B1 blogcsalád



Megbüntették a választók az LMP-t a kétharmadért

2018. június 06. - nickgrabowszki

Egymillióval többen mondják magukat fideszesnek, mint amennyien ténylegesen is hajlandók Orbánra szavazni.med.jpg

Az LMP-n múlt a Fidesz kétharmada április elején, ha néhány fővárosi körzetben visszalépnek, akkor a Fidesznek legalább alkotmányozó többsége nincs. A jelek szerint ezt a választók is így látták, az LMP-t büntették meg az ellenzéki együttműködés hiányáért.

A Medián felmérése szerint a Jobbik érdemben, az MSZP-PM minimálisan csökkent, a DK még nőni is tudott a választás előtt, az LMP viszont egyértelműen megzuhant:

már csak feleannyian szavaznának rá, mint 2 hónapja.

Ez több mint 200 ezer embert jelent. E a szavazatveszteség amúgy pont ugyanannyi, mint a Jobbiknál, amelynek választói minden bizonnyal a pártszakadás miatt bizonytalanodtak el, míg az LMP-nél a kétharmad előidézésében játszott kiemelkedő szerep mellett közrejátszhattak a zuhanásban a belviszályok, kizárási és fegyelmi ügyek, vagy Hadházy megverése is.

Érdekesség amúgy a DK helyzete: a Gyurcsány pártot nem büntették meg a választók, noha nekik is van szerepük a kétharmadban: a Budán vesztes - és eleve esélytelennek gondolt - három jelöltjük (Bauer, Gy. Németh, Niedermüller) közül akár egyet is visszaléptetnek az LMP javára, akkor esetleg kaphattak volna két visszalépést cserébe, és akkor Orbánnak nincs kétharmada.

A Momentum maradt, ahol volt, egy előrehozott választáson se jutna be a parlamentbe. További érdekesség, hogy a Medián a teljes népességben 1 százalékra mérte az azóta megszűnt Együttet, akinek szimpatizánsai azonban most se mennének el választani.

A választás óta eltelt időszak legnagyobb nyertese a Fidesz,

  • egyfelől azért, mert a kormányalakítási harcokat sikerült a kulisszák mögött tartaniuk,
  • másfelől meg a győzteshez húzás ismert jelensége miatt.
  • harmadészt viszont az is lehet, hogy semmi változás nem történt.

A Fidesz áprilisban a magyarországi választók 47 százalékának voksát kapta meg (bár egy komolyabb hányadukért külön is fizetnie kellett), egy most vasárnapi választáson viszont már 59 százalék szavazna rájuk. Ez 12 százalékos növekedést, azaz kb. egymillió fővel bővülő szavazótábort jelentene -

ha igaz volna.

Az is lehet ugyanis, sőt, az a valószínűbb, hogy semmi nem változott: április előtt is ennyit (60% körüli eredményt) mértek nekik, csak ennél kevesebbet publikáltak, mert korrigálni próbálták a Fidesz tendenciózus - eddig megmagyarázatlan - túlmérését. A probléma az volt, hogy a manuális korrekció mértéke túl nagyra sikerült, de a Fidesz így is 10-12 százalékkal elmaradt a mért adatoktól.

Ilyenformán ez mostani kutatás sem jelent elmozdulást valószínűleg, hanem csak tovább erősíti azt a képet, hogy többen mondják magukat Fidesz-szavazónak, mint amennyien ténylegesen azok.

Ugyanezt mutatja a Medián mérésének az az adatai is, hogy a választók egy része úgy emlékszik, ő igenis volt szavazni, ráadásul a Fideszre szavazott.

Pedig nem is.

  • A teljes népességben 80 százalék emlékszik úgy, hogy szavazott, miközben a valós adat csak 70 százalék.
  • 55 százaléknyian támogatták a Fideszt, miközben valójában csak 47 százaléknyian.

Tanulság egyelőre nincs. Ez a magyar politika pillanatnyilag legnagyobb talánya: nem tudható, kik ezek az emberek, és hogy miért mondják magukat fideszesnek, miközben még egy x-et sem hajlandók Orbán neve mellé tenni, de nem szavaznak másra sem.

És vannak vagy egymillióan.

