B1 blogcsalád



Jelentkezett az LMP egyik árulója

2018. május 19. - nickgrabowszki

Csárdi Antal beismerte, Hadházy Ákos rá gondolt, mint az egyik olyan emberre, akit a Fidesz érdekeiért dolgozik. csa.jpg

Csárdi az Azonnalinak elmondta: a frakcióban Hadházy megnevezte a két személyt, akiket árulónak tart. Előbb nem akarta továbbadni a neveket, majd mégis elmondta,

ő maga volt az egyik.

A lemondott és megvert társelnök már a választások előtt is beszélt arról, hogy minden ellenzéki pártban vannak emberei a Fidesznek (annak apropóján, hogy az egyik LMP-jelöltnek a kormánypártok gyűjtöttek aláírást az elinduláshoz), majd ezt 10 napja megismételte, illetve tovább is konkretizálta, miszerint még az LMP új frakciójába is jutottak be ilyenek.

Akkor meg is szavaztattuk olvasóinkat, hogy ki lehet az áruló a mindössze 9 tagú LMP-frakcióban. A szavazást Ungár Péter nyerte, mögötte Szél Bernadett és maga Hadházy(!) végzett. Csárdit a szavazók alig 2 százaléka látta téglának, amiből talán az a tanulság, hogy 

a Fidesz emberei jól álcázzák magukat.

Csárdi szerint Hadházy nem tudta megindokolni, hogy miért gondolja úgy, hogy ő a Fidesz érdekeit szolgálta, ami azonban alkalmasint nem igaz:

  • az tudható, hogy a volt társelnök azon dolgozott, hogy a választáson csak egy ellenzéki jelölt álljon szembe a kormánypártok emberével;
  • Csárdi ellenben ragaszkodott hozzá, hogy ő maga mindenképpen állva maradjon

Csakúgy mint a zuglói Barta (akinek a Fidesz gyűjtött aláírásokat), a VI-VII. kerületi Moldován, a pécsi Keresztes (aki független Mellár javára sem volt hajlandó visszalépni) vagy Ungár Péter a II. kerületben. Barta, Moldován és Keresztes nem sok vizet zavart, a Fidesz úgy is kikapott a körzetükben, hogy ők állva maradtak; ellenben ha Ungár visszalépett volna, akkor Varga Mihály veszített volna a DK-s jelölt ellen. (Rajta kívül még 4 ilyen LMP-s jelölt akadt Budapesten.)

Közülük listán Keresztes és Ungár is bejutott listán a parlamentbe, úgyhogy kikövetkeztethetőleg közülük kerülhet ki a másik áruló, akit Hadházy megnevezett (de Csárdi nem árult el).lmpfr.jpg

Csárdi amúgy azért tudott bejutni a parlamentbe, mert ugyan ő ragaszkodott hozzá, hogy állva marad, ha törik, ha szakad, a riválisai sorra visszaléptek:

  • Juhász Péter (Együtt),
  • Fekete-Győr András (Momentum),
  • V. Naszályi Márta (Párbeszéd),
  • az MSZP és a DK meg eleve nem is állított saját jelöltet,

Mindezt annak a biztos tudatában tették, hogy a körzet, az I. és az V. kerület megnyerése teljesen esélytelen, mert Csárdi úgyis megosztja az ellenzéki szavazatokat. A visszalépések miatt azonban végül maga Csárdi maradt egyedül, és a saját legnagyobb meglepetésére bejutott az országgyűlésbe.

Pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy mandátumhoz segítse a fideszes Hollikot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr913983568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.19. 17:31:35

Szóval az a gond, hogy míg Csárdi le tudta győzni a Fideszt, addig a szoci és dékás jelöltek meg nem, tehát akkor ebből az következik az éleseszű elemző számára, hogy Csárdi a Fidesz embere. Értem. :D

taga20 2018.05.19. 18:00:35

@Antlfinger Edvárd: miről pofázol?

"Csárdi amúgy azért tudott bejutni a parlamentbe, mert ugyan ő ragaszkodott hozzá, hogy állva marad, ha törik, ha szakad, a riválisai sorra visszaléptek:

Juhász Péter (Együtt),
Fekete-Győr András (Momentum),
V. Naszályi Márta (Párbeszéd),
az MSZP és a DK meg eleve nem is állított saját jelöltet,"

mi van edvárd? mi a ku

taga20 2018.05.19. 18:02:43

@Antlfinger Edvárd: mi a kurvaanyádért égeted magad szarrá te szar?

