B1 blogcsalád



Már több a medve Magyarországon, mint a migráns

2018. június 17. - nickgrabowszki

medv.jpgAz utóbbi 3 napban csak két illegális határátlépő embert láttak, de három medvét.

  • Aztán van egy harmadik medve, amelyiket Abonyban láttak, ott ahol az első medve is járt már korábban.

Az is lehet, persze, hogy nincs is harmadik medve, hanem az első medve megkedvelte a helyet és visszatért. Meg az is, hogy egyáltalán nincs is medve Abonyban, hanem az emberek pánikban vannak, és mindenhol medvéket látnak, ha kell, ha nem, miután migráncsok nincsenek Magyarországon.

Ebben a tekintetben érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi 3 napban mindösszesen 2 illegális határátlépőről (1 fő kurdról és ugyanannyi törökről) számolt be a rendőrség, ráadásul az előző napon, amikor a medvék elárasztották az országot, egyetlen migráncs se mert bemerészkedni. (Egész júniusban nem voltak összesen tízen.)migri.png

Ennek ellenére Magyarországon évek óta tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet van elrendelve. A 9 ember ugyan nem tűnik tömegnek, de lehet, hogy beleszámolják a 3 medvét is. Úgy már azért valami.

Ha a kormány konzekvens, akkor

  • hamarosan elrendelik a kerítés építését a kelet-szlovákiai határon;
  • a Fidesz beterjeszt egy alkotmánymódosítást az invazív ragadozófajok távoltartásáról;
  • Orbán hangosan a tiltakozik az ellen, hogy Soros medvékkel árasztja el az országot;
  • Németh Szilárd arról nyilatkozik, hogy a baloldal érdeke a medveimport, mert így akarják bővíteni a szavazótáborukat;
  • Szijjártó megengedhetetlennek nevezi, hogy egyes fajok nem veszik figyelembe a nemzetállami szuverenitást;
  •  továbbá a propagandaminisztérium plakátkampányban kezd, azzal a felirattal, hogy

Ha Magyarországra jössz, nem eheted meg a málnánkat!

Az egységsugarú Fidesz-szavazó ismeretében egyáltalán nem kizárt, hogy egy medveellenes kampánnyal is választást tudnának nyerni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1414053942

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Migráns judeokereszténység 2018.07.04. 07:56:16

A migráns judeokereszténység Európában túlsúlyba került a nép-nemzeti vallásokat eltiporva. Érdekes módon a kiindulási helye és fő terjedési útvonala lényegében megegyezik a 2015-ös migráns válságéval.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 14:09:31

@abcdefghijklmm: mást nem tudsz, mint hisztizni és hazudni, te gyökér?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 14:13:53

@Womb Raider: Nincs statisztikád, csak mások statisztikáját ekézed.

"Gondolom a svédek már csomagolnak is, menekülve az országukat elárasztó erőszakhullám elől."

A náci kormányotok egyébként pont megpróbált egy ilyen nőt futtatni. Azt mondod, hogy a lakájmédiátok egy hazug média?! Mert ez persze igaz.

"Ja... meg arról is el lehetne gondolkodni, hogy némely országban milyen arányban veszik ki részüket a nemi erőszakból bizonyos etnikumok. "

Megint nincs statisztikád.

"Pattoghatsz, fröcsöghetsz, de a habzó szájú magyargyűlöleted és vallásellenességed (ami jobbára a kereszténygyűlöletben csúcsosodik ki) már régen a perifériára tolt. "

Ezt már egyszer megbeszéltük:

A) Én nem mondom, hogy a magyarok rosszabbak lennének más népeknél, és szerintem minden vallás egyenlően hülyeség. Tehát tény, hogy én nem gyűlölök egy népet vagy vallást.

B) Te viszont mondod, hogy bizonyos etnikumok és vallások rosszabbak, mint mások:

Amivel vádolsz, az magadra igaz, te büdös kis nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 14:19:02

@Womb Raider: én csak az ostoba nácikat utálom, de az nem egy nép, nem egy vallás, szóval az nem rasszizmus. és egyébként jó okom van rá, és tök vállalható dolog. liberális is, akárhogy is sipítozol, te ostoba kis nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 14:20:47

@Womb Raider: "Gondolom a svédek már csomagolnak is, menekülve az országukat elárasztó erőszakhullám elől."

azért eléggé pofán szartad megint magad, ugyanis az ostoba kormánypropagandátok pont azt hangoztatja, hogy a nyugat már nem biztonságos, az "erőszakhullám" miatt. te meg most elmondod, hogy milyen kis ostoba a kormánypropagandátok.

én meg kérek egy kávét.

2018.06.20. 15:09:23

@math0: Kis butus.. leszállhatnál a magas lóról .

Az arab térség és é-afrika muszlimjai ("menekültek") özönlenek a békés, barátságos kis országukból a rémísztően veszélyes Svédországba és Németországba. Nincsen ebben valami logikátlanság? Ne bújj nekem Orbán mögé, leszarom, hogy mit mond. Bár ha már wiki, ha már növekvő erőszak:
en.wikipedia.org/wiki/Rape_in_Sweden ami azért mutat némi összefüggést az utóbbi nagy migrációs hullámmal...

"Ezt már egyszer megbeszéltük:"
Nem, bogárkám, te csak handabandáztál.

"te ostoba kis nácikurva!"
Provokálsz... hátha egyszer előjöhetsz az antiszemita kártyával is, ugye? Azt azért biztosan tudod, hogy valami nem attól válik igazzá, hogy gyakran elmondod? Kurva nagy bajban lennél, ha az állításodat adott esetben bíróságon kellene bizonyítanod.

Még azt sem tudnád bizonyítani, hogy náci lennék, azt, hogy kurva, azt aztán végképp nem. Szóval semmi több ez, csak gyenge provokáció, mocskolódás, a frusztrációd kiélése.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 15:21:00

@Womb Raider:

"Az arab térség és é-afrika muszlimjai ("menekültek") özönlenek a békés, barátságos kis országukból a rémísztően veszélyes Svédországba és Németországba. Nincsen ebben valami logikátlanság?"

Nincs.

1) Senki nem mondta, hogy az európai nemi erőszak ráta ténylegesen jelentős veszély lenne, amit akár egy menekült döntő faktornak tekintene, akár a magyarok döntő faktornak tekint. Csak ti, nácik vagytok ennyire hígfosásban egy pár ezrelékes statisztikai különbség miatt. A menekültek nem ez alapján döntenek.

2) Nem az összes arab/muszlim országból menekülnek emberek, és nem az összes fehér/európai országba, tehát a logikai hiba nálad van. Leginkább háborús zónából menekültek. Ez a legfontosabb faktor.

" Ne bújj nekem Orbán mögé, leszarom, hogy mit mond."

Tehát Orbán hülye? A Fidesz hülye?!

"en.wikipedia.org/wiki/Rape_in_Sweden ami azért mutat némi összefüggést az utóbbi nagy migrációs hullámmal..."

No igen, de itt maga a WP oldal mondja el, hogy változtak a törvényi körülmények. Azaz itt igazolhatóan más faktorok miatt változott a statisztika. Ugyebár ugyanilyen statisztikai változást más migráció által érintett országban nincs, tehát nyilván, hogy a svéd az, ami más okból van.

" Kurva nagy bajban lennél, ha az állításodat adott esetben bíróságon kellene bizonyítanod. "

Semmi gondom nem lenne. Az, hogy náci vagy, az a véleményem, és ráadásul az összes kommented állandóan igazolja. Attól nem leszel nem náci, hogy letagadod. Te a statisztika ellenére azt hiszed, hogy a muszlim országokban nagyobb az erőszak, te statisztika nélkül kapásból azt hiszed, hogy "etnikumok" felelősek az európai erőszakért. MI ez, ha nem nácizmus?! Mi a nácizmus, ha nem ez?!

Helga Beauty Salon2 2018.06.20. 15:34:59

@math0: Mit nácizol félkegyelmű brendelmátyás?

2018.06.20. 15:49:21

@math0: "No igen, de itt maga a WP oldal mondja el, hogy változtak a törvényi körülmények. Azaz itt igazolhatóan más faktorok miatt változott a statisztika. "
Na, persze... nem a jogszabály módosulása után, ugrásszerűen, hanem szépen, emelkedően, igazodóan a nagy bevándorlási hullámhoz. Tetszik, milyen rugalmasan értelmezed a tényeket. Mindig a saját narratívádat igazolót veszed mérvadónak..vagy ha ilyen nincs, hát minden egyebet ignorálsz, bagatellizálsz.
Az nyilván elkerülte a figyelmed, hogy a nemi erőszak kategóriája országonként eléggé eltérő..így nyilván az erre épülő statisztikákat is csak fenntartásokkal lehet nézni. Ami a svédeknél és úgy általában a nyugati országokban már statisztikai esemény, az az araboknál nem feltétlenül az :) Ebből fakad az, amit te úgy próbálsz beállítani, hogy az arab/afrikai/ázsiai muszlim országok ezen a területen megmutatkozó jogkövető magatartásának következménye. :)
Közben azért ezen országok jelentős részében pl. mind a mai napig dívik a női genitáliák roncsolása, csonkítása. Ez is egy formája az erőszaknak. (Mondjuk a zsidók, arabok körülmetélése nem kevésbé...)

Amúgy erőlködhetsz, küszködhetsz, hogy a túltolt nácizásoddal benyald magad a szélsőbal liberális zsidóság kegyeibe, a hajó már elment. Túl hülye vagy.

"Attól nem leszel nem náci, hogy letagadod. "
Na, de attól sem, hogy te folyton azt hangoztatod.. nálad ez a jónapot szinonímája. Kis félnótás..

2018.06.20. 17:10:37

@math0: Hogy lásd, ki hisztizik, ahhoz elég ránézni, hogy az elmúlt két hétben ki sírta tele a netet abbéli fájdalmában, hogy már harmadszor verte rommá a Fidesz a kedvenceit...

Az adócsalás tényét pedig magad ismerted el korábban, így nem hazudok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 19:03:40

@Hilda kisfia: mit félkegyelműzől, félkegyelmű Hilda kisfia?! cumit be, pelenkát fel, takarodó ágyba!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 19:05:52

@abcdefghijklmm: hisztizel, hazudsz. bárki láthatja, aki megnézi, miket írtál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 19:16:04

@Womb Raider:

te egy óriási vicc vagy, nácikurva, kész röhej.

1) az előbb még amellett érveltél, hogy Svédország tök jó hely, a nemi erőszakok ellenére. Most meg jössz azzal, hogy tök rossz hely, a nemi erőszakok miatt. Akkor most melyik, te elmebeteg nácikurva?!

2) az előbb még nem hitted el a nemi erőszakról szóló világstatisztikát. Nem hiszed el, hogy Svédországban konkrétan magasabb a nemi erőszakok aránya, mint az arab államokban, most meg azt mondod, hogy ugrásszerűen megnövekedett. Azaz magas. Akkor most melyik, te elmebeteg nácikurva?!

3) az előbb még azt bizonygattad, hogy ezeket a statisztikákat totál eltorzítja egy csomó tényező, például a törvényi háttér. Ezt állítottad az összes országról szóló statisztikámra. Konkrétumok nélkül, csak általánosságban. De amikor Svédországban konkrétan tényleg változott a törvényi háttér, akkor nem hiszed el. Akkor most melyik, te elmebeteg nácikurva?!

4) A statisztika megugrott 2013-ben, visszaesett 2014-ben, semmiféle menekültválságot nem követ

5) a statisztika szerint Svédországban már 2010 előtt is sokkal nagyobb volt a nemi erőszakok aránya, mint bármelyik arab országokban

6) más menekülteket befogadó országokban a statisztikákban nincs ugrás

"Az nyilván elkerülte a figyelmed, hogy a nemi erőszak kategóriája országonként eléggé eltérő..így nyilván az erre épülő statisztikákat is csak fenntartásokkal lehet nézni. Ami a svédeknél és úgy általában a nyugati országokban már statisztikai esemény, az az araboknál nem feltétlenül az :) "

Ezt magyarázod, de azt tagadod, hogy Svédországon belül változott ez a kategória, pedig ez nem spekuláció, ez tény. Amikor konkrét tény, akkor tagadod, amikor nem tény, akkor viszont bizonygatod.

Te nagyon fordítva vagy bekötve, te elmebeteg nácikurva!

2018.06.20. 20:28:43

@math0: Nézd, azzal nem tudok mit kezdeni, ha jó szokásodhoz híven kiforgatsz mindent és olyasmit cáfolsz amit le sem írtam.

"a statisztika szerint Svédországban már 2010 előtt is sokkal nagyobb volt a nemi erőszakok aránya, mint bármelyik arab országokban"
És mia valóság?? Te tudod? Honnan?

"Ezt magyarázod, de azt tagadod, hogy Svédországon belül változott ez a kategória, pedig ez nem spekuláció, ez tény. "
Gyökér... nem azt vitatom, hogy változott a törvényhely, hanem azt, hogy annak hatására indult volna felfelé a görbe.

"Nem hiszed el, hogy Svédországban konkrétan magasabb a nemi erőszakok aránya, mint az arab államokban, most meg azt mondod, hogy ugrásszerűen megnövekedett. Azaz magas. Akkor most melyik, te elmebeteg nácikurva?!"
Nem, valóban nem hiszem el, hogy az arab térségből valós számok érkeznének, ahogyan ezt mások is kétkedéssel fogadják.
Az ugrásszerű növekedés nem jelenti azt, hogy magas.. :) nem hiszem el, mekkora kretén vagy. Magasabb, mint a migráció megindulta előtt volt, de a valóságban még így is alatta van a muszlim országok esetszámainak.

A nácikurvázásat meg szerintem anyádnak és nagyanyádnak tartogasd..tudod miért.. lehet, a felmenőid között akad valami kis tip-top német baka a tábor őrei közül.

2018.06.20. 20:38:25

@math0: hisztizel, hazudsz, bárki láthatja, aki megnézi, mit írtál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.20. 23:26:54

@Womb Raider:

""a statisztika szerint Svédországban már 2010 előtt is sokkal nagyobb volt a nemi erőszakok aránya, mint bármelyik arab országokban"
És mia valóság??"

ez a valóság, jó reggelt!

" nem azt vitatom, hogy változott a törvényhely, hanem azt, hogy annak hatására indult volna felfelé a görbe."

pedig biztos, hogy annak hatására indult meg felfele a görbe, mert olyan irőnyba változott. logika.

"Nem, valóban nem hiszem el, hogy az arab térségből valós számok érkeznének, ahogyan ezt mások is kétkedéssel fogadják."

de azt elhiszed, hogy a svéd számok valósak, mert beleillik a nácizmusodba. ennyi. náci előítélettel ítéled meg a dolgokat, nem számít neked, mi a valóság, és mi a statisztika, mert úgyis a náci szemüvegeden keresztül nézel mindent.

"Az ugrásszerű növekedés nem jelenti azt, hogy magas.. :)"

Ja, hogy nem magas? Akkor meg ki a faszt érdekel, ha alacsony?! megint ikerült pofán szarnod magad, nácikurva.

"A nácikurvázásat meg szerintem anyádnak és nagyanyádnak tartogasd..tudod miért."

nem tudom miért. azt tudom mért vagy te nácikurva, azért, mert minden hozzáoszlásodban demonstrálod, hogy téged a tények, az érvek nem érdekelnek, mindent náci szemüvegen át nézel és szűrsz. a statisztikát akkor hiszed el, és úgy torzítod, hogy a náci előítéletedet erősítse, ha nem felel meg a náci szemüvegednek a valóság, akkor ignorálod. a statisztikát is.

2018.06.21. 06:16:33

@math0: "Ja, hogy nem magas? Akkor meg ki a faszt érdekel, ha alacsony?! megint ikerült pofán szarnod magad, nácikurva."

Nem férsz a bőrödbe...

Nem a pillanatnyi érték a lényeges, hanem a tendencia. Kisköcsög.

"de azt elhiszed, hogy a svéd számok valósak, mert beleillik a nácizmusodba. ennyi. náci előítélettel ítéled meg a dolgokat, nem számít neked, mi a valóság, és mi a statisztika, mert úgyis a náci szemüvegeden keresztül nézel mindent."
Nem azért hiszem el, mert svéd és azért nem , mert arab, hanem azért, mert az egyik egy demokratikus jogállamból, elég jó nemzetközi kontroll mellett született adat, a többi meg egy konfliktusokkal, háborúkkal, nagyhatalmi játszmákkal sújtott, káoszba süppedt térségből és egy, a miéntől teljesen idegen, középkori dogmarendszerből, egy agresszív , fundamentalista hitszónokok által erősen befolyásolt kultúrából, társadalomból érkezik.
Számodra teljesen sztenderd, hogy Azorbánkormány hamisítgatja a statisztikai adtokat, de bezzeg az afgán, szír, szomáliai kormányok, azok objektívek. Ezen államok jelentős részén nincs is egységes, központi , az aktuális kormányok által felügyelt jogszolgáltatás. Miként lennének képesek pontos adatgyűjtésre? Az általad statisztikának nevezett adathalmaz jelentős része különféle külföldi segélyszervezetek közvetett/közvetlen tapasztalataiból származik, de ők sem minden esetben képesek a teljes országot ilyen szempontból felmérni. A konfliktusok kiújulásával ezek közül sokan már régen elhagyták az adott térséget, sokszor amúgy is csak bemondásra, szájhagyományra támaszkodtak.

Az, hogy te nácinak nevezel 3 perc után mindenkit, aki a hagymázas agymenéseidre nem vevő, abban semmi újdonság nincs. Semmi közöm a nemzetis szocialista nézetekhez, ezt te is tudod pontosan, sem részben, sem egészében nézve azokat. A nacionalizmusomon meg semmi szégyelni való nincs, a legnagyobb és legbüszkébb országokról veszem a mintát. Nem érdekel, hogy a magukat liberálisnak hazudók fasiszta módon erőltetik rá a nézeteiket mindenkire és ezen viták kapcsán a legaljasabb mocskolódásal , rágalmazással operálnak. Ócska retorikai trükk, de semmi többet nem jelent, csak annyit, hogy egy liberálfasiszta szűkében van a valódi érveknek, ezért igyekszik a vitapartnert démonizálni, aljasul összekapcsolni valami sztenderd rémes dologgal.Semmivel sem másabb, mint ahogyan Soros bemenekült a zsidósága védelmébe és igyekzett a bírálóit antiszemitának beállítani.
A kurvázásért IRL biztos kapnál egy csattanós választ, így csak nyugtázom, hogy egy elmeháborodott , frusztrált görcs vagy, aki igyekszik visszakapaszkodni a szélsőliberális véleményformálók sorába, de onnan is undorral pöccintik ki. Vállalhatatlan lettél, a számodra annyira fontos elismerés és befogadás elmarad, kiközösített, a saját szemétdombján rikácsoló kappan vagy csupán. A véleményed, a nézeteid már európa szerte megbuktak, lassan a történelem szemétdombjáról hirdetheted azokat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 08:13:30

@Womb Raider:

"Nem a pillanatnyi érték a lényeges, hanem a tendencia. Kisköcsög."

feldughatod magadnak a vélt tendenciáidat, ha jelentéktelen dolgokról van szó, nácikurva! ártatlan embereket akarsz kiutasítani Európából egy olyan ürügy alapján, amelyről te magad ismered el, hogy jelentéktelen! te egy embertelen, náci faszfej, köcsög geci patkány vagy, és elmész a jó édes kurva anyádba!

