B1 blogcsalád



A türkmén diktátor rally-versenye ugyanazt az üzenetet hordozza, mint Mészáros Lőrinc ruhamárkája

2018. május 17. - Mr Flynn Rider

Tudjuk, mit vesz fel a Sziget-VIP-ben mindenki ezen a nyáron: 2rule sportfelsőt! Nem azért, mert jó a minősége, vagy fel bírja venni bármiben a versenyt a konkurenciával. Egyszerűen MENŐ!addide.jpg

Persze, viccelünk. Sírva. 

Mészáros Lőrinc ugyanis előbújt a választások előtt, ahogy Tiborcz István is. Persze, az újságírók elől még futni kell néha, de az, hogy nyíltan találkoznak, sajtóközleményben biztosítják a közt, hogy ki minek a tulajdonosa, ráadásul Mészáros Lőrinc már elkezdett nyomulni egy saját sportruházati márkájával (ez a 2rule, azaz turul) – mindez azt mutatja, hogy az új nemzeti hűbéruraknak nincs félnivalója senkitől ebben az országban, maximum a maradék ellenzéki média. 

 

A rendőrség, az ügyészség a zsebükben van. Ha ez a kettő nem oldja meg, majd a Valtonosok és a kopasz verőemberek megoldják. Ha esetleg mégis valami gikszer támadna, már külön bíróságuk is lesz, külön bírókkal, akik külön nekik ítélnek majd.

Nem az a hír, hogy „nemzeti sportruhákkal” fogja öltöztetni hamarosan Mészáros Lőrinc a cégbirodalma alattvalóit (HVG), vagy, hogy a Puskás Akadémia is ebben fog pompázni hamarosan (Index). Vagy, ami aztán tényleg abszurd az abszurdban, hogy a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságába kinevezett Mészáros Beatrix, valamint Mészáros Lőrinc kipróbált emberei, a jogász Egyedné Páricsi Orsolya és Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, Tima János gondoskodnak a „minőségről”.

Hanem az, hogy

mindezt büntetlenül meg lehet tenni ma Magyarországon.

A klasszikus fideszes troll erre mindjárt vállat von a kommentekben: az indít sportruházati márkát, aki akar, ez egy szabad ország.

Csak nem mindegy, hogy kinek a pénzéből.

Büntetlenül meg lehet tenni olyasmiket, hogy az új "nemzeti elit" átcsoportosítja a magyarok adóját a miniszterelnökhöz örökké hűséges családtagok és barátok kezébe, a saját kezébe. Átcsoportosítja az EU-s támogatásokat úgy, hogy mindent ők nyerjenek és valósíthassanak meg (sokkal drágábban, mint a piaci ár, konkurencia nélkül). És közben persze kiéheztetnek, földbe döngölnek mindenki mást: minden pénzt kiszívnak az egészségügyből, az oktatásból, el a szegényektől, átszivattyúznak onnan is mindent saját maguknak.

Ez már rég nem a Kádár-korszak, ahol megmutatták a magyar népnek: ha nem szól bele a politikába, élni hagyják.

Ahogy Kádár mondta:

Aki nincs a Magyar Népköztársaság ellen, az vele van; aki nincs az MSZMP ellen, az vele van; és aki nincs a Népfront ellen, az vele van.

Mostanra ott tartunk:

Dögöljön meg mindenki, aki nem velünk van! 

Ahogy a rendszer egyik fő ideológusa, Lánczi András a Magyar Időknek még 2015-ben olyan nyílt őszinteséggel mondta bele a mikrofonba:

"amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája".

Miközben százezrek

  • tengődnek közmunkából,
  • nem kapnak rendes orvosi ellátást,
  • a gyerekeinek szegregált iskolába kell járniuk,
  • élnek félelemben a nem létező migráncsveszélytől
  • és hiszik azt, hogy Soros György indult a választásokon,
  • meg az arab számokat kötelező lesz használni az Európai Unióban,

addig a nemzeti burzsoázia egyre többet merészkedik ki a fényre és vállalja fel:

Igen, loptam, igen, ebből gazdag vagyok, igen, bármit megtehetek, mert felette állok a törvényeknek.

tiborcz_meszaros_leroy.jpeg

Akár elindíthatok egy sportmárkát is, amely csak azért lehet az Adidas konkurenciája Magyarországon, mert a magyar foci az én zsebemben van. Borítékolható, hogy Mészáros Lőrinc sportmárkája maximum poénnak lesz jó a következő Szigeten (a VIP-sátoron kívül, mert ott Vajna Timike biztos ebben jelenik meg majd) – ugyanaz a kategória, mint a Pancho Aréna Felcsúton: értelmetlen, abszurd, ostobaság.

A 2rule-nak üzenete van: az, hogy Orbán (Mészáros, Tiborcz, Garancsi, Vajna meg a többi) megteheti. Bármit megtehet. 

Olyan ez, mint a türkmén diktátor, amikor megnyeri a rally-versenyt. Nyilvánvaló, hogy mindenki másnál rosszabbul vezet, nem rally-versenyző, de ő fog nyerni, mert nincs senki, aki otthon, Türkmenisztánban meg merné előzni. Mészáros Lőrincet se tudják, nem merik megelőzni. Lebeszélni a hülyeségről. Hiszen azonnal jön a NAV, a rendőrség, az ügyészség, az egész államapparátus, a különadók, a névre szóló törvények, a közbeszerzési döntőbizottság, ahol mind-mind a Fidesznek gazsulló nímandok szolgálják ki a NER-elitet, nehogy valaki meg merje előzni őket. 

2rule.jpg

Persze, mindez semmit sem ér nemzetközi szinten, azért marad le az ország egyre jobban a többiektől az EU-ban, azért csökken a vesrenyképesség, azért vándorolnak el az emberek tömegével, mert pontosan tudják ők is: a türkmén diktátor esete a rally-bajnoksággal ugyanaz, mint a magyaré a divatmárkával és a stadionokkal. 

A 2rule-nak üzenete van. Az, hogy Mészáros (Orbán) megmutassa, hogy ő az úr. Azt tesz, amit akar. Ő dönt az ország pénzéről. Ha ő stadionokat akar és milliárdokkal kitömött fociklubokat, sőt, már saját sportruha-márkát, akkor az lesz. Mindenki más meg dögöljön meg, rettegjen csak a sok idióta a migráncsoktól.

Mindezt nem mi mondjuk, hanem Lánci András, a Századvég Alapítvány elnöke, a Fidesz egyik fő ideológusa. A Magyar Időknek az elhíresült interjújában úgy fogalmazott: a Fidesz és Orbán Viktor megerősödése annak köszönhető, hogy a miniszterelnök jókor, határozottan és következetesen lépett fel a migránskérdésben. Lánczi szerint az emberek számára a biztonság az első,

"és csak utána következik, hogyan ítélik meg például az elosztási viszonyokat."

