B1 blogcsalád



Orbán ragaszkodik hozzá, hogy ő jelölhesse meg, ki ellen emelnek vádat Magyarországon

2018. május 15. - nickgrabowszki

Ez a rezsim sarokköve, és az is marad. orpolt.jpg

Nem támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez Trócsányi László igazságügyminiszter-jelölt – erről az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságában beszélt újabb kormányzati ciklusa előtti meghallgatásán.

Trócsányi azzal indokolta az elhatározást, hogy

  • uniós források elosztásával kapcsolatos visszaéléseket és az áfaügyeket vizsgáló ügyészség koncepciója végiggondolatlan és elhibázott;
  • feleslegesen duplázza a bürokráciát, hiszen létezik az Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) és az uniós igazságügyi együttműködés;
  • továbbá hogy Magyarország és Lengyelország számára az ügyészség szuverenitási kérdés.

Éppen csak azt nem mondta, hogy majd mi - ti. Fidesz vezetése, az Orbán-kormány és a miniszterelnök a Polt Péter újraválasztásán keresztül kezünkben tartott ügyészség útján - eldöntjük, hogy ki ellen emeljenek vádat.

Arra ugyanis se az OLAF-nak, se egyéb uniós hatóságnak nincs joga, hogy bíróság elé vigye a korrupciós ügyeket - csak javaslatot tehet erre a Polt-féle ügyészségének. Arra meg a miniszterelnök vejének ügye mutatott rá világosan, hogy mennyit ér egy ilyen javaslat: az ügyészség egyszer már bűncselekmény hiányában lezárta a Tiborcz-fiú csalási ügyét. Kétség nem fér hozzá, hogy ugyanezt fogja tenni másodszor is, illetve bárhányszor, ha ilyen javaslat kerül elé.

Az  tervezett új hatóság

az ügyészség vádemelési monopóliumát

szeretné megtörni, ami annyira fontos volt Orbánékénak, hogy még az alaptörvényükbe is belefoglalták.

A helyzet emiatt az, hogy ugyan a bíróság dönthet arról, hogy a vádlott bűnös-e vagy sem, de azt már kizárólag Polt Péter és ügyészsége mondja meg, hogy a bíróság kiről mondhat egyáltalán ítéletet. Ennél fogva a magyar igazságszolgáltatás (jelen állapotában még) nem alkalmas arra, hogy koncepciós ügyeket rendszerszerűen sikerrel vigyen végig és (mondjuk orosz mintára) ellehetetlenítse a politikai ellenfeleket, arra kétségtelenül megfelel, hogy elleplezzen bizonyos bűncselekményeket és megakadályozza a felelősségrevonást.

Tulajdonképpen olyan futballjátékvezetőhöz hasonlít, aki nem fúj ugyan be kamutizenegyeseket és nem ad jogtalan kiállításokat, de az egyik csapatnak megtorlás nélkül hagy bármilyen faultot, csak a másik felé érvényesíti a szabályokat.

A tervezett európai ügyészség ez a fideszes versenyelőnyt vonná kétségbe, nyilvánvalóan még az sincs az Orbán-kormány kedvére, ha egyáltalán beszélni kell róla.

Az viszont a bűnösség, a rendszerszintű korrupció egyfajta beismerése lesz, ha az Unió létrehozza az korrupciós ügyészséget, de Magyarország nem csatalakozik hozzá. Hiszen egy ilyen, a bűncselekmények üldözésére hivatott intézményt csak az ellenez, akinek félnivalója van tőle.

Azért az valamennyire rámutat, hogy Nyugat-Európa és általában a civilizált világ mennyire nem tud mit kezdeni az Orbán-rezsimmel, hogy tőle magától kell engedélyt kérniük, hogy üldözhessék azokat a bűncselekményeket,

  • amiket egyébként a rezsim saját hatóságainak kellene,
  • és amiket a rezsim saját kivételezett helyzetben lévő kedvezményezettjei maguk követnek el.

Ez már-már egészen olyan, mintha

a gyanúsított hozzájárulását kellene kérni a nyomozáshoz.

Amely gyanúsított most Trócsányi miniszter útján miniszter útján jelezte, hogy az engedélyt megtagadja.

Orbán Viktor nem tud mindenkit bíróság elé állítani, akit szeretne, de ahhoz ragaszkodik, hogy ne kerülhessen bíróság elé senki, akit ő nem akar ott látni.

A szuverenitásról szóló össze bullshit csak ennek leplezésére szolgál.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1313948970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 13:50:48

Jo ritmuserzekkel tukmalja az EU a tobb EU-t, amikor mindenki kevesebb EUra vagyik.

Mind1 legfeljebb 2019ben megbuktatjuk oket.