Kép: hvg)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2714028000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon2 2018.06.06. 19:48:27

Jó a mérés. Az ellenzék népszerűsége kisebb mint a szurikátáké.

FCUK26 2018.06.06. 21:06:29

Azokban a körzetekben, ahol az lmp nem lépett vissza, volt lehetősége a választónak balra szavazni? Volt. Megtette? Nem. Miért szavazott volna balra, ha visszalép az lmp??? A többség utalja a balt mint a szart. Ennyi.

zsindex ISIS AlQaeda mind CIA projekt 2018.06.06. 21:13:14

Hihihihííí-hahahaaaa-megint-újra-itt-lett!

Nincs igény a migráncsbetelepítő-nem-terrorista-csak-mérsékelt-fegyveres-lázadó simogató, brüsszelisztáni seggnyaló, amerikai bábokra.

Meglepő?
imgur.com/a/Rwj2j

FCUK26 2018.06.06. 21:15:17

Te, nickgrabowski, kell egy link, ahol értékelik a választás előtti felméréseket?mert ennyi baromságot csak vagy információ híján, vagy szándékosan lehet összehordani;)

F1 L M 2018.06.06. 23:44:33

Az lmp ha visszalépett volna, a saját szavazóit köpte volna szemen. Mert úgy nem lehetett volna más a politikájuk.

VT Man 2018.06.07. 04:33:44

Index keresõ, a napokban volt cikk arról, hogy nagyon is pontosan mérték a Fideszt (is), erre megjelenik egy ilyen poszt teljes hazugságokkal.

A szerzõ nem olvas index cikkeket, vagy csak nem érti?

chrisred 2018.06.07. 07:56:56

@F1 L M: Csak láthatóan a szavazóik ezt pont fordítva gondolják.

Bryan élete 2018.06.07. 11:12:59

@F1 L M: miért? így nem lett más a politikájuk?
Hadházy egyértelműen kimondta, hogy Schiffer leállította őt a fidesz vezetőire vonatkozó kellemetlen feltárásokról. Ez leenne a más politika?
Sch. nem tudta eldönteni, hova húzzon inkább és erre kényszerítette a pártját is.
Ott vannak most, ahol megérdemlik, mert amúgy minden pártban felmerül nyilvánvalóan az a kérdés, hogy szembeköpik-e a választóikat, ha a nyerhető körzetben visszaléptetik.
Remélem, ezek után az a rikácsoló liba visszavesz a hangerejéből.

Homo fideszbirkusz 2018.06.07. 14:52:14

@zsindex ISIS AlQaeda mind CIA projekt: "Nincs igény a migráncsbetelepítő-nem-terrorista-csak-mérsékelt-fegyveres-lázadó simogató, brüsszelisztáni seggnyaló, amerikai bábokra"

Akokr a te felcsúti migráns tömegimportőr Orrbán diktárorod az első, aki hazaárulás vádjával mehet a lámpavasra:

Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
MAGYAR HÍRLAP

Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő.

Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.06.07. 14:52:41

Miért csak az LMP-t? A jobbik is vissza tudott volna lépni, stb. Kollektívan volt hülye az egész ellenzék.

al Dajjal 2018.06.07. 14:54:09

"Az is lehet ugyanis, sőt, az a valószínűbb, hogy semmi nem változott: április előtt is ennyit (60% körüli eredményt) mértek nekik, csak ennél kevesebbet publikáltak, mert korrigálni próbálták a Fidesz tendenciózus - eddig megmagyarázatlan - túlmérését."

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/09/miert_nem_szamitottak_a_kozvelemeny-kutatok_sem_a_fidesz_elsopro_sikerere/

A cikkíró most ennyire nem ért a számokhoz, vagy szándékosan ferdít?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.06.07. 15:05:32

Amúgy szerintem a végszó sem jó, többen narancs szavazók, mint bevallják.

morph on deer 2018.06.07. 15:11:27

“... három jelöltjük (Bauer, Gy. Németh, Niedermüller) közül akár egyet is visszaléptetnek az LMP javára, akkor esetleg kaphattak volna két visszalépést cserébe, és akkor Orbánnak nincs kétharmada.”

Akkor ESETLEG kaphattak volna..!

