztán lettem az, amit már írtam 1999-től.

Aliberalizmus üldözöttje ember mivoltom miatt vagyok.

Etniez 2018.09.14. 14:37:48

@putris72: figyelj te csíra.
Ha velem akarsz vitatkozni, akkor az általam mondotakkal kezdjél valamit, ne a fejedben lévő gondolatokkal kezdj el vitatkozni.
Segítek: a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

GNDL 2018.09.14. 14:38:07

@Womb Raider: „nyílt társadalomnak semmi köze a gyors és globális információ áramláshoz”

Pontosan annyi köze van, hogy többek közt ez a fajta információáramlás és főleg az információhoz való széleskörű hozzáférés (ami információ bármi lehet, akár kép, akár irodalom akár zene, mindenképp egy másik ember más kultúráját fogja tükrözni) egyszerűen kizárja ma már a „zárt társadalmakat”.

Ma már gyakorlatilag csak önkényuralmi diktatúrákban és eldugott őserdőkben léteznek még zárt társadalmak... de utóbbiaknál érthető hogy miért élnek még mindig ebben a zárt társadalomban (egyszerűen a kutya nem jár arra), az előbbiek pedig elég sok energiáját emészti fel hogy zártan tartsák a társadalmat, többek közt ugye korlátozniuk is kell ezeket az eszközöket amelyek segítségével széles körben elérhetőek információk. :)

Tehát ismétlem, a nyílt társadalomnak nincs alternatívája, azt egyszerűen diktatúrának, önkényuralomnak nevezzük, vagy középkori állapotoknak.

„Az lehet, hogy nincs alternatívája.. de ettől még nem működőképes”

Igen, és a demokrácia is a kormányzás legrosszabb formája... leszámítva azokat, amiket már próbáltunk. :)

„Amúgy jó, hogy ekézed a kereszténységet”

Ekéztem volna? Éppen arra világítottam rá, hogy homlokegyenest mást jelent, mint amit a fideszes elvtársak a kereszténységnek tulajdonítanak...

BTW, én is keresztény vagyok, szerencsére evangélikus, de nem igazán az a templomba járó fajta. De azért próbálok a tanításaik szerint élni, mert ahogy szokták mondani hogy bár nem hiszek istenben, de félem őt. :) Mindenesetre már így ezzel is beljebb vagyok mint azok a fideszes elvtársak, akik napi szinten tiporják fasiszta bakancsaikkal a sárba a keresztény értékeket...

„A multikulti úgy jó, hogy térben is elkülönülve élnek a különféle értékrendek követői és lehetőséged van választani, mely csoporthoz csatlakozol.”

Tehát szerinted elfogadható lenne ha mondjuk a fideszeseket áttelepítenénk Kelet-Magyarországra (mivel annyira oda vannak a keletért), hogy éljék ott együtt egymás közt belterjes életmódjukat?

Hm... és akkor te nem vagy fasiszta, mi? :D

„Milyen módon akarod kikényszeríteni pl. az "Európai értékrend"-hez való igazodást olyan emberektől, akik tudatát a saria szövi át, ahol a becsületgyilkosságok sztenderd velejárói a napi életnek, vagy ahol a nők másodrendű lényeknek számítanak?”

Úgy, hogy Európában mások az értékek, és legfőképp mások a törvények is.

Egyébként meg ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre ott tartunk hogy a fideszes szavazókat sem sikerült még megtanítani az „európai értékekre”... :) Majd ha lincselési kísérletek, ökölrázások meg gyűlölködések helyett képesek lesznek késsel-villával enni, és mondjuk ilyen és ehhez hasonló fórumokon rasszista gyűlöletbeszéd helyett kulturáltan érvelni, akkor visszatérhetünk rá hogy na másokkal meg még mi a baj...

GNDL 2018.09.14. 14:51:04

@Womb Raider: „mandátumok elosztása az egyéni ÉS a listás szavazás eredményének összegzése eredménye”

Az egyéni mandátumokat is jellemzően ugyan olyan szavazataránnyal szerezték meg a fideszes elvtársak, amilyen szavazatarányt országos listán kaptak, minimális hibaszázalékkal. Nem véletlenül szüntették meg a két fordulós egyéni képviselő választást is Orbánék, mivel egy második fordulóban a jellemzően átlag csak 35-40%-os, de legfeljebb 40-45%-os támogatottságú jelöltjük egészen biztosan elvérzett volna egyetlen ellenzéki jelölttel szemben. Mivel ugye a Fidesz gyakorlatilag 2002 óta messze a legelutasítottabb politikai szervezet Magyarországon. Hiába relatív magas a támogatottságuk, ugyan ilyen arányban vélik úgy a magyar szavazópolgárok hogy akkor sem szavaznának rájuk ha fegyvert tartanának a halántékukhoz...

„az EP létrejötte az EU választópolgárainak hány százalékának szavazatának köszönhető?”

Az EP az EU parlamentje. A tagállamok pedig népszavazással dönthettek az EU-hoz csatlakozásról (még az alapító tagállamok is). Az a tagállam pedig amely csatlakozott az EU-hoz, elfogadta azokat a szabályokat is amelyek az EP-t jellemzik.

De ha ennyire nem értünk egyet az EU-val „mi magyarok”, akkor ostoba gyűlöletkampányok meg plakátok helyett tessék népszavazást tartani a kilépésről.

Hajrá. :)

„MAcronra meg még ennyien sem szavaztak”

Macron-t és mozgalmát is két fordulós szabad és tiszta választáson juttatták elnöki pozícióba és kormányra. A magyar választások egyfordulósak voltak, ismétlem, két fordulós választást a Fidesz akár „most vasárnap” is csúnyán bukna.

„Nem a határőr bírálja el a menedékkérelmet”

A határrendészet intézkedik addig, amíg a menedékkérő eljut az illegális határátlépéstől majd a menedékkérelmének benyújtásától a bevándorlási és állampolgársági hivatalig. Aztán ha valóban jogosult a menedékkérelemre, akkor Magyarországon menedékkérő státuszt kap, és ezáltal az illegális határátlépésért sem lehet felelősségre vonni.

Nos, Orbánék ebből a feladatból kapituláltak. Nem csak azért mert fasiszta és rasszista gecik, hanem azért is mert egyszerűen nincs elegendő emberük erre a feladatra... sem.

„bátran fasisztázhatsz, nem visz el a fekete autó”

Egyelőre... de kibaszottul nem kéne megvárni, hogy idáig eszkalálódjon Orbánék fasiszta ámokfutása.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.14. 14:53:01

@balcán maxval bircaman: "nem vagyok dogmatikus típus, hanem szeretek gondolkozni, elemezni"

:))

Te egy kibaszott csetrobot vagy. Mindenre ugyanazokat a konzerv válaszokat böfögöd fel. Nálad dogmatikusabb troll nem is létezik.

GNDL 2018.09.14. 14:58:17

@6.Lenin: „viszont nem számolod a nem résztvevőket, és a tartózkodókat sem”

Elég világosak voltak a szavazás feltételei, szerencsére az EP jogi osztálya még idejében, egy nappal előre tájékoztatta a képviselőket. Tehát az egész EP tudott róla, hogy a szavazás érvényességéhez az összes képviselő fele + 1 fő szükséges, az eredményességéhez pedig a leadott „igen” szavazatok kétharmadára, és ebbe (ahogyan külön megjegyezték) _a szabályok szerint_ nem számít bele a tartózkodás.

A képet pedig csak azért idéztem, mert bárhogy számoljuk, mind az 59% és mind a 64% is közelebb áll a 67%-os kétharmados többséghez, mint a Fidesz „választási” eredménye, mert sem a 33%, sem a 49% még a legdurvább kerekítéssel sem közelíti meg a 67%-os arányt. :)

Szóval igazságos, és jogos döntés született az EP-ben.

Persze senki nem gondolta hogy ez majd észhez téríti Orbánt és ostoba híveit. :)

Etniez 2018.09.14. 15:05:20

@GNDL: csodállak, nekem nincs ilyen atyai türelmem ezekhez.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.14. 15:07:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

De ez csak hozzád hasonló fanatikus ballibek szemszögéből tűnik így...

putris72 2018.09.14. 15:15:34

@Etniez: Te tesó! A kvótát senki nem tartja be!De szerinted nekünk be kellene? Lényegében totál tudatlan vagy,és nincs érved!Minek vitatkozzak veled,ha még a tényekkel sem vagy tisztában! alfahir.hu/2017/06/15/kvota_lazar_janos_kormanyinfo_v4_ek_kettos_merce

Attilajukkaja 2018.09.14. 15:17:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Én fiú vagyok."
Efelől nem volt kétségem. Néha ki is mosnám azt a tesztoszeronos szádat! :o)

"Én szeretem tudni a névtelen beszélgetőtársaim nemét és életkorát, megpróbálom kitalálni, ha lehet."
Amúgy én is, de nem ragaszkodom hozzá. Azért kérdeztem rá erre a fura nickre, mert nekem éppen az ellenkezője jött le belőle, vagyis ilyen nicket nő nem választhat magának. Persze feltételeztem, hogy az illető tudja, mit jelent a neve. De lehet, hogy csak a hangzás hasonlósága miatt választotta, mert szeretne Angelina Jolliera hasonlítani. :o)

@balcán maxval bircaman:
"Mint mondtam többször, nem vagyok dogmatikus típus"
Drága szívem, aki egy dogmatikus vallás híve, az hogy ne lenne dogmatikus?

