B1 blogcsalád



Orbán újra miniszterelnök. Mutatjuk, mire számíthatunk az újabb 4 évben

2018. május 10. - ashwood

000_par8124710_focuspoint_926x504.jpgKonszolidáció? Ugyan, kérem! Ez a szó nem szerepel Orbán Viktor szótárában. Viszont rengeteg kifejezést találni a "harc" szó környékén. A permanens háború most sem szakad meg, sőt, ha lehet, a helyzet tovább fokozódik.

Amit már most biztosan tudunk Orbán legújabb országlásáról:

– marad az intenzív háború a nem létező migránsok ellen,

– ennek jegyében már a jövő héten alkotmány-módosítás jön,

– és megszavazzák az eddig ismeretlen szigorítást tartalmazó, civil ellenes törvénycsomagot.

Ezeket a lépéseket sokféleképpen lehet leírni, de a konszolidáció kifejezés bizonyosan nem illik ide.

Amit még tudunk:

– jogállamokban szokatlanul egy tábornok áll majd a honvédelmi minisztérium élén (gyengébbek kedvéért: a hadsereget eddig is katonák vezették, a minisztérium, mint politikai szervezet általában a civil és politikai kontrollt jelentette egy nagy létszámú, fegyveres testület felett),

– egy hírszerző kerül a hadsereg élére,

– a belügyminiszterből miniszterelnök-helyettes lesz,

– Orbán saját titkosszolgálatot szervez kizárólag saját irányítása alá.

A kormányzati struktúra ilyen jellegű átalakítása ésszerűen működő államokban egyet jelentene egy közeledő háborúra való felkészüléssel. Szerencsére Magyarországot és Orbán országlását nem lehet ésszerűnek nevezni, így nem is tartunk attól, hogy hamarosan tényleges fegyveres konfliktusba keveredne az ország. A verbális háborút azonban simán meg lehet fejelni némi kurucos kardcsörtetéssel - mi sem áll közelebb Orbánhoz, mint ez a mentalitás.

A csak sejthető, de a jelek elég beszédesek:

– a következő egy-másfél évben a kormány lényegében ellehetetlenítí a független bíróságokat – erre utal, hogy a választás után személyesen Orbán ment neki hazug indokokkal a Kúriának, a csahos propaganda pedig azóta lépten-nyomon ekézi a bírói testületeket.

– A renitens Budapestet megregulázzák: teljesen kiüresítik, esetleg meg is szüntetik a kerültei polgármesteri posztokat, de ha a jövőre esedékes önkormányzati választáson a fővárosiak nem általlanának rosszul szavazni, úgy a város teljes önigazgatását felszámolná egy, Orbán alá tartozó "Budapest-minisztérium".

– A sajtó végleges megregulázása az előző ciklusban felröppent, kötelező újságírói kamarai tagság bevezetésével.

– Mészáros Lőrinc további és töretlen gazdagodása.

– A jól bejáratott udvari beszállítók további kitömése adó- és uniós milliárdokkal.

Orbán újból és újból meghirdeti a "demográfiai fordulatot", amelyhez a KSH majd szolgai módon szállítja is a kormánypropagandának megfelelő statisztikákat. Ennek ellenére pontosan látszik: ezen a fronton, amely pedig valóban az egyik legfontosabb lenne az ország számára, borítékolható a csúfos kudarc. Ezt elleplezendő pedig újabb és újabb ellenségek bukkannak majd fel a határon, nyugati és déli irányból egyformán. Keletről azonban - ebben biztosak lehetünk – senki nem fenekedik majd ellenünk. Sőt!

Amiben szintén biztosak lehetünk: a mérhetetlen vagyon, az összelopott százmilliárdok utat törnek maguknak. Nincs már elég anyós, nagymama és nagybácsi, akire rá lehet írni a saját vagyont, vagy akiről még nem hazudták, hogy kölcsön adott a politikusnak. A következő ciklusban egyre-másra bukkannak majd föl az igazolhatatlan vagyonok, az egyre átlátszóbb mesék, amelyekkel a közvélemény előtt meg lehet bukni – az ügyészség azonban továbbra is lelkesen falaz majd a tolvajoknak.

És semmi sem árulkodik jobban a halmai dölyfről, mint amit Orbán beiktatási beszédében mondott: "A lehető legnagyobb szabadságot akarom biztosítani az embereknek." A szavakon túli valóságban pedig a fél magyar sajtót Kövér László kitiltotta a parlamentből, az ellenzék pedig meg sem szólalhat a miniszterelnöki szöveg után. Hát ilyen Orbán "legnagyobb szabadsága": aki nem tetszik, az csöndben maradhat, különben...

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9513904426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aquaticus 2018.05.10. 17:19:49

Ha jól értelmezem a leírtakat, Orbán várható bukása nagyon közel van... Már megint.....

LKerekes 2018.05.10. 18:40:29

Álitólag már meg is bukott, mert több ellenzéki nem vett rész a beiktatásán, sőt nemmel is szavaztak néhányan. Meghát nincs is kétharmada. Meghát az emberek többsége (4/5 ! ) ellene szavazott, de 4 millió szavazatot meghamisítottak. Ja, és 2 millió ukrán szavazott feketén, éjszaka, helikopterről.
Fura ez az ellenzék. Önmagát ámítja minden ostobasággal és élvezi!

F1 L M 2018.05.10. 18:53:03

Még szerencse hogy egy tábornok vezeti a honvédelmi minisztériumot, nem valami puha pöcsű libsi.

FCUK22 2018.05.10. 19:15:54

ennyi hülyeséget hogy tudtatok összeszedni, b1? és még ha csak hülyeségek lennének, de szándékos csúsztatások és hazugságok vannak az írásban. értem én, hogy cél a következő 2/3, de ez a színvonal már a 4/5 felé tol inkább:D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.10. 19:17:14

@F1 L M: "Még szerencse hogy egy tábornok vezeti a honvédelmi minisztériumot"

Hát téged se az eszedért fog elrabolni Soros György fideszmumus. :))

Egy totál kívülálló hogy tudná a honvédség érdekeit érvényesíteni a fidesz kormányban??? Parancsot kap, végrehajtja, oszt jónapot. Egy aktakukacnál is rosszabb.

Ahogy a Bolond Kásler se fogja tudni képviselni az oktatás érdekeit. Meg nem is akarja. Tovább csúszunk lefele.

aquaticus 2018.05.10. 19:29:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem hiszem, hogy ennél jobban le tudtok csúszni, bár a ballibek mindig képesek meglepetést okozni...

szárny 2018.05.10. 20:06:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
1. Érdekelne - még így utólag is, egye fene - az ellenzék programja az általad említett honvédelem és oktatás területén. Mert én abból egy szót sem hallottam a kampányban. Csak hogy ZORBÁNCHÖRRRHÖRRRHÖRRR.
2. Orbánnak és pártjainak kétharmada van. Már harmadszor. És ezúttal rekordszámú részvevővel. Vagyis rád például már harmadszor jut két olyan magyar szavazó (minimum), akinek pontosan ellenkező a véleménye, mint neked.
3. Mire is téped itt akkor a pofádat?

F1 L M 2018.05.11. 00:00:52

Itt tényleg hazudnak. Nem is tábornok hanem vezérezredes.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Egy totál kívülálló hogy tudná a honvédség érdekeit érvényesíteni a fidesz kormányban???"

Téged meg aztán senki nem fog az eszedért elrabolni. :-)))

Egy vezérezredes, aki nyolc éve a Honvéd Vezérkar főnöke, már mért is lenne kívülálló????? :-O Nem hiszem hogy csak aktákat fog tologatni. Arra ott lesznek a titkárok. Javaslatokat fog tenni a miniszterelnöknek, elvégre mégis ő a szakértő. Persze minden döntés előtt megbeszélés az aktuális problémáról amire Orbán rábólint vagy nem. Ha nem akkor majd győzködik, majd ha meggyőzték akkor beadják a javaslatot a parlamentbe. Lezajlik a kötelező vita az ellenzékkel, majd megszavazzák. Azután Áder visszaküldi ha nem tetszik neki, másodjára meg kénytelen lesz aláírni. Ez így működik. Nem az Orbán hozza egy személyben a döntéseket ahogy ti azt elképzelitek a kis bugyuta libsi fejecskétekben.

LKerekes 2018.05.11. 04:24:06

@F1 L M:
A vezérezredes nem a tábornoki kar tagja? A tábornok megnevezés több rangfokozatot tartalmaz.

LKerekes 2018.05.11. 04:26:09

Szánalmas vergődő cikk. Én azt tényleg nem értem, hogy ha állandóan hazudnak és még el is hiszik a saját hazugságaikat ( szinte csak ők, más nem! ), akkor abból hogy lenne választási győzelem Orbán ellen.?

kommentes nikk 2018.05.11. 10:36:37

Nem tudom mit fanyalogtok, ez a B1 blog olyan magas színvonalú, tárgyilagos, és igazmondó, hogy az index az érdemeiért minden nap főoldalra rakja, akár többször is! Ha nem lenne hiteles, igazmondó és tárgyilagos, miképpen kerülhetne minden nap főoldalra? Kapjatok már a fejetekhez!

whale 2018.05.11. 10:37:08

@F1 L M: Jól van tápos, látom te se voltál katona!:DDD A vezérezredes a magyar honvédségben elérhető legmagasabb TÁBORNOKI rendfokozat. :)))

whale 2018.05.11. 10:38:44

@LKerekes: HA valaki folyamatosan hazudik, akkor az pont a geci és bandája.
"NE azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek" ha még emléxel...
Az agyhalottak meg zabálják, mint a mannát.

whale 2018.05.11. 10:40:28

@LKerekes: Kásler gyakorló elmebeteg. És rá lesznek bízva a zemberek (oktatás és egészségügy). Innen látszik , hogy a gecit mennyire érdekeljük...

kalapácstollú 2018.05.11. 10:45:16

@F1 L M: Azt kell mondanom, hogy valóban ésszerűtlennek tűnik, hogy szakemebert politikusi posztra (miniszter) helyeznek. Ez igaz mind az emmire, mind a hm-ra nézve.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2018.05.11. 10:47:36

Eddig sikerült olvasnom:
"marad az intenzív háború a nem létező migránsok ellen"

Vazze, milyen nem létező migránsok??????? naponta jönnek több tízezren. Ha pontosan szeretnél fogalmazni, akkor ezt kéne írnod:

"marad az intenzív háború a Magyarországon nem létező migránsok ellen" És azért nem léteznek, mert nem engedjük be őket. Ez kb. olyan, mintha meg akarná valaki szüntetni a rendőrséget, mert nagyon kevés tolvaj van. Amíg harcolsz ellenük, akkig persze hogy kevés van.

kalapácstollú 2018.05.11. 10:49:44

@whale: off Hadseregtábornok már nincs? Czinege után az kivezetésre került? on

whale 2018.05.11. 10:56:27

@fofilozofus: MAgyarországra SOHA, SENKI nem akart jönni. Migrációs szempontból TRANZITORSZÁG voltunk, vagyunk és leszünk is. A geci hazugsága abban áll, hogy úgy csinál, mintha 20 millió AIDS-es nigériai akarna betelepülni Mo-ra, amiről SOHA nem volt szó, még 2015-ben sem, amikor egyáltalán testközelből láthatott bárki "migránsokat".
A másik nagy geci hazugsága az, hogy tudatosan ÖSSZEMOSSA a migrációt a MENEKÜLTKÉRDÉSSEL (amiben egyébként meglepő módon konstruktív, csak éppen ezt nem köti az agyhalott fidszszavazók orrára)
Az egész történet arról szól, hogy rettegésben tartsa az agyhalottakat, hogy aztán hős megmentőjükként rá szavazzanak. Az itteni kommentek alapján -meg persze a választás alapján- ezt elég jól csinálja. Az a kár, hogy ilyen sötét országban élünk, ahol az agyhalottakkal be lehet kajáltatni bármilyen hazug geciséget...

Bitang Inas 2018.05.11. 11:00:40

így nem is tartunk attól, hogy hamarosan tényleges fegyveres konfliktusba keveredne az ország."
Ezért jó hogy nem ti vagytok a kormanyon. Értelmes ember örül ha a katonai potenciál növekedik es az országot megvedik.
A realitashoz való viszonyotokat jol jellemzi a nem létező migrans emlegetése.

okostojas007 (törölt) 2018.05.11. 11:01:14

@fofilozofus: azt csak szeretnéd, hogy ide jöjjenek, de ide bizony senki se akar jönni

Midnight Run 2018.05.11. 11:01:56

@LKerekes:
Én mondjuk azt is bukásnak gondolom, hogy ha a 40 év alattiak fele-harmada elhagyja az országot, mert rosszul érzi itt magát és alacsonynak tekinti a fizetését.

