B1 blogcsalád



Hamarosan jön a "Stop Buzik" törvény is?

2018. június 07. - ashwood

jeszenszky_0.jpgJeszenszky "a fideszes lányok jól szopnak" Zsolt szállt ezúttal bele egy jól irányzott, keresztényeurópaikonzervatív pörgővel a melegekbe és az Opera főigazgatójába.

Kedves Zsolt, kezdjük a legelején: az, aki "deviánsnak", "a biológiailag természetestől eltérőnek" és "érthetetlennek" tartja, hogy valakinek az övőtől eltérő a szexuális orientációja, annak nem szükséges olyan eufémizmusok mögé rejteni a valódi véleményét, mint "meleg" vagy "homoszexuális". Az írja nyugodtan: "buzik", "köcsögök", "fartúrók". És arra sincs semmi szükség – tényleg –, hogy a nettó homofób baromságait olyan, kötelezőnek vélt, amúgy épp a használt fogalmai miatt, az ő szájából messziről is hamisan csengő kitételekkel szakítsa meg, minthogy: "senkit sem szabad, hogy a munkájában, a karrierjében, emberi kvalitásainak megítélésében stb. bármilyen hátrányos megkülönböztetés érjen a szexuális orientációja miatt", avagy "Magyarázzuk el nekik, hogy a meleg haverjuk is ugyanolyan ember, mint ők…" Ez a két sor a legkevésbé sem felejteti az összes többit.

Mint arról korábban írtunk: a kormánypropaganda torkán megakadt, hogy Ókovács Szilveszter, Orbán kedvenc ex-operaénekese az Operaház élén színpadra vitt egy, amúgy szerte a világban roppant népszerű darabot. A Billy Elliot című musical – nagyon röviden – egy angol bányászcsaládba született kisfiú balett-táncossá válását mutatja be. Márpedig a balettművész, az definíció szerint homoszexuális a fehérkeresztényeurópaikonzervatív bölcselkedők szerint.

(A cikk egy pontján Jeszenszky "a fideszes lányok jól szopnak" Zsolt le is vezeti, kiből lesz táncos: "Balettozzon a fiú, ha azt szeretne, mert nem érzi magát kellően férfiasnak a focihoz." Tehát a magyar fehérkeresztényeurópaikonzervatív felfogás szerint egy fiú vagy focizik, vagy balettra jár. Slussz. Köszönjük, kedves Zsolt, valóban sokkal egyszerűbb így a világ. (Feltehetően az egyensúly úgy áll helyre, hogy a maszkulín lányok is fociznak, míg a többi a lányos fiukkal együtt jár balettórára.)

A nem nagyon bonyolult Jeszenszky "a fideszes lányok jól szopnak" Zsolt persze az összes fehérkeresztényeurópaikonzervatív toposzt ellövi a cikkében:

– a kormány a családokat, a gyerekszülést támogatja, nem a "bemelegedést",

– állami pénzből, állami alkalmazott ne csináljon "meleg-propagandát",

– ha a gyerek azt látja, hogy nem ciki/kínos/megalázó melegnek lenni, akkor egyből buzi lesz,

– Ókovács egy beképzelt, tudálékos, a műveltségével feleslegesen kérkedő ripacs,

– a kultúra területén még mindig túl sok a ballibsi,

– a fehérkeresztényeurópaikonzervatív kultúracsinálók pedig ahelyett, hogy Orbánnak akarnának megfelelni, ezeknek a ballibsiknek igyekeznek tetszelegni.

Persze sorra lehetne venni az összes marhaságot, amit Jeszenszky "a fideszes lányok jól szopnak" Zsolt összehordott. Egy helyütt például nem állít kevesebbet, minthogy a "meleg közösség nagyon befogadó a fiatalokkal szemben", hogy "bemelegítsék" őket. Az utóbbi szakkifejezést is az emberi szexualitás e nagy szakértője találta ki.

Vagy azt a faék egyszerűségű levezetést, hogy a fiúk azért lesznek melegek, mert iskolás korukban a lányok kikosarazzák őket, viszont a meleg társadalom "átállítja őket a f…sz sötét oldalára".

Ahogy réges rég, ezerszer cáfolt toposz, miszerint a biológiával – még véletlenül sem mondunk evolúciót – szembe menne a hím egyedek bi- avagy homoszexualitása. Sőt, a legújabb etológiai kutatások a nőstény egyedek önkéntes és élethosszig tartó homoszexualitására is találtak már számtalan példát.

A legaggasztóbb azonban nem Jeszenszky "a fideszes lányok jól szopnak" Zsolt korlátoltsága – sőt, ez még csak nem is meglepő. Az elborzasztó, hogy a XXI. század Magyarországán már megint minden kérdés politikai kérdés. A politika, a Fidesz és Orbán Viktor szempontrendszerén keresztük kell megítélni egy ember szexuális orientációját, egy kulturális terméket, avagy az elmúlt négyszáz év zeneirodalmát. És természetesen: minden más szempont vagy nézetrendszer illegitim, ballibsis, stopsoros, stopbuzik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3014029846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon2 2018.06.07. 12:32:50

Egyenlőre nincs STOP buzik, csak sebességkorlátozást tettek ki. Nem kéne köcsögbemutatót tartani a gyerekeknek.

kunzoo 2018.06.07. 14:43:16

Az ókori Spártában szinte mindegyik férfi biszexuális volt. Valahol olvastam hogy a nőket a nászéjszaka előtt férfiasan öltöztették és lenyírták a hajukat. Tehát valamilyen mértékben a társadalmi közeg befolyásolja a szexuális viselkedést. Elég Pompei falfestményeire ránézni. Természetesen csak befolyásolja és vannak alapból melegek ezt nem vitatom.

aspiskigyo 2018.06.07. 20:57:00

"Balettozzon a fiú, ha azt szeretne, mert nem érzi magát kellően férfiasnak a focihoz." Ezt vajon Apáti Bence publicista, balettművésznek is megmondta? Ő az egyik "kiválósága" az Echo tv-nrk.

Helga Beauty Salon2 2018.06.08. 08:12:17

Van egy mondás: "ne a gyerek előtt" . Amúgy kit érdekel mit csinálnak? Ja ez a másik, diszkrétebben!

Helga Beauty Salon2 2018.06.08. 13:56:16

@aspiskigyo: "Balettozzon a fiú, ha azt szeretne, mert nem érzi magát kellően férfiasnak a focihoz."

Ez a mondat eleve hülyeség. A baletthez kimagasló erőnlét kell és ha ott sétálgatsz az jobban feltűnik. Ott nem lehetsz kapus.

aspiskigyo 2018.06.08. 14:18:11

Persze, csak ironizáltam.

rasztaszív 2018.06.09. 19:24:02

nem kéne elaprózni.
Stop Humánum,oszt jó napot.

Mankel 2018.06.09. 19:33:37

@Hilda kisfia:
Én nevelő otthonban nőttem fel. MINDEN jobb annál minthogy egy olyan helyen nőj fel. Senki nem szeret, senkit nem érdekelsz senki se törődik veledés ez még a jobbik eset, az is elég gyakori, hogy olyan "törődést" kapsz amire szavak sincsenek.
Ha valami egy életre megnyomorít akkor ez az, nem az ha rajtad kapod aput apuval kefélni. Én a fél karomat odaadtam volna, hogy legyenek szüleim és szeressen valalki, az se zavart volna ha történetesen két buzi.
NAGYON ÖRÜLÖK, HOGY AGGÓDSZ BEBUZULÁS MIATT DE EZ NAGYSÁGRENDEKKEL KIESEBB PROBLÉMA MINT AMI EGY ÁRVÁT FOGLALKOZTAT!
SENKI NE VÉDJE MEG A GONDOSKODÁSTÓL ÉS SZERETETTŐL AZ ÁRVA GYEREKEKET HA KÉRHETEM!!!!!!!!!!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 19:35:55

Elegendő lenne scak elvenni a homokosoktól a túl sok jogot, amit kaptak. Semmi örökbefogadás és élettársi kapcsolat, további a homokszex tiltása 18 éves kor alatt.

Aztán hadd vonuljanak.

Mankel 2018.06.09. 19:39:21

@maxval balcán bircaman:
Jártál valaha nevelő otthonban? Úgy nőttél fel hogy soha senki nem csak hogy nem szeretett de nem is törődött veled?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.09. 19:40:23

@Mankel:

Tudom, szar dolog, de talán a kisebb rossz megrontó álszülőkhöz képest.

Mankel 2018.06.09. 19:41:02

@maxval balcán bircaman:
Semmivel sincs több pedó a heterók között mint a buzik között. Ezzel az eróvel ne is adjunk örökbe senkinek hisz az is lehet pedó.

chepunk 2018.06.09. 19:43:43

@maxval balcán bircaman:

És be kéne tiltani a kereszténységet, az iszlámot, és a zsidó vallást is!

exterminador 2018.06.09. 19:43:56

@Mankel: felesleges egy manifeszt elmebeteggel vitatkoznod.

