B1 blogcsalád



A kamunépszavazáson a Fidesz mellett szavazott, most beülne Hadházy helyére az LMP erős embere

2018. május 02. - nickgrabowszki

Durván ellenzéki irányba fordulnak B-)kll.jpg

Magát nemzeti konzervatívnak, egyszersmind brutális rocker arcnak nevezi egy interjúban az a Keresztes László Lóránt, aki az LMP listájának hatodik helyéről jutott be az új Országgyűlésbe.

Keresztes Pécsen indult egyéni jelöltként, ahol nemcsak a fideszes Csizitől, de a független, baloldali támogatással nyerő Mellár Tamástól is kikapott. Keresztes mindezek után feljogosítva érzi magát, hogy

megpályázza az LMP társelnöki posztját,

ami Hadházy Ákos lemondása után üresedett meg, aki a választási kudarcért - a Fidesz kétharmadáért - felelősséget vállalva mondott le (de főleg azért, mert az LMP-ben kisebbségben maradt azzal az álláspontjával, hogy a közös ellenzéki fellépés érdekében érdemes áldozatokat hozni).

Keresztessel az LMP-ben mindenképpen a kormánytól és a (baloldali) ellenzéktől egyformán távolságot tartó vonal erősödik. A pécsi önkormányzati képviselő egyértelműen a Schiffer-szárny reprezentánsa, csak amíg a volt elnök nem volt elégedett ennek a maximális hozadékával (5-8%, minimális parlamenti jelenlét), Keresztes ezt éppen magának való pályának látja.

Az LMP-ben Keresztes számít a szürke zónában mozgó

erős emberének.

Az ún. baranyai lobbi vezetőjeként a nagy helyi taglétszám miatt a kongresszusi és az Országos Tanács-beli delegáltak egy jelentős részét tudja mozgatni, ezzel a pártban valójában az ő akarata dönt, de legalábbis annak ellenére nem lehet semmit tenni.

Keresztes  - a Schiffer-vonalnak megfelelően - a párt mindenáron való önállóságának képviselője, ezért is tiltotta meg az LMP kongresszusa és OT-ja, hogy már ellenzéki pártokkal összefogjanak a jelöltjeik, akár csak az egyéni körzetekben is koordináljanak - ami a Fidesz érdekeinek nagyon jól megfelelt. (Hadházy ezt próbálta felülírni, amiben Sallai Róbert megakadályozta, majd még meg is verte, Szél meg jobbára ingadozott.)

Keresztes ellenzékiségére amúgy jellemző, hogy az interjúban

  • a - Magyarországot érintő - migrációt valós problémának nevezi,
  • bevallja, hogy a 2016-os, érvénytelen kamunépszavazáson az Orbán-kormány álláspontja mellett szavazott,
  • és még mindig nem tett le arról az ötletéről, hogy a menekültekre nyomkövetőt kellene helyezni.

Keresztes és a baranyai lobbi igazán 2012-ben erősödött meg, amikor Schiffer rájuk támaszkodva akadályozta meg, hogy az LMP csatlakozzon a kormányváltást akarókhoz, ami miatt szétszakadt a párt, és kivált belőle a Párbeszéd. A Fidesz a a karakán távolságtartást honorálta is néhány remek üzlettel 5 évvel ezelőtt.

Keresztes idén is elérte, hogy az LMP ne csatlakozzon semmilyen ellenzéki közös listához, és ne léptesse vissza az egyéni jelöltjeit sem. Akik mégis visszaléptek, azok az ő - Keresztes, Sallai, Schiffer - akaratuk ellenére tették, úgyhogy a fent említetteknek legalább a kétharmadot köszönheti a Fidesz.

A frissen képviselővé választott társelnök-jelölt maga sem lépett vissza, noha neki nem valami őskomcsi munkásőrt kellett volna támogatnia, hanem Mellár Tamás közgazdászt, független jelöltet, az első Orbán-kormány egykori tagját. Keresztes végig kitartott, nem lépett vissza, azonban az ellenzéki szavazatok megosztása ellenére Mellár legyőzte a fideszes Csizi Pétert.

