B1 blogcsalád



Soros György beruházott a Teslába, az autó öldökölni kezdett

2018. június 05. - Mr Flynn Rider

Vigyázat, álhír! Avagy: bemutatjuk, hogyan működik a kormányzati álhír-propaganda. Ezekkel a trükkökkel hitetik el a propaganda fogyasztóival, hogy az alternatív valóság létezik. george-soros.jpg

Politológusok igazolták egymástól függetlenül hogy a fideszes kormányzati propaganda Magyarországon álhíreket terjeszt a migráncsokról, a menekültválságról, hogy fokozza az emberek félelmét, bizonytalanságát, emiatt az erős kezű, biztonságot adó vezetőre szavazzanak. Mostanra a propaganda annyira előrehaladt, hogy egy alternatív univerzumot építettek ki maguknak, amiben Svédországot elárasztották az erőszakos migráncsok és élehetetlen hellyé vált, Soros György pedig a Főgonosz, aki Magyarország elvesztélyésre tör. 

Tulajdonképpen minden propaganda is hasonló elven működik, mint a magyar. Sőt, korábban Hitler propagandája is ugyanezen az elven alapult. Annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk védekezni az álhírek és a propaganda ellen, egy szellemes példán keresztül mutatjuk be az Origo, a TV2, vagy a Habony-féle Ripost hazugsággyárát.

Bővebben érdekli a téma? Olvassa el a Political Capital elemzését itt, vagy az Átlátszó cikkét a témában itt.

A propaganda működése egyszerű:

muszáj valamilyen valóságalapjának lenni még az álhírekenek is,

ezért általában egy olyan hírhez költenek hozzá a propagandisták, ami tényleg megtörtént. Ehhez veszik hozzá az aktuálisan a megrendelő (jelen esetben: Orbán Viktor és a Fidesz) számára elérendő politikai célt (Fidesz-győzelem a választásokon, ehhez az emberek veszélyérzetének felkeltése) és az aktuális diskurzust (Soros György migráncsokkal árasztja el Európát, hogy megdöntse a keresztény nemzetállamokat). Nézzünk még két hírt, amik ténylegesen megtörténtek, 100%-ban valósak és, hogy hogyan gyártana ebből propagandát mondjuk a szebb napokat látott origo.hu.

Hír 1.:

Több mint 35 millió dollár értékben vásárolt Tesla-papírokat a magyar származású milliárdos, Soros György befektetési alapja. A Soros Fund Management átváltható vállalati kötvényeket vett, amelyek jövő márciusban járnak le.

Azért választottuk ezt a hírt, mert ott szerepel a köztudatba bedobott, magyar-zsidó származású milliárdos neve. Ha a kormánypropaganda nem terjesztette volna el a nevét, a magyar választók nagy részének fogalma se lett volna, hogy egyáltalán él-e (annak ellenére, hogy forintmilliárdokkal támogatta a magyar egészségügyet, oktatást, civileket, szociális szférát – de ez nem ide tartozik).

A 24.hu és a Reuters hírügynökség magyarázata szerint ennek a befektetésnek több oka van:

  • Mivel az összeg nem túl jelentős, inkább gesztus értékű;
  • Elon Musk és Soros György kölcsönösen kedvelik egymást;
  • a befektetés egyfajta piacnyugtató lépés, hiszen Soros azáltal, hogy megvásárolta a Tesla kötvényeit, kifejezte bizalmát az elektromosautó-gyártó cég iránt;

A miértek felsorolása után a cikk elmeséli, hogy a Teslának komoly anyagi gondjai vannak, mert nem tud annyi autót gyártani, mint ahányan megrendelték és megroggyant a cég.

Hír 2.:

Egy önvezető módba kapcsolt Tesla belerohant egy parkoló rendőrautóba Kaliforniában. A sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. Azt mondta a rendőröknek, hogy nem az ő hibája a baleset; az ütközés előtt a jármű Autopilot módban haladt.

A hír ezek után a Tesla reakciójával folytatódik, amiben magyarázkodnak és a sofőröket figyelmeztetik, hogy az Autopilot módban is figyelni kell az utat és ha kell, közbeavatkozni. A cikk megemlíti azt is, hogy több ilyen baleset történt már a Teslával, illetve , hogy a technológia még nincs teljesen kiforrott állapotban.

A két hírből, amennyiben kormányzati propagandisták vagyunk, vagy a Mindenegyben blognak dolgozunk,

mindebből nagyon könnyen lehet igazi szaftos álhírt gyártani, egyszerűen úgy, hogy a kettőt összekötjük egymással.

