B1 blogcsalád



Még nem tudni, hogy Steve Bannon találkozik-e az általa csodált Orbán Viktorral

2018. május 23. - Szelestey

bannon.jpg

  • Az EU-n belül a politikai állapotok leginkább Közép-Kelet-Európában idézik a múlt század 30-as éveit, de most Olaszország is rálép arra az útra, amely a pusztulásba torkollt és a populizmus még csak erősödni fog.
  • Kína szívesen ad pénzt Magyarországnak és a régió többi államának, csak éppen kemény politikai felárat kér érte.
  • Palotaforradalom a Jobbikban, Toroczkai vezetésével nyomulnak a szélsőségesek.

Der Standard

der_standard.jpg

A történelem ugyan nem ismétli önmagát, ám Európa, főleg annak keleti fele nagyon emlékeztet a 30-as évek elejére. És ha a földrész nem találja meg a választ a bevándorlási válságra, akkor nagyon is elképzelhetőek olyan kormányok, amelyekben a szélsőjobb is helyet kap, ahogyan az Ausztriában már megtörtént. Olaszország éppen most választotta a jobboldali-nacionalista, populista utat, ideértve, hogy szabadulni igyekszik a demokratikus rendszertől, az európai kötelezettségektől. De a tekintélyelvű, illiberális nyomulás a kontinens keleti szárnyán a legerősebb. Ezek az országok szívesen tagjai az uniónak – és élvezik az előnyöket -, ám nem akarják felfogni, hogy cserében el kell fogadniuk a szövetség alapjait: a liberalizmust, a nacionalizmus elutasítását, a nyitottságot. Ezen a fertályon kezdenek pont olyan szomorúan kinézni a dolgok, mint csaknem 100 évvel ezelőtt. És Olaszországgal immár az első nagy EU-ország is arra a pályára állt rá, amely a pusztuláshoz vezetett.

Washington Post

washington_post.jpg

Európában tér vissza a politikába Steve Bannon. Az amerikai elnök szélsőséges volt tanácsadója, akit a lap a fennálló rendszer provokatőrének nevez, Prága után, Magyarországra és Olaszországba látogat el, de már túrázott a földrészen két hónapja is. Azóta Orbán Viktor, akit Bannon hősnek minősített, akkora győzelmet aratott, hogy ellenzékiek attól tartanak: lecsap rájuk, úton a tekintélyuralom felé. Az olaszoknál pedig rövidesen megalakul a Nyugat valószínűleg első, igazán populista kormánya. Bannonnak azonban mindez nagyon tetszik, kijelentette, hogy eljön a szép, új világ. Amerikában persze messze nem állnak ilyen jól az egykori főstratéga dolgai. A semmibe hullottak reményei több szenátusi pótválasztás republikánus jelöltjei kapcsán. De Európa más, ott nagy tervei vannak a populista felkeléssel. A magyar, az olasz és a cseh választási eredmény arról tanúskodik, hogy itt még messze van a csúcstól a populista láz. A politikus szerint a földrész ezen a területen két évvel Amerika előtt jár.

Ma jön Magyarországra, azt azonban nem árulta el, hogy találkozik-e Orbánnal, akinek kemény, bevándorlás-ellenes álláspontját nagyon is támogatja. De a szélsőjobbos olasz Liga vezetőivel szokott tárgyalni, és azt reméli, hogy a héten elutazhat Itáliába is. Ha lesz konzultáció, akkor bátorítani kívánja az olasz pártot, hogy az semmiképpen ne engedjen álláspontjából Brüsszellel szemben gazdasági kérdésekben, miközben az ország már így is hihetetlen mértékben eladósodott. Prágában különben fétisnek nyilvánította a háború utáni nemzetközi rendet. Ugyanakkor dicsérte Trumpot, aki pedig, mint emlékezetes, látványosan megszabadult tőle.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