Mankel 2018.06.09. 19:45:19

@maxval balcán bircaman:
Miért lennének álszülők más országokban működik ez a rendszer és semmivel sincs több visszaélés tőle csak több gyerek menekül meg a rendszerből.
Igen sokkal jobbak az intézeti nyulkálós bácsik, meg hiénák akik a frissen kikerült gyerekeket környékezik meg, és azon kapod magad hogy kurva vagy Németországban.
Köszönöm de fogalmad sincs erről a világról, nem tudhatod mi a jó az intézetis gyerekeknek.

chepunk 2018.06.09. 19:45:23

@maxval balcán bircaman:

Mi a baj az élettársi kapcsolattal? És mért csak a homo lenne 18 év alatt tilos, te kis hamis? Jah, hogy a kislányokat azért oktathasd...

chepunk 2018.06.09. 19:47:12

@Hilda kisfia:

Egyenlőre senki nem tart köcsögbemutatót gyerkeknek, gyilkolászást viszont sajnos igen... Az viszont érdekességképp nem zavarja népikereszténykonzervatív volt bolsikat...

chepunk 2018.06.09. 19:48:09

@maxval balcán bircaman:

A gyilkolászás megmagyarázói!

exterminador 2018.06.09. 19:48:15

Különben nem ez a poszban elemzett nímand akarta leppipantani Yiannopoulos-t?

chepunk 2018.06.09. 19:48:45

@maxval balcán bircaman:

Fordítva! A homokosk között a pedók sokkal kevesebben vannak...

Mankel 2018.06.09. 19:48:57

@exterminador:
De annyira felbasz amikor ilyen álszent homofób faszságra hivatkozva akarják megtagadni a normális élet esélyét az olyanoktól mint én voltam.
Faszom nincs hova hazamennem karácsonykor. Tudjátok ti milyen az? Ha volna hova hazamennem karácsonykor simán bevállalnám annak az esélyét, hogy megbuzulok.

exterminador 2018.06.09. 19:48:57

Különben nem ez a posztban elemzett nímand akarta lepippantani Yiannopoulos-?

Mankel 2018.06.09. 19:51:13

@chepunk:
Ezt a gyilkolászást egyáltalán nem értem.

Mankel 2018.06.09. 19:54:20

@maxval balcán bircaman:
Igen de azok nem párkapcsolatban élnek, mert ugye az is feltétel. Átvilágítás elbeszélgetés kisfaszom elég jól és alaposan szűrik a nevelőszülőket. Nem úgy a nevelőket...

2018.06.09. 19:56:16

@Mankel:

Detto.
Fóti Gyermekváros, Mező Imre-, Makarenkó-, Hűvösvölgyi-, Béke-, Róbert Károly Nevelőotthon, Toponár, Alsóbélatelep, gondolom ennyi elég.
19 évet voltam ezekben az otthonokban. Az egyikben - ekkor 11 éves voltam -, egy 17 éves ifista egy vasárnap délután bepróbálkozott, míg aludtam.
Alig bírtam elmenekülni.
Na azóta rühellem a buzikat. Remélem megérted, hogy inkább az Otthon - bármilyen szar is -, mint két buzeráns, aki velem élte volna ki hajlamait.

rasztaszív 2018.06.09. 19:57:51

@maxval balcán bircaman: "Tévedsz.","Nem éppen."

és ez után az alapos kifejtés után gondolom majd jön az,hogy te követelsz érveket...ha tartod magad a szokásaidhoz...

_Ske_ 2018.06.09. 19:59:27

@maxval balcán bircaman: nagy bajban lennél... saját magad alatt vágod a fát.

Mankel 2018.06.09. 20:00:10

@Látens Inszinuáció:
Nem tudom miért gondolják azt az emberek, hogy ha buzi akkor egyből piszkálna is téged. Miért te piszkálnál egy egy 11 éves kislányt. Nem a pedofil férgeket védem félre ne értsd. De ám legyen buzik csak kislányokat leszbik csak kisfiúkat fogadhatnak örökbe és probléma megoldva.

_Ske_ 2018.06.09. 20:02:19

@rasztaszív: hagyd, őt comment darabszámra fizetik, nem karakterre. Azt hiszi, hogy ő független, közben meg fideszes köcsög, aki minden fideszesnek odatolja a seggét...

rasztaszív 2018.06.09. 20:08:20

@_Ske_: szerintem ez nem fideszesség kérdése...egy fideszes is lehet tisztességes...elvileg...

Boar. 2018.06.09. 20:08:24

@maxval balcán bircaman: Csaxólok, az animalsex már most is tilos. Jobb lesz, ha vigyázol magadra...vagy elmész román hegyipásztornak...eszed megvan hozzá, az erő meg edzés kérdése...

Boar. 2018.06.09. 20:10:44

Jeszenszkyt napokig lehetne verni anélkül, hogy megunná az ember...roppant undorító egy féreg.
Az ilyen buziellenes kirohanásokkal meg jó lesz vigyázni, túl sok kormánytag érintett aztán ciki, ha elkezdenek kibújni a csontvázak a szekrényből...

chepunk 2018.06.09. 20:12:45

@Mankel:

A vallások pláne a "könyv vallások" alpaján tudják a gyolkos hajlammal megáldottak, mért kell valakiket megölni, kiírtani, megnyomorítani, boldogtalanná tenni stb.

Mankel 2018.06.09. 20:18:28

@chepunk:
Nem a vallással van baj hanem az egyházakkal letlégyen az bármilyen.

Mankel 2018.06.09. 20:21:54

@chepunk:
Akár tetszik akár nem amit ma erkölcsnek tartunk, amit ma a jóról és a rosszról gondolunk itt Európában azt mind a kereszténységnek azon belül is Jézusnak köszönhetjük.

rasztaszív 2018.06.09. 20:36:22

@Mankel: ilyen nevű ember egészen biztosan nem élt.az Igaz Tanító nevét valójában nem ismerjük.

amit ma erkölcsnek tartunk, amit ma a jóról és a rosszról gondolunk,az viszont valóban az ő tanításán is alapul.de nem árt tudni : 2100 éve már le volt jegyezve.amikor 380-396 között kidolgozták rómában az új birodalmi kultuszt,már azt sem tudták pontosan,hogy mikor élt az az ember,akitől a Tanítás származik.
a katolikus horrorsztori kitaláció.több ember,és kultusz keveredik benne,amelyek jól elkülöníthetőek,azonosíthatóak.

Sir Galahad 2018.06.09. 20:43:26

Vihar egy kanál vízben. A tévében valaki elmondta a véleményét. Szólásszabadság van, joga van hozzá. Akinek nem tetszik, vitatkozhat vele - mint a poszt írója.

Mankel 2018.06.09. 20:44:57

@rasztaszív:
Annak, hogy élt vagy nem élt nincs jelentősége. Annak, hogy minek hívjuk annak sincs. De attól még valóságos. A tanításai valóságosak és Európa kultúrája szempontjából lényegtelen. Lehet, hogy le volt jegyezve bár nem tudom hol, de Jézus előtt nem épen a szeresd felebarátodat mint tenmagadat elv szerint éltek az emberek.

Mankel 2018.06.09. 20:46:50

@Sir Galahad:
Ebben mélységesen egyet értek mindenkinek joga van elmondani amit el akar. Ezért tartom marhaságnak a holokauszt tagadás büntetését is.

rasztaszív 2018.06.09. 20:54:05

@Mankel: a Tanítás fő elvei európában éppen a katolicizmus ellenében valósultak meg.nekik az inkvizíciót köszönhetjük,a valódi keresztényeknek meg,például,az emberi jogok nyilatkozatát.

Mankel 2018.06.09. 21:01:59

@rasztaszív:
Nem tudom honnan veszed ezeket. Miért ellentétes ez a keresztény eszmével.
Lehet, hogy az inkvizíció szörnyű volt de mindig személyes volt a dolog. Az egyént akarták "megválatani".
Milyen jól sült el kétszer is amikor kivettük istent a képletből, és végre precíz hidegséggel mehetett a mészárlás.

rasztaszív 2018.06.09. 21:07:06

@Mankel: az emberi jogok nyilatkozata a valódi keresztény eszme,itt szó sincs ellentétről.

ellentét a katolicizmus tettei,és a Tanítás szellemisége között van.