Bryan élete 2018.05.19. 18:04:47

@Antlfinger Edvárd: nem értesz te semmit. A szocik és a déká eleve nem indultak ebben a körzetben, így nyert Csárdi.
Ezt érted?

morph on deer 2018.05.19. 18:16:29

@Bryan élete:
Ne zavard már össze szegényt!!
Hogy lehetsz ilyen szívtelen, de tényleg?
:)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.19. 19:18:44

Többet kéne ide írnom. :) Ha jól értem az érvelést azzal egészítették ki, hogy az ellenzék összes többi pártja a Fidesz emberének javára lépett vissza. Hát ha ilyen egyszerű az élet, akkor ebben az országban mindenki a Fidesz szekerét tolta most legalább is ebben a kerületben. :D Értem én, hogy nehéz most egy süllyedő hajón csökkenő apanázzsal. Miegymás.. :*

taga20 2018.05.19. 19:24:47

@Antlfinger Edvárd: te egyébként hülye vagy, vagy csak hülye vagy?

edvárd bazdmeg, szerintem inkább ne írjál ide, me van itt elég retek fityeszdroid.
te csak a nyolcvankettedik lennél, az meg pálya neked?

legeslegujabbkor 2018.05.19. 20:13:53

Az LMP ezekkel az emberekkel hiteles ellenzék akar lenni?

taga20 2018.05.19. 20:49:42

@Antlfinger Edvárd: igazad van, te vagy a nyolcvanadik, dik má!:)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 04:57:47

@taga20: bakker tök sajnállak, ti már szarba lehettek, ha még itt is minden ballibre jut húsz fideszes... :( Van valami számlaszám, ahol adakozni lehet nektek vagy valami?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 04:59:46

Egyet nem értek, hogy mi abban a logika, hogy a 80 fideszest úgy akarjátok lenyomni, hogy engem is átszámítotok oda. Az a gyanúm, hogy ez a stratégia nem a észverseny nyerteseié... De nem szólok bele, ti tudjátok. ;)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 05:00:29

Bár én már rég bevallottam, hogy fideszbérenc és sorosügynök is vagyok juteszembe: kilonem100.blog.hu/2018/04/27/fideszberenc_sorosugynok

chrisred 2018.05.20. 08:41:58

Ez az érveléstechnika nem sok logikát tartalmaz. Szóval az a beépített ember, aki majdnem 50%-ot szerezve elvisz egy mandátumot a Fidesztől? És nem azok, akik nem voltak hajlandóak visszalépni, és úgy 4-5%-ot szerezve mandátumhoz segítették a Fideszt?

Lévai András 2018.05.20. 12:42:36

Ha jól értem, az a baj, az LMP-s nem lépett vissza a többiek javára, akik viszont megtették neki ezt a szívességet, majd ezért áruló, mert megnyerte a körzetét..

Az ellenzéknek eleve elhibázott volt a visszaléptetési stratégiája. Ahelyett hogy az összes lépett vissza - vagy majdnem az összes - a fideszest kellett volna visszaléptetni. Akkor indulhatott volna mindenki, valaki csak befutott volna..

grisa1 2018.05.20. 12:47:01

@Antlfinger Edvárd: Lehet azt élvezni, ha valaki buta? Komolyan kérdezem, mint rengeteg tapasztalattal rendelkezőtől!

neszóljszámnemfájfejem 2018.05.20. 13:25:47

LMP= Lehet Mocskos a Politika..

consul 2018.05.20. 13:33:16

Azért a Fidesz ügynöke, mert elnyert egy mandátumot a Fidesz elől???

BiG74 Bodri 2018.05.20. 14:04:47

@consul:
Elsőre én sem fogtam, de ha a végét egy kicsit jobban átrágod rájössz, hogy hol csavarta meg a szerző a gondolatsort.
Amúgy, ha már tégla, akkor inkább arról szeretnék hallani, hogy mit csinál a pártban az ilyen kakukkfióka, és hogyan, mert ez a hogyan basztuk el a választásokat nem túl meggyőző.

nick papagiorgo 2018.05.20. 14:45:41

(Nem)kicsit paranoid ez.
Ilyen Virág elvtárs-féle "az a gyanús,aki nem gyanús" dolog.
Most mi is ennek az embernek a "búne"? Az, hog bejutott, ésa Fidesz nem szerzett szavazatot?