Lorlam 2018.05.15. 14:39:45

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Tévedsz, nem vágyik mindenki kevesebb EU-ra. Különösen azok nem, akik szeretnének tisztán látni, ki, hol, mennyit lopott, és mennyi büntetést kap érte. Remélem, elég sokat vagyunk erre kíváncsiak, de erre a tisztán látásra csak akkor van esély, ha M.o. is csatlakozik az Európai Ügyészséghez.
Nem buktathatjátok meg őket, mert akkor üres marad a zsebetek.. Először csak a klientúráé, aztán a közelieké, aztán meg lassanként a nyalakodós írásaitokat sem tudják majd fizetni.. Mi marad akkor nektek?

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 14:45:27

@Lorlam: Juncker azert lett az EB eknoke mert vallalhatatlanok lettek a kormanya korrupcios es penzmosasi ugyei Luxemburgban.

Hofipisti 2018.05.15. 16:06:07

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Tehát - ezek szerint - a luxemburgi választók, az a mintegy 300 ezer ember döntötte el, hogy nekik nem kell junker, inkább legyen az EB elnöke. Ügyesek ezek a luxemburgiak!

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 16:14:54

@Hofipisti: Benne vagyunk az Europai Ugyeszsegben, ha Polt lesz az elnoke.

Migransokat viszont nem szeretnenk ugyesznek.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.15. 16:16:56

Kár abban bízni, hogy megbukik az eu vagy a Brüsszel, mert amelyik országok nagy befizetők - amiből a magyar kormány és haverai gazdagszanak - azoknak sem hülye a jelenlegi ellenzéke, és szeretné tudni, hogy az ő adójukat ki lopja el, ha már tőlük az állam lenyúlja, hogy a fidesz kormánynak adja.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 16:38:55

@látjátok feleim szümtükkel: Ja, eddig 1 nagy befizeto kilepett, a masik 2 maradek meg nem tud megegyezni melyik lopjon tobbet.

Lorlam 2018.05.15. 17:52:05

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Ha Juncker azért lett elnök, mert vállalhatatlanok lettek a korrupciós ügyei Luxemburgban, akkor O1G biztos befutó a legközelebbi elnöki ciklusban ugyanerre a posztra.

Punxsutawney Mormota 2018.05.15. 17:54:02

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Várj, hozom a popcornt és iszom a szavaidat! :D :D :D
A gondolatmeneted alapján turbánviktor az Univerzum elnöke lesz, legkésőbb jövő ilyenkor? :D

felső határ nincs 2018.05.15. 18:00:46

@Lorlam: Ebben remenykedunk.

A koRUPCIO ellenes Ugyeszseghez is csak akkor fogunk csatlakozni ha Polt lesz a fonok. Viszont, mas feltetelunk nincs.

FCUK22 2018.05.15. 18:47:29

az uniós ügyészség baromság, mert jogi alapja a szervezetnek nincs, eljárni tagállamban nem járhat el, tehát fingja nincs senkinek, mit csinálnának ott a dolgozók :)

viszont: amikor az Alaptörvényt írták, nem volt ilyen, miért ne írták volna bele, hogy vádemelési monopóliuma AZ ügyészségnek van, tehát egyesszámban?
még csak az kellene, hogy bárkinek legyen :D

morph on deer 2018.05.15. 21:36:10

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
“Migransokat viszont nem szeretnenk ugyesznek.”

Észlényke, Polt mi lenne Brüsszelben, ha nem migráns?

paveway 2018.05.15. 21:42:53

Vitya jól megvan a saját csicska ügyészségével, nem kell neki olyan, ami veszélyt jelenthet. Kinek lenne az jó?

közép dunántúli régió 2018.05.15. 21:55:27

Mi a probléma? Kétharmad! Az istenadta népnek erre van igénye, mert még beköltöztetnek 500 migránst a sufniba. Ez az ország nem is érdemel jobbat.

colonel Tigh 2018.05.15. 22:35:52

@FCUK22: te miről beszélsz, jóember? Nincsen jogi alapja? Ki szerint, szerinted? Volt egy olyan, hogy Nemzetközi Törvényszék, mond valamit? Hága? Így már langyosodik? Tudod, ahol Milosevicset elítélték.... Minden szervezet olyan jogi alapokon nyugszik, amiben a résztvevő, szerződő felek kölcsönösen megegyeznek. A kiindulási alap pedig a nemzetközi jog (egészen pontosan nemzetközi közjog, amennyiben jogi személyek az érintettek). Az eus ügyészségbe pedig a tagállamok maguk delegálják az ügyészeket, tehát igen, akár Polt Pétert is küldhetné a fő szotyiköpködő. Annál is cikibb ez az egész, egy 16 ország közös akaratából, közösen lefektetett szabályok, közösen hozott törvények alapján, saját delegált ügyészekkel működve sem felel meg első és utolsó Orbánviktor őfelségének - ez több mint beszédes, sőt. Ez nem beszédes, ez kiabálás. Kiabálás egy mikrofonba, 100000Wattal erősítve, mozivászon méretű molinóval a háta mögött, "éppen lopunk" felirattal. És a "gyönyörű", hogy ti tapsoltok, miközben ordítják, hogy lopnak. Nem tudom, biztos jó érzés hülyének lenni, csak innen nézve frankón gusztustalan. Biztos finom a csiga is, de meghagyom a franciáknak. A nert meg nektek.

vénkujon 2018.05.15. 22:44:00

a bézbószsapkásnak maga orby szarik bele a nadrágjába. ne bántsátok szegény faszt

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.15. 22:44:33

@colonel Tigh: Egyik országnak se felel meg úgy hogy nem kell izguni, nem lesz ügyészség.

mh1973 2018.05.15. 23:22:45

Hűtlen kezelés és költségvetési csalás miatt több ezer milliárdot kellene visszafizetniük a fityiszes nagyuraknak és pár tízezer évet ülniük is kellene, jogos a félelmük a tolvajokra jogállamban ez vár, de mi banán köztársaság vagyunk.