"Nem azért hiszem el, mert svéd és azért nem , mert arab, hanem azért, mert az egyik egy demokratikus jogállamból, elég jó nemzetközi kontroll mellett született adat, a többi meg egy konfliktusokkal, háborúkkal, nagyhatalmi játszmákkal sújtott, káoszba süppedt térségből és egy, a miéntől teljesen idegen, középkori dogmarendszerből, egy agresszív , fundamentalista hitszónokok által erősen befolyásolt kultúrából, társadalomból érkezik."

aha, tehát a más kultúrából érkező statisztikát eleve nem hiszed el, mert más kultúrából jön, tehát eleve bezárod az agyadat arra, hogy a más kultúrából jövő statisztika megcáfolhassa a náci előítéleteidet. de visítozol, hogy rámutatok, mekkora náci vagy.

Nacionalizmus az, ha szereted a magyarokat. Ha ellenben igazolás nélkül, illetve a statisztikák ellenére azt hiszed, hogy az arabok, muszlimok, cigányok eleve rosszabbak, az faji előítélet, azaz nácizmus. Te náci vagy, te kis büdös nácikurva, minden hozzászólásobian ezt bizonyítod, akárhogy is hisztizel!

Igazából érthetetlen, ha büszkén vállalod, hogy szerinted más rasszok alacsonyabb rendűek, azaz büszkén hirdeted azt, hogy faji előítéleteid vannak, hogy elfogadod a "fajelméletet", akkor mit sipítozol, ha ugyanezt egy másik nevén nevezem, nevezetesen, hogy náci vagy.

És azért vagy náci, mert egy szánalmas kis fasz vagy, aki elbaszta a kis életét, és nincs jobb kompenzációs módja, mint, hogy ártatlan, tök idegen emberek millióinak utálatába fulladjon bele.

A kis elbaszott életedet nem fogja megoldani, ha gyűlölöd a Düsseldorfban fejkendőt hordó nőt, kis nácikurva, attól a te kis életed ugyanolyan elbaszott marad, mint eddig volt!

2018.06.21. 09:26:37

No, minekutána sokadjára is szalmabábozol és olyasmit igyekszel általam leírtnak beállítani, ami valójában épen a te elmédben létezik, azt kell gondoljam, felesleges asszisztálnom a az autofellációval egybekötött szellemi maszturbációdhoz.

Nincs olyan törvény (se hazai, se nemzetközi) ami kötelezne minket arra, hogy bárkit kötelesek legyünk befogadni, számolatlanul, korlátlanul. Nem kell.
Mellesleg nem én voltam az, aki a nagy migrszopkodás közepette kikottyantotta, hogy a beözönlő népek JOBBAK mint az itt élő népesség. Aztán persze visszaszívni nem lehetett, maradt a kínos magyarázkodás.

" Ha ellenben igazolás nélkül, illetve a statisztikák ellenére azt hiszed, hogy az arabok, muszlimok, cigányok eleve rosszabbak, az faji előítélet, azaz nácizmus. "
Nem, az nem nácizmus, csupán a nemzeti szocialista eszemrendszer egyetlen eleme. Egyébiránt mint említettem, ezt te igyekszel belemagyarázni az általam leírtakba, azért, hogy stigmatizálj. Aljadék mocsok vagy, de mint mondtam, a féktelen nácizásod kontraproduktív, közröhely tárgyává teszed magad.

"aha, tehát a más kultúrából érkező statisztikát eleve nem hiszed el, mert más kultúrából jön, tehát eleve bezárod az agyadat arra, hogy a más kultúrából jövő statisztika megcáfolhassa a náci előítéleteidet. de visítozol, hogy rámutatok, mekkora náci vagy."
Nem, nem ezt állítozttam, de nehogy már feltétel nélkül elfogadjunk valamit csak azért, mert az mások úgy állították. Ez nem nacionalizmus, nem rasszizmus, ez kritika.
Eleve más kultúra, nyilván más normarendszert eredményez. (Tipikus, vizuálizálható példa az, ahogyan a nőket abban a térségben kezelik. A "zsákolás" csak egy , de vannak más, a személyes jogokat is érintő különbségek. Miként akarod te a svéd statisztikát egy az egyben, pusztán számokat tekintve összemérni a szír vagy afgán adatsorral? A svégeknél már az is erőszak, ha utólag kitalálja a nő, hogy nem is volt kedve hozzá, vagy ha csak a buszon valaki nekinyomja a farkát a vállának. Az araboknál meg tanút kell vinni, hogy igazold az erőszakot. Na, ne nevettesd ki magad.

"Igazából érthetetlen, ha büszkén vállalod, hogy szerinted más rasszok alacsonyabb rendűek, azaz büszkén hirdeted azt, hogy faji előítéleteid vannak, hogy elfogadod a "fajelméletet", akkor mit sipítozol, ha ugyanezt egy másik nevén nevezem, nevezetesen, hogy náci vagy."
Sehol nem tudsz erre vonatkozóan idézni tőlem. Szóval ócska és átlátszó kísérlet arra, hogy megbélyegezz. Faji előítéleteim akkor lennének, ha mindegyiküket egyformán ítélném meg, ám erről még véletlenül sincs szó. Ellenben nagyon nem tetszik az a hozzáállás, hogy elenyészően kevés pozitív példából építkezve egyértelműen általánosító véleményt formálsz, amivel az átlag magyar népesség fölé igyekszel pozícionálni a bevándorló tömeg egészét (no meg azokat is, aki ide vágyakoznak)

Aljas szarcsimbók vagy, ha nincs érved, marad a harsány rikoltozással kísért szardobálás. Aztán ha egyszer majd valaki felrúg ezért, akkor ugyanekkora hangerővel fogsz rohangálni fűhöz-fához, mert bántották szegény Brendel Árokásó Mátyást. Már most is csodálkozol, hogy az amúgy eléggé liberális Facebookon sem nagyon tűrik meg a magadfajta mocskok odahányt szutykát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.21. 10:38:00

@Womb Raider: "Nincs olyan törvény (se hazai, se nemzetközi) ami kötelezne minket arra, hogy bárkit kötelesek legyünk befogadni, számolatlanul, korlátlanul."

Nincs törvény. Magunk vállaltuk, hogy menekülteket befogadunk. Nincs felső korlát a vállalásban. Szerencsére a menekültek se hülyék, nem akarnak ebbe a rasszista gyűlölködő siralomvölgybe jönni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.21. 10:43:10

@Womb Raider: "nácinak nevezel 3 perc után mindenkit"

Úgy látom, nem mindenkit nevez nácinak, csak a nácikat.

2018.06.21. 11:43:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Idézni csak pontosan, szépen..nem kontextusból csonkítottan kiragadni..

"Az, hogy te nácinak nevezel 3 perc után mindenkit, aki a hagymázas agymenéseidre nem vevő, abban semmi újdonság nincs. "
A vessző után is van ám élet :)

"Nincs törvény. Magunk vállaltuk, hogy menekülteket befogadunk. Nincs felső korlát a vállalásban. "
Megint feltört a funkcionális analfabetizmus..biztos ettől van refluxod. A menekültek felső határ nálküli befogadása értelmetlen vállalás. A nem menekült migránsok tekintetében meg magánügyünk, kit és milyen feltételekkel fogadunk.
A ballibantak már rögtön teljes jogú állampolgársággal is felruháznák őket...

"Szerencsére a menekültek se hülyék, nem akarnak ebbe a rasszista gyűlölködő siralomvölgybe jönni."
Talán azért, mert nem is igazán a veszély elől menekülnek, hanem inkább számító haszonlesőként kiválasztottak egy tetszetősebb, jobban tejelő tehenet... (Mellékes, hogy a kondás most éppen nagy szarban van..annyira, hogy még az illiberális, marginális, antimigráns diktátorral is hajlandó szóba elegyedni..ahh..)

Ha meg nem akarnak ide jönni, nos akkor írjuk át az ezzel kapcsolatos jogszabályokat és a nálunk belépő és regisztrált migránsokat se lehessen kényszerrel visszatoloncolni, ha egymás után kiteszik az eu országok a "megtelt/köszönjük, nem kérjük" táblát.
Szerinted melyik ország adófizetői lesznek hajlandóak elfogadni a migrációhoz kapcsolódó negatív jelenségeket tartósan, önszántukból és mikor kötnek utilaput a felelőtlenül cselekvő politikusaik talpára (Merkel lába alatt elég forró lett a talaj..)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.21. 13:17:59

@Womb Raider: "nem is igazán a veszély elől menekülnek"

De. A menekültnek nincs választása, nem passzióból menekül.

"hanem inkább számító haszonlesőként kiválasztottak egy tetszetősebb, jobban tejelő tehenet."

Az a bevándorló, kevered a menekülttel.

Silenzio 2018.06.21. 13:57:17

@meszena: a migránsokat segítő szervezetek azokat segítik, akiknek a kormány elfogadta a menedékkérelmét. Én leszarom, hogy ultrajobber, kormánybuzi vagy neolib vagy, csak hülye ne legyél, kérlek. Ez a többi migráncsozó faszkalapra is éppúgy értendő. A TÉNYEK ismeretének hiányában ne posztoljatok baromságokat. Köszi.

2018.06.21. 14:43:26

@Silenzio: Tévedsz... még maguk a "civil szerevezetk" sem állítanak ilyet.
Se a mi, se más európai ország határainál tevékenykedő NGO brigádokra nem igaz amit állítasz. Triviális példa a Földközi-tengeri vízitaxi szolgálat, amit végül az olasz hatóságok eluntak. Ott még senki sem volt nyilvántartásba véve.. de ugyanígy a határ szerb oldalán is ment a "tanácsadás" , hogy mikor mit célszerű mondani..
(@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De. A menekültnek nincs választása, nem passzióból menekül."
Te meg nézzél utána légyszíves, meddig menekült a menekült... az első biztonságos országig.. nem pedig a turisztikai katalógusból kiválasztott tetszetős célpontig. Emlékezzél arra, mit cirkuszoltak, hogy csakis Németország és Svédország (esetleg Anglia) jöhet szóba, ők bizony nem mennek Finnországba. Mit akar a főnököd a kötelező elosztással így? Semmit, már ő is belátta és átírták a szcenáriót (ami nem terv..)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.21. 15:09:09

@Womb Raider: "meddig menekült a menekült... az első biztonságos országig."

Megint tévedsz, aranyom. A menekült bizonyíthatja, hogy esetében a biztonságosnak kikiáltott harmadik országban nem volt lehetősége hatékony védelemre. Altusz Kristóf államtitkár szerint tavaly 1300-an bizonyították is ezt. Egyébként a német bíróság szerint a gyűlölködő magyarok országa nem felel meg a biztonságos ország kritériumának. Két év gyűlöletpropagandával ezt érte el a geci.

2018.06.21. 15:45:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A német bíróság odahaza bíráljon, oké? Meg most fókuszáljanak a saját belső , elhatalmasodó problémáikra, amíg nem késő. Mert ha így haladnak, újra elő kell vegyék a lezsírozott Tigriseket.

Az 1300 nem kis szám.. de amennyire össze lehet számolni, a németekhez minimum 1000szer több ember rohant, futott, menekült. Meg ugye a svédek is szép mennyiséget söpörhettek be. Még jó, hogy a hideg és a hó megállította őket, mert egészen a Ferenc József-földig menekültek volna. Ott meg ugye kicsi a térerő.

Szóval, hogy értsd: ezek alapján nem egy, nem kettő, de legalább négy nembiztonságos biztonságos országon csörtettek át, mire fedezékbe értek. Abetyárját...
A gecizés meg komoly jele bizonyos fixációnak.. bár, ha te büszke vagy erre, nekem semmi gondom evvel, csak inkább otthon, a négy fal között, itt gyerekek is lehetnek .

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 20:27:30

@Womb Raider: @Womb Raider:

"" Ha ellenben igazolás nélkül, illetve a statisztikák ellenére azt hiszed, hogy az arabok, muszlimok, cigányok eleve rosszabbak, az faji előítélet, azaz nácizmus. "
Nem, az nem nácizmus, csupán a nemzeti szocialista eszemrendszer egyetlen eleme. "

A lényegi eleme. Náci vagy. Hiába sipítozol.

"Nem, nem ezt állítozttam, de nehogy már feltétel nélkül elfogadjunk valamit csak azért, mert az mások úgy állították. Ez nem nacionalizmus, nem rasszizmus, ez kritika."

De ez nácizmus. Te sok ország hivatalos statisztikáját ab ovo nem fogadod el faji alapon, és csak faji alapon, mert nincs ellene semmi igazolásod. Ez nácizmus.

"Miként akarod te a svéd statisztikát egy az egyben, pusztán számokat tekintve összemérni a szír vagy afgán adatsorral?"

Látod, faji alapon válogatsz statisztikák között is. Nem csak embereket utasítasz el faji alapon, de hivatalos, rendőrségi statisztikákat is.

" A svégeknél már az is erőszak, ha utólag kitalálja a nő, hogy nem is volt kedve hozzá, vagy ha csak a buszon valaki nekinyomja a farkát a vállának."

De ha azt hiszed, hogy arab követte el, akkor pontosan ugyanezek miatt sipítozol. El kéne döntened, nácikurva, hogy akkor a svéd nemi erőszak statisztika súlyos dolog, ha igen, akkor nem mondhatod, hogy Svédország jobb, mint a legtöbb arab ország, vagy azt mondod, hogy bagatell dolog, akkor nem uszíthatsz a menekültek ellen a bagatell statisztikáddal. Döntsd el, nácikurva, mert eddig csak magadat szarod pofán a közvetlen önellentmondásaiddal!

" Az araboknál meg tanút kell vinni, hogy igazold az erőszakot. Na, ne nevettesd ki magad."

Ezt nem tudod igazolni, ez csak a nácikurva fejedben van így.

"Sehol nem tudsz erre vonatkozóan idézni tőlem."

De. arab országokról negatívan beszéltél anélkül, hogy igazoltad volna, továbbá az etnikumokat okoltad a nemi erőszak nagy hányadával, anélkül, hogy erre bármiféle igazolásod lenne. EZ NÁCIZMUS.

Ráadásul olyan tök ártatlan emberek millióit akarod kirekeszteni Európából, akiknek kurvára semmi közük nincs egyetlen nemi erőszakhoz sem. Ez is nácizmus. Mi a fasz köz van a kis Aminának a nemi erőszakhoz?! Milyen alapon akarod te kirekeszteni Svédországból, te nácikurva, köcsög, patkány fasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 20:30:28

@Womb Raider:

"Sehol nem tudsz erre vonatkozóan idézni tőlem"

te írtad:

"a majomhorda legázolja a nyugatot.. "

ez bőven elég a faji előítélethez, a fajelmélethez, a nácizmushoz.

nácikurva vagy, ha fejhangon sipítozol, akkor is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 20:32:37

@Womb Raider: "Te meg nézzél utána légyszíves, meddig menekült a menekült... az első biztonságos országig.. "

ez hülyeség, nácikurva. hazudsz. az 1956-os menekült például nem csak Ausztriában volt menekült, de az USÁ-ban is, ha tovább ment.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 20:37:12

@Womb Raider:

"Talán azért, mert nem is igazán a veszély elől menekülnek, hanem inkább számító haszonlesőként kiválasztottak egy tetszetősebb, jobban tejelő tehenet... "

az egy náci ostobaság, hogy egy menekültnek ne lehetne olyan igénye, hogy ha már menekül, akkor valami jobb országba kerüljön, ami előnyösebb számára, és ne valami rosszabba, ami nem előnyös számára.

az 1956-os menekültjeink például nem álltak meg Hegyeshalom után, hanem mindenféle országokba tovább mentek, és abban, hogy hova mentek, maguknak is volt beleszólásuk, senkit nem kényszerítettek az USÁ-ba, hanem azért ment az USÁ-ba, mert azt gondolta legjobbnak.

ezzel csak neked, az embertelen, geci nácipatkánynak van gondja, mert te elbasztad a kis életedet, és kompenzációként irigykedsz mindenféle tök idegen emberekre, akikhez közöd nincs.

irigykedsz a Düsseldorfban fejkendőben sétáló arabra, pedig kurvára semmi közöd hozzá, de ezzel tereled el a figyelmedet arról, hogy úgy elbasztad az életed, ahogy csak egy magadfajta hülye el tudja baszni.

2018.06.21. 20:39:36

@math0: "ez hülyeség, nácikurva. hazudsz. az 1956-os menekült például nem csak Ausztriában volt menekült, de az USÁ-ban is, ha tovább ment."

Mármint ha kapott lehetőséget a továbbutazásra. Addig maradt az osztrák lágerben.

"Ráadásul olyan tök ártatlan emberek millióit akarod kirekeszteni Európából, akiknek kurvára semmi közük nincs egyetlen nemi erőszakhoz sem. Ez is nácizmus. Mi a fasz köz van a kis Aminának a nemi erőszakhoz?! "

Mi közünk nekünk a kis Aminához???? Európa nem menekülttábor. Ha arra vágysz, elutazhatsz, találhatsz magadnak eleget.
Senki nem kötelezhet senkit arra, hogy távoli országokból papírok és identifikálhatóság nélkül bemomondásra befogadjon milliókat...tízmilliókat, százmilliókat, csak azért, mert tönkretették a saját hazájukat. Te totál meghibbantál, ha neked ez nácizmus. Te hány menekültet vagy hajlandó befogadni a házadba? Mert most még nincs rás zükség, de ha 1 millió jöhet, nincs aki megszabja , hogy eddig és netovaább, hiszen szerinted az nácizmus lenne. Akkor csak idő kérdése, hogy törjed a fejed az alijázáson..

Mint már megbeszéltük, a szakadt anyádat kurvázd, arra minden jogod megvan.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 20:41:28

@Womb Raider:

"Az, hogy te nácinak nevezel 3 perc után mindenkit, aki a hagymázas agymenéseidre nem vevő, abban semmi újdonság nincs. "

ez sem igaz. nagyon sokszor hülye hívőnek nevezek valakit, mert a hülyeségének semmi köze a nácizmushoz. a te hülyeséged viszont nácizmus, ezért annak nevezem. mindent a maga nevén nevezek, ezzel tipikusan a baromarcú náciknak van bajuk, akik tudják nagyon jól, hogy a nézeteik a legócskább, legszégyentelenebb, legembertelenebb nézetek a világon, és szalonképtelenek. ezért kapjátok fel a vizet, ha ezzel szembesítünk titeket.

