B1 blogcsalád



Ha eddig bárkinek kétségei lettek volna, Kásler miniszter újra bizonyította alkalmatlanságát

2018. május 10. - ashwood

touched_by_his_noodly_appendage_hd.jpgNem az fáj, ami mondanak, hanem ahogy mondják – nagyjából így reagált a leendő emberminiszter, Kásler Miklós, a Magyarországon világhírű onkológus az őt ért kritikákra. A jelek szerint kifogyhatatlan örömforrása lesz ő a politikai humor szerelmeseinek.

Minden arra mutat, hogy új udvari bohócot választott magának Orbán. (Talán ráunt Németh Szilárd tapló humorára. Bár ebben erősen kételkedünk.) Blogunk is sokat foglalkozott Kásler Miklós korábbi kijelentéseivel, most azonban turbó fokozatba kapcsolat a miniszteri önlejáratás.

A Magyar Idők című, adómilliárdokból fenntartott propagandanyomtatvány közölt interjút a nagy tudóssal. Rögvest neki is estek az újsütetű kormánytagnak, amikor az elmúlt hetekben megjelent kritikák kapcsán arról érdeklődnek: számított-e erre Kásler. A válasz azt mutatja, bomba formában van a miniszter: "Különösen a támadások hangneme lepett meg, mert nem ebben a stílusban szocializálódtam. Ugyanakkor magamban jókat mosolyogtam. Nem engem minősít ugyanis, hogy bár már több mint ötszáz, zömmel orvostudományi, onkológiai előadást tartottam a világ minden részén, 18 szakkönyvet, hét könyvet írtam, számos neves tudóssal, íróval, gondolkodóval együtt elkészítettem a Nemzeti nagyvizit televíziós és könyvsorozatot, mindebből néhány, a szövegkörnyezetéből kiragadott mondatot tudnak csak citálni."

Nem is amit mondanak, hanem ahogy mondják – csodálatos, már a felütés is. És az ezt követő érvelés is igazán Nobel-díjat érdemel. Kásler azt kifogásolja, hogy nem szakmai, onkológiai munkáját minősítik, kritizálják.

Kedves Kásler Miklós! Hát onkológiai minisztériumot fog vezetni? Eddig mindenki úgy tudta, hogy az egészségügy mellett az oktatással, családpolitikával és kultúrával tetszik majd bíbelődni. Mégpedig politikusként. Nem pedig onkológus professzorként írja a bársonyszékben 19. szakkönyvét.

De ide kívánkozik, hogy a 777.hu, magát keresztény hírportálnak (?) mondó felület is védelmébe vette Káslert, és minden kritikusát le is teremtette. Szerintük ugyanis azért nem lehet szóval illetni a jó professzort, mert ő "hitéből fakadó kijelentéseket" tett, amiért pedig nem lehet nemtelenül támadni. "Ez pedig egészen egyszerűen elfogadhatatlan!" – mármint szerintük.

Hát, nagyon kedves 777.hu! Sajnálattal közöljük, hogy lehet. Harsányan lehet rögöni azon is, aki a Repülő Spagettiszörny Egyházának tagja, miként a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvún is illik legalább mosolyogni. És bizony lehet valakit kritizálni, mert nem értünk egyet hitbéli meggyőződésből mondott szavaival.

De a helyzet egyébként még sokkal rosszabb: ugyanis Káslert nem a hite miatt támadták. Pontosabban: eddig mi nem tudtunk arról, hogy a Római Katolikus Anyaszentegyház szerint Albert Einstein ötletei már elavultak, és túlhaladottak. Miként arról sem szereztünk tudomást, hogy Őszentsége Ferenc pápa betiltotta volna a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, esetleg a vöröseltolódást. (A legmélyebb tisztelet hangján tesszük hozzá: ha Őszentsége Ferenc pápa, ez a demens, vén gazember, hitbéli alapon a fentieket megcselekedné, úgy rajta is teli szájjal röhögnénk - akkor is, ha egyenesen a Megváltó Jézus Krisztus stigmáiból vezetné azt le.)

Amit nem lehet, kedves 777.hu, az valakit vélt vagy feltételezett hite miatt megkülönböztetni, ne adj isten démonizálni. Márpedig ezen a, hitbéli értékek védelmében oly aktív felületen nagyon kevés (értsd: 0 darab) írást találtunk a kormánypropaganda (és Kásler Miklós) által AIDS-es emberevőknek stigmatizált iszlám-hitűek védelmében.