FCUK22 2018.05.16. 00:11:33

@colonel Tigh: te kevered a szezont a faszommal, de rosszul szopsz, úgyhogy abbahagyhatod.

Hága nemzetközi megállapodáson nyugszik, az uniós jog viszont belső jog, már ha tudod, mi az, tehát nem nemzetközi, csak hogy egyetlen apróságot mondjak.

aztán: mivel az uniós ügyészség nincs benne az uniós alapszerződésekben, így egyáltalán érdekes, hogyan akarják létrehozni, nem véletlen, hogy most a trvek 2022 körülre teszik csak. aztán:hova küldhetné Polt az akárkit, ha még nincs is ilyen szervezet?

16 ország nem hoz törvényt az EU-ban, ha megveszekedik sem.

te tényleg ennyire segghülye vagy? javaslom, hogy ne csak a b1-ből tájékozódj, mert akkor hülyén is fogsz meghalni,.

flydomi 2018.05.16. 00:24:11

@colonel Tigh: Az agymosott egybites birkák úgyse értik meg azt,hogy a saját vezírük totálisan idiotának nézi őket. :D Ezt a skillst irigylem tőle,hogy képes a saját híveit az orruknál fogva vezetni,és kis droidokat csinálni belőlük. :) A jövöjük,ami nincs,ahogy a gyerekeiknek-unokáiknak,már a szemétbe dobta a király. :D A híg fosba egyre több fan fog belemerülni,mert ezt akarták. :)

nu pagagyí 2018.05.16. 06:37:55

Kádár Viktor ragaszkodik hozzá, hogy szuverén módon lophassa el mások pénzét, amit azok, abban a hiszemben adnak, hogy a magyar kormány a magyar embereket szolgálja. A Navracsics-féle rendszerszintű jogállammal amúgy sincs semmi probléma, rövidesen már Orbán külön bíróságai fogják vizsgálni, hogy jól sikerült-e az Orbán ügyészség által kidolgozott koncepciós vád, a pénzek sorsát firtató "hazaárulók" ellen.

citrix 2018.05.16. 07:44:42

A Kedves Vezető és lojális vazallusa szép párt alkotnak. A fideszes főügyészség teljesíti feladatát, abban hiba nincs a rendszer szempontjából. Hallani se akarnak arról hogy egy magasabb szintű, Orbántól független szervezet ellenőrzési és vádemelési jogot szerezzen. A nemzet gázszerelője (strómanja) és a nemzeti lámpaszerelő (saját lábon álló vő) konkrétan EU-s pénzből avanzsált röpke idő alatt multimilliárdossá. A párt ars poeticája: ide a lóvét és húzzon az EU a picsába.

NemNick 2018.05.16. 07:48:54

hátha más is olvassa: az önjelölt észosztóknál érdemes lenne az 1911-es tankönyveiket újakra cserélni. Az EU jogrendszere nem a hagyományos nemzetközi jog, de nem is belső - állami - jog, hanem a kettő között leledzik. Az önkéntesen átadott (immár nem szuverén) jogok összehangolása alapján áll.

Legalábbis így tanítják ott, ahol ilyesmivel foglalkoznak...

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.16. 07:55:12

@citrix: Nagyon helyes.

A választók arra adták a felhatalmazást, hogy lépjünk ki a CEUbol, meg az EUbol, nem arra hogy még jobban belegabalyodjunk.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.16. 08:14:53

A kommunista diktatúra fenntartásában segédkező bírókat, épp ideje kirúgni rendszerváltás után 30 évvel.
Különösen úgy hogy nyugdíjas az összes.

Fel nem foghatom mi ebben a jogállamiság elleni erőszak !?

Az Ex-komcsi bírók képviselik a ballib marhák szerint a jogállamot egyes egyedül, és a 60 év alatti bírók diktatúra pártiak ?

Noormálisak ?

