B1 blogcsalád



Arról dönt az MSZP, hogy már most odaadja-e a 2022-es választást is a Fidesznek

2018. június 13. - nickgrabowszki

Az MSZP létezésének akkor van értelme, ha tud ajánlatot tenni a választóknak. Egyébként be lehet zárni a boltot. toth-es-mesterhazy.jpg

Az MSZP szombati tisztújító kongresszusára 3 elnökjelölt maradt állva. Ami voltaképpen kettő: nincs olyan esélylatolgatás, amelyik nem azt mondaná, hogy a verseny

  • Mesterházy Attila volt pártelnök
  • és Tóth Bertalan frakcióvezető között dőlne el.

(A párt kampányarca, Kunhalmi Ágnes minden bizonnyal visszalép az elnökjelöltségtől  választmány vezetéséért cserébe.)

A háttérben persze megy szervezkedés, a kongresszusi küldöttek győzködése, a helyezkedés az alelnöki posztokért, meg az elnökségi tagságokért. A küzdelem nem meglepő módon arról szól, hogy ki milyen pozícióban lesz, amikor dönteni kell a következő listáról, az országgyűlésiről éppúgy, mint az európai parlamentiről. Mandátumokról szól ez a harc, és ezzel együtt sok pénzről persze, de van egy nagyobb tétje is:

mi lesz az MSZP, sőt, az egész ellenzék jövője.

A jelöltek mögött ugyanis két stratégia versenyez egymással.

Az egyik az MSZP jelenlegi elitjéé, akik - Puch Lászlótól Molnár Zsolton át Ujhelyi Istvánig -  az amúgy jobb sorsra érdemes Tóth Bertalan mögé bújnak. Eszerint az MSZP már nem lesz soha váltópárt, nem tud annyi szavazót összegyűjteni, hogy a Fidesz vetélytársa legyen. Nem lehet nyerni, a Fideszt nem lehet megverni, a legtöbb, amit elérhetnek, az a jelenlegi pozíciók (és vele az anyagi lehetőségek, a brüsszeli mandátumok) őrzése.

Ezért nem kell közösködni az ellenzékkel, az MSZP önállóságát mindenképpen meg kell őrizni.

Ennél kevés jobb dolgot tehetnének a Fidesszel, akinek így 2022-ben is egy megosztott, feldarabolt, fragmentált ellenzékkel kell majd szembenéznie. Biztos a siker, csak annyi dolguk van, hogy fenntartsák a megosztottságot.

A másik stratégia a Mesterházyé, aki még mindig nem tett le arról, hogy egyszer miniszterelnök legyen, az MSZP meg vezető kormánypárt. Ez nem feltétlenül fog sikerülni, de Mesterházy javára szóljon, hogy legalább megpróbálja.

A biológiai óra ugyanis ketyeg. 

A szocialistáknak még van 500-600 ezer szavazójuk (nem lehet tudni, hogy az április 681 ezres listás eredményhez mennyit tett hozzá a Párbeszéd, a Liberálisok vagy személyesen Karácsony Gergely népszerűsége), de ez nem tart örökké. Ma már nem csak a 40, hanem az 50 év alattiak körében sem létezik az MSZP, ugyanúgy, ahogy vidéken sem (vagy csak alig: mindössze Csongrádban szereztek többet 10 százaléknál áprilisban).

A szavazók szépen lassan elfogynak, már nem csak a matek, hanem a biológia is az MSZP, illetve a jelenlegi pártelit stratégiája ellen dolgozik. Ez maga a politikai halál, egyre gyorsuló agóniával. A maradék szocialista szavazók száma egyszercsak a kritikus érték alá csökken, ahol majd úgy döntenek, érdekeiket és értékeiket jobban képviselő majd egy másik ellenzéki párt (Gyurcsány, LMP, Jobbik, Momentum, mindegy).

De addig talán majd lesz még 1 parlamenti frakció , jó esetben 5-8 képviselővel. A teljes különállást, legfeljebb helyi egyezkedést előíró Puch-stratégia szerint a teljes megsemmisülésig még ki lehet szedni az MSZP-ből némi pénzt, amit Hatvanpusztán megígérnek, és állami hirdetések útján leesik a Népszavának. Cserébe lehet támogatni a Fidesz 1-1 törvényét (lásd: plakáttörvény 1 éve), ha szükséges (most éppen nem).