Ennyit a hitről, térjünk vissza Kásler érvéhez: nem onkológiai zsenijét kezdték ki – vagyis nem is ér az egész semmit. A probléma csupán annyi: ha ez az itthon világhírű tudós valóban a tudománynak szentelte eddig az életét, akkor talán joggal feltételezhetnénk, sőt, elvárhatnánk, hogy a tudománnyal kapcsolatos kijelentéseit tudóshoz méltóan válogassa meg, illetve tudományos érvekkel támassza alá. Izgatottan várjuk a relativitás-elmélet cáfolatát Kásler doktortól. Ha megáll, saját autónkkal visszük ki a Nobel-díja átvételére. Addig azonban óhatatlanul a valamiért nálunk magyarként számon tartott Philipp Eduard Anton von Lenard (gyengébbeknek Lénárd Fülöp) jut Kásler Einstein- és Heisenberg-ellenességéről az eszünkbe. Aki nem ismerné Lenard – amúgy Nobel-díjjal jutalmazott – munkásságát és életútját, mélyen szégyellje el magát és pótolja a hiányt. Ezután el lehet dönteni, rá akarunk-e büszkék lenni.

Még annyit: azt kívánjuk, Kásler Miklós miniszteri autójában is olyan GPS-rendszer működjön, amely korrigálja az idő relativitása okozta csúszást. Máskülönben sehova nem fog odatalálni.

Kásler azonban nem csupán ebben az egy mondatában remekelt az interjú során. Kijelentette: "Én azt vallom, hogy rend a lelke mindennek. A demokráciát sokan összekeverik a szabadossággal, pedig az nem a totális szabadságot jelenti, hanem azt, hogy az én szabadságom addig tart, amíg azzal másokat nem korlátozok."

Hát, szerintünk ugyan nem rend a lelke mindennek, azt viszont pontosan tudjuk – bár egy onkológiai szakkönyvet sem jegyzünk –, hogy aki összekeveri a demokráciát és a szabadság fogalmát, az komolyan gondolkozzon el a politikai karrier skippelésén. Ha mégsem, akkor egy gyorstalpaló: a demokrácia nem az emberek közötti viszonyrendszert határozza meg, hanem a hatalomgyakorlást. Biztos ismerősek a fogalmak: minden hatalom a néptől ered, a közhatalom legitimációja a választás. Amit professzor úr valamiért idekevert, az a személyes szabadság, kiterjesztve: a jogállam. A definíció amúgy stimmel: ami nem tilos – RENDeletileg nincs tiltva –, azt meg lehet tenni.

Nem árt a közéletben helyesen használni a fogalmakat - bizonyára így van ez az onkológia területén is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8213903310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK22 2018.05.10. 11:52:32

drága kedves b1.

szabadság kontra szabadosság. nagyon nem ugyanaz, bár úgy látszik, nektek igen, vagy nem ismeritek a szabadosság kifejezést. lassan megérdemlitek a b0 nevet, hajrá :)

LKerekes 2018.05.10. 12:37:57

Ez a cikk a bizonyítéka, hogy nem tudtok reálisan gondolkodni és semmit nem tanultatok a vereségből. Hajrá! Csak így tovább, de akkor ne csodálkozzatok a Fidesz 2022-es újabb kétharmadán.

Cycmen 2018.05.10. 12:56:33

@FCUK22: . lassan megérdemlitek a b0 nevet, hajrá :)

És a B+ ? :D

TalpigJimmy 2018.05.10. 13:01:22

@FCUK22: hogy fizetnek? Jobban mondva, mennyit kapsz azért, hogy itt pofátlankodj?
Valahogy készültségben lehetsz, mert mindig 'T'e vagy az első kommentelő :P

FCUK22 2018.05.10. 13:30:24

@Cycmen: max B-

:D:D:D

@TalpigJimmy: szórakozni járok ide, egész más a munkám, viszont gép előtt ülök, egy ablakkal több van nyitva, és ha megjelenik valami hülyeség, akkor rögtön tudok rá reagálni. sajnos nem, nem mindig én vagyok az első, pedig fontos, hogy rögtön az első kommentben fel legyen hívva a figyelem a baromságokra, hogy ha idetéved egy gyanútlan, rögtön lássa, hogy itt szopatják.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.10. 14:18:32

@FCUK22: "fontos, hogy rögtön az első kommentben fel legyen hívva a figyelem a baromságokra, hogy ha idetéved egy gyanútlan, rögtön lássa, hogy itt szopatják."

Igen. Sajnos nekem nincs időm figyelni, mikor hazudsz megint egy méreteset, nem mindig rögtön az első kommentben reagálok.