És ha ESETLEG orbán visszalép, akkor se lett volna neki kétharmada...

Az megvan, hogy “ha a nagymutterom sínen járna, sárga lenne és csilingelne, akkor ESETLEG ő lehetne a villamos”?

rallus 2018.06.07. 15:25:47

Ebben még az a kínos, hogy a mivagyunkatöbbségnek egy nagyobb szórzót kell alkalmaznia, ha nem akarnak teljesen hülyének látszani...

Minden ballib bérretteg 2018.06.07. 15:31:45

Komolyan mondom hülye vagy.

Hogy lehet egy közvélemény kutatásnak csak részben hinni, te szerencsétlen ?

Ami neked is tetszik, és illik a prekoncepciódba azt elhiszed, mitöbb gondolatsort fűzöl rá, büntetésről az LMP kapcsán, ami meg nem tetszik azt letagadod belőle és elmagyarázod hogy miért nem igaz.

Mint egy tudathasadásos durcás óvodás.
Mondjuk minden bérrettegő ballib ilyen, ez a blog meg különösen.

Kivlov 2018.06.07. 15:51:20

"...akár egyet is visszaléptetnek..."
"...akkor esetleg kaphattak volna két visszalépést cserébe, és akkor Orbánnak nincs kétharmada."

:D
Ha meg nem csak orbánoztok, marakodtok, elqrtok, hanem érdemi politizálással, reális és vállalható alternatívát kínáltok fel, akkor még lehet, hogy egyszerű többsége sincs!
Persze , a másikra mutogatni könnyebb. Óvodás f*szkalapok. Remélem, a kormányzás közelébe nem juttok még legalább 10 évig.

bobijub 2018.06.07. 16:16:22

@F1 L M: érdekes. ilyenkor szembeköpés. amikor meg a nagyvezír egyik legfőbb samesza az időnként országházként is emlegetett épületben azt várja el az a teljes ellenzéktől, hogy mindenhez bólogassanak, amit a nagyvezír csináltat, akkor az meg a nemzet megvédése a blablabla blablabla blablabla ellen.

bobijub 2018.06.07. 16:22:53

@ColT: ha nemcsak a szűk kampányidőszakot tekintjük, akkor azért az lmp blabláiban volt a legerősebben, sőt még annál is erősebben túlhangsúlyozott az a törekvés, hogy őket nem érdekli, hogy a nagyvezír hogyan teheti tönkre a demokráciát, őket nem érdekli, hogy a nagyvezír hogyan adathat százmilliárdokat a meggazdagodásra általa kijelölteknek, őket semmi más semennyire se nem érdekli, az lmp-t csak az az egy érdekli, hogy gyurcsánytakarodj, és ez minden egyéb veszteséget megér. ez még árnyalatnyit sem csökkent attól kezdve, hogy ennek az eszmerendszernek a legfőbb képviselője papíron kivonult a bagázsból. amikor bármilyen együttműködést bármikor elutasítottak, akkor az elutasítás hátterében szinte kivétel nélkül ez az együgyű, mindent felülíró és a nagyvezír által mindent elsöpörni hagyó nézetrendszer volt a mozgatórugó.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.07. 16:45:30

Mutatják a számok,
Futás zajlik, ámok...

chrisred 2018.06.07. 17:40:24

@ColT: Visszalépni a fővárosban lett volna értelme, ott meg a Jobbik nem volt tényező.

chrisred 2018.06.07. 17:42:41

@morph on deer: Na most akkor az LMP-nek csak annyira volt érdeke elkerülni a kétharmadot, mint Orbánnak? :)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.06.07. 18:16:20

@chrisred: Ha a Jobbik bárhol visszalép, akkor a szavazóik nagy többsége jobboldali beállítottsága miatt hamarabb szavaz a Fideszre, mint bármelyik baloldali pártra, de semmiképp sem szavazna a MASZOP-ra vagy DK-ra, inkább otthon marad.

Vaki Vaki 2018.06.07. 19:00:46

@F1 L M: "Az lmp ha visszalépett volna, a saját szavazóit köpte volna szemen."

