B1 blogcsalád



10 dolog, amiről ezentúl a kormány dönt, nem te

2018. június 30. - ashwood

nagykep.jpgA kormány joggal határozhatja meg az akadémikusnak a kutatási témákat, hisz ő adja a pénzt a tudományos munkákra – ez az MTA bekebelezésének fő érve. Összeszedtük: ez alapján mibe szólhat még bele személyesen Orbán Viktor.

1, Minden egyházi méltóságnak (a kispaptól a pápáig) Semjén Zsolt írja a vasárnapi szentbeszédet. Elvégre ha már tízmilliárdokkal támogatja az állam az egyházakat, ne hogy már ne legyen joga beszelóni, milyen szövegekkel tömik a hívek fejét.

2, Hitéleti videóbíróként, ezentúl minden gyónásról részletesen be kell számolni az államnak, feloldozás előtt, mert a végén még rossz penitenciát osztanak ki az adóforintokkal kitömött papok.

3, Minthogy a közalkalmazottak az államtól kapják a fizetésüket, az állam joggal szólhat bele, mire költik azt.

4, Az adófizetők pénzéből tartják fenn a bíróságokat, tehát a kormánynak joga van ítéleteket rendelni az igazságszolgáltatástól. A pénzt zsebre teszik, aztán meg úgy döntenének, ahogy akarnak? Hát hova jutna így a világ?

5, Az NB I-ben meccset vezető bírók képzésére komoly forrásokat biztosít az állam. És ezek után ne mondhassa meg nekik Orbán Viktor, hogy mikor használják a sípot, ki nyerje a meccset?

6, A Kecskeméten felépült Mercedes gyár több tízmilliárdos állami támogatást kapott. Az a minimum, hogy kormányülésen dőljön el, milyen legyen a legújabb autómodell.

7, A magyar gyerekek elsöprő többsége államilag finanszírozott kórházakban születik. Az adómilliárdokért cserébe az a minimum, hogy államtitkári szint döntsön a gyerek nevéről.

8, A kormány százmilliárdokat költ különböző formában a családokra, a fiatal házasokra, összességében a demográfiai válság megállítására. Ennyi pénzért nem csak azt van joga megmondani Kásler emberminiszternek, hogy heti hány alkalommal éljenek nemi életet a párok, de azt is, milyen pózban hajtsák végre a nemzetgyarapítást.

9, Az állam évente százmilliárdos nagyságrendű adóforintot fordít a gyermekek edukálására. Jogos, hogy egy felkészült, a nemzetközi helyzetet hazai viszonylataiban is pontosan átlátó miniszter-helyettes döntsön minden 14 éves magyar gyermek pályaválasztásáról.

10, Ne feledjük: nem csak humán kutatásokra ad pénzt a kormány a hálátlan tudósoknak, de például csillagászatra is. És ezek után ne Orbán Viktor határozza meg, hogy a Nap forog körülötte?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4814084223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK27 2018.06.30. 14:48:31

Ash, ok, hogy tegnap buli volt, de jobb cuccot nem kaptál? Mert ez a mostani olyan hülyévé tesz téged, hogy a fal adja a másikat:)

emzperx 2018.06.30. 16:21:55

Etatizmusnak hívják azt a cuccot amiről a jó magyar nép képtelen leszokni.
Aztán jön a pofáraesés amikor az aktuális seggfej a mások pénzének fosztogatásakor jogalapot formál a bármibe való beleugatásra.

taga20 2018.06.30. 16:31:53

emzperx:

fákkevtárs aztán majd csodálkozik, mikor az állambácsi fogja mekhatározni, hogy mikor verheti ki a farkát a szerelme képére, a csúti maffiózóra:)))

Magentax 2018.06.30. 16:43:23

FCUK27:

Ti, fizetett fidesztroll bérencek, nem csak ostobák vagytok, de a humorérzéketek is egy nagy nulla.

elismert felhasználó 2018.06.30. 17:16:33

Elolvasá az Úr a tíz dolgot és mondá híveinek:
- Ez így van jól.

taga20 2018.06.30. 17:46:30

Elolvasá az Úr a tíz dolgot és mondá jobbágyainak:

- ez az elismert faszfelhasználó droid a pokolra fog jutni!