FCUK22 2018.05.10. 15:21:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: valami eredetiséget is mutathatnál, mert amit csinálsz, elég unalmas :D

Hofipisti 2018.05.10. 16:04:26

FCUK22-nek piszok felelősségteljes munkája lehet!
"... és ha megjelenik valami hülyeség ..." ami az ő mértékegysége és munkaadója szerint az, akkor abbahagyja munkáját, s áttér a mellékállásba. magyarul: maszekol munkaidőben, s még neki áll feljebb!

aquaticus 2018.05.10. 17:17:26

Ennyi lehetősége maradt a forradalmi ballib oldalnak... Megugatják a karavánt... Persze ha továbbra is ilyen lesz náluk az ugatás és a teljesítmény aránya, akkor már az sem fog látszani, hogy mit ugatnak. Marad a hold...

Cycmen 2018.05.10. 17:29:43

@Hofipisti: magyarul: maszekol munkaidőben, s még neki áll feljebb!

A sok szellemi rövidnadrágos libsit jó útra téríteni, fényt gyújtani a tompa homályos agyukban egyfajta karitatív küldetés! Ingyen csináljuk és nem kell megköszönni, elég ha látjuk a munkánk eredményét!

Hofipisti 2018.05.10. 17:41:28

@Cycmen: Látjátok? Jól nézzétek meg!

Hofipisti 2018.05.10. 18:08:23

Látom, a kultúrád kicsapta a biztosítékot!

katamara 2018.05.10. 18:36:47

@FCUK22: A hülyeség téged jellemez. Nem Kásler szakmai tudásával van itt a probléma, hanem az emberek megítélésével. Te mindig betartottad a Tízparancsolatot ? Nagyon kétlem akkor Kásler szerint megérdemled hogy beteg légy. Ezzel a felfogással emberekért, családokért felelős miniszternek lenni közröhej ! A többi hülyeségéről már nem is írok, mert annyi van. Miért nem maradt meg orvosnak és tudósnak, hagyta a politikát a fenébe.A B1 egy szuper blog.

Énmégújvagyok 2018.05.10. 18:51:13

"Én azt vallom, hogy rend a lelke mindennek..." (Kásler)
Erről nekem hirtelen az jutott eszembe, hogy a Rend a gyenge elme támasza a zseni a káoszon is tud uralkodni!

Cycmen 2018.05.10. 18:56:13

@katamara: .A B1 egy szuper blog.

Az ám. Kiragad egy mondatot, azon rugózik, a célközönség meg önfeledten onanizál rá.

morph on deer 2018.05.10. 19:28:44

@FCUK22:
Te ezt hol olvastad?
“szabadság kontra szabadosság. nagyon nem ugyanaz, bár úgy látszik, nektek igen,”

Ugyanis a cikk egészen mást mond, ráadásul a gyengébbek kedvéért kiemelve!
Igen, a fideszesek kedvéért narancssárga alapon, ez:

“hogy aki összekeveri a demokráciát és a szabadság fogalmát, az komolyan gondolkozzon el a politikai karrier skippelésén.”

Picim, ez a ‘csúsztatás’ néven elhíresült suttyó húzás csak a magadfajta észlényeknél működik, akiknek nem sikerül fejben tartani azt a néhány sort sem, amit öt sorral feljebb olvastak, tudod?
Vagy te is ilyen lennél, és azért válaszolsz másra, mint ami valóban a cikkben áll?
Netán csak simán fideszes, az alkalomhoz illő szürke állománnyal..?

morph on deer 2018.05.10. 19:33:21

Tessék mondani, aki “skippel” az a “skipper”?
Úgy mint: “the captain of a ship or boat, especially a small trading or fishing vessel.”?
:)
Vagy csak nem sikerült megtalálnini a “kihagyásán” szót?

morph on deer 2018.05.10. 19:34:59

@morph on deer:
“azt a néhány szót sem” lett volna, ha figyelek. Elnézést!

FCUK22 2018.05.10. 19:43:11

@morph on deer: Kásler a szabadosságról beszél, a demokráciának meg igenis szinonímája a szabadság abban a tekintetben, ahogy ő beszél róla. Nem érted te sem, a b1 sem, de erről nem Kásler tehet. Az más kérdés, hogy tanulás helyett a hisztit nyomjátok. Erről ennyit.

atomic power 1986DucaDuca 2018.05.10. 20:44:53

"A demokráciát sokan összekeverik a szabadossággal, pedig az nem a totális szabadságot jelenti, hanem azt, hogy az én szabadságom addig tart, amíg azzal másokat nem korlátozok."