"sose voltam egy eszme fanatiikus híve se, kamaszkoromat leszámtva, amikor ez bocsánatos bűn."
Sosem voltál egy eszme híve.
Gyerekként én is nagyon szerettem volna pirosnyakkendős pionyír lenni (lettem is!), de ezt aztán kinőttem. Ezt nem is nevezném bűnnek. A baj az, ha valaki ezt soha nem növi ki, csak köré próbálja alakítani a világát, ami nem nagyon sikerül. Ezért haragszik a világra és hirtelen nagyon vallásos lesz. Mert az egy megnyugtató menekülőút.
És persze mindig keres valakit/valamit, akit/amit kinevezhet ellenségnek. Nem tudja pontosan megmagyarázni, hogy miért, de mindenért AZ A VALAMI a felelős. Pedig nincsen se valódi háború, se éhínség, se nélkülözés a családjában.
A kérdésem az lenne, hogy pontosan mitől félsz? Mit hozhat a fejedre (Európa fejére) a téged megállíthatatlanul és kegyetlenül üldöző liberalizmus? Mitől félsz ennyire, hogy képes voltál akár Orbánra is szavazni? Pedig pontosan tudod, mit művel.

Nyilván mindig voltak elkötelezettségeim különböző irányokba, de sose voltam fanatikus. Sokéig progresszív-liberális voltam, 2 évig marxista, majd pár évig fasiszta, aztán lettem az, amit már írtam 1999-től.

Aliberalizmus üldözöttje ember mivoltom miatt vagyok.

Például 6.Trollnak más lenne a fekvése, ha egy bohókás megvezetett ifjonc lenne, nem egy öreg megkeseredett troll, akinek a pénzért gyűlölködés maradt az egyetlen szórakozása.

putris72 2018.09.14. 15:18:42

@GNDL: Nem igazán,mert ha én a szavazási mechanizmuson azért változtatok a szavazás előtt,mert a torvényes menetrend szerint nem nyernék akkor az csalás!Vicces demokraták vagytok ti!

Attilajukkaja 2018.09.14. 15:20:07

@balcán maxval bircaman:
"Aliberalizmus üldözöttje ember mivoltom miatt vagyok."
Bocsi, erre elfelejtettem reagálni, pedig egy nagyon fontos dolog.
Meg lehet kérdezni, hogy ez mit jelent? Ha nem akarsz róla beszélni, azt is megértem.

GNDL 2018.09.14. 15:22:21

@putris72: Nem változtattak semmit, csak közölték a szabályokat. Nem is változtathatnának, ahhoz is gyakorlatilag az EP felhatalmazása kéne. :)

Attilajukkaja 2018.09.14. 15:26:24

@putris72:
" ha én a szavazási mechanizmuson azért változtatok a szavazás előtt,mert a torvényes menetrend szerint nem nyernék akkor az csalás!"
És ha Orbán teszi ezt, akkor nem csalás?
Amúgy tényleg van egy olyan szavazási szabályzat az EP-ben, amit kifogásolsz? Történt bármilyen változtatás vagy nem volt min változtatni?

GNDL 2018.09.14. 15:26:38

@Attilajukkaja: Ő ilyen szenvedő, mazochista típus lehet, az zavarja a liberalizmusban hogy vannak szabadság- és polgári jogai amelyeket senki nem korlátozhat önkényesen. A bilincset szereti meg az ostort. :)

Attilajukkaja 2018.09.14. 15:38:29

@GNDL:
"lyen szenvedő, mazochista típus lehet"
Én is az vagyok, különben miért élnék még mindig Magyarországon. Nem igaz? :o(
De azért vannak fokozatok!

"A bilincset szereti meg az ostort. "
Fene a gusztusát, den némi korlátozást mindannyiunknak el kell szenvednie. Ebben különbözik a liberalizmus az anarchiától.

"vannak szabadság- és polgári jogai amelyeket senki nem korlátozhat önkényesen"
Birca többször is kifejtette, hogy akkor a pedofíliát is legalizálni kellene. Soha nem értette meg, mit jelentenek a szabadságjogok, mik a korlátai. :o)
Nem azért, mert buta, hanem azért, mert elvakult.

6.Lenin 2018.09.14. 15:53:39

@GNDL:

Ne viccelj már.

elég öreg, és sok minden átélt vagyok ahhoz, hogy tudjam kik is az igazi diktátorok.
A komcsiknak, az ivadékaiknak (liberálisoknak) és hasonszőrű csepűrágóknak bármekkorát hazudnak, vagy bármit megtesznek a céljaik érdekében, akkor nekik mindig igazuk van. Ezt igazoltad te is az ábráiddal.

A DK-s képviselő is azt mondta a szavazás után, hogy azzal tisztában van, hogy Orbánnak is másak az elvei, neki is, de azt nem érti, hogy Orbán miért nem hajlandó elfogadni az ő elveit. Fel sem merül benne a kérdés, ahogy egy ballibában sem, hogy miért az övéket kéne lefogadnia mindenkinek?

Érted (nem, mert te is ezt vallod, az itt írtak rá a bizonyíték), fel sem merül, hogy esetleg másnak van igaza. Nem érdekli őket (téged sem), hogy másokra hány %-ban szavaznak az emberek. Az nem lehet igaz, hiszen azok akik nem fogadják el, csak hülyék, nácik, antiszemiták lehetnek. Különben is, néhány ember tudja a világon, hogy kinek mi a jó, sőt csak egy ember.

Olvasd el a hozzászólásokat, egyértelmű, amit leírtam.

Attilajukkaja 2018.09.14. 16:09:20

@6.Lenin:
"elég öreg, és sok minden átélt vagyok ahhoz, hogy tudjam kik is az igazi diktátorok.
A komcsiknak, az ivadékaiknak (liberálisoknak) és hasonszőrű csepűrágóknak bármekkorát hazudnak, vagy bármit megtesznek a céljaik érdekében, akkor nekik mindig igazuk van."
Túl öreg vagy ahhoz, hogy bármit is megértsél, mert az "átkosban" nőttél fel. Csak a Rákosi és Kádár rendszerben tudsz gondolkozni.
A hazugságokról pedig sokáig vitatkozhatnánk, mert volt belőlük bőven. Itt is, ott is.

"fel sem merül benne a kérdés, ahogy egy ballibában sem, hogy miért az övéket kéne lefogadnia mindenkinek?"
Ahogy benned sem! Amúgy ez nem egy lóverseny, ahol lefogadunk egy befutóra.
Véleményem szerint, a nézetek egyeztetésére lenne szükség, nem valami bolsevizmus gyakorlására, ahol a győztes mindent visz.

GNDL 2018.09.14. 16:25:59

@6.Lenin: „komcsiknak, az ivadékaiknak (liberálisoknak)”

A liberálisok (köztük én is) híresen antikommunisták is egyben. Ha a komcsikat és az „ivadékaikat” keresed, nagy számban megtalálod őket a jelenlegi Fidesz-KDNP környékén. Gyakorlatilag a párt régi öreg motoros vezető tagjainak több mint harmada érintett magas rangú MSZMP vezetői, vagy az MSZMP kormányban szerzett „fertőzöttséggel”. Hangsúlyozom, nem a talpas MSZMP/KISZ tagokról van szó, hanem a szocialista állampárt és kormányának egykori vezető tisztviselőiről. És akkor innentől folytathatnánk az egykori szovjet három per akárhányas besúgókkal, akik szintén nagy számban találhatóak a Fidesz-KDNP-, sőt kedvenc egyházaik (katolikus és református) környékén is, de ez már tényleg lényegtelen ahhoz képest, hogy a Fidesz-KDNP egy posztkommunista bűnszervezet, és tulajdonképpen ha megtörtént volna a rendszerváltás ez a bűnszervezet nem hogy kormányra vagy akár csak a parlamentbe nem kerülhetett volna, de nem is létezhetne... :)

„ Fel sem merül benne a kérdés, ahogy egy ballibában sem, hogy miért az övéket kéne lefogadnia mindenkinek?”

Nem tudom pontosan mit mondhatott, de ha arra utalt amiről az egész Sargentini-jelentés is szól, tehát a jogállamiságról és a demokratikus intézményrendszerekről és ennek magyarországi hiányosságairól, akkor ebben igaza volt, mivel ezek nem pártpolitikai ideológiák, hanem ezek az Európai Unió alapértékei.

A fideszes elvtársaknak pedig legfőképp azért kellene ezt elfogadnia, mert egy érvényes és eredményes népszavazás után Magyarország polgárainak döntő többsége az Európai Unióhoz akart csatlakozni. Tehát amíg ugyan ebben a kérdésben nem születik más érvényes és eredményes döntés népszavazáson, addig a fideszes elvtársaknak el kell fogadniuk a magyar nép döntését.

„el sem merül, hogy esetleg másnak van igaza”

Én többnyire elfogadom mások nézőpontját, és beismerem ha tévedek. De egyrészt a fideszes elvtársak Európa-ellenes szélsőséges, emberellenes rasszista nézeteit, valamint erkölcstelen és korrupt tolvaj hozzáállását semmiképp nem tudom elfogadni, valamint másrészt a fideszes elvtársak gyakorlatilag ha csak ásításra nyitják a szájukat már hazudnak... tehát a legkisebb eséllyel van igazuk bármiben is. :)

„Nem érdekli őket (téged sem), hogy másokra hány %-ban szavaznak az emberek. ”

Abban igazad van, hogy engem a legkevésbé sem érdekel a Magyarországon 2012 után tartott választások eredménye, mert ezek a fideszes elvtársak 2012 január elsején hatályba lépett alaptörvényével és választási rendszerével gyakorlatilag alapjaiban vannak elcsalva.

