A B1 blogcsalád



Az illegálisan érkezők száma egyre csökken, mi több, öt éve nem volt ilyen alacsony

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. július 10. - Szelestey
  • Populista politikusok a migráció kapcsán mindenütt rájátszanak a félelemre, ami nagyon hatásos fegyver, és az sem számít, hogy a bevándorlók száma a korábbinak csupán töredéke;
  • Kaczynski beintett az uniónak, Brüsszel viszont nem figyel oda, hogy Románia esetében a térségen belül újabb kormány int búcsút a jogállamnak;
  • Simicska kapitulációjával Orbán korlátlan hatalmi törekvéseinek immár semmi sem áll útjában.

download_2.jpeg

Washington Post

washington_post_1.jpg

A kommentár úgy látja, hogy a történelem ismétli önmagát, akkor pedig Trump bajban van. Európát az utóbbi 4 évben az egykori náciból lett liberális-demokratikus Németország vezeti. Az USA más úton halad, de a kettő most közelít egymáshoz. Merkel a hatalom csúcsán nehezen ugyan, de megbirkózik csodálnivaló bevándorlási politikájának árával. A másik oldalon az amerikai elnök ahelyett, hogy megtámogatná a kancellárt, lefitymálja, pedig az az egyetlen olyan vezető, akit fenntartás nélkül dicsérni lehet. De ha valaki jó ember, attól még nem bölcs politikus. A nyitott kapuk visszaütöttek, belső határok emelkednek, Schengen levegő után kapkod.

Minden más amerikai elnök felismerné, hogy ha a történelem visszafelé fordul, akkor senki sem tudja megmondani, hol áll meg. A határok nélküli Európa azért jött létre, hogy orvosolja a heveny nacionalizmus betegségét. A legfontosabb állam, Németország keleti szomszédjai, Ausztria, Lengyelország és Magyarország jobbra tolódtak. A lengyeleknél és a magyaroknál lopakodik a tekintélyelvűség, de ebben nincs semmi új. Mindkét országban illiberális rezsimek voltak hatalmon a háború előtt, most úgy tűnik, hogy megint afelé tartanak. Trump pedig örül, hogy a világban sokfelé újjászületik a durva ostobaság. Semmit sem tud a történelemről, így arról, hogy az európaiak az emlékek folytán miért vannak a nyitott határok mellett. És hogy miért tartanak a szélsőjobbtól.

Az elnök belerúgott Merkelbe, amikor az a földön volt, pedig annak egyetlen hibája az volt, hogy túlhajtotta a kontinens alapelvét: az emberséget. Pont ott tartunk, mint amikor Franklin Roosevelt kijelentette, miután a fasiszta Olaszország hadat üzent Franciaországnak - utóbbit akkorra már megtámadta Németország: a tőrt tartó kéz hátba döfte a szomszédot. Lehet, hogy a történelem tényleg ismétli önmagát.

 

New York Times/AP

new_york_times.jpg

Európa és Amerika is lecsap a migrációra, noha az illegálisan érkezők száma egyre csökken, mi több, öt éve nem volt ilyen alacsony szinten. A családok szétválasztása a mexikói határon, illetve a menekülthajók be nem engedése olasz részéről mutatja, mennyire megkeményedtek az álláspontok. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szóvivője megerősíti, hogy az adatok egyáltalán nem támasztják alá a hisztériát, ám a politikusok tudják, hogy ily módon rendkívüli módon tudnak hatni a választókra. Az Atlanti-óceán mindkét partján lassanként ez lesz a fő választóvonal a politikában. Az egyik fél a bevándorlást teszi felelőssé a bűnözésért és a munkanélküliségért, határ az oksági viszony nemigen áll fenn. A másik tábor azt mondja, hogy a vezetők egyszerűen felismerték: a tömeg aggódik a nemzeti identitása, illetve az idegenek gyenge beilleszkedése miatt.

A kérdés 3 éve került a figyelem középpontjába és a fő témának bizonyult a választáson több országban is, így Magyarországon, ahol könnyedén nyert Orbán Viktor, aki rideg elutasításáról ismert. De még Merkel is bekeményített, noha a számok cseppet sem válságról tanúskodnak. Egy amerikai kutató úgy látja, hogy tényleges adatoknál sokkal fontosabb a jelenség megértéséhez a munkások gazdasági elbizonytalanodása, és az, hogy vannak gátlástalan politikai vezetők, akik meglovagolják a félelmet. Merthogy utóbbi nagyon hatásos politikai fegyver.

