B1 blogcsalád



Orbán nem hátrál, legfeljebb kitér

Nemzetközi analízis a B1 blogon

2018. május 09. - Szelestey

Hogy a magyar kormányfő nem az igazmondás bajnoka, azt maga hozta a köz tudomására: „Ne azt figyeljék, mit mondok, hanem, hogy mit csinálok!” Nos, Orbán Viktor ezúttal alighanem mégis a valóságot árulta el, amikor elmondta: a múlt héten arról tárgyalt az Európai Néppárt vezetőivel Brüsszelben, miként segíthetné elő a konzervatívok sikerét az EP-választásokon. ormerk_1.jpeg

Csak persze ebben is benne van a szokásos orbáni csavar, már ti. hogy nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Ahogyan azt a mai magyar közmédia méltó elődje, a jereváni rádió már csak szokta jelenteni.

Tudni persze az Orbán-Daul-Weber belső hármason kívül senki sem tudhatja, mi is hangzott el a megbeszélésen, de nagyon is

elképzelhető, hogy a házigazdák valóban segítséget kértek a magyar politikustól.

Már ti. hogy az európai választások közeledtével ne hozza lehetetlen helyzetbe az EPP-t. Ha ugyanis a kétharmad birtokában haladéktalanul nekiront

  • a civileknek,
  • a CEU-nak,
  • az önkormányzatoknak,
  • a bíróságoknak,
  • a sajtó maradék független részének,
  • az ellene voksoló települések önkormányzatainak,

akkor végképp földrész kereszténydemokráciája végképp nem tudná megmagyarázni, saját elvtelenségét leszámítva mi indokolja még, hogy egy ilyen pártot továbbra is megtűrjön a saját soraiban. Azaz ennyiben valóban támogatást kértek a Kárpát-medence politikai Maradonájától. (Aki nem átallta még világbajnokságon sem kézzel a hálóba juttatni a labdán.) Annál is inkább, mert Merkelnek, Macronnak és a többieknek odahaza így is nehéz megfékeznie Le Pent, az AfD-t, hát még, ha közben azok elvbarátja kebelbéliként (5. hadoszlopként) töri az utat az illiberalizmus előtt. 

Azért sem lehetett a brüsszeli raport valami békés kávézgatás, mert OV szokásától eltérően

meg volt szeppenve:

csak annyit közölt utána, hogy kész megvitatni a találkozóval párhuzamosan előterjesztett bizottsági javaslatot, amely a jogállam megsértése esetén lehetővé tenné a közösségi támogatások felfüggesztését-megvonását a renitens kormányokkal szemben.

Másnap persze már kirendelte a pehelysúlyú szellemi verőlegényt, Szíjjártót, sőt két nappal később a Kossuth Rádióban már azzal fenyegetőzött, hogy magyar áldás nélkül nincs hosszú távú EU-költségvetés. Azaz nyíltan belengette a zsarolást arra az esetre, ha sokat ugrál a másik fél. (Amit persze a CDU strasbourgi képviselőnője, a felcsúti csodavasutat közelről ismerő Ingeborg Gräßle kézből kontrázott: mondván, hogy az európai honanyák és honatyák közül sokan égnek a vágytól, hogy betartsanak a magyar vezetőnek. A módszer pofonegyszerű: addig elnapolják a büdzsé  ügyét, amíg a tagállamok nem fogadják el a Brüsszel számára fontos új szankciós rendet. Viszont ha 2020-ig nem tudnak dűlőre jutni a költségvetés kapcsán, akkor leáll a regionális támogatás, vagyis egyfajta csiki-csuki helyzet jönne létre Magyarországgal szemben.)

Hogy Orbán riadtan távozott az egyeztetésről az persze cseppet sem meglepő. Hiszen a Néppárt nem éppen acélos kiállásairól ismert frakcióvezetője már előre közölte, hogy tisztázni kívánják a magyar miniszterelnökkel, hol vannak a vörös vonalak. Azon kívül a szőnyeg szélére állított politikus pontosan tudhatta, hogy egy ilyen szóbeli dorgálás

semmiképpen sem volna lehetséges anélkül, hogy Merkel ne bólintott volna rá.