A Századvég vezetője szerint a Fidesznek fontos, hogy a hazai vállalkozói réteg megerősödjön.

"Erre mondják azt, hogy „de hát ez maga a korrupció!”. Ez politikai nézőpont, itt valójában a korrupció szó mitikussá tételéről van szó."

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr113965852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teéjesenmindegy 2018.05.18. 00:25:22

@ember100:
Tehát neked nem kell a képzetlen, szar munkaerő. Na, bazmeg, képzeld másoknak sem. Na, hülyegyerek akkor mi is a megoldásod a 40 éves, 4 gyerekes közmunkásokra?

Kevés a férőhely a gimnáziumokban? Tényleg? Esetleg nem egyetemre kell menni minden balfasznak, hanem mondjuk vízszerelőnek, meg kőművesnek. Csak az nem trendi.
Nagyon elhallgattál a tankötelezettségről. Most akkor kell hatodikba egy 17 éves Kalányos Ármándó, vagy inkább menjen, aztán dolgozzon?

teéjesenmindegy 2018.05.18. 00:29:01

@ember100:
"A szakmunkás képzés is a béka segge alatt van , ez a gond !
Összevont tantárgyak vannak , kémia -fizika , biológia , történelem"

Igen, ez tényleg rettenetes. Régen milyen remek értekezéseket lehetett tartani a kőművesekkel kémiai témákban. Öröm volt hallgatni a burkolókat ahogy a rigómezei csatát elemezgették...
A mindennapi tornaóra miért fáj neked döncike? Európában elsők vagyunk a fiatalok elhízásában, baszod. Az jó úgy?

Nincsenek felkészült oktatók a gyakorlati oktatáshoz.... szüljön a Zorbán, vagy ha ötszörös pénzt ad, akkor hirtelen lesznek oktatók?

2018.05.18. 00:32:06

@teéjesenmindegy: há2rule.
Neked minden mindegy, csak szophass.

2018.05.18. 00:37:36

@teéjesenmindegy: arról szólt a beszélgetés, hogy a vt man, a rengeteg eszével feltette a kérdést, hogy milyen közmunkáról van szó, amikor munkaerőhiány van. Erre te, a másik ner zseni beletenyerelsz...
Hát ezért kéne az oktatás...lehet, te elvégezted a gimit, de kalányos Arnoldónak több esze van...

2018.05.18. 00:42:13

@teéjesenmindegy: tudod, az a gond, hogy a híres egyetemeinket már olyanok előzik meg, mint Ciprus, Kína, Szíria...a kőművesnek meg azért kell az oktatás, hogy átélje a 2 rule szójátékának felemelő mondanivalóját.
Mondjuk lehetne Horse-tam.

ember100 2018.05.18. 01:11:38

@teéjesenmindegy:
Helló !

Öreg neeee !
Tudod az állam feladata lenne az oktatást koordinálni !
IGEN átképzéssel a 40 éveseket és JOBB oktatással a fiataloknak .
De látom csak fröcsögni tudsz !
NINCS minőségi oktatás a szakmunkásképzőkben SEM !
Felfogtad ?????
Gondolod csak a cigányok esnek ki az oktatásból 16 évesen ?
És igen üljön ott a gyerek 18 éves koráig hátha értelmesebb lesz és rájön hogy tanulnia kell.
Lyó ez a régebben szöveg :) ez ugye akkor azt is takarja hogy a számítástechnikára sSE tanítsák a gyerekeket mert RÉGEBBEN az sem volt .
AGYATLAN VAGY !!!!!
Nem vagyunk elsők az elhízásban , hazudsz ! És ráadásul NEM a tornaórától változik meg a gyerekek táplálkozása !
Hát igen a Döncike NAGY betű ebből is látszik az oktatás színvonala.
IGEN ha rendesen megfizetik az oktatókat akkor LESZ rendes oktatás mert a versenyszférától el tudja szipkázni az embereket !
IGEN A ZORBÁN SZÜLJÖN SÜNT !!!!!

VT Man 2018.05.18. 01:52:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Jól is tettem, rohadtul unalmas, hogy a B1 meg a többi blog folyamatosan közmunkásozik, miközben a valóság az, hogy aki közmunkás szinten marad, az se dolgozni nem akar, se tanulni. Azt pedig már hadd ne sajnáljuk.

De olyan jó mém lett ez az "orbán országa jobbágyokkal és közmunkásokkal", hogy minden ballib blog folyamatosan ezt böfögi.

czerka 2018.05.18. 03:05:05

@VT Man: a multik most kezdenek tömegesen kivonulni Magyarországról, mert már túl magas számukra a bérköltség, nincs elég munkára fogható ember (ez utóbbi a kivándorlás, a csökkenő népesség, a képzetlenség, mobilitás hiányának tudható be). Hiába van sok százezer közmunkás, ha a multi valamilyen képzettséget vár el, azzal meg nem ruházzák fel a közmunkást. Hiába van a multinak gyára Nyugat-Magyarországon, ha a munkanélküli Békés megyében tengődik és 20 kilométerre se tud elmozdulni, mert van egy vályogháza, amit nem tud kiadni, meg van egy ellátásra szoruló anyja.
Na ezért költöztetik át a termelést a multik Szerbiába, Ukrajnába. Ott még van munkaerő, mert a schengeni határ miatt nyugatra annyian még nem tudtak menni, mint Szlovákiából, Magyarországról vagy Lengyelországból.

czerka 2018.05.18. 03:09:33

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: a cseh rohampuskát a magyarok csak összeszerelik. Magyarul összelegózzák a készre gyártott alkatrészeket egy magyar műhelyben. Azt senki ne gondolja, hogy a magyar ipar olyan szinten fog részt venni a cseh fegyverek gyártásában, hogy mondjuk a csövet Magyarországon hidegkovácsolják vagy nyomják bele a huzagolást.

DFK 2018.05.18. 05:03:18

@ember100: átképezni is csak azt lehet, aki alkalmas rá. És ne üljön 18 éves koráig a hatodik osztályban az, aki nem hajlandó tanulni, mert csak a többi gyereket akadályozza a haladásban. Amúgy attól alacsony a szakmunkás képzés színvonala, hogy már 30 évvel ezelőtt is csak az írni-olvasni alig tudók jelentkeztek oda.

2018.05.18. 06:11:27

@Figyel Castro: Látom nem sikerült elkapni a lényeget: szinte mindenki lop, annyit, amennyihez hozzáfér.