Így látszólag megmarad a valóság-alapja a hírnek, ugyanakkor belefűzhetjük azt a kormányzati üzenetet (Soros-félelem-halál) is, amit a közvetett főnökünk, Rogán Antal, vagy Habony Árpád annyira szeret viszontlátni a saját médiájában:

Cím:

Soros György beruházott a Teslába, az autó öldökölni kezdett

(Igaz, kicsit túltoltuk az „öldöklés” szóval, de muszáj kattintásvadász címet adni a cikknek. Nézzük a többit:)

Több mint 35 millió dollár értékben vásárolt Tesla-papírokat a magyar származású milliárdos, Soros György befektetési alapja. A Soros-hálózat ügynökei szemet vetettek a világ legsikeresebb technológiájára is; a beruházás után a Tesla-autók ámokfutásba kezdtek és megpróbáltak megölni egy keresztény rendőrt és az autóban ülő fehér, keresztény férfit.

Soros György kihasználta, hogy Elon Musk vállalata, a Tesla megingott és gyorsan bevásárolta magát, hogy a csúcstechnológiát használó amerikaiak körében is terjeszthesse a világot elpusztító liberális nézeteit. Az origo.hu egy orosz híroldaltól úgy értesült: ezen túl minden Tesla autóban kötelező lesz sorosista-migráncspárti propagandát hallgatni a rádió helyett.

(Figyelje meg: a hír első fele igaz, a második fele nyilvánvalóan komplett marhaság. De nem mint nap ilyenekkel örvendezteti meg az olvasóit, nézőit a kormánypárti média. Innentől a hírt az origo.hu-ról vett, unalomig ismert fordulatokkal bővítettük ki:)

Ám a Soros-hálózat nem állt meg itt, hogy csak a migráncspárti propagandát terjessze: az Amerikában is jelen lévő Soros-ügynökök belenyúltak a Tesla programjába is, amely ezen túl a keresztény, fehér emberekre vadászik majd, míg a sötét bőrű, esetleg muszlim bevándorlókat ringatozó haladással bírja majd szaporodásra. Mivel a Tesla modelljei meglehetősen elterjedtek az Egyesült Államokan, ezért nem kizárt, hogy Soros György népesedési krízist akar előidézni azzal, hogy a fehér népességet a meghekkelt önvezető autó segítségével ritkítja meg. Orosz titkosszolgálati információk szerint a Tesla legújabb modelljét, a kamiont is átalakíthatják majd arra, hogy alkalmas legyen iszlamista terrortámadások végrehajtására is.

(Mindezt az idiótaságot alá is kell támasztani valahogy, ekkor jön kapóra a második hír a balesetet szenvedett autóról. Így:)

Mindennek eklatáns példája, hogy egy önvezető módba kapcsolt Tesla nemrég belerohant egy parkoló rendőrautóba Kaliforniában. A sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. Azt mondta a rendőröknek, hogy nem az ő hibája a baleset; az ütközés előtt a jármű Autopilot módban haladt. A baleset több hasonlóságot mutat egy floridai halálos balesettel, ahol a sofőr túlzottan is a jármű önvezető képességeire támaszkodott - legalábbis ezt is a baleset lehetséges okai közé sorolták.

Mindkét esetben a sofőr fehér, keresztény férfi volt. Az origo.hu orosz titkosszolgálati forrásokból úgy tudja, hogy a meghekkelt Teslák megfigyelik a vezetőjük bőrszínét és ha túlságosan világos, akkor szándékosan balesetet okoznak. Szijjártó Péter az ügy kapcsán bekérette az amerikai nagykövetet a Külügyminisztériumba és nyílt levelet tett közzé a New York Times-ban, azzal a címmel: „Mióta hagyja az Egyesült Államok, hogy a Soros-hálózat a Tesla segítségével gyilkoljon meg fehér, keresztény amerikaiakat?!”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4314024458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2018.06.05. 20:42:23

Ti egyszerűen betegek vagytok. Ha nincs álhír, magatok gyártjátok le amit kielemeztek és felháborodtok rajta. Ez már kóros elmeállapot. A múltkor a feljelentős cím, meg az isis fegyvereladás....

Magentax 2018.06.07. 05:49:25

@kunzoo: Te mekkora kretén vagy! Értő olvasás, he? Persze, ti arra képtelenek vagytok, a parányi agyatok csak arra jó, hogy a vezérürü szólamait hirdessétek.

