B1 blogcsalád



Bencsik már a hadsereget vetné be magyar állampolgárok ellen

2018. április 26. - ashwood

bencsik.jpgOrbán Viktor testi épségéért remeg Bencsik András hálatelt, kis szíve. Olyannyira, hogy akár a hadsereget is bevetné magyar állampolgárok ellen, csak baja ne essen kenyéradó gazdájának. A bérrettegés egy újabb magaslatára érkezett a propagandista békemenetelő.

Áder János, e bajszos alak szavára május 8-án megalakul az új parlament. Összetétele ismerte: a választási csalásokkal tarkított voksoláson ismét megszerezte a kétharmados többséget a Fidesz, vagyis az új t. ház (a hiba szádékos) ellenzéket csak nyomokban tartalmaz majd. Ennek ellenére – vagy épp ezért – nagyon is van ok a rettegésre és rettegtetésre. Az ünnepélyes alkalom lehetőséget biztosít majd arra is, hogy Orbán Viktor immár negyedik kormányát megalakítsa.

Biztosak lehetünk abban, hogy mindez zavartalanul, ha az országéra nem is, de narancsos oligarchák és kitartott talpnyalók üdvére meg is fog történni. Azért, biztos ami biztos alapon, kordonokkal veszik körül az egész teret a dicső alkalomból.

Ha már kordon! Emlékszünk még ezekre a mondatokra: "elfogadhatatlan, hogy a kormány támogatásával, egyértelmű biztatására a rendőrség alkotmány és a jogsértő intézkedéseket hoz. Bízunk abban, hogy a kordonbontás után az emberek az alkotmányos kereteken belül gyakorolják majd gyülekezési és véleménynyilvánítási jogukat." Igaz, régen volt 2007 februárja, amikor Orbán ezeket mondta. Miként az is, amikor még a Társaság a Szabadságjogokért volt a kordonbontásért bíróság elé állított Orbán Viktor védője.

De vissza a mába. Tehát május 8-án mindenki, aki fontos, vagy annak akar látszani, bizony a parlamentben lesz. Talán a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András is, ezért retteg ilyen látványosan. Mészáros Nem Stróman Lőrinc tévéjében például így retteget: „Nekem nagyon nem tetszik, hogy május 8-án, a Parlament alakulásakor, ott akarnak tüntetni a Kossuth téren. Erősen bízom benne, hogy a rendőrség, ha kell, a katonaság meg tudja védeni a Parlamentet ettől a... elnézést, de azt kell mondanom, ettől a csürhétől.”

Hol vagyunk már attól, hogy Orbán a polgárok "gyülekezési és véleménynyilvánítási joguk" gyakorlásáért aggódott. A jelek szerint most ugyan ettől rettegni kell – akár a katonaság bevetését is reális alternatívaként felvillantva, már ha valaki a Kossuth téren akarna tüntetni.

Hogy Bencsik mitől retteg, azt amúgy sem nagyon értjük. A választások óta Budapesten két, több tízezer embert megmozgató tüntetés is volt. Mindkettő érintette a Kossuth teret – és mindkettő nyugodtan, érdemi balhék nélkül véget is ért. Pedig a kormánypropagandisták napokon keresztül rémisztgettek mindenkit a várost felgyújtó Soros-brigádokkal. Hogy ebből természetesen semmi nem volt igaz és semmi nem is lett azzá, e firkászokat cseppet sem zavarja. Elvégre nem a valóságból élnek, hanem az adóforintjainkból.

Csürhének persze bárkit lehet nevezni – ez esetben azokat, akik nem értenek egyet Bencsik András lelkes, ám egyre barnább szájszéllel végzett nyelvcsapásival. Ez esetben a "csürhe" megnevezés akár dicséretként is felfogható.

Hogy Bencsik, hadsereget saját polgárai ellen mozgósító rettegése mennyire őszinte, nem tudjuk kitalálni. Ugyan akkora az esély arra, hogy e szellemi őrláng tényleg retteg, mint annak, hogy a napi betevőért – a lapjába hullajtott állami hirdetésekért – reszketve játsza a rettegőt.