$pi$ 2018.05.18. 06:16:43

"A 2rule-nak üzenete van. Az, hogy Mészáros (Orbán) megmutassa, hogy ő az úr. Azt tesz, amit akar. Ő dönt az ország pénzéről. Ha ő stadionokat akar és milliárdokkal kitömött fociklubokat, sőt, már saját sportruha-márkát, akkor az lesz."

Az, így van! A nagy diktátorok, nagy hadvezérek mind saját ruhamárkával nyomultak. Hitler, amikor meg akarta mutatni, hogy ő aztán mindent megtehet saját ruhamárkát csinált. A római császárok, sztálin, mao, mussolini mint saját ruhamárkával nyomultak. Sőt, ha megnézzük a wikipédián mi a definíciója a diktátornak, akkor ott a saját ruhamárka az első bekezdésben.

Nem is tudom hogy lehet orbán még hatalmon, amikor ilyen szemfüles ellenzéke van...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.18. 06:32:48

S Soros vagyona még mindig az ötvenszerese, mint Mészárosnak. S ő nem autóversenyeket rendez, hanem gyilkolja az emberiséget.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.18. 06:34:06

@czerka:

S nincs is szükség az olcsó bérszint miatt jelenlévő cégre. Szóval mindenki jól jár, ha ezek elmennek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.18. 06:39:09

@ember100:

Szerintem érdemes lenne egy balliba szériát piacra dobni az új ruhamárkából: kifejezetten harcos balliba megmondóemberek és tüntizők részére.

Pl. van is már egy ötletem: pólótrikó, elől szivárvány perverzzászló alapon egy értelmiségi papokra köp, hátul európai zászló alapon Soros tapsol.

Cycmen 2018.05.18. 07:05:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Szerintem érdemes lenne egy balliba szériát piacra dobni "

Az lenne a SEL8 .

vergyula 2018.05.18. 07:26:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Kicsit sem sajnálod azokat, akiknek emiatt megszűnik a munkahelye? Bár ha néhány multi elmegy, azzal talán némileg megoldódik a többiek munkaerő-problémája, sőt, esetleg észbekapnak és bért emelnek. De azért ez koránt sem biztos. És a most utcára kerülőket ez mérsékelten vigasztalja.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.18. 07:27:47

@BiG74 Bodri: Az én hazám a Föld. Orbánc uralkodása óta embernek érzem magam egy Föld nevű bolygón, neki és a sok birka alattvalójának meg meghagyom a kis pöcs nemzeti létet a más emberek utálatát, ha ettől boldogok. Én már egy magasabb értelmi szinten gondolkodom, amelyben nem léteznek kis pöcs nemzetek, csak EMBEREK.

bakni 2018.05.18. 07:28:51

Amúgy ki volt az az ökör, aki kitalálta ezt a nevet ebben a formában? De most komolyan, 2Rule, csak azért, mert kiejtve Turul? Atyaég... Először azt hittem, valami rapegyüttes.
Miért nem tudták egyszerűen a Turul-nevet adni neki?!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.18. 07:38:15

Tőlem csinálhat akár orbánc nevezetű alsógatyát is. Úgysem veszek soha névtelen szutykot, az ilyen feslő szarokat meghagyom a 2 és félmillió fideszbirkának. Kínai szutykot sem veszek soha. A mobilom, tévém japán vagy koreai, a kocsim, kazánom német vagy amerikai, még a paradicsomom is olasz vagy spanyol. Mindent minőségi helyről kell venni, akkor garantált a tartósabb használat. A kínai-magyar-orosz-türkmén szutykot meg messziről kerülni kell. Az mind csak a nagyok szutykos másolatai olcsóbban.

vergyula 2018.05.18. 07:39:23

@GIeccsertetű: Talán nem kell teljesen ignorálni a nemzetet, mint közösséget, de az EMBEREK globális közösségéhez való tartozás kéne, hogy fontosabb legyen. A nemzet valahol az emberiség, és mondjuk egy zenekar rajongótábora között helyezkedik el. Bár ez utóbbiban sokszor nagyobb az egyetértés, és az összetartás. Fel kéne ismerni, hogy a "közös úton járunk" és a "hasonlóan gondolkodunk" fontosabb, mint az "egyvérből valók vagyunk".

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.18. 07:40:42

@GIeccsertetű: Ja, a paradicsomnál kihagytam a sajátot a kertemből, az se magyar hanem nemzetközi vagy európai. Még a magyar nevet is kerülöm. Annak használatát meghagyom orbáncnak és rühes kutyáinak.

Cycmen 2018.05.18. 07:50:11

@GIeccsertetű: "Kínai szutykot sem veszek soha. A mobilom, tévém japán vagy koreai, a kocsim, kazánom német vagy amerikai, még a paradicsomom is olasz vagy spanyol. Mindent minőségi helyről kell venni, "

Menő ruha, menő kaja! Ez igen! Azazhogy nem! Így is csak egy minőségbe csomagolt minőséggel töltött szar maradsz!
Kis konzumidióta!

Ráhel a saját lábunkon áll 2018.05.18. 07:50:11

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: “....Most a 2003-2005ös hibákat nem kellene újra elkövetni, a kormánynak nem szabadna engedni, hogy kis önrésszel túlköltekezzenek az emberek....”

Olvasd el az MNB hitelpolitikáját.
A hitelezésre építik a belső fogyasztás további pörgését.
Lesz itt nemulass...

citrix 2018.05.18. 07:53:21

Mészáros Lorenzó, a Nemzeti Gázszerelő. A világ nyolcadik csodája ez az iskolázetlan, ostoba fajankó aki falusi gázszerelőből a nemzeti polihisztorrá változott. Nyilván a szorgalmának és mérhetetlen tudásának köszönhetően. Teljesen mindegy milyen drága ruhát, órát, cipőt vesz fel, attól még az marad ami: egy ostoba fajankó aki egy értelmes összefüggő mondatot se tud kinyögni ha kérdéseket tesznek fel neki. Inkább lelécel.

chrisred 2018.05.18. 07:54:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "egy értelmiségi papokra köp"

És közben azt mondja: "Csuhások! Térdre, imához!"?

vergyula 2018.05.18. 08:01:13

@teéjesenmindegy: "Jellemző a ballibákra, ha valami körúti startup találta volna ki, akkor itt örvendeznének, mint az állat." - Tényleg jó név, és a logók is jól néznek ki. És tényleg zavar, hogy Stróman Lőrke tulajdona. Tán balliba vagyok. Sebaj, legyen jó minőségű és sikeres. Tegyen végre valami hasznosat is a nemzeti gázember.

Ráhel a saját lábunkon áll 2018.05.18. 08:02:47

@DFK: “...Amúgy attól alacsony a szakmunkás képzés színvonala, hogy már 30 évvel ezelőtt is csak az írni-olvasni alig tudók jelentkeztek oda....”

Láttad a legutóbbi pisa-teszteket vagy az egyetemi rangsorokat?