Nemcsak választáson lehet megbukni.

Bitang Inas 2018.05.11. 11:01:56

@whale: MAgyarországra SOHA, SENKI nem akart jönni."
Ezt te tényleg elhiszed?
Szánalom bmeg.

whale 2018.05.11. 11:02:08

@kalapácstollú: Az MN-ben volt, az MH-ban már nincs. DAndártábornok, vezérőrnagy, altábornagy, vezérezredes. Utána jönne a hadseregtábornok (tábornagy) és a hadseregek tábornoka (marsall), de ilyen itthon nincs. A marsallhoz ugye nem ártana egynél több hadsereg, nálunk egy sincs...:)

2018.05.11. 11:03:52

@whale: Neked honnan a kompetenciád, hogy ennyire jövőbelátóan meg tudod ítélni a tevékenységét?
Komolyan érdekel..hogyan megy ez a balosoknál, mert ők mindenről azonnal el tudják dönteni, hogy az rossz, az nem megfelelő, azt nem úgy kell. (Az pici probléma, hogy abban nem jeleskednek annyira, hogy azt is elmondják, akkor hogyan is kellene..)

whale 2018.05.11. 11:04:00

@Bitang Inas: 2015-ben itt voltak. Akartak maradni? Azért tüntettek a KEleti előtt? A saját szemednek hiszel, vagy a gecinek? NE fáradj a válasszal. KEttőnk közül nem én vagyok az agyhalott birka...

whale 2018.05.11. 11:06:20

@Womb Raider: NEm kell a jövőbe látnom. Elég, ha figyelmesen és ÉRTŐN megvizsgálom az eddigi nyilatkozatait, elképzelését a világról. Sötét középkor. Mit vársz egy ilyen embertől? Komolyan.

2018.05.11. 11:06:28

@whale: Amikor majd Svédország és Németország lezárja a határait, mert a bevándorlás mértéke meghalad egy kezelhető szintet, szerinted mindenki hazakullog szépen csendben, vagy lesznek új célországok?

lenörd hofstadter 2018.05.11. 11:07:22

@whale:

Te se nagyon. Anno a hadseregtábornok volt a vezérezredes felett a muszka módi szerint, amióta NATO van, papírforma szerint van még fölötte a hadseregtábornok és a marshall, csak ezt nálunk nem osztották még le. Nyugi, majd vitya megkapja amikor a felesége és a purdéi kapják a professzori címeket.

2018.05.11. 11:07:44

@whale: Honnan a kompetenciád, hogy képes vagy egy orvosprofesszor, leendő miniszter kvalitásait megítélni?

whale 2018.05.11. 11:10:29

@lenörd hofstadter: Olvastad, amit írtam, vagy csak írni tucc?:)

Midnight Run 2018.05.11. 11:11:18

Azt gondolom, Viktor nehezebb időszak előtt áll.

1) Gazdaságilag várhatóan rosszabb időszak jön magasabb nemzetközi kamatokkal, kisebb EU támogatással, alacsonyabb konjunktúrával.
2) Politikailag fontosabb lesz, hogy Orbánt kicsit sarokba szorítsák, a kétsebességes EU irányába mozdul az EU, ami a mi országunk további szélre tolását jelenti.
3) Belpolitikailag kaphat erősebb ellenfelet, főleg most, hogy az ellenzék teljesen lejáratta magát. Ehhez az is kellhet, hogy az USA-nak fontosabb legyen Magyarország és toljon ide egy kis lóvét. Persze Orbán elég okos gyerek, lehet, hogy ez magától is be fogja látni és a túlélés érdekében nem az oroszok s*** fogja nyalni.

2018.05.11. 11:11:57

@szárny:

Érdekelne, hogy mi a fityisz programja?
Mert erről a választások előtt és után sem nagyon hallani semmit.
Azt most ne idézd ide, amit a gazdi összeböfögött a Parlamentben, mert az nem program!
Szóval várom a válaszokat uraim!

whale 2018.05.11. 11:12:40

@Womb Raider: JA, értem. Szóval, te egy jövőben, MAJD, VALAMIKOR, TALÁN bekövetkező FIKTÍV forgatókönyv miatt rettegsz MOST és szavazod a gecit és bandáját a hatalomba! LOL Okos...:DDD

whale 2018.05.11. 11:15:10

@Womb Raider: Miniszter bármilyen hülyéből lehet ebben a rezsimben, akire viktátor rámutat, lásd Kósa Lala. Rossz hírem van. Attól, hogy valaki "orvosprofesszor" simán lehet hülye segg, mint azt Kásler mintázza hibátlanul...

2018.05.11. 11:16:05

@whale: Te ne beszélj fikcióról, mert még azelőtt mocskos paraszt stílusban minősítetted Káslert, mielőtt még bármit is tett volna, csak azért, mert nem a törpe minoritás jóváhagyó egyetértésével került pozícióba és nem ígért trezor-forradalmat a kórházakban.

Szóval lehet, én is próbálok a jövőbe tekinteni, de neked honnan a sziklaszilárd szakmai tudásod, ami alapján Káslert minősíted?

Midnight Run 2018.05.11. 11:17:48

Egyébként egy dolgot nem szabad elfelejteni. Lehet, hogy Viktorunk jól érti a magyar lélek ferdüléseit és érzelmileg jól rájátszik a magyarok torzulásaira, de ennél lényegesebb az anyagi helyzet.

Ha nem lesz pénze az illiberális demokráciáját üzemeltetni, megy a szemétdombra. Általában ezek a nagy nekilendülések globálisan azért halnak el, mert annyira rátelepülnek a gazdaságra, hogy a végén kicsinálják azt, megölik az innovációt, a tenniakarást. Na ez lehet az öreg vége is. Ha jól csinálja, persze maradhat 2030-ig, csak ehhez résen kell lennie.

whale 2018.05.11. 11:20:11

@Látens Inszinuáció: Program? Minek az? Olvasni úgyse tudnak az agyhalottak, még ha a betűket ismerik is véletlenül, (legalább az ABC felét). Két szó elég. MIGRÁNS! SOROS! Erre az összes antiszemita, xenofób magyar paraszt ugrik, mint gyöngytyúk a takonyra. Láttuk április 8-án. Viktor nagyon jól ismeri őket, ugyanis közülük való bugris ő is. Tudja, hogy mit zabálnak. EGy kis zsidózás, egy kis idegengyűlölet MINDIG bejön ebben az észak-balkáni koszfészekben. Demokrácia? Európa? Ezeknek? Ugyan már...

legyekura 2018.05.11. 11:20:30

Ez való igaz: Orbán háborúra készül! Csak nem kívülről érkező ellenség ellen, hanem a saját polgárai ellen!

2018.05.11. 11:21:35

@legyekura: Na.. a bölcs ellenzéki értelmiség újabb illusztációja...

Kong.Kinga 2018.05.11. 11:22:06

@szárny: szóval neked a fenti jövőkép megfelel?

2018.05.11. 11:22:26

@whale: Azé' egy kis magyarozás azé' mindig jó érzéssel tölt el, ugye?

petimegmondja 2018.05.11. 11:24:39

@aquaticus: @LKerekes:
Én csak azt nem értem, hogy ha 1) Neked a Fidesz a szimpatikus, 2) meg is nyertétek a választásokat, 3) olyan többségetek van, hogy azt csináltok, amit akartok, akkor miért fáj Neked, hogy egy - elvileg - törpe kisebbség mit gondol erről az egészről?! Még ha a választások előtt lennénk, akkor érteném, hogy nem akarod, hogy ezek befolyásolják a bizonytalanokat, de a jelenlegi helyzetben mi a f@sznak pörögsz egy láthatóan más véleményt képviselő fórumon. Talán, megengedhetnéd, hogy azt gondoljanak, amit akarnak és inkább egy, a veled egyívásúak véleményét képviselő fórumon is ekézhetnéd a másképp gondolkodókat! Tudod, van ez a lovagiasság nevű dolog... és a 21. században eltűrhető, hogy más vélemények is legyenek...

Kong.Kinga 2018.05.11. 11:24:49

@Midnight Run: "most, hogy az ellenzék teljesen lejáratta magát"

Büszke vagyok rá, hogy Óbuda belsejében sikerült elzavarni a Fideszes képviselőt!

Példa értékű! Éljen a lázadó Óbuda! (a 4-esben nem voltunk hajlandóak a DK-val kooperálni - de összességében V. Mihály ott is kevesebbet kapott mint a két legnagyobb)

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.05.11. 11:27:56

@Womb Raider: A megszólalási bizony hagynak kivánnivalót maguk után

whale 2018.05.11. 11:30:04

@Womb Raider: Mondjuk az olyan aranyköpései miatt, hogy a tízparancsolat betartása segít megelőzni halálos betegség 80%-át. Tényleg? Komolyan? Ennyi lenne az orvoslás a XXI. században? Ennél azért már kicsit többet tudunk, nem gondolod?:)) És itt azér felhívnám a figyelmedet, hogy a jó Kásler papa az elmúlt 28 ÉVET INTÉZMÉNYVEZETŐKÉNT töltötte, tehát GYÓGYÍTÓ TEVÉKENYSÉGET nem végzett, a tudása a 30 évvel ezelőttinek megfelelő, ami pont az onkológiában elég nagy baj, mivel az elmúlt 30 évebn elég komoly áttörések történtek, mind a diagnosztikában, mind a terápiában.
De neked teljesen mindegy, mivel ha viktor a szádba szarna, annak is tapsikolnál, szóval nem próbállak meggyőzni semmiről, értelmetlen. További jó vakhitet kívánok...

Kivlov 2018.05.11. 11:30:56

b*xátok meg, és azoktól a senkiktől mire számíthatunk, akik állítólag le akarják őt váltani és azt szeretnék, hogy a nép inkább rájuk szavazzon??? orbánozással sz*pni fogtok újra, de meg is érdemlitek.

"nem létező migráns" muhahahahahahaah, happy idiocc...

whale 2018.05.11. 11:33:23

@Kivlov: Hol? Mutass már egyet lécci, lécci, lécci!!! Rettegni professzionálisan tudtok, ügyes idomított pincsijei vagytok a gecinek, idiocc...

whale 2018.05.11. 11:37:12

@Womb Raider: Tévedsz. Szomorú vagyok, hogy ekkora a sötétség ebben az országban. Ennyire sikerült jutnunk önerőből 28 év alatt. Antiszemitizmus és idegengyűlölet. Ez a kettő mozgatja a honfitársaim nagy részét. MEg a bornírt baromságok szajkózása. Intellektuális teljesítmény nulla, de még a józan ész is hiányzik a többségből. Ez van. Szomorú.

retkeslaci 2018.05.11. 11:38:12

Mire lehet számítani a következő 4 évben?
Még több lopás.
Emelkedő ingatlanárak. Konjunktúra, emelkedő bérek, amik azért az ingatlanárak emelkedésének ütemét nem érik majd el. Lassuló kivándorlás, de azért még mindig vonzó lesz az osztrák és német bérszínvonal.
Brexit miatt hazatérők nem fognak lenyelni bizonyos magyarosch dolgokat, amik mások számára normálisnak tűnnek ma már.
Tömeges mecsetépítés, iszlamizáció elmarad.
Soros valószínűleg má nem éri meg ennek az Orbán-kormánynak a végét. Új ellenség kell helyette.

"jogállamokban szokatlanul egy tábornok áll majd a honvédelmi minisztérium élén" - Ez baromság. Ezek szerint az USA se jogállam, hisz egy nyugalmazott négycsillagos tengerészgyalogos tabornok a védelmi miniszter, akinek amúgy "Chaos" a hívójele.

"A renitens Budapestet megregulázzák: teljesen kiüresítik, esetleg meg is szüntetik a kerültei polgármesteri posztokat" - a kerületi polgármesterek, képviselőtestületek, helyi parkolási maffiák, közigazgatási herék és léhűtők felszámolása nem lenne rossz ötlet, ez egy pozitív lépés lenne. Budapestnek rákfenéje, hogy a kerületek önkormányzatai nem tudnak együttműködni. Legyen egy polgi, egy önkormányzat és egy képviselőtestület.

konrada 2018.05.11. 11:40:01

@legyekura: @Womb Raider:
Nem is rossz ötlet!