 

Die Welt

die_welt.jpg

A Bizottság azt tervezi, hogy hamarosan fizet azoknak az államoknak, amelyek menekülteket fogadnak be, az összeg az érintett településeket illetné meg és jelen állás szerint fejenként és évente 400 eurót tenne ki. Amint az egy tervezetből kitűnik, a pénzt a szerkezeti alapokból folyósítanák, és a következő pénzügyi időszakra szóló előirányzattal együtt hagynák jóvá. Azoknak az országoknak járna, amelyek nettó népessége 2013 óta nőtt az EU-n kívüli bevándorlás folytán. Az Európai Néppárt CDU-CSU-csoportjának vezetője üdvözölte az elképzelést, annál is inkább, mert a kvótákat nem tartja járható útnak. Pieper azonban kevesli a fejpénzt, szerinte azt több mint kétszeresére is lehetne emelni. Azon kívül a beilleszkedést célzó programoktól kellene függővé tenni.

A strukturális alapot jócskán megnyirbálnák, főként azoknak a kormányoknak az esetében, amelyek nem hajlandók migránsokat befogadni. Ez Magyarország esetében azt jelentené, hogy a mostani 23,6 millárd euró helyett 2021-től csupán 17,9 milliárdot kapna ebből a forrásból. Pieper szerint azonban a fő ok az, hogy a gazdaság elképesztően fejlődik a magyaroknál, lengyeleknél és cseheknél, esetükben sok régió már kiesett a legfőbb támogatottak köréből.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Lengyelország első számú vezetője kijelentette, hogy mindenképpen keresztülviszik az igazságszolgáltatás reformját, az EU hiába ágál ellene. Kaczynski azzal érvel, hogy alapos változásokra van szükség, tekintettel a kommunista maradványokra, ám az unió szerint itt a jogállam került veszélybe, és az ország egyre távolodik az európai alapértékektől, ahogyan az több más államban is történt, ahol a populisták kerekedtek felül. A lengyel politikus szerint azonban ha nem alakítják át a bíróságokat, azok meghiúsíthatnak minden eddigi változást, vagyis itt vagy-vagy-helyzet állt elő. A zloty viharos időket élt át az idén, akárcsak a forint, miután Orbán Viktor is összecsap Brüsszellel a demokratikus normák ügyében. Orbán igyekszik megszilárdítani az illiberális demokrácia modelljét, amelyhez Oroszországtól és Törökországtól veszi a példát. Varsó aligha veszti el szavazati jogát az unióban, mert a magyar kormány vétót helyezett kilátásba. Nagyobb veszélyt jelent, hogy megvonják az EU-támogatások egy részét, ám Kaczynski erről is úgy gondolja, hogy az eljárás teljesen megalapozatlan.

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Hiba volna azt hinni, hogy az EU-t fenyegető válságokhoz képest sokadlagos az, ami jelenleg Romániában történik, ám az, hogy a posztkommunisták támadást indítottak a jogállam ellen, nem kevésbé veszedelmes, mint az, hogy a magyar és a lengyel nemzeti konzervatívok ráteszik a kezüket az igazságszolgáltatásra – figyelmeztet a jobboldali újság. A Bizottság azonban nemigen figyel oda, pedig a helyzete erősebb, mint Budapesttel vagy Varsóval szemben. Az EU a belépés óta megfigyelés alatt tartja az országot, ennek megfelelően alakult ott ki jól működő igazságszolgáltatás. Ám ha az unió nem veti be nagy nyomatékkal ezt a fegyvert, az életlenné válik. Hanyagsága folytán pedig Brüsszel bűnrészes lesz abban, hogy újabb kormány vesz búcsút a jogállamtól.