és nem, a nácizmussal nem az volt a nagy baj, hogy Németország felemelkedésében, a gazdaság fejlesztésében gondolkodtak, hanem a nácikkal minden baj azzal a fajelmélettel volt, amit te is hiszel. lehet, hogy közted és a nácik között vannak olyan lényegtelen kis különbségek, hogy te nem akarsz autópályát építeni, de ez lényegtelen. a lényeges, az embertelen, undorító geci nézetekben te a nácikkal analóg vagy. ezért nácinak nevezhetlek, teljesen jogosan.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 21:02:03

@Womb Raider:

""ez hülyeség, nácikurva. hazudsz. az 1956-os menekült például nem csak Ausztriában volt menekült, de az USÁ-ban is, ha tovább ment."

Mármint ha kapott lehetőséget a továbbutazásra. Addig maradt az osztrák lágerben."

Itt nem válaszoltál nácikurva, hanem tereltél. Nem mindenki ment az USÁ-ba, de ha valaki menekült volt, akkor az USÁ-ban is az volt, nem turista. Ere nem tudsz köpni-nyelni, mert cáfol téged. Megint pofán szartad magad.

"Mi közünk nekünk a kis Aminához???? Európa nem menekülttábor."

MI közöd van neked Svédországhoz, te kis hülye magyar nácikurva?!

"Senki nem kötelezhet senkit arra, hogy"

Az empátia, az emberségesség kötelezi a jóérzésű embereket erre. A náciknak nincs ilyenek, azok geci, hülye, antiszociális, pszichopata patkányok. Igazatok ettől nem lesz.

"Mint már megbeszéltük, a szakadt anyádat kurvázd, arra minden jogod megvan. "

Minden nap leszopod Orbánt, joggal kurvázlak.

2018.06.21. 21:04:01

@math0: Jól van, most már kiverheted... eleget náciztál, hogy erekciód legyen. Te fotelfilantróp pozőr.

Majd beírom a wikipédiára: Náci az, akit Brendel annak nevez.

2018.06.21. 21:10:32

@math0: "Az empátia, az emberségesség kötelezi a jóérzésű embereket erre. A náciknak nincs ilyenek, azok geci, hülye, antiszociális, pszichopata patkányok. Igazatok ettől nem lesz."
A szád jártatásán túl mit is teszel a menekültekét, úgy effektíve?

"Minden nap leszopod Orbánt, joggal kurvázlak."
:) Kurva az, akire Brendel azt mondja. Ez axióma?

A usa bevándorlóként kezelte a magyarokat, akiket szigorú szempontrendszer alapján válogattak ki. Majd elhangzott ez a mondat is: "Az Egyesült Államok Szenátusában nem véletlenül hangzott el a következő mondat: "Ez a legjobb minőségű bevándorló csoport, amely valaha is az USA-ba érkezett"."
Nem menekült, hanem bevándorló.

"MI közöd van neked Svédországhoz, te kis hülye magyar nácikurva?!"
Mi közöd van neked Szíria, vagy Afganisztán nyomorához, te kis komplexusos görcs?
Mi köze van az Európai Úniónak hozzájuk?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.21. 22:35:21

@Womb Raider: @Womb Raider:

"A szád jártatásán túl mit is teszel a menekültekét, úgy effektíve?"

Ha nem vagyok olyan büdös náci, mint te, akkor már nálad többet tettem a menekültekért. De tettem mást is, amihez viszont semmi közöd, büdös nácikurva.

Minden nap leszopod Orbánt, joggal kurvázlak.

"A usa bevándorlóként kezelte a magyarokat"

ez cáfolja azt az állításod, hogy a menekült csak az első biztonságos országig menekült. ennyikeh, nácikurva, megint pofán szartad magad.

Mégegyszer: mi közöd van neked Svédországhoz, te kis hülye magyar nácikurva?! Amíg erre nem tudsz válaszolni, addig nem kell választ adni arra a kérdésedre, hogy mi köze van Svédországnak Szíriához, mert neked nincs közöd Svédországhoz. Ott bukik a dolog, kis ostoba, büdös nácikurva.

2018.06.22. 05:48:38

@math0: Büdös kis korcs buzi vagy, mert minden nap leszopsz egy(esetleg hat) arabot. :) Tehát joggal buzizlak le. Legalább annyi joggal, amennyivel te lekurvázol engem.

Oszt részemről ennyi. Nem fogok egy beteg, komplexusos trollal cseverészni, csak azért, hogy beteges hajlamait a féktelen mocskolódással kisért erkölcsi szónoklataiban élhesse ki.

Okoskodhatsz, buzikám, de a ti időtök lejárt, a nagy bölcsességeitek és az álszent nyáladzásotok oda kerül, ahová való: a szemétdomra. Veled és az elvtársaidaal együtt.

""A usa bevándorlóként kezelte a magyarokat"

ez cáfolja azt az állításod, hogy a menekült csak az első biztonságos országig menekült. ennyikeh, nácikurva, megint pofán szartad magad.
"
A menekült =/= bevándorló, szóval ebből is látszik, nem érdekel semmi ami t a másik leír, csak az, hogy minél hamarabb leírhasd: nácinácináci. A te nézeteid alapján Izrael egy náci állam, szóval így én azt kell gondoljam, részedről ez inkább dícséret, mintsem sértés.
Amúgy meg mehetsz a gazdádhoz, talán már összejött egy farhátravaló a nácizásból.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 07:38:23

@Womb Raider:

"A usa bevándorlóként kezelte a magyarokat, akiket szigorú szempontrendszer alapján válogattak ki. Majd elhangzott ez a mondat is: "Az Egyesült Államok Szenátusában nem véletlenül hangzott el a következő mondat: "Ez a legjobb minőségű bevándorló csoport, amely valaha is az USA-ba érkezett"."
Nem menekült, hanem bevándorló."

Hazudsz. nácikurva:

"Az IRC archívuma mintegy 40 olyan szervezeti dossziét, összefoglaló jelentést, programjavaslatot tartalmaz, amely 1956 és 1963 között közvetlenül kapcsolódott a magyar menekültek megsegítéséhez az európai menekülttáborokban és Amerikában, illetve letelepítésükhöz az Egyesült Államokban. Az IRC több ezer magyar menekült letelepedését segítette pénzadományokkal és kölcsönökkel, közreműködött abban, hogy a menekültek angolul tanuljanak és mielőbb állást találjanak, lehetőleg a szakmájuk, képesítésük szerint. Foglalkoztak kiskorú, kísérő nélkül érkező magyar gyerekek és fiatalok elhelyezésével nevelőszülőknél, illetve abban is segítettek, hogy középiskolai diákként, vagy ösztöndíjjal támogatott egyetemi hallgatókként továbbtanuljanak. Az IRC archívumában mintegy 3000 magyar menekült személyes aktája is megtalálható, amelyek érzékletesen mutatják a menekültek útját, beilleszkedésük és elhelyezkedésük folyamatát és nehézségeit."

www.menekultek1956.org/1956-os-magyar-menekultek-az-egyesult-allamokban/

de egyébként eleve hülye vagy, ha azt hiszed, hogy 1956 után magyarok ezrei kimentek az USÁ-ba, és nyelvtudás nélkül ott kapásból munkába álltak, támogatás nélkül, albérletet találtak, és tudtak fizetni.

te tényleg ennyire elmebeteg, hülye, barom vagy?!

azért vagy náci, mert 80-as az IQ-d, a legelemibb összefüggéseket nem bírod átlátni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 07:41:00

@Womb Raider:

"Az IRC archívuma mintegy 40 olyan szervezeti dossziét, összefoglaló jelentést, programjavaslatot tartalmaz, amely 1956 és 1963 között közvetlenül kapcsolódott a magyar menekültek megsegítéséhez az európai menekülttáborokban és Amerikában, illetve letelepítésükhöz az Egyesült Államokban. Az IRC több ezer magyar menekült letelepedését segítette pénzadományokkal és kölcsönökkel, közreműködött abban, hogy a menekültek angolul tanuljanak és mielőbb állást találjanak, lehetőleg a szakmájuk, képesítésük szerint. Foglalkoztak kiskorú, kísérő nélkül érkező magyar gyerekek és fiatalok elhelyezésével nevelőszülőknél, illetve abban is segítettek, hogy középiskolai diákként, vagy ösztöndíjjal támogatott egyetemi hallgatókként továbbtanuljanak. Az IRC archívumában mintegy 3000 magyar menekült személyes aktája is megtalálható, amelyek érzékletesen mutatják a menekültek útját, beilleszkedésük és elhelyezkedésük folyamatát és nehézségeit."

www.menekultek1956.org/1956-os-magyar-menekultek-az-egyesult-allamokban/

még egyszer hangsúlyozom, hogy ez tökéletesen hasonló ahhoz, mint amit magyar menekültsegítő szervezetek csináltak 2015 óta, tökéletesen analóg eset.

ja, és még egy kis szöveg, amit ti szoktatok mondani, de ugyanez igaz az 1956-os menekültekre:

" Gazdasági és politikai szempontból a magyarok ideális menekültcsoportként jelentek meg, hiszen nagyrészt fiatal, egészséges, jól képzett, egyedülálló férfiak voltak, akiket gyorsan munkába lehetett állítani."

hu.wikipedia.org/wiki/Az_1956-os_forradalom_emigr%C3%A1ci%C3%B3ja#cite_note-Kecsk%C3%A9s_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--2

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 07:47:34

@Womb Raider:

1) te mondod, hogy az arabok/muszlimok rosszabbak az európai fehér/keresztény embernél. mondod ezt minden bizonyíték nélkül. ez faji előítélet

2) amikor hoztam ellenkező statisztikát, akkor azt elutasítottad. több arab ország hivatalos rendőri jelentését utasítottad el, megint bizonyíték, igazolás nélkül, csak úgy, mert cáfolta a faji előítéletedet. ez dogmatizmus

tehát egy faji előítéletekkel, fajelméletben valló, dogmatikus hívő vagy. ez a nácizmus lényege. náci vagy. és minden nap leszopod Orbánt, tehát nácikurva vagy.

teszed mindezt a szaros kis tyúkóladból, a falu végén nem jártál még túl, fogalmad nincs arról, milyen a világ, milyenek a más kultúrák. a szaros kis tyúkóladbólútálkozol, mert elbasztad a kis életedet a hülyeségeddel.

én az arabokról semmit nem mondtam, csak, hogy nem rosszabbak más embercsoportoknál. ez a normális. ha nincs ellenkező bizonyítékunk, akkor az a normális, ha a különféle népeket/nemeket egyenlő képességűnek tekintjük.

a te nácizmusod már 1945-ben, csúfosan megbukott, a világ legnagyobb világégése volt ennek az ára, te nem tanultál a világtörténelem legdurvább leckéjéből, mert ostoba vagy

2018.06.22. 09:17:35

@math0: Minekutána képtelen vagy felhagyni azon ostoba szokásoddal, hogy mindent úgy forgatsz ki a másik által leírtakból, hogy a saját igazadat tudd alátámasztani azzal, én most itt befejeztem veled a diskurzust. Képtelen vagy a minimálisan elvárható kulturáltsággal kommunikálni, szerintem értelmetlen lenne folytatni. Agresszív állat vagy, aki nem tűr ellentmondást és két perc után már nagypofájú mocskolódóvá vedlik.

"te mondod, hogy az arabok/muszlimok rosszabbak az európai fehér/keresztény embernél. mondod ezt minden bizonyíték nélkül. ez faji előítélet"

Sehol nem állítottam ilyet, pusztán azt, hogy ezen térségbő/országokból/és vallási -klturális közegből érkezők többségének értékrendje, képességei, céljai nagymértékben eltérnek az eut jellemzőtől.
Ez annak idején megkönnyítette az 56-ban az országot elhagyó migránsok/menekültek célországokba integrálódását, amíg ez a muszlimokra kevéssé mondható el. Sokan (zömmel..) még szándékot sem mutatnak arra, hogy a befogadó ország szokásaihoz, normáihoz igazodjanak, inkább alkotnak diaszpórát, szubkultúrális közösségeket, gettókat.

"én az arabokról semmit nem mondtam, csak, hogy nem rosszabbak más embercsoportoknál. ez a normális. ha nincs ellenkező bizonyítékunk, akkor az a normális, ha a különféle népeket/nemeket egyenlő képességűnek tekintjük. "

Az ember/emberiség nem csak egy biológiailag definiálható, genetikailag azonosnak tekinthető (ez sem igaz pontosan..) csoport, hanem meghatározóan rárakódik erre az alapra a kulturális közeg hatása. Itt nem rasszokról beszélünk, hanem azonos kultúra/vallás/szokások/normák szerint létező emberekről. Ezen a téren pedig igenis jelentős különbségek fedezhetők fel. Mások vagyunk. Egyébiránt mi értelme lenne beszélnünk a multikulti nagyszerűségéről? A genetikai szintű keveredés valóban pozitív hatású, ám a memetikai már egyértelműen nem tekinthető annak.
Ezzel összességben sehol nem állítottam azt, hogy "az arab" ember vagy "az afgán" ember rosszabb, mint egy magyar, vagy egy skót. Egyes emberekről, emberek kisebb-nagyobb csoportjáról viszont miért ne állíthatnám, hogy a mi értékrendünktől és céljainktól gyökeresen eltérőek és tehetem azt már csak azért is, mert esetünkben ez viszonzást is lel. Ők szimplán másodrendű, alattvalónak, hitetlennek tartanak minket. Miért is kellene a másik orcánkat odatartanunk?

"2) amikor hoztam ellenkező statisztikát, akkor azt elutasítottad. több arab ország hivatalos rendőri jelentését utasítottad el, megint bizonyíték, igazolás nélkül, csak úgy, mert cáfolta a faji előítéletedet. ez dogmatizmus
"
Látod, újfent gyökér vagy. Ez nem faji előítélet, csak a két ország/kultura közötti különbség belátása. Mások a jogforrások, mások a következtetések. Az iszlám világban az elsődleges jogforrás az isten..(akinek létezését a tőled szokott agresszív stílusban igyekszel cáfolni) és innentől már ez nem is annyira meglepő:
hvg.hu/vilag/20130213_Megeroszakolta_es_megolte_5_eves_lanyat_
Ha szerinted ezen országokban ugyanaz számít erőszaknak és épül be a statisztikákba, mint az európai országokban akkor egyértelmű, hogy ostoba kötekedő troll vagy, aki nem hajlandó semmit tudomásul venni, ami nem illeszkedik a mondandójához.

Egyébként meg teszek rá, te mit gondolsz, mert a véleményed lepkefing a tornádóban. Alaptalan aljas vádaskodás.

"tehát egy faji előítéletekkel, fajelméletben valló, dogmatikus hívő vagy. ez a nácizmus lényege. náci vagy. és minden nap leszopod Orbánt, tehát nácikurva vagy.

teszed mindezt a szaros kis tyúkóladból, a falu végén nem jártál még túl, fogalmad nincs arról, milyen a világ, milyenek a más kultúrák. a szaros kis tyúkóladbólútálkozol, mert elbasztad a kis életedet a hülyeségeddel."
Erre ugye nehéz cáfolatot adni.. de te sem tudnád bizonyítani, viszont igazolja és illusztrája amit mondtam a "vitastílusodat" illetően.

Hogy felnőjek hozzád, búcsúzóul csak ennyit mondok: menj és szopj le pár niggert, hogy legyen valami meleg a gyomrodban..és vidd magaddal anyád is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 17:29:16

@Womb Raider:

Hát, nácikurva, te simán megcsinálod többször is, szemrebbenés nélkül, hogy leírod A-t, és aztán, amikor megfognak vele, akkor az ellenkezőjét, B-t is, és le is tagadod pofátlanul, hogy valaha A lett volna a véleményed, de kér perc után megismétled A-t.

Egy lelkiismeretlen, pofátlan, ostoba kétszínű, elvtelen kis köcsög vagy. Aztán hisztizel, hogy az emberek ezt nem beszélnek veled kulturáltan. Hát hol vagy te attól, hogy bármiféle kultúrát megérdemeljél? Azonkívül egy olyan embertelen, náci fasz, mint te, aki ártatlan embereket, köztük nőket és gyerekeket majomcsorda névvel illet, mit hisztizik, hogy legyenek kulturáltak vele? Röhejes vagy, szánalmas vagy, embertelen hisztis, geci fasz vagy. Még csak nem is valami embertelen, kemény náci vagy, hanem egy hisztis picsa náci.

"Sehol nem állítottam ilyet, pusztán azt, hogy ezen térségbő/országokból/és vallási -klturális közegből érkezők többségének értékrendje, képességei, céljai nagymértékben eltérnek az eut jellemzőtől. "

Na most ez egy elég PC megfogalmazás, a "majomhordához" képest. De ezentúl két lehetőség van:

1) A más kultúrát te vagy úgy érted, hogy az a más kultúra, az valami problémás, negatív dolog, azaz, hogy a másik kultúra alacsonyabb rendű. A "majomhorda" simán azt jelenti, hogy te igazából ezt így érted. Akkor megint ott vagyunk a nácizmusnál.

2) Vagy úgy érted, de ennek ellent mond a "majomhorda" emlegetése, hogy ez a más kultúra nem alacsonyabb rendű, érdekes megismerni, befogadni, gazdagítani velük a mi kultúránkat. Ez frankó lenne, de hát tudjuk, hogy te ezt nem így gondoltad, mert te egy büdös, majomhordázó kis nácikurva vagy, akit,m ha lenáciznak, akkor próbál úgy tenni, mintha normálisabb lenne, és PC stílusban tudna írni, de aztán utána megint folyik a szar a szájából.

Hozzátenném még továbbá, hogy az összes ázsiai és afrikai ember, akit ismerek, az sokkal kulturáltabb nálatok, náciknál, és sokkal kisebb velük a kulturális szakadék, mint veletek, nácikkal. Ti sokkal problémások vagytok az átlag ázsiai vagy afrikai embernél.

"Sokan (zömmel..) még szándékot sem mutatnak arra, hogy a befogadó ország szokásaihoz, normáihoz igazodjanak, inkább alkotnak diaszpórát, szubkultúrális közösségeket, gettókat."

Megint csak a náci előítélet ömlik a pofádból, erre sincs semmi igazolásod. Szubkulturális állatias gettóból csak meg kell nézni a ti szennylapjaitokat, rohadt, kis büdös nácikurva!

"Az ember/emberiség nem csak egy biológiailag definiálható, genetikailag azonosnak tekinthető (ez sem igaz pontosan..) csoport, hanem meghatározóan rárakódik erre az alapra a kulturális közeg hatása. Itt nem rasszokról beszélünk, hanem azonos kultúra/vallás/szokások/normák szerint létező emberekről. Ezen a téren pedig igenis jelentős különbségek fedezhetők fel."

Ezen a téren a legjelentősebb különbség köztetek nácik, és a normális emberek között vannak. Ti vagytok ezen a téren a legkirívóbb, legeltérőbb, legintegrálhatatlanabb selejtek.