Úgye azt tudjuk, hogy kedd - zorbánbukás, csütörtök - államcsőd, szerda - EU kilépés (bár ezen még vita van, szerintem jobb rá a hétfő, akkor úgyis olyan világutálati nap van)
De pénteken tényleg miért is ne lehetne polgárháborús nap? Az úgyis olyan semmilyen volt eddig!
(... azzal lehetne felkészülni a szombati szokásos mega-tüntetésekre, ahol már most is szinte polgárháborús hangulat van, amilyen méla undorral néznek az ellenzék élcsapatának edves szavait elmondóira a rendőrök!)

retkeslaci 2018.05.11. 11:42:43

Az a kisebb baj, hogy egy vezérezredesből honvédelmi minisztert csinálnak, sőt ez egyáltalán nem baj. A nagyobb baj, hogy Rezsiszilárd honvédelmiminiszter-helyettes lesz. Az ő képességeivel, habitusával, intellektusával, végzettségével... Ha Benkőt leváltja Orbán, vagy távozik majd, akkor valószínűleg Rezsiszilárd lép majd a helyébe. Ez egy riasztó jövőkép.

felső határ nincs 2018.05.11. 11:43:03

@whale: idegengyulolet, antiszemitizmus persze

Franciaorszagban, Angliaban, Hollandiaban, Belgiumban naponta keselnek meg es dobalnak ki ablakon zsidokat. Franciaorszagbol koltoznek el a zsidok, tul sok az arab.

Mo-n ilyen emberemlekezet ota nem tortent, mirol beszelsz?

konrada 2018.05.11. 11:43:22

@Kong.Kinga:
...no így azért nehéz összehozni az összefogást, ha nincs kooperálás...
De érdekes megfogalmazás, ahogy a két legnagyobb kikapott a kisebbtől, az tetszik!,))

konrada 2018.05.11. 11:45:52

@whale:
...szvsz, ha kiváncsi vagy rájuk, menj ki a határra: ott láthatsz illegálisat is.
(Ha legálisra vagy kiváncsi, akkor elég a Nyugati környékén is körülnézni...;)

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 11:45:53

Én arra számítok, hogy a B1 blog ujabb 4 éven keresztül retteg, orbánbukást vizionál hetente, országhalált vizionál, néha kis éhséglázadást is felemleget, sajnálja szegény kisemmizett kisebbségieket, majd a végefelé ujra elkezd rinyálni, hogy orbán elcsalja a következő választást is mert az nem lehet, hogy még mindig nem a jóemeszpére szavaz a szavazók fele.

whale 2018.05.11. 11:46:28

@felső határ nincs: Háppedig erre szavazott az istenadta. Tudom, hogy leírva szembesülni vele kicsit kínos, ezért kel maszatolni rajta, de ha hajlandó lennél belegondolni, -amire nyilván nem vagy- erről szól a kormányzati kommunikáció ÉVEK óta. A hisztéria ott tart már, hogy RENDŐRT hívnak, ha "migránsank" gondolnak valakit az agyhalottak...

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 11:48:35

@kommentes nikk: "Ha nem lenne hiteles, igazmondó és tárgyilagos, miképpen kerülhetne minden nap főoldalra?"
A blogketrec politikai szárnya szerintem az indexnél a napivicc rovatot helyettesíti.

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 11:50:14

@whale: Szomorú, hogy akkora a sötétség benned önerőből, hogy mindenhol antiszemitizmust és idegengyűlölet látsz.

Kivlov 2018.05.11. 11:52:46

@whale:
hogyhogy hol? közel-kelet, afrika. Mind ide pályázik európába, a csürhe.

PomberMaci 2018.05.11. 11:54:33

Nem létező migránsok...

Igazi liberális elmebeteg a posztoló.:-)))

felső határ nincs 2018.05.11. 11:57:54

Csak azert imadkozom h nehogy a migri nyugati zsidokat beengedje Magyarorszag, mar a galiciai migrincseket is nagy marhasag volt beengedni.

A menedekkeroket a fuluktol a farkukig at kell nezni.

felső határ nincs 2018.05.11. 11:59:32

@whale: Nagyon helyes, amerikaban a bevandorlasi hivatalt szoktak hivni, de a lenyeg ugyanaz.

A keresztenydemokrata allamban a polgar nem fel a rendortol, hanem segiti a rendort, es a rendor is a polgart.

nnnnnnnn 2018.05.11. 11:59:56

amikor az index blogketrecben elolvasok egy egy ilyen blogposztot mindig hálát adok az Istennek hogy nem a balliberálisok vannak hatalmon

VT Man 2018.05.11. 12:00:59

@kommentes nikk:
"ez a B1 blog olyan magas színvonalú, tárgyilagos, és igazmondó, hogy az index az érdemeiért minden nap főoldalra rakja, akár többször is"

En azon gondolkozom, hogy vajon melyik indexes fonok feneke csillog a B1-esek nyelvetol?

Mas indokat nem latom, hogy miert kerul ki folyamatosan legalabb egy B1 blog poszt az index ajanloba. Szinvonval alapjan nem erdemli meg.

VT Man 2018.05.11. 12:02:07

@retkeslaci:
"Brexit miatt hazatérők"

Ha-ha-ha :-)

DFK 2018.05.11. 12:04:14

@whale: Honna veszed, hogy Kásler tudása 31 évvel ezelőtt megállt az onkológia területén? Meg tudod ítélni? Van hozzá isnereted, tudásod?

whale 2018.05.11. 12:05:13

@felső határ nincs: Tökéletes illusztráció, köszönöm! LOL
Íme az egyszeri fidesz szavazó archetípusa! Idegengyűlölő és antiszemita!
Jó alattvalója vagy orbán basinak, öblíthecc!:DDD

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:05:35

@VT Man: az 1 egyébként nagyon ritka, olyankor biztos kimaradt az esti szopás, jellemzően 3-4db B1 poszt van a címlapon. Minőségi tartalomgyártás :)))))

felső határ nincs 2018.05.11. 12:06:31

@VT Man: Nincs ezzel baj.

Az Index kattintasszamot akar, semmi mas nem erdekli. ehhez provokalni kell a nepet. A kutya se kommentelne vmi normalis hangvetelu tenyeket legalabb nyomokban felvonultato elgondolkodtato posztok ala.

A szponzorokat is csak a mennyiseg erdekli, a hozzaszolasok minosege nem.

Mondjuk par ev es a lippsi kommenteloket ki fogjak valtani a robotok mer azok is megtudjak irni hogy a csungohasu miatt elmenekult 3 millio ember a maradek meg senyved a diktaturaban.

Stenonis 2018.05.11. 12:07:13

@Kivlov:
Európába, de nem Magyarországba.

Gyakorlatilag ide senki sem jön önszántából. Ide már ukrán vendégmunkások sem akarnak jönni. Sőt, alapvetően Magyarország egy kivándorló ország.

De rettegj csak nyugodtan...

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:07:20

@whale: te meg tökéletesen hozod a v1.0 ballibet aki egy évtizede bukást bukásra halmoz és nem érti, hogy miért.

felső határ nincs 2018.05.11. 12:08:08

@whale: Nem vagyok en idegengyulolo.

A negereket is megnezem a teveben. De egy lepcsohazba nem koltoznek veluk, ahogy cikanyokkal se. Meg ortodoxokkal se, budosek, koszosak, hangosak.

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:08:10

a kommentmotor nincs igazán elemében...

Alick 2018.05.11. 12:09:03

@whale: Antiszemitizmus (pontosabban zsidóellenesség) a világon mindenütt van, de a jelenlegi kormány meglehetősen filoszemita. Különben nem nálunk lett volna öt éve a zsidó világkongresszus találkozója.

legyetek 2018.05.11. 12:09:25

A posztból napnál világosabban kiderül, hogy Orbán nyugodtan tervezhet 2030-ig, ellenzék nem nagyon fogja kompromisszumokra kényszeríteni.

whale 2018.05.11. 12:09:42

@DFK: A nyilatkozatai alapján valójában azt gondolom, hogy valahol a XIX. század elején megállhatott -gondolom Semmelweiss-t is elítélte volna annak idején- de mivel mégiscsak elvégezte az orvosi egyetemet valamikor a 60-as években, ezért jóindulatúan azt mondom, hogy 30 éves lehet a tudása a témában. De ez igazából kukk mindegy, mivel miniszterként nem gyógyítania kellene majd, hanem irányt szabni. Na, az lesz a súlyosan XIX. század, a megnyilvánulásai alapján!

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:11:31

Egyébként jellemző, hogy az intoleráns idegengyűlölő Magyarországon az a hóapokig idézett cimlapos hír, hogy rendőrt hivnak egy migránsnak gondolt valakire, a toleráns befogadó bezzegjónyugaton meg az a menetrendszerű heti hír, hogy már megint felgyújtottak egy menekültszállást.

whale 2018.05.11. 12:12:03

@felső határ nincs: Ez az, nyomjad még!:DDD Tökéletes mintapéldány vagy, köszi!:DDD

whale 2018.05.11. 12:14:14

@eßemfaßom meg áll: NEm. Az itthon hír, az agitpropmédiában...:DDD CSak mivel ezt mantrázzák, te nyeled, mint kacsa a nokkerlit!LOL

Kivlov 2018.05.11. 12:15:31

@Stenonis:
Ne is jöjjenek, még átutazóba se, csürhe banda. Aki jönni akar, azok számára régesrég feltalálták a határátkelőt, mint az országokba történő be- és kilépés helyét.

bagolyleső 2018.05.11. 12:15:53

Ez nagyon szar anyag. Ne tolj belőle többet.

whale 2018.05.11. 12:16:58

@eßemfaßom meg áll: Tévedsz. Pontosan értem. Mert tombol a sötétség a világban. És egyre jobban. De ez nem valamiféle társadalmi progresszió. Ez egyértelmű visszafejlődés és veszteség mindenhol, ahol hatalomra jutott

Cycmen 2018.05.11. 12:21:20

@whale: " HA valaki folyamatosan hazudik, akkor az pont a geci és bandája.
"NE azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek" "

Azt azért mondta, mert egy tőmondatot sem bírtok felfogni és abban reménykedik hogy esetleg vizuálisan többre juttok! Megjegyzem nagyon túlbecsül benneteket.

Midnight Run 2018.05.11. 12:22:00

@felső határ nincs: Na erről jutott eszembe, egy barátom költözik most Londonba. Felmérte, hogy merre kell költöznie Londonon belül, hogy minél kevesebb honfitárs legyen a közelben.
Úgy tudom, hogy Kentish Town közelében van egy magyar kolónia.

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:22:33

@whale: Jó ballibként persze magadnak azt hazudsz amit akarsz, a valóságot ezzel nem írod át.

whale 2018.05.11. 12:22:50

@Cycmen: Háppersze!:DDDD NEm tűnik fel, hogy egy köpönyegforgató, gerinctelen hazug geci a szerelmed? Komolyan?

whale 2018.05.11. 12:23:52

@eßemfaßom meg áll: NEkem nincs rá szükségem, hogy átírjam. Az a ti műfajotok, agyhalottak...:DDD

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:24:46

@whale: leirod, hogy érted aztán bebizonyítod a következő sorban, hogy nem, nem érted :)

Imádnivalóak vagytok, ugye tudod?

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 12:28:41

@whale: ha nincs rá szükséged akkor még kevésbé érthető, hogy miért teszed mégis.

egyébként az agyhalottazásért (és társaiért) jár valami prémium, vagy csak ennyire vagy képes?

2018.05.11. 12:29:11

@whale: :)) Ezzel együtt, amennyiben esetleg szükségessé válik, inkább hozzá fordulok orvoslásért, mint ashwoodhoz, vagy hozzád, sőt..még naaagy árokásó Gábor Györgyhöz :)

Az meg köhely, hogy a prevenció olcsóbb és tökéletesebb megoldás, mint a gyógyítás..és szintén közhely , hogy az életmódunkhoz köthető a megbetegedések túlnyomó hányada.
Szóval még mindig érdekelne, honnan a kompetenciád ahhoz, hogy ilyen magabiztossággal megállapítsd, hogy Kásler állítása teljesen elrugaszkodott a valóságtól? nem lehet, hogy csak kissé túlzó volt, sarkított? Mert a balliberális orgánumoknál ez a módszer nagy kedveltségnek örvend.. nem csak a túlzással való kiemelés, hanem a pl. egyes mondatok kontextusukból kiragadása és végszükségben a hazugság is :)

Kásler esetében negatívum, hogy nem végez aktív gyógyító tevékenységet, a honvédelmi tárca esetében meg az a baj, hogy egy magas rendfokozatú hivatásos katona veszi át... Kásler régóta vezet (vélhetően eredményesen) egy nagy intézményt (szervezetet) most egy még nagyobb szervezet/hivatal élére áll..Való igaz, nem végezte el a miniszterképzőt, és felháborító módon hívő ember..pontosabban rossz vallás híve, de próbáljuk már kivárni, hogy tényleges tevékenysége alapján ítélhessük meg.

