B1 blogcsalád



Orbánék "régi vágású kereszténydemokrataként" nekiestek a Kúriának

2018. május 06. - Mr Flynn Rider

Ezek szerint ez a „régi vágású kereszténydemokrácia” ugyanaz a diktatúra.

web360x230.jpg

Korábbi cikkünkben hosszasan elemeztük, hogyan csalt a Fidesz a választáson, erről ítélet is született a Kúrián (annak ellenére, hogy a Patyi-féle Választási Bizottság mindent megtett, hogy elsikálja az ügyet és az ellenzékre húzza). A Kúria nem csak a belföldi szavazatvásárlások, de a külföldről érkező levélszavazatok ügyében is döntést hozott, amivel szintén a Fidesz tyúkszemére léptek;

elvettek a párttól egy mandátumot és érvénytelenítettek több mint négyezer határon túli szavazatot.

Az indoklás szerint a szavazatokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára, vagy sérült volt a boríték. 

Mindezek után várható volt, hogy a Fidesz, illetve Orbán ezt nem fogja annyiban hagyni: Orbán és két samesza, Havasi Bertalan, illetve Gulyás Gergely sértődött óvodásként estek neki a Kúriának. Gulyás Gergely még csak jogértelmezési kérdésekben vitatkozott a legfelsőbb bíróság ítéletével: szerinte ezeket a szavazatokat figyelembe kellett volna venni, mert a biztonsági csíkot semmilyen jogszabály nem írja elő, sőt azt sem, hogy a kiküldött válaszborítékot kötelező lenne használni.

Sőt, Gulyás Gergely szerint már egyenese alkotmánysértő, hogy az NVB érvénytelennek minősített 4360 külföldről érkezett szavazatot a 225 000-ből, mert a borítékjuk nem volt biztonságosan lezárva. De Gulyás szerint ezek a borítékok valójában nem nyitva érkeztek, csak a rajtuk lévő piros biztonsági csík sérült egy kicsit, más esetekben pedig közönséges postai borítékban küldte el szavazatát a magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgár. (A levelek és a szavazatok hitelességét ezzel az egyébként meglehetősen gyenge biztonsági óvintézkedéssel lehet csak megőrizni, amit egy általános iskolás is meg tud hekkelni, de ez más kérdés.)

A Kúria ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy a hivatalos válaszboríték használatát igenis előírja a törvény, a csík sértetlenségét pedig jogosan figyelték a számlálók, mert az bizonyítja, hogy a borítékba leragasztása után senki nem nyúlt bele.

Az aggasztó az, hogy úgy néz ki, a Fidesz csak az alkalomra várt, hogy leteperhesse a maradék független igazságszolgáltatást, vagyis a bíróságokat és most megtalálták a lehetőséget.

"Hát, úgy látom, hogy a Kúria elvett tőlünk egy mandátumot, tehát az igazság az, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a Kúria rossz döntést hozott, egy olyan döntést, amellyel elvett tőlünk több mint négyezer szavazatot, és ennek az az eredménye, hogy az utolsó mandátumot, a 134-diket, amihez nagyon kevés hiányzott, azt a Kúria egy téves döntéssel, elvette tőlünk, és megfosztott tőle bennünket."

- ezt mondta a Kossuth Rádióban a szokásos péntek reggeli alákérdezős interjújában Orbán Viktor, május 4-én. Egyébként a Fidesz kétharmada nem ezen múlt, így is meglett nekik. De nyilván nem lett olyan az eredmény, mint a Hazafias Népfront időszakában, nem kaptak 110%-ot. 

A miniszterlenököt nem zavarta, hogy ugyanebben a nyilatkozatban, korábban még azt mondta: 

„A mi fölfogásunk szerint nekünk a demokráciának azt a fajtátját érdemes építeni, amit kereszténydemokráciának nevezünk. Tehát nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk. (…) Mi itt egy kereszténydemokrácia fölépítésén dolgozunk, európai hagyományokban gyökerező, régi vágású – ezt is mondhatnám – kereszténydemokrácia fölépítésén.”

Orbán ezután részletesebben is elmondta, mi lenne ez:

  • az emberi méltóság a legfontosabb,
  • a hatalmi ágak el vannak választva,
  • a szabadság feltétlen érték,
  • a liberális ideológiát elvetik
  • és a nemzet fontosságában hisznek,
  • támogatják a családokat,
  • küzdenek a teljes foglalkoztatásért,
  • segély helyett munkát akarnak adni,
  • fontosnak tartják a nők egyenjogúságát,
  • és nem akarják, hogy erősödjön az antiszemitizmus. 

Feldkezzünk meg arról egy pillanatra, hogy mindettől még lehetne teljesen liberális is Orbán új kormánya. 

„Mindig meg szoktam mondani előre, kertelés nélkül, hogy mit akarunk, mi várható."

- hazudta Orbán (hiszen semmilyen programjuk nem volt, mindösszesen a migráncsok elleni gyűlöletkampány volt az egyetlen téma a választások előtt). Szerinte a választáson az a 2,8 millió ember, aki a Fideszre szavazott, pontosan tudta, hogy mit akar a magyar kormány.

„Meg fogjuk védeni a magyar kultúrát, a keresztény kultúrát, nem fogjuk átadni az országot idegeneknek, Magyarország maradjon Magyarország."

Adócsökkentések lesznek, emelkednek a bérek, támogatják a gyermeket nevelő családokat, a nyugdíjak értékét megtartják és lehetőség szerint emelik, és fenntartják az ország általános nyugalmát, biztonságát és kiszámíthatóságát.

Mindezek után, mint aki jól végezte dolgát,

elküldte a selyemzsinórt a Kúria vezetőjének,

azaz: egy független hatalmi ág vezetőjét azzal fenyegetett meg, hogy leváltja. Mindez nyilván a biztonságot, kiszámíthatóságot növeli és régi vágású kereszténydemokráciát jelent, amiben a hatalmi ágak szét vannak választva (nem).

Orbán a nyilatkozatával durván megsértette a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó demokratikus alapelvet, de ez az utóbbi nyolc év kormányzása után már nem tűnt fel senkinek.

