- Az Európai Néppárt keménykedik a Fidesszel szemben, de félő, hogy a végén megint megalkuvónak bizonyul.
- Az unió ma jelenti be, hogy Magyarország a jövőben lemondhat a kohéziós alapok 24%-ról.
- A baloldal hanyatlik, így Európában mind inkább csak a konzervatívok és a populisták kínálnak alternatívát, kivéve Magyarországot, ahogy a választás két nyertese egymást múlja fölül populizmusban.
New York Times/US News & World Report/Reuters
A hivatalos magyar cáfolat ellenére a német kereszténydemokraták Magyarország-felelőse megerősítette, hogy a Fidesz igenis az EPP-tagságát kockáztatja, ha nem hátrál meg a CEU és a civil szervezetek ügyében. Andreas Nick (a fenti képen) úgy nyilatkozott, hogy természetesen azt szeretné, ha a magyar kormánypárt továbbra is az Európai Néppárt tagja maradna, de a magyar félnek meg kell értenie, hogy nem lehet csak úgy átlépni bizonyos vörös vonalakat. Előzőleg hasonló kijelentést tett Weber, a pártcsalád strasbourgi frakcióvezetője, így a jelek szerint egyre inkább fogy a türelem a magyar párttal szemben, amelyről mind inkább úgy gondolják, hogy már messze került a politikai főáramlattól. Vagyis Orbán Viktor válságot robbanthat ki az unió jobbközép tömörüléséhez fűződő viszonyban.
Bírálók ugyanakkor megjegyzik, hogy az EPP azért annyira tartózkodó a Fidesz ügyében, mert szüksége vannak annak szavazataira az Európai Parlamentben. Cas Mudde, a Georgia-i Egyetem szakértőjének ugyanakkor megvan a véleménye az egész mostani felhajtásról. Szerinte csupán megelőző csapásról van szó, a Néppárt egyelőre óvatosan bírálja a magyar szövetségest. Később megfogalmaz ugyan súlyos dolgokat is, de a továbbiakban vagy annyiban hagyja a dolgot, vagy belemegy egészen felületi változtatásokba.
FT
1. Brüsszel arra készül, hogy több mint 30 milliárd eurónyi támogatást a jövőben Közép- és Kelet-Európa helyett a görögöknek és a spanyoloknak ad, a kohéziós alapok megnyirbálásának Magyarország és Lengyelország lenne a fő vesztese. A következő hétéves költségvetés legvitatottabb részét alkotó elképzelést ma jelentik be hivatalosan. De a kiszivárgott dokumentumokból az derül ki, hogy a volt szocialista térség jóval nagyobb nyomás alá kerül, mint ahogy azt eredetileg gondolták. Így a felzárkóztatást szolgáló forrásokból messze több pénzről kellene lemondania, mint a korábban előirányzott, reálértékben vett 10 százalékos csökkentés. A lengyelek pl. 23%-nak inthetnének búcsút, ami összegszerűen csaknem 20 milliárd eurót jelent a mostani időszakhoz képest, bár a számokról még heves vita zajlik a Bizottságban.
A magyarok, csehek, észtek és litvánok esetében 24%-kal kevesebbet terveznek, ily módon várhatón igencsak kiéleződik a kelet-nyugati feszültség az EU-n belül. A visegrádiak és a baltiak összesen 37 milliárd eurót vesztenének. Az unió arra hivatkozik, hogy a 10 tagállam nagyot fejlődött a 2004-es belépés óta, de ha egy főre számítjuk, akkor ezek az országok továbbra is a legnagyobb kedvezményezettek közé számítanak.
2. Az osztrák kancellár pártolja Orbán Viktor migrációs politikáját, ugyanakkor csak visszafogottan nyilatkozott a magyar demokrácia állapotáról. Ausztria a jövő hónap végén veszi át az EU soros elnöki teendőit, Kurz ez alkalomból azt mondta, hogy a magyar kormányfőt a menekültválság idején sokan bírálták, de azután kiderült, hogy csak növelte a bajt, amit mások tettek. Szerinte sikeres volt, hogy lezárták az érkező tömeg előtt a balkáni útvonalakat. Kifejtette: most hagyni kellene a megosztó kvótákat és inkább a külső határok védelmére kell összpontosítani. A politikus visszautasította, hogy országa szemet hunyna a lengyel jogsértések láttán, szükség esetén azonnal szavazásra tenné fel a szankciókat. Ugyanakkor hozzátette, hogy a belső feszültség azért éleződött ki az unióban, mert egyes tagok azt hiszik, hogy erkölcsösebbek és jobbak, mint mások, illetve mivel bizonyos nyugati kormányok lenézik a keleti partnereket.
A politikus visszautasítja, hogy a mostani bécsi koalíció ne volna Európa-párti, noha abban helyet kapott az euroszkeptikus, populista Szabadságpárt. A miniszterelnök szorgalmazza, hogy Brüsszel javítsa viszonyát Oroszországgal. Törökországról ugyanakkor az a véleménye, hogy az nem teljesíti a követelményeket, ezért le kellene állítani a felvételi tárgyalásokat. Az USÁ-ról pedig úgy gondolja, hogy az egyre kevésbé megbízható, de az a fő, hogy Európa egységes maradt.