Etniez 2018.05.16. 08:20:56

Hogyan támogatná? Csak nem csukatja le a vejét, apját, rokonait, barátait?
Jó ember ez.

zassz 2018.05.16. 08:23:18

@FCUK22: Nézz utána jobban! Az ügyészségen kívül a bűncselekmény természetes személy sértettjének is van vádemelési joga, ha a nagytudású ügyészség szerint nem követtek el a sérelmére bűncselekményt, míg a sértett szerint igen. Ezt hívják pótmagánvádnak. Nem összekeveredő a magánindítványra üldözendő bűncselekményekkel, ahol a jogalkotó a sértett kívánalmára bízza, hogy él-e magánindítvánnyal, amiből a magánvádas eljárások vannak. Tehát itt a két esetkör, amikor nincs az ügyészségnek "vádemelési monopóliuma".
Sokszor leírtam már, hogy 2010-ben a jó kormánypárt egyik első dolga volt, hogy korlátozta az ügyészségi (főképpen nyomozást megszüntető, vagy feljelentést elutasító) határozatai ellen korábban biztosított panaszjogot: Most csak akkor van, ha a feljelentő egyben sértett is. Tehát míg egy pofon esetében van sértett, addig egy hűtlen kezelés (közpénzek ellopása) esetén nincs természetes személy sértett, így KIZÁRÓLAG az ügyészség kénye-kedve ami eldönti, bíróságra viszik-e az ügyet. 8 év tapasztalata alapján kimondható, hogy NEM.

Etniez 2018.05.16. 08:26:29

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Nem, semmi ilyesmire nem adtak felhatalmazást, mivel a Fidesznek nincs programja. Ha lett volna prograpmja, és abban szerepelt volna, akkor adtak volna felhatalmazást.
Jelenleg egy biankó csekket adtak, de mivel a magyar EU-barát, Viktornak annyi, ha kivezeti a népet, rágyújtják majd a felcsúti stadionját.

@Ballib vagyok rettegek: Szóval az exkomcsi bírók ballib ítéleteket hoznak. Értem.

:D

Nem vagy valami okos fiú.

axolotl77 2018.05.16. 08:30:26

Talán az ilyen hozzáállás miatt is van, hogy a demokrácia-indexünk ennyire szégyenteljes:
en.wikipedia.org/wiki/Democracy_Index
Végül is CSAK olyan országok előznek meg, mint Kolumbia, Lesotho, Ghána, Suriname, Panama, Fülöp-szk. Nem baj! Még épp előzzük Tunéziát, Malajziát és Mongóliát.

citrix 2018.05.16. 08:35:14

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Speciel baseball sapkát viselek és nem pörge kalapot. A fene a hanyatló, rothadó nyugatot már megint... Azt hol olvastad miszerint a választók (a szavazásra jogosultak 1/3-a) az EU-ból kilépésre adtak felhatalmazást bárkinek is?! Ha elfelejtetted volna, segítek felidézni: népszavazással és nem kormányhatározattal lépett be az ország az EU-ba. A kilépést ha azt szeretnéd is, nem döntheti el Orbán a kedve szerint. Nincs rá jogosultsága és nem is lesz. Kilépés esetén számolni kell a teljes elszigetelődéssel, a szabad utazás és tartózkodási hely és munkavállalási lehetőség megszűnésével, mindenre vám kerülne. Ez volt a szocializmusban és a kutyának se hiányzik az a rendszer. Miért is jó a pártállam, mit szeretsz egy autokráciában az rejtély. Másrészt a fidesz járna a legrosszabbul, vajon honnan nyúlnának le ennyi pénzt a haverok részére? Álmodozz csak a kilépésről, ennyire még Orbán se hülye.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.16. 09:14:18

@Etniez: Nem a szanaszet bukott lipsiktol fogjuk megkerdezni, mi a programunk.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.16. 09:16:32

@citrix: Ugy hangoljuk a kozvelemenyt ahogy akarjuk.

Mondjuk erre mar az EU is rajott meg a Neppart is azert konyorognek Orbannak hogy ne lepjen ki az EUbol meg a Neppartbol.

FCUK22 2018.05.16. 09:22:50

@zassz: büntetőügyben az állam monopóliuma a vádemelés. Amiről te írsz, a pótmagánvád, egyéni sértettre vonatkozik, természetes személyt ért esetre. Ez azonban a bejegyzesnek nem témája, nem tartozik ide. Te miért olvasol, ha nem értesz???

Peetee 2018.05.16. 09:32:38

Tovább folytatódik az orbitális méretű közpénz - tolvajlás. Négyzetre emelték a szocik mutyizását, pedig elszámoltatást ígért a Fidesz...

antiinternáci 2018.05.16. 09:33:58

Amíg az internácik vannak hatalmon az EU-ban, semmiféle nemzetek feletti szervezetbe sem kell belépni. Látjuk a bolsevista hazugság és gyűlöletkampányokat Magyarország ellen, látjuk a szélsőseges Európa-ellenes akcióik sorozatát.
Az ügyészség is csak arra,lenne nekik jó, hogy koncepciós eljárásokat indítsanak az ellenállás résztvevőivel szemben.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.05.16. 09:39:05

@antiinternáci: Azt b*szhatjak.