A demokratikus alapértékek megsértését eztán Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke folytatta. Havasi a PestiSrácok nevű, fideszes propagandaoldalnak nyilatkozott. Mindenki könnyen kitalálhatja, mint mondott:

"A Kúria ezzel a döntésével elvett egy mandátumot a választóinktól. A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához"

Igen, mostantól a Kúriát is Soros György fizeti (nem pedig az adófizetők).

Mi is ez az alkotmánybírósági döntés? Különböző jogértelmezési lehetőségek vannak ezzel kapcsolatban, az egyik a fideszes, ami szerint az Alkotmánybíróság szerint is jogszerűtlenül érvénytelenített több ezer határon túli szavazatot a Kúria, a testület végzése szerint jogorvoslatra nincs lehetőség, így egy parlamenti mandátumot elveszített a Fidesz. Egy másik értelmezés szerint az Ab döntése nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a kormánypárt panaszát érdemi vizsgálat nélkül visszautasították, az ugyanis nem az Alkotmánybíróságra tartozik.

Így néz ki egy régi vágású kereszténydemokrácia Orbánék értelmezésében: elcsalják a választásokat, majd amikor a tőlük független maradék hatalmi ág, az igazságszolgáltatás egy része erről döntést hoz, akkor nekiesnek. Nem csoda, hogy Fleck Zoltán jogszociológus szerint bedarálhatja a bíróságokat a kormány.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3113894810

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Leiratkozás a választói névjegyzékből 2018.05.08. 08:56:31

Kedves Orbán Viktor, Népünk Nagy Vezíre és Miniszterelnöke! Egy választási lista amire fel lehet iratkozni és tízezrek és százezrek iratkoznak fel rá, arról leiratkozásnak is lehetséges kell lennie. Ez alapvető állampolgári alapjog, vagy alaptörvény.  ...

Trackback: Választói névjegyzékből való törlésem 2018.05.07. 14:01:08

Kedves Országos Választási Bizottság! Kérem a választási névjegyzékből való végleges törlésemet, vagy ha úgy jobban értik, akkor a leiratkozásomat. Indokom erre az, hogy álláspontom szerint, minden választás lényegét tekintve választási csalás, ahol ni...

Trackback: Fidesz sírvers 2018.05.07. 14:00:10

"Amit itt látsz: dolomit Agyonverte a Vikit Nem képezte vita tárgyát Mellé temettük a pártját Kifaragtuk rá a képét: Ő, ki meglopta a népét." Ez több mint  16 éves versike, amely más pártoknak is írott - SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP - hasonlóakkal ellenté...

Trackback: Bírói önkényuralom kialakulása 2018.05.07. 13:58:58

Ha a hatalomnak nincs semmilyen kontrollja, illetve csak is saját maga, akkor a rendszer törvényszerűen önkényuralomba torkollik. - Bírói Önkény Ellen mozgalom

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 11:56:07

@aquaticus: "x"

Csekkolod, hogy ki vagy-e tiltva, baromarc? :))

Hát amennyit hazudoztál, én is csodálkozom, hogy még nem.

Serény Vélemény 2018.05.07. 11:57:15

"Korábbi cikkünkben hosszasan elemeztük, hogyan csalt a Fidesz a választáson, "

Na, pont idáig olvastam, bár idáig is kár volt...

rasztaszív 2018.05.07. 11:57:23

centrális erőtér = fasces

chrisred 2018.05.07. 12:07:28

"a szabadság feltétlen érték", "a liberális igeológiát elvetik": Orbán továbbra is azzal trollkodik, hogy az egyszeri magyar polgárnak fingja sincs arról, hogy mit jelentenek az idegen szavak, amiket használ.

BillEvans 2018.05.07. 12:10:19

A hatalmi ágak szétválasztása nem jelenti, hogy közöttük a viszony szimmetrikus, vagyis egy pártvezető, aki egyben miniszterelnök nyugodtan kritizálhat bírót vagy birói testületet (bár nem elegáns), ez ugyanis politikai állásfoglalás, fordítva viszont tilos: bíró vagy bírói testület nem nyilváníthat ki politikai véleményt (még ráutaló magatartással sem, és most pont ez gyanítható). Mitől kellene azt gondolnunk, hogy jelen esetben a Kúria döntést befolyásoló tagjainak nem volt a Fideszt hátrányosan érintő határozat meghozatalakor személyes elfogultságuk (ami akár személyi konzekvenciák levonásához is vezethet).

chrisred 2018.05.07. 12:21:50

@BillEvans: Nincs olyan, hogy politikai vélemény, a közhatalommal felruházott személy vagy testület ebben a funkciójában csak a hatáskörébe tartozó körben hozhat nyilvánosságra véleményt.

morph on deer 2018.05.07. 12:24:54

@Komodoi33:
“Tehát aki 1990 előtt bíró lehetett, az biztos hogy kivétel nélkül mind bolsevik, ezért az összeset el kell távolítani a bírói karból.”

És azonnal hithű orbanista csinovnyikokat akarunk látni helyette, akik nem fogják elkövetni azt a hibát, hogy a törvények mellé állnak orbán érdekeivel szemben!

Javoslom ebből a célból békemenet indítását is, valamint az említett bírók rabláncon való végigvezetését is a békemenet előtt, majd nyilvános megkövezésüket a felcsúti arénában!

A látványossághiz ingyen buszokat Széles elvtárs, követ pedig a Nehéz Kő ZRT biztosít.

Behajtó70 2018.05.07. 12:57:58

Ha tőletek vettek volna el 1 helyet, úgy sivalkodnátok mint a B1 blog libsiei!

ja....bocs

SándorO 2018.05.07. 13:26:08

Ha nem azzal foglalkoznatok hogy eltereljetek a vita fonalat, es figyeltetek volna a video vegen elhangzottakra, akkor nem kellene sokat gondolkodni miert is szeretne nyugdijba kuldeni a fidesz a birakat !