A vendégkommentár szerint az EU a keleti tagok esetében kettős mércével mér és a magát felsőbbrendűnek érző Nyugat elő akarja írni a nemrégiben bekerült országoknak, hogy milyen kormányt válasszanak. De az semmiképpen sem lehet konzervatív és nemzeti. A szerző, Hans Winkler, aki hosszú időn át volt a Kleine Zeitung bécsi irodavezetője, úgy látja, hogy mindig ugyanazok ágálnak a magyarok és a lengyelek ellen: Juncker, Timmermans, Asselborn és Verhofstadt. Utóbbi nem érti, a magyar lakosság miként erősíthette meg a hatalmon Orbán Viktort, amikor az úgy viselkedik, ahogyan, ugyanakkor miért nem hat a közvéleményre az OLAF rengeteg vizsgálata. Ugyanakkor nem világos, mutat rá az elemzés, hogy miért éppen Budapesttel és Varsóval akar az unió példát statuálni. Hiszen a magyarok ellen felhánytorgatott maffiaszerű képződmény, illetve a korrupció jelen van Olaszországban is, de Itáliát nem fenyegetik pénzügyi megtorló intézkedésekkel. Az olaszokat nem bántják az „európai értékek tartós megsértése” miatt sem a közös fizetőeszköz kapcsán. De Brüsszel félrenéz a jogállam romániai és szlovéniai helyzete láttán is. Igaz, ott baloldali kormányok irányítanak.
Amikor a luxemburgi külügyminiszter azzal fenyegeti meg Magyarországot, hogy azt kizárják az EU-ból, nos, akkor Asselborn a jelek szerint nem fogja fel, mit jelent a világtörténelem szempontjából, hogy ezek az államok beléptek a közösségbe. Még akkor is, ha azok lakossága csalódásként éli meg az életszínvonal lassú felzárkózását. Amilyen ütemben hanyatlott az unió vonzereje, olyan tempóban lettek népszerűek a populista vezetők, akik a szuverenitás és a nemzeti sajátosságok védelmét ígérték. Mind Magyarország, mind Lengyelország elzárkózik a nemzetek utáni és multikulti világtól, amelyet a migráció által látnak megvalósulni.
Európában összeomlott a baloldal, így az emberek mind inkább csak a konzervatívok és a jobboldali populizmus közül választhatnak. Erre hívja fel a figyelmet Slawomir Sierakowski, a berlini Robert Bosch Akadémia professzora. Bizonyítéknak hozza a magyar választást, ahol a Fidesz és a Jobbik nyert, az egyik populistább, mint a másik, de lassan ugyanez a képlet áll be a legfontosabb uniós demokráciákban, az olaszoknál, a franciáknál és a németeknél is. Még akkor is, ha Macron a saját fegyverével győzte le a populizmust, azaz bírálta az egész politikai elitet. Viszont a miniszterek kiválasztásánál már jobbra tolódott, nem beszélve a gazdasági programjáról és a menedékkérők ügyében elfoglalt álláspontjáról.
A francia elnök nagy célját, az euroövezet alapvető reformját megtorpedózza, hogy a németek nem hajlandók a változtatásokra. Ez óhatatlanul még inkább jobbra viszi az államfőt és Merkelt is. Úgy tűnik, hogy Berlinben senki sem tanult a Brexitből, pedig a németek folyamatosan hatalmas anyagi hasznot húznak az euróból, csakhogy ez mind nagyobb egyenlőtlenséget eredményez a tagok között és táplálja az EU-ellenességet a szegényebb államokban.
Németország esettanulmányul szolgál. Az AfD befolyása mind nagyobb, Seehofer belügyminiszter átveszi az új párt jelszavait, mert nem akarja elveszteni a támogatóit. Azaz a populizmus nyelvét és politikáját alkalmazza. Ennek érdekében egyre másra elhatárolja magát a kancellártól, lásd, amikor melegen gratulált Orbán Viktor győzelméhez. Itt az elemző megjegyzi, hogy az üzenetben emlegetett „polgári konzervativizmus” egyetlen párt oligarchikus uralmát és a kormányfő barátainak és családjának elitjét jelenti. Továbbá a magyar vezető támadja a független sajtót, bíróságokat és kulturális intézményeket, a civil szervezetek önállóságát. A választás előtt antiszemita kampányt folyatott Soros György ellen, és éppen most kényszeríti emigrációba a Nyílt Társadalom Alapítványt, ahogyan azt Putyin csinálta az oroszoknál.
Németországban a szociáldemokraták azzal a választással szembesülnek, hogy vagy nonkonformisták és akkor kudarcot vallanak, vagy konformisták, de akkor stagnálnak. Ideológiailag a párt egybeolvadt a CDU-val. A francia szocialisták pedig teljesen szétestek. Piketty teóriája az, hogy a tanultak a baloldalra, a tehetősek a jobboldalra voksolnak, ellenben a populisták felé fordul a munkásosztály, mert úgy érzi, hogy a baloldal nem képviseli. Ellenpólusként pedig marad a középjobb. Azaz fokozatosan megszűnik az eddigi fő áramlat, mivel az magába szívja a populisták eszméit és retorikáját.