"A genetikai szintű keveredés valóban pozitív hatású, ám a memetikai már egyértelműen nem tekinthető annak. "

Természetesen egy olyan IQ-hiányos, elmebeteg baromnak, mint neked, ez csak hátrányos, mert nem tudod feldolgozni, hogy valakinek más szokásai vannak, mint neked. De ez azt jelenti, hogy te vagy a selejt. Titeket nácikat kell kidobni Európából. Ti nem nőttetek fel a 21. századhoz. Ti vagytok a selejt.

Eléggé röhejes, amikor te, a kis szaros tyúkóladból hisztizel, hogy a svédek ne fogadjanak be arabokat, de csak azért, mert a te hülye fejed nem képes feldolgozni a más kultúrát. Azért mi nem fogunk megállni, mert te hülye vagy felzárkózni.

"Ők szimplán másodrendű, alattvalónak, hitetlennek tartanak minket. "

Megint csak a szar folyik belőled, hülye nácikurva, erre sincs igazolásod.

"Ez nem faji előítélet, csak a két ország/kultura közötti különbség belátása."

De előítélet, semmi igazolásod sincs erre a különbségre.

" Az iszlám világban az elsődleges jogforrás az isten."

Megint nincs erre igazolásod. Ahogy arra sincs hogy ez a keresztényekhez képest rosszabb volna, vagy különbözne tőle. Az ostoba csuti parasztod például most írta bele sokadszorra az alkotmányba a keresztény baromságát. Szóval miről beszélsz, nácikurva?! Magyarországon egyetlen muszlim sem akarta még megvédeni tőlem az országot, de Orbán, mivel a kereszténységet akarja védeni, máris megtámadott engem a saját országomban. És akkor te a muszlimoktól fosol? Hülye nácikurva vagy, azért.

tehát egy faji előítéletekkel, fajelméletben valló, dogmatikus hívő vagy. ez a nácizmus lényege. náci vagy. és minden nap leszopod Orbánt, tehát nácikurva vagy.

teszed mindezt a szaros kis tyúkóladból, a falu végén nem jártál még túl, fogalmad nincs arról, milyen a világ, milyenek a más kultúrák. a szaros kis tyúkóladból utálkozol, mert elbasztad a kis életedet a hülyeségeddel.

2018.06.22. 18:49:35

@math0: "Természetesen egy olyan IQ-hiányos, elmebeteg baromnak, mint neked, ez csak hátrányos, mert nem tudod feldolgozni, hogy valakinek más szokásai vannak, mint neked. De ez azt jelenti, hogy te vagy a selejt. Titeket nácikat kell kidobni Európából. Ti nem nőttetek fel a 21. századhoz. Ti vagytok a selejt."

Attól, hogy valami más, nem következik, hogy kötelező is elfogadni, tolerálni. Hablatyolsz össze-vissza. Rohamod van és öklendezel már egy ideje. Irtó nagy mázlid, hogy nem találkoztál a valóságban igazi nácival, mert azóta Hawkingot játszhatnál. Menj fel a kurucra és ott add elő a műsorodat. Ott talán még alapja is lenne néhány esetben a vádaskodásodnak.
Neked minden nácizmus, amit te nem úgy gondolsz. Azért ne röhögtesd már ki magad.

"Magyarországon egyetlen muszlim sem akarta még megvédeni tőlem az országot, de Orbán, mivel a kereszténységet akarja védeni, máris megtámadott engem a saját országomban."

Na, ez nagyon tetszik..orvos látott? Vagy most vettél egy nagy levegőt és nekiállsz tele pofával uszítani a keresztények ellen? Ájj bele, legyél tökös gyerek, ne sunyíts. Talán ha bekönyörgöd magad az ATV-be, ott drágabolgárúr még kontráz is neked.. az a te szellemi közeged, aott vagy otthon, az a te aklod.

"De előítélet, semmi igazolásod sincs erre a különbségre."
Nincs értékelhető különbség??? Ez biztos? A keresztény kultúrában gyökerező Európa nem megkülönböztethető az iszlám béklyójában vergődő országoktól? Komolytalan vagy, ócska idióta troll.

"Természetesen egy olyan IQ-hiányos"
:) amennyi kell, annyi jutott.
"teszed mindezt a szaros kis tyúkóladból, a falu végén nem jártál még túl, "
Nincsenek nagy igényeim.. igazából nem is tyúkól, hanem egy öreg vesszőkosár, letakarva kátránypapírral.
Mégis szabadabb vagyok, mit te, akinek egész életét, identitását a vallásgyűlölet determinálja. Szaros szájjal kelsz, fekszel és ámaidban is fröcsögsz. Saját magad verted láncra, megkeseredett ember, aki görcsösen küzd azért, hogy végre valahára mások fölé emelkedhessen. Öntelt..de üres.

További tartalmas gyalázkodás, ami csak az IQ-dból kifér.. (azért az esti szopásról se feledkezz meg, ha gondolod, az asszonyt is vedd be a buliba..vagy anyádat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 20:31:10

@Womb Raider:

"Attól, hogy valami más, nem következik, hogy kötelező is elfogadni, tolerálni. "

IQ kérdése, hogy mennyire tudsz különböző körülméyek között megélni. A te bajod, ha nem tudsz.

"Hablatyolsz össze-vissza. Rohamod van és öklendezel már egy ideje. Irtó nagy mázlid, hogy nem találkoztál a valóságban igazi nácival, mert azóta Hawkingot játszhatnál. Menj fel a kurucra és ott add elő a műsorodat. Ott talán még alapja is lenne néhány esetben a vádaskodásodnak."

Attól, hogy te egy hisztis picsa kis náci vagy, aki más nácikra mutogat, és velük fenyegetsz, attól nem leszel kevésbé náci, attól inkább náci leszel.

És mondom, cak azt demonstrálod, hogy mennyire antiszociális embertelen vadbarmok vagytok, és, hogy ti vagytok Európa selejtei, és Európa baja. Ti nem vagytok ide valók, ti nem tudto integrálódni, ti vagytok aljaemberek, ti vagytok kultúridegenek.

"Nincs értékelhető különbség??? Ez biztos? A keresztény kultúrában gyökerező Európa nem megkülönböztethető az iszlám béklyójában vergődő országoktól? Komolytalan vagy, ócska idióta troll."

NIncs érved, nincs bizonyítékod. Komolytalan, idióta troll nácikurva faszfej vagy.

""Természetesen egy olyan IQ-hiányos"
:) amennyi kell, annyi jutott."

Amennyi az életed elbaszására kell, és emberutálathoz kellett, annyi jutott neked.

"Mégis szabadabb vagyok, mit te, akinek egész életét, identitását a vallásgyűlölet determinálja. "

Te emberek milliárdjait gyűlölöd bőrszínük miatt, amit nem választottak, amiről nem tehetnek, amitől nem tudnak megszabadulni, és ami biztosan nem okoz semmit, legfeljebb azt, hogy nem égnek le a napon.

És még te ugrálsz, ostoba nácipicsa?!

Szaros szájjal kelsz, fekszel és ámaidban is fröcsögsz. Saját magad verted láncra, megkeseredett ember vagy, aki görcsösen küzd azért, hogy végre valahára mások fölé emelkedhessen. Öntelt..de üres vagy. Elbasztad az életed.

További tartalmas gyalázkodás, ami csak az IQ-dból kifér.. (azért az esti szopásról se feledkezz meg, ha gondolod, az asszonyt is vedd be a buliba..vagy anyádat. Viktor örülni fog nektek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 20:33:19

@Womb Raider: Én, amikor a vallást kritizálom, akkor következetes vagyok, és egyenlően tekintem őket. Én az iszlámot és a kereszténységet se szeretem, mert kb azonos szinten vannak.

Te viszont, miközben rugdosod az ártatlan muszlim asszonyt, leszopod a keresztény papot. Te egy következetlen, elmebajos hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 20:44:23

@Womb Raider:

"Attól, hogy valami más, nem következik, hogy kötelező is elfogadni, tolerálni. "

IQ kérdése, hogy valamit el tudsz-e fogadni, ami csak éppen más, mint te. Nem lehet az egész világ olyan, mint te. A te 80-as IQ-ddal annyira nem futja toleranciára, hogy máshogy nem tudsz élni, csak a szaros kis tyúkóladba bezárva, nem tolerálva azt, ami más.

És te hülye ezt hiszed "szabadságnak". Szánalom vagy, nácikurva, hogy mennyire nyomorult kis szánalmas az életed.

Te akkor nyilván nem tudod tolerálni, ha elmész egy afrikai országba, hogy ott vannak fekete emberek, nem tudsz elmenni egy országba, ahol vannak muzslimok, mert nem tudsz tolerálni. Nem tudsz elfogadni egy mecsetet sem. Nyilván Pécsre se tudsz elmenni, mert nem tudod tolerálni, hogy ott egy mecset van. Nem tudsz elmenni a Közel Keletre, mert ott arabok és muszlimok is laknak. És ázsia egész déli részébe sem, mert ott is sötétebb bőrűek az emberek.

Ezt te mind nem bírod ki, mert hülye vagy hozzá.

Szánalmas vagy. Egy kis lukban élő, korlátolt kis rettegő idegbeteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 21:37:06

@Womb Raider: ja és bocs, még egy kurva nagy különbség, ami felett simán elsiklasz. Én lehet, hogy nem szeretem a vallást, de egyetlen hívőt se rekesztenék ki sehonnan, és nem akarnám, hogy törvényileg hátrányosan megkülönböztessék, kirekesszék, állami szervezetek elutasítsák, csak azért, mert vallásos. Én nem akarom Magyarországról kirekeszteni a vallásosokat. Én tolerálom őket. Sőt, még az ostoba Fideszes nácibirkákat is. Te nem tudod tolerálni a más véleményt, te egy betegesen gyűlölködő nácikurva vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.22. 21:59:48

@Womb Raider:

Szerbia – Svájc 1-2 (1-0)

gól: Mitrovic (5.), ill. Xhaka (51.), Shaqiri (90.)

két bevándorló, nagy valószínűséggel muszlim megverte az ortodox keresztény szerbeket.

aztán baszhatod a szaros kis tyúkóladat, legfeljebb lemaradsz a középkorban. a baj az, hogy ti hülyék, ti selejtek, ti ballaszt, ti húzzátok le egész Magyarországot is.

2018.06.25. 09:34:50

Ugyan én nem tudom, mi az összefüggés a vallás és a focitudás között, de te majd ezt is elmagyarázod. A foci színvonala, mint kulturális fokmérő.... hibbant vagy..

"aztán baszhatod a szaros kis tyúkóladat, legfeljebb lemaradsz a középkorban."
:) Ebből is látszik, hogy miről szól nálad egy 'vita'. Mi köze annak, hogy én hol és miben lakom, ahhoz, hogy miként vélekedem az erőltetett népességcseréről? (aka : migráció)

"Egy kis lukban élő, korlátolt kis rettegő idegbeteg."
:)

"Te viszont, miközben rugdosod az ártatlan muszlim asszonyt, leszopod a keresztény papot. "

Egyiket sem teszem..de ez se zavarjon a fröcsögésben. Te most komolyan elhiszed ezt a sok faszságot, amit ideömlesztesz nap-mint nap?

"te egy betegesen gyűlölködő nácikurva vagy."
Úgy látod? Te miként gyűlölködsz? Egészségesen? Progresszíven? Liberálisan?
:) manifeszt elmebeteg vagy

2018.06.25. 10:18:00

@math0: :))

Még annyit... a nyugati keresztény ország meg tudta vásárolni a muszlim utcakölyköket..és nem fordítva történt. Azé' gáz ám, amikor a keresztén 'hitetlen' ad enni az egy oigazhitű muszlimnak, hogy ne pusztuljon éhen.

Aztán, ha kellően felgyúrtad a dühödet, mesélj csak arról, hogy mit is adott az arabusok, meg a szubszaharai bozótlakók iszlám csudakulturája a világnak? 500 éve loholnak a nyugat után. Most is csak a primitív, olcsó munkaerőt tudják ígérni Európának.

"Te akkor nyilván nem tudod tolerálni, ha elmész egy afrikai országba, hogy ott vannak fekete emberek, nem tudsz elmenni egy országba, ahol vannak muzslimok, mert nem tudsz tolerálni. Nem tudsz elfogadni egy mecsetet sem. Nyilván Pécsre se tudsz elmenni, mert nem tudod tolerálni, hogy ott egy mecset van. Nem tudsz elmenni a Közel Keletre, mert ott arabok és muszlimok is laknak. És ázsia egész déli részébe sem, mert ott is sötétebb bőrűek az emberek."
Szándékosan tolod el a vitát abba az irányba, mintha én rasszista lennék. Holott erről szó nincs. Pusztán annyit állítok, hogy az Európát elözönlő tömegek kisebb hányada tekinthető az eu minimális együttélési normáival kompatibilisnek.

Rohadtul nem érdekel , ki milyen bőrszínnel született. Az érdekel, hogy mit tesz le az asztalra. És igen, idehaza jogos elvárás, hogy ne éljen gyökeresen eltérő módon, mint az évszaázadok óta itt élő népek. Tőlem úgy gyakorolja a vallását, ahogyan kedve tartja, amíg azzal / abból fakadóan nem válik veszélyessé mások számára. Ahogyan én is alkalmazkodom az ő szokásaikhoz, amikor ellátogatok megcsodálni a másmilyen kulturájukat az ő hazájukba. És ez ettől szép, ha ő a szülőföldjén őrzi kulturális örökségét, ha ott ápolja a hagyományait, ahol őssei is nyugosznak. Attól, hogy keverünk egy multikulti moslékot mindebből, pont ez a különbözőség, sokszínűség vész el. Európa nem a Népek Laszvegasza, ahol van kis Eiffel torony, meg piramis, szfinx, gondola, meg vattacukor és mikiegér.
...és, ha valakit érdekel az ilyen, vagy olyan kultúra, a történelmi örökségek, a az ott élők ételei, dalai, táncai, szokásai, az elmegy és megnézi és ezzel is támogatja az ott élőket, hogy mindez fennmaradjon.
Nem szeretnék olyan Európában élni, ahol darus akasztások és vidám vasárnapi kövezésekkel élénkítenénk az egyhangúságot és nem vonz a lehetőség, hogy krumpliszsákokkal kelljen egy villamoson zötykölődni.. mert lehet, hogy az én cekkeremből kiesikik két zsömle, de lehet, hogy az övéből meg hat kiló plasztik

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:01:12

@Womb Raider:

"Ugyan én nem tudom, mi az összefüggés a vallás és a focitudás között, de te majd ezt is elmagyarázod. A foci színvonala, mint kulturális fokmérő.... hibbant vagy.."

csak egy példa volt a bevándorlók befogadásának előnyeiről, meg ahhoz is, hogy akárhogy is hisztizel, nácipicsa, úgyis meg fog történni.

"Mi köze annak, hogy én hol és miben lakom, ahhoz, hogy miként vélekedem az erőltetett népességcseréről? (aka : migráció)"

az a köze, hogy kurvára fingod nincs semmiről, és kurvára nem látod át a dolgokat. meg lehet kérdezni a grönlandi eszkimót, hogy mit gondol az aszályról a Szaharában. de valószínűleg nem lesz túl sok értelme a véleményének. még akkor sem, ha igen nagyon retteg tőle, mint te.

"Egyiket sem teszem..de ez se zavarjon a fröcsögésben."

de teszed, hazug náci, bárki visszaolvashatja.

""te egy betegesen gyűlölködő nácikurva vagy."
Úgy látod? Te miként gyűlölködsz? Egészségesen? Progresszíven? Liberálisan?
:)"

igen, a büdös nácik gyűlölése liberális. nincs benne kollektív büntetés, nincs benne általánosítás, mert téged gyűlöllek, és azért, amiért te vagy, amit te követsz itt el, és nem mások miatt gyűlölök ártatlanokat, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:13:20

@Womb Raider:

"Még annyit... a nyugati keresztény ország meg tudta vásárolni a muszlim utcakölyköket..és nem fordítva történt."

de, fordítva is történik.

www.theguardian.com/football/2008/sep/06/manchestercity.premierleague1

de hát a tyúkóladból, mint mondtam, nem látsz te rá a világ dolgaira, ezért sem jutsz túl a kis rasszista gyűlölködéseden, büdös nácikurva!

"Aztán, ha kellően felgyúrtad a dühödet, mesélj csak arról, hogy mit is adott az arabusok, meg a szubszaharai bozótlakók iszlám csudakulturája a világnak? 500 éve loholnak a nyugat után. Most is csak a primitív, olcsó munkaerőt tudják ígérni Európának. "

a görög filozófiát, amit a keresztények megsemmisítettek, csillagászati, matematikai, orvosi tudást, amiben a sötét középkor lemaradt. Európa a felvilágosodás után nőtte túl a muszlim világot, de az már a kereszténység ELLENÉBEN történt, te kis sötét náci kurva! fingod nincs a történelemből sem, mert az SS képzőben ilyen nem volt, és a tyúkóladból odáig nem jutsz el, hogy olvassál is.

ezért is vagy nácikurva, mert egy műveletlen kis köcsög vagy.

"Pusztán annyit állítok, hogy az Európát elözönlő tömegek kisebb hányada tekinthető az eu minimális együttélési normáival kompatibilisnek."

semmi igazolásod nincs erre az összefüggésre, és arra sem, hogy ez olyan nagyon jelentős lenne.

mint mondtam, a nácik és a normális emberek között Európában sokkal nagyobb a szakadék. ti sokkal kevésbé vagytok kompatibilisek.

"Rohadtul nem érdekel , ki milyen bőrszínnel született. Az érdekel, hogy mit tesz le az asztalra."

rohadtul meg se nézed, hogy a bevándorló nénike mit tett le az asztalra, megnézés nélkül utálod ki Európából, te büdös nácikurva!

" És igen, idehaza jogos elvárás, hogy ne éljen gyökeresen eltérő módon, mint az évszaázadok óta itt élő népek."

évszázadok óta élnek itt muszlimok és ateisták, hogyan akarod kivitelezni, hogy csak ti, hülye keresztény faszok maradjatok Európában?!

" Tőlem úgy gyakorolja a vallását, ahogyan kedve tartja, amíg azzal / abból fakadóan nem válik veszélyessé mások számára."

a faszt. te ártatlanokat utálsz ki, akik semmit nem követtek el, senkire nem veszélyesek. csak te fosol tőlük, meg a hozzád hasonló elmebeteg nácik.

" Ahogyan én is alkalmazkodom az ő szokásaikhoz, amikor ellátogatok megcsodálni a másmilyen kulturájukat az ő hazájukba."

ha ugyanezt a lehetőséget megadnád a menekült muszlimoknak, akkor rendben is volnánk, de nem adod meg, büdös nácikurva!

"Európa nem a Népek Laszvegasza, ahol van kis Eiffel torony, meg piramis, szfinx, gondola, meg vattacukor és mikiegér."

most már USA gyűlölő is vagy. btw Magyarország is a népek Las Vegasa. fingod nincs, de totál kevert nép vagyunk. multikulti, akár akarod, akár nem. hiába hisztizel, büdös nácikurva!