2018.06.09. 21:25:50

Miert tekint barki egy balettmuveszt automatikusan buzinak? Kokemeny fizikai eronlet es rengeteg felkeszules kell hozza. Ugyanolyan ferfi, mint egy zenesz, enekes, karmester, festo stb. Akkor most minden muvesz buzi? Vagy, te jo eg, mindenki buzi? Mi van peldaul az orvosokkal? Ferfi beteghez nem nyulhat ferfi orvos? Noi beteget nem apolhat noi apolo? Noi sportolonak ne legyen noi masszorje? Ferfi tanar ne tanitson kisfiukat? Te jo eg, fizethetek vajon noi penztarosnal, vagy bemelegszem, ha ramnez? Atyaeg, azonnal torvenyesiteni kell, hogy barmifele erintkezes csak kulonbozo nemuek kozott legyen lehetseges, meg orvosi vizsgalatkor es kozertben a kiszolgalaskor es mindig mindenhol! Dragaim, ha bizonytalanok vagytok a nemi identitasotokban, az a ti bajotok. Egy nemi identitasaban magabiztos ferfi nem keszul ki attol, ha egy balettozo ferfit lat, mert csak a muveszt latja benne. Egy nemi identitasaban magabiztos no nem borul ki, ha az uszoda oltozojeben meglat egy masik not oltozkodes kozben. Egy hetero nem fog csak ugy “bemelegedni”. Gondolkodjatok mar: a noi magazinok noi modellek kepeivel vannak tele, akkor most minden no leszbikus?

tudorka57 2018.06.09. 21:57:49

KIVÁLÓ 5LET!

STOPP BUZIKK!

rasztaszív 2018.06.09. 22:04:26

@maxval balcán bircaman: anyáddal trollkodj,te patkány...:)

Mankel 2018.06.09. 22:16:30

@maxval balcán bircaman:
Nézd ahogy ezt a vitát elnézem nem olyan nagy cucc megnyerni De nem! De igen! De nem! De igen! szintű vitát.
@rasztaszív:
Szerintem semmi szükség a a személyeskedésre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.06.09. 22:36:20

@maxval balcán bircaman: Ma este is a Bratovan utcai gőzfürdőben töltöd az időd és a segged?

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 22:47:38

@Mankel: Értem amit mondasz és megértem. Rengeteg homokos van, én is ismerek párat. Rendes kedves emberek, pont ezért csodálkozom a meleg aktivistákon, meg a prájdon előforduló vadbarmokon.
Eszembe sem jutott az örökbefogadás téma, nem tudom miért találtál meg vele, persze hogy mindennél van rosszabb, nem mondasz ezzel újat. Igen, a homoszexualitás mindennapos, nincs benne semmi, ezért nem járnak nekik sem előjogok és reklámozni sem szükséges őket. Azért a teremtő (vagy természet tetszés szerint) kialakította a két ellenkező nemet bizonyos céllal, attól nagyon ne térjünk már el.

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 22:52:05

@Kishableany: Végigolvastam amit írtál, szerintem te ne gondolkodj, mert úgysem sül ki semmi jó belőle! A következtetéseid annyira ócskán demagógok hogy az már elképesztő!

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 23:03:06

@chepunk: Téged meg leejtettek kiskorodban hogy ilyen zavarosan csapongsz? :D Milyen gyilkolászás meg hogy népikereszténykonzervatív volt bolsik????

BéLóg 2018.06.09. 23:54:34

@Mankel: Nézd, TÉNYLEG sajnálom ami veled történt, de te, akárhogy is nézzük, a marginális kivétel vagy.
Ahogy a buzik is azok.
A MELEGEK (bár e szót utálom) nem azok. Azok normális emberek spéci szokásokkal.
A BUZIK felvonulnak, a melegek meg nem.

A buzikat az emberek utálják, a melegeket meg tolerálják. A buzikat még a melegek is utálják.

Hajdú Peter 2018.06.10. 00:01:17

"A legaggasztóbb azonban nem Jeszenszky "a fideszes lányok jól szopnak" Zsolt korlátoltsága ""

Most az a blogolo problemja, hogy meg ezt is jobban csinaljak mint lipsik ???????
Ez van, a fidesz nem csak a mozgositasban eros.

Helyszíni zsemle 2018.06.10. 00:18:00

@maxval balcán bircaman: "A homokosok közt 10 % pedó. Anormálisok közt 0,1 %. "

Ez jo nagy baromsag, es hat nyilvan csak hasrautesre mondtad.
A valosagban mindenki pedofil szexualis kisebb nagyobb mertekben. Gyerekkorban MINDENKI pedofil szexualis, ez az ember alap szexualitasa. Es a felnotte vallaskor, ez irodik felul, tobbe kevesbe a felnott szexualitasal, de valamennyi mindig megmarad a gyerekkori szexualitasbol.

Boycie 2018.06.10. 00:44:02

Még nem jön, de igény lenne rá :-)

birka menet 2018.06.10. 01:44:27

Azt röhögöm, hogy miközben köztudott, hogy a legtöbb buzi éppenséggel a fideszben van, errefel pont onnan jön a legtöbb mélysötét álmagyarja, akik szidják a buzikat.

De így vannak ezek a buzi fideszesek a keresztényéggel is: a Ne lopj! keresztényi parancsolaton az orbán rablóbanda a nap minden percében megbukik, errefel pont ők ugatnak arról, hogy már csak a fideszesek az utolsó megmaradt keresztények Európában, rajtuk áll a kontinens jövője.

Na nem kell ezt sokáig ragozni hiszen mindenki látja, hogy a fidióták valójában se nem magyarok, se nem keresztények, se semmik, hanem csak színtiszta elmebetegek.

John Szigethy 2018.06.10. 03:10:45

Stop a fasszopó kurva anyád.

gigabursch 2018.06.10. 06:14:34

A címben feltett kérdést és a megvalósítást minden épeszű és egészséges ember támogatja.

czerka 2018.06.10. 06:18:26

A Stop Buzik törvény gondolom betiltaná a katolikus egyház működését is Magyarországon. Ugyanis idegen hatalmat szolgál, kézivezérléssel iranyítják a Vatikánból, kiszivattyúzza a pénzt az országból, befolyásolja a politikát, agymosást hajt végre a lakosságon és tele van homokosokkal, pedofilokkal.

"Balettozzon a fiú, ha azt szeretne, mert nem érzi magát kellően férfiasnak a focihoz." - nem álltítom, hogy a balett egy férfias műfaj, de hogy a foci se férfiasabb, az biztos.

czerka 2018.06.10. 06:23:45

@gigabursch: te is betiltanád a katolikus egyház nevű hattérhatalmi pedofil és homohálózat működését Magyarországon? Ugyanis az egy külföldről irányított szervezet, ami beavatkozik államok működésébe és pedofilokat véd az igazságszolgáltatástól.

czerka 2018.06.10. 06:31:51

"a fideszes lányok jól szopnak" - ezt csak megerősíteni tudom, ugyanis egy barátom járt egy fideszközeli médiagyár szerkesztőjének a lányával, ami annak idején, amikor a Fidesz azt nyomta, kokárdával a kabátján járt mindenhova. A csaj első randin szopott, dugott. Gyakorlatilag bárki leszólította, azzal elment randizni. De egy hisztis picsa volt. A fideszes lányok tényleg elég nyitottak mindenre, csak elég bolondok. Viszont mint általában a bolondok, szexuálisan is elég aktívak, túlfűtöttek.

Mankel 2018.06.10. 07:17:36

@Hilda kisfia:
Ne haragudj, hogy "betaláltalak" elöntötte a agyamat a szar és nem tudtam normálisan értelmezni a mondandódat.
@BéLóg: Milyen szempontból lennék én kivétel?
Következetesen használom a buzi kifejezést, mert utálom a PC-t.
A buzik között is vannak exhibicionista hülyék(megjegyzem nekik is joguk van alpárinak és hülyének lenni, ugyan úgy vélemény nyilvánítási szabadság van meg gyülekezési jog meg ilyen földi hívságok, mint ahogy a kopaszoknak is van joga ellentüntetni addig amíg ezzel mások jogait nem csorbítják értsd nem dobálóznak), de én egy olyan országban akarok nem barom lenni ahol szabadon lehetnék barom.
Egy 6 éves gyerek nem utál semmit és senkit nincsenek előítéletei. Viszont éhezik a szeretetre.

Mankel 2018.06.10. 07:52:41

@gigabursch:
Öhm szerinted mi ért többet az emberek jogai vagy a te undorod?
Arról nem is beszélve, hogy most ezt lesz tilos, holnap lehet, hogy a valami olyan ami neked fontos, és amikor azt fogják piszkálni senki nem fog kiállni miattad, ha te nem vállalsz szolidaritást másokkal.
Szerintem vannak alapvetések amelyekből nem szabad engedni ez szerintem elég jól össze van foglalva az emberi jogok nyilatkozatában és BÁRKIT csorbítanak annak jogait meg kell védeni.

jog-ász 2018.06.10. 08:07:22

@maxval balcán bircaman: kivéve az egyháziak között..te olvasatodban az egyházi melegek között, mert hetero nem lehet pedofil..anyám borogass, sztem te pontosan tudod a fogalmak közti különbséget csak hergeled itt a jó népet..ha nem akkor tényleg nagyobb a baj mint gondoltam.

pánpéter 2018.06.10. 08:41:33

Ez még a szokásosnál is sokkal primitívebb bejegyzés...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 08:54:22

@Helyszíni zsemle:

Viccesen forgatod a szavakat!