Ez nagy kudarc volt nemcsak a Fidesznek, de Keresztesnek is.

A legszebb, ahogy az Azonnalinak megpróbálja kimagyarázni magát:

A kampányban nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy bemutassuk Csizi Péter hibáit, ezért komoly szerepünk volt abban, hogy ő megbukott. Sok aljas rágalmat kaptam a kampányban a baloldaltól, de nem foglalkoztam ezekkel, mert azt tekintettem a legfontosabbnak, hogy a Fidesz bukjon meg a városban. 

Micsoda logika! A Fidesz bukását akarták, ezért megosztották az ellene irányuló szavazatokat.

Ha Keresztes ezek után társelnök lehet az LMP-ben, akkor egyszerűbb volna belevenni az alapszabályba, hogy a párt a Fidesz ellen beszél, de mellette cselekszik, és aki ezt máshogyan gondolja, azt kizárják. Ha meg még mosolyogni is mer, akkor a miheztartás végett még meg is verik.

Az, hogy Keresztes, aki a háttérből eddig is irányította a pártot, és távoltartotta az ellenzéki összefogástól, előbújik a félhomályból, azt jelzi, a Fideszben úgy látják, ideje keményebb kézzel fogni az LMP-t, mert a végén még tényleg valami igazi ellenzéki pártot csinálnak belőle a Hadházy-félék.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8413884958

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bukott az ellenzék, veszített a polgárság 2018.05.03. 00:10:25

A polgárok voltak többen, de a plebejusok győztek. A Fidesz elsöprő fölénnyel nyerte a 2018-as választást, professzionálisan kivitelezett, az utolsó pillanatig fegyelmezetten, precízen végrehajtott kampánnyal, az illiberalizmus csúcsra járatásával. Ke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK21 2018.05.02. 14:38:05

egyik párt sem tudja megosztani a szavazatokat, mert aki balra akar szavazni, az balra fog, aki meg semmi pénzért nem szavazna oda, az nem fog, akárhogy fogtok üssze bárkivel.

Az LMP a Fideszen kívüli pártok között az egyetlen gerinces, de itt hiába írja ezt az ember, mert se az itt blogolók, sem a kommentelők többsége nem emlékszik már arra, mi az a gerinc :)

ami meg a 2016-os népszavazást illeti: minden épeszű a kormány mellett szavazott

Mellár sosem volt kormánytag, mit szívtok?

azt hinné az ember, hogy nem tudtok lejjebb menni, de napról-napra bizonyítja a b1, hogy van még lejjebb :D

Péter51 2018.05.02. 16:18:26

Szegény b1 betojtok az erőlködéstől,hogy bűnbakot találjatok.
Pedig az igazi bűnbak Gyurcsány Feri.A legelutasitotabb politikus,aki jelenleg hazánkban aktív.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.02. 16:22:59

Gusztustalan.

Bevallja, hogy tényleg okoz problémát a migráció.

Hát ember az ilyen ?
Nincs nincs nincs probléma!
Közismert tény, hogy iszlamista mérnökök tucatjai adnak az EU-ban szellemi frissességet a nyugati elitnek.
Nincs nemi erőszak, robbangatás, No go zona, semmi, de ha van, akkor azt tőzsgyökeres németek, osztrákok és franciák csinálják nem a migránsok juszt se.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.05.02. 17:14:51

Mellár megnyerte a választást. De fulladjon meg az egész LMP mert megakadályozta, hogy Mellár talán még jobban megnyerje azt. :D Igazán mókás kis eszmefuttatás ez. Az LMP-ről nem is lehet már rosszabbat, mondani csak azt, hogy LMP meg azt, hogy Schiffer. :D

belevauvau 2018.05.02. 17:48:07

@Péter51: De a probléma nem Gyurcsány, hanem az ellenzék, úgy alles. Ki akadályozta a Jobbikot,LMP-t, Momentumot, stb, hogy Gyurcsány kizárásával választási szövétséget alkossanak? Senki. A történtek tudatában a bukásért jobb, ha nem őt okolják.