Aquincum 2018.06.07. 05:57:26

@kunzoo: “Ti egyszerűen betegek vagytok. Ha nincs álhír, magatok gyártjátok le amit kielemeztek és felháborodtok rajta.“ Nem erről van szó. Ez egy kis újságírói vicc akart lenni, csak a jelek szerint nem értetted. Vicc, de nagyon is valósan mutatja be a kormány propagandájának működését. És egyébként tényleg, hallgasd meg, olvasd el a kormánypárti médiumok hírfolyamait. Figyeld a sorrend kialakítását, a szóhasználatot, a megfogalmazásokat. Az igazság-hazugság ügyes vegyítését. Remekül lehet a média eszközeivel az embereket manipulálni és ezt meg is teszi a Fidesz kormány, a lehető legaljasabbul.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 06:19:32

Ez független Sorostól.

Ha a teslának hasznot hoz a termék, akkor simán bekakulálható költségnek az öldöklés is.

midnightcoder2 2018.06.07. 07:03:00

@maxval balcán bircaman: Az emberek naponta ölnek meg százakat az utakon. Az a kérdés, hogy az automata öl-e meg több embert 100 kilométeren vagy az ember. Ha az utóbbi, akkor az előbbi nyert.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.07. 07:07:58

@midnightcoder2:

Én is ezt mondom. Úgyis meghalnak emberek, szóval akkor miért gond, ha a nagyobb profitot is szolgálják halálukkal.

midnightcoder2 2018.06.07. 07:12:18

Ami a postot illeti, picit erőltetettnek érzem. Különösen a migrikkel kapcsolatban. A 90-es évek óta Afrika létszáma megduplázódott. Akkoriban minden liberós esküdözött, hogy ez nem gond, a kicsi bennszülöttek akkor sem fognak ideérni ha szaporák, mert nem lesz pénzük az útra. Valahogy azonban csak lett pénz, legalábbis egy részüknek.

Afrika lakossága 2050-ig duplázódni fog. Ez úgy 1.3 milliárd ember, a többségük nem olyan nagyon képzett, és nem az európai kultúra fanatikus híve, így az integrációjuk meglehetősen nagy kihívás lesz. Erre pedig ma liberális oldalról az a válasz, hogy de hát most nincs baj, mert a derék törökök és líbiaiak lelövik őket a kedvünkért, ergo migránsok pedig nincsenek.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 07:43:09

Elvtársak nem kell a duma. Ti fullba nyomjátok a kretént.

Index címlapján rendszeresek az ilyen posztok, hogy Orbán tegnap megint megbukott, és holnap gyáván lemond. Holnap IS.
A menekültek megduplázzák a GDP-t, és csökkentik a bűnőzést.
A védőoltásoknak nincsen mellékhatása, az evolúció tény.

Tényleg lehetne a nevetek: fakenews.hu, az index/444 .hu helyett.
Mi van még címlapon?: szar, fasz, pénisz... nyilván mert ez az, ami még sokat jár a fejetekben.

De meg is van az eredménye! 2022-ben az újabb 2/3.
Sok sikert!

midnightcoder2 2018.06.07. 07:49:57

@maxval balcán bircaman: Az emberek nagy része eleve a profitért közlekedik. Teherautók, kamionok, buszok, taxik. Persze van, aki csak kirándulni megy, ők a turizmusnak hoznak profitot a közlekedésükkel. Vagy vannak akik épp zarándoklaton vannak, ők az egyházuknak.

Itt igazából az a lényeg, hogy vezetnek egy olyan járművet, aminek a vezetésére az evolúció nem igazán készítette fel őket. Az ember végsebessége úgy 36 kilométer per óra, és ezt is csak úgy 100 méteren tudja. Ha a polgár 130-cal vezet napi 8 órát, akkor előbb-utóbb hibázni fog. Pláne, hogy az emberi képességek elég változók, ahogy a vezetési gyakorlat is. A gépeknek nincsenek olyan korlátaik mint az embereknek, soha nem fáradnak el, soha nem lesznek dühösek, nem akarnak versenyezni, soha nem bambulnak el, nem kezdenek el mobilozni, nem veszekednek vezetés közben, nem isznak, az öregedéssel nem kopnak a reflexeik, nem romlik a látásuk. És ahogy legördülnek a gyártósorról pont ugyanúgy tudnak vezetni mint a már 10 éve vezető legrutinosabb kollégáik.

midnightcoder2 2018.06.07. 07:53:47

@A tudomány sosem téved!: Ebből az evolúció valóban tény, a védőoltásnak pedig lehetnek ugyan mellékhatásai, de ez még mindig messze kisebb probléma mint a betegség amit elkerülsz vele.