A pedó azt jelenti, serdült ember szexuális vonzalmat érez serdüleletlenek iránt. Azaz kisgyerek nem lehet pedó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 09:00:21

@jog-ász:

A legtöbb egyházi ember, akinek deviáns a szexuálitása, eleve cölibátusban él.

bbwd 2018.06.10. 09:18:09

minden erről ennyit dumláni, már régen megmondta a mester: buzulás nuku

felső határ nincs 2018.06.10. 09:33:18

Abszolúte támogatnék egy STOP BUZIK törvénycsomagot.

Aki buzeráns ismerősöm volt mind egy roncs volt, egy lelki nyomorék. Nem a szexualitása miatt, volt amelyikről akkor nem is tudtam hogy buzi, de az nyilvánvaló volt h valami nem oké vele.

tajgetosz

]{udarauszkasz 2018.06.10. 09:48:14

@felső határ nincs: Talan azert, mert egesz eletukben kaptak mindenkitol, azert, mert homokosok voltak. Ne erts felre, en nem vagyok homokos, nem is valoszinu, hogy leszek mar igy 40 folott. De amig nem artanak vele masnak, miert nem elhetnek egymas kozott a az akarmilyen szexualis hajlamaikat? Ugyanez a helyzet a kulonbozo fetisekkel is. Tokmindegy, hogy mire-kire gerjed valaki, ha nem art vele senkinek, mi a fenenek kell tiltani, meg megbelyegezni?
Franko ez az orszag, ebben huen is koveti az orosz putyini iranyvonalat, ott ugyanez megy.

Mankel 2018.06.10. 09:48:15

@felső határ nincs:
Nos az ismerősöd talán pont ettől volt lelki nyomorék.
Ha nagyon elkezdünk kapirgálni szerintem nincs a földön nem tajgetosz pozitív ember.
Mi lesz akkor ha következő törvény a STOP felsőhatár nincs törvény lesz?
Akkor is majd csak annyit fogsz hallani:
"Abszolúte támogatnék egy STOP felsőhatár nincs törvénycsomagot."

Mankel 2018.06.10. 09:53:15

Olyan jó lenne egy kis szolidaritás a magyarok között, akkor is ki lehetne állni ám egymásért amikor az neked közvetlenül nem hoz hasznot.
De ehhez persze társadalomként kéne viselkedni nem pedig egy nyelvet beszélő hordaként.

felső határ nincs 2018.06.10. 09:56:14

@Mankel: A ballib retttegést már megszokta a közvélemény.

A progresszív oldal nyugodtan rettegjen, be kell fejeztetni a progresszív fétiseiket és kész. Liberális agymenéseik túlhaladottak, népi támogatottságuk meg sose volt.

felső határ nincs 2018.06.10. 10:01:20

@Mankel: mayarország régi vágású kereszténydemokrácia, azaz nemhogy nem kell kiállni a buzikért, sőt, el kell őket kergetni oda ahol a lakosság több buzit szeretne

a buzik istentelen életet élnek

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 10:15:56

@Mankel:Olyan jó lenne egy kis szolidaritás a magyarok között,

Amiket különböző címszókkal KÖVETELNEK az túlmegy a szolidaritáson. Ugye azt nem képzeled hogy napi problémát csinálunk a mindig több jogokért óbégató mindenféle kisebbségekből? Annyi jár nekik mint mindenki másnak, se több se kevesebb. Persze ezt nem hajlandók egyesek felfogni, szemét módon provokálják a többséget, majd sírnak a reakciók miatt.
Elmondod hogy milyen alapon vakargatja a buzi a faszát a feszülettel (hogy közismert példát mondjak) ?
Leszarom, azt gondol a kereszténységről amit akar, tartsa meg magában. Nem vagyok vallásos, de az ilyen akkor is kiakaszt. Ez a büszkeségük így akarják elfogadtatni magukat? A többi kolléga miért nem szól neki hogy hol van a jóízlés határa? Ezért kapják fel már a vizet az emberek, mert úgysem elég semmi, mindig több kell nekik, ők mindent megengednek maguknak, szabályosan terrorizálják a többséget. Szerintem kezd elfogyni a türelem.

boborján20 2018.06.10. 10:30:32

@felső határ nincs: "a buzik istentelen életet élnek"

te egyébként hülye vagy, vagy csak csinálod itt a hülyét?

boborján20 2018.06.10. 10:31:51

@Hilda kisfia: "Ezért kapják fel már a vizet az emberek, mert úgysem elég semmi, mindig több kell nekik, ők mindent megengednek maguknak, szabályosan terrorizálják a többséget. Szerintem kezd elfogyni a türelem."

te egyébként hülye vagy, vagy csak csinálod itt a hülyét?

$pi$ 2018.06.10. 10:47:08

Székely János katolikus püpök a következőket hazudta:

"A 20. század borzalmas vérzivatarai pontosan két olyan ideológia következményei (nácizmus és kommunizmus), amelyek gyökeresen istentagadók voltak, gyűlölték a vallást."

Miközben a "nácik" nem voltak istentagadók, keresztények voltak. Erre rengeteg forrás és bizonyíték van, elég pár percet keresgélni a neten, közismert tényről van szó. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy püspök ilyen dologban tévedhet, nyilvánvalóan tudja, hogy hazudik.

Csak egy apró biztonyíték, hogy az SS esküben konkrétan arra esküdtek, hogy elítélnek mindenkit, aki nem hisz istenben, hogy az ilyen embereket alkalmatlannak tartják arra, hogy a társadalom tagjai legyenek:

elpidiovaldes.wordpress.com/2014/01/17/so-you-believe-in-a-god-oath-of-the-nazi-ss/

Az egyházak pedig buzgón támogatták Hitler, ez is köztudomású. A nácik, Adolf Hitler, sem istentagadók nem voltak, sem az egyház nem tagadta ki őket az uralkodásuk során. Kellemetlen lehet ez egy püspöknek, de azért hazudni nem kellene.

$pi$ 2018.06.10. 10:47:44

Azért ide írtam, mert máshol nem lehet kommentelni. :(

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 10:48:37

@boborján20: Hülyét a szegény szüleid csináltak, nem is tudom miért nem basztak a falhoz amikor megszülettél!

morph on deer 2018.06.10. 10:51:19

@felső határ nincs:
“mayarország régi vágású kereszténydemokrácia”

Mióta viktorka közölte, hogy ilyet szeretne?
Az érdekes lesz!
Na nem csupán azért, mert a KDNP nevű kereszténydemokratának nevezett párt szabad szemmel alig látható méretű politikai szerveződés, ahol nyilván egyetlen meleg-, de még langyos vonzódású személy sincs... illetve... na mindegy. Nem azért.

De főleg azért, mert kereszténydemokrácia mint társadalmi és politikai rendszer még a büdös életben nem volt Magyarországon!

Már csak azért sem, mert a szóösszetétel második tagjának való megfelelés ugyancsak elengedhetetlen feltétel, azaz ‘demokrácia’ nélkül ‘kereszténydemokrácia’ sem létezik!

Sem régivágású, sem semmilyen!

És itt kell, hogy rossz hírt közöljek: a demokrácia mai helyzetét tekintve, Magyarország nemcsak hogy soha nem volt kereszténydemokrácia, de nem is lesz!
Capisce?

felső határ nincs 2018.06.10. 10:54:03

@morph on deer: Nem fontos hogy ti lippsik mit gondoltok a magyarországi közéleti kérdésekről, ennél még a kárpátaljai félruszinok véleményére is jobban adunk.

rasztaszív 2018.06.10. 11:02:06

@$pi$: valóban pikáns,hogy nem lehet kommentelni,miközben vannak ott még szép számmal ordas hazugságok...

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 11:02:20

@felső határ nincs: a kárpátaljai félruszinok véleményére is jobban adunk.

és a szurikátáékra!

boborján20 2018.06.10. 11:13:27

@Hilda kisfia: gondolom azé, mert sejtették, hogy te má létezel, és nálad nagyobb hülye nincs a világon. gondolom ezé!

te egyébként, ilyenkor elélvezel, mikor ilyen ostoba kommenteket produkálsz?

$pi$ 2018.06.10. 11:14:54

@rasztaszív: "valóban pikáns,hogy nem lehet kommentelni,miközben vannak ott még szép számmal ordas hazugságok..."

Vannak. :( Sőt, igazából a szöveg egyetlen része sem olyan, amivel tiszta lelkiismerettel azonosulni tudnék. :(

De nálam a "nácik istentagadók voltak" verte ki a biztosítékot, de nagyon.

morph on deer 2018.06.10. 11:18:43

@felső határ nincs:
“ennél még a kárpátaljai félruszinok véleményére is jobban adunk.”

Ez látszik is rajtad/rajtatok, nem vitás.
Remélem, hogy azt legalább megérteni is sikerül!:)

Egyébként csak tájékoztatásul: az, hogy soha nem volt Magyarországon kereszténydemokrácia, nem vélemény, hanem ténykérdés.
Gondolnád?

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 11:23:17

@boborján20: te egyébként, ilyenkor elélvezel, mikor ilyen ostoba kommenteket produkálsz?