Amúgy, ha valami rejtélyes, titkolt , szakirányú kompetencia alapján meg tudod ítélni, hogy milyen vezető és milyen orvos, akkor egészen biztosan azt is meg tudod mondani, ki lenne szerinted (és miért) alkalmasabb a posztra.
...és tényleg kíváncsi lennék, milyen orvosi/vezetői/politikai szakmai múlt segít abban, hogy ilyen magabiztossággal alkoss véleményt? Vagy csak a kiadott brossúrából dolgozol?

whale 2018.05.11. 12:31:22

@eßemfaßom meg áll: Fizetett social media kommandója a gecinek van. Ez öngól lett, ugye tudod?:DD

felső határ nincs 2018.05.11. 12:31:31

@Midnight Run: Hat igen, aki angolul tanulna Londonban az ne magyarokkal koltozzon ossze.

De London szar hely az angoltanulasra, kulonben.

Kivlov 2018.05.11. 12:42:30

@Látens Inszinuáció:
"Érdekelne, hogy mi a fityisz programja?"
Te hol éltél az elmúlt 8 évben?

whale 2018.05.11. 12:45:48

@Kivlov: A lopás lenne a program!?! Merész, nem mondom...:DDD

Midnight Run 2018.05.11. 12:47:54

@felső határ nincs: Oszt mé? Talán kínaiul beszélnek ott?

Kivlov 2018.05.11. 12:48:03

@whale:

- családtámogatások
- egykulcsos adó
- segély helyett munka
- modern városok, modern falvak program
- életpályamodellek
- EU-s források kihasználása
- vállalkozások támogatása
stb, stb meddig soroljam?

whale 2018.05.11. 12:48:43

@Womb Raider: "felháborító módon hívő ember..pontosabban rossz vallás híve,"

Elárulnád, hogy melyik vallás rossz, melyik jó és miért?:)) Kíváncsivá tettél, komolyan.
És nem kell visszafognod magad, én megértelek...:DDDD (csodálatos mintapéldányaim vagytok...:DDDD)

sas70 2018.05.11. 12:50:53

"– jogállamokban szokatlanul egy tábornok áll majd a honvédelmi minisztérium élén (gyengébbek kedvéért: a hadsereget eddig is katonák vezették, a minisztérium, mint politikai szervezet általában a civil és politikai kontrollt jelentette egy nagy létszámú, fegyveres testület felett),

– egy hírszerző kerül a hadsereg élére,

– a belügyminiszterből miniszterelnök-helyettes lesz,

– Orbán saját titkosszolgálatot szervez kizárólag saját irányítása alá."

Pár pontosítás.
- Semmi nem tiltja, hogy egy tábornokból miniszter legyen. Az első Orbán kormány alatt, Gyuricza államtitkár volt, előtte pedig ő is vezérkar főnök. De ha jól emlékszem a Horn kormányban, Keleti György volt a miniszter, aki előtte ezredes volt.

-Benkő nem hírszerző, hanem tüzér.

-A legtöbb magyar kormányban, bár nem volt kinevezve miniszter-helyettesnek, de általában a belügyminiszter volt a kormányfő első helyettese, az Antall-kormányban, Horváth Balázs, majd Boross Péter aki aztán Antall József halála után, miniszterelnök lett.

-A polgári titkosszolgálatok, simán lehetnek a miniszterelnök irányítása alatt, ezzel még önmagában semmi baj nincs.
Az már egy másik kérdés, hogy milyen egyéb kontroll van egy szakszolgálat felett, mert nyilván megfelelő parlamenti és bírósági ellenőrzés kell, hogy ne lehessen nemtelen célokra és megtorlásra használni egy ilyen szervezetet.

Azért mielőtt hülyeségeket írsz, egy kicsit nézz már utána, hogy tényszerű hülyeségeket ne beszélj! Véleményed lehet, csak a tények is zavarjanak már egy kicsit!

whale 2018.05.11. 12:59:14

@Kivlov: Na, akkor lássuk.

- családtámogatások Pontosan mire is gondolsz, ami nem volt meg 2010 előtt?

- egykulcsos adó=szopjanak a szegények, toljuk a pénzt a gazdagoknak. Bravó!

- segély helyett munka Hol? Milyen munka? A közmunkára gondolsz, meg a 47000 forintra? Komolyan?

- modern városok, modern falvak program=Kamu PR propaganda, egy kapavágás nem történt a sajtótájékoztatók óta.

- életpályamodellek=szintén kamu PR, mint ahogy az EÜ béremelés is. A közszféra bérei 10 ÉVE be vannak fagyasztva.

- EU-s források kihasználása=lopjuk szét az EU pénzeket, lehetőleg a legtöbbet "pénztáros lőrinc" (tehát viktátor), az megvan, hogy "lölő" 8 év alatt vidéki gázszerelőből az ország MÁSODIK leggazdagabb embere lett?!?!

- vállalkozások támogatása=a PR propaganda dumán kívül mivel is? már kivéve persze a "baráti" cégeket, amik dúskálnak a közpénzben, lásd Elios...

És szerinted mindez rendben van. Na, ez a szomorú és ezért vagytok agyhalottak.

sas70 2018.05.11. 12:59:31

@Kivlov: Ezek bullshitek! Soronként tudnám cáfolni, de se időm, se kedvem hozzá! Úgyis a jelenség a lényeg, mert pont ezek, azok a piár termékek, amiket beszopnak az emberek.

Kivlov 2018.05.11. 13:05:14

@whale:
szerinted.
2,8 millió ember szerint meg ez a mostani helyzet nagyságrendekkel jobb, mint eddig bármikor. úghogy lehet tiplizni. meg tovább orbánozni és akkor 22ben is marad a 2/3. :D

Kivlov 2018.05.11. 13:05:57

@sas70:
cáfold, kutyát nem érdekli.
melyik lett volna jobb a kínálatból és miért? sőt, melyik lett volna képes egy ország elvezetésére?

whale 2018.05.11. 13:07:07

@Kivlov: PErsze, nyilván.:))). Ezért mondom, hogy tombol a sötétség és az agyhalottak szavazták meg a gecit. Annyi eszük nincs, hogy lássák, ahogy átbasszák őket, mint szart a palánkon.

whale 2018.05.11. 13:08:00

@eßemfaßom meg áll: Le se szarom mit gondolsz.:DDD

felső határ nincs 2018.05.11. 13:08:27

@sas70: De hiaba cafolnad, mar megvoltak a valasztasok, s a cafolatotok, senkit se gyozott meg.

Most mar foleg minek, semmi ertelme.

Kivlov 2018.05.11. 13:08:57

@whale:
szerinted.
vagy csak ránézett a pénztárcájára az ember most meg 8 évvel ezelőtt, és tett egy kis összehasonlítást...

felső határ nincs 2018.05.11. 13:09:06

@whale: Ezzel kell jolaknod vagy 12 evig, jo etvagyat!

whale 2018.05.11. 13:11:11

@Kivlov: Ezt ne is mondd, bazmeg! 15 éve NOMINÁLÉRTÉKEN többet kerestem, reálértékről nem is beszélve!

whale 2018.05.11. 13:12:09

@felső határ nincs: Azt hiszed, hogy velem baszol ki, pedig magaddal is te szerencsétlen...:))

felső határ nincs 2018.05.11. 13:12:13

@whale: S kit erdekel h nyugdijba mentel?

whale 2018.05.11. 13:14:42

@felső határ nincs: LOL NEm mentem nyugdíjba. Sőt, ugyanazt csinálom, oszt' mégis kevesebb a zsé a csodagazdaságban! :DDD

Kivlov 2018.05.11. 13:16:35

@whale:
megszoptam.
keresni kell másik helyet, persze síránkozni könnyebb. :D

2018.05.11. 13:17:33

@whale: "- egykulcsos adó=szopjanak a szegények, toljuk a pénzt a gazdagoknak. Bravó!"

:)) Muhahah... az egyik szátokkal azt óbégatjátok, hogy a sok szegény, buta, falusi bunkó választotta a fideszt, a másikkal meg azt, hogy a fidesz kib@szott a szegény vidékiekkel...
Kár, hogy ezt továbbra sem hiszi el nektek senki..

"- vállalkozások támogatása=a PR propaganda dumán kívül mivel is? már kivéve persze a "baráti" cégeket, amik dúskálnak a közpénzben, lásd Elios..."
Ha majd ráérsz, fuss neki és nézd meg a haveri propaganda oldalon, hogy a közbeszerzések mekkora részére is tenyerel rá a Mészáros birodalom... csak nehogy meglepődj.. másrészt fura, hogy hol minden pénzt ellopnak, hol meg az a mondás, hogy csakis ettől működik a magyar gazdaság, az eu-s adományokból. Próbáljatok már szinkronba kerülni..kissé kakofónikus a kórus..

Amúgy csak szólok, megint elfelejtetted megemlíteni, hogy mi mindenre terjed ki a kompetenciád és min alapul?

whale 2018.05.11. 13:18:47

@Kivlov: MEgszoptad. Az biztos. Fel sem fogod mennyire..:DDD

2018.05.11. 13:19:15

@whale: "Ezt ne is mondd, bazmeg! 15 éve NOMINÁLÉRTÉKEN többet kerestem, reálértékről nem is beszélve!"

Nagy cucc... azóta visszaesett a kondások iránti foglalkoztatási igény.

whale 2018.05.11. 13:19:32

@Womb Raider: TE meg a kérdésemre válaszolj, ne terelj.:)))

konrada 2018.05.11. 13:22:16

@whale:
...akkor valamit jól elqrtál.
...esetleg olyan munkád volt, amiben te voltál a kedvezményezett körben: ez esetben jogos az ellenérzésed...
...vagy az idő szállt el a tevékenységi köröd felett, vagy túl sok lett az eszkimó benne, vagy kifehéredett.

..de utóbbik esetén te qrtál el valamit, érdemes tovább állnod újat keresni, mert egyébként nominálban az átlag kb duplája lett...

whale 2018.05.11. 13:22:26

@Womb Raider: Jól van agyhalott honfitársam, ügyes vagy, öblíthecc!:DDD

Kivlov 2018.05.11. 13:22:52

@whale:
negatív.
nekem nominálban kb +50% van, reálban is min. +30...

whale 2018.05.11. 13:25:20

@Kivlov: Hát, nekem meg nominálban kb. -15, reálban meg vagy -30...

konrada 2018.05.11. 13:28:00

@whale:
...azért tényleg érdekelne, milyen munkakör az, amiben különösebb értékvesztés nélkül ekkorát lehetett sz.pni...

whale 2018.05.11. 13:29:28

@Kivlov: Úgyhogy engem elég nehéz lenne meggyőzni, hogy milyen kurva jól jártam ezzel a bagázzsal. De igazából le se szarnám, (most sem élek szarul) ha közben azt látnám, hogy jó irányba mennek a dolgok. De nem ez van. Geciskedés és lopás, amerre csak a szem ellát...

Kivlov 2018.05.11. 13:31:41

@whale:
és mindezt úgy, hogy mindenfelé épül az ország és rekordalacsony a hiány.
képzeld akkor a vörösök mennyit lophattak? :D

2018.05.11. 13:33:44

@whale: Több okból sem szükséges , igazad van.. például azért, mert elég, ha a választáson 2/3 jön össze, nem kell 4/5. A többséget pedig sikerült meggyőzni.Másrészt valóban , nem lett mindenkinek jobb, de már az is nagy fegyvertény, hogy azoknak igen, akik munkából élnek, nem segélyből, meg alapítványok pumpolásából..
Tedd magad piacképes munkaerővé és meg fog változni a véleményed. A ballib propaganda nem perspektíva..bár kétségtelen vannak, akik hivatástudattal, egy életen át folytatják.

whale 2018.05.11. 13:37:22

@Kivlov: Bírom ezt a toposzt, hogy "mindenfelé épül az ország". Először is nem igaz. Másodszor, ha igaz is lenne, ki nem szarja le? Az "épülés" nem önérték. Mi épül és mennyiért? LExarom az "épülést", ha a 6258. stadiont építik fel közpénzből, tízszeresen túlárazva. Akkor tudod mit? Inkább ne épüljön semmi, mert ez így nettó elkúrás...