Ez nem demokracia meghatarozas Kasler M. részeről, hanem egy allitas arról, hogy demokraciaban sem lehet totalis szabadság.
Csak a "jelenti" szót kellene kicserélni mondjuk "hirdeti"-re, mindjart vilagossa valna, hogy nem demokracia meghatarozasrol van szó. Egy interjúban könnyen jarhat ugy valaki, aki nem profi nyilatkozó, hogy egy szó nem megdelelően alkalmaz es mas ertelmet nyer mondanivalója. Ezt persze ki lehet forgatni.

Egyébkent meg a demokracia es a szabadsag összefügg egymással. Ez ugyanis aranykérdés.
Ha nagyobb a szabadság, az a biztonság rovasara mehet. A védekezes pedig diktatorikus eszközökhöz. Mindez azon múlik, hogy milyen a tarsadalom hatarok iranti erzekelese.

A weimari demokracia is ezeknek az aranyoknak a fel nem ismerese miatt bukott el es csapott at totalis diktatúrába.

morph on deer 2018.05.10. 20:47:27

@FCUK22:
Kár, hogy az előbb nem Kásler kijelentésére reagáltál, hanem kiosztottad a szerzőt, szerintem alaptalanul.

Így már azért nem ugyanaz a mondat, és azt te is tudod, hiába is titkolod! :)

Azt hiszem, itt megint az a probléma lényege, hogy a látszat ellenére sem ugyanaz és nem felcserélhető a “mindent szabad, ami nem tiltott” mondat a “mindent szabad, ami megengedett” mondattal.
Az utóbbi a “rendpárti” változat, - véleményem szerint ezt tartja “helyesnek” Kásler, míg az első a klasszikus liberális kifejezés, amely - pl szerintem is - helyes, és nálam ez a verzió áll közelebb a szabadsághoz.
Tehát:
Mindent lehet, amit szabad ≠ mindent szabad, amit lehet!

meronem 2018.05.10. 21:46:41

Káslernél azért vannak nagyobb humorforrások. Az egész blib oldal, és ez a blog.

LKerekes 2018.05.11. 04:28:52

Ostoba cikk mégostobább támogatókkal.

2018.05.11. 06:58:35

" Kásler Miklós, a Magyarországon világhírű onkológus"

...írta a ballib marginális szubkultúrában világhírű ashwood..

Európai téridő 2018.05.11. 09:39:29

Ágálj, csak, ágálj, aztán te is nyekkensz egyet, mint az a színházi titán Árpád és az ő bájos ex-zaklatott párja.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.05.11. 10:48:16

@katamara: "Te mindig betartottad a Tízparancsolatot? Nagyon kétlem akkor Kásler szerint megérdemled hogy beteg légy."
Szövegértésből kérsz elégtelent vagy erkölcstanból? Képtelen vagy értelmezni Kásler Miklós megjegyzését, vagy szándékosan ferdíted el? SOHA nem állított olyat, hogy aki megsérti a Tízparancsolatot, az megérdemli, hogy beteg legyen. Ez ocsmány hazugság (8. parancsolat). Azt állította (mellékesen), hogy a Tízparancsolat betartásával (nem részletezve, hogy egyénekre vagy a társadalomra érti) ELKERÜLHETŐ lenne a halált okozó betegségek többsége.
Vitatja értelmes ember, hogy a szabados szexuális élet (6. parancsolat) növeli a nemi úton terjedő fertőzések veszélyét? Vagy hogy a zaklatott és pihenés nélküli élet (3. és 10. parancsolat) szív és érrendszeri problémákhoz vezethet? Mondom, ÉRTELMES ember. Vagy ha egy orvos azt állítja, hogy napi háromszori fogmosással megelőzhető lenne a fogászati panaszok többsége, akkor gúnyolódni kezdesz, mert biztosan azt hiszi, hogy Isten büntetése a fogszuvasodás azokon, akik nem elég gyakran mosnak fogat? Nyilván nem. Csak az fáj nektek, hogy Kásler Miklóst Orbán Viktor jelölte miniszternek, nem pedig valamelyik ellenzéki törpepárt vezetője. Értem én, hogy nektek ez kellemetlen, de erre a 4 évre jó lesz megszokni.
Amúgy semmi nem garantálja, hogy jó miniszter lesz, ahogyan azt sem, hogy rossz. Majd kiderül.

2018.05.11. 11:13:10

@szekertabor: Ennyi. Köszönöm, hogy végre valaki értelmesen összefoglalta.