CoolKoon 2018.05.02. 18:31:01

Jé, én meg azt hittem, hogy a Sallai mozgatta a háttérből a szálakat, ha még a verekedéshez is mersze volt. Erre kiderült, hogy az is csak egy gyalog! Fíleeemetes.

CoolKoon 2018.05.02. 18:32:29

@Rettegek mert ballib vagyok: Látom, szokásodhoz híven sikerült kimazsoláznod a poszt lényegét. Gondolom, kényelmes viselet a szemellenző, ha egyszer éjjel-nappal hordod...

morph on deer 2018.05.02. 19:33:51

@Rettegek mert ballib vagyok:
“Közismert tény, hogy iszlamista mérnökök tucatjai adnak az EU-ban szellemi frissességet a nyugati elitnek.”

Akkor te sem a nyugati elithez tartozol, ugye?

Nagyorrú Barbi 2018.05.02. 20:09:41

Ez a szerencsétlen Grabowski megmaradhatott volna az egérfogóban. Oda való az ilyen nulladék iromány...

hegecz25 2018.05.02. 20:34:47

"A Fideszben úgy látják, ideje keményebb kézzel fogni az LMP-t"

kevesebb fizetest akarnak nekik atutalni, vagy mi van?

2018.05.02. 21:11:12

@FCUK21: "egyik párt sem tudja megosztani a szavazatokat"

Hülye vagy: a fidesz kommunista párt ezt megoldotta hazug kampánnyal, gyűlöletkeltéssel és csalással. Valami hihetőt hazudj, te senkiházi fideszes csicska.

"Az LMP a Fideszen kívüli pártok között az egyetlen gerinces"

Ja, gerinces kamupárt, kétharmad biztosító az országrontóknak.

"ami meg a 2016-os népszavazást illeti: minden épeszű a kormány mellett szavazott"

Azért lett érvénytelen. Retardált fideszes hazug tolvaj vagy.

2018.05.02. 21:16:32

@Nagyorrú Barbi: Lehet, hogy te meg elmehettél volna a kurva fideszes anyádba, mielőtt elolvastad volna.

@Péter51: A kurva anyád, fidesztroll. Megjelenésed (a többi orbánista hányadék mellett), megerősít bennünket abban, hogy az LMP fideszes kamupárt és immár harmadszor biztosított a fideszes kommunista országrontóknak kétharmadot (a saját törvényeik szerint). Most akkor ezt hogy dumáljátok ki, okádékok? Mert ez tény.

2018.05.02. 21:18:55

Szóval, a kutyát nem érdekli, hogy egy fideszes csicskapártban ki a nagyobb Orbán-seggnyaló.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.05.02. 21:43:17

@kutyás majmok népe: bruhahahaha szinte szaglik a seggszagod ahogy erőlködsz kínodban ezekkel a harmatgyenge kommentekkel és nem tudsz tenni semmit, mert egész életed összeomlott ezzel az újabb fideszgyőzelemmel és rájöttél hogy egy vesztes szardarab vagy és így fogsz megdögleni mint egy rühes kutya habzó szájjal kikötve a lánchoz :DDDDDdddd

zokogjatok 2018.05.02. 21:50:23

@kutyás majmok népe: lol bazdmeg de egy kis frusztrált gyökér vagy te :D Szar lehet neked :D

anyadmajma 2018.05.02. 22:04:56

@zokogjatok: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy. szóval neked szarabb, de még ahhoz is hülye vagy. hogy ezt felfogd:)

...in the world 2018.05.02. 22:27:34

Ohh, a szokásos alufóliasipkás, origo-szintű lejáratókampány újabb fejezete a b1 részéről. Nincs itt semmi látnivaló...

Lehetnék én is 2018.05.02. 22:39:05

Grabowski, ne légy már ilyen egybites.
Azt veted fel, hogy
- Magyarországot érintő - migrációt valós problémának nevezi,
- bevallja, hogy a 2016-os, érvénytelen kamunépszavazáson az Orbán-kormány álláspontja mellett szavazott,

A migráció szerinted nem valós probléma?
A népszavazás kamu, amiben 3 millió embernek egyforma KIMONDOTT véleménye van? Nektek 1,5 millió hasonló sem jön össze, nem még egyforma és ajobbok nem is szavaztatott.
Ezek a sztorik, hidd el, más forgatókönyv szerint is életképesek, mint a ballib fejében van.