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

"Nem szeretnék olyan Európában élni, ahol darus akasztások és vidám vasárnapi kövezésekkel élénkítenénk az egyhangúságot és nem vonz a lehetőség, hogy krumpliszsákokkal kelljen egy villamoson zötykölődni.. mert lehet, hogy az én cekkeremből kiesikik két zsömle, de lehet, hogy az övéből meg hat kiló plasztik"

a te cekkeredből 10 liter hányás és szar esik ki, no meg a gázkamra kulcsa, és én veled nem szeretnék egy országban élni, meg a teféléddel!

2018.06.25. 11:22:07

@math0: "az a köze, hogy kurvára fingod nincs semmiről, és kurvára nem látod át a dolgokat. meg lehet kérdezni a grönlandi eszkimót, hogy mit gondol az aszályról a Szaharában. de valószínűleg nem lesz túl sok értelme a véleményének. még akkor sem, ha igen nagyon retteg tőle, mint te. "

Hülyeség. Egyrészt csak a te feltételezésed az, hogy egy falusi picsa vagyok egy szakadt putriban, másrészt az internet korában már csak minimális mértékben szükséges minden gondolat megszüléséhez eredeti , lokális élmény. Gondolom , ahhoz, hogy mondjuk egy lefejezésről eldöntsem, hogy nem kívánom beépíteni a saját életvitelembe, még nem kell résztvennem egyen sem..

"de teszed, hazug náci, bárki visszaolvashatja."

De nem! Te hazug véleményfasiszta arabfaszon hízott buzi. (Hogy lépést tartsak a kifinomult érveléseddel ..)

"csak egy példa volt a bevándorlók befogadásának előnyeiről, meg ahhoz is, hogy akárhogy is hisztizel, nácipicsa, úgyis meg fog történni.
"
Aztán a többi hasznos következménnyel mi lesz? A foci a legfontosabb..mért is nem ezzel kezdtük. Orbán vevő lett volna erre..
Nem tudom, hogy meg fog-e történni..azt tudom, hogy nem lesz jó. Attól sem, ha te több arab fasza közül mazsolázhatsz. (Pl... elhízol ..vagy köszvényes leszel a túlzott fehérje beviteltől..)

"igen, a büdös nácik gyűlölése liberális. nincs benne kollektív büntetés, nincs benne általánosítás, mert téged gyűlöllek, és azért, amiért te vagy, amit te követsz itt el, és nem mások miatt gyűlölök ártatlanokat, mint te."

No, akkor megérkeztünk.. (attól eltekintve, hogy a gyűlölködés nem valami elegáns..talán már ezéret hánynak tőled a mérsékelt liberálisok is. Talán ezért nem jelenik meg írásod ilyen helyeken, ezért kerültél indexre..)
Szóval... én nem gyűlölök egyetlen más bőrzsínű vagy akár elfogadhatóan maás kultúrájú embert sem. Ezt te találod ki és ezzel ugyekszel bemázolni..tudod, aki szarral dobálózik, az maga is zsaros lesz. Én azokat nem szeretem és nem szeretném a határainkon belül tudni, akik a könyörületességre, szolidaritásra, jóindulatra hivatkozással betelepszenek egy országba, hasznot húznak annak polgáraiból, miközben amúgy a vallásukból fakadó szocializáció kényszeréből alacsonyabb rendűeknek , megtűrt, de eltiporandó embereknek tartják azokat. Akik kétarcúak, akik csak akkor emelik fel a hangjukat, amikor már falkában tudnak fellépni. Meg azokat nem szívlelem, akik ezek faszát szopják.

Jössz a hülye dumáddal, a síró gyerekekkel, meg a jajveszékelő nőkre alapozol szánalmat. A bevándorlók nagyobb hányada a rettentő veszélyesnek mondott hazájában simán ott hagyta a kölykét, asszonyát, itt meg mereszti a valagát és nyomkodja a mobilt. Képmutató, kétszínű primitív népség. Nyilván nem mindegyik arab, afrikai, közép-ázsiai ilyen..sőt. Csak pont azok nem csörtetnek keresztül a fél világon az ingyenpéz reményében, azokat nem tudják embercsempészek meghülyíteni. Azok ott maradnak, ahol születtek és a hazájukat igyekeznek emberi életre alkalmassá tenni..ne adj isten harcolnak azért, a családjukért. Ezek , akiket mi láthatunk, jobbára sunyi menekülő patkányok és itt ugyanazt fogják flytatni, aminek következménye az, hogy élhetetlenné lett a térségük.

2018.06.25. 11:23:10

@math0: "no meg a gázkamra kulcsa"

Na, előkerült a legendárium... számok is lesznek?

2018.06.25. 11:32:03

@math0: Írjál még sokat, egyre szebb lesz..

"a görög filozófiát, amit a keresztények megsemmisítettek, csillagászati, matematikai, orvosi tudást, amiben a sötét középkor lemaradt. Európa a felvilágosodás után nőtte túl a muszlim világot, de az már a kereszténység ELLENÉBEN történt, te kis sötét náci kurva! fingod nincs a történelemből sem, mert az SS képzőben ilyen nem volt, és a tyúkóladból odáig nem jutsz el, hogy olvassál is.
"
Husi... nem az érdekel, mi volt 1000 éve. Nálad megállt az idő? Mi van azóta? Milyen MOST a muszlim tudományos élet?

"ha ugyanezt a lehetőséget megadnád a menekült muszlimoknak, akkor rendben is volnánk, de nem adod meg, büdös nácikurva!"

Te nyomorult... ha én elmegyek hozzájuk, azt a saját pénzemen teszem, az igénybevett szolgáltatásaikat kifizetem..ÉS HAZAJÖVÖK egy hónap után. Nem viszem magammal a fél falut, mondván csak a közeli rokonság és főleg nem a célország állítólag nácikurva lakosságának adójából szakítok egy darabot segély címén.
Érzed a különbséget? Én pénz viszek oda, ő pénzért jön ide.
Innentől már tényleg nehéz az egész munkásságodat másnak tekinteni, mint szimpla bértrollkodásnak. Nem tudom kinek akarsz ezzel imponálni, de kiröhögteted magad.

(a putrimról meg annyit, hogy nem annyira régen az év lakóháza volt :)... és nincs szétbombázva meg körülszarva, mint a magas kultúrában szocializáltaknál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:48:04

@Womb Raider:

"Egyrészt csak a te feltételezésed az, hogy egy falusi picsa vagyok egy szakadt putriban"

pedig igaz.

" másrészt az internet korában már csak minimális mértékben szükséges minden gondolat megszüléséhez eredeti , lokális élmény. "

nem, az internet korában sem látsz át egy csomó dolgot, meg hát te eleve csak fake news oldalakat olvasol. de ha más híroldalakat is olvasnál, még az is roppant felszínes lenne.

"Gondolom , ahhoz, hogy mondjuk egy lefejezésről eldöntsem, hogy nem kívánom beépíteni a saját életvitelembe, még nem kell résztvennem egyen sem.."

nem, viszont az, hogy te ettől rettegsz, mutatja, hogy eleve ferde az egész rálátásod a világra. ja, egyébként az elektromos székben vagy méreg által való kivégzést szereted?

"Nem tudom, hogy meg fog-e történni..azt tudom, hogy nem lesz jó."

na ez az, amiről fingod nincs, mert fogalmad nincs a dolgokról, nem látod át őket, nácikurva!

"Szóval... én nem gyűlölök egyetlen más bőrzsínű vagy akár elfogadhatóan maás kultúrájú embert sem."

ja a "majomhordázás" az a szereteted jele volt, te büdös, hazudós nácikurva! btw. amellett, hogy náci vagy, egy hazudós fasz is vagy, ezért is simán gyűlölhetlek.

"hasznot húznak annak polgáraiból"

értem, tehát ha egy külföldi kap egy kis támogatást az EU-tól, akkor hisztizel. ha magyar, akkor nem. de nem vagy rasszista, ugye?! lls ha Orbán lop, akkor még le is szopod.

"a vallásukból fakadó szocializáció kényszeréből alacsonyabb rendűeknek , megtűrt, de eltiporandó embereknek tartják azokat"

ez ugye az, amire nincs igazolásod, nem igaz, ez az, amit te a szaros kis tyúkóladban képzelődsz valakikről, akikről fingod nincs.

én elolvastam, amit TE írtál, és látom, hogy náci vagy,m azért gyűlöllek, amit írtál.

te nem olvastál a muszlim nénitől semmit, meg se kérdezted, és azért gyűlölöd őt, mert hülyeségeket képzelsz róla. na ez büdös nácizmus.

" Akik kétarcúak, akik csak akkor emelik fel a hangjukat, amikor már falkában tudnak fellépni. "

ez meg olyan dolog, amiről nemcsak igazolásod nincs, de értelmezhetetlen, hogy egyáltalán mit értesz ezalatt. szerintem ti, büdös nácik vagytok pont ilyenek.

"A bevándorlók nagyobb hányada a rettentő veszélyesnek mondott hazájában simán ott hagyta a kölykét, asszonyát, itt meg mereszti a valagát és nyomkodja a mobilt. "

1) az 1956-os magyar menekültek pontosan ezt tették. nagyrészt fiatal férfiak voltak, akik hátrahagyták a családjukat. már idéztem az igazolást, de nem fogtad fel, mert egy ostoba náci vagy.

"Gazdasági és politikai szempontból a magyarok ideális menekültcsoportként jelentek meg, hiszen nagyrészt fiatal, egészséges, jól képzett, egyedülálló férfiak voltak, akiket gyorsan munkába lehetett állítani."

hu.wikipedia.org/wiki/Az_1956-os_forradalom_emigr%C3%A1ci%C3%B3ja

2) a mostani menekültek nem ilyenek,

de.statista.com/statistik/daten/studie/452165/umfrage/asylbewerber-in-deutschland-nach-geschlecht-innerhalb-altersgruppen/

de hát a büdös kis nácikurvát a szaros tyúkólban csak az interneten tényleg fellelhető tényadatok nem érdeklik.

tebelőled csak a valóságtól elrugaszkodott fröcsögés, a szar ömlik.

egy büdös, gyűlölködő, a világról semmit nem tudó, hülye, elmebeteg buzi kis náci kurva vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:51:52

@Womb Raider:

"Milyen MOST a muszlim tudományos élet? "

többet tettek le az asztalra, mint te, úgyhogy kuss, büdös nácikurva!

"Nem viszem magammal a fél falut, mondván csak a közeli rokonság és főleg nem a célország állítólag nácikurva lakosságának adójából szakítok egy darabot segély címén."

te, miközben egy irigykedő, önző kis fasz vagy, nem sajnálod a segélyt a magyaroktól, és
leszopod azt az Orbán Viktort, aki szétlopja a fél országot. ez utóbbi milliárdokat lop, de te leszopod, nácikurva!

érzed a különbséget, te ostoba picsa?!

"a putrimról meg annyit, hogy nem annyira régen az év lakóháza volt"

ja, a National Geographics-ben, az év egzotikus putrija volt.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:53:11

@Womb Raider: te kezdtél el legendáriumokba, nácikurva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:53:43

@Womb Raider: te kezdtél el legendáriumokba, nácikurva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 11:54:34

@Womb Raider: "Milyen MOST a muszlim tudományos élet? "

ha már tudományos munkásságra mérjük az embereket. az én H-Indexem 9. tehát ha a tied nem legalább ennyi, és nem tudod ezt igazolni, akkor kuss, elmebeteg náci picsa!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.25. 12:01:53

@Womb Raider: "Milyen MOST a muszlim tudományos élet? "

A tudományos publikációknál nem jelzik a vallási orientációt. Indifferens. A bőrszín is.

"ha én elmegyek hozzájuk, azt a saját pénzemen teszem, az igénybevett szolgáltatásaikat kifizetem..ÉS HAZAJÖVÖK egy hónap után. Nem viszem magammal a fél falut, mondván csak a közeli rokonság"

Márpedig a magyar migránsok nem jönnek többet haza, és viszik ki a családot is. Te nem ezen a bolygón élsz.

2018.06.25. 12:13:59

@math0: Te nyominger... nem arról volt szó, hogy egyes emberek milyen eredményeket tudnak felmutatni, hanem arról, hogy en bloc az adott kultúra (mondjuk vallás szempontjából nézve az iszlám által meghatározott térség) mit tud felmutatni.

"ha már tudományos munkásságra mérjük az embereket. az én H-Indexem 9. tehát ha a tied nem legalább ennyi, és nem tudod ezt igazolni, akkor kuss, elmebeteg náci picsa!"

Miért is??? Ezzel vered a melled? A saját területeden sem száítasz különösebben nagy ásznak ezzel, szimpla lokálhíró vagy. Magyarországon világhírű pozőr majom.

2018.06.25. 12:14:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

évhitek az iszlámról
A muszlimok Nyugaton gyakran panaszkodnak a vallásukat illető népszerű „tévhitekre”. Mi viszont közelebbről is megnéztük, és úgy találtuk, hogy az iszlámot övező leggyakoribb mítoszok éppen azok, amelyeket maguk a muszlimok, és nyugati hitvédőik hangsúlyoznak.

Az egyetlen szembeötlő kivétel talán az a félreértés, hogy minden muzulmán egyforma (ami persze nem igaz), de még ők maguk is gyakran elhiszik ezt, amit élénken bizonyítanak a különböző, egymásnak ellentmondó klikkek, amelyek mind amellett erősködnek, hogy ők a valódi muszlimok, míg azok, akik nem értenek egyet velük, azok vagy hitetlenek és csalók, vagy álszentek.

Ne hagyd, hogy megtévesszenek! Ismerd meg az igazságot!

1. tévhit: Az iszlám előmozdította a tudományos felfedezéseket

2. tévhit: Az iszlám a béke vallása

3. tévhit: Az iszlám toleráns más vallásokkal szemben

4. tévhit: Az iszlám szó békét jelent

5. tévhit: Az iszlámban a férfiak és nők egyenlő jogokat élveznek

6. tévhit: A dzsihád “belső küzdelmet” jelent

7. tévhit: Az iszlám ellenzi a rabszolgaságot

8. tévhit: Az iszlámmal összeférhetetlen a terrorizmus

9. tévhit: Az iszlám demokratikus

10. tévhit: A Korán a keresztény Biblia iszlám megfelelője

1. mítosz: Az iszlám előmozdította a tudományos felfedezéseket
A muszlimok gyakran állítják, hogy vallásuk tudományos felfedezések gazdag tárházát táplálta, „kikövezve az utat” a technika és a gyógyászat modern vívmányainak. Ezzel a témával kapcsolatban általában a 7. és a 13. század közötti korszakra utalnak, mikor Európa a „sötét középkor” idejét élte, a mohamedán világ pedig az erőszakos terjeszkedés következtében új népeket és kultúrákat hódított meg.

Az igazság:
Habár tagadhatatlan, hogy a mohamedán világ viszonylag fejlettebb volt a középkor ezen szakasza alatt, mint a „keresztény” világ, de ennek abszolúte semmi köze sem volt magához az iszlám valláshoz (a katonai terjeszkedésre való utasítást leszámítva). Sőt, az iszlám helyteleníti a rajta túlmutató tudást (lásd Korán 5:101-102), éppen ezért a legtermékenyebb iszlám értelmiségiek általában inkább vallástanulmányozók, mint tudósok.

[Megjegyzendő, hogy Spanyolország egyedül egy év alatt több tananyagot és irodalmat fordít le spanyol nyelvre, mint amennyit az arab világ fordított le arabra a 9. század óta. Ahogy 2010-ben a szaúdi főmufti nyíltan megfogalmazta: „A Korán, történeteivel és tudásával elég számunkra… nincs szükségünk a Tórára, vagy az Evangéliumokra, vagy bármilyen más könyvre”].

folyt köv:

2018.06.25. 12:15:52

A sok fundamentalista és más hívő, akik Mohamedhez hasonlóan öltöznek és egy 7. századi életstílus szerint élnek, valamilyen szinten megmutatják a hagyomány fontosságát az iszlámban. Az iszlám vallás rendkívül óvatos és ellenálló a változással szemben, amelyre gyanakvással tekintenek. Ahogy Bernard Lewis történész is rámutatott, az iszlámban az újítás eleve rossznak tekintendő, kivéve, ha bizonyíthatóan jó.
Ezen felül négy alapvető ok létezik, hogy az iszlám miért nem mondhatja igazán magáénak a tudományos vívmányokat:
Először is, a mohamedán világ nagymértékben a görög tudományokból húzott hasznot, amelyeket dhimmi zsidók és keresztények fordítottak le számukra. Mellettük szól, hogy a muszlimok jobban megőrizték a görög szövegeket, mint az európaiak akkoriban, így ez vált saját tudásuk alapkövévé. (Ennek egyik fő oka az volt, hogy a keresztények hozzáférését a világuk ezen részéhez elvágták a muzulmán rabszolga-kereskedő hajók és a part menti rajtaütések, amelyek akkoriban domináltak a Földközi-tenger térségében.)

Másodszorra, az iszlámnak tulajdonított tudományos vívmányok közül sokat valójában más – általuk leigázott – kultúráktól „kölcsönöztek”. A „nulla” algebrai koncepcióját például hibásan tulajdonítják az iszlámnak, valójában egy hindu felfedezés volt, amely a muszlimok közvetítésével jutott el Nyugatra.
Igazság szerint, a meghódított népek csak addig járultak hozzá az „iszlám tudomány” történelméhez, mígnem fokozatosan megtizedelték őket az iszlámra való átérések (a dimmiség nyomásának hatására). Mark Steyn szavaival élve: “Amikor az iszlám csodálói magasztalják az iszlámot, valamint annak aranykorának csodás újításait és gazdag kultúráját, elfelejtik, hogy még ezen időszak csúcspontján is a muszlimok kisebbségben voltak a muszlim világban, és nagyrészt mások energiájának feléléséből éltek.“

Egy népességben található muzulmánok létszáma egyenesen arányos az ott tapasztalható tudományos színvonal romlásával. Nem véletlen hát, hogy a mohamedán világ nem túl sokat tud felmutatni az elmúl kb. 800 évre visszamenőleg, mióta is kifogytak a kizsákmányolható új kultúrákból.
Harmadszorra, még a legtanultabb muszlim tudósokat és kulturális ikonokat is gyakran eretnekeknek tekintették, sokszor jó okkal. A muszlim világból származó egyik legnagyobb elme a perzsa tudós és filozófus, al-Razi. Megkapó munkásságát ma gyakran mutatják fel a muzulmánok teljesítményének „bizonyítékaként”. Ám amit a hitvédők gyakran elhallgatnak, hogy al-Razit istenkáromlóként bélyegezték meg, mivel a saját vallásos felfogását követte – amely nyilvánvaló ellentmondásban állt a hagyományos iszlámmal.
Negyedszerre, azok a vívmányok, amelyeket az iszlámnak tulajdonítanak (gyakran hibásan), nem túlzottan drámaiak. Ott van bizonyos szavak megalkotása, mint például az ’alkímia’ és az ’elixír’ (és az ’orgyilkos’, ha már erről van szó), de ezen felül nincs sok más, ami megélne a modern technikában, és jelentős szerepe lenne. Emellett arra sincs bizonyíték, hogy ezeket a Nyugat nem fedezhette volna fel könnyedén, a reformáció által elindított kulturális ébredést követően.