(egy gondolatkísérletet azért megérne, mi lett volna a helyzet, ha mondjuk a kóser szabályok idejétmúlt voltát feszegette volna valaki..)

TalpigJimmy 2018.05.11. 15:25:09

@FILTOL: tanulj meg helyesen írni :D
Ugyan nem vagyok nyelvtan náci, de azért mindennek van határa :P
És korántsem az ékezetek hiányáról beszélek :D

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.05.11. 15:26:58

Azért én megnéznélek téged kis buzi blogszerző meg a többi haszontalan 1/3-ba tömörült csicskát hogy mi a telebaszott tetves kurva anyádra vagy alkalmas.

élhetetlen 2018.05.11. 15:31:34

@Cycmen: Végre egy jó poén tőled, egyszerű, csattanós, és Fuck22 nevű harcostársad még ezt sem értette meg. Még szerencse, hogy minden mást pontosan ért. Nesze neked B-!

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.11. 15:54:44

Káslernak egy dologban van igaza. A tz parancsolat betartása rossz dologra nem vezet. De!

Kédés melíik tíz parancsolatot kellene netartani ahhz, hoyg a halálos bezegségek többsége elkerülhető legyen ezűétal?

Mert mindjárt itt van a két fő hazai valls tízparancsolata:
"Katolikus Evangélikus
1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Én vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!
2. Isten nevét hiába ne vedd! Ne vedd hiába Istened nevét!
3. Az Úr napját szenteld meg! Szenteld meg az ünnepnapot!
4. Atyádat és anyádat tiszteld! Tiszteld atyádat és anyádat!
5. Ne ölj! Ne ölj!
6. Ne paráználkodj! Ne paráználkodj!
7. Ne lopj! Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! Ne tégy felebarátod ellen hamis
tanúbizonyságot!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd! Ne kívánd felebarátod házát!
10. Mások tulajdonát ne kívánd! Ne kívánd felebarátod házastársát
vagy bármiféle tulajdonát!

Ezen kívül van a zsidólknak is tízparancsolata ( a Wiki szerint ).

Szóval melyik parancsolatok hatnak ki a halálos betegségekre?

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.11. 15:56:57

@látjátok feleim szümtükkel:
Az első mondat a katolikus, a második a refomátus. Szét szedve küldtem, de a gép nem akarta, összehozta.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.11. 16:00:45

@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ:

Arra minden képen alkalmas, hogy az ilyen nagy demokrata hazafiúkat olvassa,mint te vagy. Csak remélni lehet, hogy nem te szaporítod tele a hazát hozzád hasonló nagyeszű "csicskákkal". Bár ha arról délről migrált ide a fajtád, akkor van rá esélyünk keletről jötteknek, hogy többségbe kerültök.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.11. 16:01:39

@Womb Raider:

Mehetnél akkor metélődni, mert az is kóser.;D

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.11. 16:09:33

@szekertabor:

Tudod a zaklatott, pihenés nélküli élet pont azért van, mert egyeseknek vidéken nincs munka, másoknak jobb településeken elviszi a bank a házát és az állam nem menti meg, útszélen hagyja, a fővárosban azért, hogy sportpálya épüljön a lakások helyén, kilakoltatnak, a trafikosoktól elveszik a megélhtésüket és a haveroknak adják. Van még valami kérdésed?

Persze a hatalomnak a felelősséget mindig könyebb rátolni az emberekre, ha már az ellenzékre nyolc év után nem lehet. Mert nem csak az ellenéziek nem tartják be a tízparancsolat előírásait, hanem a hívő szavazóitok sem. Ők is ugyan olyan betegek, ha nem jobban. Sőt ha arányaiban nézzük, az egyharmadból kevesebben vannak, mint a kétharmadból, mivel az elöregedett rétegek a hívők és fidesz imádók.

Szóval kinek mi baja van a ballibekkel ezügyben?

sas70 2018.05.11. 16:26:37

@szekertabor:
És egy dietetikus szakácskönyvvel milyen %-ra jönne ki a halált okozó betegségek megelőzése?
A papok nem halnak meg rákban, infarktusban, agyvérzésben...stb?
Milyen minta, milyen kutatás alapján mondta ezt az épületes baromságot, a leendő miniszter?
Gumival, vagy gumi nélküli paráználkodás esetén, milyen valószínűsége van annak, hogy elkapok valamit és mikor, hol, hogyan... stb. Mert nyilván nem mindegy, hogy csak a szomszédasszonnyal paráználkodok, vagy minden útszéli k-nál megállok egy dugásra.