Ugyebar a kb 3000 birabol kb 600 birot erintene !
Ez esetleg nem is tunik olyan soknak !
De nezzuk kik is ezek a birak.
Legtobbjuk mind vezetoi funkciokban vannak !
Ha nem a Fideszt szolgaljak ki, mert legtobbjuk biztos nem, akkor vajon kit?
Nem feltetelezhetjuk hogy a rendszervaltas utan is azokat reszesitenek elonyben akikkel 89 elott is jo viszonyba voltak?
Hiszen latjuk a Kuria erdekes donteseit az utobbi idoben .
Civilek, partok , ujsagirok, barki aki bepereli az allamot, nyer !
Mintha minden perheccbol lenne csinalva, hogy megmutassak ki is a hatalom az orszagban.
Ezt csak ugy lehet megvaltoztatni, ha a betokosodott kommunista birakat nyugdijazzak, es szabad teret nyitnak a fiatalok elorehaladasaban.

blah 2018.05.07. 13:49:46

a fidesz úgy elcsalta a választást mint a szél. senki ne mondja nekem, hogy ennyivel több szavazójuk lett ezután a nem éppen botránymentes utolsó pár év után úgy, hogy a migráns hiszti már lecsengett.
ez a mostani színjáték csak a felvezetése annak, hogy a még megmaradt, a fidesz maffiának ellent mondani merő embereket eltakarítsák.

Kivlov 2018.05.07. 13:52:15

"...sértődött óvodásként..."

Ezt balosként mondjátok? 2008 óta olyan óvodás, durcás kistaknyot játszotok, hogy csak na. Csodálkoztok, hogy a nép nem szavaz rátok, hibáztattok mindent és mindenkit érte. Csak azt nem akarjátok észrevenni, hogy ez miért van...

conchita wurst 2018.05.07. 14:05:50

"Ezek szerint ez a „régi vágású kereszténydemokrácia” ugyanaz a diktatúra."

Már az es mondat sem magyarul van.

conchita wurst 2018.05.07. 14:06:28

@blah: 2022ben még többet kap a Fidesz.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 14:15:52

@SándorO:

Egyetértek.. Ezeka bírák az állampárti kommunista diktatúra fenntartásában voltak érdekeltek.
Egyrészt zsarolhatóak a beszervezési papírjaikkal, másrészt a GYurcsány féle spiclik érdekeit nézik, és tartják szem előtt.

Rég ki kellett volna őket baszni !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.05.07. 14:16:57

Basszátok meg a kurva anyátokat a ravatalán rohadt fideSS bérenc fizetett troll gecik !

blah 2018.05.07. 14:20:02

@conchita wurst: nagy megfejtő vagy... igen, ezt magyarázom, hogy ez a célja. te annak örülsz, hogy ez siker az életedben, én meg annak örülök, hogy ennél többnek nem örülhet a nyomi csicska fidesz birka.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 14:25:14

@blah:

Gondolod, hogy a 90 után praktizáló bírák, mind FIdeszesek lennének ?

Hogy csak az állampárti diktatúrát kiszolgáló vén komcsik, akik 1990 elött parancsra küldtek börtönbe embereket, csak azok a hitelesek ?

Jakab.gipsz 2018.05.07. 14:25:50

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó:

A stílus maga az ember, nézz tükörbe, és találsz ott egy gyűlölködő csupasz majmot.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 14:27:21

@Jakab.gipsz:

A ballibek ilyenek. Nickhamisítás, és a komcsi bírák védelme mindhalálig. Nem csoda, hisz az ÁVH-s összetartás minden Gyurcsány bérencben aktívan munkálkkodik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 14:36:47

@Ballib vagyok rettegek: "állampárti diktatúrát kiszolgáló vén komcsik, akik 1990 elött parancsra küldtek börtönbe embereket"

Fideszes vagy, tehát nem sokat tudsz a világról.

Nagyapám a háború után, a legsötétebb rákosi időkben volt bíró. Nem volt komcsi, nem is kellett volna komcsinak lennie. Nála gerincesebb, megvesztegethetetlenebb bíró nem volt, és azóta sincs. (Az 1956-os megtorlások során nem vállalta az ítélkezést, mert nem hagyták volna függetlenül dönteni.)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 14:39:54

@Ballib vagyok rettegek: "praktizáló bírák, mind FIdeszesek lennének ?"

Csak akiket Szájerné kijelöl a fideSSmaffiára nézve kényes ügyekben.

Hogy ilyen ne nagyon legyen, arról Poltpot Péter gondoskodik.

blah 2018.05.07. 14:46:00

@Ballib vagyok rettegek: ezt hogyan sikerült kiolvasnod ebből?

Pop40 2018.05.07. 14:46:17

Régi, jól bevált szokása a fideszes söpredéknek: amit csinálsz, vádolj meg vele mást.
Most meg aztán pláne, hogy felbátorodtak, miután büntetlenül elcsalták a választást.

Bíróságokon még van mutatóba 1-2 olyan ember, aki nem G Orbán seggéből került a posztjára, az ilyet gyorsan el kell tüntetni, mert akadályozzák a fideszes maffiaállam zavartalan működését.

Pop40 2018.05.07. 14:47:54

@Serény Vélemény:

Neked valóban.
Sőt, neked Vitya seggéből előmászni is kár volt.

A serény véleményed majd Viktor bácsi megmondja.

Pop40 2018.05.07. 14:51:53

@Behajtó70:

LibsiJei. Valószínűleg ezt a szót kerested a "libsiei" helyett, ostoba bolsi.

Alig röhejes, mikor a magadfajta ostoba csürhe makogja magát "nemzetinek", mikor még magyarul is képtelenek voltatok legalább alapfokon megtanulni.

Nem csoda, hogy a hordád anno nem támogatta a jobbikos " műveltségi cenzus"-felvetést. Ha a szavazást műveltséghez kötnék, a mocskos maffiád az 1%-ot se érné el.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 14:53:25

@Ballib vagyok rettegek: "komcsi"

Rühelltem a "komcsikat" - akkor párttagoknak hívták őket -, de el kell ismernem, hogy keveredett közéjük sok becsületes ember is.

Valamikor a hetvenes években a seregben megismertem egy törzszászlóst. Nála egyenesebb, emberségesebb tisztet nem ismertem. És ugyanakkor a lelke mélyéig komcsi volt, bármikor életét és vérét adta volna a rendszerért. Pedig nem volt vak, sok disznóságot látott, de ő ezeket az emberek gyarlóságának, és nem a rendszer hibájának tudta be. Becsületessége és szókimondása miatt nem léptették elő.