Nem csak a szakmunkásképzés, hanem en bloc az oktatás színvonala is a béka segge alatt van.

Cycmen 2018.05.18. 08:03:15

@Ráhel a saját lábunkon áll: Olvasd el az MNB hitelpolitikáját.
A hitelezésre építik a belső fogyasztás további pörgését.

És ez egy banktól mily meglepő!

vergyula 2018.05.18. 08:04:33

@Ráhel a saját lábunkon áll: A pisa-teszt Soros ármánya, ne hagyd magad átverni!

2018.05.18. 08:11:13

@Cycmen: te tényleg ennyire tájékozatlan vagy? Az MNB nem bank.

2018.05.18. 08:17:42

@citrix: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk!
Rákosi elvtársnak narancsa volt, Orbánnak Mészárosa.

Cycmen 2018.05.18. 08:31:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Az MNB nem bank."

Na, megvan a kijelentésem gyenge pontja, lehet okoskodni figyelmen kívül hagyva a lényeget. Bocs most nem megyek bele. Úgy persze nem bank mint a Takarék Szövetkezet, de egyéb ismérvei alapján nem meglepő hogy a hitelezésben látja a gazdasági megoldást, ergo hazabeszél.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.18. 08:33:34

@vergyula:

Kellemetlen dolog a munkahely elvesztése, de hát a jelenlegi állapot nem visz sehová.

Orbán veje 2018.05.18. 08:36:57

@Cycmen:

Jól mondod haver. Egyszerűen lenyújjuk ezeknek a birkáknak a pénzét, fölhalmozzuk, majd kölcsönadjuk a libsiknek hitelbe. És akkor ezektől a hülyéktől még kamatot is kérünk a saját pénzük után. Nyihaha!

2018.05.18. 08:41:46

@Cycmen: mivel az MNB az ország pénzügyi stabilitásáért felel, a hitelezések támogatása nem feltétlen tartozik a pozitív tevékenységek közé. Lehet gazdaság pörgető hatása, de emlékezz 2008-ra. Amerikában komoly gondokat okozott. Nomeg az egész világon....pedig volt pár ország, amely kevésbé sérülékeny, mint Magyarország.

Cycmen 2018.05.18. 08:42:00

@Orbán veje: Pahancsolsz kéhlek? A nyihahán kívül egy kukkot sem értettem. Ez valami vicc vót? Szójjá hogy röhögni kell! :D

Cycmen 2018.05.18. 08:47:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miről győzködsz? Nem állítottam hogy a hitelezés a nyerő, pont azért mert én is tudom azt amit leírtál.
Valószínű egyébként, hogy mint minden másban is, valahol középen van az igazság és a hitel hasznos, ha a felvevő a felvételben, a hitelező pedig a kondíciókban önmérsékletet tanúsít.

Medgar 2018.05.18. 08:57:56

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Pelikán elvtárs, diktáror az akit a központból kijelölnek!

2018.05.18. 09:03:12

@Cycmen: a hitelezésre építik a belső fogyasztás növelését.
Erre válaszoltál, hogy ez egy banktól mily meglepő.
Erre én, hogy az MNB nem bank.
Innen már csak egy lépés, hogy belásd, a belső fogyasztás pörgetése nem feladata egy jegybanknak. A vállalatok hitelezése, új vállalkozások támogatása igen. A lakossági hitelek nem fejlesztik a gazdaságot.
Az exportot nem növeli, beruházáshoz nem vezet, viszont inflációt gerjeszt...
Tehát az MNB-nek pont meglepő, hogy ez egyáltalán a célja és eszköze.

2018.05.18. 09:04:41

@Cycmen: s a hitel hasznos, ha a felvevő a felvételben, a hitelező pedig a kondíciókban önmérsékletet tanúsít"

Ez megint arra utal, hogy az MNB-re mint kereskedelmi bankra gondolsz. Nem az.

Cycmen 2018.05.18. 09:08:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: NEM UTAL! NEM GONDOLOK! HÜLYE BAROM ÁLLAT! EGY KIBASZOTT ÖSSZETETT MONDATOT NEM TUDSZ ÉRTELMEZNI? VAGY A HÜLYÉT JÁTSZOD HOGY A FASZSÁGAIDAT LE TUDD ÍRNI? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Cycmen 2018.05.18. 09:13:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:Erre én, hogy az MNB nem bank.

Igen! Az MNB-től nem tudsz kölcsönkérni, a Coopturistban meg nem tudsz menedékjogot kérni!
Erre varrjál gombot!

ember100 2018.05.18. 09:20:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Helló !

Halló mi az hogy a jelenlegi állapot nem visz sehova ?????
És mi van a dübörgő gazdasággal , ejrópa sőt a világ motorja vagyunk .
Nem lesz ebből fizetés , prémium ha ilyeneket írsz !

ember100 2018.05.18. 09:24:50

@bakni:
Helló !

Jogos :)
De hát a nemzeti meg minden nem meri , bírja leírni hogy Turul ?
Gondolom azzal a sok milliárd emberrel számol aki angolul tud :)
Ugyan nem érti mit mond DE minket népszerűsít .
AGYRÉM !

ember100 2018.05.18. 09:28:34

@DFK:
Helló !

Ja ja nagyapám meg még nem vezetett autót , lovaskocsival járt ?
Éééééés ?
Igen járjon suliba , , tán nem kellene szétverni az oktatást, iskolákat és akkor többet , jobban tanulnának.

citrix 2018.05.18. 09:32:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: A népnek ígérgetés és hazudozás kellett, zene füleinek a nemzeti szlogenek és a gázszerelőből is lehet leggazdagabb ember... aki nemsokára a brunei szultánnál is mesésebb vagyonnal büszkélkedhet. Tessék, itt van ez a csoda. A hanyatló nyugat és a mesés szovjetorosz birodalom, Birkaember kedvenc témája, agitál is szorgalmasan a tökéletlen hülyéje. Kár hogy a fiatalok nem hiszik el Orbánnak a hazudozást, a nagy nemzeti szebb jövőbe vetett orbitális baromságokat. 30 évvel a módszerváltás után itt tartani nem nagy dicsőség és nem komplett aki pozitív változásokban bízik.

teéjesenmindegy 2018.05.18. 09:52:35

@ember100:
"Gondolod csak a cigányok esnek ki az oktatásból 16 évesen ?" - Az a népréteg esik ki, akiknek nincs benne a kultúrájában, hogy iskolába meg munkába kell járni, illetve, hogy meg kell követelni a gyerektől a tanulást, nem csak potyogtatni. Igen, ezek jórészt cigányok.
"És igen üljön ott a gyerek 18 éves koráig hátha értelmesebb lesz és rájön hogy tanulnia kell." Hát persze te barom! Hadd üljön Lakatos Kevin a hatodikban, csak átmegy 18 éves korára a hetedikbe is. Te tényleg, TÉNYLEG akkora fasz vagy, hogy azt mondod, hogy az a gyerek, aki rendesen tanul, nem bukik, a szülei odafigyelnek rá, az otthagyja a sulit 16 évesen? Nem bazmeg, a sokszor bukott, beleszarós kezelhetetlen gyerek megy el. Ami mindenkinek jobb, kívánom, hogy az alsós lányod mellett üljön egy álló faszú 15 éves cigány, majd megtudod.