Hofi jut eszembe:
Munkásököl, vasököl. Oda üt, ahova köll!
Mondom a Halásznak, hogy tanulni kéne a brigádnak (legalábbis neked meg nekem), mert tudod, ha nem tanulunk, a nagy munkás ököllel egymást verjük ám fejbe. Aztán amúgy se vagyunk ám olyan sokan. Már akit még nem vertek fejbe.... :)

Ennek a hülye Hadházynak (aki fel se vette a mandátumát) tényleg a kurvanagy pártjában kell "ürgéket öntenie"?
Most akkor ki tolja a Fidesz szekerét? Ez a koma, vagy ő, aki leszalámizza a saját pártját? Nem lehet, hogy voltaképp őt ültette oda Fidesz, hogy verje szét az LMP-t, mert ehhez képest, egy nagy nímand, de ezt a munkát (a saját pártja szétverését) szinte tökéletes hatásfokkal csinálja.
No mindegy :)

nyu 2018.05.20. 14:52:19

Nem unjátok még a többi, kevésbé elutasított ellenzéki párt fikázását így a választások után egy hónappal?
Nem véletlenül nem szavaztak az emberek rátok.

(Mivel nálunk lehetett választani a felfújható villájú tóni helyére ejtőernyőzött noname kádéempés arc, meg az eredetileg nemakartamrájukszavazni elempés közül, így remegő tollal húztam az ikszet Csárdira.
Nem azért, mert annyira szimpatikus lett volna, utolsó pillanatig hezitáltam, hogy inkább a kutyákra szavazzak-e.)

MACISAJT 2018.05.20. 15:05:37

"Akkor meg is szavaztattuk olvasóinkat, hogy ki lehet az áruló a mindössze 9 tagú LMP-frakcióban. A szavazást Ungár Péter nyerte, mögötte Szél Bernadett és maga Hadházy(!) végzett. Csárdit a szavazók alig 2 százaléka látta téglának, amiből talán az a tanulság, hogy a Fidesz emberei jól álcázzák magukat."

Lószart, mama.. Talán inkább az a tanulság hogy "olvasóitok" nem totálisan és nem mindannyian manifeszt elmebetegek...
Mert például elnézve az ejtőernyős hadházy áldásos tevékenységét az LMP-ben(is), nem kell sok ész hozzá hogy valaki rájöjjön, az ilyen csak úgy szimplán önmagában nem lehet ilyen hülye. És hogy a benedek nem véletlenül borította rá a széket.

Az már kérdés hogy nem " a fidesz miatt", ahogyan ungár sem (utóbbit-is- felülírják a gazdasági beágyazottságok és érdekek).

BiG74 Bodri 2018.05.20. 15:17:15

@nick papagiorgo:
Ez a szalámizás nem feltétlenül rossz. A fityisz ellen labdába rúgni csak egy hasonló kiállású párttal lehet. Az olyan pártok ahol a belső ellenvéleményeket nem tudják párton belül tartani, megbeszélni. Ahol 3-5 % támogatóra jut 4-5 domináns véleményvezér, akik egymással sem tudnak megegyezni. Akik az egyetértés hiánya miatt konkrétumokat képtelenek mondani. Ahol a pártvezért már a megválasztása pillanatában a pokolba kívánja saját pártjának jelentős része, sőt ott gáncsolja ahol tudja, és meg is buktatja. Az a párt kuka. Hadházynak van négy éve, hogy lojális és összefogó, összetartó pártot alakítson ki. Mert jelenleg így is, úgy is kuka.

De amúgy tényleg, ilyen alapon lehetett a fityisz ügynöke ő maga, meg a vona, és a gyurcsány.

2018.05.20. 16:12:09

@Antlfinger Edvárd: nem hinném, hogy egy-egy ember lenne "tégla". Az egész LoMPos párt egy kibaszott nagy fideSSes tégla.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.05.20. 16:44:10

Minden elemzés ellenére Miskolcon Doszpoly Botond visszalépet. Ha a Jobbikos Pakusza lép vissza, Doszpoly győz, ha az MSZP-s Varga, Doszpoly győz. Mivel ő lépet vissza, a FIDESZES HUBAY GYŐZÖTT!!!!!!!!! Ebbe gondoljatok bele! Nem az LMP árulja el a saját pártját és a pártszövetségét, hanem Molnár Gyula adta el kilóra az MSZP-t a Fodoréknak, Fodorék meg padlóra küldték a Párbeszédet mert nem kapta pénzt. Akkor ki az áruló baszus! Ébredjetek fel! AZ MSZP/DK/LIBERÁLISOK/PÁRBESZÉD a fidesz malmát hajtja!