Érdekes, hogy becsületes fideszesről még csak nem is hallottam. Kiveti őket magából a maffia, mint Ángyánt és Hadházy-t.

Pop40 2018.05.07. 14:54:55

@conchita wurst:

Az biztos.
Most, hogy sikeresen összecsalták a kétharmadot, 2022-ben háromharmadig meg se állnak. :-)

Csak nehogy négyharmad legyen belőle, bár valószínűleg a segghülye szavazóiknak az se lenne gyanús.

conchita wurst 2018.05.07. 15:01:04

Eddig nagyon elégedett vagyok a 4. Orbán kormánnyal, kivéve 1 dolgot.

Az zavar, hogy a megtorlást nem kezdték el azonnal. A CEU, liberáis függetlenmédia, Soros, és az ellenzéki választókerületek, nekik lakolniuk kell, jogilag, politikailag és persze el kell venni minden pénzforrásukat. Ezzel nem várnék, ez fontos választási ígéret volt hogy elszámoltatják a balliberális uszítókat.

Pop40 2018.05.07. 15:18:59

@conchita wurst:

"Az zavar, hogy a megtorlást nem kezdték el azonnal."

Ezt látod én is sajnálom.
Már Horn Gyuszinak el kellett volna kezdenie a kétharmadával. Ha ő betonba tapossa már akkor a fideszes söpredéket, akkor ma nem tennék taccsra az országot.

conchita wurst 2018.05.07. 15:22:59

@Pop40: De ti pufajkások elvesztettétek a történelmi csatát.

Pop40 2018.05.07. 15:26:35

@conchita wurst:

Ha komcsikat keresel, nézz körül a maffiád soraiban, másból sem állnak.

6.Lenin 2018.05.07. 15:34:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ezek szerint csupa egyenes, talpig becsületes emberrel voltál körülvéve. Elhiszem.
Rád miért nem hatott egyik sem?
Mi a faszt csináltál körülöttük, tök feleslegesen?
A Fletó se lehetett ott ez is tuti.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 15:37:53

Öröm olvasni hogy az igaz komcsik hogy megrémültek.

Beszartak hogyha a bíróság végre megszabadul a 90 elött az állampárti diktatúrára felesküdött társaiktól, akkor vége a Gyurcsány-Leisztinger féle komcsik arany életének, és dolgozni kell majd.
Kiderülnek az olaj maffia ügyei stb....

Értem a félelmetek elvtársak. Csakhát az ÁVH-s csőcselék senkit nem érdekel.
Nem kell komcsi bíró.
Pont.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 15:39:37

@blah:

Hát csak úgy, hogy jelenleg éppen a kommunista diktatúrára felesküdött, állampártban praktizáló komcsi bírákat véditek.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 15:40:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ereszd el.. Komcsikat védeni már nem menő. Értem a félelmet, de ideje elengedned őket.

Vége.

Nem kell komcsi sehol az államigazgatásban.
Nincs rátok szükség.

6.Lenin 2018.05.07. 15:45:05

mellesleg ebben a kérdésben kurva egyszerű a válasz, rendszertől függetlenül, ha komolyan veszzük amiről hablatyolunk.

Sem a kormánynak, sem a független bíróságnak nem szabadna beavatkozni a másik dolgába.
Jelen esetben a Kúria politikai döntést hozott, hiszen jogilag érdektelen olt a boríték milyensége. A kormány kritika jelen esetben tök jogos.
Független attól, hogy ki van kormányon.

Pop40 2018.05.07. 15:53:43

@Ballib vagyok rettegek:

Szép is az, mikor a komcsi komcsizik. Mondjuk a magatokfajta komcsitól ez bóknak számít.
Nálatok a komcsi= mindenki, aki nem a csuti geci seggéből lóg ki.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:12:53

@6.Lenin: "Ezek szerint csupa egyenes, talpig becsületes emberrel voltál körülvéve."

Többszáz komcsiból fel tudtam egy becsületeset mutatni, te ebből hogy szűrted le ezt a fasságot? Tetteted magad, vagy tényleg ennyire hülye fidesz seggnyaló vagy?

"Rád miért nem hatott egyik sem?"

Sose éreztem ingerenciát tüntető tömegbe lőni. Vagy a párttitkár seggét nyalni egy kiutalt lakásért, vagy zsíros állásért. Értem, hogy egy fideszes számára ezek érthetetlen dolgok, de ne mindig magadból indulj ki.

"csináltál körülöttük"

Te teljesen zizi vagy. Ők voltak körülöttem. Mint ahogy a fideSSmaffia ül most a hazámon. MSZMP pártállam volt, mint ahogy most fideSS pártállam van.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 16:14:39

@Pop40:

Ugyanmár kedves.
Az MSZMP utódpártja az MSZP, és nem Orbánnak szóltak le az MSZMP KB-ből a vizsgákra, hanem Gyurcsánynak, amit elsőkézből mesél Mellár Tamás.

tetves komcsik vagytok, és véditek a komcsik maradványait.

De ettől még el lesznek takarítva, mert ez így normális egy jogállamban.
A diktatúra kiszoláglóinak, így a 1990 elött praktizáló nyugdíjas bíróknak coki.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:18:03

@Ballib vagyok rettegek: "Komcsikat védeni már nem menő. "

Sose követtem a divatos trendeket. Most se nyalok fideSS segget. Én továbbra is csak becsületes maradok arra a kis hátralévő időre.

Ha egyszer találkozom egy becsületes fideszessel, azt se fogom elhallgatni. Igaz, ez a veszély nem fenyeget.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 16:18:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A tömegbe lövetés kapcsán tudtommal csak Horn Gyula jöhet szóba, mint a komcsik érdekébe 56-ban a Nyugati térnél lövöldöző szarházi, akit ki is tüntetettek ezért a komcsik.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 16:19:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Majd 3 millió embert degradálsz, mert te a szarházi hazaáruló 1 millióhoz tartozol, aki a ballib elkúrók seggét nyalja.

Dr. Fotos 2018.05.07. 16:19:38

@SándorO: "Ha nem a Fideszt szolgaljak ki, mert legtobbjuk biztos nem, akkor vajon kit?"
Az ellenseget? Azaz az ertelmes meg nem agymosott nepet? Mert a fidesz es a hivoi szamara csak fideszes es ellenseg letezik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:19:40

@Ballib vagyok rettegek: "Az MSZMP utódpártja az MSZP"

És mégis a geci építi újra a kádár rendszert. Na, erre varrj gombot, fideSSfasszopó.