Helga Beauty Salon. 2018.06.30. 19:13:40

Akárhogy is nézem, a föstményen az akkori liberálisok árulják be Krisztust egy idegen hatalom képviselőjénél.
Vannak akik nem változnak.

taga20 2018.06.30. 20:05:20

sorost kihagytad suttyó haver!:))

ti egyébként valami bajnokságot csináltok itt, hogy ki a legnagyobb barom fityeszdroid?

Nanemaaaar 2018.06.30. 21:06:42

Nívótlan baromságokat írsz, ráadásul qrvára kontraproduktív mert ezt a rossz komcsi agitprop dumát még egy óvodás sem eszi meg.

2018.06.30. 22:14:00

Ismét egy fizetett hirdetés. B1-től más nem is várható.

sZulamith 2018.06.30. 22:35:30

A téma új, kár, hogy erőtlen a kidolgozása. Szerintem nem vicces, és nem is komoly.a poszt.

abcdefghijklmm (törölt) 2018.06.30. 22:59:16

@taga20: a legnagyobb barom címét egyetlen fidesz droid sem képes tőled elhódítani.

H3rold 2018.07.01. 02:55:39

3.: A versenyszférában is beleszól a cég, mire költöm a fizetést?

chrisred 2018.07.01. 06:32:14

Helga Beauty Salon: A gyarmati klerikális-állami vezetők kérik az akkori putyinista birodalom kormányzójától, hogy segítsen nekik egy helyi civil szervezet vezetője elleni koncepciós perben.

chepunk 2018.07.01. 07:37:58

EZ HATALMAS! Sőt a családalapító tevékenységet birjafejszilárt, ha akarja bármikor ellenőrizheti is, beül a hálószobába oszt nézi.... :-)

2018.07.01. 07:38:00

Helga Beauty Salon

Te továbbra is olyan hülye vagy, mint ide Lacháza.
A kufárok mióta liberálisok te gyökér? Azok nem zsidók voltak vazze?
Erről beszéltem. Csak a "ballibsi" a migráncs, meg a Stop Soros.
És fel vagytok háborodva, mikor agyhalottnak titulálunk benneteket fityiszes idiótákat...

moareka 2018.07.01. 08:04:26

Itt csak azok mondják a negatív mantrákat, akik pénzt kapnak érte,-nem keveset,-sokat! Megéri? Ezen lehet elgondolkozni, ha a seggeteken nem lesz gatya!

Ménár Atya 2018.07.01. 09:06:55

Az irónia találó a témában, bár szerintem ennyire nem súlyos a helyzet, mint aminek ezt beállítja.
Ha jól értem arról van szó, hogy egy szimpla bürokrata rendelkezik a pénz feléről, hogy mire használhatja a kutató.
Azonban az ellenzéki hőbörgő pártok azt sugallják, hogy a bürokrata mondja meg, hogy milyen kutatást végezzenek.
Szerintem ez nettó marhaság.
Nem hinném, hogy a bürokrata reggel felkel, és megvilágosodik hirtelen, majd kiadja, hogy mától a neutronok kapcsolatát kell kutatnotok antigravitációs térben!.:)
Valószínűbb, hogy az MTA alternatívákat tesz eléjük és abból szemezgetnek, bár megértem, hogy ez így marhaság, de ezt szimpla odafigyeléssel orvosolni lehet.
Vegyünk egy példát, amit egy egyszerű buta baloldalinak nevezett szavazó is megért.
Apika tudja, hogy a lányát előbb utóbb megdugja valahogy, ő ragaszkodik hozzá, hogy majd csak úgy ahogy ő engedi.
Na ekkor az udvarló leteszi a 3 variációt, elölről, oldalról, hátulról.
Apuka választhat, és mindenki boldog. Bár így macerás, de megmarad abban a tudatban hogy ő a főnök, az udvarló meg röhög, mert minden variáció nyerő.
De fentiektől függetlenül megértem a felháborodást, mert semmi szükség egy újabb bürokratikus lépcsőre, de nem hiszem hogy ennyire súlyos lenne a helyzet, mint amit a cikk sugall.