2018.05.20. 16:50:40

@nick papagiorgo: így igaz
hadházy mintha tényleg ezen dolgozna nem is kevés sikerrel

Lajos Kovacs 2018.05.20. 16:52:36

Az egész LMP t 2010 előtt a fidesz hozta létre a fidesz aktivisták is gyűjtötték az aláírásokat nekik hogy bekeruljenek a parlamentbe. Ezt minden megnyilvanulasuk bizonyítja. Nem hiszem el hogy a volt fideszes Hadhazy ezt nem tudta. Mindezt már régóta és sokszor közzé tettem, de ezt sem akarta elhinni senki. Úgy tűnik most már más források is ezt hirdetik. És azt sem hiszem el hogy Gyurcsány Ferenc sem tudta, továbbá az MSZP nek is tudni kellett ugyanis minderről Szilvasy Györgyel készült interjúban ez is benne van. Ki is volt Szilvasy György 2010-ig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök titkosszolgálati minisztere. 2010-es választások után egy paktum keretében az MSZP odadobta a fidesznek mert nagyon begyeben volt G. orbannak így évekig tartó meghurcolasa után minden vád pontban felmentették.

2018.05.20. 17:03:59

@Bryan élete: "A szocik és a déká eleve nem indultak ebben a körzetben" - helyes. így kellett volna az összes körzetben. és akkor lett volna esély, hogy nem nyer a fidesz.
de az mszp-nek egyáltalán nem az volt a célja, hogy az ellenzék "bármi áron" (saját szavaik!) leváltsa a fideszt, hanem hogy bármi áron ők maradhassanak az ellenzék vezető ereje. a többi meg bármi áron lépjen vissza, hogy az mszp pozíciói erősek maradhassanak.
oszt ennyi.
most meg mutogatnak a többiekre. ennek egy célja van: amit fentebb leírtam. egyszerű ez :-)

Lajos Kovacs 2018.05.20. 17:09:03

Az LMP t 2010-es választás előtt a fidesz hozta létre az aláírásokat is a fidesz aktivisták is gyűjtötték hogy bekeruljenek a parlamentbe. Nem hiszem el hogy a volt fideszes Hadhazy ezt nem tudta volna. És azt sem hiszem el hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr sem tudja tovabba az MSZP is tisztába volt ezzel. Ezt már régóta rendszeresen közzé tettem Nem hitte el senki. Úgy tűnik most már más források is meg erősítik. Mindezt a volt titkosszolgálati vezetővel készült interjúban nyilatkozta Szilvasy György.
Ki is volt Szilvasy György? 2010-es választás előtt a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr titkosszolgálati minisztere. A 2010-es választás után egy paktum keretében az MSZP odadobta a fidesznek mert nagyon begyeben volt G. orbannak. Évekig tartó meg hurcolas után végül minden vád pont alól felmentették.

2018.05.20. 17:10:42

kormányváltást nem lehet 0,001-0,6-1-2-5 százalékos pártokkal elérni.
nem gyenge és szétvert lmp-k satöbbik kellenek, aki ezen dolgozik (pl. mszp), az egyértelműen és szándékosan a fidesz kormányon maradásáért dolgozik. pont.
elég nagy pofátlanság ennek tudatában a többiekre mutogatni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 17:34:15

Az egész LMP-t a Fidesz hozta létre? Akkor abba az LMP-ből kivált PM is beletartozik és nyilván Karácsonygerit magát is a Fidesz hozta létre. És ők voltak az MSZP szövetségesei.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 17:38:27

@MACISAJT: Hadházy és Ungár valóban voltak fideszesek és fidelitászosok. De ha ott szerettek volna politizálni, akkor ott lennének most is. Kb. ennyi az ilyen fideszbérenc (lásd még kilonem100.blog.hu/2018/04/27/fideszberenc_sorosugynok) típusú vádaskodásoknak a még épelmével felfogható "valóság magva". Egyébként meg, az LMP és éppen a címszereplő legyőzte a Fideszt, az egész hiperelmélet és konteó úgy hülyeség ahogy van.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 17:41:52

@grisa1: hogy lehet-e élvezni azt, hogy valaki buta? Igen ebben szakértőnek mondhatom magam és szemlátomást kicsattanó a hülyék öröme pusztán attól, hogy klaviatúra elé kerülhetnek. Ellenben állíthatom, hogy a környezetük ezt kevésbé élvezi. Sokan a mérhetetlen hülyeségek olvastakor kiborulnak és megválaszolják a leghülyébbek leghülyébb kérdéseit is. Mint pl. most is.