Utolsó megjegyzésünk: a jelek szerint Bencsik András nagy nagy félelmében még az órát sem ismeri meg. Az alakuló ülésnek ugyanis a tervek szerint legkésőbb délután egykor vége lesz - a rendőrség erre hivatkozva zárja le kettőig a teret. A délután ötre meghirdetett tüntetés idején már épp annyira üres lesz az épület, mint Bencsik lapja lenne az adóforintjainkból megjelentetett hirdetések nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr913871128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK21 2018.04.26. 12:01:09

bérrettegés, másra vonatkozóan, egy baloldali médiumban - priceless :)

jut eszembe, lesz egy napig zárás a Kossuth téren, amit ti megpróbáltok szembeállítani (egy idézet segítségével) egy akor már 5. hónapja fennálló kordonnal. priceless 2 :)

srácok, ezzel a színvonallal nagyot segítettetek a fidesznek a 3. kétharmadban. nem kellene váltani? :D:D:D

citromlány1 2018.04.26. 12:15:20

2006-ban Nyitrai is azt kifogásolta Gyurcsányéknál: miért nem éles lőszerrel lőttek a randalírozó hugyosforradalmárokra.

András L 2018.04.26. 12:48:11

Egy ex-Népszabis 'újságíró' 'lexebb' megnyilvánulása....

2018.04.26. 12:54:08

"Áder János, e bajszos alak szavára május 8-án megalakul az új parlament. Összetétele ismerte: a választási csalásokkal tarkított voksoláson ismét megszerezte a kétharmados többséget a Fidesz, vagyis az új t. ház (a hiba szádékos) ellenzéket csak nyomokban tartalmaz majd. "

Ohhhohooo... miccsoda elégtétel.. kis h-val írta.. csak így tovább, keményen, belemenősen... ha ők lecsürhéznek minket, megtanulják, hogy emberükre akadtak! Mi le "bajszos alak"-ozzuk a köztársasági elnököt. Keményen, belemenősen, névtelenül..

Az ellenzéki oldal mindig ott cseszi el, hogy ellensúlyként igyekszik definiálni önmagát. ..és ennek megfelelően igyekszik maximálisan elfogult is lenni.

Lófaszt, mama. Az ellenzéki sajtó legyen objektív, elfogulatlan, ne akarjon valós, vagy vélt hazugságokra nagyobb hazugságokkal tromfolni. Meg kell hagyni a jogot az olvasóknak, hogy képet alkossanak. Nem kellene előemészteni , megcsócsálni és igyekezni lenyomni mindenki torkán a saját hazugságokat. Nem kellene kompenzálni a kormányhoz lojális média hibáit saját hibák sorozatos elkövetésével.
Ne legyetek olyanok, mint akiket olyannyira nyíltan gyűlöltök...

György Csaba Nagy 2018.04.26. 13:07:25

@Womb Raider: A megállapítások és jelzők sztem visszafogottak. Túltoltad a bicajt.

György Csaba Nagy 2018.04.26. 13:11:50

Érthető Bencsik vágya az erős hatalom-gyakorlásra: diktatúrában lehet igazán hasznosítani a sima és rugalmas nyelvet.

adam hyl 2018.04.26. 13:29:41

A honvédségnek nincs belföldi intézkedési jogköre (kiv. nagyon spec. esetekben), ezért Bencsik úgy hülye, ahogy van, meg az is, aki ezt a sületlenséget a tollára veszi.

AvéCézárVavan 2018.04.26. 13:34:09

@Womb Raider:
Az a baj, hogy minket renitens alattvalókat nem könnyű rávenni az ájult alázatra, amivel a vezérelvűségben nevelkedett hazafiak gond nélkül megbirkóznak! De a példamutatás rajtunk is segíthet.

2018.04.26. 13:41:10

@AvéCézárVavan: Blablabla... ti a saját fennsőbbrendűségetekbe vetett hitet nem tudjátok levetni... és ezért rendszeresen pofára estek a magas lóról, majd szaladtok panaszra fűhöz, fához.