Semmilyen ugyeszsegbe nem lepunk be, amit nem Polt Peter vezet. Ha Polt lesz a fonoke a zeuropai ugyeszsegnek akkor meggondoljuk. O talan-talan felszamolhatna a brutalis brusszeli koRUPciot

zassz 2018.05.16. 09:51:44

@FCUK22: Ne haragudj hogy visszakérdezek, mivel szerinted nem értem, amit leírtál. De te azt írtad, hogy "vádemelési monopóliuma AZ ügyészségnek van".
Erre írtam, hogy ez nem teljesen igaz, majd ki is fejtettem, miért nem.

Viszont akkor már csak megkérdezem, szerinted mi a "büntetőügy"?
Válaszodból ítélve tehát ha Kovács Marika sérelmére szexuális erőszakot követ el Jóska Pista, akkor az nem "büntetőügy" ?
Ha az utcán megvernek és elveszik az értékeidet a te logikád szerint az sem lehet "büntetőügy", hiszen te CSAK "egyéni sértett" vagy, hogy téged idézzelek.

Veled szemben azonban a Btk. általános része kissé máshogy definiálja:
" 4. § (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha e törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli.
(2) Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti."

Olvasd figyelmesen: "...amely mások személyét vagy jogait,....sérti vagy veszélyezteti"

Egyébként meg lehet, hogy a "bejegyzésnek nem témája", de ha hiszed, ha nem, leírtál egy pontatlanságot, amit én balga lélek, minden rosszindulat nélkül pontosítottam. Mert tudod, elolvastam, amit írtál és értettem, hogy pontatlanul fogalmaztál, s minő bátorság, 27 év büntetőjogászi tapasztalattal, pontosítani mertem. És szerinted olvasok, de nem értek. Nem azért, mert azt csinálom, amit és elég régóta, hanem mert úgy tűnik, szövegértelmezve bejegyzésedet nehezen juthat bárki más arra következtetésre - nyilván rajtad kívül- hogy nem értettem, mit is írtál.

Tehát a vádemelés nem ügyészségi monopólium, a büntetőügy az, amikor valaki (természetes, vagy jogi személy) sérelmére elkövettek bűncselekményt, és emiatt büntetőeljárás indul. Ennél egyszerűbben nem lehet ezt leírni.
Őrülök, ha segíthettem.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.16. 09:53:14

@Etniez:

Egyrészt igen. A kommunista diktatúrát fenntartó bírók, azok segítenek Gyurcsányéknak, Hagyónak és a többi MSZP-s tolvajnak a büntetlenség vagy enyhe büntetés elérésben.
Hisz Gyurcsány, Medgyessy is besúgó volt Horn pufajkás pl, és az MSZP-nél megvan az összes ügynök bíró aktája (amit Kunczéék kitakarítottak) azaz zsarolhatóak.

Másrészt ezek nyugdíjasok, azaz mehetnek isten hírével.

Harmadrészt, meg a 60 év alattiak ugyanúgy felesküdtek a jogállamra.
Azaz a nyugdíjasok kirúgása és a jogállamozás összekeverése óriási baromság.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.16. 09:57:12

@axolotl77:

Hát igen.. Ez már csak egy ilyen műfaj. Soros szervezetei amit csak mérni bírnak, ott a szocik alatt soha nincs gond, a Fidesz kormány alatt meg furamód minduntalan romlunk.

Olyan frankó demokrácia indexünk volt, a beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ellenzékieket verető, ellenzéki médiát hírből se ismerő, Gyurcsány alatt, hogy csodájára jártak.

Mostmeg hogy beengedik beavatáskor is az egyházi méltóságokat köpködő csürhét nagyon leromlottunk.

Soros tudja miért.

FCUK22 2018.05.16. 10:00:44

@zassz: az ügyészség büntetőügyekben vádmonopóliummal rendelkezik.

az, hogy bizonyos ügyekben a törvény lehetővé teszi, hogy amennyiben ezzel a monopóliummal az ügyészség nem kíván élni, magánszemély is vádló lehessen, nem változtatja meg a monopólium létét és tényét, mindössze egy lehetőséget biztosít.

szerintem te nem érted az egész rendszert, de se időm, se kedvem előadást tartani róla. itt a kérdés, csak hogy segítsek egy kicsit, az, hogy erről a monopóliumról az állam le akar-e mondani más javára is, mint a jelenlegi szabályozás, a válasz pedig egyértelműen nem.

pláne egy olyan szervezet javára, amelynek sem jogi alapja nincs egyelőre, se maga a szervezet nem létezik.