Más. Nektek mindenki félisten kategóriában utazik, aki elhagyta a Fideszt, Simicska, Márki-Zaj, Mellár, ha valaki a ballib oldalt bátorkodik otthagyni az pfuj. Kettős-e a mérce?

Hofipisti 2018.05.02. 23:00:05

Schiffer méltó utóda dédapjának, Szakasits Árpádnak. Éppen olyan hintás, ügyesen libeg a kötélen, lényeg, hogy ő jól járjon. Tipikus Raszputyin alkat - elbúcsúzik a párttól, de a színfalak mögött mégis ő az éceszgéber! Keresztes ennek az embernek a marionett-figurája, aki majd mint "társelnök" tovább egyengeti a "hatalom", azaz a FIDESZ útját.

Aquincum 2018.05.02. 23:47:18

Csak úgy, összességében. Olvasva a kommenteket, rá kell jönnöm, mekkora hiba időt pazarolni egyesek halálosan bunkó szövegeire. A magam részéről undorodom ettől a mostani kormánytól, mert úgy gondolom, ilyen korrupt, ilyen szemét vezetése a rendszerváltás, de talán Rákosi óta nem volt az országnak. Ebből a nézőpontból nagyon fontos lett volna, hogy ez a nyomorult, neobolsevista Fidesz ne nyerjen nagy arányban, vagy legalább ne kapjon kétharmadot. Az LMP fafejű politikáját nem nevezném gerincességnek. Ha hajlandóak igazán kompromisszumot kötni, akkor ennek a jelenlegi, balkáni, melldöngető és pávatáncos társaságnak nem lenne most kétharmada. Ti komolyan elhiszitek, amit az infantilis propaganda gajdol a hanyató Nyugatról? Ha vannak itt, mondjuk 45 felettiek, akkor nagyon jól tudják, hogy a 1947-től 1990-ig egyfolytában haldoklott a Nyugat - legalábbis az állami propaganda szerint. De jó lenne, ha mi is legalább annyira hanyatlanánk, mint a mostani Nyugat- és Észak-Európa. És halkan teszem hozzá: de jó lenne, ha nem egy kommunista pártitkár hatalommániás, kisebbségi komplexusos, erkölcstelen gyereke lenne a miniszterelnökünk!

kolompar lole 1113 2018.05.03. 00:23:23

"Keresztes ellenzékiségére amúgy jellemző, hogy az interjúban a - Magyarországot érintő - migrációt valós problémának nevezi"
És nincs igaza? Nem a sokmillió (nemlétező) munkavállaló miatt, hanem az iszlám miatt. Minél több az arab, annál több a halott fehér. Kell ez nekünk? Nem volt még elég? Párttól függetlenül semelyik ember nem szeret felrobbanni, elgázolva lenni, ez a túl álságos, "píszí" migránssimogatás még a baloldali szavazókat is taszítja. Migráns, illetve iszlámveszély ugyanis VAN. Ez tény. Aki letagadja, azt se tartjuk komolyabbnak Rezsiszilárdnál.

"tiltotta meg az LMP kongresszusa és OT-ja, hogy már ellenzéki pártokkal összefogjanak a jelöltjeik, akár csak az egyéni körzetekben is koordináljanak - ami a Fidesz érdekeinek nagyon jól megfelelt. (Hadházy ezt próbálta felülírni"
Ez is mutatja hogy az LMP valójában nem ellenzéki párt, hanem a fideSS bábja, a fideSS SZDSZ-e. A kormányváltásnál fontosabb közérdek nem létezett áprilisban, aki az egyéni pecsenyéjét ezelé helyezte, az egy megélhetési politikuscigány. Majd ráértek oszotzkodni, ha már lesz min, amíg ki se kaparjátok a gesztenyét, addig min megy a cicaharc? Oviban volt ilyen stipistopi, autóskártyákkal, ez kb. az a szint. És komolyság. Ezzel így az LMP kijelölte magának az SZDSZ-i utat.