Amúgy meg nem ez a fontos, hanem az, hogy mi faszért kell ragaszkodni a hülyeséghez ? Miért nem lehet azt mondani, bocsánat egy szerencsétlen elszólás volt. A dolog ezzel le is lenne zárva és mindenki megnyugodna.
Nem bazzz ezen pörög egy csomó hülye és megpróbálja megmagyarázni a hülyeséget!

Zed is not dead yet 2018.05.11. 16:37:49

Azért Ferenc pápát ledemens-gazemberezni elég meredek. Olvasva a hivatkozott bejegyzést is, alapvetően szövegértési, logikai alapszintű gondolkodási problémái vannak annak, aki azt írta, szerintem menjen szakemberhez. Az említett pápa hosszú-hosszú évek óta a legkevésbé dogmatikus, legemberibb, legnormálisabb arc abban a kereszttel dekorált kuplerájban, annyira, hogy - szó, ami szó - nem értem mit keres ott. Persze ha azért ő a pápa, hogy ne megint egy valódi vén-demens-gazember legyen az, akkor a világ máris egy picivel jobb hely lehet ettől.

Hogy a Káslerrel mi van, ahhoz ennek persze semmi köze. Mindenesetre nem Büdöspesti, de magyar polgárként eléggé bicskanyitogatóak a kijelentései arról hogy majd milyen jó lesz a Büdöspesti egészségügyi ellátás. Hé, öreg! Budapest kurvára nem az egész ország!!

de let e ... 2018.05.11. 16:47:00

@LKerekes: Most komolyan , mi a gondod ? A cikk tökéletesen leírja , hogy Orbán megint egy teljesen alkalmatlan embert nevezett ki miniszternek . ( nem hittem volna , hogy a félkegyelmű lelkész alul tudja valaki múlni ) Lényegtelen , hogy onkológusként mit ért el , a politikához segghülye ... ;-P

Ésszelteli 2018.05.11. 17:09:05

Fölösleges állandóan támadni mert keresztény értékrendből indul ki, ebből indultak ki a naygszüleink is és ezért senki sem kritizálta őket. De lehet, hogy a blog szerzője igen egyenesen neki ment mert olyan maradiaknak tűntek. Az írás nem maradi, hanem az élettel foglalkozik és az ma is ugyanúgy igaz mind 2000 évvel ezelőtt. A tudomány viszont állandóan változik, akkor most hol as pont? Ld 200 évvel ezelőtt még eret vágtak ma már nem. Úgyhigy több ászt kérnék a kommentelőktől, már ha van, ha nincs akkor az persze nem is lehetséges.

Ésszelteli 2018.05.11. 17:10:54

Jobb lenne, ha utána néznének, mert sok olyan tudós volt aki egyben Isten hívó is volt. a kettő teljesen összefér, a hit ellentéte a hitetlenség a tudás ellentéte a tudatlanság.

Drummertom76 2018.05.11. 17:15:36

@FCUK22: én is ilyen munkahelyet szeretnék,.....

lenörd hofstadter 2018.05.11. 17:26:08

Azért nem kicsit szánalmas amint az agymosott fideSSdroidok azt a tízparancsolatot idézgetik amelyiket tompika a paráználkodással már évekkel ezelőtt a ganéba küldött.

fideSSesnél nincs koszosabb és rohadékabb ember a világon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.11. 17:31:23

@Ésszelteli: "sok olyan tudós volt aki egyben Isten hívó is volt"

A modern fizika nem összeegyeztethető Isten létezésével. Ha a kvantumfizika törvényei valósak, akkor Isten nem léphet kapcsolatba az emberiséggel. Egyszerűen nincs helye eben az Univerzumban. Ha viszont tényleg csodákat tett, akkor a kvantumfizika téves. Vele együtt kidobhatjuk az ősrobbanást, és a táguló világegytemre a legegyszerűbb magyarázat, hogy az Isten mozgatja szerteszét a galaxisokat.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.05.11. 17:31:58

Mi a kurvaanyátok van rohadt fideSS bérenc fizetett troll gecik ?
Kijött a parancs , hgoy védeni kell a "bolonskasler"-t ? (Nem én hívom így, a kollégái !)
Ettől a vén hülyétől várhattok oktatást meg modern egészségügyet.