szepipiktor 2018.07.01. 10:03:10

Reménykedtem, hogy a választások után elmaradnak ezek a propagandaposztok... De láthatólag nem.
Eddig jutottam:
"10 dolog, amiről ezentúl a kormány dönt, nem te
Miről prédikáljanak a papok?"
Ugye a szerző tudja, hogy ÉN vagy TE eddig sem ugathattál bele, hogy miről prédikáljanak a papok?
Szóval elég gyenge viccelődés a poszt.
Ja! A közalkalmazottak dolgaiba a pénzt előteremtőknek kellene beleszólniuk, ugyanis ma kizárólag a pénzt nem termelők kapják (?) a támogatásokat, a civil vállalkozói szféra csak befizet, de nem részesül "kegyekbe".
A környezetemben élő vállakozók döntő része nem érintett a cafetériába, de kussoljon mert a közszféra kap(ott)...

taga20 2018.07.01. 10:10:05

Ménár Atya:
"Azonban az ellenzéki hőbörgő pártok azt sugallják, hogy a bürokrata mondja meg, hogy milyen kutatást végezzenek.
Szerintem ez nettó marhaság.
Nem hinném, hogy a bürokrata reggel felkel, és megvilágosodik hirtelen, majd kiadja, hogy mától a neutronok kapcsolatát kell kutatnotok antigravitációs térben!.:)"

erre az esetre emlékszel?

index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

eßemfaßom meg áll 2018.07.01. 10:17:50

Ez megint elég gyenge lett

vagyis csak a szokásos

Ménár Atya 2018.07.01. 10:28:06

taga20

Nem értetted amit írtam.
Az általad idézett cikk ebben az esetben olyan mintha a körtét az almával hasonlítanánk össze.
Próbáld értelmezni a dugásos példámat, és megérted.

taga20 2018.07.01. 10:38:19

Ménár Atya:

a dugásos példád egy faszság. írtál valamit, aminek semmi értelme.

gondolom, szerinted az mta, és aki tiltakozik ez ellen a hülyeség ellen, az mind hülye, és te vagy a helikopter?!

na elmész te a picsába!:)

Behaton 2018.07.01. 10:44:50

Taga, azért elég vicces, hogy te osztod az észt, miközben tegnap is beégtél a Vincenten, mert fogalmad sincs, hogy miről beszélnek és vitáznak tanárok, professzorok és tudósok egy értelmiségi blogon, ahol a hozzád hasonló tanulatlan szakmunkásoknak semmi keresnivalója sincs.
:)

taga20 2018.07.01. 10:51:05

Behaton: szerintem a subbáról nagyon hiányzol.

élvezetes olvasni ott tégedet haver:)))

Behaton 2018.07.01. 10:54:21

Pangás van a Subbán, ezért jöttem és megnézem, hogy hogyan csinálsz hülyét magadból.
És nem csalódtam. Ez neked még mindig nagyon jól megy.
:)

taga20 2018.07.01. 10:59:29

azé van pangás a törzsbloggodon, me nem tucc kiböfögni magadból egy vicces kommentet se.

viszont a malacos csóka állat. olyanokat tol néha, hogy szakadok:)))

te pedig szedd össze magad, me ez a szarozás, amit művelsz rendszeresen, az kábé olyan, mintha a tállai és rezsiszilárd csinálná együtt!

:)

Behaton 2018.07.01. 11:07:40

Hát mit gondolsz miért olvasom én a Subbát? Malac egy nagyon jó arc, meg a Sanyi is...és talán még a kujon. Sohasem gondoltam, hogy felérhetnék a nagyságukhoz. Én ennél szerényebb vagyok...csak egy olvasó, a közönség egy lelkes tagja.

Ezzel szemben te tényleg azt hiszed, hogy vicces vagy...ami igaz is, hisz sokat nevetünk esetlen viselkedéseden, faragatlanságodon és azon a mértéktelen ostobaságon, ami istennek hála kijön belőled. Allah tartsa meg ezen szokásaidat.
:)

taga20 2018.07.01. 11:15:06

rendes gyerek vagy te beton, csak titkolod!:)

na megyek porszívózni, me az asszony megöl, ha az egész délelőttöt veled baszom el:)))

Ménár Atya 2018.07.01. 11:17:40

"taga20 2018.07.01. 10:38:19
Ménár Atya:

a dugásos példád egy faszság. írtál valamit, aminek semmi értelme.