Persze! Akarod nézni messzendzserön? :D Kis pubi, már megint erotikus téma felé terelgetsz?

felső határ nincs 2018.06.10. 11:24:54

@morph on deer: Nem fontosak a libbantak fake-tényei.

A múltat -és a jövőt - most írjuk.

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 11:26:02

@morph on deer: soha nem volt Magyarországon kereszténydemokrácia,

Tökmindegy minek nevezed, az a lényeg hogy megszabadultunk a lipsiktől!

rasztaszív 2018.06.10. 11:29:01

@felső határ nincs: a múltatok a szégyen,a jövőtök a feledés.

6.Lenin 2018.06.10. 11:33:44

Hú, mennyi lelkileg-, szellemileg-,testileg(?), sérült.
Gyerekek, nem lenne jobb, ha mindenki itt kibeszélné magából ami nyomja?
Szerintem sokkal hasznosabb lenne, mint a másik sérüléseit fikázni, bár talán úgy tűnhet, hogy az segít, de szerintem tévedés.

morph on deer 2018.06.10. 11:34:07

@$pi$:
“a "nácik istentagadók voltak" verte ki a biztosítékot, de nagyon.”

Azért ezeket böngészd át szabadidődben, meg fogsz lepődni:

en.m.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Nazi_Germany

en.m.wikipedia.org/wiki/Religious_aspects_of_Nazism

en.m.wikipedia.org/wiki/Religious_views_of_Adolf_Hitler

6.Lenin 2018.06.10. 11:36:56

@rasztaszív:

mondjuk kezdhetnéd. Miért is ez a mélységes utálatod a keresztények ellen?
Nagy tüske lehet benned.
Rajta, mond el, hátha utána könnyebb lesz, neked is.

morph on deer 2018.06.10. 11:37:31

@felső határ nincs:
”A múltat -és a jövőt - most írjuk.”
:)
Látom. Gondolom azért hivatkoztál “mayarország”-ra, mert sikerült! :)))

6.Lenin 2018.06.10. 11:39:02

@morph on deer:

Neked se jött össze valami nagyon az életben.
Nagyon bíztál benne, de nem jött össze?
Mond el te is, hátha.

rasztaszív 2018.06.10. 11:40:35

@6.Lenin: én keresztény vagyok,és nem utálom magamat.a hazugságot,a félrevezetést,a parazitizmust utálom.

morph on deer 2018.06.10. 11:41:39

@Hilda kisfia:
“Tökmindegy minek nevezed”

De nem én neveztem így, (...Ányicska,) hanem az elvbarátod, aki még a nagybetűkig sem jutott el tanulmányai során!

Ráadásul most írja (!!!) a múltat meg a jövőt! Mondjuk látszik is. :)

6.Lenin 2018.06.10. 11:42:25

@rasztaszív:

Kamuzol. A tüskét lökd ki. Addig nem változik semmi.

rasztaszív 2018.06.10. 11:44:33

@6.Lenin: már megint jobban tudod,hogy én mit gondolok...?:)

6.Lenin 2018.06.10. 11:48:17

@rasztaszív:

Konkrétan nem tudom, csak érzem az általad írtakból, hogy van benned egy hatalmas tüske. Azt viszont tudom, ha kibeszéli az ember, sok esetben segít. Rajtad múlik meddig cipeled magadban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 11:57:18

@morph on deer:

A nácik hívők voltak.

A kemény mag keresztényellenes volt, de nem ateista.

S bizony voltak keresztények is, elsősorban lutheránusok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 11:58:30

@morph on deer:

Nem gond, ha valaki homokos vagy pedofil vonzódású, a lényeg, hogy e vágyait ne élje ki.

Thunder_th 2018.06.10. 12:02:11

Én nem vagyok egy operába járó ember. Valahogy nem fogott meg a hangulata az opera feelingnek. Ennek ellenére, mivel a korlátolt ostoba agyhalottak szektája ekkora patáliát csap miatta, én esküszöm elmegyek megnézni családostul a Billy Elliot című musicalt. Mellesleg azt nem bánom, hogy elkezdték egymást kinyírni nertársak. Most szépen nekimentek Ókovácsnak. Ókovács sem egy agytröszt, de az ilyen kisjeszenszkikhez viszonyítva egy Einstein. Úgy tűnik nem szeretik ha valaki kicsit kilóg a mocsarukból fölfelé. Még akkor sem ha ez a kiemelkedés távolabbról szemlélve abszolút marginális.

BiG74 Bodri 2018.06.10. 12:03:40

Ennyi beteg embert, és nem a melegekre gondoltam !

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 12:11:26

@Thunder_th: ." Ennek ellenére, mivel a korlátolt ostoba agyhalottak szektája ekkora patáliát csap miatta, én esküszöm elmegyek megnézni családostul a Billy Elliot című musicalt."

És a korlátolt ostoba agyhalottak szektája a buziságról is patáliát csap, próbáld már ki azt is.

2018.06.10. 12:26:09

"Hamarosan jön a "Stop Buzik" törvény is?"

Igény volna rá.

Thunder_th 2018.06.10. 12:27:06

@Hilda kisfia: Azt nem tudom kipróbálni, mert nekem biológiailag a heteroszexualitás adatott. A down szindrómát sem tudom magamon kipróbálni, mert nem úgy születtem. Mivel ez biológiai sajátosság, hogy ki válik meleggé és ki nem, ez nem döntés kérdése. Ha döntés lenne, akkor lehetne kritizálni vagy ellenvéleményt formálni. Így viszont mivel ez adottság, annál nagyobb suttyóságot elképzelni sem tudok, hogy valakit biológiai adottságai miatt alázzanak. Ha a korlátot agyhalottak szektája legközelebb az autizmus miatt fog patáliát csapni, azt sem tudom magamon kipróbálni. És kék szemű sem leszek már, mert az is genetikai örökség.

taga20 2018.06.10. 12:36:50

@rasztaszív: látom csernusdáktor imitátor lenyinevtárs, el kezdte a rendelést:)))

Helyszíni zsemle 2018.06.10. 12:56:31

@maxval balcán bircaman: A pedofil szexualitas a nemileg eretlen emberek iranti szexualitas, eletkortol fuggetlenul. Ha a 6 eves vonzodik egy masik 6 eveshez, az ugyan ugy pedofilszexualitas, mintha egy 36 eves vonzodik. A felnottkori pedofilszeszualitas a gyerekkori pedofilszexualitas maradvanya. A gyerekkort meghatarozo szexualitas, nem mulik el nyomtalanul.

csobi2011 2018.06.10. 12:56:39

Hát a blog címére visszatérve: stop buzik törvény, épp itt lenne az ideje. Bár ezzel a b1 blog-ot írok és kommentelők jó része eltűnne, de nem lenne kár érte.

csobi2011 2018.06.10. 12:58:35

Az előző kommentemet folytatva, remélem ez nem egy ballib álhír, hanem komoly kormányzati szándék.

6.Lenin 2018.06.10. 12:58:46

Azért az is megérne egy misét, hogy a sok seggfej miért is tiltakozik a "stop" törvények miatt. Pedig ezek tulajdonképpen a többség védése egy agresszív kisebbséggel szemben.
Amikor valakik valamilyen aljas szándékkal másokra szeretnének erőltetni olyasmit, amit ők nem szeretnének.
Pl erőszakkal meghatározni, hogy kivel KELL együtt élni, sőt eltartani.
Vagy szégyellnie kellene, hogy nem tartozik genetikailag sérült kisebbséghez.

Tulajdonképpen ezek a háttérben meghúzódok keltik az ellenszenvet a kisebbséggel szemben. Lehet, ha nem lenne az ilyen tiltakozás a "stop" törvények ellen, a többség nagy ívben szarna az egészre, hiszen eddig is együtt éltek a kisebbséghez tartozókkal, különösebb probléma nélkül.

Gazemberek, idióták meg minden csoporthoz tartozók közt vannak. Hiszen emberek alkotják azokat, bárminek is nevezik őket, rassz, vallás, vagy politikai meggyőződés szerint.
Szerintem.

@taga20:

www.youtube.com/watch?v=OcPvJJzL7ow

csobi2011 2018.06.10. 13:03:57

A buzikat védelmező ballib blogok mindig együtt tartják a nemzeti-konzervatív vidéki szavazókat, szóval félévente légyszi írjatok egy ilyet. Előre is köszi! Együtt előre az örök fidesz hatalomért! További kitartó munkát.

taga20 2018.06.10. 13:18:15

@6.Lenin: te, és az elvetemült, szarlelkű, fityeszmaffiád, és az a kétésfélmisi agyhalott zombi! az! meg az a szar rendszer, amit folyamatosan építgettek!

www.youtube.com/watch?v=7eiogukIlyc&start_radio=1&list=RD7eiogukIlyc

6.Lenin 2018.06.10. 13:28:32

@taga20:

B+, engem miért zavarnál, meg a hozzád hasonló néhány tucat köcsög?
Tök jól elvagyok, még veletek is.
Mi a fasszal ijesztgetném az unokám, ha nem akarja megenni a spenótot?
Ha azt mondom neki, olyan leszel, mint a taga20, még kér vagy 3x inkább.

morph on deer 2018.06.10. 13:32:24

@maxval balcán bircaman:
“Nem gond, ha valaki homokos vagy pedofil vonzódású, a lényeg, hogy e vágyait ne élje ki.”