Már ha nem ő kezdeményezte az egészet. Apropó, a berlini Kancellári Hivatal újságírói kérdésre cáfolta a BBC budapesti tudósítója által megpendített hírt, miszerint hamarosan Magyarországra látogat a német kormányfő. A hírt nyugodtan soroljuk a fake news, esetleg a vágyálmok kategóriájába. Viszont a legfrissebb hír, hogy az egyik legtekintélyesebb európai elemző, az oxfordi egyetemi tanár Timothy Garton Ash sürgeti a Néppártot: még a jövő évi EP-választás előtt tegye ki a Fidesz szűrét, ha jót akar magának és a földrésznek.

Addig persze sok víz lefolyik a Spreen és a Szajnán is, amíg a Bizottság bármiféle ütőképes fegyvert kap a kezébe Budapesttel és Varsóval szemben. Az is valószínű, hogy a sokrétű alkufolyamat eredményeként alaposan kicsorbul az éle, mire eljutunk odáig. De azért az mégiscsak sokatmondó, hogy az Orbánt nagyrabecsülő, a Berlusconi-féle fészekaljból elszármazott EP-elnök pár napja azt közölte: meg kell vitatni, hogy mi legyen a Fidesszel és azután dönteni kell róla. Az már más kérdés, hogy Tajani szerint a magyar kormányfő nem populista, és pontosan tudja, hol vannak leverve a tilalomfák. Ez utóbbi mindenképpen igaz, de idekívánkozik a Rejtő által megörökített csempészegylet jelszava:

Mindennek van határa, de mi megkerüljük!

Szóval ezek után az várható, hogy Orbán Viktor némileg kitolja időben idehaza a végső leszámolást, de hogy arról nem mond le semmiképpen, arra jóformán mérget lehet venni. Ezt szinte naponta erősíti meg, amikor pl. arról beszél, hogy az illegális migrációt elősegítő szervezeteknek menniük kell, vagy, hogy változatlanul küldetésének tekinti a keresztény érdekek védelmét. Hogy közben rébuszokban régi vágású demokráciát emleget, azt tudjuk be még a fejmosás utáni első sokknak, lányos zavarnak, illetve a már az új helyzetben szükséges ködfüggönynek, hiszen feltehetőleg még ő sincs tisztában azzal, ugyan mi fán terem kereszténydemokrácia, amit fel akar építeni. Illetve minden egyéb, amit mond, azt támasztja alá, hogy egy jottányit sem hajlandó eltérni céljától. (Azt viszont senki ne kérdezze meg, hacsak nem akarja zavarba hozni a hatalmat, hogy az migráns-ügyben hová sorolja a 30 ezres kínai közösséget, amelynek egy része nagyon nem becsüli a törvényeinket, amúgy pedig cseppet sem vegyül.)  

Mindenesetre, hogy az elkövetkező időszak kulcsfontosságú (netán sorsdöntő) lesz a magyar-uniós kapcsolatok szempontjából, az kiderül abból is, hogy az új kormányszerkezetben külön részleg foglalkozik majd a napi EU-ügyekkel. Azaz borítékolható, hogy sűrűn lesznek konfliktusok, amelyek kezelésére időben létre kell hozni a megfelelő struktúrát. Nem beszélve az euró átvételéről, amely a következő időszakra megszabja, hogy Magyarország mennyire lesz képes lépést tartani Európával. Ezzel együtt biztosra lehet venni, hogy itthon Orbán magasabb fokozatra kapcsolja a kampányt a migránsok, a fellazító civilek, Soros és a többi osztályellenség ellen.

De ezek egy ideig csupán látványos petárdák lesznek. A kemény része előláthatólag az  EP-választás után jön. A frankensteini szörnyet addig kellene valahogy megállítani. Már ha az unió nem akar cudar élményeket átélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr213902198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2018.05.09. 18:19:59

Orbán nem hátrál, legfeljebb kitér! Utána meg azt olvasom hogy meg volt szeppenve! :DDDDD
Amúgy jó az a kép. Merkel pofázik oszt senki rá se néz! Bunkók!

Európai téridő 2018.05.09. 21:27:07

Laj, hogy-hogy nem lapszemlét követtél el, hanem ezt a tippelgetős förmedvényt ?