Cycmen 2018.05.20. 18:33:51

@azigaziraptor: "@taga20, @morph on deer: : :-D"

Neked Taga meg morp :D?
Szép kis alak lehetsz te is!

MACISAJT 2018.05.20. 19:22:33

@Antlfinger Edvárd:

Ungár András 2006-ban, ötvenhárom éves korában meghalt.. A vállalkozó temetésén, a Manager Magazinban megjelent nekrológ szerint, együtt volt az ország egész politikai és gazdasági elitje: Orbán Viktor, Navracsics Tibor, Magyar Bálint (az elhunyt egykori egyetemi és katonatársa), Bayer Zsolt és Tamás Ervin, Bajnai Gordon és Nobilis Kristóf, valamint Csányi Sándor és Pintér Sándor.

nemgogol.blog.hu/2017/08/27/az_lmp_korrupciot_vizsgal_schmidt-ungar_cegekben
"Schmidt Mária nagykorú gyermekeivel, Ungár Annával és Péterrel két többmilliárdos értékű cégben döntéshozó tulajdonostárs. A türelmesebb olvasók elmélyedhetnek, hogy a Schmidt-Ungár Birodalmon belül mely Schmidt-Ungár családi cégek és mely Schmidt-intézetek közt, milyen utat járhatnak be az Orbán- és azt megelőző kormányzatoktól szinte számolatlanul, több százmilliós csomagokban érkező éves büdzsék, avagy 2-3 milliárdos tételű épülethelyreállítási költségek.
Tekintettel, hogy a Schmidt Máriához tartozó állami intézmények működése erős szakmai és pénzügyi kételyeket vet fel egy közepesen tájékozott olvasó számára is, így semmiképp sem vethető el a korrupciós vizsgálatok során, hogy az állami milliárdok könnyedén és ellenőrizetlenül vándorolhatnak a család üzleti vállalkozásaiba is. A fent kiemelt szócikk alatt átlinkelt MaNcs feltáró cikk 2005-ös, azóta a család legnagyobb cégében, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt-ben a Schmmidt-Ungár család – közte Péter – részesedése 26 %-ról több, mint 75 %-ra nőtt. Ez volt az a bizonyos, a megelőző cikkemben is említett, a sajtó által csak „lófej az ágyban” Puzo-Coppola-metafórával illetett részvényes-kigolyózás. A BIF-, így Ungár Péter vagyonát is gyarapító portfólióban van a Rogán-féle, vagyonbevallásonként alapterületben táguló Pasa Park is. Schmidt Mária és a Rogán-házaspár lakóparki szomszédok illetve portfolió tulajdonos társak."

Muhaha

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.05.20. 19:35:39

na, meg szerencse, hogy az un demokratikus ellenzek olyan agyafurt volt, hogy mindannyian visszaleptek a fideszes tegla javara, igy elvettek egy szavazatot a fidesztol :) nagy koponyak ezek.

BiG74 Bodri 2018.05.20. 19:52:48

@aleksz róz:
Én nem tudhatom, hogy miért dolgozik.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.20. 20:12:42

@MACISAJT: ismerem a fő szorivonalat, de érteni nem értem a részleteket. Általában ezen a ponton szoktam pörögni: blog.atlatszo.hu/2016/05/tronok-harca-a-schmidt-speder-fele-bif-nyrt-ben-ungar-peter-raperelt-sajat-cegere/ — egyébként meg ha örökölnék az apán után egy 38 milliárdos cégben közvetett tulajdonrészt, nost nem mondanék le róla, az a benyomásom.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.05.20. 21:15:26

Haha. Most, hogy Mellár Tamás beült a Párbeszédesek közé, bebizonyosodott, hogy nincsenek függetlenek! Köszönöm a figyelmet!

taga20 2018.05.20. 21:19:04

@Hungarian Geographic: mehecc a geci gazdádat lecidázni te féreg!

köszönöm a figyelmet! hogy basznád telibe!

taga20 2018.05.20. 21:32:27

@droid_: szerintem anyád seggéről szívd fel a kokot, mielőtt megelőz habony!