Ebben lehet valami, mivel pl orbánnal sem az a baj, hogy egy megalomániás, telhetetlenül harácsoló tahó, úgy önmagában véve, hanem hogy kiéli, ráadásul nyilvánosan, egy ország népének a rovására.
Na ez a baj.

Amúgy mennyiben zavar téged az, hogy otthon Jenő nem Julcsával, hanem Janóval bújik ágyba? Vagy Julcsa Jolánnal?

Mert teljesen őszintén, engem abszolut nem érdekel az sem, hogy te kivel mit “élsz ki,” és eközben fiú vagy-e, vagy lány, esetleg sokoldalú, és mindez szabadon választott. Ez így van, bárányka.

Tőlem akár demonstrálni is mehetsz, bár azt egy teljesen felesleges dolognak tartom, de ez érdektelen is, mert attól még te - vagy bárki más - büszkélkedhet kedvére, ha csak az hiányzik a boldogságához.

taga20 2018.06.10. 13:35:45

@6.Lenin: szerintem mond aszt neki, hogy olyan gusztustalan állat lesz, mit rezsiszilárd, vagy olyan korlátolt jobbágy, mint az öregapja!

BéLóg 2018.06.10. 13:39:17

@Mankel: Azért vagy kivétel, mert belőled KEVESEBB van. Ha belőled (a sorsodból) TÖBB lenne, akkor nem kivétel lennél, hanem az átlag.

morph on deer 2018.06.10. 13:47:46

@6.Lenin:
“Neked se jött össze valami nagyon az életben.”

Ó igen! Nem lehettem hintaló, pedig szerettem volna. De ez nem tartott igazán sokáig, mert elég korán, már apró gyermekként - korábban, mint a kortársaim többsége - két éves lettem...

Ha jól értettem a célzást akkor szerinted én itt pótcselekszem, mert nem értem el valamit? Ennek csak az első fele igaz, de az is csak azért, mert MÁR nem vagyok aktív a szakterületemen, tekintve élemedett koromat. :)
Nyugodj meg, ez csak unaloműzés, amikor úgy adódik.
Vagy amikor valami orbitális baromsággal jön elő az orbánba borult agyú gyökmagyar szektatag, lásd fentebb.
Ne aggódj, én nem itt élem az életem, mert “van másik”!

BéLóg 2018.06.10. 13:53:14

@$pi$:
Tudod, drága barátom, AZT állítani, hogy a nácik a ZSIDÓ Jézus Krisztus követői lettek volna, az annyira nagy poén, hpogy kedvem volna téged szerteszéjjel omegosztogatni a neten.
Tudod a KERESZTÉNY szó a görög Christosból ered, és JÉZUS követőit jelenti. Ergó a püspök atya joggal mondta, hogy a nácik nem voltak keresztények, te meg joggal vagy hülye.

Tudod ISTEN az egy olyan dolog, hogy EGYESEKNEK Odin is az, meg Ganesha, meg Zeusz, meg egy csomó mindenki más, ergó attól hogy valaki ISTENHÍVŐ még messze nem keresztény ember.
A nácik természetesen külön is irtották a papokat, katolikus, evangélikus, református, egyre ment. Ott voltak a koncentrációs táborokban ők is.

A náci adminisztráció céljai a dekrisztianizáció, az extermináció, germanizáció
és a hódítás szavakkal pontosan leírhatók.
Emlékeztetnélek arra, hogy Bormann, a náci párt birodalmi vezetője, nyilvánvalóan Hitler utasítására, 1941. június 6-án utasítást adott a Gauleitereknek, hogy minden erővel számolják föl az egyház befolyását, elsősorban az ifjúság körében és az oktatás területén. Bormann leszögezte: "A nemzetiszocialista és a keresztény felfogás összeegyeztethetetlen. A keresztény egyházak az emberi lények bizonytalanságára építenek, és megpróbálják fenntartani a bizonytalanságot a lehető legszélesebb néprétegek körében, mivel csak így tudják megőrizni hatalmukat. Ezzel szemben a nemzetiszocializmus tudományos megalapozottságú."

A nácik tehát hittek egy MINDENHATÓ felsőbbrendű istenben, aki azonban nem jellemezhető sem a keresztény, pláne nem a zsidó istennel.

Mindezeket persze te PONTOSAN tudod, ergo nem a pispek hazudik, hanem te.
Ámen.

6.Lenin 2018.06.10. 13:56:05

@taga20:

B+, engem imád, de, ha téged olvas rögtön hasmenése lesz. Miért nekem kéne változnom? Engem ismer és tök jól megvagyunk egymással.
Néha megkérdezi: z a taga20 miért ilyen? És neki szabad részegen motorozni? Vagy csak tényleg ekkora köcsög, alapjáraton?
Én meg csak annyit mondok, ha nem eszel spenótot, te is ilyen leszel, de másért ne foglalkozz vele. Neki nem volt szerencséje a születésekor, néha a gólyák is nagyot tévednek, vagy az evolúció.

6.Lenin 2018.06.10. 13:58:53

@morph on deer:

"Ha jól értettem a célzást akkor szerinted én itt pótcselekszem, mert nem értem el valamit? "
Akkor jól gondoltam, hiszen ezt igazoltad te is a továbbiakban.
Mind1 is tulajdonképpen, nekem, ha neked jó, nekem is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 13:59:22

@morph on deer:

Maga a betegség nem zavar, azaz csak annyira, amennyire mindne betegség.

Viszont a betegség propagálása, rákényszeríteés a társadalomra súlyos gond, ami ellen küzdeni kötelességünk.

]{udarauszkasz 2018.06.10. 14:17:23

@maxval balcán bircaman: Mi a betegseg? Ha a homokos boldog a sajat izlesevel, es ebben talal partnert, aki ugyanilyen, akkor nem beteg. Nem szenved tole, es masokra se kenyszeriti ra az akaratat. Nem igy a pedofil, nekrofil, es egyeb nyalanksagok. Az a baj, hogy sokan egy kalap ala mossak az osszes szexualis iranyzatot, a fetiseken belul a BDSM, es egyeb dolgokon at a kriminalis hajlamokig mindent egy gyufaskatulyaba akarnak begyomoszolni. Pedig bele se fer.

várom a levelet 2018.06.10. 14:24:36

@Mankel: igen?én nem lopok,nem hazudok,csak ritkán,nem ölök.én ateista vagyok.a törvényeket betartom,nem úgy mint azok,mint akik nem győzik magukra hányni a keresztet.igaz,nekik van mit meggyónni.

6.Lenin 2018.06.10. 14:27:44

@]{udarauszkasz:

Két végtag nélküli ember is lehet boldog, vagy a süketen, vakon születettek is, de ők valamilyen szinten mégis csak sérültek (betegek)
Nem ez a baj, hanem, ha ezt másokra kényszerítik.
mi ebben olyan bonyolult, hogy ilyen nehéz felfogni?

várom a levelet 2018.06.10. 14:28:00

@csobi2011: nem buzizunk.ugyanolyan emberek,mint te.még lehet,hogy jobbak is,mint néhány vakkomondoros.

Fülig José 2018.06.10. 14:30:25

@csobi2011: mi van bojler, aggódsz?? Nincs valami más dolgod, mint itt tenni tanubizonyságot korlátolt elmédről? Vagondobálás, macskabelezés? Debil.

]{udarauszkasz 2018.06.10. 14:31:25

@6.Lenin: hol kenyszeritik masokra? Ram meg senki se kenyszeritett semmit.

morph on deer 2018.06.10. 14:38:04

@maxval balcán bircaman:
“Viszont a betegség propagálása, rákényszeríteés a társadalomra súlyos gond,”

Nekem ugyanez a bajom a pálinkafőzéssel- ivással!

Ráadásul melegnek lenni még nem is adómentes! ;))

Egyébiránt ki a bánat kényszeríti rá a homoszexualitást kire, és hogyan?
Te például képes lennél “kényszerből” bebuzulni?
Nem gondolod, hogy ez így hülyeség?

Ami egyáltalán a társadalommal szemben elvárás lehet az mindössze az, hogy a szexuális alapon való diszkriminációt ne akceptálja, sőt, megszüntesse, de ez távolról sem jelenti annak az ellenkezőjét!

Értem én, hogy valakiket mindig muszáj utálni valamiért, mert az ad értelmet egy sereg nyomoronc életének, hogy valaki vagy valami ellen van, de annyi minden más van, ha már mindenáron muszáj valamit találni!

Ott van például a parlagfű!
:)
Vagy a parlagi modor, ha már...