"Nem vagyunk elsők az elhízásban , hazudsz !" De igen. De ha esetleg a visszacsúsztunk a második helyre, akkor jó, te idióta?
" És ráadásul NEM a tornaórától változik meg a gyerekek táplálkozása !"
Az biztos, ezért változtatták meg a menzát, amit szintén támadtok faszfej. De ha már a táplálkozásuk nem változik meg, akkor ne is mozogjanak? Szerinted nem egészséges a napi egy óra mozgás?

teéjesenmindegy 2018.05.18. 09:55:09

@ember100: Nincs se idő se kedvem, hogy elmagyarázzam egy hozzád hasonló baromnak, hogy hogyan működik a világ.
Az impotenciád kezelését is Orbántól várod, mesélj?

Szóval van olyan dolog ebben a világban, az elhízástól a nem tanuláson át amiért más is felelős (a gyerek/szülő/ állampolgár) nem csak a patás?

2018.05.18. 10:15:11

@Cycmen:
2018.05.18. 08:03:15

@Ráhel a saját lábunkon áll: Olvasd el az MNB hitelpolitikáját.
A hitelezésre építik a belső fogyasztás további pörgését.

És ez egy banktól mily meglepő"

Nem tudom másként értelmezni. Az MNB támogatja a hitelezést. Ez egy banktól nem meglepő, ez az elsődleges tevékenysége. Igazad van. Csakhogy az MNB-nek nem, mivel nem kereskedelmi bank.
Tehát nincs igazad, ez bizony meglepő .
Valószínűleg te nem értelmezed jól a Ráhel a saját lábunkon áll összetett mondatát.
Különösen, mivel a te mondatod nem összetett. Tehát nem is értelmezhettem, mint összetett mondatot.

Szelid sunmalac 2018.05.18. 10:19:49

Mindig elvezet latni, hogy van, aki onkent es dalolva "vedi" meg egy Lorincz "becsuletet".

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.18. 10:21:18

@ember100:

Csak a jelenlegi állapot lehet kezdet a liberális görénykurzusból való kilábaláshoz.

blah 2018.05.18. 10:29:29

azért ez arra jó lesz, hogy most már fel lehet majd ismerni a fideszes faszszopókat az utcán, akin ilyen ruha lesz azt kapásból lehet ütni.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.18. 10:53:11

Nekem nagyon tetszik a márkanév.

Micsoda kreatív ember ez a Lőrinc. Amúgy is kéne valami értelmes felhasználás a stadionoknak, és sok feszültség van az országban.

Én meghonosítanám a 7végi pankrációt, vagy sima bunyót. A B1 csapata is indulhatna a 2rule nemzetség ellen, más kultúrországokban, mint Skócia vagy Lengyelország, a 7végi bunyóknak komoly hagyománya van, de a csórik az utcán verekednek, a stadionban meg ugye lehet hozzá popcornt is venni, vagy a TVben közvetíteni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 10:53:37

@Ráhel a saját lábunkon áll: " ... Nem csak a szakmunkásképzés, hanem en bloc az oktatás színvonala is a béka segge alatt van. ... "

Ide vezetett az oktatás liberalizálása. Ha a tanárnak már fegyelmeznie sem szabad, akkor a tanulók leszarják a tanulmányaikat, órán is nyomkodják a buzifonjukat, unalmukban egymást szekálják. Szüleiktől azt látják, hogy naoközben dolgoznak, este meg üveges szemekkel nézik a celebeket és a médiageciket, akik sz@rtse csinálva gazdagon és jól élnek. Csodálod, hogy egyre sötétebb és korlátoltabb fiatalok kerülnek ki a "tanárok keze alól" ? És persze ezért a tanárok és a politikusok a felelősek, nem a szülők, akik "nevelik" a büdös kölkeiket, akik már 12 éves korukban a celebéletre készülnek....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 11:03:28

@teéjesenmindegy: Ne a cigányokat hibáztasd, azok is csak emberek, akik egy jobb életre vágynak. Hibáztasd azokat, aki azt a bizonyos jobb életet mindennap bemutatják. TV, rádió, újságok, mozi stb. Mindenhonnan, minden csapból az folyik, hogy aki rendesen, törvényeket betartva dolgozik, semmire nem jut, de aki beáll médiagecinek, meg sz@rházi celebnek, az gazdag lesz, eseménydús érdekes élete lesz, szép lesz, jó nőkkel és jó pasikkal fogja leélni az életét.... Azt azért sehol nem mutatják be, hogy ezek a celebek jobbára lecsúszva drogosként a csatornában végzik, mert úgy már nem lenne olyan menő a műsor, mert ugye mindennapra jutna egy drogos, alkoholista, lezüllött, elcsúnyult valahai celeb....

Ha a példaképek mérnökök, tanárok, tudósok, értelmiségiek lenneének, a kölkök megpróbálnának rájuk hasonlítani... de most inkább lesznek sokadik VV Fanni, VV Aurélió, Gáspár Laci meg még sok más senkiházi, ehhez pedig csak nagy arc kell, vastag pofabőrrel, tudásra nincs szükség....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 11:07:32

@blah: Ha a márka beindul, és divattá válik, akkor nem fogja a kutya se vizsgálni, hogy fideszes vagy se, és simán előfordulhat, hogy a gyereked követelni fogja hogy olyan ruhát vegyél neki, mert az osztályban már mindenkinek van, és leköpködik, mert neki olyanja nincs. És veszel neki, mert a gyerek rinyálni fog érte hónapokig, aztán leütheted, mert olyat hord.... Nem elvtársi alapon, hanem divatból...

$pi$ 2018.05.18. 11:10:04

@Magánvéleményem: 'Ide vezetett az oktatás liberalizálása.'

Az oktatás harminc éve rohad lefelé. Az egyedüli különbség az, hogy a ballibek nagyon hangisak bírnak lenni, egyre kevesebb dologba bírnak belekötni és így ma már az is az oktatást szidja, aki negyven éve nem is járt a környékén.

Negyven éve megszodta a tanítónéni, hazament, az apja meg is pofozta érte. Ma az unokáját megszidja a tanítónéni három perce itt hörög, hogy "marazorbán".

neko1967 2018.05.18. 11:19:02

@VT Man:
Téged sem az eszedért szeretnek!