Bermuda (törölt) 2018.05.11. 17:57:23

Szerintem felesleges azzal próbálkozni, hogy lehúzzátok Káslert a ti színvonalatokra, túl nagy a szellemi szakadék a balos blogoszféra és közte ahhoz, hogy ezt meg tudjátok ugrani.

lenörd hofstadter 2018.05.11. 18:18:56

@Bermuda:

Ne aggódj elvtárs, még nem volt olyan fideSSféreg, amelyik ne tudta volna bebizonyítani, hogy bármilyen témában le tud süllyedni a gané alá legalább egy fényévvel. Idő kérdése és ez az udvari bohóc is megteszi.

flydomi 2018.05.11. 18:25:17

@LKerekes:
Ez a cikk a bizonyítéka, hogy nem tudtok reálisan gondolkodni és semmit nem tanultatok a vereségből.

--Dehogynem!Kásler megtanit minket is,ahogy a fidesz hívőket is,hogy a tízparancsolat 80%-a meg gyógyit,így nem is kell kórházba járni.Sőt!Inmortalok leszünk. :D
Aztán majd a fényevést is bevezeti,mint kötelező tananyagot,így már éhezés se lesz. :D

Hajrá! Csak így tovább, de akkor ne csodálkozzatok a Fidesz 2022-es újabb kétharmadán.
--Nem fogunk csodálkozni. :D Ha agy egybites birkáknak ez kell,hogy megvezzesék őket,akkor hajrá!! :D Ennyit is érnek. :D Egy kis tízparancsolat pár csepp fényevésel mixelve,és a birkák élik életüket. :D Hajrá fidesz!!! :D Mekkora hülyének nézed a híveidet. :D És ügyesen kihasználod őket. :D

2018.05.11. 18:25:56

Szabadjon megjegyezni, hogy a B1 blog bukott meg a mögötte álló pártokkal együtt, mert ez a mániákus anti-fideszesség jól láthatóan nem pótolja a világkép és az értékes gondolatok hiányát. Sietni persze nem muszáj, majd 2026 környékén talán megértitek.

BiG74 Bodri 2018.05.11. 18:35:06

Csak egy kérdés ! Tudtok valamit tenni kasler úr hülyeségei ellen? Néhány nappal ezelőtt elszállt a lehetőség, hogy a németszilárdok, kósalalák, mr.ogántónyók eltűnjenek.
Most már csak figyelhetjük, hogy milyen lesz a munkája, és esetleg sírva röhöghetünk rajta, vagy megkövethetjük, mert jól csinálja.

Alick 2018.05.11. 18:38:59

...de legalább nem akart rendszeresen bérmálkozni. :)

Mikrobi 2018.05.11. 19:02:02

Ocsmány, undorító szardobálás! És már nemcsak Kásler ellen, hanem a kereszténység ellen is! Próbálnád meg ugyanezt a zsidó vallás ellen, egyből ízekre szedne a haveri kör! De még a mohamedán vallás ellen is többet megengedhetsz magadnak, egyedül a keresztényekbe törölheted nyugodtan bele a lábadat! Mert tűrjük és pont a Jézustól tanultak miatt nem vágunk pofán!

BiG74 Bodri 2018.05.11. 19:05:42

@Mikrobi:
Milyen az a mohamedán vallás? És hol lehet beléjük törölni a lábad?

TalpigJimmy 2018.05.11. 19:12:58

@FCUK22: nabazz, ez jó volt :D :)

BiG74 Bodri 2018.05.11. 19:13:14

@Mikrobi:
Amúgy van hülye keresztény, meg okos zsidó és ateista is. Volt szerencsém szakbarbár professzorhoz is. Még jó hogy tudtok tűrni, mert Jézus azt tanította !
Még, még ennyi nem elég!

gyedmaróz 2018.05.11. 19:13:36

Attól hogy valaki elrugaszkodott eszméket hirdet, még lehet jó szervező és vezető.
Miniszterként nem kell zseniális orvosnak lenni (sőt ez pazarlás volna).
Szerintem a megítéléssel még várni kéne. (Pedig én a Fideszt utálom mint a kukorica gölödint.)

Mikrobi 2018.05.11. 19:20:02

@BiG74 Bodri: tudom, hogy neked csak a keresztények gyalázása megy, azért nem tudod

BiG74 Bodri 2018.05.11. 19:23:46

@Mikrobi:
Igen, igen, a napi gyalázásom miatt nem érek rá tanulni, taníts kérlek!

bagolyleső 2018.05.11. 19:24:39

Fröcsögjél nyugodtan, akkor is csak egy vesztes lipsi vagy. Szart sem érdekelsz.