6.Lenin 2018.06.10. 14:44:27

@]{udarauszkasz:

Miért kell eltűrni néhány sérült ember őrjöngését a "büszkeség" napján? Mi köze másoknak ehhez?
miért kellene nekem eltartani lusta kecskebaszókat? Mi közöm hozzájuk?

Miért kellene nekem a fiúnak született unokám lányként nevelni? Vagy fordítva?
Eddig voltak ilyenek, lesznek is mindig, de mi köze a többségnek hozzájuk?

Miről szól ma a közbeszéd, miről is "vitázunk" itt? A "stop" törvények védik a többség érdekeit egy agresszív kisebbséggel szemben. Mi ebben a baj?

morph on deer 2018.06.10. 14:49:28

@6.Lenin:
“Akkor jól gondoltam”

Akkor nem. Én ugyanis megfogalmaztam a te kérdésedet, hogy egyértelmű legyen.
A helyzet az, hogy én MÁR elértem azt, amire te célzol: been there, done that, got the t-shirt. :)
Most meg már nyugalomban, mert eljött az ideje. Van ez így :D

Kataj 2018.06.10. 15:04:06

@maxval balcán bircaman: "Viszont a betegség propagálása, rákényszeríteés a társadalomra súlyos gond, ami ellen küzdeni kötelességünk."

Aki hetero, arra egy felvonulás, egy melegpornó sosem fogja "rákényszeríteni" a homoszexualitást. Az csak a saját meleg beállítottságukat takargató, az ellen harcban álló melegellenes propagandistákra "veszélyes". Akik aztán többnyire nem csupán buziságukat rejtegetik a hazug, hangosan melegellenes propagandájukkal, hanem például népellenes, kommunista, azaz putyin-orbánista felfogásukat is. "Nemzeti, keresztény-demokrata" lepel alatt, mint te.

felső határ nincs 2018.06.10. 15:20:05

@Kataj: a népellenes buzikat meg fogjuk törni

Void Bunkoid 2018.06.10. 15:55:20

Egyre gyanúsabb nekem, hogy a blog.hu-t újabban ellepő egymásgyalázós kommentcunami igazából egyetlen, vagy pár, jól fizetett ember kabaréja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 15:58:02

@]{udarauszkasz:

A fetis lehet betegség, lehet nem az.

Betegség, ha knyszeres. Ha csak kiegészítő, nem az.

Pl. ha szeretem a magas sarkú cipős nőket, az csak egy ártalmatlan kiészítő fetis. De ha képtelen vagyok szexre, ha a nőn nincs ilyen cipő, az már betegség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 16:00:36

@morph on deer:

A homoklobbi, s mögötte Soros éjjel-nappal ezen dolgozik. Ugyanis zavarja őket a párkapcsolat, a család. Különösen sátáni Soros, mert ő maga nem homokos, se pedó, hanme mindig nőkkel volt, s még házasságban is él. Szóval hiteltelen ember: másképp él. mint amit propagál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 16:01:35

@Kataj:

Nem erről van szó. Hanem arról: nem akarjuk, hogy a társadalmunk egy törpe kisebbség értékrendje alapján éljen.

]{udarauszkasz 2018.06.10. 16:14:15

@felső határ nincs: olvasd csak vissza,amit irsz. "Nepellenes". En utoljara ilyesmit 29 eve hallottam. Aztan Anyu csaladostol kulfoldre huzott.
Most attol,hogy par meleg mindenfele szines cuccba oltozve az utcan flangal, meg nem leszek homokos,mert eleg stabil heteronak erzem magam ahhoz,hogy ilyesmi ne befolyasoljon. Ha egymast dontogetnek az utcan,az mar mas lenne.

]{udarauszkasz 2018.06.10. 16:17:06

@maxval balcán bircaman: a szexualis beallitottsag nem egy "ertekrend".

morph on deer 2018.06.10. 16:18:45

@maxval balcán bircaman:
“A homoklobbi, s mögötte Soros éjjel-nappal ezen dolgozik. Ugyanis zavarja őket a párkapcsolat, a család.”

Miben zavar kit a család? (Most tekintsünk el attól, hogy bizony van homoszexuális párkapcsolat, sőt, házasság és család is!)

Tehát miben is zavarhatja Sorost a család, szerinted?

]{udarauszkasz 2018.06.10. 16:19:51

@6.Lenin: attol,hogy mas szabadon kieli a hajlamait,attol neked meg nem kell a gyerekedet transznak nevelni,hacsak nem o akarja ezt igy.

morph on deer 2018.06.10. 16:20:14

@maxval balcán bircaman:
“Nem erről van szó. Hanem arról: nem akarjuk, hogy a társadalmunk egy törpe kisebbség értékrendje alapján éljen.”

Mi bajod neked most meg a KDNYP-vel???

morph on deer 2018.06.10. 16:25:13

@maxval balcán bircaman:
Kereszténydemokrata nyavalygók pártja?

Mellényúltam, elnézést!
KDNP lett volna, ha el nem cseszem.

Egy törpe kissebség, akik az rtékrendjüket akarják a többségre erőltetni! Erre gondoltál, nem?

csobi2011 2018.06.10. 16:27:47

@várom a levelet: és én mikor mondtam hogy nem így van? Én csak annyit írtam hogy ennek a témának a napirenden tartása a fidesznek kedvez, mivel a hátországának számító vidéken ez ehy nagyon elutasított dolog. Én nem írtam hogy bármi bajom lenne a buzikkal. Csak felhívtam rá a figyelmet, hogy a b1 blog ezzel a témával megint a fidesznek gyűjt szavazatokat. Úgy tűnik a b1 blognak a kétharmad is kevés ők háromnegyedet akarnak.

morph on deer 2018.06.10. 16:28:34

@maxval balcán bircaman:
“természetes ellensége”

Miben? Miért? Nálunk a feleségem is és én is liberális, ettől függetlenül (ennek ellenére?) családban élünk, ráadásul jól, már vagy harminc éve!

morph on deer 2018.06.10. 16:34:57

@maxval balcán bircaman:
Azt hiszem, ideje lenne elhajítanod az ostoba fideszes propagandát, és kilépni a fideszes narratívák ismételgetéséből, mert ez nagyon nem működik.

Tudsz te magadtól is fogalmazni, úgy emlékszem, teljesen felesleges ezeket a marhaságokat ismételgetni. Komolyan.
Mert azt egy percig nem hiszem, hogy te magad is elhinnéd ezeket az idióta dolgokat, ez már azért túl erős így kísérő nélkül...:)

6.Lenin 2018.06.10. 16:48:52

@]{udarauszkasz:

Ez igaz, csakhogy a "szabadonon" mindenki mást ért. ezért kell ezeket törvénybe rögzíteni.
Ezért nem értem ezt a hisztit. Mindenkinek jobb lenne, ha 1értelműek lennének a szabadság határai.
Te is most megpróbálod a másikat hülyére venni. Pontosan ezért kellenének ilyen stop törvények.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.10. 17:00:16

@morph on deer:

Mert a liberalizmus nem volt képes kikényszeríteni még értékrendjét minden téren.

vergyula 2018.06.10. 18:49:26

@6.Lenin: "Vagy szégyellnie kellene, hogy nem tartozik genetikailag sérült kisebbséghez." Badarság. Az a baj veletek, hogy fekete-fehérben látjátok a világot. Ráadásul szerintetek a fekete legalizálása rákényszeríti a fehéreket a feketedésre. Pedig nem, mindenféle szín megfér egymás mellett. És nem rasszizmusról beszélek, csak így jött ki a metafora. Bár a rasszista és a homofób halmazok metszete nem kicsi.

6.Lenin 2018.06.10. 18:55:09

@vergyula:

Szerintem olvasd el még 1x amit írtam. Nem érted.Nekem-és sokaknak - semmi bajuk a "mássággal" csak azzal, ha valakik hivalkodnak vele, miközben magánügyként szeretnék kezelni, vagy arra hivatkoznak, de mindenkit elítélnek, ha nem akarnak egyetérteni velük.

Hülyék pedig mindenhol vannak, még a legvadabb liberálisok közt is.

vergyula 2018.06.10. 18:57:32

@morph on deer: Irigy vagy, az a bajod. Neked is kéne a stadion a kert végébe, mi? Én most azt tervezem, hogy egy stadion mellé költözök, egyszerűbbnek tűnik. Tán Felcsútra. Gyere te is, éjszakánként bontunk, amit tudunk. :D
Amúgy nem lehetne úgy, hogy én bújok ágyba Julcsával ÉS Jolánnal?

felső határ nincs 2018.06.10. 19:00:15

@vergyula: most is mindenki megfér egymás mellett

főleg ha az arabnéger afrikában van, én meg itt

vergyula 2018.06.10. 19:03:08

@6.Lenin: "Hülyék pedig mindenhol vannak, még a legvadabb liberálisok közt is." - ott vannak csak igazán. :D
Mindenesetre érdekes, hogy ahol a társadalom szép lassan elfogadta a másság létezését, ott mára megszűntek a melegfelvonulások. (állítólag)
Ha teljes értékű tagnak érzik magukat, eszükbe sem jut segget rázni a körúton.

vergyula 2018.06.10. 19:06:24

@maxval balcán bircaman: tehát előbb-utóbb a naiv, heteroszexuális liberálisok arra ébrednek döbbenten, hogy kötelezően melegedniük kell?