*baszodj meg szutyok fityesz gané!

cö-cö-cö 2018.05.20. 22:05:15

100 ezer forint taga20 személyes elérhetőségeiért. Írjatok bátran!

cö-cö-cö 2018.05.20. 22:06:12

@cö-cö-cö: persze ne ide, hanem privátba.

taga20 2018.05.20. 22:13:38

@cö-cö-cö: cica szójá segítek!:)))

Tisztességes Természettudomány 2018.05.20. 23:34:23

Nem értem, sajnos az érettségi után frissített szövegértés sem segít. Csárdi bevallotta, hogy Fideszes támogató? Esetleg kilépett az LMP frakcióból? Vagy máshonnan derült ki, hogy ő egy "fideszbérenc"?

És mindezt azzal támasztjátok alá, hogy alulolvasott blogotok szavazói sem sejtették, tehát milyen jól rejtőzködik.

Ilyen a Fidesz győzelme is. Nálatok senki nem számított rá, tehát nem tudtok vele mit kezdeni.

Tisztességes Természettudomány 2018.05.20. 23:41:34

@cö-cö-cö: 1051 Budapest, Szalay u. 11-13. (V. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG)
Kovács 2. József rendőr őrmestert kell keresni, ő lesz az embered. Mondd el, hogy van egy taga zinternetbe, akit zaklatni akarsz, esetleg bántalmazni. Ők máris elvezetnek egy szobába, ahol hamarosan emberedre akadsz.

chrisred 2018.05.21. 04:32:29

@aleksz róz: Kormányváltást nem, de 67 nem Fideszt támogató mandátumot valószínűleg igen, ha egyszer 66 mandátumot úgy sikerült összehozniuk, hogy közben a középső ujjukat mutogatták egymás felé.

MACISAJT 2018.05.21. 06:29:31

@Antlfinger Edvárd: "ismerem a fő szorivonalat, de érteni nem értem a részleteket.'"

Pedig nehéz nem megérteni...
Van egy térben, időben átívelő, általában etnikai alapon (is) szervezett maffia. Amely úgy kapta szét Magyarországot az un. "rendszerváltás" után, mint a szomszédos Oroszországot a jelcini korban...Innen lettek a 37 milliárdok etc.

És ez a társaság a politikát is behálózza. Oldalfüggetlenül.
Meg lehet nézni csak a neveket:
magyarnarancs.hu/belpol/a-gazda-aldasaval-105372

marosy 2018.05.21. 07:38:28

nick fasszopó grabowszki

maxval birca szürke balkáni proletár · http://bircahang.org 2018.05.21. 07:56:25

Szerintem is mindenki áruló, aki nem lép még ma vissza Gyurcsány javára.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.21. 08:36:50

@MACISAJT: Ungár Andráshoz nyilván lehetne pár jogos kérdésed, de nem hiszek az asztaltáncoltatásban. Örökölni meg már nem nevezhető maffiamódszernek. Ezek a vagyonok törvényesek. Egyébként Ungár András vagyonosodását a bal- és jobboldali üzletemberek és általában az üzletemberek törvényesnek mondták. Én tudom, hogy mindig kell egy-két húzás, jó trükk stb. A semmiből nem lesz semmi. De kellett az is, hogy meglásson egyetsmást. Egy cikk volt arról, hogy valamelyik maffiózóval fenyegetőzött, hogy megszerezzen valamit. Hm nem tudom. Aki annyira megbecsült volt, mint ő vélhetően a becsületesebb vállalkozók közé tartozik a 90-es évekből. Nem szeretek látatlanban ítélkezni. Persze a más pénze nekem is mindig gyanús. Viszont ahogy végig futottam a leggazdagabb 100 listáját, bőven lehet ebben az országban pénzt csinálni a politikai kapcsolatokon kívül. Én más narratívát alkalmaznák itt és nem próbálnék meg egy generális konteóval lefedni mindent. Naná, hogy a politikai vetélytársak kooperálnak is. Ez triviális. A legszebb példája enne a Puch-média. De izgalmas kísérlet volna a Márki-Zay mutyi is a feltörekvő Szabó Gábortól és Molnár Gyulától. Egyébként egy ország éppen attól működik szerintem, hogy a játékosok nem csak kinyírni akarják egymást, hanem vannak köztük egyezségek, alkuk, sőt hosszútávú együttműködések, mutyik, Proporz, "egymaffia", ha akarod. kilonem100.blog.hu/2018/04/07/osszeeskuves-elmelet_es_gyakorlat_letezik-e_mszp-jobbik_paktum