"Micsoda logika! A Fidesz bukását akarták, ezért megosztották az ellene irányuló szavazatokat."
Hát igen. Valószínűleg a Habony Művek írta neki (is) a felolvasandó propagandát.

Szóval az LMP, mint áruló kormánypárt eltűnése pont annyira kívánatos mint a tutyimutyi, semmire se képes, impotens MSZP-é. A fideSS ellen egy hasonlóan keményen odabaszós, a fideSSes lejáratós sajtót kisujjal lepattintó ellenzéki pártra van szükség, amelyik nem fél kiállni az érdekeiért, és KÉNYSZERÍTI a fideSSt a demokrácia szabályaira, nem pedig petíciózgat, felszólalgat komolyatalnul a Parlamentben, amit aztán a fideSS jól kiröhög, és ezzel téma lezárva. Egy ellenzéki pártnak, amelyik a szavazatunkat akarja, oda kell tennie a lábát az ajtóba, hogy ne tudják becsukni előtte az ajtót, az ellopott offline média helyett a 21 század médiájára, az internetre építeni az információs és választási ridaóláncát. De legfőképp megmutatni a választóknak hogy érdemes rá szavazni, mert ő nem fél cselekedni, és ezért akár a meghurcoltatást is képes vállalni. Na ilyet hírből se láttunk áprilisban. Talán még a Jobbik volt a legkevésbé távol ettől, de csak olyan Baumgartneri Forma1-es szinten, ha kiesik előle mindenki, akkor tud csak nyerni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.03. 05:10:10

@kolompar lole 1113: "Magyarországot érintő - migrációt valós problémának nevezi"
És nincs igaza?"

Kurvára nincs.

Nincs épeszű migráns, aki orbánisztánba akarna letelepedni. :))

Magyarország valós problémája, hogy gazdaságilag lecsúszott Románia szintjére, a PISA felmérés szerint a jövő generációja szövegértésben nem teljesít, az egészségügy romokban, a versenyképességünk a béka segge alatt és NEKED MÁR NEM LESZ NYUGDÍJAD, TE FASZ. :))

chrisred 2018.05.03. 05:52:06

@FCUK21: Mitől baloldali Mellár? Ha egy párt már egy független ellenzéki jelöltet sem támogat, közel áll ahhoz, hogy kormánypártinak tartsák.

alfacharlybravo 2018.05.03. 06:45:10

@kolompar lole 1113: Mik a demokrácia szabályai, hogy csak a libsik lehetnek a hatalmon?

chrisred 2018.05.03. 06:49:15

@alfacharlybravo: Tiszteletben kell tartani a polgárok szabadságjogait.

2018.05.03. 06:59:00

"Keresztes ellenzékiségére amúgy jellemző, hogy az interjúban

a - Magyarországot érintő - migrációt valós problémának nevezi,
bevallja, hogy a 2016-os, érvénytelen kamunépszavazáson az Orbán-kormány álláspontja mellett szavazott,
és még mindig nem tett le arról az ötletéről, hogy a menekültekre nyomkövetőt kellene helyezni."

Na és mi ezzel a baj?
Az ellenzéki nem attól lesz ellenzéki, hogy minden egyes kérdésben a kormányon lévőkkel tökéletesen ellentétes álláspontra helyezkedik.

Ha ezt teszi, akkor belefut egy olyan pofonba, mint a 2018-as választás, ahol ki lehetett volna húzni az Orbán féle migráncsozás méregfogát azzal, hogy az ellenzék nem kezdi el tagadni a migránsproblémát, de ők csak azért is folytatták, mert addig terjed a szakértelem, hogy Orbánt tagadni kell és kész. Meg is lett az eredménye.