6.Lenin 2018.06.10. 19:31:29

@vergyula:

Másság mindig volt, és lesz is. Az evolúció sem tökéletes (a jelek szerint még a Teremtő is tévedett, ha az embert nézzük, mint Isten legelfuseráltabb termékét)

Ez csak terelés. A mögötte meghúzódó szándékot kellene igazán vizsgálni. Kinek az érdeke egyes országok gyengítése, vagy a családok, és ezzel a társadalmak gyengítése, szérverése, és egy fogyasztó, agymosott réteg "kinevelése". Szerintem ez a lényeg.
Ehhez pedig mindig találnak fizetett ügynököket. ez már több ezer éve így működik, csak az eszközök változnak, finomulnak vagy néha durvulnak .

A buzik, migrik csak eszközök, akiket felhasználnak, megfizetve néhány ügynököt, akik felheccelnek néhány hülyét.
A stop törvényekkel lehetne ezeket megelőzni. Kik ugrálnak ellene? Na, köztük kéne keresni azokat, akiknek érdekük az előtte írtak megvalósítása.

Nem túl bonyolult, ha a lényegre figyel az ember.
szerintem.

morph on deer 2018.06.11. 01:22:32

@vergyula:
”Julcsával ÉS Jolánnal”

Hát dehogynem!
Tekintve, hogy ‘three of a perfect pair’:

youtu.be/QilNVTZx5CI

retkeslaci 2018.06.11. 03:45:01

@maxval balcán bircaman: "Különösen sátáni Soros, mert ő maga nem homokos, se pedó, hanme mindig nőkkel volt, s még házasságban is él. Szóval hiteltelen ember: másképp él. mint amit propagál."

Tehát ha valaki olyan ügyet tűz zászlajára, amihez nincs személyes kötődése, nem közvetlenül a saját érdeke, hanem másoknak akar kedveznk, több jogot biztosítani, az nem hiteles?

Tehát ha egy férfi támogatja, hogy a nők azonos munkáert azonos bért kapjanak, az hiteltelen? Egy cölibátusban élő pap, ha a házasság szépségei mellett érvel, az hiteltelen. Ha egy írástudatlan ember az oktatás fontosságát hangsúlyozza, az nem hiteles. Ha egy gazdag politikus olyan adórendszert dolgoz ki, ami a szegényeket segítni, az hiteltelen. Ha egy homokos pá azt mondja, hogy az örökbefogadott gyerekük nyugodtan valaszthat nem azonosnemű párt, az hiteltelen. Ha egy ateista a lelkiismereti- és vallásszabadság mellett kampányol, ezzel lehetővé téve a keresztények, muzulmánok, zsidók, krisnások terjeszkedését, az nem hiteles?

Soros sok vonatkozásban nagyon káros tevékenységet folytat, de nem mondanám, hogy a homokosok tekintetében ne lenne hiteles.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 06:32:32

@retkeslaci:

Másoknak több jog? Ezzel semmi gond, ha ez jogos ügy. Viszont mióta szükséges jogot adni a társadalom rombolására?

felső határ nincs 2018.06.11. 07:24:42

@retkeslaci: a homokosok dicsőítése része az undorító lipitervnek

vergyula 2018.06.11. 08:08:49

@maxval balcán bircaman: Ha valaki meg akarja változtatni a jelenlegi társadalmat, azt nyilván egyesek - akiknek a mostani megfelel - rombolásnak látják. A változtatni akaró meg építésnek, így megy ez. Két kérdésben kéne dűlőre jutni, hogy végre ez az egész melegvita kifulladjon: házasság és örökbefogadás. Felőlem aztán lehet melegházasság, de azt is megértem, hogy sokaknak ez nem tetszik. Ha már egyszer úgy definiálták, hogy férfi és nő köteléke, hát a többieknek találjunk valami hasonlót, csak hívjuk máshogy. Pl. a bejegyzett élettársi kapcsolat is jó, bár kicsit hosszú és száraz, de az igazi gond, hogy nem biztosít minden szükséges jogot. (orvosi tájékoztatás, öröklés stb.) Ezeken kéne változtatni, és mindenki boldog(abb) lehetne. Mondjuk az első házasok adókedvezményét nehéz lenne ebbe átültetni. Akár szexuális viszonyt nélkülöző, gyakran kényszerű együttélést megvalósító "párok" esetén is alkalmazható lenne. Pl. 2 egyedülálló kisnyugdíjas összeköltözik a megélhetés végett. Támogatják egymást, függnek egymástól, nem árt, ha valamilyen hivatalos formában is elismerik a (nem pár)kapcsolatukat.

Az örökbefogadás nehezebb kérdés. Én mondjuk támogatnám, hogy egyedülállók is fogadhassanak örökbe, általában egy szülővel is szebb az élet, mint az intézetben. Innentől az örökbefogadók párkapcsolatainak vizsgálata feleslegessé válna, és megszűnne a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 08:59:54

@vergyula:

Egy egészséges tásradalomban rosszul érzik magukat a homokosok.

morph on deer 2018.06.11. 10:20:43

@vergyula:
Itt sem arról van szó, hogy ne lenne megoldás, megoldás majdnem minden hasonló jellegű problémára lenne, a gond az, hogy szándék nincs a megoldásra.

A jelenlegi politikai kurzus és lekes hívei ugyanis nem ‘megoldani’ akarják a társadalmi és/vagy politikai problémákat, hanem “legyőzni”, közben harcolni és küzdeni, majd fennen hirdetni az “elsöprő győzelmet”...

És mindemögött az áll, hogy dicső vezérünk kommunikációs és diplomáciai képessége sajnos kimerül a felcsúti focipályán szerzett ismeretekben: támadni, támadni, támadni, és győzni muszáj minden áron, kerül amibe kerül! Csak az erő számít, semmi más, hiszen ő sem ért másból.

Megfelelô eredmény elérésére általában számos más módszer is lenne, dehát a focipályán sem egyezkednek, ott mindig csak a ‘küzdelem’ látható, az esetleges egyezkedésre legfeljebb csak az öltözőkben vagy más félreeső helyeken kerülhet sor, a nyílt színen soha...

Szóval lehetne megoldást találni, de ahhoz nyitott, kompromisszumra kész párbeszéd lenne sükséges, egymás szempontjainak figyelembe vételével, erődemonstráció és hőbörgés nélkül, ráadásul az “elsöprő győzelem” sem várható, hogy bekövetkezik a végén, - ez nem az orbáni konfliktuskezelés módja.

Így aztán erővel, parancsokkal, fenyegetésekkel, célzottan hozott törvényekkel, órisplakátokkal és a ‘nemzeti konzultációnak’ nevezett idétlenséggel “küzdünk” olyan dolgok eléréséért - a gyôzelem látszatát keltve, - amelyeket kulturemberek tárgyalásokon, egyezkedések során és kölcsönösen elfogadható megállapodásokkal érnek el.

Az ember azért reménykedett benne, hogy néhány évtized alatt csak-csak sikerült kinőni a felcsúti gazból, és hátrahagyni a focipályák “kultúráját”, de erről szó sincs, ellenkezőleg: a focikultura általánossá és kötelezővé tétele zajlik, minden területen! Mert a vezér szerint ez a jó! Mert ezt ismeri, ebben nőtt fel, és ő csak azért is megmutatja a világnak...
Mekkora tahónak kell ehhez lenni, de tényleg?

vergyula 2018.06.11. 19:29:14

@maxval balcán bircaman: Ezek szerint számukra nincs remény, ugye? Kétlem, hogy ki tudnának "gyógyulni" az "állapotukból".

vergyula 2018.06.11. 19:30:47

@morph on deer: Nagynak :(
Úgy tűnik, számunkra marad a kommentelgetés, talán elég a túléléshez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 19:54:11

@vergyula:

Az orvostudomány fejlődik, előbb-utóbb felfedezik a gyógyszert erre is.

6.Lenin 2018.06.11. 19:57:23

@vergyula: @morph on deer:

"Úgy tűnik, számunkra marad a kommentelgetés, talán elég a túléléshez. "

Aki a kicsit nem becsüli.....

"Szóval lehetne megoldást találni, ..."
Igen lehetne, de ennek alapfeltétele, hogy ismerjétek a megoldandó problémát, a magoldások módját.

Szóval nem elég eljutni eddig a felismerésig, tovább kéne már lépni, de nem megy, és egyre inkább úgy néz ki a közeljövőben nem is fog.

Marad a kommentelés az pedig ad egy (hamis) megnyugvást-szóval lehetne megoldást találni..Már csak azt kéne felismerni, hogy mire, és hogyan.
Igaz, ezzel el lehet bíbelődni néhány évtizedig.
További jó kommentelgetést.
süti beállítások módosítása