2018.05.16. 10:02:59

@zassz:

Mennyi blogolási tapasztalattal rendelkezel?
Ezt csak azért kérdem, mert nem árt felismerni a trollt (pl fcuck22) és aztán lehetőleg nem lemenni szintjére, mert ott esélyed sincs. :)

zassz 2018.05.16. 10:09:38

@FCUK22: Semmi baj, ha szerinted "nem értem az egész rendszert". Korábbi munkáltatóm szerint (Katonai Ügyészség) nem volt gond az értelmezéseimmel, jelenleg 20 éve ügyvédként sem veszítettem sem pert, sem ügyfelet azért, mert "nem értettem a rendszert" Te meg, ha nem kívánom neked, de esetleg bekerülsz a "büntetőügy" fogaskerekei közé, legfeljebb nem engem kérsz fel a védelmedre :) a "monopólium" fogalmára meg esetleg javaslom a magyar értelmező kéziszótárt.
Azért ha egyszer enne időd és kedved szívesen tanulnék tőled, főképpen büntetőjogot....

chrisred 2018.05.16. 10:12:16

@FCUK22: Az ilyen állami monopóliumok az uniós csatlakozásunkkal a jogforrási hierarchia miatt relatívvá és feltételessé váltak, akkor érvényesülnek, ha nem ütköznek az uniós jogrendbe. Lásd az Európai Bíróság joghatóságát.

zassz 2018.05.16. 10:21:35

@MikeBoy: Köszönöm a figyelemeztetést!
Lehet, hogy troll, én nem megyek bizonyos szint alá, remélem. Tudok én is folyamatosan megalázó kijelentéseket tenni, de úgy gondolom, nem a komment-szféra az, ahol ezt kell tennem. Nem tud egy dolgot, vagy csak részben, esetleg rosszul, én meg leírom, hogyan is van valójában. Ha nem tetszik, akkor nem... A magam részéről sohasem zavart, ha tévedéseimben kijavítottak, lehet, hogy mást meg igen. Ha megnézed bármelyik régebbi hozzászólásomat, szinte mindig szakmai kérdésekben szólok hozzá (mármint abban, ami az én szakmám). Van aki elfogadja, van aki nem, én attól nem alszom rosszabbul, ha engem kiállt ki szakmai kérdésben hülyének az, akinek a hozzászólásából látható, hogy nem szakmabeli. Lelke rajta, biztos ő tudja jobban, kioktatásomtól vélhetően jobban is alszik, elégedettebb lesz az életével. Megalázni felkészületlen, hozzá nem értő, vagy szándékosan hülyeségeket leíró ügyészeket, rendőröket, néha bírókat szoktam, de ez meg a munkám része. Nem érzem szükségét annak, hogy laikusokkal szemben is ugyanezt tegyem. FUCK 22 pedig lelkes, szorgalmas, s ha jó napja lesz, talán még tanítani is fog :)))

2018.05.16. 10:26:27

@zassz:

Egy troll nem foglalkozik sem szakmaisággal, sem azzal, hogy tanuljon, sem azzal, hogy tanítson, stb.
Neki más meghatározott célja van és ennek rendeli alá a kommunikációját.

Benoke2 2018.05.16. 10:36:28

@Ballib vagyok rettegek:
Diktatúra fenntartók? Oké akkor minden ex komcsit rúgjunk ki. Kezdjük a fidesz vezetőségével Magával a viktátorral. Aki még Soros bérenc is mert az ő pénzén tanult, sőt a fideszt is támogatta maga GYuri bácsi hogy meg tudjanak alakulni. Ja hogy fájdalmas az igazság.
Megírják neked a párt központban miket válaszolj vagy saját hülyeségből nyomod?

zassz 2018.05.16. 10:41:29

@MikeBoy: Tudom, láttam már néhányat. Engem egy pontig azért szórakoztat, ha szakmai érveket kell összevetni a nem szakmai, "izomból jövő" hozzászólásokkal. Aztán megunom és nem érdekel tovább. FUCK22 (nem elírtam) látszólag értelmesen fogalmaz, csak ha hibás a premissza, nem lesz jó a paradigma. Engem - eddig- szórakoztat a jóember. Látom, azért mások is reagáltak rá igen komoly szakmai érvekkel, de lehet, hogy tényleg nem meggyőzhető. Viszont számomra vicces. Lelki szemeim előtt feldereng egy meg nem értett, gondolatai szerint munkájában, esetleg magánéletében is alulértékelt, emiatt frusztrált keyboard-lovag képe. S ahogyan a választási videóban Gábor, úgy ő is szavazott arra, hogy nekem mi a jó. Csak sajnálni tudom az ilyeneket. Persze lehet, hogy ő más, de nekem ez jött le, nyilván tévedhetek...

FCUK22 2018.05.16. 10:58:15

@chrisred: az állam vádmonopóliuma megmaradt.

@zassz: leírni én is le tudok 100 év jogászkodást, és? ott buksz meg, hogy a pótmagánvádló csak akkor léphet be és csakis akkor, amennyiben az állami vádhatóság nem emel vádat. magyarán lemond a monopóliumáról, és ezt csak a törvény által meghatározott esetekben követheti pótmagtánvádló belépése.

ne haragudj, de nem tudlak komoylan venni.

antiinternáci 2018.05.16. 11:04:17

@Benoke2:

Magad is tudod, hogy butaságokat írsz, de azért csak csinálod, mert valami rejtélyes oknál fogva azt hiszed, vicces.
(De hát ugye az internacionalisták kicsit egyszerűek, szóval az is lehet az oka...)