6.Lenin 2018.05.07. 16:21:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Most már értem.
Tök fölösleges, hogy kivel vagy körülvéve, nulla hatás, ahogy születtél, úgy maradtál.
Rád talán még a gravitáció sincs nagyobb hatással. Érdekes lehet.
Talán egyedül a Fletó, vagy tőled ilyen ő is, vagy fordítva, mind1.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 16:21:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Dehogy.. Éppen leépíti a komcsi bírók kibaszásával, akiket te vehemensen védessz, hisz ugyanazt az ÁVH-s komcsi bandát szolgáltátok.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 16:24:44

@Dr. Fotos:

Téged se az eszedért szeretnek igaz ?

Vannak a bírók akik a kommunista diktatúrára esküdtek fel, és 1990-ig a diktatúrát szolgálták. Parancsra küldtek börtönbe embereket.
Ezeket védik ma a ballibek.

És vannak akik rendszerváltás után kerültek a hivatalba.
Ezek között is van jobb és baloldali egyaránt. De nincs közöttük komcsi.
És ez fáj a komcsi ballibeknek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:27:27

@Ballib vagyok rettegek: "A tömegbe lövetés kapcsán tudtommal csak Horn Gyula jöhet szóba"

Te ennyit se tudsz a hazádról, te hazaáruló? Horngyuszi pufajkás volt, de nem csak ő egyedól, sok másik is volt, egész regiment. Az én törzszászlósom is az volt. Meggyőződéses. És az "ellenforradalmár" tömegbe lőtt volna gondolkodás nélkül, hogy megvédje a rendszert. Amiben meggyőződéssel hitt. Egy fideSSfasszopó sose érti meg, mit jelent az elv, vagy a hűség.

nyünyüge 2018.05.07. 16:29:21

Nem ártana a tényeket ismerni, amikor a "Kúria elvett tőlünk egy mandátumot" c. mondatról beszélünk ! Ugyanis a Kúria NEM TÁRGYALT ÉRDEMBEN a Fidesz levélszavazatokkal kapcsolatos, számukra sérelmes OVB határozat elleni beadványt, mivel az formailag hibás volt:

www.lb.hu/hu/valhat/kvkii3750120182-szamu-hatarozat

És ebből látszik, hogy vegytisztán a Kúria elleni hergelés esete forog fenn.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 16:31:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Te ostoba majom.
56-ban a Horn féle pufajkások a magyar forradalmárokat lőtték, akik az orosz diktatúra ellen felléptek bátran a hazáért. A tetves komcsi banda meggyilkolta ezeket a hősöket. Kiépítették a kommunista diktatúrát.
A közigazgatást feleskették, zsarolták, irányították.

Így a bírói kart is, akik embereket küldtek parancsra börtönbe.
És ezek mentegetik ma is a komcsi SZDSZ-es MSZP-s tolvajokat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:32:36

@6.Lenin: "Tök fölösleges, hogy kivel vagy körülvéve, nulla hatás"

Pontosan. Nem hatnak rám a komcsi vagy fideszes gyíkemberes hazugságok. Mindig jobboldali gondolkodó ember voltam.

"ahogy születtél, úgy maradtál."

Igen. Ártatlan, becsületes. Nem adnám el a lelkemet Kubatovnak egy kis trollkodási díjért, ez fáj?

6.Lenin 2018.05.07. 16:36:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Meggyőződéses. És az "ellenforradalmár" tömegbe lőtt volna gondolkodás nélkül, hogy megvédje a rendszert. Amiben meggyőződéssel hitt. Egy fideSSfasszopó sose érti meg, mit jelent az elv, vagy a hűség. "

És, ha pont ennyire meggyőződéses ő is? Te tényleg hülye vagy, azt se érted, amit te írsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:38:34

@Ballib vagyok rettegek: "56-ban a Horn féle pufajkások a magyar forradalmárokat lőtték, akik az orosz diktatúra ellen felléptek bátran a hazáért."

Pontosan. Meggyőződéses kommunista volt nagy részük. Őket ugyanúgy megtévesztette az agymosó pártpropaganda, ahogy a geci elhitette a vidéki iskolázatlan tömegekkel, hogy megvédi őket a megerőszakolástól. Még a nőket is.

A pufajkásokat se védem, és a fideszeseket se. De nagy részük nem ördögi gonoszságból cselekedett, hanem megtévesztette őket az ördögi gonoszság.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:43:42

Stumpf István : MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Chikán Attila : MSZMP tag
Pintér Sándor : MSZMP titkár
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc : MSZMP tag
Boros Imre : MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Áder János: KISZ tag
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár
Balogh Gyula : MSZMP tag
Szita Károly : III/III együttműködő
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag
Vonza András : MSZMP tag
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr
Polt Péter : KISZ titkár
Varga Mihály : KISZ titkár
Deutsch Tamás : KISZ titkár
Orbán Viktor : KISZ titkár
Kövér László : KISZ-titkár, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa

rfbzs 2018.05.07. 16:48:13

@Ballib vagyok rettegek:
Mindenhova írod a hülyeségeidet. Nem vagy ballib, de tényleg retteghesz, amilyen vehemenciával támadsz minden véleményt. Esztelen, buta gyűlölet minden mondatod, miközben semmi kétséged nincs abban, hogy igazad van. Az ostobák magabiztossága süt belőled.

nyünyüge 2018.05.07. 16:51:10

@Ballib vagyok rettegek:
Aki 56-ban bíró volt (azaz kb 30 éves), az most mennyi szerinted?
90 éves aktív bíró? Viccelsz?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 16:52:52

@6.Lenin: "Egy fideSSfasszopó sose érti meg, mit jelent az elv, vagy a hűség. "
És, ha pont ennyire meggyőződéses ő is?"

Azt megértem - el nem fogadom -, hogy valaki fegyverrel védje meg a rendszert, amiben meggyőződéssel hisz. Azt sose fogom elhinni, hogy valaki meggyőződésből szopja a geci faszát.

morph on deer 2018.05.07. 16:53:00

@Ballib vagyok rettegek:
“Így a bírói kart is, akik embereket küldtek parancsra börtönbe.
És ezek mentegetik ma is a komcsi SZDSZ-es MSZP-s tolvajokat.”