Kivlov 2018.05.11. 13:42:25

@whale:
tévedsz. elqrás 2006ban volt. :D
De igaz. Menj csak ki vidékre: az utolsó faluban is felújítások, útépítések, fejlesztések vannak. Nem véletlen, hogy a vidék ilyen arányban szavazott a fityiszre.

whale 2018.05.11. 13:44:37

@Kivlov: Igen, EU pénzből, túlárazva, ellopva, összegányolva, viktor strómanjának átjátszva. Ennek miért tapsikoljak? Az elmúlt 8 év nettó elkúrás volt.

Midnight Run 2018.05.11. 13:46:03

@whale: Hadd csatlakozzam hozzád. Én sem látok igazán jelentős fejlődést. A fő kérdésekhez a fidesz sem mer hozzányúlni. Mondom ezt úgy, hogy magas fizetésem, jó beosztásom van és több gyerekes emberként a rendszer előnyeit élvezem. Nem látom viszont az alábbiakat:

- Milyenné tették az oktatást. A saját személyes tapasztalatom, hogy a rendszer ma rosszabb, mint 8 éve volt.
- Milyen az egészségügy. Rettegek, ha nekem vagy valamelyik közeli ismerősömnek hirtelen baja lesz és bekerül a rendszerbe.
- Milyen nyugdíjat fogok kapni. Az egész rendezetlen, még szerencse, hogy bőven keresek annyit, hogy félre tudok tenni.
- Milyen jövőképe van Magyarországnak - nem sok, szerintem az összeszerelés, mint model kifulladt.
- Milyen külpolitikai orientációt folytatunk, azon kívül, hogy mindenkivel balhé van és szinte mindenki ellenséggé vált?
- Mit tettünk a korrupció visszaszorításáért?

Csak úgy röviden ennyi a kérdésem.

whale 2018.05.11. 13:48:06

@Midnight Run: Akkor már csak azt remélem, hogy a szavazatoddal nem ezt a bagázst támogattad...

Midnight Run 2018.05.11. 13:52:47

@whale: Azt gondolom, hogy ez a mostani felállás hosszú távon az ország kárára van. Azt hiszem ez mindent elárul.

Kivlov 2018.05.11. 13:55:26

@whale:
nem, az az előtte 8. :D
Senkit nem érdekel, hogy miből, a lényeg hogy van fejlődés.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 13:57:34

@konrada:

Népszabadságos hivatásos bérrettegő pl .
A piacról nehéz megélnie az állampártban szocializálódott csinovnyikoknak, akik azt hitték elég az MSZP + SZDSZ (és utódai) seggét nyalni, és bérrettegni és híreket hamisítani.

whale 2018.05.11. 13:58:13

@Kivlov: Ez a baj, hogy senkit nem érdekel semmi. Ezért tartunk itt. És ezért mondom, hogy agyhalott mindenki, aki a fideszre és a marcipán Ceausescura szavazott...
Szeretném, ha megértenéd, hogy a stadionépítés közpénzből NEM fejlődés!

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 13:59:03

@whale:

Dehogy minden fejlődött. Az MSZP-SZDSZ alatt volt az elkúrás, iskola és kórházbezárás dömping, rommá adósítása az önkormányzatoknak, embereknek, és országnak.

whale 2018.05.11. 13:59:08

@Ballib vagyok rettegek: NAgyobbat nem is tévedhetnél, agyhalott...:DDD

Midnight Run 2018.05.11. 14:00:52

@Ballib vagyok rettegek: Egyet árulj el légyszi. Ha a Fidesz kerül hatalomra 2006-ban, akkor ma Viktorról is mint elkúróról beszélnénk vagy ő megállította volna a globális válságot Hegyeshalomnál?

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 14:01:09

@whale:

Abban igazad van hogy lehet jobban csinálni mint ahogyan a Fidesz csinálja. Lehet kevesebbet lopni, és ügyesebben irányítani a gazdaságot.

A gond csak az hogy az elkúróktól rosszabbul viszont nem nagyon lehet, és ez az oka, hogy a Fidesz nyer.
Szerencsére teszem hozzá.

whale 2018.05.11. 14:01:31

@Ballib vagyok rettegek: Oszt érdekes módon mégis most úszunk nyakig az adósságban...:)) 27 EZER MILLIÁRD forint. Volt ennyi valaha?
A lakosság eladósodása megint az egekben, nézz csak utána!

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 14:03:45

@Midnight Run:

A google data explorerben nézhetsz összevetést más országokkal.

Eurostat adatok grafikonokkal, száraz tényekkel:
www.google.com/publicdata/directory

Innen látszik, hogy válság alatt, közben, és utána is Gyurcsányék a legszarabbak voltak az egész EU-ban szinte minden gazdasági mutató szerint.

Ahogyan az is látszik, hogy a Fidesz alatt a többiekhez képest jobb lett a hiány adat, a munkanélküliség ráta, és minden más is legalább középmezőnyben van.

Azaz mint ahogyan mondtam.
Biztos van jobb kormány, mint a Fidesz, de szarabb az MSZP-DK-tól nincs.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 14:04:49

@whale:
Azért nézik GDp arányosan az államadósságot, mert csak így van értelme.
Nominálisan ugyanis mindenhol nő.
Igaz GDP arányosan is nő az országok 95%-ban. Nálunk csökken.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 14:06:24

@whale: Utánanéztem. A lakosság eladósodottsága drasztikusan csökkent a Fidesz alatt.
Most kezdődött el a hitelfelvétel a gazdaság növekedése, a reálbérek növekedése, és stabil környezet miatt.

Cycmen 2018.05.11. 14:13:33

Orbán Viktor újra nagypapa lesz!
Ahogy elnézem a lányait sokszor lesz még nagypapa.
És ahogy elnézem az ellenzéket, miniszterelnök is sokszor lesz még!

Cycmen 2018.05.11. 14:17:51

@Ballib vagyok rettegek: "Azért nézik GDp arányosan az államadósságot, mert csak így van értelme.
Nominálisan ugyanis mindenhol nő."

Mondhatod ezt egy whalenak! Ő szeret a felszínről a mélybe süllyedni, jól jött volna neki egy kis ballib gazdaságpolitika.

eßemfaßom meg áll 2018.05.11. 14:47:22

@whale: Téged legalább leszarnak sokan ahogy elnézem. Kis siker az életben.

konrada 2018.05.11. 14:58:13

@Cycmen:
...mint írta, ő sokkal jobban keresett akkor mint most.
...szóval akkor valamit "jól" csinált, s most azt nem csinálja jól, tehát pont hogy mélyre süllyedt fentről.
Ezért teljesen érthető az ő szemszögéből, hogy haragszik arra a világra, amelyben az ő "tudása" így elinflálódott, s azt meg nem szereti, ezért ebben te tévedsz.

Midnight Run 2018.05.11. 15:00:24

@Ballib vagyok rettegek: Sajnos a számok nem sokat érnek, ha nem ismered a mögöttes folyamatokat.

A mostani folyamatok katasztrófálisak az ország jövőjére nézve.
Alacsony oktatási szint, képzettek ésa fiatalok elvándorlása, alacsony magánberuházások.

Viktorék 8 évét meg érdemes a körülmények figyelembe vételével nézni: EU pénzek, globáls konjunktúra, alacsony kamatok.

Cycmen 2018.05.11. 15:06:46

@konrada:" ..mint írta, ő sokkal jobban keresett akkor mint most."

Atyaúristen! Belegondolni sem merek hogy mi lehetett az a szakma ami csak az MSZP kormányzás alatt fizet jól! :DDDDDDDDDDD

konrada 2018.05.11. 15:15:18

@Midnight Run:
Ebben igazad van. Tényleg érdemes a globális körülményeket is megnézni.

...s bár sok szavazó sejti, hogy lehetne sokkal jobban is csinálni,
...viszont azt - pont a globális körülményeket ismerve - tudja,hogy a világgazdaság pénzbősége idején is böszmeséggel el is lehet qrni.

...és ez az ismeret sokaknál döntő szempont volt...

Midnight Run 2018.05.11. 15:20:18

@konrada: persze ez így van. Gyurcsany elkúrta. Nem kicsit, nagyon.

Csakhogy most is elkúrás folyik. Nem olyan látványos, nem olyan hangos, csak szépen csendben folyik. És a máztól nem látjuk a mélyben zajló dolgokat.

Midnight Run 2018.05.11. 15:22:31

@konrada: Sajnos tartok tőle, hogy mi magyarok nem is érdemlünk jobbat.

Mint anno Kossuth, aki pont ezzel a hőzöngő nagyszájú dumával verte át a népet, majd az ellopott kincstárral egészen jól élt az USAban.

Ma persze szobra van mindenütt....

felső határ nincs 2018.05.11. 15:37:42

@Midnight Run: Kossuth nem elt az USAban, de sebaj.

whale 2018.05.11. 15:39:25

@Midnight Run: Pontosan ezt gondolom én is. Ma már senkire nem mutogathatunk, hogy miért vagyunk Európa segglyuka. Azért, mert azzá tettük ezt az elqrt országot, szabad akaratunkból, demokratikusan...

whale 2018.05.11. 15:46:04

@Midnight Run: Már aki nem látja, ugye...

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.11. 15:46:06

@PomberMaci: Miért, hol vannak a menekültek húgyagyú barom? Törökországban menekülttáborban az EU-török megállapodásnak megfelelően. Én még egyel sem találkoztam nálunk, csak az orbánctévén láttam ténferegni néhányat még 2015-ös felvételeken. Biztos azt nézted, köcsög.

felső határ nincs 2018.05.11. 15:47:18

@GIeccsertetű: S hol vannak a lippsik, akik szerint nincs migripara?

A ganajdombon, ahova valok.

zokogjatok 2018.05.11. 15:53:55

@Midnight Run: "Felmérte, hogy merre kell költöznie Londonon belül, hogy minél kevesebb honfitárs legyen a közelben."

Magyarázza már meg valaki, hogy ha állítólag a magyarság színe-java és igazi elitje költözik ki, akkor miért minden kinti magyar véleménye az, hogy a többi kinti magyar lehúzós átverős szaralak? :D

FCUK22 2018.05.11. 15:56:05

@RBN 1 GCI: ha az a kérdés, mik a csúsztatások, az egyben azt jelenti, hogy a hülyeségeket és a hazugságokat megtaláltad. keress tovább, meg fogod találni a csúsztatásokat is. :):):)

de csakis felebaráti szeretetből, és hogy ne halj meg hülyén, egy példa:

" jogállamokban szokatlanul egy tábornok áll majd a honvédelmi minisztérium élén " nos:
nem tábornok fog állni, hanem nyugalmazott tábornok. és innentől mindegy, hogy tábornok volt, gázszerelő vagy ügyfélszolgálatis a foglalkozása KORÁBBAN. a hatályos törvények szerint aktív katona nem lehet miniszter, nem is lesz. érted kb, vagy tényleg esélytelen? arra már ki sem térek, hogy a jogállamokban szokatlanul kitétel értelmezhetetlen, a fentiek miatt is, meg mert pl az USA-ra senki nem mondja, hogy nem jogállam.

zokogjatok 2018.05.11. 15:58:02

@whale: "Oszt érdekes módon mégis most úszunk nyakig az adósságban"

A gdp arányos adósság számít, nem a nominál.

Vagy ha szerinted a nominál számít, akkor sokkal jobb a helyzetünk, mint Németországnak meg az Usának, viszont sokkal szarabb mint Burkina Fasonak meg Nigériának.

zokogjatok 2018.05.11. 15:59:23

@whale: "A lakosság eladósodása megint az egekben, nézz csak utána! "

Szerintem te nézz utána, bálnácska. A lakosság eladósodottsága baromi sokat csökkent a fidesz alatt, csak az utóbbi pár évben kezdett megint emelkedni, amúgy meg nem feltétlen baj ez.

zokogjatok 2018.05.11. 16:01:38

@Midnight Run: "A mostani folyamatok katasztrófálisak az ország jövőjére nézve. "

8 éve halljuk az ilyen jóslatokat, nem nagyon hisszük már el :D Te, neked nem tűnik fel, hogy eddig kb. minden évre meg lett jósolva, hogy hamarosan itt az összeomlás, oszt megint rekord gdp növekedés meg rekord fizunövekedés van? Nem szar ilyen szinten szembemenni a tényekkel?

zokogjatok 2018.05.11. 16:03:54

@Midnight Run: "Viktorék 8 évét meg érdemes a körülmények figyelembe vételével nézni: EU pénzek, globáls konjunktúra, alacsony kamatok. "

Meg a lófaszt. Bazdmeg, hogy ilyenkor EGYBŐL eszetekbe jut azt harsogni, hogy EZEK NEMZETKÖZI FOLYAMATOK, meg EZEK REGIONÁLIS SAJÁTOSSÁGOK.