Példának okáért gondoljunk bele, hogy a muszlimok magukénak hirdetik a kávét – abban az értelemben, hogy ők népszerűsítették azoknak az afrikaiaknak a már létező tudását, akiket az arab rabszolga-kereskedelem során zsákmányoltak. Igen valószínűtlen, hogy a Nyugat mostanra még nem botlott volna bele a kávéba.
Valójában a „muszlim” vívmányok litániája gyakran inkább egyfajta lelkendezés alakját öltik, amelyekben ezeknek a felfedezéseknek a valódi eredetét kihagyják – a Nyugati találmányokkal összehasonlított nem túl nagy jelentőségükkel együtt. Az ember ugyancsak ritkán hall az eredeti eredmények szomorú sorsáról. Azok, akik a nagy Taki al-Din csillagvizsgálóval hencegnek, [a frissen meghódított] Isztambulban, gyakran elfelejtik megemlíteni a tényt, hogy azt is gyorsan leromboltatta a kalifátus.

Végső soron, a tudományos, orvostudományi és technikai eredmények listája nem olyasmi, amivel az iszlám hitvédők szívesen versenyeznének a keresztény világgal. Napjaink muszlim újítói leginkább arról ismeretesek, hogy a nyugati technológiákat, mint a mobiltelefon és a repülőgép, tömeggyilkos eszközökké változtatják.
Összefoglalva: annak ellenére, hogy az iszlám vallás nem abszolút ellenséges a tudománnyal szemben, téves lenne azt állítani, hogy azt előmozdította. A legnagyobb eredményeket, amelyek állítólagosan az iszlám világból kerültek ki, vagy nem muszlimok érték el, akik történetesen épp az iszlám befolyási területén éltek, vagy eretnekek, akiket általánosságban aligha érdekelt az iszlám. A tudományos fejlődés drámaian csökken, ahogy az iszlám érvényesíti akaratát, míg végül teljesen elapad.

2018.06.25. 12:21:25

[Megjegyzés: Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) 57 muszlim országot tartalmaz, annak 1,6 milliárd lakójával. 550 egyetemmel rendelkezik, míg az Egyesült Államokban, melynek lakossága csupán 1/5-e az OIC országokénak, az egyetemek száma ennek tízszerese. 2005-ben a Harvard Egyetem több tudományos tanulmányt közölt, mint a 17 arab nyelven beszélő ország együttvéve.]

"
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "
Márpedig a magyar migránsok nem jönnek többet haza, és viszik ki a családot is. Te nem ezen a bolygón élsz."

Aha... akkor a gyengébbek kedvéért újra: A magyarok (nem a hazai romák..) nem azért települnek át egy másik országba, mert innen a saját idióta vallási háborúik egyike elől menekülnek éppen, nem is azért, hogy a célország szociális ellátórendszerén élősködjenek, hanem azért mert keresett szakemberek, képzett munkaerőt adnak azon országnak, ami befogadja őket. Magyarországról olyan értelemben nem is menekülhet senki, ahogyan sok magát szírnek hazudó tette..
Te cicus hülyébb vagy, mint Brendel kollégád. (Azért leszophatjátok egymást..)
Brendel azon vinnyog, hogy egy adott területen az átlagnál nagyobb aktivitással és talán még tudással is ontja a publikációkat.. csak ez még róla, mint emberről sokat nem mond el. Talán ennek ellensúlyozása okán igyekszik kimutatni a foga fehérjét.

2018.06.25. 12:27:01

@math0: "többet tettek le az asztalra, mint te, úgyhogy kuss, büdös nácikurva!"

Na, ez most milyen érv??? Tudod, vannak, akik kutatnak, fejlesztenek, tudományos tevékenységet folytatnak, meg vannak, akik ennek előfeltételeit és finanszírozását teremtik meg. Külön-külön nincs se egyik, se másik.
Úgyhos kuss, kicsi arab csicska köcsögöcske.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.25. 15:15:06

@Womb Raider: "keresett szakemberek"

Igen, magas szinten mosogatnak. :))

Ó, te elmerogyant, a szakemberek mehettek az EU csatlakozás előtt is. Azért mennek most, mert csak gomokat kell nekik fizetni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.25. 15:18:00

@Womb Raider: "tévhitek az iszlámról"

Neked vannak tévhiteid. Lubickolsz bennük.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:22:52

@Womb Raider:

"Te nyominger... nem arról volt szó, hogy egyes emberek milyen eredményeket tudnak felmutatni, hanem arról, hogy en bloc az adott kultúra (mondjuk vallás szempontjából nézve az iszlám által meghatározott térség) mit tud felmutatni."

te elmebeteg nácikurva képes lennél kiutálni egy muszlimot Európából olyan mércék alapján, amit te magad sem ugrasz meg?! ki a jó édes kurva anyádat érdekel, mit a muszlim kultúra en bloc, ha egyszer te nem tudod, mégis itt kurválkodsz közöttünk, Európában?! te totálkáros vagy a fejedben.

"Miért is??? Ezzel vered a melled? A saját területeden sem száítasz különösebben nagy ásznak ezzel, szimpla lokálhíró vagy. Magyarországon világhírű pozőr majom. "

te egész biztosan ezalatt a szint alatt vagy, mivel nagyságrendekkel kevesebbet tudsz felmutatni, mint én. 4 elemivel a szaros putriból kicsinyled a 9-es H-indexet, ami azért valami a saját területemen, te elmebeteg nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:26:11

@Womb Raider:

"Habár tagadhatatlan, hogy a mohamedán világ viszonylag fejlettebb volt a középkor ezen szakasza alatt, mint a „keresztény” világ, de ennek abszolúte semmi köze sem volt magához az iszlám valláshoz"

a tényt elismered, de szerinted semmi köze nem volt az iszlámhoz és kereszténységhez, másik esetben meg vakon állítod, hogy az iszlámhoz és kereszténységhez van köze. már megint arról van szó, hogy úgy válogatod a tényeket, ahogy a náci vallásodnak megfelel vagy kínos. szánalom vagy, nácikurva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:36:47

@Womb Raider:

"Először is, a mohamedán világ nagymértékben a görög tudományokból húzott hasznot, amelyeket dhimmi zsidók és keresztények fordítottak le számukra. Mellettük szól, hogy a muszlimok jobban megőrizték a görög szövegeket, mint az európaiak akkoriban, így ez vált saját tudásuk alapkövévé."

1:0 az iszlámnak.

" Ennek egyik fő oka az volt, hogy a keresztények hozzáférését a világuk ezen részéhez elvágták a muzulmán rabszolga-kereskedő hajók és a part menti rajtaütések, amelyek akkoriban domináltak a Földközi-tenger térségében."

ja, a Földközi tenger elvágta Európától Görögországot. azt javaslom, ne menj Görögországba nyaralni, fingod nincs, hogy hol van! mint ahogy másról sincs.

"Másodszorra, az iszlámnak tulajdonított tudományos vívmányok közül sokat valójában más – általuk leigázott – kultúráktól „kölcsönöztek”. A „nulla” algebrai koncepcióját például hibásan tulajdonítják az iszlámnak, valójában egy hindu felfedezés volt, amely a muszlimok közvetítésével jutott el Nyugatra."

még mindig 1:0

"Egy népességben található muzulmánok létszáma egyenesen arányos az ott tapasztalható tudományos színvonal romlásával."

igazolatlan tévhit

"Harmadszorra, még a legtanultabb muszlim tudósokat és kulturális ikonokat is gyakran eretnekeknek tekintették, sokszor jó okkal. "

a keresztényeket meg pláne. emlékezzünk csak Galileire, Giordano Brunora, és hasonlókra. a legtöbb tudományos munka indexen volt.

"Példának okáért gondoljunk bele, hogy a muszlimok magukénak hirdetik a kávét – abban az értelemben, hogy ők népszerűsítették azoknak az afrikaiaknak a már létező tudását, akiket az arab rabszolga-kereskedelem során zsákmányoltak. Igen valószínűtlen, hogy a Nyugat mostanra még nem botlott volna bele a kávéba."

ezek nem tények, hanem spekulációk. ennyi erővel bármely felfedezésre lehetne mondani, hogy más is felfedezhette volna.

marad az 1:0

ennyikeh, nácikurva megint pofán szartad magad

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:39:59

@Womb Raider:

"A magyarok (nem a hazai romák..) nem azért települnek át egy másik országba, mert innen a saját idióta vallási háborúik egyike elől menekülnek éppen, nem is azért, hogy a célország szociális ellátórendszerén élősködjenek"

dehogynem. segélyeket kaptak például Ausztriából.

index.hu/gazdasag/2018/04/28/ausztria_csaladi_tamogatas_csaladi_potlek_magyarorszag_indexalas_europai_unio/

1956-ban meg a magyarok a hazai "vallásháború" elől menekültek nyugatra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:41:58

@Womb Raider:

"Tudod, vannak, akik kutatnak, fejlesztenek, tudományos tevékenységet folytatnak, meg vannak, akik ennek előfeltételeit és finanszírozását teremtik meg."

most akkor döntsd el, hogy a tudományos eredmény mérce-e.

1) ha igen, akkor én messze feletted állok, és neked akkor kuss!
2) ha nem, akkor ne gyere ezzel az iszlámot illetően!

olyan nincs, hogy valami az egyes embernél nem mérce, de népcsoportoknál mércének tekinted. ha egy ember szerinted nem különb a másiknál a tudományos eredményei miatt, akkor N ember sem különb másik N embernél emiatt.

ostoba, nácikurva, kapjál már magadhoz, hogy már megint vastagon pofánszartad magad!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:46:46

@Womb Raider: tehát

én nem vagyok különb nálad, ha a tudományos eredményeim messze a tied fölé magasodnak (nevezetesen neked nulla)

de Steve különb Juszufnál, ha nagyobb tudós.

azért vagy te egy ilyen büdös nácikurva, mert ennyire sötét vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 18:48:01

@Womb Raider: "hanem azért mert keresett szakemberek"

a magyarok jelentős része kurva, strici és kubikos Németországban, te ostoba nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.25. 20:06:46

@Womb Raider: úgy egyébként azt a szaros kis tyúkóladban nem sikerült felfognod, ugye, hogy Németországban egy olyan 4 millió muszlim török él. Ehhez képest még egy millió nem igazán számít, és különösebben semmi problémát nem okoz se a 4 millió, se az 1 millió.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.26. 07:24:20

@Womb Raider: ez van abból, amikor az interneten akarsz "tájékozódni" történelmi kérdésekről. a te eszeddel úgyis csak az lesz belőle, hogy noname, szemét bloggerek baromságait olvasgatod, akik ugyanúgy nem tudnak történelemből semmit, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.26. 07:33:48

@Womb Raider:

"Mi közünk nekünk a kis Aminához????"

ha már itt a keresztény "kultúrát" emlegetted:

" És a ki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát." Mt 10,42

a te álkeresztény, náci, faszfej Orbánod meg adóval bünteti azokat, akik vizet adnak a kicsiknek, úgyhogy dugd fel magadnak a csuti gecidet, te büdös nácikurva! ti az emberiség legalja vagytok, utálkozó, gyűlölködő, férgek!

2018.06.26. 09:18:12

@math0: Mi van kis impotens buzi? Nem jött el az arab cimbi?

Beszüntetem a veled való parttalan vitát, mert egyrészt képtelen vagy leszokni arról, hogy átértelmezd amit írok, másrészt nem tudsz leszokni arról, hogy olyanokat tulajdonítasz nekem, amit le sem írtam.. harmadrészt..mert egy kis véleményfasiszta impotens buzi vagy, aki az anyját dugja, ha éppen nem az arabok faszán csüng.

"ez van abból, amikor az interneten akarsz "tájékozódni" történelmi kérdésekről. a te eszeddel úgyis csak az lesz belőle, hogy noname, szemét bloggerek baromságait olvasgatod, akik ugyanúgy nem tudnak történelemből semmit, mint te."

Mert neked ugye időgéped van és mindenhová odautazol saját tapasztalásokért? Na, eredj már..

"a te álkeresztény, náci, faszfej Orbánod meg adóval bünteti azokat, akik vizet adnak a kicsiknek,"
Hazudsz. Nem azokat bünteti, hanem azokat, akik hamis illúziókkal nyomnak hályogot nyomorult emberek szemére (a saját céljaik érdekében) és ráveszik őket az otthonaik elhagyására. Amúgy a magyarok adtak vizet és ennivalót a majmaidnak, csak nevelttetésükből fakadóan eldobálták azt. :)

"olyan nincs, hogy valami az egyes embernél nem mérce, de népcsoportoknál mércének tekinted. ha egy ember szerinted nem különb a másiknál a tudományos eredményei miatt, akkor N ember sem különb másik N embernél emiatt."

Hogy a nagy tudós fejedbe bele verjem: én dolgozom és adót fizetek, te tudóst játszol, az állam, a társadalom pedig mindehhez biztosítja a megfelelő körülményeket.

Az arabusoknál nem dolgoznak, nem kutatnak és az állam igyekszik a tudományos életet a Korán tanulmányozására szűkíteni. Illetve vidám mészárlásokat rendez a szomszédos országokban.
Ha neked a kettő analóg, akkor az a H-index nem kilenc, csak 0.9

Továbbá... nem ennek alapján szelektálok és alkotok véleményt. Aki valóban menekül ÉS itt képes az itteni normák szintjén beilleszkedni az jöjjön bátran. Magyarország nem kevés menekültet fogadott be eddig is. Jöjjenek, de kell egy limit. Nem várhatod el, hogy egy túlnépesedő régió/kontinens összes jobb életre vágyó és kellőképpen feltüzelt népességét befogadja egy 500milliós közösség. Ez csak a te hibbant elmédben jogos elvárás és lehetséges irány. Ezt a szellemi vezénylő csillagod is elismerte. Le vagy maradva, így nem jesz bónusz.

"dehogynem. segélyeket kaptak például Ausztriából.

index.hu/gazdasag/2018/04/28/ausztria_csaladi_tamogatas_csaladi_potlek_magyarorszag_indexalas_europai_unio/

1956-ban meg a magyarok a hazai "vallásháború" elől menekültek nyugatra."

Hogy a fennkölt tudós terminológiádat adoptáljam.. telibe szartad a pofádat és most csámcsogva habzsolod az ürüléked:

"az ott dolgozó magyarok" családtámogatását kurtítják meg... vagyis: a magyarok dolgoznak és ezért részesülnek az ott dolgozókat is megillető szociális juttatásokban. A velük szembeni különleges bánásmód abban nyilvánul meg, hogy negatívan diszkriminálják őket :) Azonos adók/közterhek, de kisebb juttatás
A drága menekültjeid meg nem dolgoznak, mert ahhoz még sokuknak fejlődni kell, de támogatást kapnak az életbenmaradáshoz. Amiből adott esetben hazautaznak nyaralni a veszélyekkel terhelt óhazába :)

A magyarok az esetleges orosz és balos zsidó megtorlás elől menekültek.. meg voltak köztük köztörvényesek is..ahogyan a mostani menekültek között is akadnak bűnözők nagyon szép számmal. Az akkori magyar kivándorlók ezzel együtt a lehetőségekhez képest azonnal munkába álltak, sokan a nyelvet is ismerték.. és gyakorlatilag a befogadó országok kulturájával teljesen ekvivalens kulturális közegből érkeztek.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ó, te elmerogyant, a szakemberek mehettek az EU csatlakozás előtt is. Azért mennek most, mert csak gomokat kell nekik fizetni."

Na, ezt kicsit gondold át újra. Ezek szerint a fogadó országokban kétféle munkavállaló létezik hivatalosan? Van a jó szakember Jürgen aki drága pénzért dolgozik, meg az untermensch Béla, aki egy nagy nulla, de kevés pénzért is elvégzi az okos Jürgen munkáját??? Vagy ezt így hogy??
A magyar orvosok ezek szerint nem egyenrangúak a francia, angol, német orvosokkal? Nekik csak a tyúkszemek kimetszése jut és két bagettért eldolgoznak kinn egy hétig is?

Plus kérdés... hová lesznek az angol, francia, német orvosok, ha ott nincs diktatúra, nincs Orbán, aki elkergesse őket és kuuurva jól keresnek? Talán van hely, ahol még jobb bérekre számíthatnak 20% többletre?

2018.06.26. 09:20:09

@math0: "1) ha igen, akkor én messze feletted állok, és neked akkor kuss!
2) ha nem, akkor ne gyere ezzel az iszlámot illetően!"

Te majom... miért itt okoskodsz, miért nem mész oda, ha amúgy minden téren minimum egyenlőek a feltételek? Te, Magyarországon világhírű gondolkodó. Hiú kis buzi vagy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.26. 11:05:28

@Womb Raider: "két bagettért eldolgoznak kinn egy hétig is? "

Az úgy van, hogy a keleteurópai migránsoknak kevesebbet kell fizetni, legyen az mosogató vagy agysebész.

"hová lesznek az angol, francia, német orvosok"

Huh, nem tudom. Talán mindig is hiány volt belőlük. Talán 40 évesen Mallorcán töltik a nyugdíjas éveiket.

2018.06.26. 14:03:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ááá..szóval itten kettős mércéről van szó. Kötve hiszem, hogy hiányszakmákban ezt meg lehet játszani.. a mosogatós dolgot meg nem ismerem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.26. 15:43:35

@Womb Raider:

mi van, kihúztad a nyelved Orbán hátsójából egy pillanatra, nácikurva?!

"Beszüntetem a veled való parttalan vitát"

minden héten beszünteted, olyan ürügyekkel, aminek az ellenkezője igaz: te nem tudod követni a saját, ellentmondásos, zavaros, hülye véleményedet, és letagadod azt is, amit írtál.

"Mert neked ugye időgéped van és mindenhová odautazol saját tapasztalásokért? Na, eredj már.."

nem, de nálad többet láttam a világból, és többet olvastam komolyabb könyvekből, nem pedig náci kis bloggerek kommentjeiből.

""a te álkeresztény, náci, faszfej Orbánod meg adóval bünteti azokat, akik vizet adnak a kicsiknek,"
Hazudsz. Nem azokat bünteti"

de azokat is büntethetik akár:

ekint.org/alkotmanyossag/2018-06-22/a-bevandorlasi-kulonadorol

de amit te írsz, az bizonyos szempontból még rosszabb, mert azokat is büntetik, akik semmit nem csinálnak, csak a véleményüket fejtik ki, az meg súlyos sértése a vélemény-szabadságnak, ez diktatúra. a csuti parasztod egy büdös kis diktátor, te nácikurva, nem véletlenül szopod tövig!

"Az arabusoknál nem dolgoznak"

no, ez az, amikor a náci meseuniverzum alapján tájékozódsz a tyúkszaros kis putridból. ez egy olyan éktelen hülyeség, nem hiszem el, hogy te ezt elhiszed. ennyire még te se lehetsz hülye!