FCUK22 2018.05.09. 21:53:04

Mióta zsarolás a joggal való élés???

Gleccsertetű 2018.05.09. 21:53:29

Most, hogy a tüntetés szervezők is elkezdtek kalapozni, a kereszténydemokrata Jóisten egyből jégesőt küldött rájuk, mert az adománygyűjtés joga a történelmi egyházaknak, a Hit gyülekezetének és Juhász Péternek van fenntartva. Látjátok? Bármit elintéz ez az orbánviktor, úgyhogy jobb ha nem baszakodtok vele.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.05.09. 23:09:41

A kapitalista rencer ls a hozzá tartozó parlamentáris demokrácia mind az egyéni sikerre épül. Orbán példátlanul irigylésre méltó sikert ér el a saját területén, nem csoda hogy sok utánzója van. Nemsoká már talizmánként fogják kezelni. A szüntelen fikázás csak tovább erősítette a pozícióját

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.05.09. 23:12:54

Én is hiányolom a nemzetközi orbánfika-szemlét. Sőt egyenesen KÖVETELEM

Tangooo 2018.05.10. 12:07:58

Kedves Intim Pista!
Én a maga helyében szóba sem hoznám a jereváni rádiót.

BiG74 Bodri 2018.05.10. 19:21:25

Ez most mi? Valaki szájról olvasott a találkozón az ablakon keresztül, mint a Pokoli torony balekjaiban?
Orkbán a megszeppent, meg majd jól kirakják a fityiszt, hiszem ha látom, addig ez szóra sem érdemes.

MACISAJT 2018.05.10. 19:22:16

" A hírt nyugodtan soroljuk a fake news, esetleg a vágyálmok kategóriájába. "

Ezt a cikket is.
És a fenti mondatot freudi elszólásnak.

Muhaha

MACISAJT 2018.05.10. 19:29:40

De azért annyi gonoszság van bennem, hogy nem állom meg hogy ne csapjam le ennek a wishfull thinking jegyében született poszt első mondatát:

"Hogy a magyar kormányfő nem az igazmondás bajnoka, azt maga hozta a köz tudomására: „Ne azt figyeljék, mit mondok, hanem, hogy mit csinálok!”"

Kérem, jelöljék meg, Orbán maga hol és mikor " hozta ezt -és így- a köz tudomására"...
Annyit segítek: az egész ne más mint a jól ismert " azt mondta a néma a süketnek hogy látta a vak a sántát szaladni "alapon terjesztett legenda, amire még a szerencsétlen Assange A Wikileaks-ét is felhasználták...

De hogy Orbán maga ilyet nem mondott " a köznek", az is hótziher.

zokogjatok 2018.05.10. 19:51:00

Jaj már hiányzott a B1 blog, ahol megmagyarázzák, hogy Orbán megint eljelentéktelenedett, megbukott, stb :D

zokogjatok 2018.05.10. 19:56:12

Mi lenne ha inkább a jégesős tüntikéről lenne szó egy kicsit? Viccesek voltatok, legyen még sok ilyen ahol lehet röhögni a proletár félrészeg agresszív "mi vagyunk a többség" demokratákon :D

morph on deer 2018.05.10. 20:12:22

“Orbán nem hátrál, legfeljebb kitér”

- a hitéből, ha mégis szót kell fogadnia az erősebb ebeknek, hogy nehogy ő kerüljön a szerszám boldogabbik végére, ez eléggé valószínű.

Melyikből, melyikből!
Várj csak, mit is mondott utóljára..?

morph on deer 2018.05.10. 20:19:43

@MACISAJT:
“De hogy Orbán maga ilyet nem mondott " a köznek", az is hótziher.”

Kár, hogy “hót” a ziher, mert ellenkező esetben már az is hazugnak nevezett volna ezek után, hogy ilyen sikeresen lecsaptad a “wishful thinking jegyében született poszt első mondatát” :)

m.youtube.com/watch?v=jM-CDKO4EOM#

regbor 2018.05.10. 20:24:59

@morph on deer: Szerintem tök feleslegesen kerested meg. Ezeknek a fideszbuziknak a tények mit sem jelentenek. A VAKHIT a lényeg.