Vegyünk egy közmunkást. Lehet hogy van szakmája, sőt érettségije is, de sajnos a sors megtréfálta, mert valamely elmaradott járásba született. Mondjuk valahova a keleti határ mellé. Mi tartja ott? Pl van egy háza, amelynek olyan alacsony az értéke, hogy mondjuk Pesten vagy Győrben egy kis szobát tudna venni, nem hogy lakást.
Persze erre a sok bolsevik fidessnyik azt mantrázza, hogy vegyen ki albérletet. Igen ám, de ezek a multik nem fizetnek havi 5-600.000-et, így a nettójuknak több mint a fele elmenne a lakhatásra. Fidessnyikek erre: "álljanak össze többen"! Igen ám, de ki akar idegenekkel együtt élni?
Hátráltató tényező továbbá, ha idős és beteg szülei ott élnek a közelében, és gondozni kell őket!

További hátráltató tényező - és ez talán a legnagyobb! - hogy Vlagyimir Iljics Orbánnak és a helyi tanácselnök elvtársnak a legkevésbé érdeke, hogy ezek az emberek kikerüljenek a közmunkások közül.

Választás után kiderült, hogy ahol legtöbb a közmunkás, ott a nyert legnagyobbat a fidess.

Sokszor azért sem tudnak elhelyezkedni, mert a fidesses faluvezető nem engedélyezi a szabadságot, ami azért kell, hogy elmehessen az ország másik végébe állásinterjúra. Majd bolond lesz a legjobban zsarolható - akár a birka-meneten is bevethető - választóit elengedni.

Szóval ha valaki azt írja, hogy "a közmunkások nem is akarnak dolgozni" ezt gondolja végig!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 11:28:11

@$pi$: Az oktatás akkor kezdett lerohadni, amikor a tanárokat felelősségre vonták, ha a visszapofázó kisköcsögnek lenyomott egy maflást. Amikor suliba jártunk, a feleselő gyerek kapott egy pofont a tanártól, aztán hallgatott, és utána lapított, mer tudta ha a otthon panaszkodik, vagy a tanár elmondja a fogadó órán, hogy mit kellett tennie, akkor utána egy hétig nem tud majd a seggére ülni úgy elverik odahaza. Lakatus Winnetuék is takarékon üzemeltek, mert tudták, ha a tanárt megverik a szülők, akkor sokáig betegek lesznek attól, amit utána a rendőröktől kapnak....

A gyerekek többsége rendesen megtanult írni, olvasni, számolni, a szakmunkások kitanulták a szakmát, ők lettek a szakik, aki a 8 általánost se igen tudta kijárni, az elment a brazil gépsorba lapátolni. Aki leérettségizett, az mehetett irodistának vagy továbbtanulhatott egyetemen .....

Fegyelem nélkül az iskola sz@rt sem ér. Ázsiában nem azért érnek el a PISA teszten jobb eredményeket, mert azok a gyerekek tehetségesebbek, hanem azért mert ott az iskolában fegyelem van, amit a szülők is támogatnak. Oda nem ér el a ballibák keze, nem tudja az oktatást tönkreb@szni.

Magyarországon kell majd kb 50 év arra, hogy a lakosság önként megkövetelje a kölköktől azt a fegyelmet, ami egy iskola elvégzéséhez és a tanuláshoz szükséges.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.18. 11:29:19

@$pi$: "Az oktatás harminc éve rohad lefelé."

Tegyük fel, hogy így van. Ez miért ok arra, hogy a geci gazdád még jobban tönkretegye a gyerekeink, és így az egész társadalom jövőjét? A PISA felmérésekben már talán nincs is lejjebb.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.18. 11:32:56

@teéjesenmindegy: "Hadd üljön Lakatos Kevin a hatodikban, csak átmegy 18 éves korára a hetedikbe is. "

Aki nem tanul, basszuk ki az iskolából az alsó tagozat elvégzése után. Írni, olvasni tud, úgyse tanul már többet, ha nem akar. Ha meg analfabéta, úgyse tud. Agyhalott fideSSfasszopó.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 11:33:39

@neko1967: " ... Igen ám, de ki akar idegenekkel együtt élni? ... "

Azért ez elég vicces, nem egy történet kering a neten arról, hogy nem országon belülre mennek dolgozni, hanem monnyuk Ánglius országba és 6-8 albérlő batyuzik össze, hogy ki tudja fizetni a bérleti díjat....

Egyszerűen annyi a történet, hogy azok akik szakmával érettségivel még mindig közmunkáznak, azoknak olyan problémájuk van, amiről ők maguk is tudják, hogy normális munkahelyen nem tudnak megmaradni két hétnél tovább... pl.: alkoholfüggőség....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.18. 11:35:42

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: A közmunkásoknak adott vicces bérre gondolsz, ami élni kevés, éhenhalni sok?

Cycmen 2018.05.18. 11:39:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az MNB támogatja a hitelezést. Ez egy banktól nem meglepő, ez az elsődleges tevékenysége. Igazad van. Csakhogy az MNB-nek nem, mivel nem kereskedelmi bank.
Tehát nincs igazad, ez bizony meglepő .

Az MNB alakítja a monetáris politikát, ergo nem hitelezőként is támogathatja a hitelezést, mit ahogy a kamatcsökkentése is erre enged következtetni.
Elég összetett mondat volt vagy írjam még hogy kabbe a frissen mosott farkamat, majd távozz békaügetésben ratyi.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.18. 11:40:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem, arra gondolok, hogy aki ma nem kap munkát Magyarországon, az soha sehol nem fog.

A fejlettnyugaton se megy utánad a zsákfaluba a google, hogy menj fejlesztőnek, de a mcdonalds se.

neko1967 2018.05.18. 11:45:14

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: @Magánvéleményem:

Egyértelműen nem ti vagytok a legélesebb kések a fiókban......... És nem is vidéken éltek! Legjobb esetben is fidess trollok vagytok, rosszabb esetben csak buták.

444.hu/2018/01/13/menekulnek-a-videkrol-ahonnan-nezve-nyiregyhaza-a-vilag-kozepe

Olvassátok el ezt a cikket! Már ha eltudjátok olvasni és értelmezni.......

Cycmen 2018.05.18. 11:46:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A közmunkások eleve segélyesek lennének, attól meg több a pénz. Persze lehet nekik még többet adni, hogy jól éljenek, vagy esetleg eltakarodhatnak dolgozni ha kevesellik. Ja, hogy nincs a képzettségüknek megfelelő egyszerű munka, hát arról ki tehet? Amúgy is érdekes ez a szegény ember probléma, amikor ugyanabban a faluban ugyanolyan paraméterek mellett egyesek meg tudnak élni, az éhező meg egy palántát nem ültet el.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.18. 11:49:15

@neko1967: S mi a gond ezzel?