A választási csalást pedig nem csak úgy kell elképzelni, hogy odamegy egy csaló és leradíroz egy ikszet a szavazólapról és máshová húzza be... választási csalás már az, hogy maga a közmédia nem tájékoztatja objektíven, kiegyensúlyozottan és pártatlanul a nagyközönséget; a versenyhivatal nem képes meggátolni hogy kifejezetten a fideszes elvtársakhoz köthető oligarchák az egész magyar médiapiac és így a tömegtájékoztatás fölött kizárólagos befolyást szerezzenek; valamint többek közt a médiatanács nem képes elejét venni a fideszes propagandasajtó fasiszta gyűlöletkeltésének, uszításának, és az orosz állami média mintájára terjesztett megtévesztő álhíreiknek. Márpedig tájékozott és megfelelően tájékoztatott polgárok nélkül nincs szabad és tiszta demokratikus választás...

De itt említhetném a továbbiakban azt is hogy egyszerűen maga a demokratikus intézményrendszer hiányzik, amely őrködhetne egy választások tisztasága felett, lásd például több száz bejelentés érkezett a hatóságokhoz konkrétan dokumentált és ellenőrizhető választási csalásokról (lásd a HírTV célpontosai hogyan épültek be Orbánék ukrán „szavazómaffiájába”), Orbán haverjai által megszállt hatalmi ágak, így többek közt az ügyészség és a rendőrség a füle botját sem mozgatta, sőt, inkább fedezte ezeket a választási csalásokat.

Aztán ha léteznének a független hatalmi ágak, és így mondjuk az igazságszolgáltatás is annak rendje és módja szerint működne, mondjuk nem csak a bolti tolvajokat vagy csempészeket csípnének fülön de korrupt politikusokat is, legyenek azok akár kormánytagok vagy maga a miniszterelnök és/vagy valamelyik családtagja, akkor szerinted mennyi esélye lenne annak hogy a választópolgárok nagy többségben szavazzanak olyan politikai szervezetre amelynek felsőbb vezetésének fele vagy bíróság előtt áll korrupciós ügyek miatt, vagy már éppen több évtizedes börtönbüntetését tölti? :)

Szóval ebben látod igazat adok neked, én személy szerint magasról sz*rom le hogy mekkora támogatottsága van Orbán posztkommunista bűnszervezetének, vagy hogy milyen eredményeket csalnak maguknak látszatválasztásokon... Abban egészen biztos vagyok, hogy ha a magyar állampolgárok objektíven és kiegyensúlyozottan tájékoztatva lennének, ha a magyar igazságszolgáltatás kifogástalanul végezné a dolgát, ha a demokratikus intézményrendszer végre hatékonyan működne, akkor a Fidesz-KDNP nem hogy kormányra, de a parlamentbe sem kerülne be. :)

6.Lenin 2018.09.14. 16:28:06

Még 1 áruló érdekesség.

Amikor egy jobboldali arra hivatkozik, hogy Orbán demokratikus választáson nyert, és népszerű, jön az érv, hogy Hitler szintén, és mi lett a vége?

Most miért nem jön elő ez az érv, az EP döntés kapcsán? Az utóbb években szinte mindenhol a ballib oldal van leszálló ágon.

Mégis az ő elveiket, megoldásaikat kéne lefogadnia mindenkinek, mert csak ez az egy a siker záloga.
Mihez is? A biztos bukáshoz?

6.Lenin 2018.09.14. 16:33:59

@GNDL:

Már megint hazudni szeretnél. Aki nem képes összefoglalni néhány sorban a mondanivalóját, az hazudni szeretne, szerintem. ezt már meg is írtam neked.

Ma már nincsenek baloldaliak, liberálisok, csak ballibák.

A ballib az nem ideológia, ez egy jellembeli kérdés, és pontosan illik azokra, akik az előbbi ideológiákra hivatkoznak, de valójában semmi közük hozzá.
Bármilyen aljasságra is képesek a saját céljaik érdekében.

GNDL 2018.09.14. 16:41:28

@6.Lenin: „Amikor egy jobboldali arra hivatkozik, hogy Orbán demokratikus választáson nyert”

Most arra nem térek ki újra, hogy Orbánék 2012 óta manipulálják és így csalják el a választásokat, fent már leírtam hogy mi a baj ezekkel a viccválasztásokkal amit sajnálatos módon őfelsége ellenzéke is legitimál a jelenlétével.

De szívesen belemegyek abba a vitába is, hogy a Fidesz-KDNP nem jobboldali, sőt, szinte pont a jobboldali filozófiák ellentétét képviselik. :)

Legyen szó tényleg bármilyen jobboldali ideológiáról, mondjuk lásd a szubszidiaritást: felszámolták, kiüresítették, gyakorlatilag központosították a járási rendszerrel amit az önkormányzatok nyakába ültettek (persze, mivel az önkormányzatokba még mindig választások útján lehet bekerülni, a járási hivatalokba pedig a főtitkár elvtárs nevezi ki talpnyalóit). Aztán szabad piacgazdaság: korlátozták, alapjaiban az állam befolyásolja, gyakorlatilag szocialista tervgazdálkodás megy évek óta, uniós forrásokból finanszírozva. A szabad piacgazdasághoz tartozik a szabad verseny: egyszerűen nincs, állami forrásokkal kitömött korrupt „nagyvállalkozók” csorbítják a versenyt és tesznek szert gazdasági előnyökre csak azért mert Orbán haverjai, és nem azért mert értenének ahhoz amit csinálnak (lásd az állami építőipari beruházások silány kivitelezését). Kisebb állam: 2010 óta megnégyszerezték a közvetlen államapparátus és így a közvetett bürokrácia nagyságát. Kisebb adók: soha olyan rekord mértékű adóemelés nem történt az országban, mint amit Orbánék művelnek 2010 óta, és nem csak a bérek adóékét növelték EU-s szinten is kirívóan magasra, de nem beszélve az ugyancsak rekord mértékű áfá-ról és a rekord számú és rekord mértékű egyéb egzotikus fogyasztási- és szektoradókról.

Szóval a Fidesz-KDNP nem jobboldali, semmiképp.

6.Lenin 2018.09.14. 16:43:26

@GNDL:

Utólag mégis csak végigolvastam, és megint engem igazoltál.

Megint te szeretnéd eldönteni, hogy ki a hazug, és ki a jóember. Nem érted-szerintem- az igazi demokráciát.

Ne te akard megmondani, kia jóember, és ki a rossz. Bízd az emberekre a döntést. (vagy hülyének nézed őket erre?)
Nekem te ne sorold, hogy az egyik milyen gonosz, el tudom dönteni. Azt is el tudnám dönteni, hogy amit nekem kínálsz helyette, az valóban jobb lesz nekem. Vagy nem tudsz ilyet kínálni?

Megbízol te a választókban? Nem, te csak odáig vagy képes eljutni, mint a többi ballib, hogy mindenki hülye rajtuk kívül. Aztán csodálkoznak, hogy az emberek mégsem őket választják. Eszetekbe se jut, hogy nem erre kíváncsiak az emberek, hanem arra, hogy mit tennél te más, jobbat. Az meg nem megy.

GNDL 2018.09.14. 16:44:53

@6.Lenin: „Aki nem képes összefoglalni néhány sorban a mondanivalóját, az hazudni szeretne”

Nézd, én csak leírom a véleményem. Onnantól fogva hogy képtelen vagy cáfolni csak kocsmai szintű személyeskedéssel reagálsz, hidd el nem az én véleményem minősíted... :)

Attilajukkaja 2018.09.14. 16:48:33

@6.Lenin:
"A ballib az nem ideológia, ez egy jellembeli kérdés"
"Bármilyen aljasságra is képesek a saját céljaik érdekében."
Ennél habonyibb bérkommentelést már rég olvastam. :o)
Én ma megszavazok neked erre a kommentedre három narancsot az ötből. Még kicsit fejlődnöd kellene a mocskolódó stílusban és a pocskondiázásban, de látok benned fantáziát. Egyértelműen fejlődőképes vagy, az orális kihíváson is nagyon várjuk a majd teljesítményedet. Én nem mondanék le rólad. Remélem, a többiek is így ítélik majd meg a teljesítményedet! Nehezen viselném el, hogy ennyi befektetett munka után kiesnél!

6.Lenin 2018.09.14. 16:50:18

@GNDL:

Orbán már legalább százszor elmondta, hogy a régi, jobb-, és baloldali felosztásnak ma már semmi értelme.

Kapitalizmust támogató baloldali párt. Nem érzed, hogy ez mekkora baromság már ma?
Vagy a mindent, és mindenkit kirekesztő liberalizmus, az a másik baromság.

Működő rendszerek kellenek, a régi ideológiákból átvéve azokat, ami már elfogadott, mert működőképe, a többit el kell vetni.

Sokan csak azt értették meg belőle (ha értették, vagy szerették volna érteni), hogy illiberalizmus. Ettől beszartak, hogy a hatalmuknak vége. Mert azt sejtik már, ha Orbán mond valamit, az előbb utóbb igaz is lesz, megvalósul, sikeres lesz.

Etniez 2018.09.14. 16:50:51

@putris72: Egy: nem vagyunk tesók. Kettő: én annyit mondtam, hogy azon a bíróságon akar Orbán pereskedni, amelyiknek a jogerős ítéletét nem hajtja végre.
Ha nem érted, hogy ez mekkora nonszensz, akkor keress mást beszélgetni, mert nem egy értelmi szinten mozgunk.