És ti láthatólag továbbra is ezt várjátok az ellenzéktől, meg a 2022-es győzelmet. Hát így nem fog menni.

ogli dzsí 2018.05.03. 07:05:21

Miért kéne a ballipsi elQrovicsok miatt örökkön szopni az elQrásban ártatlan ellenzékieknek is?

alfacharlybravo 2018.05.03. 07:22:29

@chrisred: És most nincsenek tiszteletben tartva? Nincs utcai viperázás, nincs szemkilövés nincs megfélemlítés.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.03. 07:22:32

Egyrészt nagyon jó, hogy az aljas komcsi elQrópárt, akiknek Magyarország az elmaradottságát leginkább köszönheti, utoljára került be a parlamentbe.

Másrészt meg nagy kár, mert vége a mókának, pár év múlva már nem élvezhetjük naponta a szánalmas agóniájukat, s persze hagynak majd pár kifizetetlen számlát is maguk után, mint az eszdéesz.

igenember 2018.05.03. 07:22:35

a kontrollálatlan migráció probléma. Amerikából is kibasznak ha nincsen vízumod.
Egyébként meg sokkal több vidéki politikus kell. Láccik, hogy a pesti politikusok képtelenek kitörni Bp-ről. A fidesz körbezárta budapestet. Ki kell törni!

Muad\\\'Dib 2018.05.03. 09:03:54

@Aquincum:
Kibas*ott baromság mindent pont az lmp-re fogni.Minden egybites hül*e azzal számol, hogy ha az lmp adott helyen visszalép akkor minden oda egyéniben szavazó szépen átszavazott volna a közös listára. Csak épp a számok qrvára azt mutatják, hogy ez máshol sem volt így.
Másrészt lehet azon lenne inkább érdemes gondolkodni, hogy egy olyan politikus aki folyton Viktorral verseng a legelutasítottabb politikus címért, miközben a legszimpatikusabb politikus listáján a bék segge alatt van, miért érzi úgy, hogy mindenhol neki kell a középpontban állnia. Meg, hogy vajon mennyit is akar segíteni az országnak azzal, hogy bas*ik végre elhúzni a politika környékéről a gec*be?
Harmadrészt a fityesz zombi kommentelők egy dolog, de semmivel nem rosszabbak mint ez a Dési féli b1 blogcsalád zrt., ami a hazug demagóg propaganda olyan méretű gyűjtőhelye, hogy nem csodálkoznék ha a prostisrácok meg a 888 láncos kutyái ide járnának ihletet meríteni...

Kong.Kinga 2018.05.03. 09:19:20

Ahogy a DK-MSZP komment-kommandó anno nekem esett, naná, hogy nem szavaztam át.

Kong.Kinga 2018.05.03. 09:21:15

@Muad'Dib: éljen, like! :)

ymel 2018.05.03. 09:25:27

Nagy baj az, ha valaki ugy akar 'politikai elemzest' publikalni, hogy majd orra esik a balos elfogultsagtol. A poszt hulyeseg es torzit ezerrel

Aquincum 2018.05.03. 09:50:20

@Muad\\\'Dib: Részben egyetértek veled. Gyurcsánynak már rég vissza kellett volna vonulnia a politikától. Bár - lehet vitatkozni - a 2006-os eseményeket sokak szerint, szerintem is jórészt a Fidesz provokálta ki. Emlékezz, a 2006-os választás után a Fidesz és főleg Orbán folyamatosan azt kommunikálta, hogy csalással nyert, ezért illegitim az MSZP-SZDSZ kormány, mert meghamísított számokat adtak meg a gazdasági helyzetről. Emlékszel Orbán egyik legszemetebb mondására: “A haza nem lehet ellenzékben!”? Miközben ők is végighazudozták a kampányt. Számomra az egyik leggyűlöletesebb taktikai húzása, amikor a hazát, az országot összemossa a saját pártával, a saját szavazóival. Kis zárójel: azóta az Orbán kormányok a százszorosát hazudták, és lopták el, mint a baloldali-liberális kormány, ami szintén elég szar volt. Zárójel bezár. Utána jött az Őszödi beszéd kiszivárogtatása, annak kontextusàból kiragadott részekre alapozott kommunikációja, és ezen részek folyamatos mantrázása. Majd a Fidesz ünneplés helyszínválasztása, az Astoria, amiről józan paraszti ésszel tudni lehetett, hogy a feszült helyzetben rendkívül kockázatos, mert a szélsőjobb is onnan pár száz méterre szervezi a maga gyűlését. A két felhergelt tömeg szépen össze is keveredett, jött hozzá a rendőri bénázás, durvaság és kész volt zavargás. Ennek a szemétláda Orbánnak és társainak semmi sem drága, hogy hatalomba kerülhessen és ott maradhasson.
Másrészt sokan voltunk úgy, hogy azt lestük - én magam is - hogy kire tudunk átszavazni, csak húzzon el ez a korrupt, tolvaj, pökhendi Orbán kormány a jó francba. Hidd el, akiknek a hócipőjük tele van ezzel a rezsimmel, átszavaztak volna a nem pont ízlésük szerint való jelöltre, ha egy jelentősebb jelölt marad állva. Eredetileg listán az LMP-re akartam szavazni, de amikor megláttam, hogy a mi körzetünkben esélytelenként azért is állva maradt és a kb. 2%-nyi szavazatával pont elvette az esélyt a Fideszes jelölt leváltására, na akkor szépen listán is kerestem mást.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.03. 10:23:12