BiG74 Bodri 2018.05.10. 20:30:58

@regbor:
Így van, teljesen felesleges. Mi tudjuk, őket meg kicsit sem érdekli, akár igaz, akár nem.

Gato666 2018.05.10. 20:46:27

@morph on deer:

"Orbán Viktor kedden, a kormány kétnapos lovasberényi ülését követő sajtótájékoztatón így válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy csakugyan elhangzottak-e a neki tulajdonított mondatok, illetve hogy ez azt jelenti-e, nem mondott igazat. A kormányfő kifejtette: ma is azt mondja a külföldi diplomatáknak, ne ítéljenek abból, amit "szavai értelmezése révén tulajdonítanak a kijelentéseinek", ezzel ne törődjenek, "egyetlen dologgal törődjenek – és ezt mondtam akkor is – (...), hogy a tettek beszélnek"."

Ugye mennyire másképp hangzik?

morph on deer 2018.05.10. 20:56:31

@Gato666:
Na és?
Én nem ezzel vitatkoztam, hanem azzal a nagyarcú kijelentéssel, hogy orbán maga ilyet nem mondott.
De mondott!
Ráadásul az általad idézett szöveg szerint orbán arra hivatkozott, hogy már előzőleg is mondta ezt, a diplomatáknak.
Ami pedig így hangzott:
“pay no attention what I say to get elected”

Innentől lehet nyugodtan tovább polírozni...

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.05.10. 20:58:49

A felcsúti Putyin bérencet úgy lekapták a 10 körméről a Néppártban amilyet még nem látott. A kapott kokik megtették a hatását, egyre gyatrábban tudja már lehazudni, hogy kiáll a szekere az európai polgári pártok frakciójából és átülhet a Putyin által fizetett európai szélsőjobb frakcióba. Vagy a komcsik közé, de még azok is kiutálnák maguk közül.

nick papagiorgo 2018.05.10. 21:01:00

Könyörgöm, mi ez már?

Az egyik nap azt olvassa az ember, hogy hogyan kellene vagy országos sztrájkot vagy forradalmat kirobbantani, mert az ország többségének ez a szándéka.

A másik nap meg megtudja, hogy uniós vezetők kinek mit mondtak. A B1 blognak nyilván van valami beépített embere az unió vezetőségében, hogy olyanokat tud, amiről vagy az érintett vezetők sem nyilatkoztak, vagy az ellenkezőjét nyilatkozták.

Itt hívnám fel a blog T. íróinak figyelmét, hogy Asimov, Arthor C. Clarke, Phiplip K. Dick stb. stb, sokkal jobbak a sci-fi műfajban, őket kellene jobban tanulmányozni. Ígéretesek ezek a próbálkozások, de muszáj nekem mindennap ilyen ide-oda csapongó "zsengéket" olvasni, egy rendesen összerakott regény, vagy legalább novella helyett? :)

regbor 2018.05.10. 21:01:01

@Gato666: Hát persze, hogy másképp hangzik! Nem g..ci, hanem o..dó. Nyilvánvaló!

regbor 2018.05.10. 21:03:08

@nick papagiorgo: Könyörgöm, ha ennyire nem bírod, menj az ORIGO-ra, az a te színvonalad.

regbor 2018.05.10. 21:06:32

@nick papagiorgo: Amúgy tiszta szerencse, hogy Asimov nevét sikerült helyesen leírni...

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.05.10. 21:06:41

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: "Orbán példátlanul irigylésre méltó sikert ér el a saját területén, "

Igen, a kétharmadnyi funkcion´ális analfab´étával meg´áldott társadalomban rendkívül sikeres ahogy a magatok fajtáját úgy táncoltatja a gazdi az orránál fogva ahogy neki tetszik. Én imádom nézni, hogy mekkora hülyét csinál az ország kétharmadából.