Maradjanak ott ahol nincs munka?

A magyarok kissé el vannak tájolva, amikor azért visítoznak mert 50 km-rel odébb kell vinni a valagukat hogy munkát kapjanak. Olaszországban ez már 400 km lenne, az USAban 2000 km.

VT Man 2018.05.18. 11:50:03

@neko1967:
"Igen ám, de ki akar idegenekkel együtt élni?"

Aha. Tehat jobb 47 ezerbol ehezni, mint osszeallni idegenekkel, es szobat berelni?

Meg egy segedmunkas is megkeres napi 10 ezret, az havi 200 ezer korul van. Osztott alberletre vagy munkasszallora elmegy 30-50 ezer, de meg igy is tobb marad, mint a kozmunkas 47 ezerbol,

Vagy ki lehet menni kulfoldre, persze ott mindenkeppen tomegszallason kell kezdeni.

De aki egyiket se teszi meg, az kussoljon, ne nyavajogjon.

Azt meg te se gondolod komolyan, hogy a 100-180 ezer kozmunkas mindegyike a beteg szulojet gondozza?

kewcheg 2018.05.18. 12:01:00

Úgy hallottam leállt a sx4 -ek és vitarák gyártása valamiért.Nem tudja valaki miért hiáénycikk? Pont mostanra jött össze hatévi lemondás és gyűjtögetés után egy ilyen alaptípus felére a pénz , kamatmentes hitelre.erre most megszűnik.Mikor lessz?

konrada 2018.05.18. 12:01:22

@$pi$:
...divatdiktátor!!!
...ha neked mond az valamit!

Cycmen 2018.05.18. 12:07:21

@kewcheg: Vegyél Audit, az is magyar! :D

Cycmen 2018.05.18. 12:10:35

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: A magyarok kissé el vannak tájolva, amikor azért visítoznak mert 50 km-rel odébb kell vinni a valagukat hogy munkát kapjanak. Olaszországban ez már 400 km lenne, az USAban 2000 km.

Ja! Japánban meg onnan megy nyugdíjba ahol kezdett és nem kell munka miatt költözködni. Mindenre van példa.

konrada 2018.05.18. 12:21:00

...egyébként meg tényleg qrva nagy blődség ez a blog.

S nem azért, mert Mészáros ne érdemelné meg java részét a róla leírtaknak, hanem azért amit főtémaként támadják: jelesül a nevével fémjelzett ruhamárka.

...hiszen azt azért - mégha közbeszerzésben is nyomatni fogják - nem lehet olyan darabszámban előállítani hogy versenyképes legyen: mivel egy speciális ág a sportruha, annyit nem vesz fel abból az állami szektor.
Így ha sz.rt fog gyártatni, akkor az tutira veszteséges lesz, ha meg minőséget - olyant, ami megüti a szükséges szinvonalat - és megáll a versenypiacon is, akkor meg minek előre károgni???

...hiszen bőven van a füle mögött, ez meg talán pont nem is vaj.
(Ha csak nem az a poén ugrott be a blogolónak is, hogy divatdiktátor, és arra írt egy április elseje stílusút: kiváncsian várva arra, hányan kajálják azt be...;))

Cycmen 2018.05.18. 12:28:28

@konrada: S nem azért, mert Mészáros ne érdemelné meg java részét a róla leírtaknak, hanem azért amit főtémaként támadják: jelesül a nevével fémjelzett ruhamárka.

Nem a nevével fémjelzi Teee! Vagy a belső címkén ott van hogy created by Lawrence Butcher? :D

Kivlov 2018.05.18. 12:42:27

"megteheti"

Miért ne tehetné? Demokáré van. Tudom, ti azt akkor nem szeretitek, amikor sz*póágon vagytok, dehát majd csak túlélitek valahogy. Vagy ha nem, az se baj. :D

Amúgy nem unjátok még az állandó mészárosozást???

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 13:03:47

@Kivlov: Én pl unom, szívesebben csevegnék arról, hogy mit kell tenni a kormányváltáshoz, mint meddő vitát folytatni a szemellenzősökkel, akik képtelenek átlépni Orbánon.

Kivlov 2018.05.18. 13:05:41

@Magánvéleményem:
Én is nagyon unom. Azért nem fog rászavazni a nép valakire, mert az olyan szépen mészárosozik. Ráadásul ha épp "bagoly mondja" kategória, akkor meg pláne...

haXXor 2018.05.18. 13:10:32

A közmunka mondjuk pont nem tengődés azoknak akik a munka világából már vagy 20 éve kiszakadtak. Fura lehet neked, te pesti értelmiségi (sic!) de a cigányok között is van olyan aki inkább dolgozna mint segélyen élne. Amúgy szarposzt de azt látom, hogy az indexen nem lehet/maradt túl sok károgó ha napi 2, ilyen igénytelen tartalmú poszttal képviseltetheti magát a b1 a blogketrecben. No mindegy, napi mosoly legalább megvan így...

konrada 2018.05.18. 13:11:43

@Cycmen:
Jogos. Az ember szeret nagyokat mondani - főleg egy B1 blogon!,) - így jobban hangzott a fémjelzett, mint a jegyzett...;)

...de mindegy is: a lényeg, hogy lesz majd még Mé.szaros is akkora diktátor a divatban, mint a jelenlegi türkménbasi a politikában...
...legalábbis a nagytudós blogoló szerint.;)

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.18. 13:11:44

@Magánvéleményem: Eleve marha akinek a kormányváltás a CÉL

Mit kéne másogy csinálni Magyarországon? Milyen réteget kéne támogatni? Kikkel kéne kereskedni? Mikor? Mibül? Hogy kéne kinézni az országnak 10 év múlva? Hogy kéne ezt elmagyarázni a zembereknek?

Ezek azok a kérdések amire egyedül Orbánnak volt válasza, ezért ő a kormányfő. A lopkodás meg a marhaságok a fidesz oldalon csak idegesítőek, a nulla vízió meg a fikakultúra amit a mai ellenzéki vezetők kínálnak a népnek szerintem veszélyesebb az országra.