@Aquincum: Qrcsany nem a szemkilovetes miatt bukott meg. Persze nepszerubb attol sem lett.

Ratyi Manó 2018.05.03. 10:36:32

@Péter51: gyúúúúrcsány. 2018-ban.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.03. 11:09:46

@FCUK21:

Mellár nem kormánytag volt, hanem KSH elnök. Akit Gyurcsány baszott ki, mikor statisztikát kellett hamisítania.
Vagy lehet bosszúból, mert Mellár Tamás beszámolt róla, hogy az MSZMP KB szólt le Gyurcsány vizsgáira, a jelentgetéseiért cserébe.

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Ballib vagyok rettegek 2018.05.03. 11:13:30

@Halál kamionja mindenkit elgázol: @Ratyi Manó:

Gyurcsány amortizálja a baloldalt ma is. Ő veri szét az MSZP-t robbantja ki a belső botrányokat, belső embereivel.
Próbál szavazókat elszipkázni, de ez csak részben sikerül. A többség hány a ballibektől unblokk.
Ő akar lenni a ballibek vezére. Ígyhát módszeresen szétver minden konkurenciát.
És meg kell hagyni jó munkát végzett.
Plusszban a puszta indulása is okot ad a bizonytalanoknak hogy menjenek és szavazzanak a Fideszre.

Szóval sokat köszönhetünk neki, isten tartsa meg jó szokásait.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.03. 12:18:02

@Ballib vagyok rettegek: "Gyurcsány amortizálja a baloldalt ma is. Ő veri szét az MSZP-t robbantja ki a belső botrányokat, belső embereivel.
Próbál szavazókat elszipkázni, de ez csak részben sikerül. A többség hány a ballibektől unblokk.
Ő akar lenni a ballibek vezére. Ígyhát módszeresen szétver minden konkurenciát."

Igen. Ugyanazt csinálja, mint amit a csúti geci csinált a néhai jobboldalon.

Mióta fertőzöd ezt a blogot, azóta az első igaz állításod.

Felk Entelme 2018.05.03. 13:10:32

@Péter51: aki gyurcsányozik, az orbánt akarja, csak gyáva kimondani

Garay Klára 2018.05.04. 23:57:00

@FCUK21: Az LMP, mint gerinces párt? Tényleg? És ez miből látható?

FCUK21 2018.05.05. 22:54:57

@Garay Klára: hogy nem állt be az ellenzéki összefogásba teljes mellszélességgel, mert szerintük ha az MSZP-DK kerülne hatalomra, az rossz lenne az országnak. ez ugye egy legitim álláspont, sokunkéval megegyezik. mondjuk ettől még nem szavazok az LMP-re, de ti miért bántjátok őket? nem másokkal kell foglalkozni, hanem aki hatalomra akar kerülni, az szólítsa meg a szavazókat. ja, hogy ebben szarok vagytok, de az LMP tehet erről is? nem érzed, hogy már a puszta létezésetekkel cikivé váltok?
süti beállítások módosítása