Leginkább akkor röhögök, amikor kivisz titeket a külföld elé leégetni, mint ahogy most is, amikor Szírgyártó elküldte az orbán beteges lázálmaiban létezö Soros tervat az osztrákoknak, hogy lássátok, nem mese hogy mi magyarok elmebetegek vagyunk, hanem valóság!

nick papagiorgo 2018.05.10. 21:16:58

@regbor:
még jó, hogy tudod, mi az én színvonalam :)
a legnagyobb gondom, hogy ilyen stylist-félére lenne szükségem :)

Csupán azért bátorkodtam beírni, mert a T. szerző megjegyzi, hogy "fake news" így-úgy-amúgy, aztán lead valami közepesen összefüggő történet-féleséget, félig-meddig megerősített hírekkel, aminek kb annyi valóságalapja van, hogy az említett szereplők létező személyek, de magát a történetet az író meglehetősen kiszínezte, ill. a tényeket fantáziájával helyettesítette.

De ha nem tetszik megérteni a párhuzamot, azon sem csodálkozom :)

impala 2018.05.10. 21:18:20

@Gato666: persze, hogy másképp hangzik, mert te másképp mondod :)
arra emlékeztet, mikor "igazságbeszédet" próbáltak faragni kurcsány öszödi performanszából.

nick papagiorgo 2018.05.10. 21:41:01

Javasolt témák holnapra (a kattintást biztos meghozzák,és igazságtartalmuk is kb anyi, mint a fentieknek):
- Godzilla rálépett Mészáros Lőrinc házára
- kiderült, hogy a választást a Szíriuszról érkezett gyíkemberek nyerték meg a Fidesznek, akik a letelepedési kötvény vásárlása révén tudtak szavazni
- az LMP a mandátumát fel nem vevő Hadházy helyett stílszerűen Baby Groot-ot javasolja képviselőnek. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint még társelnök is lehet

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.05.10. 22:20:20

Mit mondott a felcsúti pávatáncos tolvaj szó szerint? Ezt: "Ne figyeljenek oda, arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok." Közben, szokása szerint, cinikusan vigyorgott hozzá. (m.youtube.com/watch?v=jM-CDKO4EOM#)
Mit jelent ez a szöveg (a mit az elhízott felcsúti kisgömböc mondott)? A következőket jelenti, ill, ez következik belőle. (Hogy mit jelent, és következik belőle, azt persze a felcsúti pszichopata nem tudja, annyi esze neki nincs, ha tudná, nem beszélne ilyeneket.) Elemezzük kicsinyég.
1. Tartalmi különbség van aközött, amit mond, és amit tesz. Ez a különbség negációs jellegű, vagyis az egyik ellentétben áll a másikkal. Magyarán: azzal ellentétesen cselekszik, mit amit beszél. Ha ezt tudatosan teszi, az nyilvánvalóan hazugság (hazug lenne a telhetetlen kisgömböc?) ha meg tudatlanul teszi, akkor bornírt ostobaság.
2. Az a fontos (arra kell figyelni), amit tesz, és nem arra, amit mond.
No de ennek meg mi értelme lenne? Ugyan mi tudjuk, hogy ez az intellektuálisan hátrányos helyzetű kisember csak egy tolvaj, de sokan mások azt hiszik róla, hogy politikus. És maga a tolvaj is politikusként próbál viselkedni. A politikushoz pedig hozzátartozik a beszéd is. Vagyis a politikus nem teheti meg, hogy a saját szövegére azt mondja, hogy az nem számít, nem kell rá figyelni. Ez a pocakos zsebdiktátor meg itt éppen ezt mondta. Ha lenne egy csöpp esze (de nincs), akkor észlelné a saját kognitív disszonanciáját, nyomban két féregre esne szét, majd bőszen elkezdené kergetni a saját farkát. De még ennyi sütnivalója sincs, buta mint a föld. (Nála csak a Mészaros strómanja a butább, de az már tényleg a legalja.)
3. Amúgy a filozófiából (beszédaktus-elmélet) tudjuk, hogy a beszéd is tett. Vagyis a pszichopata tolvaj szavaival: "csinálmány". Tehát, ha beszél, és főleg, ha egy "politikus" beszél, akkor az nagyon is tett, csinálmány, vagyis akkor is csinál valamit, ha beszél, nem csak akkor, ha direktben csinál valamit. Jó, az más kérdés, hogy mit csinál ez a szerencsétlen a lopáson kívül?
4. Úgy hiszi, hogy bármit röföghet, nincsenek kritikusai, senki nem kéri rajta számon a butaságait, hülyeségeit. A környezetében nem is, hiszen ott csak agymosott ostoba zombik vannak. Kissé el van már kanászodva ez a felcsúti hülyegyerek, és egyre nagyobbra fuvalkodik fel. Már közeleg a kipukkanásának a napja.