Az tény, hogy az álhírek és a valódi információk között tényleg elég nehéz válogatni. Ha az ember egyáltalán nem kritikus, akkor egyként beszop olyan baromságokat is, mint amiket te a védőoltásokkal kapcsolatban, vagy olyanokat amiket a liberósok beszélnek a migrikről. De azért van az internet, hogy körbenézzen az ember, és azért van agya, hogy értelmezze hogy mi igaz és mi nem.

fidesz maszop dk egykutya 2018.06.07. 07:54:51

@A tudomány sosem téved!: "elvtárs" na hol van ilyen migráncsok gdp-t dupláznak cikk? Néhányat linkeljél már! Az evolúció tényleg tény, csak súlyos értelmi fogyatékosok szoktak kapálózni ellene.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 08:05:44

@midnightcoder2: hát persze, jobb azt hinned, hogy a tudomány sosem téved... :x

@fidesz maszop dk egykutya: index.hu 444.hu Szívesen!

midnightcoder2 2018.06.07. 08:31:27

@A tudomány sosem téved!: Az evolúció kb. a legnyilvánvalóbb dolog a világon, maga az emberiség is évszázadok óta él vele. Elég ránézni egy palotapincsire, és belegondolni hogy anno az őse neki is egy farkas volt...

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 08:41:06

@midnightcoder2: igen, ez teljesen nyilvánvaló :x
és rajzokkal be is lehet "bizonyítani"

ZX 2018.06.07. 08:42:53

@A tudomány sosem téved!: Hát, a tudomány nem tévedhetetlen, de ahhoz, hogy elfogadjanak valamit hosszas bizonyítások szükségesek. Nem úgy mint a hit nevű dologhoz ugyebár.

midnightcoder2 2018.06.07. 08:48:39

@A tudomány sosem téved!: Nem kellenek rajzok. Az ember által tenyésztett állatok és termesztett növények nagy része irányított evolúció terméke.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.06.07. 08:59:37

Jó a meglátás, de a kúrmányzati hazugsággyár a leírt példáknál finomabban hazudik, hogy hihetőbb legyen. Erre nagyon odafigyelnek, a határon táncolva hazudnak, hogy nehogy túltolják a biciklit, mert az feltűnne a birkáiknak. És ami nem utolsó szempont, a hazugságoknak minél egyszerűbben megfogalmazottaknak kell lenniük, hogy a birkaagyú híveik könnyen megértsék.

2018.06.07. 09:17:00

@A tudomány sosem téved!: amikor téged olvaslak, én is úgy érzem, nincs evolúció.
De hogy a teremtésre sem adsz választ, az biztos.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 09:22:36

@midnightcoder2: jogos.
Azok is mind véletlenül jöttek létre, és tele vannak új szervekkel...
ja nem... :x
Csak épp annyira, amennyire a menekültek megduplázzák a GDP-t, és Orbán lemond.

felső határ nincs 2018.06.07. 09:22:38

A kormanypropaganda semmivel se hazugabb mint a B1, de mivel kormanyoznak is, nem csak pofaznak mint a lippsik, a valasztas ota csak erosodott a Fidesz.

ZX 2018.06.07. 09:28:42

@A tudomány sosem téved!: ne ferdíts! Te nem orbán vagy aki hajlítja a valóságot.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 09:33:11

@midnightcoder2: foglaljuk akkor össze:
Az irányított tervezés (vagyis NEM a véletlen), ahol NEM jelennek meg új szervek (ahogy az evolúció állítása szerint létrejöttek a fajok), az szintén az evolúciót bizonyítja...
Aham...
logikus, akár a b1 blog, vagy más index címlapos eszmefuttatás, ebben a "véres diktatúrában"...

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 09:36:11

@ZX: na ezt az előbbit "bizonyíték"ként elfogadni, ahhoz kell ám az erős hit!

Visceroid 2018.06.07. 09:42:00

Ja, ugyanilyen álhír az, hogy a migránsok nőket erőszakolnak és bűnöznek. Pedig mindenki tudja, hogy azokból az országokból, ahonnan a világ terroristáinak nagy része származik, csak viráglelkű emberek élnek. Ja, és majd ti fogjátok megmondani, hogy mi az álhír meg mi nem. ÜberLOL!