GNDL 2018.09.14. 16:52:11

@6.Lenin: Fentebb szerintem elég világosan leírtam, hogy egyáltalán nem számítanak a választási eredmények 2012 óta, mivel azzal hogy Orbánék leépítették a jogállamiságot és megszállták a demokratikus intézményrendszereket, így korlátozva ezek hatékony működését (lásd ennek igen erős gyanúját szavazta meg az EP legutóbb), Magyarországon már nem lehet szabad és tiszta választásokat rendezni.

Te nyugodtan hivatkozhatsz elcsalt választások állítólagos eredményeire, de ezzel még nem cáfolod az általam fentebb írtakat. :)

Én személy szerint kizártnak tartom, hogy egy szabad és tiszta választáson amelyen _minden feltétel_ adott ahhoz hogy valóban szabad és tiszta választás legyen, Orbánék nem hogy kormányra de a parlamentbe sem kerülnének be. Hamarosan ezt te is megtudod majd. :)

6.Lenin 2018.09.14. 16:53:52

@GNDL:

Mit kéne nekem bizonyítani? Amit írsz már régóta, az maga a bizonyíték, csak nem vagy képes elfogadni, mert te nem tudod a sajátodat megvédeni.
Természetes, hogy az a te véleményed, és eddig nem tudtál meggyőzni arról, hogy igaz is.

Attilajukkaja 2018.09.14. 16:54:20

@GNDL:
" Fidesz-KDNP egy posztkommunista bűnszervezet, és tulajdonképpen ha megtörtént volna a rendszerváltás ez a bűnszervezet nem hogy kormányra vagy akár csak a parlamentbe nem kerülhetett volna, de nem is létezhetne."
Így igaz. Az a furcsa, hogy más kormányunk nem is volt az elmúlt 30 évben, ... és az emberek zöme el sem tud képzelni másikat.
Ez a legnagyobb baj!

GNDL 2018.09.14. 16:56:00

@6.Lenin: „Orbán már legalább százszor elmondta”

Hazudott már olyasmit is hogy ő sosem hazudott... meg hogy ők sosem nyomnák el a kritikus véleményeket... mindezt azután hogy még az előzőleg az ő pártja holdudvara által alapított Magyar Nemzetet és Heti Választ is bezáratta, csak mert nem feküdtek le a propagandagépezetének... :D

Leszarom mit mond ez a félkegyelmű. _Te_ említetted hogy így-úgy jobboldaliak, én pedig megemlítettem hogy Orbán és hívei a fenét jobboldaliak. Ennyi történt, aztán jöttél hirtelen hogy nem is számítanak ezek az ideológiák...

Tényleg elég nyomi a vitakészséged. :)

6.Lenin 2018.09.14. 16:57:04

@GNDL:

3 millió embert néztél most hülyének. Mennyi ellenében?

www.atv.hu/thumbnail/772x0fit/e/f3/13000.jpg

GNDL 2018.09.14. 17:00:29

@Attilajukkaja: A rendszerváltás hiánya miatt tulajdonképpen az MSZMP és a Hazafias Népfront politikai kalandorjai marakodnak a hatalmon évtizedek óta... a Fidesz és az MSZP. Miközben mára az ország meg a varrásainál foszlik...

De annyi még hozzátartozik a történethez, mivel a fideszes elvtársak szoktak teli torokból kommunistázni, hogy az MSZP mára legalább háttérbe szorította a tényleg megosztó egykori elvtársakat (Lendvai, Kovács, Szekeres), a Fidesz pedig nem csak hogy államtitkári posztokat osztogat olyanoknak mint Fónagy, de tök jó ötletnek tartották 2016 október 23-án egy 56-os megemlékezésen kitüntetni és előléptetni az egyik egykori három per kettes besúgójukat. :)

6.Lenin 2018.09.14. 17:04:35

@GNDL:

Nem ,és nem érted.
Állandóan a saját elfogult véleményedre hivatkozol, mint az egyetlen, tévedhetetlen igazságra. De miért is azt kellene mindenkinek elfogadnia?

Szavaztak az emberek egy másik felkínált árúra. A másik rossznak, elfogadhatatlannak bizonyult. Mi ebben a bonyolult? Nem egy parlament döntött így, hanem a választók.

Nem tudod elfogadni? jogos, de közben végig azt szeretnéd igazolni, hogy több millió ember döntött rosszul, mert nem rád szavazott. Miért nem kínálsz jobbat,de a döntést megint rájuk bízva.
Képtelen vagy ezt megérteni, és ezzel tökéletesen bizonyítod, amit eddig írtam erről.

GNDL 2018.09.14. 17:07:07

@6.Lenin: Kezdtem ott ezt a szálat, hogy fentebb leírtam, mi a probléma Magyarországon: fideszes kézben a médiapiac, objektív és kiegyensúlyozott tömegtájékoztatás nem létezik. Bármiféle kontroll nélkül költhetnek bármennyit ostoba kampányokra a fideszes elvtársak, miközben korlátozzák az ellenzéki pártok eszközeit, főleg választások előtt a kampányköltségeiket (ÁSZ, ugye). Nem működik az igazságszolgáltatás, mivel nem hogy futni hagyják a korrupt kormánypárti kalandorokat, de az ügyészség és a rendőrség fedezi őket.

Ezek a tények.

Erre te megint jössz egy irreleváns baromsággal, hogy ennyi meg annyi millió...

Hidd el nagyon hamar be fog szaladni 10% alá a Fidesz-KDNP, ha lesz újra független igazságszolgáltatás, és az állampolgárok is objektíven tájékoztatva lesznek, hogy gyakorlatilag két kézzel fosztogatják a közpénzeiket a fideszes elvtársak... :)

Attilajukkaja 2018.09.14. 17:08:57

@GNDL:
Mit mondjak erre? Teljesen egyetértek! :o((((
A gond, hogy az emberek egy része beszopja, amit a Fidesz kommunikál. Mert semmiben sem különösen jók, de a hazudozásban bajnokok! És erre egy egész iparágat fejlesztettek ki a mi adópénzeinkből.
És most sem ők, hanem mi szégyenkezünk a Sargentini-jelentés miatt, pedig az ő saruk, nem a magyar embereké.

GNDL 2018.09.14. 17:09:11

@6.Lenin: „Szavaztak az emberek egy másik felkínált árúra.”

Nem tudjuk hogyan szavaztak a Zemberek, és nem tudjuk hogyan szavaztak volna ha szabad és tiszta választások lettek volna.

Hagyd már ezt a populista lózungot... saját véleményedért vállalj felelősséget, ne pedig tologass itt magad előtt elcsalt választások valamiféle eredményét. :)

Az MSZMP-nek is 102%-a volt. És? Szerinted azért mert a Zemberek imádták őket?

6.Lenin 2018.09.14. 17:17:43

@GNDL:

Még mindig nem érted.

Te tényként közlöd a saját véleményed.
Mit számít ma az internet, mobil világában néhány senki által nem olvasott újság, napilap.
Gondolod a 10 perce3nként közvetített hazugság igazzá válik az emberek fejében?
2010 előtt fordított volt a helyzet és mégis óriási fölénnyel nyert a Fidesz, vagy bukott le a ballib oldal, tök mind1.
Nyilván egyszer a Fideszt is leváltják, senki sem él örökké. Eddig mindent leváltottak, sok ideológia, rendszer ment as süllyesztőbe. ezzel az ég világon nem mondtál újat.

Ma a helyzet nem ezt igazolja, hogy a Fidesz bukás előtt állna, sőt.

Ha megnézzük az idén történ választások trendjét Európában, semmi sem igazolja a véleményedet, inkább az ellenkezőjét.

GNDL 2018.09.14. 17:22:25

@6.Lenin: Itt egy példa, csak hogy megértesd (nem fogod) hogy miről van szó: mertek.eu/2018/07/13/mintha-tajekoztatas/

És ez nem csak a választások előtt ment így, nem csak a közmédiában, hanem évek óta ez van az országban amióta Orbánék átvették a hatalmat a médiapiac és így a tömegtájékoztatás fölött.

Egyszerűen nem tudjuk, hogyan szavaznának a polgárok, milyenek lennének a jelenlegi pártok erőviszonyai, ha létezne legalább objektív és kiegyensúlyozott tömegtájékoztatás. Nem tudjuk milyen szavazatarányok jönnének ki ha nem manipulálnák a leadott szavazatokat (szerinted miért nem adtak ki feldolgozottsági adatokat április 8-án urnazárás után éjjel 11-ig?). Sőt, főleg annak tükrében nem tudjuk hogy mennyien támogatnák a Fidesz-KDNP-t, ha az igazságszolgáltatás már börtönbe vágta volna minden korrupt politikai kalandorjaikat, kezdve az adófizetőket bűnszervezetben milliárdokkal megkárosító Tiborczal. Gondolod olyan népszerű lenne Orbán ha mindenki előtt világos lenne az országban hogy az Orbán-család gyakorlatilag egy az adófizetők pénzének fosztogatására szakosodott maffiaszerű bűnszervezet? :)

De akkor nézd a másik oldalról: nem kevesebbet állítasz, mint hogy szerinted az MSZP-SZDSZ azért nyert újra választást 2006-ban, ráadásul jóval nagyobb fölénnyel mint 2002-ben, mert annyira jól kormányoztak addig.

Igaz ez az állítás? :)

6.Lenin 2018.09.14. 17:25:21

@GNDL:

Akkor még 1szer:
www.atv.hu/thumbnail/772x0fit/e/f3/13000.jpg

Ez van most. Mi lesz 20 év múlva? Nem tudom, csak vannak sejtéseim.