És te úgy gondolod magadról, hogy normális vagy?

Aki már 56 - körül bíróként egyáltalán ítélkezhetett, az manapság alsó hangon 90 év körül van!
Hol “mentegetik ma is a komcsi” tolvajokat ezek a matuzsálemek, mesélj?

morph on deer 2018.05.07. 17:06:33

“A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához"

Nem ismer valaki egy jogilag képzett, jogi ismeretekben jártas személyt, aki tudna ezeknek a szerencsétleneknek segíteni?
Hát hogy ne beszéljenek már ekkora hülyeségeket, még olvasni is ciki..!

Komolyan ezek a segítségre szoruló, hátrányos helyzetű, szellemi kihívásokkal küzdő személyek felelősek az országért?
Szépen vagyunk..!

6.Lenin 2018.05.07. 17:13:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Azt megértem - el nem fogadom -, hogy valaki fegyverrel védje meg a rendszert, amiben meggyőződéssel hisz. Azt sose fogom elhinni, hogy valaki meggyőződésből szopja a geci faszát. "
Valaki gyilkol, az OK, de, ha valaki csak úgy, vagy meggyőződésből másnak (és saját magának is) örömet szerez, az neked magas, nem tudod elfogadni.
Akkor nem ajánlom ,ha éppen lövöldözök néha, hogy lő-távon belül körülöttem lődörögj, még véletlenül se. Így nem kéne lelkiismeret furdalással küszködnöm, hiszen neked ezt sima ügy lenne.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 17:15:45

@morph on deer:

Biztos nem hallottál róla, de Magyarországon 1989-ben volt rendszerváltás.
Előtte kommunista diktatúra volt, és a bírók a komcsik kénye kedve szerint küldtek börtönbe embereket.
A kommunista diktatúrára esküdtek fel 89 elött a bírók, és nagyrészüket be is szervezték ügynöknek.

Nem véletlen hogy az MSZP-DK komcsijai be vannak szarva, hogy az egykori kis ügynöknek bezservezett bíróikat most kilapátolják a karból.

BillEvans 2018.05.07. 17:17:13

@chrisred: Fordítva ülsz a lovon, nem azért lesz valakiből miniszterelnök (máshol elnök), mert megpályázta az állást (ez tartalmilag nem adminisztratív beosztás, bár formailag megtévesztőnek tűnik), hanem azért, mert megnyerte a választásokat, ahol csak politikai pártok ill. "politikusok" indulhatnak csak, ebből fakadóan "default" értelmezésben a véleményük is politikai lehet (és csak akkor kell külön jelezni, ha ettől eltérünk).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 17:19:09

@Ballib vagyok rettegek: Azt most itt többször bizonyítottad, hogy SEMMIT nem tudsz a rendszerválás előtti Magyarországról. De legalább ne hirdessed ekkora elánnal a hülyeségedet.

nyünyüge 2018.05.07. 17:27:27

@Ballib vagyok rettegek: akkor az alkotmánybíráknak is annyi :)

morph on deer 2018.05.07. 17:46:14

@Ballib vagyok rettegek:
“A kommunista diktatúrára esküdtek fel 89 elött a bírók, és nagyrészüket be is szervezték ügynöknek.”

Sokat segítene, ha érthetően fogalmaznál, és mondjuk nem hadoválnál 56-ról, ha kelk, ha nem.

Egyébként sem esküdtek fel a “kommunista diktatúrára”, a bírói eskű tudomásom szerint ‘89 előtt sem tartalmazott ilyesmit, ahogy ma sem az orbanizmusra kell felesküdni.

A törvények betartása/betartatása csak annak probléma, aki a törvényeket nem tartja be, konkrétan törvényt sért, vagy épp megkerülni óhajtja azokat.

Jelen esetben nem volt bizonyítható, hogy a borítékok sértetlenek voltak, és/vagy nem azokat a borítékokat használták amelyikről világosan látszik ha manipulálni akarják a tartalmát.
A “nem eredeti boríték” is ezért gáz, mivel például az is megtörténhet, hogy ha az “igazi” boríték tartalma nem tetszik, akkor ahelyett lehetne egy “javított” változatot küldeni egy sima borítékban, senki sem tudja bizonyítani az ellenkezőjét.

Azért legalább a minimális látszatra oda kellett volna figyelni, ha már...

Melee 2018.05.07. 18:41:25

Orbánisztánban csak Orbán csalhat a szavazatokkal.
Értitek tirpákok!?

morph on deer 2018.05.07. 18:43:46

@6.Lenin:
Köszönöm a linket!

Ebből teljesen egyértelmű, hogy az Alkotmánybíróság teljes joggal utasította el a fideszes felülvizsgálati kérelmet:

“Alkotmányjogi panasz ugyanis ténykérdésre nem alapítható. Ez a korlát a választási ügyekben sem léphető át. A szavazatszámlálás ténymegállapításainak vitatására alapított alkotmányjogi panasz nem nyújtható be.”

Ezen túlmenően helyben hagyta az NVB alapszempontját, mely szerint az ilyen-olyan-amolyan borítékok használata, a felnyított de visszazárt boríték, valamint a sérült biztonsági csík kétségessé teszi, hogy valóban a szavazó zárta le a borítékot, és az valóban az ő szavazatát tartalmazza, - ami ugye alapvetés.

Miután viszont a NVB egyszer felnyított egy borítékot, arról azok után már nem lehet biztonsággal megállapítani, hogy miképpen volt lezárva előzőleg!

Szóval az orbáni háborgás alaptalan, ez a duma pedig totál rosszindulatról és hozzá nem értésről szól:

“A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához"

Számomra viszont “az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló,”
Hogy Havasi Bertalan komoly szövegértési problémákkal küzd, de legalább bátor...