KunnHalmiAgnes 2018.05.10. 22:57:40

"Orbán nem hátrál, legfeljebb kitér"

Nem szamit mit csinal, mert a jovoheten kedden ugyis megbukik, es annyi elfelejtjuk, az egesz orbanizmust.

élhetetlen 2018.05.10. 23:32:32

@KunnHalmiAgnes: Nem unjátok még ezt az ócska szöveget? Mindenki tudja, hogy Orbán nem fog megbukni , amíg ennyi, ilyen sötét szolgálója van, mint ti vagytok. Felköltözik a várba, királlyá koronázzák. A királyság leány ágon is öröklődhet majd, mert a fiára másik fronton lesz szükség, tudod, aki már elkezdte az új vallás megalapítását. Ő lesz Magyarország új pápája, ha kiközösítjük a mostani rómait. Minden kerek lesz.

bzsoa 2018.05.10. 23:40:13

Miért van olyan politikus aki nem hazudik? De egyetértek Orbánnal nem az a lényeg ki mit mond hanem az hogy ki mit cselekszik. Merkel meg Macron bármit is mond, de azt szeretné ha minél több migránst befogadna Európa. Lehet hogy a demográfiai helyzet miatt őszintén hisznek is abban hogy ez Európa hosszútávú érdeke. Mi is befogadunk migránsokat de mi legalább pénzt kérünk ezért tőlük, az egy más kérdés hogy ez a pénz kinek a zsebébe vándorol. Az ellenzék arról beszélt a választások előtt hogy le akarja váltani Orbánt aztán amikor ennek érdekében össze kellett volna fogni mi történt? Írjatok ide legalább egy olyan politikust (legyen az magyar vagy külföldi) aki sohasem hazudott!!

Jakab.gipsz 2018.05.10. 23:43:51

@bzsoa: Ezek a barmok, egy Teréz anyát reklamálnak, államfőnek.

teéjesenmindegy 2018.05.11. 00:30:28

Az a valaki, aki fizeti ezt a blogot, meddig akarja finanszírozni? Miért?
Nem látja, hogy teljesen felesleges és kidobott pénz?
Én értem, hogy utálja orbánt, meg minden, de nem jön rá, hogy ezek a szar ujságírószerűségek, mint szelestei, meg nickgrabowksi ennyit tudnak? Hogy ezzel eddig sem ment semmire, és eztán sem fog?

Hogy lehet valaki ennyire hülye, ha van annyi pénze, hogy finanszírozza ezt a szart?

Paul Summers 2018.05.11. 05:00:22

Ki a fazom az a selestey?

2018.05.11. 06:49:15

@Paul Summers:

Ki a faszom az a Paul Summers?

2018.05.11. 06:53:16

@nick papagiorgo:

Látom öcsisajt, hogy te is azon gyíkarcok közé tartozol, akik ha lebuknak, a töredelmes mea culpa helyett csak maszatolsz. Lebuktál, hogy a gazdi mégiscsak mondta azt, amit egyébként mindenki neki tulajdonít, viszont te vagy a Holdon éltél eddig és nem hallottad - akkor én kérek elnézést! -, vagy szimplán hazudni próbáltál, vagy egyszerűen az egybites fityiszes agyad ezt az információt már nem volt képes észben tartani.

Tartok tőle, hogy a harmadik opció lesz a jó megoldás!

Cycmen 2018.05.11. 07:23:43

@morph on deer:" Én nem ezzel vitatkoztam, hanem azzal a nagyarcú kijelentéssel, hogy orbán maga ilyet nem mondott.
De mondott!"