ZX 2018.06.07. 09:46:10

@A tudomány sosem téved!: Ezt te hol olvastad, hogy a semmiből bukkanak fel új szervek és fajok?

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 09:51:12

@ZX: :(
Talán olvasd el, mit állít az ún. evolúció elmélet.
Utána mond el, saját szavaiddal, hogy alakult ki az elmélet szerint a jelenlegi élet a Földön.

ZX 2018.06.07. 09:54:55

@A tudomány sosem téved!:
Az evolúció nem állítja, hogy a semmiből új fajok jönnek létre vagy új szervek. A lényeg, a nagyon kis lépésekben történő folyamatos változás.

De ha ennyire nagy tudós vagy ugyan vázold már fel nekem nagyvonalakban a bibliai teremtéstörténet.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 10:00:56

@ZX: igen, az evolúció azt mondja, ha nagyon elromlik a trabantom, akkor egy idő után airbus lesz belőle, magától.
Ezt ugye rajzokkal be is tudják "bizonyítani"

A teremtéstörténet pedig nagyon egyszerű: úgy működik, ahogy a tervezés, amit akár egy mai gyárban is megfigyelhetsz.
Először kitalálnak valamit, megcsinálják, megfigyelik, változtatnak rajta....
Vagy ugye ott a növénynemesítés... csak éppen ott n(s)incs új szerv.

ZX 2018.06.07. 10:04:21

@A tudomány sosem téved!: Nem, az evolúció nem ezt mondja.

"A teremtéstörténet pedig nagyon egyszerű: úgy működik, ahogy a tervezés, amit akár egy mai gyárban is megfigyelhetsz.
Először kitalálnak valamit, megcsinálják, megfigyelik, változtatnak rajta...."

He? Mi? Egy mindenható, mindentudó Istennek miért kell megfigyelni, hogy tudja jó-e amit teremtett? Neki már elsőre jót kellett volna teremteni, hiszen MINDENHATÓ és MINDENTUDÓ.
De még mindig nem vázoltad fel a teremtéstörténetet.

talgaby 2018.06.07. 10:08:56

Látom, akadnak itt újak, akik nem ismerik még a jó öreg wmiki nevű, sok éve itt lebzselő jelenséget (aki most épp A tudomány sosem téved! név alatt ténykedik) és az ő örökös evolúciótagadó végtelen önismétlő prédikációömlengéseit.

ZX 2018.06.07. 10:10:18

@talgaby: az túlzás, hogy új vagyok de vele még valóban nem találkoztam. :D

BiG74 Bodri 2018.06.07. 10:12:53

@ZX:
Hagyd már szegényt. Sekélyes szellemiekkel lett megáldva, de annyira, hogy tényt sem képes felfogni. Ebből következően amit nem ért az hazugság, nem is létező dolog.

BiG74 Bodri 2018.06.07. 10:17:56

@ZX:
Tényleg nem találkoztál vele?
Ezt sem ismered (klasszikus !):
" Szerző: wmiki » 2010.11.29. 12:34
Azt már megállapították itt a fórumon, hogy a tudomány sosem téved.
És nyilván mindent tud a világról.

Engem most az érdekelne, hogy egy 20 C fokos szobában (vagy az 1-2 Co szabadban) miért párolog el a víz? a szent könyvek szerint az csak 100 Co felett lesz légnemű.
akkor hova tűnik?"

ZX 2018.06.07. 10:22:25

@BiG74 Bodri: Igen, egyszer már megtanultam, hogy hívővel nem lehet vitatkozni, mert aki két logikailag ellentmondó tényt képes egyszerre igaznak vélni, az sajnos menthetetlen valláskárosult. :)

ZX 2018.06.07. 10:23:12

@BiG74 Bodri: :D:D:D:D:D Zseniális!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.06.07. 11:04:38

@Visceroid: Azt is tedd hozzá: Márpedig NO-GO zónák nincsenek!

Azért jó lenne, ha a cikk írója elmélázna az olasz választások eredményein is. Volt ugye a libsi fősodorba tartozó olasz kúrmány, és egy jóléti ország, a maga maffiájával azaz szervezett bűnözésével, jól-rosszabbul elvoltak, de az olaszokat, mármint a lakosságot ez nem annyira zavarta, megszokták: EZ VAN. Voltak mindenféle külföldi népek is, csürhében vonulgattak különféle tereken, megszálltak épületeket, de különösebb kárt nem csináltak, nem kuláztak bele a venitllátorba. Aztán jöttek az ún. menekültek, akik megcsinálták a saját szervezett bűnözésüket, elkezdték vegzálni az őslakosokat is, ezen felül követelőztek is, amit a mindenféle jogvédők bátorítottak stb...