Oszt bazdmeg mikor pl. a kivándorlásról van szó, akkor ott kurvára nem hozzátok ám fel a nemzetközi trendeket meg a régiós sajátosságokat, ott sikoltoztok hogy orbánahibás.

zokogjatok 2018.05.11. 16:07:00

Ugyanez van pl. a GDP növekedésről. Ha Magyarországon jól nő a GDP, akkor az összes ilyen libbant fasz nekiáll relativizálni, hogy jó, de a régióhoz képest nem is olyan kiemelkedő.

Oszt bazdmeg a korrupciót meg az oktatást valahogy SOHA nem a térséghez hasonlítják, ott mindig Norvégia a minimum.

Midnight Run 2018.05.11. 16:08:44

@zokogjatok: Lehet, hogy a magyarok zöme ilyen?

Mi aut hisszük magunkról, hogy okos, becsületes és szorgalmas nép vagyunk, de a tapasutalata másoknak is, akikkel külföldön beszéltem, nem ez.

Midnight Run 2018.05.11. 16:12:15

@zokogjatok: Az oktatás a környékhez képest is gyenge.

Azt én soha nem mondtam, hogy Orbán miatt van elvándorlás. Ennek a fő oka, hogy jelentős a jövedelemkülönbség. Mondjuk Orbánék rendszere is rátett egy két lapáttal. A mindenki, aki nincs velünk, az ellenünk van, nem teremt jó légkört.

Midnight Run 2018.05.11. 16:14:18

@zokogjatok: A régió jobban nőtt, mint mi az elmúlt 8 évben.

Emlékszel még Görögországra? Ott 5% volt a GDP növekedés 2006ban. Aztán 2010ben....

Midnight Run 2018.05.11. 16:17:18

@zokogjatok: A lakossági eladósodottság csökkent, az államé alig.

De ha a számok fintosak, akkor a valaha volt legjobb helyzet a 80-as évek Romániája. Nulla adósság, nulla költségvetési hiány, nulla infláció, teljes foglalkoztatottság. Nem kéne mégsem.

zokogjatok 2018.05.11. 16:17:21

@Midnight Run: "Lehet, hogy a magyarok zöme ilyen?"

De a kivándorlók zöme is? Akkor nem is igaz, hogy "a legjobbak, legokosabbak, fiatal vállalkozó szelleműek" hagyják el az országot? Hanem inkább azok, akikkel nem akarsz találkozni? :D

Midnight Run 2018.05.11. 16:18:10

@zokogjatok: ja és korrupcióban is kezdünk az élre tőrni, talán már Románia is előttünk van.

zokogjatok 2018.05.11. 16:19:25

@Midnight Run: "De ha a számok fintosak, akkor a valaha volt legjobb helyzet a 80-as évek Romániája. "

De baszki, DÖNTSD MÁR EL, hogy
1. úristen óriási az eladósodottság, Orbán csődbe visz
2. az eladósodottság csak egy szám, semmit nem számít

és próbáld már meg az egyiket képviselni, mert ez nevetséges:

balos: óriási az eladósodottság
jobbos: nem (bebizonyítja)
másik balos: de hát ez nem is számít

:D

Midnight Run 2018.05.11. 16:19:54

@zokogjatok: Attól még, hogy okosok és vállalkozó szemléletűek, viszik a mentalitást. Egyébként mindig a két véglet szokott elmenni.

Midnight Run 2018.05.11. 16:22:02

@zokogjatok: pont ezt magyarázom neked, hogy a számok mögé kell nézni. Argentina 60%kal csődbe jutott, Japán 200%kal vígan elvan. GDP arányos államadósságról beszélünk.

zokogjatok 2018.05.11. 16:23:09

@Midnight Run: Fú most akkor azt mondod, hogy a magas GDP növekedés az azért rossz, mert Görögországban is magas volt és aztán csődbe mentek?

Akkor most megint az van, hogy
balos: jaj nem nő a GDP
jobbos de (bebizonyítja)
másik balos: de hát ez nem is számít

Cycmen 2018.05.11. 16:23:11

@Midnight Run:" Emlékszel még Görögországra? Ott 5% volt a GDP növekedés 2006ban."

Mert jó volt a kecskeszaporulat. Ha nem csinálsz semmit aztán másnap kiviszed a szemetet az nagyívű fejlődés a maga szintjén.

zokogjatok 2018.05.11. 16:24:05

@Midnight Run: Baszki de akkor te hány százalékos államadósságot is tartasz normálisnak? Szerinted mennyi lenne a jó? Mert ez megint ez:

balos: óriási az eladósodottság
jobbos: nem (bebizonyítja)
másik balos: de hát ez nem is számít

zokogjatok 2018.05.11. 16:27:17

@Midnight Run: Gyenge ez a kibújás. Ha minden magyar, aki kimegy, le akarja vetkőzni a "magyar mentalitást", akkor egymás társaságát miért utálják? Pont hogy tök hasonlóak.

Vagy az nem igaz, hogy a képzett jó szuper magyarok mennek ki, vagy az hülyeség hogy a kinti magyarok lehúzósak átverősek.

Mondjuk szerintem főleg az alja megy ki, meg a szerencsevadászok, ezt abból gondolom hogy az angol csoportokban a "lopott marlboro olcsón eladó" meg "képzettség és nyelvtudás nélkül munkát keresek" jellegű hirdetések enyhén felülreprezentáltak.

Midnight Run 2018.05.11. 16:27:39

@zokogjatok: nagyon sok tényezőtől függ. Mo esetében max 60% kellene, hogy legyen.

A GDP növekedés jó, csak fontos, hogy ne legyenek nagyon erős ciklusok, vagyis a potenciális növekedési ütemnél 1-2%nál ne legyen nagyobb eltérés. Orbánék 4%a vágyálom.

zokogjatok 2018.05.11. 16:29:27

@Midnight Run: "ja és korrupcióban is kezdünk az élre tőrni,"

Linkelj már egy felmérést lécci, mert

1. hogy a faszomba lehet mérni a korrupciót mikor a jellegéből adódóan TITOKBAN van tartva, eleve mi a mértékegysége, kilogramm, négyzetméter?

2. azok amiket én láttam, nem a KORRUPCIÓT mérték, hanem a KORRUPCIÓ ÉRZETÉT.

Midnight Run 2018.05.11. 16:29:38

@zokogjatok: én is voltam londoni migráns pont a pénzügyi negyedben, ott nem ez a réteg volt.

zokogjatok 2018.05.11. 16:32:39

@Midnight Run: Adósság: Bocs de nem Orbánék tornászták fel 80% fölé, viszont ők csökkentik lefele szép lassan, szóval akkor ennyi erővel te a Fidesznek adsz igazat, ennek örülök, már ketten vagyunk.

"A GDP növekedés jó"

Helyes. Akkor viszont mi a gond? Az, hogy "lehetnének jobbak a dolgok"? Egyetértünk, lehetnének. Viszont nagyságrendekkel szarabbak is lehetnének, és semmiféle garanciát nem látok rá, hogy Orbán jelenlegi kihívói nem nagyságrendekkel szarabbak lennének, sőt.

zokogjatok 2018.05.11. 16:34:41

@Midnight Run: Oké csak érted az ellentmondást, hogy megy a mítosz, hogy a legjobb, legszebb, legokosabb emberek mennek ki, oszt közben meg megy ki az alja is, amivel inkább nyer az ország, mintsem veszít. Mert sokkal jobb MO-nak Londonban egy mosogató, mint itthon egy negyedmaffiózó munkanélküli.

zokogjatok 2018.05.11. 16:43:38

@Midnight Run: "Azt én soha nem mondtam, hogy Orbán miatt van elvándorlás."
+
"Mondjuk Orbánék rendszere is rátett egy két lapáttal."

Tőlünk relatíve a legkisebb az elvándorlás a régióban, akkor mire tett rá "két lapáttal"? Romániából, tudod a MINTAORSZÁGBÓL többen vándoroltak ki mint Szíriából, baszki :D Horvátországban krízis van! Ezek a valós kivándorlási problémák, nem az, hogy kimegy 10 magyar (és mellesleg bejön helyette 5 erdélyi meg 5 kínai).

gtri 2018.05.11. 17:07:58

@szárny:

"2. Orbánnak és pártjainak kétharmada van. Már harmadszor. És ezúttal rekordszámú részvevővel. Vagyis rád például már harmadszor jut két olyan magyar szavazó (minimum), akinek pontosan ellenkező a véleménye, mint neked."

Ez az állítás hamis. Az igazság a következő:
A parlamenti képviselői helyek kétharmadát az érvényes szavazatok kevesebb mint felével szerezte meg a Fidesz-KDNP.

forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyarországi_országgyűlési_választás

Scott Tenorman Must Die 2018.05.11. 17:15:01

@GIeccsertetű: én sem találkoztam még veled, mégis tudom rólad, h egy szerencsétlen sorsú "ember" vagy aki mást hibáztat az elbaszott életéért.

Midnight Run 2018.05.11. 17:20:41

@zokogjatok: az viszont igaz, hogy a munkaképesek mentek ki leginkább.

Orbánék politikájának kudarcát majd a legközelebbi recesszió mutatja meg.

Midnight Run 2018.05.11. 17:22:19

@zokogjatok: ja és az igazi alja, na az nem megy, legfeljebb a felnőttiparba

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.11. 17:36:48

@zokogjatok: "Orbán csődbe visz"

Ő mondta, hogy szarban az ország, pár ezer menekült ellátása csődebe vinné. Nagy lehet a baj.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.11. 17:38:11

@F1 L M: "Egy vezérezredes, aki nyolc éve a Honvéd Vezérkar főnöke, már mért is lenne kívülálló?"

Tudtommal nem tagja a pártnak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.05.11. 17:44:43

@gtri: A parlamenti képviselői helyek kétharmadát az érvényes szavazatok kevesebb mint felével szerezte meg a Fidesz-KDNP"
Folytasd....
....mivel tarolt az egyéni körzetekben. Ez az ok es nem a választási rendszer

indeksz ISIS Al Kaida mind CIA projekt 2018.05.11. 17:50:56

Valamiért ez a CIA- csicskablog mindenképpen, mindig el akarja hitetni, hogy
-nem létezik a migráció
-nem kell a kerítés (felesleges- senki se jön ide- mondjuk, hogy pont a kerítés miatt, az fel se merül)
-nincs semmiféle háborús fenyegetés a Világban

Hát, öcsi, az operatív kollegáid pedig dolgoznak nagyon az ügyön:
-Jugoszlávia 1999
-Afganisztán 2001
-Irak 2003
-Líbia 2011
-Szíria 2014
-Jemen 2014
-Ukrajna 2014

Jééé, a "szegény menekültek" is innen gyünnek Ojrópába, millió számban.
Csak nem Ámeriká modern, jóléti demokráciája elől....

imgur.com/a/Rwj2

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.11. 17:51:44

@FILTOL: "Nem ezt mondta "

Pedig de. Legalább a saját fülednek higgyél.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.11. 18:24:29

@indeksz ISIS Al Kaida mind CIA projekt: Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de Németország felől nincs kerítés, mégsem jött Németországból egymillió migráns megdönteni a magyar kereszténységet. :))

indeksz ISIS Al Kaida mind CIA projekt 2018.05.11. 18:45:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Te nagyonokos. És Németországba hogy mentek? Légideszanttal?
Ja, tudjuk, ahogy:
-kötelező kvóta se létezik
-és Ámeriká csak a "mérsékelt fegyveres lázadó"kat támogatja :DDD

www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/videos/1567405433281236/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.11. 19:36:53

@indeksz ISIS Al Kaida mind CIA projekt: "Németországba hogy mentek?"

Mittomén. Mondjuk csónakkal Olaszországba. Nem számít. (Nyilván nem állította meg őket a geci kerítése, de ez most nem érdekes.)

IDE nem akar jönni a fasz se! Ezt nem értitek narancsagyúak. :))

2018.05.11. 19:44:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Arra célzol, hogy nekünk kellett volna az olasz csizma talpát is endberakni határvédelmileg? Hát te keversz minket a világcsendőr USÁ-val.. nekik küldetésük az, hogy mindenhol beavatkozzanak.