GNDL 2018.09.14. 17:28:34

@6.Lenin: „Te tényként közlöd a saját véleményed. ”

Vagyis másként fogalmazva: olyasféle tényeket állítok amelyeket képtelen vagy cáfolni. Ami érthető, tényeket nehezen lehet cáfolni. :)

„Mit számít ma az internet, mobil világában néhány senki által nem olvasott újság, napilap.”

Azért Mészáros & Mészáros és Andy Vajna 250+ print és több tucatnyi online sajtótermékét plusz az országos tévé- és rádióadóikat amelyeknek gyakorlatilag 95%-os a média elérése nem nevezném „néhány senki által nem olvasott újságnak”... :) Tulajdonképpen a közéleti és politikai hírcsatornák a ma már csak nevében közmédiával szinte teljes egészében Orbán irányítása alatt állnak.

„2010 előtt fordított volt a helyzet”

Elképesztő módon nem igaz, gyakorlatilag a 90-es évek előtt volt olyan a médiahelyzet Magyarországon mint manapság. Sosem volt még ilyen szinten állami irányítás alatt a tömegtájékoztatás az MSZMP után.

„Ma a helyzet nem ezt igazolja, hogy a Fidesz bukás előtt állna”

Ha nem félnének a bukástól akkor nem csalnák el a választásokat sem.

„Ha megnézzük az idén történ választások trendjét Európában”

A Fidesz legfeljebb 10-15%-ot kaphatna, mert a fasiszta pártoknak hagyományosan csak ekkora a támogatottságuk... de lásd Berlusconi pártját, ami a nagyfőnök korrupciós és szexbotrányai alaposan megviseltek, a parlamenti bejutásért küzd.

GNDL 2018.09.14. 17:30:46

@6.Lenin: „Akkor még 1szer”

Ha az előbb nem érdekelt, akkor most szerinted érdekelni fog? :) Ezek nem a valós támogatottsági adatok.

Előbb legyen jogállamiság, előbb legyenek független hatalmi ágak és fékek és ellensúlyok, előbb működjön az ügyészség, előbb legyen független verseny- és médiafelügyelet. Aztán visszatérhetünk rá, hogy olyan korrupt és fasiszta pártok mint a Fidesz-KDNP mennyire népszerűek... egyáltalán hány párttagjuk marad szabadlábon. :)

GNDL 2018.09.14. 17:32:12

@6.Lenin: „Mi lesz 20 év múlva?”

Te inkább azzal foglalkozz hogy mi lesz legfeljebb fél év múlva, ha az EU tovább szabotálja az uniós források folyósítását. :D Tudod, aminek nagy részét már a költségvetés terhére elverték a fideszes elvtársak...

taga20 2018.09.14. 17:36:35

@6.Lenin: ez annyira szánalmas szar, mint te, és a kibaszott gazdád és bandája!

te szerencsétlen barom!

Boar. 2018.09.14. 17:39:21

@Attilajukkaja: Régen veres dorottya néven rontotta itt a levegőt.

6.Lenin 2018.09.14. 17:39:59

@GNDL:

Nézzük meg mik is voltak az előzmények.

Az első két választás környékén a Fidesz 5 % környékén vergődött, kereste a helyét.
98-ban kormányra kerültek, koalícióban, ami meg is mutatta minden hibáját.
Ezek ellenére az ország mégis megindult egy más úton.
2002-ben hiába nyert a Fidesz, nem tudott kormány alakítani-szerintem szerencséjére.
De Orbán is így nyilatkozott akkor, a Fidesznek csak kétharmaddal szabad nyernie.
2010-re el is érték. Azóta megy is a szekér. Természetesen nem hibátlanul.

Én meg tudok bízni az emberekben, képesek dönteni.

Attilajukkaja 2018.09.14. 17:42:10

@Boar.:
"Régen veres dorottya néven rontotta itt a levegőt."
Aha! Köszönöm!

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.14. 17:43:43

@Attilajukkaja:

A vallási dogmák Istentől vannak, azaz igazságok.

GNDL 2018.09.14. 17:49:45

@6.Lenin: „Nézzük meg mik is voltak az előzmények.”

Nem ez volt a kérdés.

Te nem kevesebbet állítasz, mint hogy az MSZP-SZDSZ 2006-ban azért nyert újra választást, ráadásul ahogyan ezt is említettem a 2002-esnél nagyobb támogatottsággal, mert olyan remekül kormányoztak 2002-2006 között.

Valóban remekül kormányoztak 2006-ig? Esetleg nem az történt, hogy meghamisították a teljesítményüket tükröző adatokat, visszaéltek kormányzati pozíciókkal és félrevezető plakát- és reklámkampányokkal valamint a tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségüknek nem eleget téve félrevezették a választópolgárokat és így befolyásolták a választások kimenetelét?

Esetleg a Fidesz nem ugyan ezt teszi? :)

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.14. 17:51:38

@Attilajukkaja:

"Sosem voltál egy eszme híve."

De, voltam.

"hirtelen nagyon vallásos lesz"

Sose voltam nagyon vallásos. Az utóbbi 3 hónap alatt EGYSZER voltam templomban.

S én racionális alapon lettem hívő, még kb. 20 évesen. Nem sértődésből, életbeli gondtól.

"Mert az egy megnyugtató menekülőút."

Így igaz, a materializmus zsákutcájából kiút.

"És persze mindig keres valakit/valamit, akit/amit kinevezhet ellenségnek."

Ha nem lenne ellenség, nem lennének problémák a világban.

Lehet persze a homokba dugni fejünket, de mire jó ez?

"A kérdésem az lenne, hogy pontosan mitől félsz?"

Csak a haláltól. Ami azt hiszem normális dolog. Ez ösztönös félelem.

"Mit hozhat a fejedre (Európa fejére) a téged megállíthatatlanul és kegyetlenül üldöző liberalizmus?"

A liberalizmus gonosz eszme, az emberi rosszra épít, ezért nem szabad engedni tobzódását.

"Mitől félsz ennyire, hogy képes voltál akár Orbánra is szavazni? Pedig pontosan tudod, mit művel."

Orbán jelenleg ideális politikus a magyar viszonyokra. Bárki más a választékból rosszabbul kormányozna. Nem félelemből szoktam szavazni, hanem racionális számításból.

"nem egy öreg megkeseredett troll, akinek a pénzért gyűlölködés maradt az egyetlen szórakozása"

Ezt meg kire írtad? Saját magadra? Hidd el, mindig van lehetőség aváltozásra, sose késő. Nézd a jót, a szépet, akard az igazat, s kész leszel kinevetni a liberális barbárságot, mely körülveszi mindennapjainkat.

6.Lenin 2018.09.14. 18:00:25

@GNDL:

2006-ban még nem nyert volna a Fidesz kétharmaddal. Jól kormányzott volna valaki 2002-2006 között? Na ezt a "jó kormányzást" használta fel a Fidesz , hogy közel kerüljön egy kétharmados győzelemhez.
Ha 2006-ban elzavarják Gyurcsányt, 2010-ben még nem nyert volna kétharmaddal, talán soha azóta se.
Sehol nem állítottam, hogy tökéletesen kormányoz a Fidesz, de szinte 2006-óta az történik, amit Orbán szeretne. Sőt, ez ma már teljesen világos.

Lehetne, lehetett volna többet is kihozni ebből az országból? Ez lehetne egy jó vitatéma.

6.Lenin 2018.09.14. 18:08:44

@GNDL:

"Esetleg a Fidesz nem ugyan ezt teszi? :) "

2002-2010 között a "jólét" nem volt érzékelhető az emberek számára. Ezt jól mutatta a 2008-as népszavazás. elküldték Feri a p-ba.

Ma az emberek jóval jobban élnek, ők ezek szerint döntenek. Nincsenek hatalmas kormány ellenes tüntetések. amik vannak, azok inkább közröhej szinten vannak.

A kormány bukására jelenleg semmi nem mutat. A véleményed főleg nem arra utal, hogy a közeljövőben ennek realitása lenne.

Attilajukkaja 2018.09.14. 18:14:47

@balcán maxval bircaman:
""Sosem voltál egy eszme híve.
De, voltam."
Úgy értette, sosem voltál EGY eszme híve, mert váltogattad a hited.

"Sose voltam nagyon vallásos. Az utóbbi 3 hónap alatt EGYSZER voltam templomban."
Ehhez képest nagyon nyomatod a keresztény nézeteidet, ... amikor éppen jónak látod.

"én racionális alapon lettem hívő, még kb. 20 évesen. Nem sértődésből, életbeli gondtól."
Értem. De azóta vallásos vagy, ami magába foglalja a dogmatikus életszemléletet.

"Így igaz, a materializmus zsákutcájából kiút."
Ezt is megértem. Sokan vannak ezzel így. Amikor nem találnak kapaszkodót a valós, materialista életükben, akkor a mennyekbe keresik azt. Nincs is ezzel semmi baj, amíg ugyanezt nem akarják ráerőltetni a nem hívő többségre.

"Ha nem lenne ellenség, nem lennének problémák a világban."
Mindig lesznek ellenségek. Ha nem, ti akkor is kitaláljátok őket!

Lehet persze a homokba dugni fejünket, de mire jó ez?

"Csak a haláltól. Ami azt hiszem normális dolog. Ez ösztönös félelem."
Már megint megpróbálod kikerülni a válaszadást egy közhellyel. :o)))
Te tényleg azt hiszed, hogy a liberalizmus hozza el az emberekre a halált? Ezért hiszed, hogy a liberalizmus áldozata vagy? Ezt te sem gondolod komolyan!!! :o))))))))))))))

"A liberalizmus gonosz eszme, az emberi rosszra épít, ezért nem szabad engedni tobzódását."
Jajj, ne már! Ennyire nem tudsz értelmes választ adni? Pedig már nem először kérdezlek ez ügyben. Az ilyen sátánista jövendölések senkinek sem jönnek be. :o)))))

"Orbán jelenleg ideális politikus a magyar viszonyokra."
Ha itt élnél, talán nem mondanál ilyen sületlenségeket. A pálya széléről persze könnyű bekiabálni!