én konkrétan ismerek sok arabot, akik dolgoznak, és tudományos kutatást végeznek. PhD-s arabokat ismerek. te meg csak náci parasztokat, azt hiszed, mindenki olyan, mint ti.

"Aki valóban menekül ÉS itt képes az itteni normák szintjén beilleszkedni az jöjjön bátran."

a kvótarendszer, amit a csuti gecid elutasít, az pont ennek vizsgálatáról szólt volna.

""az ott dolgozó magyarok" családtámogatását kurtítják meg... vagyis: a magyarok dolgoznak és ezért részesülnek az ott dolgozókat is megillető szociális juttatásokban. "

lassan 300 ezer menekült dolgozik Németországban. már megint pofán szartad magad, nácikurva!

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

"A magyarok..."

minden hülyeségről írtál, faszfejkém, csak arról nem, hogy az 1956-os magyarok tényleg főképpen férfiak voltak, a mostani menekülteknél sokkal kiegyenlítettebb az arány.

"Az akkori magyar kivándorlók ezzel együtt a lehetőségekhez képest azonnal munkába álltak"

az 1956-os magyarok közül sokkal többeknek kellett ehhez előbb nyelvet tanulni, mint a menekültek közül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.26. 15:44:33

@Womb Raider: nem sikerült felfognod a kommentem, és nem sikerült válaszolnod rá. terelsz, ostoba nácikurva!

1) ha igen, akkor én messze feletted állok, és neked akkor kuss!
2) ha nem, akkor ne gyere ezzel az iszlámot illetően!

2018.06.26. 16:28:32

@math0: "én konkrétan ismerek sok arabot, akik dolgoznak, és tudományos kutatást végeznek. PhD-s arabokat ismerek. te meg csak náci parasztokat, azt hiszed, mindenki olyan, mint ti."

Ez nálad az érvelés? A saját magad adod meg forrásnak??? A saját feltevéseidet tényeknek állítod be??

Én meg ismerek gyilkos arabokat..sőt.. sokan mások is ismernek ilyenket..sőt.. van 1-2 ország, amely egyenesen háborút visel gyilkos terroristák ellen :) Kismajom.

"az 1956-os magyarok közül sokkal többeknek kellett ehhez előbb nyelvet tanulni, mint a menekültek közül."
Ja..ha te mondod. Osztán forrás, az van é??? Vagy H9-es Brendel aszonta, oszt úgy van! Nem K-9 az? Vagy az anyád?

"lassan 300 ezer menekült dolgozik Németországban. már megint pofán szartad magad, nácikurva!"

A mennyiből is??? Aztán ugyanezen arány miként alakul a magyarok esetében (ne a magyarországról portyázni járó cigányokra koncentrálj..)

"nem, de nálad többet láttam a világból, és többet olvastam komolyabb könyvekből, nem pedig náci kis bloggerek kommentjeiből."

Perszepersze... te már mindent láttál..mindent IS. Sőt.. te bármit képes vagy állítani magadról, meg másokról is. Nem zavar a valóság. Nem érzed mennyire nevetséges ez a feszengő nagyotmondás? Mit kompenzálsz, kicsi köcsög?

"a kvótarendszer, amit a csuti gecid elutasít, az pont ennek vizsgálatáról szólt volna."

Nem, az nem erről szólt.. másrészt milyen már az, hogy kvóta, de nincs felső limit?? Ne röhögtess... Már a legelvadultabbak is feladták ezt a tarthatatlan álláspontot. Ne akarj már Sorosabb lenni Sorosnál. (Junckerrel még pariban vagy..) Kicsi buzi, na eredj, tátsd nagyra a szádat és pucsíts. Az a te kompetenciád.. K-9

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.26. 20:29:19

@Womb Raider:

"Ez nálad az érvelés? A saját magad adod meg forrásnak??? A saját feltevéseidet tényeknek állítod be??"

nem, nácikurva, a hivatkozás ott volt azon az oldalon, csak te ahhoz is ostoba vagy, hogy megtaláld:

statistik.arbeitsagentur.de/Statischer-Content/Statistische-Analysen/Statistische-Sonderberichte/Generische-Publikationen/Auswirkungen-der-Migration-auf-den-Arbeitsmarkt.pdf

"Én meg ismerek gyilkos arabokat..sőt.. sokan mások is ismernek ilyenket."

én meg ismerek gyilkos magyarokat. ha csak ennyit tudsz, akkor csak odáig jutunk el, hogy minden vallás és nemzet között vannak jók és rosszak, okosak és hülyék, szorgalmasak és lusták. hozzátenném, ti nácik a magyarok hülye részéhez tartoztok.

"Ja..ha te mondod. Osztán forrás, az van é???"

ez eléggé kézenfekvő, és logikus, hogy 1956-ban a magyarok igen kis százaléka beszélt bármilyen idegen nyelvet:

"Ma, ha valaki Izlandra látogat, könnyen megérteti magát, ha tud angolul, 1956-ban azonban az izlandiak nemigen beszéltek más idegen nyelvet a dánon kívül, így az első politikai menekülteknek azonnal el kellett kezdeniük izlandiul tanulni, hogy megértessék magukat, és munkát kaphassanak."
ujkor.hu/content/izland-es-az-1956-os-forradalom

Továbbá, itt van egy statisztika az országokról, berendezed az angolul beszélők százaléka szerint, kiderül, hogy Magyarországot (20%) megelőzik olyan országok, mint:

Irak, Egyiptom, Kamerun, Botswana, Zimbabwe, Jordánia, Nigéria, Pakistán, Ghána, Libéria.

Itt van ugyanez franciára:

Magyarországot nem szerepel a listán, így kézenfekvően igen sokkal megelőzik olyan országok, mint Niger, Mali, Guinea, Szenegál, Elefántcsontpart, Togo, Kamerun,

fr.wikipedia.org/wiki/Liste_des_pays_ayant_le_fran%C3%A7ais_pour_langue_officielle

az afrikai országoknál elmondhatjuk, hogy a lakosság igen jelentős része angolul vagy franciául beszél, mivel ez otthon náluk hivatalos nyelv.

megint úgy szartad pofán magad, nácikurva, hogy még a füleden is az jön ki.

oszt neked forrás van-é, büdös nácikurva?! mert eddig még sosem volt forrásod.

"Perszepersze... te már mindent láttál..mindent IS. Sőt.. te bármit képes vagy állítani magadról, meg másokról is. Nem zavar a valóság. Nem érzed mennyire nevetséges ez a feszengő nagyotmondás? Mit kompenzálsz, kicsi köcsög?"

te nem érted, hogy nem érvelsz?! röhej vagy. nem tagadod, hogy többet láttam a világból, és semmi érved nincs ez ellen, csak erőlködsz elbagatellizálni a dolgot, hogy egy putris cigány vagy, aki még nem volt a falu végén túl.

""a kvótarendszer, amit a csuti gecid elutasít, az pont ennek vizsgálatáról szólt volna."

Nem, az nem erről szólt.. "

de erről. ostoba, hazug náci kurva büdös patkány vagy.

és a szádba Orbán ad dolgokat, le is szopod rendesen. én nem adok semmit a szádba, akárhogy is szeretnéd, te kis büdös cigány nácikurva!

2018.06.27. 06:57:25

@math0: Cigányozunk, cigányozunk? Neked lehet, buzikám? A homoki niggereid lehet, makognak angolul, vagy franciául, de németül és svédül kötve hiszem. Írni meg még a saját nyelvükön se nagyon képes a zömük. Köztük biztos te lennél a király..

Egy kérkedő tapló vagy, a semmire vered a nyálad. Ültem már egy asztalnál nemzetközileg is elismert valódi tudós elmékkel, fizikusokkal, biológusokkal és soha egyikük szájából nem hangzott el még csak utalás sem arra, hogy ők mennyire tartják magukat okosnak, vagy mások felett állóknak. Az a tudás, amit ilyen arroganciával, amellyel te teszed, amit így kell bizonygatni, az annyit is ér. Ilyen mocskos szájú tróger mint amilyen te is vagy, ritkaság. Ez a te valódi éned, a frusztrált kis buzi pöcsé, aki semmivel nem képes magára irányítani a figyelmet, csak az állandó hőzöngésével és gyalázkodásával. Ez a te munkásságod. Gyűlölni másokat, akik másként gondolkodnak mint te és nyalni azok ülepét, akiknél a hatalmat sejted. Törleszkedő, tolakodó pojáca vagy. Menj haza, kábítsd anyádat, meg a kölyködet, hátha ők leszopnak ..a családban marad elv alapján.

Most meg leveszem a posztot a radarról, szóval további jó fröcsögést.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.27. 07:20:13

@Womb Raider:

Még mindig itt vagy, nácikurva?! Hányszor írtad már, hogy befejezted?! Egy olyan kis szánalmas picsa vagy, aki még annyit se tud, hogy tartsa a szavát.

"A homoki niggereid"

Ilyeneket írsz, aztán hisztizel, hogy nem vagy náci?! Te elmebeteg nácikurva?! Meg vinnyogsz, hogy kiforgatom, amit írtál, te húgyagyú nácipicsa?!

" lehet, makognak angolul, vagy franciául, de németül és svédül kötve hiszem."

Ha észrevetted volna, ostoba nácipicsa, a németek és svédek is elég jól tudnak angolul. De ha valamelyik esetleg nyelvi nehézségekkel küzd, majd olyan országba megy, ahol az angollal és franciával jól el lehet boldogulni. Nem olyan hülyék ők, mint ti, náci barmok.

" Írni meg még a saját nyelvükön se nagyon képes a zömük."

Megint jön a náci picsa, és a kis szaros putrijából írja a faszságot, amiről semmit nem tud, és semmi igazolása nincs rá. Honnan a jó édes kurva anyádból tudnád te a kis szaros putridból, hogy mennyien tudnak írni közülük, te náci patkány?! Sehonnan. Fingod nincs róla. Nem is azért írod, mert tudnád. Amit csinálsz, nem érvelés, hanem csak ömlik a náci fos a szádból, nácipicsa, mert kompenzálni akarod az elbaszott kis életed, ki akarod adni a mérgedet a szánalmas életed miatt a kis szaros putridban. Frusztrált vagy, hogy kurva vagy, és egész nap szopnod kell, ezért gyűlölsz ismeretlen embereket, és írsz róluk baromságot, miközben semmit nem tudsz róluk.

"Ültem már egy asztalnál nemzetközileg is elismert valódi tudós elmékkel, fizikusokkal, biológusokkal és soha egyikük szájából nem hangzott el még csak utalás sem arra, hogy ők mennyire tartják magukat okosnak, vagy mások felett állóknak."

Aha, tehát vinnyogsz, amikor valaki tényleg képzettebb nálad, és ezt konkrétan tudja igazolni, de leanalfabétzól ismeretlen embereket, akikről valójában semmit sem tudsz, csak frusztrációból köpködsz. Meg kérkedsz, hogy az európai, nyugati, "keresztény" világ tudományosan előrébb haladott. De ha egy valódi tudóssal találod szemben magad, akkor köpködsz rá, hogy valódi tudós. Szánalmas kis kettős mércés náci patkány vagy.

Btw. annál az asztalnál a tudósoknál vastagon homoki négereztél mag majomhordáztad az arabokat?! Vagy azoktól a tudósoktól láttál ilyet?

És egyébként az, hogy ha véletlenül egy asztalnál ültél tudósokkal kurvaként a kaszinóban, aligha hasonlítható össze azzal, hogy én tudós vagyok, tudósokkal dolgozok, tudósok a barátaim.

"Ilyen mocskos szájú tróger mint amilyen te is vagy, ritkaság."

hisztizik a mocskos szájú nácikurva, hogy más mocskos szájú. szánalom vagy.

Ez a te valódi éned, a frusztrált kis nácikurva, aki semmit nem ért el az életben, csak gyalázkodol. Ez a te munkásságod. Gyűlölni másokat, akiknek más a bőr-színűk, és akik másként gondolkodnak mint te, és leszopni, nyalni azok ülepét, akik hatalmon vannak, és elnyomnak másokat. Törleszkedő, tolakodó pojáca vagy. Menj haza, kábítsd apádat, meg a kölyködet, szopd le őket ..a családban marad elv alapján! Orbánon már évekig gyakoroltad ezt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.27. 07:22:26

@Womb Raider:

"A homoki niggereid lehet, makognak"
"a majomhorda legázolja a nyugatot"

ilyeneket írsz, aztán hisztizel, hogy a szádba adtam valamit. Hiába könyörögsz, nem adok egy ilyen büdös nácikurvának a szájába semmit. Megteszi ezt Orbán, te meg egész nap szopod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.27. 07:40:12

@Womb Raider:

"A homoki niggereid lehet, makognak"
"a majomhorda legázolja a nyugatot"
"Az arabusoknál nem dolgoznak"

ezeket te írtad.
aki ilyet ír, az náci.
de egy olyan kis ostoba, szánalmas nácipicsa vagy, aki hisztizik, ha lenácipicsázzák.

nálad nincs alább.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.27. 07:52:29

@Womb Raider: ja, és ha az arab/iszlám világ tudományos tevékenységét nézzük, akkor érdemes megnézni az egyetemek tudományos publikáció szerinti listáját.

www.urapcenter.org/2014/world.php?q=MS0yNTA=

ezen 205 helyen szerepel egy arab egyetem, a 251-500. helyen pedig számos szaudi, iráni, egyiptomi egyetem szerepel.

magyar egyetem, az a fasorban sincs, megint pofán szartad magad. a magyar zászlónak látszó zászlók mind irániak, ostoba kis nácikurva!

2018.06.28. 08:59:45

@math0: Tudorvidor... kérkedő pöcsfej.

Sikerült a ~350 milliós arab világban találni egy olajon gazdagodott országban egy egyetemet, ami megelőzi a 10 milliós Mo. egyetemeit :) Aranyos vagy... el kell ismerni, teljes joggal vagyunk hátrasorolva. Elég csak megnézni téged.. egy majom, aki folytonos önigazolási kényszerrel küszködik, még a kéménybe is felírja, korommal, hogy Brendel Mátyás okosgyerek. Ki nem szarja le???? Emberként nulla vagy és ezen az összekapart paírjaid semmit nem változtatnak. Sehol nem jegyeznek, ezért is erőlködsz, küszködsz, keresed az elismerést..de csak pojáca vagy, akin átnéznek. Kérkedsz, méricskélsz, hasonlítgatsz, lobogtatod a semmit és érzed, így is kevés vagy. Itt izzadsz a blogon, hogy bizonygasd, mekkora ász is vagy :)))) Brendel Papírfetisiszta Mátyás. Egy üres korcs, beteg ember vagy, magamutogató, nárcisztikus személyiség. Kezeltesd magad, hátha nem késő.

A listákból meg van sokféle.. de csak te vagy annyira ostoba, hogy az iszlám vs. kereszténység összehasonlításkor kibogarászol két-három arab nyelvterületen működő egyetemet és összeméred a magyar egyetemekkel. A valódi képet mutató összehasonlítás az lett volna, ha a nyugati keresztény kultura területén folyó tudományos életet, a felsőoktatást méred az arab területek ilyentén tevékenységéhez.
Almát az almához...

"Az Egyesült Államokból 146 egyetem került be a legjobb 500 közé az ARWU ranglistája szerint. Őket követi Kína 44 egyetemmel, Németország 39 egyetemmel, Nagy-Britannia 37 egyetemmel, Franciaország 22 egyetemmel, és Ausztrália-Kanada-Olaszország 20-20-20 egyetemmel. Magyarország a listában két egyetemmel szerepel (ELTE és a Szegedi Tudományegyetem)."
Ez az ARWU listájából származik. A maradék ~150-ben sem sok arab egyetemet találsz..de oda se neki. Ahogyan a világ tudományos díjai, elismerései, kitüntetettjei között is ritkán lelsz arabot. Nobel-díjas is inkább vicc kategóriában van, tudományos tevékenységért talán 3-4 ha van. Az elég sovány. Gyorsan alapítottak egy saját tudományos tevékenységért adományozhatót :) a Fejszál király által alapított elismerésnek van magyar díjazottja is.

" Gyűlölni másokat, akiknek más a bőr-színűk, és akik másként gondolkodnak mint te,"

Na nehogy már tolerálni kelljen idióta szokásokat, csak azért mert ők "a mások" másként szeretik. El vagy te tévedve. És nem érdekel, se engem, se a többséget, hogy te miként vélekedsz erről. Ahogyan az is indifferens, hogy vannak szép számmal teljesen tisztességes okos és buta arabok. Akik ide özönlöttek, azok jelentős hányada lusta, buta és ellenséges, erőszakos, sunyi. Amilyen magad is vagy. Kit érdekel, hogy találni kimagasló tudásúakat is, amikor a többség sötét, mint a föld??? Az arányok a lényegesek. A primitívség következménye az, ami szétzilálta a világukat , a törzsi szintű gyűlöletháborúk. Szanalmas, ahogyan az egyik nép/kultúra köréből a söpredéket igyekszel általánosan jellemzőnek beállítani, a másikból meg pár valóban történelmi mércével, nemzetközi szinten is elisre méltó hagyatékkal/munkássággal bíró fehér hollót.
Na, de a cél szentesíti az eszközt..ugggye..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.28. 10:51:00

@Womb Raider:

na mi van, nácikurva, még ahhoz is hülye vagy, hogy ha már többször is írtad, hogy abbahagyod, de most már tényleg, akkor ne álld meg, hogy ne válaszolj?! neked vissza kell jönnöd még egy menetre, hogy pofán szard magad?! te ennyire kényszeres mazochista kurva vagy?!

"Sikerült a ~350 milliós arab világban találni egy olajon gazdagodott országban egy egyetemet, ami megelőzi a 10 milliós Mo. egyetemeit :)"

nem.

205 King Saud University SA
279 King Abdulaziz University SA
334 University of Tehran IR
353 Tehran University of Medical Sciences IR
434 Cairo University EG
439 Isfahan University of Technology IR
443 Sharif University of Technology IR

www.urapcenter.org/2014/world.php?q=MS0yNTA=

és az első magyar egyetem, a BME 782.

egyébként a rangsorban amerikai, angol, más nyugat-európai, egyetemek vannak elől, majd jönnek mindenféle országokból, és az arab/muszlim országokból minimum olyan előkel helyen, és annyi egyetem van az első 500-ban, mint Kelet-Európából. úgyhogy az arab-muszlim világ kb olyan szinten van, mint a mostanában elég náci Kelet-Európa, de Magyarország még Kelet-Európában is igen szar. és akkor még te ugrálsz itt magyarként, nácikurva!

és hiába mutogatsz Nyugatra, nem nyugat nem akar befogadni menekülteket, hanem ti, náci magyarok, a 782. helyünkkel! pofátlanok, ostobák, szánalmasok vagytok.