Szerintem.

haXXor 2018.05.18. 13:17:51

@Kivlov: A nép arra szavaz akitől jobbat/többet vár/kap. Ez mindig is így ment és ezután is így fog menni. Attól senki nem lesz buta mert Fidesz szavazó mivel a Fidesz nem véletlenül söpörte be ezt a választást is. Az ellenzéki politizálás (és abból fakadó új szavazók) majd akkor lesz/lesznek ha az ellenzék elismeri, a Fidesz igenis jól vezeti az országot. Ehelyett 8 év után is ott tartunk, hogy szaros egybites kommunikációval (Fidesz lop, Orbán lop, NER..stb) akar nyerni az ellenzék (abba meg már bele sem megyek, hogy pl. Gyurcsány a kampány alatt arról beszélt, hogy ő elveszi a külföldi magyarok szavazati jogát - wtf így mégis mit vártak/vártatok? Majd a határon túli magyarok bárki másra fognak szavazni mint a Fidesz? :D )

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.18. 13:23:30

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Azt kell mondjam igazad van, én is azért vagyok a MKKP szavazója, mert a fidesz sok "magánosításával" nem értek egyet, nem vagyok hajlandó őket ebben támogatni, de jelenleg az "ellenzéki" oldalon nincs olyan hiteles programmal rendelkező párt, amelyik alkalmas lenne az ország vezetésére. A maszok és Kurcsányi féle formációkat viszont a 2006-os rendőrattak miatt semmiképp nem fogom támogatni, az ő fanatikusaik felőlem hétrét görnyedve leszophatják magukat, akkor sem szavazok rájuk.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.18. 13:43:22

@haXXor: Hát, ennyire azért nem lesz egyszerü. Az ellenzék kétségtelenül nehéz, sőt válságos helyzetben van. Részben a saját hibájából, részben a fidesz túlhatalma miatt /itt a Jobbikra, LMPre gondolok főleg/

Az ellenzéknek, ha nem csak alibizni akar, akkor most akár 2 cikluson keresztül dolgoznia kell, anélkül hogy ezért pénzt kapna, vagy akár elismerést vagy bármit. Ez hosszú idő, nem sok ember tud ilyen áldozatot hozni. Olyasmit kell csinálni, amit Orbán csinált 2002től, közösségszervezés, visszatalálás a választókoz. Mindezt persze a fidesz gáncsolni fogja ahol tudja.

A másik lehetőség az hogy Orbán buktatja meg magát, de erre nem látok esélyt, ennél ő okosabb.

Meg persze lehetnek külső körülmények, háború, válság, de szerintem ilyet egy ember sem kíván, aki egy kicsit is szereti az országot.

bakni 2018.05.18. 13:52:49

@ember100:

Hali! :)

Igen, az angolul tudókra én is gondoltam, de ők is csak annyit értenek, hogy "két szabály" :) Legtöbbjük meg valszeg azt se tudja mi az a Turul.
Ha meg nem merik, vagy nem bírják leírni (pfff), akkor meg mi a francért turulkodnak?!

Áhh, mindegy, tényleg kész agyrém. :)

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.18. 13:58:16

@bakni: A CCCnek, Humanicnak, C and A-nak sincs értelme, ráadásul senki se tudja hogy lengyelek. Veszi is a magyar mintha nem lenne holnap.

Pedig jobb lenne ha a lengyelek vennék a Turult.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.18. 14:21:04

@bakni: "Miért nem tudták egyszerűen a Turul-nevet adni neki?!"
Hát azért mert ezek a patkányszutykok az egyik pofájukkal szidják a nyugatot, a másik pofájukkal meg majmolják őket és nyalják a seggükket. Ezeknél férgesebb patkányivadékokat nem hordott még a hátán a föld. Elég csak emlékezni ezeknek az aljadékoknak a cselekedeteire. Például amikor a válság idején spekulánsoztak, utána mol részvényt vettek, vagy lőrincke, a gázfejű agytröszt tőzsdére ment. Spekulánsoznak a férgei, utána tőzsdéznek. De mindenhez ezzel a mentalitással állnak. Ezért rühellem őket: amiért mást szidnak, azt utána ők csinálják. Hányok tőlük.

2018.05.18. 15:12:18

@Cycmen: ezen ne nyissunk vitát, láthatóan hülye vagy hozzá. Az mnb nem kereskedelmi bank. Az mnb a kamatokat befolyásolhatja, áttételesen ez megjelenhet a ker bankok kamataiban. Az mnb a forint árfolyamát kell, hogy befolyâsolja. Az mnb hitelt ad a ker bankoknak, ha olcsón adja, az megjelenhet a kínálati oldalon, mert verseny van. De a kamatokat a piac befolyásolja.
y

bakni 2018.05.18. 15:21:54

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Tulajdonképpen igazad van, azoknak sem sok értelme van, de szerintem még mindig tőbb van ezeknek a 2-3 betűs megoldásoknak, mint ennek a 2rule-izének.
És ahogy te is írtad, a lengyeleknek is bejótt, hisz veszik mint a cukrot :) (oké, a Humanic kivétel, már ami a betűszámot illeti)

Na jó, nem akarok ezen rugózni, ez van, ezt kell szeretni (vagy nem), és ki tudja, ha beválik a cucc, akár az is előfordulhat, hogy a lengyelek fogják venni. :)

bakni 2018.05.18. 15:51:44

@GIeccsertetű:
"Hát azért mert ezek a patkányszutykok az egyik pofájukkal szidják a nyugatot, a másik pofájukkal meg majmolják őket és nyalják a seggükket."

Igen, ezt én is így látom.

ember100 2018.05.18. 16:34:32

@teéjesenmindegy:
Helló !

Te TÉNYLEG ekkora gyökér vagy ? Esetleg megjátszod magad ?
Minden tanulással töltött idő hasznos ééérted??
Amíg a suliban ül legalább nem rendetlenkedik , ha már cigány nem lop nem kábszerezik ...
Te nagyon sötét ettél más iskolai menzán esetleg láttál már olyat . a legtöbb esetben egyenesen a disznóknak főznek , moslék és NEM az alapanyagok miatt henem ahogy megcsinálják !
Tudod a heti 5 tornaóra helyett lehetne heti 1 szer 2 óra a többi 3 óra mehetne pl. angolra, történelemre , fizikára , számtechre....
azt a szüléses dolgot te hoztad fel :)
Demencia , Altzheimer ...
Amúgy elég mocskos a szád , szerintem mosd ki szappannal , vagy tanulj többet :)
Ja felvetted magad mellé kapálni a gyárakból elküldött melósokat ?

ember100 2018.05.18. 16:38:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Helló !

ELMÚLT 8 ÉV !!!
Ismerős szöveg , a gazdádnak menni idő kell ??????
Pénz , paripa, fegyver van 2/3 van .
Mi az egy gazdaságban amit ennyi idővel és erővel NEM lehet megtenni .
Csak a vajdád mondta hogy neki nem kellenek tanult emberek , melósok .
De a mai gyárakban ma már ehhez is kevés a 6-8 elemi !

közép dunántúli régió 2018.05.20. 19:46:05

És akkor gondoljatok bele, ez a csávó Türkmenisztánban még így is valóságos megváltás a Nagy Türkménbasi után...
süti beállítások módosítása