Azzal meg hogy nem léptek vissza a demokrácia eszményét köpték le.
Aki tevőlegesen támogat egy diktátort a hatalomban az nem demokrata... vagy ő is autokrácia hívő vagy egyszerűen hülye.

Szóval én nem büszkélkednék az LMP-re adott szavazattal! :)

Vaki Vaki 2018.06.07. 19:04:29

@ColT: "Miért csak az LMP-t? A jobbik is vissza tudott volna lépni"

Az LMP-től elvárják az emberek hogy demokrata legyen, demokráciát akarjon, nem volt az, nem akarta azt!
A jobbiktól nem vártuk le. Van ilyen.

eßemfaßom meg áll 2018.06.07. 19:07:54

a választók közvéleménykutatáson "büntetnek" ez jó :)

eßemfaßom meg áll 2018.06.07. 19:13:01

@Vaki Vaki: "Azzal meg hogy nem léptek vissza a demokrácia eszményét köpték le."

A demokrácia eszménye az az, hogy a választó ne szavazhasson arra a pártra amelyikre szeretne mert az visszalép hanem szavazzon le arra akire egyébként nem szavazna?

Vaki Vaki 2018.06.07. 19:15:28

"55 százaléknyian támogatták a Fideszt, miközben valójában csak 47 százaléknyian."

A szokásos. Az emberek szeretnek a győztesekhez tartozni, de ez rég ismert érzelmi reakció.

De elemezni kellene, hogy a nem válaszolók illetve a nem tudják-al válaszolók csökkent száma ment-e át ide, a győztes mellé.
Ennek elemzésének van értelme :)

A nem válaszolók esetleg a félelem miatt, hogy hátha kikerül a válaszuk állt a győztes mellé. Félnek a hatalomtől.
A nem tudják-al válaszolók pedig valószínűleg egyszerűen szeretik mára azt hinni, hogy jól választottak, a győztesre szavaztak.

Szerintem...

chrisred 2018.06.07. 19:23:55

@eßemfaßom meg áll: Inkább az, hogy a választók azt szeretnék, hogy a képviselőik valóban képviselni tudják őket a megbízatásuk során.

eßemfaßom meg áll 2018.06.07. 19:27:16

@chrisred: az lmp választójának az lmp jelöltje a képviselője vagy a dk jelöltje?

taga20 2018.06.07. 19:36:07

@Vaki Vaki: az a plusz tíz százalék barom mostanság, az ostobább, mint az a 49% fityeszjobbágy, aki csorgó nyállal ment szavazni a maffiára!

morph on deer 2018.06.07. 20:15:17

@chrisred:
“...akkor az LMP-nek csak annyira volt érdeke..”
:)
Mert ez valamikor is kérdéses volt, mi?

Ha már a Szél kormánynak nem lett kétharmada, legalább a viktornak legyen meg megint, mert különben mi lett volna a civiltörvénnyel?
Bocsánat: a StopSorossal!

Még a végén csalódást okoztak volna, - és képzeld el, mit kaptak volna (orbántól) (schmidtmaristól) Schiffertől!

Így most mindenki fellélegezhet.
Már ami a NER szimpatizánsokat illeti.
De jó..!

chrisred 2018.06.07. 20:26:07

@eßemfaßom meg áll: A kérdés rosszul van feltéve. Ha a Fidesznek lehet kétharmada, ami gyakorlatilag az összes bejutó LMP képviselő jelenlétét értelmetlenné teszi, akkor van értelme van egy esélytelen LMP jelöltre leadott szavazattal mandátumhoz juttatni a Fideszt?

apro_marosan_petergabor 2018.06.08. 01:08:15

Grabowski, volt már olyan, hogy a fikálásaidnak valóságtartalma volt?
Vagy sportot űzöl a ferdítésből, csúsztatásból?
Milyen statisztikát idézel? Melyik bukott közvéleménykutatótól?
(a következtetéseket már nem firtatom - bár inkább azt elemezhetnéd, hogy a DK nem lenne a parlamentben, ha nem áll össze a szocikkal...)

csobi2011 2018.06.08. 07:50:03

Semmi gond, az mszp politikusok ezután is bemennek az atv-be és elmondják hogy ők az igazi többség. A következő választásokon majd az egész ballib oldal kap 10 %-ot, de szerintük akkor is ők lesznek a többség. Remélem néhány év múlva végleg eltűnnek a süllyesztőbe, és ha valaki megveri a fideszt az egy másim jobboldali párt lesz.