Az ide nem akar jönni senki, az jelen időben kis ráhagyással még igaz. Te mennyire látsz a jövőbe? Mennyire érdekelnek a tendenciák? Hány ember kívánja jelenleg áttenni székhelyét az EU területére? Vajon ebből mennyi befogadása után fogja lezárni a határokat Merkel, meg a svédek? Az angolok ezért léptek ki az unióból, hogy a kérdést a saját hatáskörükbe vegyék újfent és a saját érdekszférájukból beáramlókon túl nem kívánnak többel foglalkozni.

torró 2018.05.11. 20:00:02

Hm! Csak tudnám miből jósol a blog írója? Gömbből? Vagy kender magból? Migránsok pedig vannak! Valamelyik nap is ideköltözött nem messze tőlem, egy Német család.És ez már nem az első. Azonkívül olyan szarul megy a gazdaság, hogy az unokaöcsém, aki egy Német gyár, Pest mellett, igazgatója, azt mondta, hogy a tulajdonos, újabb gyár építésén gondolkodik.

taga20 2018.05.11. 20:17:58

@torró: te kis ánderzen, meséjj még!
de vigyázz a farhátad oda ne égjen, me négy évig nem lesz több potya bözsi utalvány!:)))

pragmatika2 2018.05.11. 20:26:21

@whale:

"Sőt, ugyanazt csinálom, oszt' mégis kevesebb a zsé a csodagazdaságban! :DDD"

Én is ugyanazt csinálom, de most mintha jobb lenne, mint akkor.

pragmatika2 2018.05.11. 20:34:06

@zokogjatok:

"Az, hogy "lehetnének jobbak a dolgok"? Egyetértünk, lehetnének. Viszont nagyságrendekkel szarabbak is lehetnének, és semmiféle garanciát nem látok rá, hogy Orbán jelenlegi kihívói nem nagyságrendekkel szarabbak lennének, sőt."

Konkrétan a ballibsik már bizonyították, hogy lehet világgazdasági konjunktúra mellett is szarabb a helyzetünk. Balfaszságukat már igazolták. Volt rá 8 évük.

pragmatika2 2018.05.11. 20:38:49

@zokogjatok:

"balos: óriási az eladósodottság
jobbos: nem (bebizonyítja)
másik balos: de hát ez nem is számít
"

:)))
És akkor az is meg van, hogy miért bukták el a ballibek olyan csúnyán ezt a választást is.

taga20 2018.05.11. 21:04:07

@Voznyák Pista: pityu téged se az eszedért fognak elvinni az ufok a patakiatussal együtt:))

www.youtube.com/watch?v=z5agsfITgnY

2018.05.11. 21:04:20

Pedig milyen jó is lenne, ha győz az ellenzék. Nem ilyen nyomorult fideszes kormányalakítás lenne.

Béla vállalja a miniszteri posztot, de csak akkor, ha Anna és Cecília lehetnek az államtitkárok. Cecília nem akar Annával dolgozni, de szívesen látná Dénest és Fülöpöt maga mellet. Fülöp pártja nem járul hozzá az egyezséghez, mert szerinte Fülöpnek kellene lennie a miniszternek, hiszen annak idején 150 ezer ember előtt szónokolt. Számukra ez az alkupozíció megalázó helyzet. Dénes vállalja, de csak akkor, ha nem Béla a miniszter, mert Béla személye személye nem fér össze saját, nem létező politikai érdekével.

Gábor hajlandó lemondani a Független Alkotmányvédelmi Szervezet (FASZ) elnöki posztjáról a zöldek javára, de csak akkor, ha marad a kerítés a bergengóc-magyar határon. A zöldek kihátrálnak az alkuból, mert szerintük a bergengócokat valóban meg kell állítani, de a kerítés az ország határain kívül rekeszti a vízigótokat is. Akik betelepítése szerintük kívánatos lenne.

Az Igazságos Polgári Alapszervezet (IPA) teljes tagsága (3 fő) egyöntetűen elítéli az Orbánnal paktáló ellenzék aljas kormányalakítási próbálkozásait. Szerintük a miniszteri posztokat egyenlően kellene az ellenzéki tömörülés pártjai között elosztani, függetlenül a pártok méretétől és támogatottságától. A zöldek egyetértenek a kezdeményezéssel de az Árkod VIII. új atomerőmű-blokk építésének leállításával meggyőzhetőek. Ez esetben mégis támogatják az ellenzéki tömörülést. Erre persze biztosítékot kérnek, amelyet Galván Tivadar miniszterelnök-jelölt személyesen garantál. A Dögöljön Meg A Szomszéd Tehene - Polgári Összefogás Csoport (DMSZT-PÖCS) szerint Galván Tivadar nem legitim miniszterelnök-jelölt, mivel az egyetlen hiteles és elfogadható jelöltet csakis ők adhatják. Valamit figyelmeztetnek, hogy saját jelöltjüket miniszterelnökként el nem fogadó pártokat Orbán szövetségeseiként kezelik.

A Leszopunk Mindenkit Csak Pénz Legyen (LMCsPL) párt számára mindkét jelölt hiteles és jó vezetője lenne Magyarországnak. Ugyanakkor aggodalmukat fejezik a kormányalakítás csúszása miatt késő képviselői javadalmazás ügyében. Ló Béla leendő Népjóléti miniszter személyesen garantálja a kért összeg kifizetését. A Magyar Szumó Párt szerint a Népjóléti Minisztérium Orbán ötlete, leendő tisztségviselői Orbán csatlósai, akikkel minden együttműködést meg kell szüntetni. Ennek megfelelően igényt is tartanak az így felszabaduló miniszteri posztra. A kommunista, Fideszes, Putyinista Népjóléti Minisztérium helyett létrehoznák az Európa Polgári Jólét minisztériumát. A vezető Pöpec Ferenc, a Bükkösfitymádi 12-es szavazókör nyertese lenne.

Milyen szép is lenne... :)

taga20 2018.05.11. 21:14:50

@European citizen: ako neked bodogság van, me a fityeszmaffia tovább lophat!

egészségedre jobbágy!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.11. 22:41:31

@FILTOL: 2010-ben még nagyobb volt a listás szavazatok súlya, az akkori választási rendszerben nem kapott volna kétharmadot a Fidesz...

@Voznyák Pista: "Konkrétan a ballibsik már bizonyították, hogy lehet világgazdasági konjunktúra mellett is szarabb a helyzetünk. Balfaszságukat már igazolták. Volt rá 8 évük."
Abból a 8 évből 2 év az utóbbi évszázad legnagyobb gazdasági világválsága volt, nem konjunktúra...

@zokogjatok: Egy Jobbik-LMP-Momentum koalíciós kormányt megnéznék...

Orbán Viktor 2010.......2030 2018.05.12. 01:20:35

"– marad az intenzív háború a nem létező migránsok ellen,"

Mikozben megszakitas nelkul megy tovabb a megszokott hazugsag, kozben mindennap 2-3 ezer negert halasznak ki a tengerbol.

Hat ebbol lesz az ujabb KETHARMAD !!

Billy Hill 2018.05.12. 01:43:32

Az nagyon komoly probléma, ha egy vezérezredesből valaki lesz! Hiszen ez a Wehrmacht-ban Generaloberst néven futott, és onnan már csak egy lépés a Waffen-SS, ahol is Oberst-Gruppenführer volt a rang neve... És itt abba is hagyom, mert nem hiszem, hogy még további magyarázat kellene arra, hogy ezzel mi a gond... ;-)

Első mohikán 2018.05.12. 02:17:04

@whale: Az a hadseregtábornok, nem?

Kivlov 2018.05.12. 06:40:57

@whale:
Nekem nincs bajom a stadionokkal.
20 éve meg kellett volna csinálni párat, amikor orbánék először hozzákezdtek, de sajna csak 1ig jutottak.

2018.05.12. 06:44:22

@whale: Pedig a stadion nagyon hasznos. Ha fedett, még jobb, mert akkor rossz idő esetén is lehet kivégzéseket tartani, nem csak jóidőben, amikor az ellenzéket Orbán a Dunába löveti...én a helyetekben csomagolnék, irány a meleg és derűs Szíria, vagy Afganisztán a holdbéli tájaival.

Ménár Atya 2018.05.12. 08:05:21

Nem létező migránsok?
Hát, kedves rettegő blogger, lehet hogy nem léteznek, akkor viszont ugye nem is kell befogadni egyet sem.
De akkor milyen kvótát is emleget brüsszel?
Nem létező embereket hog lehet kvótákba tömöríteni és ide oda csoportosítani?
Már annyiféleképp próbáltátok körbehazudni ezt a témát, hogy észre sem veszitek, hogy saját magatoknak is ellentmondotok .
És végre megint van mitől rettegni, katona lesz a katonák élén, hát ez borzasztó ,és nem szokványos, biztos majd jól lelövöldöz az orbáni hadsereg munkába menet.............
Amúgy feltűnt hogy háború esetén mi a köztársasági elnök jogköre, feladata a hadsereggel kapcsolatban?
A titkosszolgálati meg bírósági marhaságokról nem nagon szeretnék értekezni, nettó blődség.
De jó hogy vannak emberek akik előre tudnak mindent amit orbánék tesznek, igaz az elmúlt nyolc évben ebből semmi nem jött be.
Még csak csődbe sem mentünk 2013-ra, és imf nélkül is van élet a megépíthetetlen határzáron innen.
Na megyek, azt rettegek, mert minjárt jön az orbáni titkosszolgálat,meg a bérgilkosai azt még nem hagynak reggelizni, a nap meg nemm jöhet fel miatta........mert erősebb min Chuck Norris, azt visszanyomja a föld mögé........... :D:D

Ménár Atya 2018.05.12. 08:06:43

Ui: a Qwa yyyyyyyyyyyyyyyyyy beragad, bocs.

Gleccsertetű 2018.05.12. 08:29:55

@Midnight Run: ajjaj, szak értő úr. fő a magabiztosság!!

2018.05.12. 13:08:04

@taga20: Azt ugye tudod, hogy a forradalomhoz a társadalom zömének támogatottsága szükségeltetik. A mostani választások kapcsán a helyetekben én óvatosan emlegetném a falhoz állításokat.. :)
Tűzz ki magad elé elérhető (a képességeidhez mért) célokat, apró lépéseket. A sikerélmény újra erőt ad. Pl: Végy egy bőröndöt. Csomagold be. Végy jegyet...indulj el. Vonulj emigrációba. (Ha itt ennyire rossz.)

11kV 2018.05.12. 13:15:35

Ott szoktam megállni egy cikk olvasásánál, és egy párt támogatásánál, amikor azt írja/modja, hogy "nem létező migránsok". Az én városomat konkrétan lelakták a kerítés időszaka előtti sáskajárás idején. Senki nem fogja elmagyarázni nekem a faszságot, hogy "nemlétező migránsok". A "nemlétező menekültek" viszont igaz, mert barátocskáim, aki eldobja a kaját, az nem menekült.

taga20 2018.05.12. 13:46:11

@Womb Raider: "Végy egy bőröndöt. Csomagold be. Végy jegyet...indulj el. Vonulj emigrációba. (Ha itt ennyire rossz.)"

kösz fityesztálib, ezen gondolkodom.
ha neked az a jó, hogy csak ti legyetek ebben az országban, akkor lassan el fogjátok érni.

F1 L M 2018.05.12. 15:11:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: És?????
Bajnai Gordon
Balázs Péter
Oszkó Péter
Hónik Péter
Varga István
Draskovics Tibor
Forgács Imre
Székely Tamás
Herczog László
Somogyi Ferenc
Németh Imre
Petrétei József
Rácz Jenő
Bozóki András
Persányi Miklós
Göncz Kinga
Szilvásy György
Kákosy Csaba
Szabó Pál
Takács Albert
Molnár Károly
Medgyesy Péter
Kiss Elemér
László Csaba
Csillag István
Németh Imre
Bárándy Péter
Görgey Gábor
Juhász Endre
Lévai Katalin
Dunai Imre
Fazekas Szabolcs
Mondanak ezek a nevek valamit? Segítek. Mind MSZP kormánytag volt, sőt kettő miniszterelnökségig vitte miközben nem voltak tagjai a pártnak. Ha ez téged akkor nem zavart akkor most se zavarjon.
Különben is a tieitek mondják folyton hogy pártoktól független szakértő kormány kell. Hát most lett egy szakértő a honvédelmi tárca élén. Persze nektek ez sem tetszik.
Egyébként Fidesz kormányokban is voltak pártonkívüliek. Igaz nem ennyi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.12. 17:26:02

@F1 L M: Eszednél vagy? A meggyesi MSZMP tag volt!!! III/III ügynök!!! Pénzügyminiszter!!!