És most megy a csodálkozás és a hüsztéria, hogy az olasz lakosság megbuktatta azokat, akik az új problémát a nyakukba ültették.

Ja, persze majd elfeledtem a sluszpoént:

Soros beruházott a TeSZlába (migráció) aztán az meg gyilkol, nőket erőszakol, lop, hamisít, kábszeret forgalmaz... soroljam még vagy megértitek, hogy miért rühellik az OLASZOK a TeSZlát?

BiG74 Bodri 2018.06.07. 11:06:57

@Magánvéleményem:
Ezt jól kicsavartad, látom tanultál a cikkből.

saci02 2018.06.07. 11:40:45

@A tudomány sosem téved!: párolgó hülye gyerek, még mindig nem láttál evolúciót?

midnightcoder2 2018.06.07. 12:05:51

@A tudomány sosem téved!: A nemesítés folyamán egyszerüen az ember állítja be a szelekciót úgy, ahogy neki tetszik. Azaz, a neki leginkább megfelelö egyedek szaporodnak tovább. Ahogy a természetben az adott környezetben leginkább boldoguló állatok. Ettöl a mechanizmus ugyanaz. Úgy szervet nem hoztunk létre, egyrészt mert az elég hosszadalmas folyamat, másrészt nem igazán volt rá szükség.
De ha jól megnézed, új szervet az állatvilág is csak elég ritkán hoz létre. Inkább csak a meglévök módosulnak.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 12:49:28

@midnightcoder2: értem
Tehát szerinted az bizonyítja az evolúciót, hogy nincs rá bizonyíték.
Akkor ennek index címlapon a helye, mint Orbán holnapi lemondásának.

BiG74 Bodri 2018.06.07. 12:57:13

@midnightcoder2:
Esélyesebb ha a hideg fúziót, vagy a bölcsek kövét kutatod, mint az ő agyát.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 13:00:34

@BiG74 Bodri: íme egy igazi felsőbbrendű demokrata kinyilatkoztatása!
Elvégre ez tudomány: kételkedni tilos!
Sok sikert 2022-ben elvtárs!

Trackers 2018.06.07. 13:04:27

@kunzoo:

Az a röhej, hogy az álhírgyártó B1 blog, megpróbálta megmutatni hogyan kell álhírt gyártani, egy szándékos általuk gyártott álhíren keresztül, ami alig különbözik bármelyik korábbi cikküktől.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.06.07. 13:07:39

@midnightcoder2:

Ez így van.. Az ember nemesítésének első és kiváló egyedei mi vagyunk, a Homo Sorosensus-ok, akik eltöröljük a nemzet államokat, és átvesszük fölöttük az irányítást.

Nem ez nem vicc. Fajunk egyik prominens egyede nyilatkoztatta ezt ki, aki maga is a Homo Sorosensus-ok egy eklatáns EP-ben magas funkciót betöltő képviselője:
www.origo.hu/nagyvilag/20180216-homo-sorosensus-europa-tanacs-jogi-biztos.html

Minden ballib bérretteg 2018.06.07. 13:21:17

Íme a Soros féle módszer:
Így dolgoznak a profik. Megírják mindkét eset kapcsán előre a cikket.

Igazán nem rajtuk múlott, hogy egy harmadik eset következett be, nevezetesen a döntés elhalasztása. :DDD

www.facebook.com/alapjogokert/photos/a.769799143052160.1073741828.594088897289853/1971877132844349

kunzoo 2018.06.07. 14:34:11

@midnightcoder2:
Ő vmiki, régi netes troll. Kár is vele vitázni. Ugyanazokat a paneleket veszi elő évek óta. Ezt a nemesítés dolgot én is mondtam neki pár éve de lepergett róla. Felhoztam még példaként a baktériumok, gombák gyógyszerrezisztenciáját de hiába. Minden témánál az evolúciótagadást veszi elő. Majd azzal jön hogy az új fajok csak úgy előugranak a semmiből. Tehát a saját rossz elképzelését cáfolja az evolúciótagadással. Sokaknak vannak téveszméi az evolúcióval kapcsolatban. Pl. az egyszerűbből lesz bonyolultabb. A fajok egyértelműen körülírhatóak, az egyedek egyformák stb. Vmiki ebben élen jár.