kunzoo 2018.06.08. 08:23:57

@chrisred:
Jó kérdés hogy az LMP szavazótól a fidesz vagy az MSZP áll-e távolabb? Mindenki abból az alapvetésből indult ki hogy az LMP szavazó balos. Biztos ez?

eßemfaßom meg áll 2018.06.08. 10:37:11

@chrisred: Értem én, hogy te jobban tudod mit akartam kérdezni, de azért válaszolnál az általam feltett kérésre? Módosdítom: az LMP szavazó azért LMP szavazó és nem MSZP vagy DK szavazó, mert azt szeretné, hogy MSZP vagy DK képviselő kerüljön be a parlamentbe? Én úgy gondolom, hogy ö akkor igazából nem LMP hanem MSZP vagy DK szavazó.

eßemfaßom meg áll 2018.06.08. 10:39:51

@eßemfaßom meg áll: Ne felejtsük, a szál onnan indult, hogy a kollega szerint az a "demokrácia eszménye", hogy a szavazó ne szavazhasson arra a jelöltre akire akar hanem szavazzon helyette másik párt jelöltére.

F1 L M 2018.06.08. 11:22:50

@chrisred: Akkor birkák a szavazóik. Úgy szavaztak az lmp-re, hogy nem is ismerték annak elveit. Miszerint a XX. század politikusaival semmilyen módon nem állnak össze.

F1 L M 2018.06.08. 11:26:13

@Bryan élete: Az lmp-nél alapszabály hogy nem húz egyik XX. századi politikai erőhöz sem.

F1 L M 2018.06.08. 11:31:05

@Vaki Vaki: Én sem büszkélkedek vele. :)
Amúgy ajánlanék neked 1 éves észak-koreai körutazást. Lehet hogy 2 hét múlva sírva könyörögnél hogy visszatérhess orbánisztánba.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.08. 12:10:22

@F1 L M: "éves észak-koreai körutazást. Lehet hogy 2 hét múlva sírva könyörögnél hogy visszatérhess orbánisztánba. "

Tehát a csúti geci rendszere már csak Észak-Koreánál élhetőbb. Hány évre van szüksége a gecinek, hogy az alá is lerohassza az országot?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.08. 12:11:32

@F1 L M: "birkák a szavazóik"

Az a fideSS, mire gondolsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.08. 12:12:59

@eßemfaßom meg áll: "a szavazó ne szavazhasson arra a jelöltre akire akar hanem szavazzon helyette másik párt jelöltére. "

Ez a csúti geci találmánya, nála panaszkodj.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.08. 12:16:32

@apro_marosan_petergabor: Ne bántsd nickgrabowszkit, az összes fideSSfasszopó miatta jár ide.

eßemfaßom meg áll 2018.06.08. 14:30:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ezt szerintem te se értetted csak kényszeresen írnod kellett valamit

F1 L M 2018.06.09. 01:09:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha csak annál élhetőbb akkor mit keresel még itt? Miért nem disszidálsz Etiópiába?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.09. 04:48:54

@F1 L M: "magadra vetted"

Nem is tudtam volna, én nem vagyok fideSS szavazó. Mondom, hogy azok a birkák.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.09. 04:50:09

@F1 L M: "mit keresel még itt? Miért nem disszidálsz "

Ezt egy olyan hazaáruló fasz, mint te, sose fogod megérteni. Nekem ez a hazám.

F1 L M 2018.06.09. 14:10:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Látom szövegértéssel is gondod van. Nem a fidesz szavazókat birkáztam le. Olvass vissza kiscica.

csobi2011 2018.06.10. 18:44:36

Jó látni itt, hogy a b1 blog nem a fidesz közel 60 %-os eredményén szomorkodik, hanem az lmp visszaesésén örömködik. Amíg a magukat demokratikus ellenzéki oldalnak nevezők így gyülölik egymást, így örülnek a másik bajának, addig a fidesznek nincs mitől tartania. Csak így tovább b1 blog, csak így tovább ballibek.
süti beállítások módosítása