Továbbá vannak még elosztható brüsszeli mandátumok, lehet mutyizni a fővárosban, és menetelni a biztos halálba, de hát a halál úgyis mindenkit utolér, nem tehetünk semmit.

Ennél Mesterházy mindenképpen jobb esélyeket kínál: új szavazókat kell szerezni, főként a Jobbiktól visszacsábítani az egykori MSZP-seket. Aztán megerősödve az élére lehet állni egy ellenzéki együttműködésnek.  Garancia nincs a sikerre, de azért ez jobb opciónak tűnik (az MSZP és az ellenzéki szavazók számára is), mint beletörődve várni az elkerülhetetlen véget. Az MSZP létezésének akkor van értelme, ha tud ajánlatot tenni a választóknak. Egyébként be lehet zárni a boltot.

A cápa vagy úszik, vagy megfullad.

Mert az is igaz, hogy a magyarországi ellenzéki szavazótábor még a közmunkások utaztatása ellenére is meghaladta a Fideszét, annyi kellene csak, hogy hogy valaki összefogja őket.

  • Erre tett kísérletet Vona, de ezt szélsőjobbról indulva nem lehetett megcsinálni.
  • Ugyanezt próbálta meg Botka, de azt meg Schiffer és Molnár Zsolt közösen akadályozta meg.

Most Mesterházynak lehet még egy esélye. Arról döntenek a szocialisták szombaton, hogy ezt megadják-e neki. Meg persze saját maguknak.

Vagy jó nekik az (egyre inkább elfogyó) lábvíz, ahol azért még mindig leeshet valami a mutyiból.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3714045838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.13. 19:20:05

A ballibaizmusra szavazni hajlandó emberek száma lassan csökken, kihalás miatt.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.13. 19:34:31

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

Ego55 2018.06.13. 19:57:27

Fogy a magyar! Fogynak a szocik is! Csak Ők gyorsabban!

FCUK26 2018.06.13. 21:06:25

“Mert az is igaz, hogy a magyarországi ellenzéki szavazótábor még a közmunkások utaztatása ellenére is meghaladta a Fideszét, ”

Nem, nem igaz. Nick,ennyire nagy a gáz, hogy már nyíltan hazudozol? Ejnye:)

Csaba Szikora 2018.06.14. 10:51:26

a baloldal totál esélytelen.

Lxxxx 2018.06.14. 12:38:51

@FCUK26: Már rég ezt teszik. Nincs következménye, az igazság mely oly távol tőlük és álmaiktól...

Lxxxx 2018.06.14. 12:40:21

"...odaadja-e a 2022-es választást is...." -mekkora arc kell ehhez a dumához? :))))) (Egy már szinte nem is létező párttól.)

satie · http://321.hu/sas 2018.06.14. 12:54:58

ennek a posztnak pont az első mondatig tart az igazi értelme, lényege: "Az MSZP [vagy általában a demokratikus ellenzék] létezésének akkor van értelme, ha tud ajánlatot tenni a választóknak." Amíg ez nincs meg, addig tök mind1, hogy mi történik ezekben a pártokban. Amikor majd lesz egy csapat, amelyik erre képes, akkor majd lesz egy megfelelő vezető, vezetők.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2018.06.14. 13:09:38

"Az MSZP létezésének akkor van értelme, ha tud ajánlatot tenni a választóknak. Egyébként be lehet zárni a boltot. "

Tehát be lehet zárni a boltot. Ennyi.

MACISAJT 2018.06.14. 13:55:59

Minden világos. Tehát Házmesteri eftárs az új/régi reménység.

Idézem a Wikipédiáról:

"2009. márciustól 2010 júliusáig az MSZP alelnöke. 2009-ben az MSZP frakcióvezetőjévé választották, később ő volt a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje a 2010-es országgyűlési választásokon, amelyen a párt ellenzékbe került. Frakcióvezetői tisztségében ennek ellenére megerősítették és többször is egyértelművé tette, hogy indulni kíván az MSZP 2010-es tisztújításán a pártelnöki címért. A szocialisták legtöbb szervezete is őt javasolta a tisztségre, 2010 júliusában pedig az MSZP elnökévé választották.