Der Standard

der_standard.jpg

„Orbán győzelme” címmel Paul Lendvai arról ír, hogy a politikus immár korlátlan úr marad Magyarországon, amely pedig egykor Kelet-Európa liberális reménysugarának számított. A kormányfő azért diadalmaskodott végérvényesen, mert Simicska Lajos kivonul a gazdaságból. Vagyis eldőlt az a részben személyes érdekviszály, amely potenciálisan nagyobb veszélyt jelentett a miniszterelnök abszolút hatalmi igénye számára, mint az egész, reménytelenül megosztott ellenzék. Orbán Simicska tehetsége nélkül sosem hódította volna el a végrehajtó hatalmat, másfelől viszont Simicska Orbán és a Fidesz nélkül nem lett volna milliárdos. Hogy egymás ellen fordultak, annak oka az volt, hogy a kormányfő szemében addigi szövetsége már túl nagyra tört. Az áprilisi választáson a vezérelvű demokrácia, a tekintélyelvű hatalomgyakorlás kerekedett felül, és Simicska azonnal leállította veszteséges sajtóorgánumainak finanszírozását.  Közben a brüsszeli fenyegetések alighanem teljesen hidegen hagyják Orbánt, a bezárkózás cinikus szószólóját.

 

Südwest Presse

su_dwest_presse.png

Demszky Gábor szerint Magyarország azért lett sereghajtó az unión belül a demokratikus államok sorában, mert sosem dolgozta fel a múltját, mindenért a németeket tekinti bűnösnek, a saját hibákkal és bűnökkel nem néz szembe. A volt főpolgármester Ulmban, a Duna-fesztiválon fejtette ki véleményét. Úgy fogalmazott, hogy nálunk már nincs igazság. Az ország az Orbán-diktatúrába süllyed. Utóbbit a maffiához hasonlította, mivel az csak a saját híveinek osztogat posztokat, vagyis fölülről hatol be az államba. Az ulmi polgármester ugyanakkor kijelentette: ezzel együtt az EU biztosíték az egyes országok jövője szempontjából is. Megjegyezte, hogy a menekültproblémát nem lehet a határok lezárásával megoldani, mert akkor mindenki csak a másikra tolja rá a gondot. És nem lehet úgy hazafinak lenni, hogy közben bezárkózunk. Demszky úgy gondolja, hogy erősíteni kell az Európai Parlament jogkörét, a nemzetállamok felhatalmazását viszont gyengíteni kell. Ellenben a településeknek az eddiginél jóval nagyobb hatáskört kell kapniuk. A nacionalizmust és a populizmust ellenségnek nevezte.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2614103947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.10. 06:37:40

Nem akar senki visszatérni a háború előtti rendszerhez.

Quercus erdész 2018.07.10. 08:12:10

A mai napra rendelt liberós romkocsmaértelmiségi bérrettegés megvolt. Lapozzunk.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.10. 12:22:36

A legérdekesebb Demszky "metrós" Gábor nyilatkozata, merthogy nem ő lophat a cimboráival, ezért kurvára nagy Orbánita diktatúra van, le kellene nyomni a nemzetállamokat, legyen mindenható a senki által meg nem választott EP, pusztuljon a nemzeti identitás.... csak hogy visszatérhessenek a tolvaj cimborák a húsosfazékhoz....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.07.10. 12:34:40

@Magánvéleményem: "A legérdekesebb Demszky "metrós" Gábor nyilatkozata"

Ki a faszt érdekel egy levitézlett lippsi? Félsz tőle? Csak szólok, hogy már elzavartuk. Most már a geci szolgálatába állt Tarlós bontja el a Római partot.

"kurvára nagy Orbánita diktatúra van"

Ebben speciel igaza van.

"le kellene nyomni a nemzetállamokat, legyen mindenható"

Bizony, Európa egyetlen lehetséges jövőképe az Európai Egyesült Államok, különben az ilyen önjelölt zsebnapóleonok teszik tönkre az országokat egyenként.

" a senki által meg nem választott EP"

Te miért nem szeretnél választott parlamentet? Egy orbánszerű diktátort szeretnél az EU élére is? Nem elég, hogy tönkretette Magyarországot?

taga20 2018.07.10. 13:02:30

@Quercus erdész: a mai napra megrendelt ostoba kommented meg volt. na huzzal a picsaba!

FCUK28 2018.07.10. 19:21:14

@taga20: fogadd már el, hogy szoptok minden nap, utána talán néha élveznéd is, de addig csak a saját agyad baszod fel, mi, többség, meg csak röhögünk rajtad;)