Kína az EU megosztására játszik Európa középső és keleti részén, segít megújítani a lepusztult infrastruktúrát, ennek azonban nagy politikai ára van. Peking mind inkább stratégiai pozíciókat foglal el, kikötőktől kezdve az energiaágazatig. A hálózat kiépítéséhez persze sok pénz kell, amihez a három legnagyobb kínai (állami) bank ad hitelt. Márpedig ez gondokat vet fel, annál is inkább, mivel Orbán Viktor meghirdette, hogy a térségnek az ázsiai országtól kell kölcsönkérnie, ha Európa nem segít. És Magyarország egyáltalán nem egyedi példa. Ezen az úton halad Horvátország, Szerbia és Montenegro is, csakhogy a megnövelt mozgástér jelentős kockázatokat von maga után. Ezek az államok még jobban eladósodnak és fokozódik függésük Pekingtől. Feltűnő, hogy utóbbi főleg olyan kormányoknak nyújt előnyös feltételekkel kölcsönt, amelyek évek óta refinanszírozási gondokkal küszködnek.

A „selyemút” alternatív fejlesztési filozófiát is jelent, amellyel Kína sikerrel házal Athénban, Budapesten és Belgrádban. Ám itt rögtön láthatóvá válnak új, mögöttes politikai megfontolások az érintett államok részéről. A görögök pl. tavaly első ízben nem szavaztak a többi EU-szövetségessel együtt, amikor azok elítélték az emberi jogok helyzetét Kínában. De már korábban is megtagadták, mégpedig a magyarokkal és a horvátokkal együtt, hogy kötelezőnek nyilvánítsák a hágai Választott Bíróság döntését, miszerint Peking nem támaszthat történelmi igényt a Dél-Kínai-tenger szigeteire és a természeti kincseire. Ily módon az EU részéről egyre nehezebb egységes politikát kialakítani az ázsiai nagyhatalommal szemben, itt újabb belső viszályforrás alakul ki. De azért Brüsszel oldaláról összetűzés készül a kínaiakkal is a közép- és délkelet-európai gazdasági beavatkozás miatt.

Reuters

reuters.jpg

A Jobbik keményvonalasai azt követelik, hogy a párt térjen vissza a szélsőjobbos gyökerekhez, ami leginkább a rasszizmust és az EU elutasítását jelenti. Ellenkező esetben belső szakadás fenyeget.  A 2. legjelentősebb ellenzéki erő a választások előtt mérsékeltebb jobbos ideológiára állt rá, ám a kudarc miatt az ellenzék kénytelen felülvizsgálni a stratégiát. Egyben nyilvánvalóvá váltak a törésvonalak több párton belül is. A Jobbiknál Toroczkai László keményvonalas platformot alapított és felszólította a párt vezetőit, hogy egy hónapon belül vegyék be annak követeléseit a párt politikájába, vagy szakadásra számíthatnak. Az ásotthalmi polgármester a bevándorlás megakadályozását, a magyar fiatalok elvándorlásának megállítását követeli, keményebb fellépést sürget a romákkal szemben, illetve fontosnak tartja a határon túli magyarok támogatását. A Jobbik korábban az antiszemitizmusról, az idegengyűlöletről és az ultranacionalizmusról volt ismert. A párt szóvivője úgy reagált az új platform létrejöttére, hogy az törvénytelen, és hogy a nemrégiben tartott kongresszus az új irányvonal mellett döntött.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5113994336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK24 2018.05.23. 11:47:10

"Az EU-n belül a politikai állapotok leginkább Közép-Kelet-Európában idézik a múlt század 30-as éveit"

úgy értitek a boldog békeidőkét?

jut eszembe, a b1 színvonala meg a szart idézi. ez ellen nem akartok tenni valamit?

Tangooo 2018.05.23. 14:15:58

Majd ha rájöttök, hogy mindenki szembe jön az autópályán, akkor talán nektek is leesik a tantusz.

aquaticus 2018.05.23. 18:04:43

Megnyugtató érzés, hogy vannak független újságírók, akik a pisijükön megérzik, hogy mi helyes és mi helytelen! Az meg csak fatális véletlen lehet, hogy a véleményük kísértetiesen emlékeztet Soros elképzeléseire...
süti beállítások módosítása