2014-ben ő vezette a közös ellenzéki listát, így ő lett Orbán Viktor kihívója is. A 2014-es országgyűlési és európai parlamenti választások gyenge eredménye miatt május 25-én a teljes elnökséggel együtt felajánlotta lemondását elnöki tisztéről.
2014. május 29-én lemondott az MSZP elnöki és frakcióvezetői posztjáról és nem is indult újra elnyerésükért."

Hát van aki ne párás szemmel emlékezne a sikereire?:P
Inkább hívják vissza h.kovács lászlót és lendvai ildikót, azokkal sem járnának rosszabbul..

Muhaha

A tudomány sosem téved! 2018.06.14. 14:24:06

Nem adja oda!
Mert igaz, hogy itt diktatúra van, és nincs szólásszabaccság, ahogy az igazmondo index, és címlapos blogjai minden nap megírják, de szerencsére Orbán tegnap megint megbukott, és holnap gyáván lemond! Holnap IS!

Márk Balás 2018.06.14. 14:24:55

A cápa, mint hal, természetesen nem fullad meg, ha nem úszik. Azért úszik, hogy ne süllyedjen le/feljebb tudjon emelkedni. Kopoltyúja van neki, úszóhólyagja, amivel magasságot szabályozhatna, nincsen, ezért a víz felhajtóerejét használja, mint a repülőgép.

csobi2011 2018.06.14. 14:26:52

Már a cikk címe is hibás. Az mszp nem dönthet arról hogy mi lesz 2022-ben mivel egy olyan mikropárttá kezd válni aki a bejutási küszöb ellen fog harcolni. Szóval tök mindegy ki lesz az elnöke, mert a következő választáson nem fog labdába rugni.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.06.14. 14:36:10

Nem odaadja, hanem egymást közt osztogatják! 70-30!!! És ha odaadja? És ha nem? Fog bármi is változni? A narancs csak egy árnyalata a vörösnek

citrix 2018.06.14. 14:58:21

A narancs a kifakult vörös szín. Bolsevista párt, annak ideológiájával és levitézlett mszmp párttitkárokkal, párttagokkal is jócskán. Az mszp nem sok vizet zavar, díszlet a fidesz karácsonyfáján (parlamentnek csúfolt intézményében): demokrácia van, a vak is láthatja. Leginkább az.

gigabursch 2018.06.14. 15:04:58

Remélem az alkoholista Szanyi fog nyerni.
Ő egyszerűen egy ikon (a szó nem valós értelmében) az emeszpé élén.
Igazi boldog delirium.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.14. 15:20:13

@Márk Balás: "A cápa, mint hal, természetesen nem fullad meg, ha nem úszik "

Van olyan cápafaj, amelyik megfullad, ha nem úszhat, és van olyan, amelyik túléli, úszás nélkül is képes a száján át bevett vizet a kopoltyúin keresztül kipréselni.

"a víz felhajtóerejét használja, mint a repülőgép."

Csak pontosítom: a léghajó a statikus felhajtóerőt használja, a repülőgép a dinamikus felhajtóerőt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.14. 15:25:15

@gigabursch: "Remélem az alkoholista Szanyi fog nyerni."

A Szanyi a legnormálisabb emeszpés. Rájött, hogy a legjobb lenne feloszlatni a pártot.

Márk Balás 2018.06.14. 15:42:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Érdemes forrást is linkelni, ha már "egyes cápafajokról" beszélsz.

www.discovery.com/tv-shows/shark-week/about-this-show/can-sharks-drown/

"Some sharks' muscles aren't strong enough to actively pump water, though. Called obligate ram ventilators — or obligate ram breathers — these sharks are the ones rumored to have to swim constantly to stay alive. In the past few decades, however, researchers have seen obligate ram breathers taking the occasional pit stop. For example, scientists have documented some species basking in underwater caves or on sandy seafloors, sometimes solo and sometimes in groups."

A cápa a dinamikus felhajtóerőt használja, de nem tudom pontosan, ez miért releváns.
süti beállítások módosítása