"Bárki más a választékból rosszabbul kormányozna."
Honnan tudod? BÁRKI jobban kormányozna, mint Viktor Győzövics.

""nem egy öreg megkeseredett troll, akinek a pénzért gyűlölködés maradt az egyetlen szórakozása"

Ezt meg kire írtad? Saját magadra?"
Mi van? Ezt nem én írtam rólad!!!!!

putris72 2018.09.14. 18:17:32

@Etniez: Az értelmi képességed zéró,és a szövegértésed is!Orbán meg mondta,hogy nem hajtjuk végre,mivel az unios csatlakozási szerződésben nincs ilyen!Ez a kérdés az adott ország hatáskörében tartozni!A kérdésem még mindig az hozzád,hogy minek kvóta,ha szerintetek nincsenek is migránsok!Még valami!Vajon feltűnt,hogy senki,de tényleg senki nem tartotta be ezt a kötelező kvótát!Talán 2-3 ország vett át pár embert !Töredékét a ráesőnek ,akik viszonylag gyorsan le is léptek onnan!

Attilajukkaja 2018.09.14. 18:19:21

@balcán maxval bircaman:
"A vallási dogmák Istentől vannak, azaz igazságok."
A Fidesz dogmái pedig Viktor Királytól, nem igaz? Egy és ugyanaz.
Ennyire te sem lehetsz elkeseredve, hogy ezt komolyan is higgyed. Aztán meg csodálkozol, ha mindenki meg van róla győződve, hogy csak pénzért kommentelsz ilyesmiket 24/7-ben!!! Mert más munka mellett ez nyilván nem menne.

putris72 2018.09.14. 19:01:31

@GNDL: Nem nem ugyan ezt teszi! Mivel a Fidesztől nem néznék el,hogy meghamisítja az adatokat,hisz minden szarér-húgyért csesztetik!Bezzeg a szocikkal milyen elnézők voltak! hvg.hu/hetilap.melleklet/200612HVGFriss12199 polgarportal.hu/gyurcsany-hazugsagai-avagy-az-igazsag-pillanata/ Ha ennek a töredékét próbálta volna meg a Fidesz megcsinálni itt nem 7-es cikkely lenne hanem világvége! És mint csinált az Unió?Semmit! Na ez a másik dolog miérthiteltelen a balibb itthon és ott kint is!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.09.14. 19:14:35

Ez a nívótlan "Tények" ugyanazt csinálja, mint mikor ez a blog bejelenti, hogy a Fidesz megbukott...

GNDL 2018.09.14. 19:37:04

@6.Lenin: „ Jól kormányzott volna valaki 2002-2006 között?”

Igen, ez volt a kérdés. Amire kínosan kerülöd a válaszadást. :) Mivel ugye ha a Fideszt azért választották újra 2014-ben is és 2018-ban is mert jól kormányoztak, akkor ezek szerint az MSZP-SZDSZ-t is azért választották újra 2006-ban mert jól kormányoztak.

A különbség annyi a 2006 utáni MSZP-SZDSZ és a 2018 utáni Fidesz-KDNP között, hogy utóbbiak még nem buktak le azzal, hogy manipulálják a teljesítményüket tükröző adatokat, és ezzel valamint a „sikerkampányaikkal” megtévesztik a választókat... de ami késik, ugye... :)

„Ezt jól mutatta a 2008-as népszavazás. elküldték Feri a p-ba.”

A 2008-as demagóg hülyeségnek semmi köze nem volt a „jóléthez”. Az a „szocialista” népszavazás is csak arra világított rá, hogy a Fidesz és Orbán milyen távol állnak a jobboldali filozófiától... gyakorlatilag pont az ellentétes oldalon.

„emberek jóval jobban élnek, ők ezek szerint döntenek”

Tehát akkor szerinted 2006-ban is ezért választották újra az MSZP-SZDSZ-t. Értem.

„Nincsenek hatalmas kormány ellenes tüntetések.”

750 ezer ember hagyta el az országot, csak az elmúlt években, és a felmérések szerint további 1 millió készül erre. De, vannak tüntetések. Csak a lakosság nagy része, főként a fiatalok lemondtak az országról, és ők azzal tüntetnek hogy mennek...

Persze olyasféle tüntetéseket ne is várj, mint amilyenek 2006-ban voltak. A hungarista söpredékét most nem fogja Orbán kivezényelni randalírozni saját maga ellen... :)

„A kormány bukására jelenleg semmi nem mutat.”

2006 májusában utalt erre bármi is? :)

GNDL 2018.09.14. 19:42:08

@putris72: „Mivel a Fidesztől nem néznék el,hogy meghamisítja az adatokat”

Erről az Eurostat tudna mesélni nem keveset. Most is azért kell közel 1 százalékponttal felfelé korrigálni a GDP arányos államadósság számait mert Orbánék meghamisították ezeket az adatokat is. Vagy nézd át az Eurostat jelentéseket, a magyar adatok mögött jellemzően több csillagokkal is jelzik hogy az ő számításaik eltérnek a magyar kormányzat által nyilvánosságra hozott adatoktól.

De, sajnos sokkal pofátlanabbul manipulálják Orbánék az adatokat. Szerinted ha annyira jók a gazdaság számai ahogyan azok papíron most mutatnak, akkor miért nem minősítik tovább felfelé az adósbesorolást? Mit gondolsz, miért nevezik Orbán gazdaságát a nemzetközi elemzők „Patyomkin-gazdaságnak”? :)

Szóval lesz még itt meglepetés, elvtársak... :)

„És mint csinált az Unió? Semmit!”

Mondjuk egy több éves folyamat után ma ott tartunk hogy kétharmaddal megszavazták a 7-es cikkelyes eljárás elindítását.

Azért ez nem semmi. :)

6.Lenin 2018.09.14. 20:02:17

@GNDL:

@6.Lenin: „ Jól kormányzott volna valaki 2002-2006 között?”

"Igen, ez volt a kérdés. Amire kínosan kerülöd a válaszadást. :) Mivel ugye ha a Fideszt azért választották újra 2014-ben is és 2018-ban is mert jól kormányoztak, akkor ezek szerint az MSZP-SZDSZ-t is azért választották újra 2006-ban mert jól kormányoztak."

Erre a "kínos" kérdésedre ezt válaszoltam:

"2006-ban még nem nyert volna a Fidesz kétharmaddal. Jól kormányzott volna valaki 2002-2006 között? Na ezt a "jó kormányzást" használta fel a Fidesz , hogy közel kerüljön egy kétharmados győzelemhez.
Ha 2006-ban elzavarják Gyurcsányt, 2010-ben még nem nyert volna kétharmaddal, talán soha azóta se.
Sehol nem állítottam, hogy tökéletesen kormányoz a Fidesz, de szinte 2006-óta az történik, amit Orbán szeretne. Sőt, ez ma már teljesen világos."

Szerintem a Orbán 2006-ban tisztában volt azzal, hogy még nem nyerhet kétharmaddal.
2006 ősze után Orbán mindent megtett, hogy ez a kétharmad a lehető leghamarabb összejöjjön. "Hála" Ferinek, az akkori szociknak, libsiknek, népszavazásnak,Bajnainak, ez 2010-re össze is jött. Orbán ezt el tudta érni. Megcsinálta.

A mai ellenzék 8. éve nemhogy ugyanezt meg tudná tenni, de éppen ellenkezőleg, azóta csak marginalizálódnak folyamatosan.

Itt az óriási különbség. És bárhogy is próbálkozol itt , ennek még a nyomait sem észlelni. Ha minden így marad, akkor ennek az ellenzéknek 2022-re menthetetlenül vége.
Más meg nem is látszik. Sőt matematikailag is lehetetlen lesz, hiszen nem marad annyi szavazó, hogy a Fideszt érdemben meg tudná bárki is szorongatni. Bárki.
Miért foglalkozol politikai kérdésekkel?

6.Lenin 2018.09.14. 20:16:32

@6.Lenin:

Talán az zavarta meg ezt a négybetűs gyereket, hogy nem részleteztem pontosan...

"Ha 2006-ban elzavarják Gyurcsányt, 2010-ben még nem nyert volna kétharmaddal, talán soha azóta se."

A ballibeknek kellett volna elzavarniuk, hiszen a Fidesz akkor még nem volt elég erős ehhez. Tényleg nem teljesen érthető egy laikusnak, bár az előzőleg írtakból, szerintem nem olyan bonyolult erre rájönni. így talán már egy hozzánemértőnek is kicsit világosabb a dolog.

GNDL leesett végre?

Etniez 2018.09.14. 20:56:27

@putris72: te tényleg nem érted :D
Egy percig röhögtem a hozzászólásodon, ne hagyd abba!

GNDL 2018.09.14. 23:04:11

@6.Lenin: „Erre a "kínos" kérdésedre ezt válaszoltam”

Vagyis nem válaszoltál a konkrét kérdésre... ami egyébként hiszed vagy sem, de sokatmondó, többet ér a terelésed és a mellébeszélésed mint ha csak akár röviden válaszoltál volna...