FCUK21 2018.04.26. 14:12:09

@AvéCézárVavan: nem??? ájult alázattal voltatok Fletó felé (meg páran vannak még ma is), az összefosás felé, legutóbb a koordináció felé... azért nem kellene mindig mindenki mást hülyének nézni, mert ez a viselkedés csak magatokról állít ki bizonyítványt.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.26. 15:12:56

Csak remélem, hogy soha nem lesz erőszakos föllépés a rendőrök részéről. Maradjunk a verbális erőszaknál. Azt még lehet következmény nélkül is

2018.04.26. 15:45:46

@kublerek: 8 éve egy pofon nem csattant el..pedig a tavalyi Parlament előtti tüntike során eléggé agresszívek voltak a dicső pesti ifjak.

szóval nem kell a béraggódás/bérfelháborodás a T. skriblerek részéről.

de let e ... 2018.04.26. 16:27:13

@FCUK21: Nem ez a Bencsik volt anno , aki munkásőr újságíróként dicsőítette a kommunistákat az átkosban ? Bár , ha jobban belegondolok , most is azt teszi , hisz Orbán és a szárnysegédei mind MSZMP pártitkároknak tanultak anno , szóval ez a Bencsik gyerek most is a kommunista diktátor picsáját nyalja :-) :-) :-)

Sir Galahad 2018.04.26. 16:32:24

Bencsik szerencsétlenül fogalmazott, hülyeséget beszélt, a tüntetőket senki sem akarja bántani. Ez egy műhiszti.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 16:56:58

"a választási csalásokkal tarkított voksoláson ismét megszerezte a kétharmados többséget"

Csalásnak minősíthető esetek több párthoz is kapcsolódnak, a legtöbb és legnagyobb volumenű eset az ellenzékhez (visszalépés megvásárlása), de ez aligha befolyásolta az eredményt. Mind1, lehet károgni tovább

Gábor Szögyéni 2018.04.26. 17:05:16

Eltévedt szegénykém a gazdija vastagbelében...

VT Man 2018.04.26. 17:06:59

Gyonyoru, ahogy a 2006-ban "hugyosozo" es "csurhezo" ballib media most kikeri maganak ugyanazt :-)

Most egy 2006-os Tota W-t akartam keresni, de nem talaltam.
De talaltam egy kis nosztalniat, 2009-bol, Tota W-tol, felig ez is aktualis:

"A sötétben bujkáló
Azok, akik 2010-ben a baloldalra - vagy ki tudja, talán nem is így fogják hívni, hanem az Orbán Viktoron kívüli oldalnak - szavaznak majd, ma valószínűleg máshol keresik a közösségi élményt, a szórakozást, a művelődést. Ha a diszkóban vagy az aluljáróban elkapja a kérdezőbiztos, akkor éppen nem foglalkoztatja ez a kérdés. Lehet, tudja már, hogy az Orbán-dimenzió eljövetele ellen fog szavazni, de nem ér most annyit neki, hogy válaszoljon. Még zaklatásnak tenné ki magát, lehazaárulóznák, leköpnék.

A kutató tehát beírja, hogy nincs adat, aztán kisüti, hogy tíz, kilenc, nyolc százalékon áll a baloldal. Rászámolnak keményen a tudósok a komcsikra. Örvendezik erre a gyülekezet, eljárja a győzelmi táncot, rettenetesen berúg a medve bőrére, és már kötekedik, leszámolást ígér és börtönrácsokat.

Aztán amikor tétre megy a meccs, akkor ez az eddig kecsesen ingadozó szavazó előveszi az ő előítéleteit, világnézetét és személyes ellenszenveit, és megy, mégis. Fölkél és újra lépked. Előbújik a panelházakból, a netcafékból, a belvárosokból, a romkocsmákból. Zászlót, pártjelvényt nem visz. Egy napot szán erre a négy évből, nem többet. Nem volt Gyurcsány-szopkodó gyűlésen öregasszonyok és disznóképű ifjúszocik között, nem ragasztott plakátot, nem csöngetett be ismeretlenekhez, hogy szavazni hajtsa őket. Nem baszkurált másokat a munkahelyén ezzel évekig, nem ordított a buszon részegen – közösségileg –, hogy takarodj. Viszont végül arra jutott magában, hogy akárki is Orbán Viktor, az nagyon szar lenne, ha a rajongóinak még nagyobbra nyílna a szája. A miniszterjelölttől a hentesig.