A libajnai meg szakértő kormányt alakított, egy évük volt a szarból kihúzni az országot, ahova az elkúró ügyesen belevezette. Oda pont nem kellenek politikusok. Nézz utána, mit jelent a szakértői kormány, mert kurvára fogalmatlan vagy.

felső határ nincs 2018.05.12. 17:56:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: libjnai előzőleg a bukott Qrcsány elqró kormányában volt szakértő

mármint a szakértő kormány előtt

torró 2018.05.12. 19:08:32

@taga20:
Veled ellentétben, én valós dolgokról beszélek, és nem ugatok össze vissza, te kis ügynök. Tényleg4 Mond már el mennyit kapsz ezért a sok baromságért amit itt összehordasz? Mert ha ez nálad ingyen működik, akkor Csernus éveket dolgozhatna rajtad!

F1 L M 2018.05.13. 15:08:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem azt állítottam hogy medgyesy nem volt MSZMP tag, hanem hogy nem volt MSZP tag. (Egyébként azzal nincs bajom ha a kettőt összemosod mert egykutya.)
A bajnai féle "szakértő" kormány meg csődbe akarta vinni az országot. Amúgy voltak abba a kormányba politikusok. Név szerin: Molnár Csaba, Varga Zoltán, Gráf József, Hiller István, Szekeres Imre, Szabó Imre, Kiss Péter, Ficsor Ádám, Juhász Gábor.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.13. 15:16:56

@F1 L M: "A bajnai féle "szakértő" kormány meg csődbe akarta vinni az országot."

Akkor borzasztóan felsültek vele, mert egy év alatt egyenesbe tették a kurcsány által elbaszott gazdaságot. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.13. 15:19:06

@torró: "Mond már el mennyit kapsz ezért a sok baromságért amit itt összehordasz?"

Ne mindig magadból indulj ki. Csak a fideSSnek van mérhetetlen lopott pénze, hogy agyhalott bértrollokkal fertőzze a blogteret. Mi hazafiak ingyen oktatunk titeket.

gtri 2018.05.13. 18:13:39

@FILTOL:

"@gtri: A parlamenti képviselői helyek kétharmadát az érvényes szavazatok kevesebb mint felével szerezte meg a Fidesz-KDNP"
Folytasd....
....mivel tarolt az egyéni körzetekben. Ez az ok es nem a választási rendszer"
---------
Az illető, akinek válaszoltam hazug módon azt állította, hogy a szavazók 2/3-ának szavazatát kapta meg a Fidesz-KDNP. Vagy oltári tudatlan, vagy hazudik. Mindkét esetben kijár az igazság közlése számára.

Ha az ellentéki pártok összefognak, akkor meg lehetett volna akadályozni a Fidesz-KDNP 2/3-át. Nem tették. Ez az ő hibájuk/bűnük.

De azért szabad legyen már helyretenni a hazugságot. Még hogy a szavazatok 2/3-át a Fidesz kapta volna!!! Röhej!

Ha már így belebonyolódtunk a számokba, ön szerint az aki valamilyen ellenzéki pártra szavazott listás szavazatával, az az egyéni szavazatát a Fideszre adta? :)

Szóval szerintem nagyjából szinkronban van a Fidesz 49,6%-os listás szavazatainak száma az egyéni szavazatainak számával. De meggyőzhet. Van olyan hibatalos összesítés valamelyik állami szerv honlapján, ami azt mutatja, hogy az egyéni szavazatok kétharmadát a Fidesz-KDNP kapta országos összesítésben? Kíváncsian várom a linket. :):)

2018.05.14. 07:04:19

@gtri: Nem tudsz mutatni választási rendszert, aho ilyen támogatottság mellett nem a fidesz alakíthatott volna kormányt. Elvitték az egyéni mandátumok túlnyomó többségét, a listán 49%-ot... mit akarsz még? Az otthon maradottak meg nem érezték szükségét, hogy jelezzék a változtatásra való igényüket :)

Matekozgass, álmodozz, ferdítgess... 4 év múlva, veletek, ugyanígy...

F1 L M 2018.05.14. 13:13:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :-DD Aha.
Felvette a sok IMF hitelt. Azt hitte Orbán majd nem győzi visszafizetni és akkor csődöt jelentünk. Arra játszottak hogy Orbán ne legyen képes kitölteni a 4 évet.
Bajnai és társai folyton válságba sodorták az országot, hogy aztán válságkezelő kormányként tetszelegjenek. Valójában nem is akarták kezelni a válságot. Az egész arra ment ki hogy a kormánytagokat cserélgessék, elhitessék a néppel hogy most már szakértők ülnek ott. Közben meg ezek a "szakértők" is csak kihasználták ezt a pár hónapos alkalmat, jól megszedték magukat mert tudták még egy ilyen lehetőségük nem lesz az életben.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.14. 13:31:04

@F1 L M: "Felvette a sok IMF hitelt. Azt hitte Orbán majd nem győzi visszafizetni"

Felvette az IMF hitelt, és nagy részét otthagyta a gecinek, pl. abból vette meg a MOL-t is.

Egyébként a geci nem tudta visszafizetni - illetve drágább kölcsönből fizette vissza -, és azóta is csak további kölcsönöket vett fel. Vergődött egy évig (pávatánc), hogy ne az IMF-től vegye föl, aztán teljesítette az IMF minden feltételét.

Az a baj veletek fideSSfasszopókkal, hogy nem a saját szemeteknek hisztek, hanem amit a geci a pofátokba hazudik.

2018.05.14. 13:56:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te jópofának érzed ezt a permanens trágárkodást? Van valami parafíliád?
Nagyon gáz...és véletlenül se hidd el, hogy ez bármi nyomatékot, hitelességet kölcsönöz a szamárságodnak.
GDP arányosan csökken, vagy nő az adósság? Mely kormányok alatt (és milyen tempóban) nőtt és mely kormányok idején csökkent GDP arányosan? Mekkora volt 'akkor' és mekkora most az ÁH hiány?
GDP arányosan nagyjából mindenhol nő az adósság, szóval azon meg felesleges lovagolni...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.14. 15:18:26

@Womb Raider: "trágárkodást"

A legmocskosabb szájú trollnémber vagy. Téged megközelíteni se lehet.

"GDP arányosan csökken, vagy nő az adósság?"

2018-ban 50%-ra csökken, ha hiszel a gecinek. A Széll Kálmán tervben leírta. Már alig várom.

2018.05.14. 15:48:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Na, tőlem ugyan ritkán olvasol olyasfajta stílusban megfogalmazott kommentet, mint ami nálad a sztenderd. A szádból különféle testnedvek csorognak, folyton az orális fixációd újra és újra a felszínre tör.Az, hogy hazudsz, az mellékes, ez van, ha valaki parancsra cselekszik.

Szóval akkor csökken.. de nem az elvárt mértékben..értem. Az elődök kétségtelenül túl is teljesítették az ígéreteiket..

gtri 2018.05.14. 23:34:05

@Womb Raider:

Látom nem megy a szövegértés. A "szárny" nevű hozzászóló azt vetette be érvként, hogy a Fideszre kétszer annyian szavaztak, mint "nem Fideszre". Ez szemenszedett hazugság. Ezt a hazugságot tettem helyre.

Egy szóval is vitattam, hogy a 49,6 % szavazat a parlamenti mandátumok 2/3-ra fordítódott le? Nem, nem vitattam. Azt viszont vitatom, amikor egyes agyatlanok azt a hazugságot terjesztik, hogy a szavazatok 2/3-át kapta a Fidesz. Nem, nem kapott annyit. 49,6 %-ot kapott (listán). Kevesebb mint a felét. Ez tény.
Azt pedig kötve hiszem, hogy azok akik listán nem a Fideszre szavaztak egyéniben tömegesen szavaztak volna fideszes jelöltre.

De ahogy FILTOL-nak felajánlottam úgy neked is. Meg tudsz győzni, ha mutatsz egy linket, ahol egy magyar állami szerv világosan bemutatja az adatokat, miszerint a szavazatok 2/3-át a Fidesz kapta. Tőle nem kaptam linket. Tőled kapok?

2018.05.15. 06:00:18

@gtri: Ki mondta, hogy annyit kapott, és ki mondta hogy annyi kell ahhoz, hogy a parlamenti mandátumok ekkora hányada felett diszponáljanak????

A franciáknál kellett? Nem. Angliában? Ott sem.. :) További nyűgök?
Ja..és csak a rend kedvéért.. az 1994-es választásokon győztes szocik , maguk mellé emelve a szadeszt, a szavazatok kisebb hányadával szedtek őssze vastagon 2/3 felett. Az természetes volt, hát ezt is tessék elfogadni.
Most komolyan... meddig fogtok még ezen picsogni? Urnazáráskor óóóóriási volt az arc, hogy, na, most aztán a nép elkergette a fideszt, a nagy részvétel az igazi legitimáció! Akkor érdekes módon elhittétek a valóságot, hogy ebben a rendszerben is mindenkinek , aki kellő támogatottsággal rendelkezik a társadalom felől, annk van lehetősége nyerni. Másnap már változott a narratíva.. újra kitört a diktatúra, mert nem ti jutottatok hatalomra. Szánalma, tehetségtelen, nevetséges bagász, aki még 4 évente sem képes összefogni az országért, amit irányítani vágynak. Hogyan kaphatnának végrehajtó hatalmat az ilyen bohócok?

gtri 2018.05.18. 16:38:42

@Womb Raider:

Úgy látom tényleg nem megy a szövegértés. :)

"szárny 2018.05.10. 20:06:29

"2. Orbánnak és pártjainak kétharmada van. Már harmadszor. És ezúttal rekordszámú részvevővel. Vagyis rád például már harmadszor jut két olyan magyar szavazó (minimum), akinek pontosan ellenkező a véleménye, mint neked."
"

A "szárny" nevű illetőt világosítottam föl, hogy a szavazatok aránya és a mandátumok aránya nagyon nem ugyanaz a magyar választási rendszerben. Azt hiszi szegény, hogy a szavazók 2/-a a Fideszre szavazott. Megmondhatom neki az igazságot, vagy a NER-ben ez tilos? :):)
-------
"Ja..és csak a rend kedvéért.. az 1994-es választásokon győztes szocik , maguk mellé emelve a szadeszt, a szavazatok kisebb hányadával szedtek őssze vastagon 2/3 felett. Az természetes volt, hát ezt is tessék elfogadni. "

Tényleg nem megy szövegértés. :) Hol mondtam én olyat, hogy nem fogadom el a választás eredményét. Idéznéd a kérdéses mondatomat ahol ilyet mondtam?
-------
"Most komolyan... meddig fogtok még ezen picsogni? Urnazáráskor óóóóriási volt az arc, hogy, na, most aztán a nép elkergette a fideszt, a nagy részvétel az igazi legitimáció! Akkor érdekes módon elhittétek a valóságot, hogy ebben a rendszerben is mindenkinek , aki kellő támogatottsággal rendelkezik a társadalom felől, annk van lehetősége nyerni. Másnap már változott a narratíva.. újra kitört a diktatúra, mert nem ti jutottatok hatalomra. Szánalma, tehetségtelen, nevetséges bagász, aki még 4 évente sem képes összefogni az országért, amit irányítani vágynak. Hogyan kaphatnának végrehajtó hatalmat az ilyen bohócok?"

Tényleg nem megy neked a szövegértés. :)

Idézet a hozzászólásomból:

"gtri 2018.05.13. 18:13:39

Ha az ellentéki pártok összefognak, akkor meg lehetett volna akadályozni a Fidesz-KDNP 2/3-át. Nem tették. Ez az ő hibájuk/bűnük."

Ezt úgy értetted, hogy megdicsértem az ellenzéket? Fura a szövegértésed. :):)

2018.05.18. 17:26:39

@gtri: Ja... vagy úgy! Bár ezzel együtt valahogy azt érzem, neked sincs ínyedre az eredmény :) Ám ha legalább annyiban józanabbul gondolkodsz a pampogóknál, hogy nem a választási rendszerre kened a fidesz győzelmét és nem azon kattogsz, hogy nem jogos az ilyen arányú győzelem.. akkor oké, fegyverszünet/örökbéke.

Másfelől a választási rendszerek legtöbbjében (EU demokráciák) nem nagyon van egyenes megfeleltethetőség szavazat ás mandátumszám között. Szóval a miénk nem lóg ki különösebben a sorból.
süti beállítások módosítása