A baj azzal van, aki még MA is internáciskodik, már pedig Orbán nem.
A baj azzal van, aki MA Magyarország ellen van, márpedig az egykori MSZMP/KISZ tagok közül sokan nem. Ugyanis nem mindenki Gyurcsány Apró Vadai... Sőt, szerencsére a nagy többség nem az, a választásokon 94% szavazott Gyurcsányék ellen, 90% az MSZP ellen, és valami 99% Juhász kábszerészék ellen, hogy csak a legszörnyűbb lehetőségeket említsem. (Mert ugye, a logikátok azt mondja, azt a baromságot nyomja a köpködő népség a Parlamentnél, hogy aki nem szavazott x pártra, az ellene szavazott...)

axolotl77 2018.05.16. 11:11:55

Gondolhattam volna, hogy csakis egy Soros-bérenc, nemzetidegen, népnyúzó oldal lehet ez a The economist, ha kishazánkat kedvezőtlen színben tünteti fel. Kár, hogy a világ vezető államai mind elismerik ezen index létjogosultságát.
Egyébként való igaz: 11 év alatt a 7,53-as pontszámot küzdöttük le 6,64-re.
Igen, vertek a rendőrök 2006-ban ártatlan embereket is. (Mint ahogy vertek rendőröket is a "hazafiak". ) Csak akkor miért nem ítélték el? Én sem akarom védeni ám.

Benoke2 2018.05.16. 12:00:32

@antiinternáci: A viktátorod pont de ilyen exkomcsi aki elhiszi magáról hogy ő a megmentő, de majd a gyereked sokat tanulhat az igazságos tetteiről a suliban... Bár a fele sem lesz igaz. Meg eheti a moslékot amit a haverok cégei főznek de a disznók sem eszik meg. Magyarország ellen van, minden tette ezt bizonyítja, a gőgje, hülyének meg mindennek elmondják akik nem értenek egyet, ez még a most felkapott 10 parancsolatnak is ellent mond... Ha meg elkezd valaki komcsizni nehogy kitaláljuk már hogy ez a komcsi jó az meg nem... Hirtelen tegyünk különbséget jó poén volt. Nem nem teszünk ha sablont huzigálnak mindenkire akkor nincs kivétel és Pont. Attól hogy a párt központban diktálják hogy az előző rendszer hibáit hozd fel érvnek ez igen kevés. Senki sehol nem mondta hogy az kell vissza, meg Gyurcsányoztok itt egyszerre ami vicces. Miközben azért védik a seggét nehogy 2006 miatt elkapják. Szánalmas. Szavazás jajj és vajh mért utasították el a bejelentések szinte 100% -at? Mi baj lett volna ha megvizsgálják? A szavazás csalás volt és pont. Az hogy jogilag mit találnak ki maguknak az a kutyát nem érdekli. Ja meg elő van írva a közalkalmazottaknak hogy kire szavazzanak és küldjenek fényképet, állami hivatalokban a felső vezetők teljes háztartási költségeit elszámolgatják a hivatallal. Amúgy minden rendben :D Sőt még szeretni is kötelező lesz a következő választásokon a vityát. Hozzád is felszerelnek szeretés mérőt és ha nem elég jó kevesebb erzsi jut majd :) Az hogy ki hogy értelmezi a választásokat számszakilag meg nyilván egy dolog mert minden nézőpont kérdése. Viszont makacs dolgok a számok. Ha valami 49% az felénk a matekból eddig úgy tudtuk hogy nem a 100% 2/3 része. Bár lehet az új matek könyvekben már így lesz. Nem azt mondta senki hogy az előző rendszerek jobbak voltak hanem hogy a mostani sokkal sz@rabb. Gátlástalanok. Jönnek itt a megvédjük az Országot az EU tól, aztán még is kinyalják az EU ból érkező multik hátsóját hogy éhbéren dolgoztassák az embereket és még büszkék is magukra. EU ellen papolnak, de ezek a cégek az EU miatt jöttek. Ha védővámot kell fizetni ezek csomagolnak, és az összeszerelő üzemet odéb tolják... Pont ellenkezőleg cselekednek mint amit mondanak... Nem véletlenül egyedüliként nem támogatják a korrupciós ügyek felderítését, véletlenül csak nálunk nem lehet nyilvánosságra hozni az OLAF jelentést. Minő meglepő... Mindez csak a mi érdekünk, de sikerült első helyet elérnünk a korrupciós rangsorban. Állami cégekhez is csak úgy juthat be külső cég ha jattol a vezetőnek. Segítek nem a pénz miatt mennek külföldre az emberek hanem a jelenlegi helyzet miatt. Biztos véletlen hogy a fiatalok 80% külföldön képzeli el az életét. Igen ők is mind hülyék. A Juhász épp pert nyert 5 misit fizetnek neki mert kiderült a birodalmi média megint hazudott csak hogy tisztában legyünk a tényekkel. Úgyhogy vigyáznék a számra a helyedben.

zassz 2018.05.16. 12:35:42

@FCUK22: Nem haragszom, láthatóan nem akarod érteni amit írtam, te Gizikéről beszél, miközben a gőzekét próbálod meg definiálni. de ha ettől érzed magad jobban, sok sikert hozzá :)

antiinternáci 2018.05.16. 13:00:48

@Benoke2:

Neked ez a véleményed, legyél boldog vele.