6.Lenin 2018.05.07. 18:58:00

@morph on deer:

Látom képes vagy szelektíven olvasni IS. Mind1.

szívesen, ha már @nyünyüge elfelejtette (? talán szándékosan)

6.Lenin 2018.05.07. 19:24:01

@nyünyüge:

Bocs, látom közben pótoltad. Benne van az AB döntése is.

morph on deer 2018.05.07. 19:27:30

@6.Lenin:
A Kúria jogértelmezésére tett megjegyzéseknek a világon semmi érdemi befolyása nincs, ha arra gondolsz.
Az AB azt a módot kifogásolta, ahogyan eljutottak az eredményig, de nem az eredményt magát.

Ez az, amikor a jogi szabályozás nem egyértelmű, viszont a dolog céljából elég rendesen levezethető a megfelelő megoldás.
Szemben a fideszes beadvánnyal, a választáshoz való jog nem maga a cél, a cél az, hogy tiszta és megkérdőjelezhetetlen módon szavazzon/szavazhasson az állampolgár, így garantálva a választás tisztaságát.

A jelen esetben pontosan arról van szó, hogy míg a törvény nem írja elő az “eredeti” boríték használatát, a boríték sértetlenségét viszont igen, és azt a VB a kontrollcsíkkal ellátott borítékokkal látta garantálhatónak, ezért aztán másfajta megoldás diszkvalifikál, pontosan azért, mert bizonyíthatatlan pro és kontra, hogy mi történt vele.

A Kúria azt a törvényt próbálta pontosítani, amelyik nem definiálta a boríték milyenségét, a dolognak ezzel a részével volt gondja az AB-nek - az én olvasatomban - és nem azzal, hogy jóváhagyta a NVB döntését.

javított állomány 2018.05.07. 19:57:13

És ez így fog menni még négy évig. Az'tán még négy évig.S ez alatt itt fogja legyőzni a mocskos fideSS-t morfondírka, popsimonka és csatolt részeik.
Nem tehetnek mást mint anyáznak, hörögnek, sikonyáznak mint a fába szorult férgek.
Néha benézek mert mulattatnak.XD

6.Lenin 2018.05.07. 20:10:46

@morph on deer:

Rövidebben is összefoglalható.

A kúria beleavatkozott a politikába. az AB meg csak nem égethette nagyon a Kúriát.
Mindkét szervezet hozott olyan döntést, amit egy más felállásban (más az érintett) másként is lehetne értelmezni, dönteni.
Sajnos a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mit is jelent a gyakorlatban a bírói függetlenség (a dolog elment az LB-ig is), kik is az ügyvédek, ügyészek stb. ebben a társaságban résztvevők. Inkább nem írom le a véleményem.
Mitől, kitől is függetlenek valójában? Ez egy nagy rizsa halmaz. Természetesen nem vitatom, hogy szükség van rájuk a hatalom gyakorlásához, nem véletlen részei is a hatalomnak, vagy hatással vannak rá, ha netán nem kedvező valamelyik része számára a másik résztvevő.

Nyilván most is izmozás folyik. egyik oldal se mentes. Ez az ügy világosan mutatja. Majd kijön belőle valami, ahogy eddig mindig, mindenhol a világon.

Ez akkor lehet érdekes, mint most, amikor nem egy bandából vannak a hatalom gyakorlói. Kicsit macerásabb az érdekek összhangba hozása. Ennyi, szerintem.

6.Lenin 2018.05.07. 20:14:09

@javított állomány:

Ha csak ott van rajta lik, ahol a víz be és kifolyik, akkor talán érdekelne, vagy, ha nem túl rozsdás, néhány lik akkor se számít.

javított állomány 2018.05.07. 20:40:29

Háát olyan mint a tésztaszűrő. Óccsóéé adom de csak az viheti aki bemutatja az MSZMP tagságiját. :-))

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 20:54:18

@morph on deer:

Sajnos így történt. A bírói karba a kommunista diktatúra idején, csak megbízható pártcsinovnyikokat engedtek az MSZMP KB-s diktatúra fenntartók beülni.
Így aki 89 elött ült be, az a diktatúra fenntartásában segédkezett, leinformált komcsik kerülhettek bírói székbe, akik zokszó nélkül leültetnek bárkit, akikre az MSZP-s káderek rámutattak.

Ezeket ki kell baszni, nyugdíjba küldeni, hogy a rendszerváltás befejeződhessen végre.

Jakab.gipsz 2018.05.07. 20:56:59

@Melee: Brüsszel-isztánban pedig Soros Gyuri csalhat és hazudozhat, manipulálhatja a politikailag korrekt gender diktatúrát.

Orbán legalább a mi kutyánk kölke.

ember100 2018.05.07. 21:46:53

@Behajtó70:
Helló !

Ha annak a csalásnak a század részét az ellenzék ( nem orbánista ) tette volna már brüsszelben vonyítanátok mint a vezíretek 2006 ban !

putris72 2018.05.07. 21:48:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Őstermelőkém!Itt max te vagy iskolázatlan,és tudatlan!!!Én erre azért annyira nem lennék büszke!

chrisred 2018.05.08. 05:16:33

@BillEvans: Vagyis a jogrenden kívül (vagy felül) állónak tekinted azokat, akik választások útján (többségi elv alapján) kerülnek a pozíciójukba. A bolsevikok gondolkodtak így.

2018.05.08. 06:13:39

Az a durva, hogy Orbán nyilvánvalónak tekinti, hogy azok a szavazatok neki szóltak volna. Ami logikus is ugye, mert 95%-a a levélben szavazóknak mint tudjuk, a Fideszre szavazott. Persze azt is tudjuk, hogy ilyen demokráciában nincsen, teljesen nonszensz, hogy 95% egyfelé szavaz, még a határon túli magyarok esetében is igaz ez, ahol gyakorlatilag egy párt kampányolt, az is közvetlenül az adófizetők pénzéből. Ilyen 95% még ott is csak úgy jöhet létre, hogy kimondottan csak a rájuk szavazókat gyűjtötték, az 5% meg a hiba ebben a rendszerben.

Magyarul ha evidenciának tekinti Orbán, hogy azok 95%-a is rájuk szavazott volna, akkor ez a teljesen nyílt kimondása annak, hogy csaltak, és nem csalhattak még többet, a szemét Kúria nem engedte.