Szerintem is mondta és pont az ilyen ketyósok miatt mint te is vagy. Azt jelenti hogy ne foglalkozzatok azzal amit mond, mert úgyis félremagyarázzátok vagy nem értitek meg, de rendszerint mindkettő! Na ilyenkor jelenik meg a képernyőn Szellő István és kétségbeesett arccal bejelenti hogy Orbán Viktor azt mondta.... majd Kálmán Olga és Bolgár György is hetekig foglalkozik a kurva nagy "fakéval" a ti legnagyobb örömötökre.
Közben pedig a tettei alapján kiderül hogy nem mondta nem így mondta nem ezt mondta. Az is természetes hogy ha utólag szembeállítanak ezzel benneteket akkor hápogtok bocs gágogtok. :D

LebensraumamOsten 2018.05.11. 07:38:30

Ahogy az várható volt, azonnal megjelentek az illibsi trollok ajvékolni.
A legkomikusabb az egészben, hogy ezek komolyan azt hiszik, az amúgy is megosztott csipszar alig lakott országuk fele lakosságát maguk mögött tudva bármit is kellő súllyal tudnának képviselni egy olyan Európában amelynek országai a lakóival és állami vezetőikkel együtt rühellik és messze lenézik (joggal az nem kérdés) felkapaszkodott indián (elnézést, mert ez a hasonlat csúnya sértés az amerikai őslakosok részére) törzsfőnöküket és kleptokrata garnitúráját. Jóformán nincs is olyan ember Európában akik ezt a szerencsétlen borult elméjűt elsimerné, partnernek tekintené.
A belgák rühellik, a románok utálják, a németek semmibe nem veszik, a franciák ignorálják, a britek szörnyülködnek, a szlovákok elborzadnak tőle, az osztrákok kiröhögik, a hollandoknak tele van a tökük vele a szarházisága miatt, Luxemburgban nem kívánatos személy, a skandinávok egy hernyónak tartják a norvég-eset óta. Azon a börtönbe való pedofil buzin, a pár hazaáruló Afd-sen, meg az elmeroggyant Le Penen kívül senki nem kommunikál vele szívesen.

nemecsekerno_007 2018.05.11. 07:59:56

Építgetitek az újabb 2/3-ot?! :)

Cycmen 2018.05.11. 08:10:17

@LebensraumamOsten: Teljesen igazad van! Milyen kár, hogy a baloldal zseniális, bölcs, sikeres, mindenki által elfogadott vezére..... őőőőőőőőőőőőőő, ja, ilyen nem létezik! :DDD

Most tényleg mi a szart akartok? A baloldal messzemenően legnagyobb formátumú alakja Gyurcsány Ferenc!
Amit leírtál Orbánról tényleg igaz, a nagytőke által dróton rángatott európai vezetők tényleg nem kedvelik, mint ahogy általában a felkapaszkodott szarháziak a náluk tehetségesebbet szokták általában.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 08:23:23

@ipartelep:

Ez azt jelenti, hogy nem azt kell figyelni, amit a ballib majmok belemagyaráznak, hanem azt amit valójában jelent, és ami mentén teszi a dolgát.

A ballib hazaárulók folyamatosan hazudnak. Pl itt is, nem is titkolt prekoncepció az egész cikk. Nem titkolják hisz leírják:
"Tudni persze az Orbán-Daul-Weber belső hármason kívül senki sem tudhatja, mi is hangzott el a megbeszélésen"
De azért gyártanak egy prekoncepciót, miszerint Orbán megbukik, ahogy szokták a hét minden napjában.
Épp az ilyen manipulatív marhaságok végett mondta Orbán azt az ominózus mondatot.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 08:26:02

@LebensraumamOsten:

Ezt szeretem a körúton belüli értelmiségben, hogy olyan entellektüel módon rasszista, és nagyon PC módon cigányozik.

De nagyon ne éld bele magad. A bevándorlás ellenes erők tarolnak az egész EU-ban. Így a 2019-es EU-s parlament már sokkal inkább Orbán barátabb lesz, mint a mostani, ahol szintén nem tudnak mit kezdeni vele, pedig Soros havonta odamegy tanácsot adni az ügyben.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.11. 08:31:57

@teéjesenmindegy:

Tudtommal a Puch csapat pénzeli ezt a blogot, aki Fidesz forrásokon lóg.
Ami nem véletlen.
Az ilyen agyatlan uszítás, mint ami itt folyik, évekre bebetonozza a Fideszt.