bzsoa 2018.05.21. 09:31:18

@Antlfinger Edvárd: Ungár egy baloldali liberális kötődésű gátlástalan üzletember volt, persze a 80-as évek végén kilencvenes évek elején elsősorban a jó politikai gazdasági kapcsolatrendszerrel rendelkező gátlástalan üzletemberek szereztek nagy vagyonokat nincs ebben semmi meglepő. Szerintem semmivel sem volt tisztességesebb vagy tisztességtelenebb a többi hasonló újgazdagtól. Abban nem értek veled egyet hogy lehet ma politikai kapcsolatrendszer nélkül "tisztességes munkával" vagyonosodni és bekerülni a leggazdagabb 100-ba az hogy ezen emberek egy része nem jelenik meg a médiában, nincsennek ismert politikai kapcsolatai, nem jelenti azt hogy közvetetten vagy közvetlenül de nem finanszírozzák a politikát, nem segítenek fontos embereknek, nem hívják el őket vadászni Svédországba (hallottál korábban arról az üzletemberről aki kivitte egyik politikusunkat rénszarvasra vadászni természetesen csak azért mert a Vadászszövetség elnöke) stb. A mai Magyarország legnagyobb problémája az hogy a teljesen behálózza a politikai elit a gazdaságot, ha úgy dönt országunk legfontosabb embere hogy holnaptól nem S.Lajos lesz a közbeszerzések "királya" hanem M.Lőrinc akkor a végrehajtó hatalom ezt pillanatok alatt megvalósítja vagy úgy ha meggyőzik tanácsadói arról, hogy S.Zoltán azon mesterkedik hogy egy csongrád megyei polgármesterből miniszterelnököt építsen fel akkor S. Zoltánnak a vagyonáról kell lemondania ha nem akar dutyiba kerülni, a polgármester meg mehet vissza vidékre. EZek az ismert esetek de biztos lehetsz abban hogy rengeteg hasonló eset van amiről nem is tud a média és mindenkit megtalálnak akinek már feltűnően sok pénze vagyona van és kicsinálják ha nem teljesíti a "pártakaratot"
Azon pedig hogy melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás (előbb ügyesen megszerezte vagyonát és utána került kapcsolatba a politikával, vagy előbb került kapcsolatba a poltikával és utána szerezte vagyonát) lehet elmélkedni de szerintem 100 ból 97 esetben inkább utóbbi!!

Andy73 2018.05.21. 10:02:16

Hol itt a baj, elvtársak? Az LMP ismét bejutott a parlamentbe. Ráadásul a legerőssebb baloldali pártként, amelyik önállóan indult. Ez lenne a baja a bloggernek? Vagy azt hitte, hogy megnyerik a választást?

TSandor Toth 2018.05.21. 10:06:25

Ha szigorúan vesszük az LMP-ben mindenki áruló mert azt a célt, hogy lehet másként politizálni meg sem próbálták elérni már egy ideje. A parlamentbe való kivonulások-bevonulások, lökdösődések, párton belüli fenyegetések, vádaskodások csak még inkább bizonyítják, hogy semmivel sem különbek mint a többi szar párt a parlamentben.
Azaz: Nem Lehet Más a Politika. Együtt, PM, MSZP, DK, LMP az ellenzéki oldalon kb ugyanaz a fos. Jobbik? Majd kiderül. Nehéz lesz ezekkel alternatívát nyújtani a választópolgároknak azaz nekünk.

2018.05.21. 10:06:44

@Andy73: szerintem inkább az, hogy LoMPosék nem baloldaliak, mégcsak nem is ellenzékiek, pusztán fideSS bábok. Ha emlékszel, gengszterváltás előtt volt egy Hazafiasnépfront, aminek a vezetőségében volt egy pozsgay nevű komcsi féreg. MSZMP:HNF=FideSS:LMP, csak ennyi a gond.

MACISAJT 2018.05.21. 10:38:23

@Antlfinger Edvárd: " Ezek a vagyonok törvényesek. Egyébként Ungár András vagyonosodását a bal- és jobboldali üzletemberek és általában az üzletemberek törvényesnek mondták. "

Aha. Kb. ugyanúgy mint gyurcsány ferencét...

@bzsoa:

Nem véletlenül említettem Oroszország példáját. Ott a jelcini időszakban a guszinkij, berezovszkij,abramovics, hodorkovszkiíj etc. -féle hordák a külföldi kapcsolataikkal közösen pillanatok alatt lerabolták az országot...
Aztán a szervezett felvilágnak ez sem volt elég, hanem nekiállt a nagypolitikába is nyíltan beleártani magát. Jött Putyin, többen ráfáztak, börtön, emigráció, a maradék meghúzta magát.