Amúgy vicces, higy mind a Kúriában, mind az Alkotmánybírósagban többségben hagyományosan jobbos bírók ülnek, de csak jobbosok, nem házi droidok, mint a Fideszes képviselők, és vannak dolgok, amikhez már nem asszisztálnak, Orbánnak meg ez már kevés, ő lefejezné abíróságokat, neki droidok kellenek oda is.

Melee 2018.05.08. 06:54:21

@Jakab.gipsz: Ki pénzelte Orbánt, hogy Oxfordban tanuljon okoska? Ja, hogy Soros Gyuri bácsi volt. Honnan tudod, mit tartalmaz a páncélszekrénye? Bedőlsz a felszínnek, hülyébb már nem leszel, csak elvakultabb.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.08. 07:16:05

@Komodoi33: "...1990 előtt a bolsevista diktatúra csak olyan személyt engedett bírói tisztségbe, aki megbízható jó bolsevik,..."

Handó nagysasszony 1986-ban lett bírósági fogalmazó, majd 1991. május 1-től kinevezett bíró. Ekkor még bőven a bolsevik diktatúra által kinevezett vezetők irányították a bíróságokat. Ezek szerint ők alkalmasnak találták Handó bírónőt ahhoz, hogy kinevezzék. Talán még sem a politikai megbízhatóság volt a szempont, hiszen a szocik sem gátolták az előmenetelét? Az nem zavar, hogy a fidesz csak később, 2010 után vette át a hatalmat és kezdte futtatni? He?

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.08. 07:22:53

@SándorO:

Darák Pétert 2011-ben a fidesz kormány nevezte ki a kúriára elnöknek. Mi bajod van ezzel? Ja, érti a szakmáját és beszól? Hát ez van. Hiszen Orbán maga szájával mondta, hoyg a magyar törvényeket be kell tartani. Neki és a fidesznek is. Mi ezzel a baj?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:10:34

@látjátok feleim szümtükkel:

Senki nem akarja kirúgni a komcsi bírókat.

Mindösszesen arról van szó, hogy az a kommunista diktatúrát kiszolgáló bíró, amelyik elérte a nyugdíjas kort, az menjen is békével nyugdíjba.

Mert megérdemeljük, a kommunista diktatúrát kiszolgáló komcsik nélküli közigazgatást, országot.

chrisred 2018.05.08. 08:23:33

@Rettegek mert ballib vagyok: A volt KISZ titkárok és MSZMP tagok nélküli közigazgatást.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.08. 08:32:33

@chrisred:

Tőlem mehet. Nem én ragaszkodom az MSZP-DK féle őskomcsikhoz, nem én akarom velük leválltatni a Fideszt.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2018.05.08. 08:57:57

Leiratkozás a választói névjegyzékből
2013. szeptember 19. - IGe • Szerkesztés...

Kedves Orbán Viktor, Népünk Nagy Vezíre és Miniszterelnöke! Egy választási lista amire fel lehet iratkozni és tízezrek és százezrek iratkoznak fel rá, arról leiratkozásnak is lehetséges kell lennie. Ez alapvető állampolgári alapjog, vagy alaptörvény. Hiszen választani sem kötelező és ez nem egy kötelező lista. Kértem a OVB-től a választási névjegyzékből való végleges törlésemet, vagy ha úgy jobban érted, akkor a leiratkozásomat. Indokom erre az, hogy álláspontom szerint, minden választás lényegét tekintve választási csalás, ahol nincs lehetőség az érvényes tartózkodom, vagy listás szavazásnál az egyiket sem akarom, szavazat megtételére. Választási csalásban való bármilyen részvételemet, vagy ahhoz való bármi kapcsolódásomat, tiltják az erkölcsi szabályaim. Az az erkölcs, ami a Te Kormányodnak is oly kegyes és fontos. Az OVB-től felhívtak és azt közölték velem, hogy ne is álmodjak a listáról való törlésemről. Az csak akkor lehetséges, ha feladom magyar állampolgárságomat és lakcímemet. Szerinted jól van ez így? Nincs itt semmi bibi? Minden rendben van? Mert szerintem nem. Örülnék neki, ha a felvetésemre egy értelmes válasszal teli levelet kapnék tőled és nem választási propagandát. Felnőttem és felnőtt fejjel már nem érdekelnek sem a veres csillagok, sem az ókori kivégzőeszköz jelképek. Akkor sem, ha az nem monó, hanem tandem kereszt.

vilagnezet.blog.hu/2013/09/19/leiratkozas_a_valasztoi_nevjegyzekbol

6.Lenin 2018.05.08. 09:32:39

@Iván Gábor IGe:

" Felnőttem és felnőtt fejjel" Szerintem nagyon tévedsz, még nem vagy felnőtt.

Tagja vagy egy közösségnek, melyben jogok is megilletnek, választhatsz, és választható is vagy-bizonyos előírások szerint.

Ha le szeretnél mondani a jogokról, akkor ki kell magad zárnod a közösségből is.

Milyen lenne az a közösség, ahol azok szenvednének hátrányt , akik alkalmazkodnak a közösséghez , elfogadják , hogy vannak jogaik, de kötelezettségeik is a közösséggel szemben, és azok is beleszólhatnának a közösség dolgaiba, akik ezt magukra nem tartják elfogadhatónak, de a beleszólási lehetőségre viszont valamilyen önkényesen kiválasztottként jogot formálnának.

Kedves IGE, ez nem óvoda, nőj fel már végre.

citrix 2018.05.08. 09:47:58

A Nemzeti Fővadász akik háziasított rénszarvast lő helikopterről. A miniszterelnök úr (aki elvtárs is volt a KISZ égiszén belül) csóró mint a templom egere ám Mészáros Lorenzó cimbije a semmiből pár év alatt az ország leggazdagabb embere lett és ha a tendencia nem változok 2024-re maga mögé utasítja a brunei szultánt is. A miniszterelnök úr maga a szecsuáni jólélek. A demokráciát addig szereti amíg minden úgy van ahogy ő akarja. Ha bárki beleköp a levesébe az megnézheti magát, rövidesen repül a helyéről és kellőképpen lojális nertárs kerül a pozíciójába aki az elvárt döntést hozza meg.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.08. 12:54:55

@Rettegek mert ballib vagyok:

B"! Most kaptak ismét kétharmadot. Mit is érdemelsz?:D
süti beállítások módosítása