"Na nehogy már tolerálni kelljen idióta szokásokat, csak azért mert ők "a mások" másként szeretik. "

De. Pont ehhez kéne intelligencia, hogy belásd, hogy ami neked "idióta" szokás, az sokszor nem az, és másoknak a te szokásaid tűnnek idiótának. Ténylegesen idióta szokásai meg vannak bűnözőknek, de náluk is, meg nálunk is. De hát te ehhez hülye vagy, pont ezért vagy náci. Meg mondjuk megint, itt is segítene, ha kihúznád a szaros orrod Orbán seggéból, és kitolnád a szaros kis tyúkóladon kívülre, hogy legyen valami tapasztalatod arról, hogy aki máshogy csinál dolgokat, az sokszor nem idióta, hanem te vagy az, aki azt hiszed, csak egyféleképpen lehet dolgokat csinálni!

"Akik ide özönlöttek, azok jelentős hányada lusta, buta és ellenséges, erőszakos, sunyi."

Ezt nem tudod, ezt nem tudhatod, ennek semmi köze a valósághoz, ez csak egy ostoba náci fröcsögése, aki frusztrált az elbaszott, hülye élete miatt. A lusta, buta és ellenséges, erőszakos, sunyi konkrétan egyébként ti nácik vagytok.

2018.06.28. 14:54:38

@math0: "Ezt nem tudod, ezt nem tudhatod, ennek semmi köze a valósághoz, "

Óóóó..persze.. ám te tudhatod, hogy ez nem igaz!Te mindegyikükkel személyesen elbeszélgettél, ellenőrizted is a mondókájukat. Tudod, aki nem a tisztességes útját választja a migrációnak, hanem illegális határátlépőként csörtet át egy kontinensen (családját haátrahagyva az állítólag életveszélyes országában..) eldobálja az összes iratát, de pont 17 éves és szír és négy diplomája van és víárrefudzsísz nófingerprinc!!!

Másrészt ügyesen terelsz... csak a "te " listád lista, csak azt szabad figyelembe venni... de még ez sem elég ahhoz, hogy igazolja az általad sulykolt hülyeséget. Az iszlamizált , azon belül arab nyelvű területeken messze alatta marad a tudományos tevékenység a nyugati keresztény világban tapasztalhatóhoz képest. Egyébként meg még ha csak hasonló is lenne... miért is van az, hogy egy ennyire békés, fejlett, progresszív világból rajzanak ki embermilliók az amúgy gyűlölt és állami szinteken rendre elutasított nyugati keresztény normarendszerű országok irányába és nem fordítva történik? Valamiért mégis az a fény vonnza őket, ami Európából, vagy az Államokból ered és nem a sötétség, ami elől futnak.

"De. Pont ehhez kéne intelligencia, hogy belásd, hogy ami neked "idióta" szokás, az sokszor nem az,"
Nem, az nem normális, hogy a nők csak félemberek és az sem, ahogyan a vallás áthatja a mindennapi életüket...ennek minden hozadékával együtt. És az sem vígasztal, hogy kirakatmuszlimok miként értelmezik a Koránt, amikor a muszlimok zöme egészen más nézeteket valló hitszónokok befolyása alatt áll. Mint mondtam, nem érdekel, hogy kis hányaduk szakított a dogmákkal, vagy anyagi megfontolásból ignorálja azokat, a lényeg az, hogy a sokaság meg nem.
Újra megkérdem.. egyes országok vidám háborúzgatás közben harcolnak az állítólagos iszlám fundamentalizmusban gyökerező nemzetközi erőszak/terrorizmus ellen. Viszont te meg arról makogsz, hogy békés, jószándékú, felvilágosult, modern emberek, akiktől tanulhatunk.. Nem látod a disszonanciát? Valaki hazudik :)
És ezek csak a menekültek..de ott vannak azok, akik valójában csak menekültnek adják ki magukat..különben is, Európában jobb a térerő.

"egy ostoba náci fröcsögése, aki frusztrált az elbaszott, hülye élete miatt."
Téged mi frusztrál, kicsi liberálfasiszta??? Megy az argumentum ad hominem ezerrel, ugyi? Csak az a sikeres, aki telekiabálja az internetet azzal, hogy ő mekkora ász? Ha valóban az lennél, nem kellene folyton folyvást ezt bizonygatnod. Önképzavaros nárcisztikus korcs buzi vagy, nem több.

"és hiába mutogatsz Nyugatra, nem nyugat nem akar befogadni "

Azért ezt talán újra át kéne gondolnod. Kezdve ott, hogy különválasztod a korrupt politikacsinálók elképzeléseit a közvélemyényétől. Másfelől... a jelenlegi német kormányválság oka is a migrációval kapcsolatos nézeteltérések a belügyminiszter és a kancellár között.. Meg legyünk őszinték.. Izrael sem fogad be menekülteket, inkább nyom a zsebükbe valamennyi zsét, aztán menjetek isten hírével.. a büdös náci zsidók..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.28. 18:16:53

@Womb Raider:

"Óóóó..persze.. ám te tudhatod, hogy ez nem igaz!"

figyusz nyuszóka, te tényleg ilyen hülye vagy?! arról még nem hallottál, hogy az ártatlanság vélelme, vagy, hogy az igazolás terhe?! ha te állítasz valamit egy népről, pláne úgy, hogy annak következménye van (kiutasítás vagy beengedés), akkor teneked kell igazolni!

az nem érvelés, nem értelmes vita, hogy azt mondod, "hogy tiltsuk ki a pirézeket Magyarországról, mert a pirézek 90%-ban buzik, a buzik meg 90%-ban pedofilok".

ennyi erővel jöhet bárki, például a románok azzal, hoyg "irtsuk ki a magyarokat Erdélyben, mert a magyarok 90%-ban tolvajok". és akkor cáfold!

neked ezt tényleg magyarázni kell?! te tényleg ilyen hülye vagy?! na, ezért vagy náci, te hülye picsa!

"(családját haátrahagyva az állítólag életveszélyes országában..)"

már megbeszéltük, hogy az 1956-os menekültekre ez igaz, a mostani menekültekre ez nem igaz. igazoltam, tehát nemcsak, hogy nincs igazad, hanem TUDJUK, hogy nincs igazad, TUDJUK, hogy hazudsz, náci kurva!

" eldobálja az összes iratát, de pont 17 éves és szír és négy diplomája van és víárrefudzsísz nófingerprinc!!!"

megint csak a gyűlölet fröcsög belőled, ezekről se tudsz semmit.

"Másrészt ügyesen terelsz... csak a "te " listád lista, csak azt szabad figyelembe venni."

neked nincs listád, nácikurva, a nincset nem lehet figyelembe venni, vagy náci "logikában" van ilyen?!

te egész itteni mocskolódásod alatt soha semmit semmivel nem igazoltál. minden rágalmadat a saját kis ostoba fejedből szoptad, az összes állításod a muszlimokról/arabokról semmi másról nem szól, csak fröcsögésről, semmi alapja nincsen.

"miért is van az, hogy egy ennyire békés, fejlett, progresszív világból rajzanak ki embermilliók az amúgy gyűlölt és állami szinteken rendre elutasított nyugati keresztény normarendszerű országok irányába és nem fordítva történik?"

miért rajzott ki 600 ezer magyar nyugatra? Valamiért mégis az a fény vonnza őket, ami Európából, vagy az Államokból ered és nem az orbáni sötétség, ami elől futnak.

"Nem, az nem normális, hogy a nők csak félemberek"

A nőket illetően muszlimoknak és keresztényeknek is különféle nézeteik vannak vallási csoporton belül. Ez nem egy muszlim vagy keresztény szokás, hanem a muszlimok és keresztényke is igen különfélék. Semmiféle olyan különbsélget nem tudtál igazolni, ami tényleg szignifikáns különbség lenne a két vallás között.

Ezzel felsültél, de ismétled az ostoba, náci faszságaidat, mert egy büdös kis patkány vagy.

"ahogyan a vallás áthatja a mindennapi életüket."

Vannak keresztények, akiknek a vallás áthatja a mindennapi életüket, Orbán Viktor és a Fidesz kedvencei közé tartoznak.

" És az sem vígasztal, hogy kirakatmuszlimok miként értelmezik a Koránt, amikor a muszlimok zöme egészen más nézeteket valló hitszónokok befolyása alatt áll. "

Megint olyan megfoghatatlan állítások, amikről fongod nincs, fingod nem is lehet, igazolásod sincs. Igazából nem is értlemezhető pontosan, mit értesz ezalatt. És itt is csak a muszlimgyűlölet fröcsög belőled, más jelentése eme állításoknak nincs, ezek nem objektív, ellenőrizhető, értelmezhető állítások, ezek a te indulatos kirohanásaid csupán.

"egyes országok vidám háborúzgatás közben harcolnak az állítólagos iszlám fundamentalizmusban gyökerező nemzetközi erőszak/terrorizmus ellen. Viszont te meg arról makogsz, hogy békés, jószándékú, felvilágosult, modern emberek, akiktől tanulhatunk.. Nem látod a disszonanciát? Valaki hazudik :) "

Miért, Jugoszlávia nem háborúzott még nemrég is?! Nem irottak népeket? 30 ezer muszlimot irtottak ki Európában a keresztények,d e szerinted a felsőbb rendőek a muszlimoknál.

Elmebeteg, hazudós, ostoba, geci kis patkány nácikurva vagy.

EGy kurva büdös érved nincs, ami egy objektív, értelmezhető, megfogható, igazolható állítás lenne, és amihez igazolást tudtál is volna felhozni. Egy kurva ilyen állításod nincs, csak az gyűlölködő indulat fröcsög belőled.

És ezek csak a menekültek..de ott vannak azok, akik valójában csak menekültnek adják ki magukat..különben is, Európában jobb a térerő.

"egy ostoba náci fröcsögése, aki frusztrált az elbaszott, hülye élete miatt."
Téged mi frusztrál, kicsi liberálfasiszta??? Megy az argumentum ad hominem ezerrel, ugyi? Csak az a sikeres, aki telekiabálja az internetet azzal, hogy ő mekkora ász? Ha valóban az lennél, nem kellene folyton folyvást ezt bizonygatnod. Önképzavaros nárcisztikus korcs buzi vagy, nem több.

"és hiába mutogatsz Nyugatra, nem nyugat nem akar befogadni "

Azért ezt talán újra át kéne gondolnod. Kezdve ott, hogy különválasztod a korrupt politikacsinálók elképzeléseit a közvélemyényétől. Másfelől... a jelenlegi német kormányválság oka is a migrációval kapcsolatos nézeteltérések a belügyminiszter és a kancellár között.. Meg legyünk őszinték.. Izrael sem fogad be menekülteket, inkább nyom a zsebükbe valamennyi zsét, aztán menjetek isten hírével.. a büdös náci zsidók..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.28. 18:22:11

@Womb Raider:

a végén ott maradt a te szöveged, és nem az én válaszaim. tehát

folyt:

"Téged mi frusztrál, kicsi liberálfasiszta???"

engem semmi. én rátok, nácikra vagyok MÉRGES, viszont titeket konkrétan ismerlek, okkkal vagyok rátok mérges. én nem ismeretlen, ártatlan embereken töltöm ki a mérgemet miattatok. ti viszont ártatlan embereken töltitek ki a mérgeteket, akiket nem is ismertek, és fingotok sincs róluk.

" Megy az argumentum ad hominem ezerrel, ugyi?"

azt se tudod, mi az.

és hiába mutogatsz Nyugatra, nem nyugat nem akar befogadni

erre nem tudtál válaszolni. Izrael nem Nyugat Európa, a kormányválság meg még nem tény, és nem változott semmi.

azt a szőnyeg alá söpörted, hogy az arab-muszlim országok tudományos élete simán übereli a magyart. de te magyarként akarod lenézni az arabokat, te kis korcs nácikurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.29. 07:58:22

@Womb Raider:

figyusz, te hülye nácipicsa!

1) Szír menekültekből 2,5 millió van Törökországban, millió Libanonban, 600 ezer Jordániában. Európában összesen van max 1 millió. De szerinted, ostoba nácikurva, ezek mind Európába akarnak jönni. Szerinted, ostoba nácikurva, ez azt mutatja, hogy Európa felsőbbrendű, mint az arab-iszlám világ.

i2.wp.com/nearfuturesonline.org/wp-content/uploads/2016/04/map-syrians-european-countries.jpg?w=611

2) Az az 1 millió, aki Európában van, nagyjából mind Nyugat-Európában van. Nagyjából nulla van Kelet-Európában, Magyarországon is értelemszerűen nagyjából nulla van. Mit mond az Kelet-Európáról és ezen belül Orbanisztánról, hogy ide még a menekültek se akarnak jönni?! Hogy Nyugat-Európa felsőbbrendű, mint Kelet-Európa?!

3) Orbanisztánból 600 ezer magyar menekült el Nyugat-Európába. Ez vetekszik a szírek számával Nyugat-Európában. Ha a szír menekültek azt jelentik, hogy az arab világ alacsonyabb rendű, akkor mit mond a 600 ezer magyar menekült Orbanisztánról, te büdös kis húgyagyú nácikurva?!

Te állandóan pofán szarod magad, és visszajössz, mert vagy te olyan perverz, hogy még élvezed is. Mert hülye vagy. És pontosan ugyanezért vagy náci. Mert egy ostoba kis náci barom vagy, aki elbaszta az életét, és a frusztrációját azzal akarod levezetni, hogy ismeretlen, ártatlan emberek millióit gyűlölöd, akikről egyébként halvány lila fingod nincs. A szaros kis tyúkóladból nyomod a gyűlölködést, de a szaros kis tyúkóladból fingod nincs arról, hogy milyen valójában a világ.

Fröcsögsz itt egész nap, de egy büdös kurva érvet nem tudtál még felhozni, amit alá is támasztottál volna igazolással. Az összes "érved" olyan fröcsögésből állt, ami a saját kis beteges agyad képzelődése volt, és semmi köze a valósághoz. Te nem vitázol, bazdmeg, te csak a frusztrációdat akarod levezetni.

2018.06.29. 08:59:05

@math0: Majd olvasd el a belinkelt kép jobb sarkában látható feliratot.. ott Mo esetében nem 0 szerepel :) A kék karika is nagyobb, mint Ausztriában :)

"3) Orbanisztánból 600 ezer magyar menekült el Nyugat-Európába. Ez vetekszik a szírek számával Nyugat-Európában. "
Hazudsz.
Nem elmenekültek, mert ugyebár egy egyesült európán belül értelmezhetetlen az állításod. A szabad munkaerővándorlás nem menekültség. Akkor szerinted a német agysebész is elmenekül Merkelisztánból, amikor úgy dönt, hogy holnaptól a Cedar Sinai Hospital neurológiájára teszi át a praxisát? Vagy a francia fizikus is menekül az Franciaországbólból, amikor elmegy fizikuskodni Szegedre az ELI_ALPS-ba?

Kezdesz becsavarodni.. Egy zseni nem beszél ennyi csacsiságot..

Mert egy ostoba kis liberálfasiszta barom vagy, aki elbaszta az életét, és a frusztrációját azzal akarja levezetni, hogy ismeretlen, ártatlan embereket bélyegez hamis, koholt indokok alapján nácinak és gyűlölöd őket, pedig valójában halvány lila fingod nincs, valójában kik is.. A szaros kis tyúkóladból nyomod a gyűlölködést, de a szaros kis tyúkóladból fingod nincs arról, hogy milyen valójában a világ. Szóval húzd ki a fejed a seggedből, mosd le a szart a képedről, mert zavar a tisztánlátásban. Nézz szembe a családod múltjával és a náci táborőr nagyapád hagyatékát feldolgozva fejezd be a túlkompenzáló gyalázkodást. Tedd, amire születtél és amit a családban is láthattál: ereszkedj négykézláb, pucsíts, tátsd nagyra a szád és reménykedj. Minden egyes illegális határátlépővel, aki beszökik Európa területére, egyre nő az esélyed, hogy meglegyen a napi betevő és ne kelljen korgó gyomorral visszahúzódnod éjjelre a hűtőszekrény dobozába..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 13:37:21

@Womb Raider:

"Majd olvasd el a belinkelt kép jobb sarkában látható feliratot.. ott Mo esetében nem 0 szerepel :) A kék karika is nagyobb, mint Ausztriában :)"

amilyen agyhalott, Fideszes birka vagy, neked azt is el kell magyarázni, hogy a kép 2015 novemberi állapotot tükröz. Mindenki jól tudja, hogy előtte kb 30 ezer menekült tényleg regisztrált Magyarországon, de nem akart Orbanisztánban maradni, és a végén Ausztriában évi, ha jól emlékszem, több, mint 70 ezer regisztrált, Németországban meg majd egymillió. Mindenki tudja, de a hülye Fideszesnek magyarázni kell.

"Nem elmenekültek, mert ugyebár egy egyesült európán belül értelmezhetetlen az állításod."

Az EU-ban simán értelmezhető az, hogy emberek elmenekülnek valahonnan valahova az anyós, a feleség, az időjárás, a munkanélküliség, az alacsony fizetés vagy akár még a politikai elnyomás elől is.

" A szabad munkaerővándorlás nem menekültség. "

Nem is mondtam, hogy menekültek, azt írtam, hogy "menekült el". De te, hülye nácikurva nem tudod ezt a kettőt megkülönböztetni, mert 80-as IQ-d sincs.

"Akkor szerinted a német agysebész is elmenekül Merkelisztánból, amikor úgy dönt, hogy holnaptól a Cedar Sinai Hospital neurológiájára teszi át a praxisát? Vagy a francia fizikus is menekül az Franciaországbólból, amikor elmegy fizikuskodni Szegedre az ELI_ALPS-ba?"

Adott esetben lehet, de nem jellemző, hogy ilyen tömegesen fordul elő. A magyaroknál igen.

Te nem kezdesz becsavarodni, te mindig is hót ostoba voltál, ezért vagy náci.

"ismeretlen, ártatlan embereket bélyegez hamis, koholt indokok alapján nácinak"

Itt olvasom a hülyeségeidet hetek óta, a hülye elmebeteg nézetediet jobban ismerem, mint sok ismerősöm vagy rokonom nézeiteit, szüval akurvára nem ismeretlenül minősítettelek nácinak, hanem igenis jó ismeretekkel rólad. Te vagy az, aki ismeretlen emberekről minden alap nélkül ilyeneket írtál:

"A homoki niggereid lehet, makognak"
"a majomhorda legázolja a nyugatot"

Aztán vinnyogsz, hogy valaki megnevezi, hogy ez nácizmus.

" a szaros kis tyúkóladból fingod nincs arról, hogy milyen valójában a világ."

A világ 35 országában jártam, és négyben éltem, mindegyikben többet, mint 3 évet. De te a szaros kis tyúkóladból megvádolsz azzal, ami rád igaz. Mert fáj.

De az nem vita, hogy ami fáj neked, mert telibe talál, azzal megrágalmazol engem, akire nyilvánvalóan, és igazoltan nem igaz a sárdobálásod.

Neked csak fáj, hogy mindenki látja, hogy nyakig benne vagy Orbán seggében, te kis büdös kis nácikurva, és azért vagy nyakig benne, mert nyaktól felfele neked gyakorlatilag semmi nincs, csak egy üres tökfej.
süti beállítások módosítása