Azt minden esetre úgy látom, hogy az igazi korrupció a brüsszeli bolsevisták körében van. De még inkább azon rejtőzködő pártszolgálatosok körében van, akik pénzt kapnak az alávaló eszmék terjeszesztéséért. És nem csak közvetlenül pénzt, hanem kapcsolatokat, kitüntetéseket, ösztöndíjakat, szerepekt, előadókörútakat, és ezer más módon korrumpálódnak. Mert nagy részüknél nem arról van szó, hogy eleve "nagy" emberek, akik történetesen szélsőségesek, hanem azért lettek "nagy", "kiváló", stb... mert az internacik által megszállt sajtó, média ezt ismételgeti addig, amíg végül már mindenki evidensnek tekinti.
No, ez a korrupció, amikor a "kiváló író" internáci gazságokat fröcsög, cserébe pedig ő a "kiváló író" a bolsevista médiában. Kiadják a könyvét nyugaton, jó pénzt fizetve neki, vagy "meghívják" felolvasó körútra Amerikába, minden költség+honorárium fizetve, stb..
Mások más módon korrumpálódnak, szerepet, ösztöndíjat, stb... érnek el, és "csak" internáciskodni kell cserébe...

antiinternáci 2018.05.16. 13:12:45

@Benoke2:

Még annyit, hogy Gyurcsányt nem adjuk.
Ragaszkodunk hozzá, óriási szerepe volt a kétharmad megteremtésében. Kell nekünk a négyötöd eléréséhez. Ahogy Juhász-kábszerész, a valaha emberarcú boksevistaként eladni próbált Niedermüller, a Tasz, a Helsinki, stb...
Minél inkább hazudoznak, gyűlölködnek, annál több ember érti meg az a borzalmat, amit ezek nekünk szánnak. Szóval, ezek a nemzeti érdek hatékony védelmezői.
Igaz, olyanok, mint Columbus, aki Indiába indult, aztán Amerikában kötött ki. Na ilyenek a mi bolsevistáink is, akik minden erővel ártani, rombolni akarnak, aztán végül konteaproduktív módon, lényegében hadznot hajtanak.

Lehet, hogy Piszkos Fred reinkarnációi... Tulajdonképpen hasznot akarnak hajtani az országnak, ezért úgy tesznek, mint aki tiszta szívéből gyűlöli, és ezzel érik el, hogy mindenki más szeresse...

Benoke2 2018.05.16. 15:12:46

@antiinternáci: Azzal akarod felmenteni a fideszt hogy de a többiek is lopnak? Ezt ugye most nem komoly? A gyereked ha azzal jön haza a suliból hogy karót kapott egy dolgozatra de azzal védekezik hogy de a többiek is akkor megdicséred? :D Juhász mint írtam pert nyert mert mint kiderült nem igaz semmi sem amit a birodalmi média nyom. Még szépen tejelnek is neki. Tekintve hogy egyedül a fidesz média birodalma hazudozik és gyűlölködik így az egész hozzászólólásod mellé ment. Olyan alapokra akarod építeni az egészet ami nincs. Ha az ártás ha firtatta a viktátorod pénzügyeit, szerintem kapd elő az értelmező kézi szótárat. Mert a szavak jelentése amiket kitalálsz az nem létezik. Mint mondottam a Fidesz ex komcsi banda egytől egyig szóval így intézzük ha sablonosítunk. Mindenesetre látszik hogy el sem olvasod amire válaszolsz csak nyomod a süket dumát mert ezért jön az erzsi, csak mintha egy templomi hitvallás mantráját nyomnád. Ha sokat mondogatod még elhiszik neked? :D Tudod évezredes tény hogy minél többet szorítasz annál kevesebbet fogsz... Tudom majd ezt is megreformálják Orbánék... :D

antiinternáci 2018.05.16. 15:25:05

@Benoke2:

Nem értelmezhető amit írsz, szóval nem válaszolok.

Benoke2 2018.05.18. 10:08:58

@antiinternáci: Van hogy fáj az igazság :)

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.18. 13:47:42

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Még kilép egy-két nagy befizető, oszt akik maradnak, azok szaladhatnak meztelen hátsóval amerre teccik. Vagy a nagyok kirúgdalják a kicsiket, és ugyan ott lesznek. Mi is mehetünk nyugatra, vagy keletre, de ilyet már próbáltunk, és eddig csak a nyugat felé menetel hozott hasznot.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.18. 14:01:34

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Hol, mikor, ki? Mert én nem hallottam semmi féle néppárti könyörgésről, arról viszont inkább, hogy a néppárt rúgja ki a fideszt, ha nem húzta visszább magát.
süti beállítások módosítása