Itt is hasonló zajlott, zajlik. Ungár András örököse már 2007-ben úgy látta hogy ideje lépni...
Emlékszik még valaki erre az afférra?
mno.hu/velemeny/schmidt-maria-ante-portas-458905

Az "ungárok" amúgy szétszórodtak, az ismert forgatókönyvet/tananyagot követve, szinte minden pártban...

chrisred 2018.05.21. 11:21:33

@aleksz róz: Az MSZP dolgozik a legsikeresebben azért, hogy a Fidesznek folyamatosan kétharmada legyen (az MSZP-be az összes valamikori nyúlványát beleértve, Gyurcsányt is).

MACISAJT 2018.05.21. 11:44:29

@aleksz róz: "a jövőre nézve az a kifejezett cél, hogy a fidesz maradjon kormányon, de ne legyen kétharmada?"

2015 február és 2018 május között sem volt meg a kétharmada a Fidesz/KDNP-nek...
És valahogy csak megvoltak.
Valójában alig van már szükség kétharmadra.

Igaz, 2018 és 22 között számos olyan közjogi pozíció betöltőjének mandátuma jár le, ahol kétharmad nélkül gondot okozhatna a kormánynak az újbóli kinevezés, az ellenzékkel való egyezkedés..

A tizenöt tagú alkotmánybíróság bírái közül Stumpf Istvánnak például 2019-ben, további öt bírónak pedig 2020-ban jár le a kilencéves megbízása, de ugyanez év végéig tart Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és Darák Péter, a Kúria elnökének mandátuma is. Polt Péter legfőbb ügyész megbízása is lejár 2019-ben.

Viszont Polt Péter maradhatna újabb kétharmados mandátum nélkül is.
Az Alkotmánybíróság is működnek újabb tagok kinevezése nélkül.
A Handó Tünde vezette OBH amúgy is a végét járja, mégpedig az ellenzék saját maga nyírja azt ki.
Hogy ki lesz a Kúria elnöke Darák után, az sem olyan kardinális kérdés.

Most gyorsan megszavaznak egy kétharmados Stop Soros törvényt (ami inkább szimbolikus, mint gyakorlati kérdés), aztán nem nagyon jut eszembe hogy mire volna még azonnali szükség erre a 133 mandátumra.

kiskutyauto 2018.05.22. 01:07:47

Ki az a jó bula ott középen a Berni mellett?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.22. 11:26:41

@bzsoa: Mindez történelem. SZDSZ-es kötődések voltak, ade akkor a Fidesz is SZDSZ-testvérpárt volt, közösen igazgatták azt a Budapestet, ahol az ingatlanvagyon jórészt található. Az teljesen triviális és igaz minden fejlett kapitalizmusra is, hogy állami/önkormányzati kapcsolatok nélkül nem lehet labdába rúgni. Nyilván fokozottan igaz ez egy tömeges privatizációs időszakban. Szerintem túlragoztuk. Ettől még én látok különbséget mondjuk egy tisztán stróman vagy egy csak a közbeszerzéseken létező cég és egy exportra termelő, sikeres vállalkozás között. Azon a 100-as listán, amit emlegettem a legtöbb ismeretlen név innen jön. De pl. Csányi vagy Demján sem a politikából él vagy abból lett gazdag. Míg evidens, hogy minden irányú kapcsolataik fontos tényezők voltak a folyamatos sikerükben. A gazdaság magyar tulajdonú része eleve gyöngébb, a magyar válallkozók befolyása a magyar gazdaságra is kevésbé erős, a politika, ami ezt kiszolgálja vagy ellenőrzi ennek megfelelő súlyú. Nincs az egésznek akkora jelentősége. Nem élet és halál urai valójában. Kispályás az egész, amiről beszélünk.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.22. 17:30:31

@MACISAJT: túlzol. Magyarország messze nem Oroszország. Az "Ungár-klán" pedig nem szétszóródott, hanem mindenki ott van, ahol úgy érzi lennie kell. Számomra hihető, amit ebben a portréban írnak UP-ről: www.atv.hu/belfold/20180508-az-lmp-s-aki-ron-werberrel-es-schiffer-andrassal-is-utoljara-beszelt-ungar-peter-portreja Én minden szempontból kívül vagyok a milliárdok szerzésének lehetőségein, de ettől még elfogadom, hogy ennek megvannak az aktuális viszonyok közötti módozatai. És persze, vannak kérdések, amiket nem jó feszegetni. De ez mindig így lesz.
süti beállítások módosítása