A b1 blog olyan a Fidesznek a blogok között, mint Gyurcsány a politikusok között.
A ballibeket megosztja és a jobboldaliakat aktivizálja.
2 in 1.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.11. 09:11:17

Mér bántyátok szegín posztert? Leírta a lényeget:
" ... De ezek egy ideig csupán látványos petárdák lesznek. A kemény része előláthatólag az EP-választás után jön. A frankensteini szörnyet addig kellene valahogy megállítani. Már ha az unió nem akar cudar élményeket átélni. ... "

Vizsgáljuk meg közelebbről a dolgot!

" ... De ezek egy ideig csupán látványos petárdák lesznek. A kemény része előláthatólag az EP-választás után jön. ..."
- Tehát ami mostanság elhangzik az EU parlamentben, és a hozzájuk tartozó médiában semmi más mint kampány a jövő évi választásra.

" ... A frankensteini szörnyet addig kellene valahogy megállítani. ..." Ez egy apró Freudi elszólás, ami abból fakad, hogy a libbantak tudnak valamit, ha nem sikerül a választás előtt kibabrálniuk a Törpe Napóleonnal, utána már nem fognak tudni, mert a következő választáson sok olyan képviselő megy a süllyesztőbe aki Orbáncot kritizálja, és jönnek helyettük olyanok, akik példaképnek tartják.

" ... Már ha az unió nem akar cudar élményeket átélni. .... " Ez megint egy Freudi elszólás egy kis csúsztatással, mert ha Orbáncot nem tudják háttérbe szorítani, akkor a vérgőzös liberalizmus fog háttérbe szorulni az EU parlamenti választások után, ami a libbantaknak tényleg cudar világ lesz.

teéjesenmindegy 2018.05.11. 09:13:39

@élhetetlen: Hja, a várba költözés, ugye.... Hát igen, a szociknak eszébe sem jutott mondjuk rendberakni a várat. Minek is? Hiszen csak a világ egyik legszebb fővárosának a közepén van. Hadd rohadjon ott.
Bezzeg a patás, az rendbeteszi, aztán odaköltözteti az irodáját. Tényleg micsoda skandallum.
Még mindig te vagy az indexblog leghülyébbje...

teéjesenmindegy 2018.05.11. 09:25:52

@Ballib vagyok rettegek: Meg a klubrádiót is? Szerintem ez összeesküvés-elmélet.

felső határ nincs 2018.05.11. 09:26:39

Eleg gaz hogy pentekre mar nincs aki Orban bukos posztot irjon, pedig pont penteken a legtobb melohelyen semmit se kell csinalni.

Igazan megirhatnatok mar kedden a pentekit, vagy ujra be lehet paste-elni vmi par evvel ezelottit, ugyse veszi senki eszre.

Botrany hogy a tegnapi fikaposztot kell meg mindig olvasnom.

konrada 2018.05.11. 09:45:21

@teéjesenmindegy:
...szegény ember vízzel főz...

konrada 2018.05.11. 09:52:27

@felső határ nincs:
...teljes a zürzavar.
Már a keddi sem az igazi szokott lenni: néha ugyan beugrik az ügyletesnek időben, és már hétfő éjjel fent van, de sokszor meg úgy be lehet szívva, hogy valami oltári ökörséget próbál eladni zorbánbuktatósnak elkésve késő este.
...nincs már rá potenciál, hogy ennyi zorbánbuktatós kijöjjön.
Hát már a tegnapi államcsőd-napos cikk is kimaradt!

felső határ nincs 2018.05.11. 10:18:49

@konrada: Szerintem csak elmentek nyaralni a mozgalmar lipsik amit szerintem megerdemelnek maximalisan. Sot Orban helyeben kifizetnem nekik a nyaralast, sokat segitettek Orban faraoi ambicioinak elomozditasaban.

élhetetlen 2018.05.11. 14:35:37

@teéjesenmindegy: Te pedig az elvbarátaid közül a legokosabb vagy, gondolom, és ez sokat elmond a társaságodról. Ha én vagyok az indexblog leghülyébbje, akkor viszont az indexblog egész jól áll szellemileg hozzátok képest.

BéLóg 2018.05.11. 16:52:10

@ipartelep: Te nyugodtan leszophatsz bárkit, mert NEM nyertetek. DEMOKRATIKUSAN nem nyertetek és kész.
süti beállítások módosítása