gondolom, szerinted az mta, és aki tiltakozik ez ellen a hülyeség ellen, az mind hülye, és te vagy a helikopter?!

na elmész te a picsába!:)"

Mondjuk próbáltam a te szinteden írni, de látom, hogy mellé lőttem, van még lejjebb is :D:D
Te cimbora, tényleg negatív csúcs lennél az elmebajnokság selejtezőjében , de legalább már nem fenyeget az agysorvadás veszélye :D:D

nemecsekerno_007 2018.07.01. 11:26:25

Mit szívtok gyerekek?!!! :). A közszféra költeseibe a 27%-os afával szól bele a kormány, meg a nyugdíjasokéba is. Másként hogy lehetne megoldani 6 millió ember eltartását kb. 2 millioval?!

taga20 2018.07.01. 11:57:30

nemecsekerno_007:

ernő, hatmegkettő az csak nyolc, nem tíz!

Scott Tenorman Must Die 2018.07.01. 12:30:43

tanga gyere már vissza a vincentre :))))))))))))))))

Scott Tenorman Must Die 2018.07.01. 12:31:46

tanga, mesélj nekünk arról, milyen érzés, h téged még a kis hülye libsitársaid is kiröhögnek és vállalhatatlannak tartanak?

taga20 2018.07.01. 12:47:53

miről pofázol fityeszjobbágy?
szerintem menjél asztán nyald fényesre tállai vagy rezsiszilárdevtársad seggét.

kábé erre vagy jó, te szutyok!

Helga Beauty Salon. 2018.07.01. 14:45:59

Behaton.... a Vincenten, mert fogalmad sincs, hogy miről beszélnek és vitáznak tanárok, professzorok és tudósok egy értelmiségi blogon, ahol a hozzád hasonló tanulatlan szakmunkásoknak semmi keresnivalója sincs.

Értelmiségi blogon vitáznak a tudósok! LOL!
Ugyanaz a lipsi agymenés, csak másképpen adják elő. Egy darab tisztafejű fazonra figyeltem ott fel aki előtt tényleg megemelem a kalapomat.

taga20 2018.07.01. 15:06:34

Helga Beauty Salon:
"Egy darab tisztafejű fazonra figyeltem ott fel aki előtt tényleg megemelem a kalapomat."

haver, nem kellett volna! elég lett volna, ha csak szolidan leszopsz:)))

na zene, me az jó!:)))

coub.com/view/xw0qc

Helga Beauty Salon. 2018.07.01. 15:15:08

Jójj már tangamanga randibugyi! Nem rád gondoltam sejtheted te kis pubi! :D
Na F1 megyek.

Punxsutawney Mormota 2018.07.01. 16:45:17

@FCUK27 Honnan ismered, hogy milyen a jó anyag nemzethy-hazaffykám? :D A drogozást nem nézik jó szemmel a seggnyalintó-szarosszájú gazdáid. :D

Helga Beauty Salon. 2018.07.01. 17:23:32

taga20 Köszi a zenét! A csaj a nejed és a válásotokat ünnepli? Megértem. :D

taga20 2018.07.01. 17:49:07

Helga Beauty Salon:

á dehogy! ez anikóasszony kétezerikszben, mikor megtugya, hogy a férje beadta a kulcsot:))

Pista Sagemono 2018.07.13. 15:44:54

@FCUK27:
Mid szed ön. kérem tájékoztasson. Valami sárga pirula simán szájon át?
Vagy esetleg a cikkhez is hozzászólna?

Pista Sagemono 2018.07.13. 15:47:15

@Helga Beauty Salon:
Ennek azért kérlek olvass utána , mert kissé eltévedtél.

Pista Sagemono 2018.07.13. 15:54:39

@Ménár Atya:
Igazad van.
De egy bürokrata, vagy pártkatona mitől lesz döntésképes a kisbolygok pályaeltérési gyakorlatának vizsgálatában?
Vagyis bürokrata dönt a tudós helyett. Aki persze ölheti a pénzt a saját érdektelen , vagy produkciót soha nem elérő kísérletébe.
De ez a lökött tudós szabadság már hozott számtalan eredményt, a bürokrácia pedig mindennek a bonyolítása.
süti beállítások módosítása