De miért is gondoltam hogy a fideszes trollok intellektuális szintje meghaladja majd a főtitkár elvtársuk igen alacsony szintjét, mi? :D

„Ha minden így marad, akkor ennek az ellenzéknek 2022-re menthetetlenül vége.”

Ha minden így marad, akkor Magyarország 2019-20-ra kifut a pénzéből (ami egyébként az EU pénze) és a 2008-as válságnál sokkal sötétebb idők köszöntenek majd rátok... majd emlékezz hogy valaki ezt egyszer már mondta. :)

„Miért foglalkozol politikai kérdésekkel?”

Ebben nincs semmiféle politika, a Fidesz-KDNP nyolcadik éves ámokfutása tömény büntető törvénykönyv... gazdasági bűncselekmények, korrupciós bűncselekmények, hivatali visszaélés, hűtlen/hanyag kezelés... köztörvényes bűncselekmények... hazaárulás, például... A Fidesz-KDNP-nek tulajdonképpen több mint egy évtizede semmiféle politikája nincs. Ha szerinted van, akkor gondolom tudod idézni a programjukat is... :)

Menjünk RÖHÖGNI a lipsiken a vasárnapi tüntetésre. 2018.09.15. 06:11:25

@GNDL: "A Fidesz-KDNP-nek tulajdonképpen több mint egy évtizede semmiféle politikája nincs. "

Hát ez pont hogy a 23 millio románozo, szemkilövetökre volt igaz, akik 2010-re csödbe vitték az országot.

6.Lenin 2018.09.15. 09:33:45

@GNDL:

Aztán veled is egy nagy intellektuális kihívás "vitatkozni".

3x megnyert kétharmados választás után, meg az azóta is látható trendre-az ellenzék teljes lecsúszása a bejutási küszöb alá- nem olyan nagy előrelátás, hogy 22-ben is bukik az ellenzék. Más erő meg nem látszik, senki, sehol.

Erre jössz egy semmivel sem igazolható vágyálommal, hogy 19-20-ban megbukik a Fidesz.

Ez nem vita GNDL, ez szánalmas vergődés a részedről.

Boar. 2018.09.15. 10:03:43

@6.Lenin: Pontosítsunk. 3xELCSALT kétharmados választás után, amint elapadnak az uniós pénzforrások és kibukik, hogy a hazai gazdaság versenyképessége megközelíti a meztelen csigáét 100 méter gáton, a korrupciós pénzekkel fegyelmezett fideszbrancs magát falja fel...

6.Lenin 2018.09.15. 10:07:39

@Boar.:

Álmodozz csak, kiskirály. még mindig jobb, mintha késsel rohangálnál a Kossuth téren.
Majd elmúlik, mint a pattanások a képeden, kinövöd idővel.

Boar. 2018.09.15. 11:09:36

@6.Lenin: Biztasd csak magad, kisköcsög...rövidesen úgyis szembejön a valóság amikor már nem kelessz a gazdáidnak és mehetsz vissza a kamionsorra...

6.Lenin 2018.09.15. 11:43:24

@Boar.:

Tegnap szembejött a valóság, szerettem volna közelebbről is megnézni, de olyan alacsonyan voltatok, hogy olyan mélyre nem tudtam lehajolni. Kár, pedig érdekelt volna, hogy mi a fasz olyan büdös, de szerencsére nem léptem bele. Valami nagyon picik üvöltöttek, hogy majd mi, meg bukni fogtok, meg hasonlók. Érdekelt, hogy mi a faszok lehetnek, de amint írtam olyan picik voltak, hogy csak a hangjukat hallottam, igaz azt is csak halkan.

Boar. 2018.09.15. 12:00:11

@6.Lenin: Ne aggódj, kamionos szopóskurvaként nem lesz lóvéd drogra, nem fogsz ilyen szörnyűségeket hallucinálni...
Félned inkább attól kell, hogy a tartótiszted kikotyogja a nevedet...alighanem igen gyorsan akadna valami jóérzésű polgár aki a szádon át tépné ki a beleidet...

GNDL 2018.09.15. 14:37:33

@Menjünk RÖHÖGNI a lipsiken a vasárnapi tüntetésre.: Egyrészt nyolcadik éve a Fidesz-KDNP-n kívül _minden_ magyarországi politikai szervezetnek van nyilvános, így ismerhető, ellenőrizhető és _számonkérhető_ politikai programja... ami igazán röhejes hogy még a kétfarkúaknak is, tehát viccpártként is „komolyabban” veszik a választópolgárokat mint Orbán a híveit.

Másrészt meg:

„akik 2010-re csödbe vitték az országot”

Ennek kapcsán nem velem állsz vitában hanem Varga Mihállyal, aki közvetlenül a 2010-es kormányváltás után jelentette ki hogy „nem voltak szerencsések a kijelentések az államcsőddel kapcsolatban”: index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/05/letette_jelenteset_a_csontvazbizottsag

Szóval így több mint nyolc év távlatában ha már programot, jövőképet, egyáltalán bármiféle kormányzati koncepciót nem tudnak mutatni a fideszes elvtársak, legalább az ostoba kommunikációjukat összehangolhatnák. :) Hülyeséget persze lehet beszélni, de akkor az legyen következetes hülyeség... :D

6.Lenin 2018.09.15. 14:47:04

@Boar.:

"igen gyorsan akadna valami jóérzésű polgár aki a szádon át tépné ki a beleidet... "

"jóérzésű polgár"=baloldali,liberális, náci, komcsi. Láttam már ilyeneket.

GNDL 2018.09.15. 14:51:18

@6.Lenin: „3x megnyert kétharmados választás után”

2010 52%, 2014 40%, 2018 49%. Most abba nem mennék bele újra és újra, hogy 2012 után már nincsenek meg a legalapvetőbb feltételei sem a szabad és tiszta választások lebonyolításának Magyarországon, mert egyszerűen nem tudsz mit kezdeni ezekkel a tényekkel és igen látványosan képtelen vagy cáfolatokat vagy ellenérveket felhozni, inkább csak propagandaszerűen szajkózod a 2012 után alapjaiban elcsalt választások állítólagos eredményeit... de... a fenti arányok nálad egészen pontosan milyen matek alapján jelentenek bármiféle kétharmadot? :)

„22-ben is bukik az ellenzék. Más erő meg nem látszik, senki, sehol.”

Csak ismételni tudnám magam: Orbán fasiszta önkényuralmi rendszerében csak Orbán fasiszta állampártja nyerhet alapvetően általuk manipulált választásokat. Az önkényuralmi rendszerek jellemzően így működnek, és az önkényuralmi rendszereket jellemzően nem szabad és tiszta választásokon szokták elzavarni a halász falára, tekintve hogy önkényuralmi rendszerekben nem lehet szabad és tiszta választásokat rendezni... hangsúlyozom újra és újra. Ellenben többnyire megesik, hogy önkényuralmi rendszereket megbuktatnak, nos, hogy milyen eszközökkel azt mindig az adott helyzet dobja, de amikor erre kerül majd sor hamarosan, akkor ne legyen majd brühühü. Ugyanis ezt a helyzetet Orbán és fasiszta söpredéke idézte elő, tehát a következményeket is tessék majd ugyan ilyen nagy pofával viselni... ;)

„Erre jössz egy semmivel sem igazolható vágyálommal, hogy 19-20-ban megbukik a Fidesz.”

Egy szóval nem állítottam hogy 19-20-ban megbuknak, mindösszesen annyit írtam hogy nagyjából erre az időszakra tehető mire kifutnak az EU-s forrásokból, és aztán gyakorlatilag semmiféle más pénzügyi eszközük nem lesz hogy továbbra is fenntarthassák ezt a szocialista tervgazdálkodásra hajazó Patyomkin-gazdaságukat. És akkor bizony komoly bajban lesznek a fideszes elvtársak, ugyanis ha nem tudják eltartani ingyenélő híveiket, akkor a proli nagyon hálátlan tud ám lenni... lásd Gyurcsányból is milyen hamar kiábrándult a siserahada. :)

De egyébként ha már szóba hoztad: a Fidesz-KDNP legkésőbb 2012 január elsején megbukott, mind erkölcsi és mind politikai szempontból is... ugyanis ekkor lépett hatályba az alaptörvény fecnijük, amire a parlamentáris demokrácia semmibevételével lecserélték az addigi konszenzusos alkotmányt, valamint a saját fasiszta állampártjukra írt választási törvényük. Bár egyes alkotmányjogászok szerint a fideszes elvtársak alaptörvény fecnije jogilag is alapvetően illegitim, tehát mondhatni nincs olyan szempont ami alapján a Fidesz-KDNP ne bukott volna már meg.

Viszont továbbra is szkeptikus vagyok annak kapcsán hogy végre racionális ellenérvekkel fogsz válaszolni az ostoba fideszes propaganda szajkózása helyett... :)

6.Lenin 2018.09.15. 15:21:52

@GNDL:

Az első választásoknál a Fidesznek alig 5%-ot megfelelő támogatottsága volt. 2010-től 3x kétharmados győzelem. Választási csalásról beszélni elég meredek.
Szoros eredménynél nem zárom ki a lehetőséget, de ilyen óriási különbségek esetén nevetséges feltételezés.

A mai állapotok és a fasizmus közé egyenlőséget tenni, már egyenesen agyrém. Nem mondom, hogy nincsenek problémák, de, hogy ez fasizmus lenne, hát....????