Minden ballib bérretteg 2018.06.07. 14:50:44

Nyílvánsosságra került, az EP-ben Sorosnak dolgozó csicskáinak az ukáza, a terrorista hírek letagdását, szépítését illetően már 2006-ban:

www.origo.hu/nagyvilag/20180605-europai-tanacs-feljegyzes-2006-erzekenyites-muszlimok-titkositas-alol-feloldott-anyag.html

„Az EU-s tisztségviselőknek oda kell figyelniük, hogy még véletlenül se helyezzenek nagy hangsúlyt a tettüket az iszlámmal indokló terroristák üzenetére. "

BiG74 Bodri 2018.06.07. 15:06:42

@A tudomány sosem téved!:
Setét vagy! Iszonyatosan! Ha lehet valamivel az evolúciót tagadni, az a te létezésed.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 15:38:12

@kunzoo: :( ne haragudj, ha nem vettelek komolyan.
Tehát akkor az elmélet, amely szerint a fajok, az új szervekkel, pusztán véletlenül alakultak ki, az bizonyítja, hogy tervezett körülmények közt, nem alakulnak ki új szervek.
Ez tényleg index címlapra kerülhet.
Olyan mint Orbán bukása, vagy hogy a menekültek csökkentik a bűnőzést. Minden azt bizonyítja! Minden IS!

@BiG74 Bodri: igen, az látszik, hogy te nagyon sokat tudsz arról, milyen lehet setétnek lenni :x

kunzoo 2018.06.07. 15:57:15

@A tudomány sosem téved!:
Már megint mit mondasz? Nincs olyan hogy egyszercsak van egy új szerv. Szép lassan átalakulnak dolgok de hipp hopp nincs új szerv. Erről beszéltem. Állítasz valami blődséget majd erre azt mondod ez az evolúció.

BéLóg 2018.06.07. 16:02:16

Ez TÉNYLEG megtörténik Magyarországon.
GYÁRTOTOK egy álhírt, majd KIELEMEZITEK és köpködtök egy sort. Édes mittoménmim, ez van 2018-ban a balliberális ellenzéknél.
Adja a Lyóisten, hogy minél többet aktivizáljátok magatokat, lassan már a 2022-es 5/6-od is alábecsült eredménye lesz a választásoknak!
Éllyetek sokáig, halyrá, halyrá, halyrá!

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 16:10:23

@kunzoo: okés
tehát az evolúciót az bizonyítja, hogy nincs rá bizonyíték.... Az IS!

BéLóg 2018.06.07. 16:15:53

@ZX: Evolúció. Kicsit OFF.
Én mindig csak annyit szoktam kérdezni a nagyokosaktól, ha ez ÍGY VAN ahogy te mondod, hogy a picsába NINCSENEK működő ÁTMENETEK kurvasok darabjai a többmillió fosszília közt, hanem csak mindegyik egy adott KÉSZ egyén.
Tudod ha az igaz lenne, hogy a dolgok marha lassan és sokáig tartanak, akkor ezerszer (!) ha nem milliószor több "félkész-de-működő" fosszília lenne.
De nincs.
Egyszerű a példa. AAAA-ból szép lassan BBBB lesz, mert evolúciós nyomás, meg minden.
A rohattttt lassan az azt jelenti, hogy lesz egy BAAA működő, ami ALIG BBBB.
Aztán lesz egy BBAA ami már FÉLIG BBBB.
Aztán lesz egy BBBA ami már MAJDNEM BBBB...
....éééés végül előáll a BBBB.
De nem. van AAAA fosszília, meg BBBB fosszília és a TUDÓSOK igazolják, hogy BBBB valóban AAAA-ból alakult. De nincs sehol semmi KÖZTE.
"Tegnap" még NEM VOLT térdízület, "ma" meg már VAN, méghozzá tökéletesen, működőképesen, stb.
Nem biztos hogy 100%-ban egyet értek akár Wmikivel, de hogy az evolúció az egy ilyen "finomhangolás" szerű, miközben az ELŐRE ELTERVEZETT (kódolt) alakok PONTOSAN akkor jönnek elő, amikor arra megérett a környezet, azt kéremszépen az archeológia bizonyítja.
Meg a nemlétező átmenetek...
Ami meg a Lyóistent illeti, ő nem kész dolgokat alkot, hanem FEJLŐDÉST és abban gyönyörködik, mint az ember, hogy amit elképzelt, az aztán hogyan nő és fejlődik MAGÁTÓL (a szabályai szerint).
Mint a virág.
Kicsit ON.