BiG74 Bodri 2018.05.11. 19:28:47

@bagolyleső:
Ha szart sem érdekel egy lipsi, akkor mijafaszt keresel a b1 blogon? Gondolom a melegek sem érdekelnek, ezért folyamatosan a melegközösségek blogjaira jársz önkielégíteni.

Netuddki. 2018.05.11. 20:34:28

@FCUK22: Keress egy pszichológust narancsköcsög!

Scott Tenorman Must Die 2018.05.11. 21:36:31

az udvari bohócok ti vagytok. nincs szükség újra.

szepipiktor 2018.05.11. 21:44:11

Nem értem, mi a gond a első mondattal, mert a poszt erre épül? Ez egy alap mondás, kultúrált emberek használják.
De inkább sokadszorra kérdem, mi az oka ennek a hitytagadó acsarkodásnak?
A hívők szem előtt meg ezek a posztok nevetségesek.
1:1...
És végképp furcsa, hogy magukat modern, demokratának, liberálisnak valló bloggerek kmiért jelentetnek meg napi szinten antidemokratikus, kirekesztő posztokat, csak mert ők másképp látják a világot?
Ateistaként elfogadom a hívőket és tudom, a kdnp-ből jó nem száérmazhat.
De ezek az írások a hítet tagadják, gúnyolják.
Hiszen ha elvégeztél pár iskolátm tudod, hogy az ősrommanás elmélete fikció, és a fikció vagy van vagy nincs. Egy istenben hívőnek nincs, egy racionálisan gondolkodónak meg LEHET! (nem volt, hanem lehet).
A gúnyolódás kezd sok lenni, lassan a gunyolódok váűlnak nevetségessé, lassan a tasmán ördök formula jön elő, tökmindegy, csak köphessünk egyhet vicsorogva, morogva.
Egyszerűen nem kell foglalkozni a palival, egy nulla és semmi hatása nem lesz semmire, hiszen a magyar vezetés 100%-ban orbán utasítására működik.

TalpigJimmy 2018.05.12. 08:56:30

Na, bazz :D
"kukorica gölödin" mit nem tanulok itt :D

BiG74 Bodri 2018.05.12. 09:24:08

@TalpigJimmy:
Ugye! Mondjuk google nélkül sejtelmem sem lenne róla, hogy mi az.

TalpigJimmy 2018.05.12. 09:41:27

@FCUK22: zárd be, kérlek azt az ablakot :P
Hantahuszár :D

TalpigJimmy 2018.05.12. 09:58:04

@BiG74 Bodri: nem is nálad firtattam az értelmezést :P
Ez csak egy szokásos reagálásom, pedig megfogadtam, hogy senkit sem froclizok, amiről újabb fogadalmam szerint letettem :D
Egyébként 'illő' lenne egy bemutatkozó levelet küldened, hogy befogadjunk a kitaszítottak klubjába :D
Ugye, nem vetted komolyan?

BiG74 Bodri 2018.05.12. 11:37:46

@TalpigJimmy:
Most írom a motivációs levelet, csak a gölödin lefoglalt egy kicsit!

TalpigJimmy 2018.05.12. 14:39:12

Azt ne tedd :D
Főleg amiatt, mert jelenleg én is ki vagyok tiltva :P
Megállj, ronda Soge és Csatlósod :P

TalpigJimmy 2018.05.12. 14:53:12

Figyelted, kopaszka?
Fideszes létére, valahogy esze is lett :D
Neked írtam, Vörös :D

TalpigJimmy 2018.05.12. 14:55:41

Még talán beszélgetni is tudnánk vele :P

TalpigJimmy 2018.05.12. 15:00:04

Bár, szerintem kizárt :D
Láttad a szavazási arányokat? Csupa sárga :D Ezért sem megyek Miskolcra :D :P

TalpigJimmy 2018.05.12. 19:42:55

Pedig nekem bejön Miskolc :P

TalpigJimmy 2018.05.12. 22:59:52

@BiG74 Bodri: azért nem kellene ennyire elfoglalnod magad :D
Ebből már egy doktori lesz :D
Schmitt Pál-féle :D

TalpigJimmy 2018.05.12. 23:10:48

Illetve megyek, akár a Főhülyékre is :D
Ez a G-foglalt :D

Ésszelteli 2018.05.13. 20:05:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az Írás kijelentése a világ keletkezését is leírja és valóban ellentétes a kvantumfizika megállapításaival, mind ahogy a tudomány már sokszor tévedett és nem 1x, így sajnos el kell fogadni lassan, hogy a tudomány nem tévedhetetlen. Ld érvágás 200 évvel ezelőtt, ma senkinek sem vágnak eret!
süti beállítások módosítása