Aki nincs veletek, az ellenetek van? Hát, ha más lehetőséget nem hagytok, akkor legyen úgy."
w.blog.hu/2009/03/14/tul_a_csucson_4

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 17:12:04

De jó lenne, ha megismétlődnének a 2006-os események - reménykednek a szociolibbant mozgalmárok. Sajnálattal de általuk meg kell üzenni Gyuri bácsinak, hogy ne reménykedjen. Amíg nem tud valami értelmes megoldást kínálni a népnek, addig nincs esélye, és vsz így is fog már meghalni. Az nem megoldás, hogy válcsukleazorbánt aztán minden jó lesz

Corvus69 2018.04.26. 17:50:02

Gyerekek még 2 év és utánna elapad az uniós forrás. Mi lesz veletek?

belaim7005 2018.04.26. 17:55:19

Bcsik egy konformista kis komcsi gyökér. Alapvetően aggódós típus, mint minden seggnyaló:))))))))))) Ne aggódj bandika, segg mindig lesz, válogathatsz szaros vagy szarosabb között.

Róbert László 2018.04.26. 17:58:47

@György Csaba Nagy: Bencsik a Kádár huszár ! A múltja alapján joggal ki lehet rá mondani. A mai hadseregben szolgálók szerintem alig várják hogy rendet teremtsenek . De nem úgy ahogyan a kádár huszárka gondolja. Ez a gittegylet szerintem őket is mélyen a sárba tiporta. A román diktátort is a " hűséges " katonai kapták nyakon és lőtték szitává.i

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.26. 18:09:16

Épp olvasom a Riporterek Határok Nélkül jelentését, hogy Magyarországon újságírók ellen politikai alapú támadás folyik. Jut eszembe, Bencsik András nem újságíró? És most nem támadják éppen?

Nyilván az ilyen esetek miatt romlik a sajtószabaccság helyzete Magyarországon, véggyétek meg Bencsiket RipHatNék!

zokogjatok 2018.04.26. 18:34:18

A ballib blogokon meg rendszeresen valamiféle külföldi nyomásgyakorlásban reménykednek, no és?

zokogjatok 2018.04.26. 18:37:49

@Corvus69: Nyilván ugyanaz, mint a következő esetekben:

Csődbe megy az ország, ha idő előtt visszafizetjük az IMF hitelt
Csődbe megy az ország, ha nem lesz új IMF hitel
Éhséglázadások törnek ki egy éven belül
Kirúgnak az EU-ból, ha nem engedjük át a migriket
Kirúgnak az EU-ból, mert átengedtük a migriket
Diktatúrába tart az ország, nem lesznek választások (2010. választások után)
Diktatúrába tart az ország, nem lesznek választások (2014. választások után)

Most épp az EU-s pénzek a következő ballib csodavárás.

Cycmen 2018.04.26. 18:43:57

"Áder János, e bajszos alak szavára május 8-án megalakul az új parlament. "

Ez már valami! A bajszon kívül mást nem tudsz felhozni ellene?
Akkor már jobb mint a megboldogult Patkány fedőnevű elnök urunk nemdebár?

taga20 2018.04.26. 18:52:07

@Cycmen: patkány a haverod a bencsik, meg a bajszos szar.

ja és a gazdád a geci. szép kis csapat vagytok gyökér!

Cycmen 2018.04.26. 19:11:26

@taga20: Neked van testvéred, vagy egyedül vagy ilyen hülye?

taga20 2018.04.26. 19:17:19

@Cycmen: te két hülyét is kiteszel egymagad!:)))

Kupaklali 2018.04.26. 19:21:12

@Cycmen: nézd már, megvan a seggnyalas masik lancszeme, orban-bencsik-cycmen...no te kis munkasőr, a te segged ki nyalja??? Csak nem a bayer Zsóti? Bar nem hiszem, te akkora vegleny vagy, hogy abbol a par rubelbol amit Putyin atyuskatol kapsz lapulevellel torlod ki magadból bencsik szarat... agyhalott

Pista Sagemono 2018.04.26. 19:35:14

Ez a bencsik ott nyal ahol éppen jobbat remél. Nincs is jelentősége.
Az új kormány remélem rájön, hogy nem csak a 2,5 millió szavazója él ebben az országban.
Van még cca 7 millió rajtuk kívül is.
Ha gond van bizony elindulhatnak.