BiG74 Bodri 2018.06.07. 16:32:14

@BéLóg:
Eddig csak az látszik, hogy te sem érted az evolúció elméletét.

kunzoo 2018.06.07. 16:41:16

@BéLóg:
Szerinted az különböző ősember és előember fajok akkor micsodák?

A fajokat csak egy adott időpillanatban definiáljuk. Ez a standard nem állandó. Gondolj az emberre. Bemész valami nagyon régi épületbe és számodra használhatatlan mert nem férsz át az ajtókon. Ma más az átlagos magasság. Tűnik el a szőr. A kislábujj elcsökevényesedik. Ez a folyamat történelmi távlatban megfigyelhető. Az európai embernél ritka a laktózintolerancia mert termeljük a laktáz enzimet. Ez kb. 10 ezer éves folyamat. Kiváltotta az állattartás mint evolúciós nyomás. Tehát az átmeneti állapot az állandó, nincsenek lépcsők benne. Mivel a régészek nem találják meg az összes fosszíliát csak egyes időpillanatokét a változás ugrásszerűnek tűnik. Nem mindegy egy filmet milyen fps-ben nézel. 50 alatt már szaggatottnak látod.

BiG74 Bodri 2018.06.07. 16:42:14

@A tudomány sosem téved!:
Csak olvasni kell a megnyilvánulásaidat és lehet tudni, hogy nem egyszerű hülye vagy, hanem egy küldetéstudatos marha. Pláne, ahogy a politikát összemosod a tudománnyal, az tetszetős, mert láthatóan fityisz droid lévén feltételezed, hogy minden fideszes osztja az agyament baromságaidat, ezáltal végre megtaláltad a hívők azon csoportját, ahol nem kell tudás, tanulás elég a hit, mert az mindent megmagyaráz. Mindent meg kell kérdőjelezni amihez hülye vagy agyilag felnőni, és elegánsan gondolkodó szkepticizmus mögé rejteni azt a mélységes tudatlanságot amit képviselsz.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 16:47:06

@BiG74 Bodri: akkor jó, mert ezek szerint, te csak egyszerű hülye vagy.
Persze egyszerű a recepted, aki kételkedik a szent tudományban = hülye!

Orbán Viktor 2010.......2030 2018.06.07. 16:49:30

Huu soros kisegitette a Teslat 35 millioval, akkor engedjunk be gyorsan 2 MILLIARD arabot es afrikai agysebesz fizikust Europaba, mert az mindent azonnal megold.
Es a legfontosabb, hogy senkit se ellenorizunk, meg az se fontos fiu e vagy lany, csak jojjennek. Es ha mar nincs tobb arab es afrikai, akkor probaljunk Indiabol 800 millio melyszegenysegben elot behozni.

Orbán Viktor 2010.......2030 2018.06.07. 16:54:40

Es ha minden kotel szakad, akkor talan Kinabol is at tudunk hozni 1 MILLIARD kinait.

Es akkor itt Europaban a nyilt tarsadalom eszmei alapjan nagy boldogsagban el majd 4-5 milliard ember hatarok es orszagok nelkul.

A tudomány sosem téved! 2018.06.07. 16:55:30

@kunzoo: tehát az evolúciót az is bizonyítja: ha nem találtak fosszíliákat. Minden IS!

monddazigazatmar 2018.06.07. 16:59:38

Nem kell nektek ilyen messze mennetek álhírekért. Mondok közelebbit.
A menekültek magasabban képzettek.
De ez csak álprobléma
Az a baj, hogy továbbmennek.
4 millió magyar család éhezik...

kunzoo 2018.06.07. 17:10:05

@A tudomány sosem téved!:
De, bizonyítja. A kommentelő nem ezt kérdezte, te meg nem vagy képes mondatokat értelmezni?

BiG74 Bodri 2018.06.07. 17:11:57

@A tudomány sosem téved!:
Igen a recept egyszerű, a tudományban lehet kételkedni, és kötelező cáfolni, ha tudod. Ha csak pofázni tudsz, mert hülye vagy a matematikához, fizikához, kémiához, biológiához,fizikai-kémiához akkor ki a faszt érdekel, hogy te mit gondolsz az evolúcióról, vagy a világ egyik legcsodálatosabb anyagának, a víznek a viselkedéséről.
Csak egy retard elme vagy aki ön és közveszélyes, selejt egyed, mely csak a modern társadalom általad tagadott vívmányai miatt vagy életben.
süti beállítások módosítása