Ha valóban olyan rosszak lennének a körülmények, amikről írsz, tulajdonképpen a kormány buktatása egy nagyon egyszerű feladat lehetne bármilyen ellenzéki erőnek.
8. éve még megszorongatni sem képes az ellenzék. Nincs szavahihető, elfogadható erő a piacon. Voltak próbálkozások, eltűntek, megszűntek. Nincs ilyen erő.1-2-3 %os támogatottságú kezdeményezések vannak, minden esély nélkül. A mai állás szerint a teljes ellenzék összefogása mellett is több, mit 10 %-os a Fidesz előnye. Reménytelen a váltás.

Nem volt konszenzuszos alkotmány, hacsak a ránk erőltetést nem nevezzük konszenzusnak. Az Alaptörvény jogilag tisztább az előzőnél, azt én is rossznak tartom, hogy nincs szélesebb támogatottsága, de ma semmilyen se lenne az, akkora a megosztottság.

Már megint a saját elfogultságtól sem mentes véleményed szeretnéd másokra erőltetni, mint az egyedüli igazságot. Ettől képtelen vagy megszabadulni.

Az én véleményem meg az, hogy aki azt mondja, semmi sincs rendben, az........., de az is, aki azt állítja, hogy minden rendben.

Az én véleményem az, hogy azt kell(ene) megvizsgálni, honnan indultunk 90-ben, és hol tartunk ma. Kikkel, milyen körülmények közt.
Lehetett volna másként? Kikkel? Milyen feltételekkel?
Ezt kéne hihetően feltárni, kínálni a rossz megoldások helyébe jobbat. Ez lenne az ellenzék feladata. Ilyen nincs, sajnos. Pedig mindenkinek-a kormánynak is- ha lenne, jobb lenne.

GNDL 2018.09.15. 15:25:28

@6.Lenin: Tudod mit jelent az ha valami irreleváns? Nos, gyorsan nézz utána, ugyanis a te véleményed az. :)

Lásd mivel zártam fentebb: „továbbra is szkeptikus vagyok annak kapcsán hogy végre racionális ellenérvekkel fogsz válaszolni az ostoba fideszes propaganda szajkózása helyett”.

Erre mit csinálsz? Újra megismétled az ebben a témában irreleváns ostoba fideszes propagandát...

Öreg, aztán csodálkozol hogy a fél világ és az EU kétharmada ostoba parasztnak tart titeket. :D

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.15. 15:36:22

@Attilajukkaja:

"Úgy értette, sosem voltál EGY eszme híve, mert váltogattad a hited."

Így igaz, de ezzel mi a baj?

"Ehhez képest nagyon nyomatod a keresztény nézeteidet, ... amikor éppen jónak látod."

Így igaz, mert a kereszténység üzenete pozitív.

"én racionális alapon lettem hívő, még kb. 20 évesen. Nem sértődésből, életbeli

"vallásos vagy, ami magába foglalja a dogmatikus életszemléletet"

Nem, a keresztény dogmák csak pár, teológiai kérdésre vonatkoznak.

"nem találnak kapaszkodót a valós, materialista életükben"

Nincs rosszabb dolog, mint álkapaszkodót találni a materiális világban...

"Te tényleg azt hiszed, hogy a liberalizmus hozza el az emberekre a halált?"

Így igaz.

6.Lenin 2018.09.15. 15:43:28

@GNDL:

Gondolom nem tudsz elfogadhatóan érvelni, jössz az ilyen ferdült lelkivilágra jellemző mocsokkal. Szerintem bármit is írtam volna, ugyanez lett volna a válaszod. Nyitott könyv vagy előttem. Magadat minősítetted.

Boar. 2018.09.15. 15:55:12

@6.Lenin: "Választási csalásról beszélni elég meredek."
Mit is mondhatnék erre...észérvek, bizonyítékok nektek semmit sem számítanak, amilyen hűséges várjobbágy vagy, nyilván tevőlegesen is résztvettél a választási csalásokban...szóval neked csak annyit, hogy lenin fijjam, baszd meg a fideszes kurva anyádat...
(Mondom ezt mint jóérzésű polgár...)

6.Lenin 2018.09.15. 16:10:43

@Boar.:

Akkor nézzük. Volt csalás, elcsaltak 700 000 szavazatot. Rendben.

Egy pártra? nem, sok kis pártra. Menni jutott volna egyre ? 1-2 %-al kapott volna többet?

De, hány szavazó hely volt? Osszuk el köztük a 700 000-ret. Van olyan körzte (sok ) ahol 500 alatta van a szavazók száma.

Vagyis előfordulhatna, hogy egy 5000-es körzetben bejött 15 000 szavazat?

Igaz, Ausztriában az egyik választáson előfordult, hogy 150 5 szavazott. Technikai hibaként említették.

több szót erre nem is érdemes áldozni, ezek úgy marhaság, ahogy le van írva. Még csak nem is gondolkodtok, csak minden faszságot összehordtok, aztán a másik a hülye.

Szerencsétlen.

Boar. 2018.09.15. 20:19:19

@6.Lenin: A kurva anyádat, milyen kis megbocsátó vagy a véreiddel...
-Nem csak az a csalás, hogy az adófizetők pénzén berúgatott retkes cigányokat vitték láncszavazni.
-Nem csak az a csalás, hogy a határon túlról hordták busszal az átjelentkezett, magyarul se beszeélő csürhét.
-Nem csak az a csalás, hogy ellentétben az anyaországból külföldre kényszerültekkel, az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai "kettős állampolgárok" végtelenül leegyszerűsített módon szavazhattak, olyan egyszerűen, hogy sokuk nem is tudta, hogy szavazott...
Az a csalás, baszod a kurva anyádat, hogy saját maguknak alakították a törvényeket, hogy ellehetetlenítették az ellenzék kampányolását, betiltották még a közterületi plakátokat is. Az a csalás, hogy megvehető gazemberekkel kamupártokat hozattak létre, megteremtve a lehetőséget a pénzlenyúlásra és felszalámizva a bizonytalan tömeget akik egyben voltak csak közös állásponton, abban, hogy a tetves rablóbandádra nem szavaznak.
És ezek tények, te redvás fidesznyalonc, tények amelyek egy normális államban külön külön is elegendőek ahhoz, hogy egy életre elüldözzék a közéletből az elkövetőt...csak ebben a birka országban nem történik semmi, az kétmillió körüli agyatlan fideszzombi a hozzácsalt párszázezerrel hatalmon tartja a felcsúti cigányvajdát és galerijét.
Hogy szakadt volna a fejetek anyátokba...

6.Lenin 2018.09.15. 20:45:18

@Boar.:

Látom a számokkal nem boldogultál, ez kicsit (?) összezavarta a csekély számú megmaradt agysejtjeidet.
Megértelek, hogy a tehetségtelenség elég kellemetlen lehet, de túl lehet rajta lépni.

8. éve nem találjátok a megoldást, sőt a remény is 1re kevesebb, ez se lehet 1 felemelő érzés.
nincs mese, bele kell(ene) végre törődni, a balfasz az az, aki semmire se képes.
1x elmúlik, mint minden, de hogy legyen benne 1 kis pozitívum is, a dicsőség is elmúlik 1x, igaz kicsit lassabban, de gondolom ez most pont nem dob fel téged.
Mind1.

Boar. 2018.09.16. 09:19:34

@6.Lenin: A balfasz az az akiben maradt becsület, erkölcsi tartás és ezért nem boldogul a szervezett bűnözéssel amit manapság kormányzásnak neveznek?
Nyugi öcsike, egyszer mindennek vége lesz. Neked pl. nagyon csúnya...
Amúgy látom, nem boldogulsz a tényekkel, inkább nekilátsz terelni meg hőzöngeni...fidesznyik tempó. Csak nem tudom, kinek csinálod. Aki idejár, az vagy fizetett bérhazug mint te meg a hat másik nicked, vagy pontosan tisztában van vele, mekkora ordas nagy hazugságokkal operáltok...

6.Lenin 2018.09.16. 09:35:24

@Boar.:

Milyen tényekről írsz? Ki áll itt teljes bukásra?

www.atv.hu/thumbnail/772x0fit/e/f3/13000.jpg
www.atv.hu/belfold/20180903-budapesten-is-mar-folenyben-a-fidesz

Európában meg most kezdődik a bukásotok.
Nézd a trendeket a német, olasz, osztrák, svéd választásokon.

Hol tüntetnek? Németországban, Romániában a kormányuk ellen.

Ma ne felejts el elmenni, hogy legalább 20-an legyenek. Már unalmas, hogy mindig azt a pár hülye DK-st látni üvöltözni.

kolomparlole1114 2018.09.16. 15:41:32

@Womb Raider: Nem a multikultival van baj, hanem az iszlámmal. Nem okozna problémát ha egy Salma Hayek vagy Halle Berry pörögne a farkamon, de az már igen ha a kebabosnál állandóan azt kéne figyelni mikor robban. Kizárólag a buzulmánokkal van probléma, a hülye sátánista, emberiségellenes szektájukkal,

Az meg egy más kérdés hogy ipari mennyiségben a nigger, az eszkimó, a mariachi se jöjjön, mert ne a mi búzánkat legeljék le azért mert a faterjuk nem volt képes gumit húzni a faszára. A természet a túlszaporulattal is megbirkózik, akár a sivatagban is, várják meg ott a megoldást, ha már ők voltak a hülyék!

De az a pár ember aki pont egy ilyen koszfészekben akar migránssegélyt igényelni és nem németben, hollandban, na azok azért nem fognak kitúrni minket a földünkről, azokból tényleg csak a terrorista arabokat kell kiemelni.

kolomparlole1114 2018.09.16. 15:43:57

@6.Lenin: Te ezt arra a zsidó cigány propagandamédiára alapozod, amelyik a székháza előtti tűntetést se volt képes észrevenni?
süti beállítások módosítása