2018.04.26. 19:40:39

Bencsik "úr"!

Kinyalhatja a retkes valagam, és leszophat hetven ballibes faszt is.
Ki nem szarja le, hogy mit pofázik a gyökér?
Szívesen tarkón basznám egy szívlapáttal, de annyit kapnék érte, mint egy rendes emberért.

Hja! És csürhe a kedves mama és a papa, és az egész család a fityiszes agyhalottakkal együtt, és aki világra szart egy ekkora patkányt....

Ferkó Ferkó 2018.04.26. 20:07:34

Bencsik András leszophatja a cigány kenyéradó gazdáját és utána kinyalhassa a szaros seggét is a köcsög balfasz cigány orbán köcsögnek! Aki a köcsög fideSS-re szavazott az egy segnyaló paraszt geci patkány!!!

taga20 2018.04.26. 20:10:12

@Ferkó Ferkó: ez kicsit túl átlátszó volt ferkó!

Boar. 2018.04.26. 20:47:48

Bencsik egy igazi, elvhű kommunista patkány.
Látom, a kollégái, fülig szaros szájú fideszjanicsárok azért bevédik... Beárazzátok magatokat, kisköcsögök...

taga20 2018.04.26. 20:53:48

@Boar.: ez az ország a 2.7 millió bencsik országa, akik tort ülnek a maffia főnökükkel a redvás választási csalásuk felett.

FCUK21 2018.04.26. 21:03:13

@de let e ...: ezt nem tudom, de azt igen, hogy a DK közleményt adott ki, hogy nem kell 8-ára a lezárás a Kossuth téren, nem lesz nemzetbiztonsági kockázat. Ha jól rémlik, Fletónak nem voltak ellenérzései hónapokig a kordonok miatt, most meg a pártja kinyilatkoztat. ne haragudj, de ha te ellenzéki vagy, az azt jelenti, hogy ezek szekerét tolod, és annál nincs ma itthon vállalhatatlanabb dolog :D

boxorka (törölt) 2018.04.26. 21:51:18

@Látens Inszinuáció: @Ferkó Ferkó: @Boar.: Kedves, akarom mondani redves patkányok! Kár, hogy önöket nem nyelte le hamarabb az édesanyjuk még az aktus elején, amikor önöket készítette a faterjukkal?! Még a fogantatás előtt. Szarozik, cigányozik, köcsögözik? Egy liberálfasiszta? "Te is más vagy, te sem vagy más?!" Pucolás vissza a patkánylyukba!

élhetetlen 2018.04.26. 22:50:10

@Cycmen: Mindenki azzal él, amije van. Ádernek bajsza van. Ezt hozzák fel ellene? Te fel tudsz mást hozni mellette?

Pop40 2018.04.26. 23:33:21

Egy csürhe van Mo-n, a fideszes söpredék, amelyik elcsalta a választást.
Amelyiknek ez a Bencsik nevű fehérjehalmaz a seggéből kilóg.

Pop40 2018.04.26. 23:49:49

@Womb Raider:

Eléggé agresszívek? Netán molotov-koktéllal meg utcakövekkel dobálták a rendőröket, mint a mocskos tolvaj Geci Vitya által felheccelt csürhe 2006-ban?

Pop40 2018.04.26. 23:53:42

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:

A Bencsik nevű retek épp úgy "újságíró", ahogy anno a Pravdában is " újságírók" dolgoztak.
Persze a magadfajta majomnak fingja nincs, mi a különbség az újságíró, meg a fizetett propagandista között. No, Bencsik elvtársad az utóbbi.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.27. 00:51:42

@Pop40:
Na persze, akik Magyarországot a világutolsó helyre sorolják a sajtószabadság szempontjából, mert itt úgymond báncsák a médiamunkásokat azok derék jó újságírók, nem úgy mint Bencsik akit ütni-vágni kell

2018.04.27. 04:56:01

@boxorka:

Mi van faszarcú? Nem tetszik, amit írtam?
Bezzeg a gazdi csürhézhet ugye?
Hogy szakadt volna anyádba a fejed, mikor megszülettél....
süti beállítások módosítása