B1 blogcsalád



Magyarország most is demokrácia - csak épp nem jogállam

2018. április 23. - ashwood

00588092.jpegHasználjuk helyesen a fogalmakat, különben csapdába ejtenek bennünket - ahogy ezt a Fidesz teszi "újbeszéd" szavaival. Demokráciát követelni egy százezres, kormány elleni tüntetésen meglehetősen furcsa. Ugyanis Magyarország még mindig demokratikus ország, csak épp már nem jogállam.

Egyben bízhatunk: ha Orbán Viktor fenyeget, akkor azt be is váltja, amint módja van rá. Miniszterelnökként pedig a lehetőségei - szerinte - korlátlanok. Amikor a liberális demokrácia lecserélését ígérte illiberálisra, sokan nem értették meg, valójában miről is beszél. Pedig az utolsó hangig tartotta magát az ígéretéhez. Épp azért, hogy ne sétáljunk bele a Fidesz propagandistáinak csapdájába, érdemes pontosan használni a fogalmakat.

A liberális demokrácia valójában – bármit is akart és akar ma is elhitetni a propaganda – nem azt jelenti és soha nem is azt jelentette, hogy SZDSZ-esek ülnek a választási bizottságban. A demokrácia előtti jelző az angolszász terminológiából került át a magyarba, valójában a jog uralmán alapuló népképviseleti rendszert jelöli. Értelemszerűen ebből a "liberális" jelenti a jog uralmát, a "rule of low" elvét.

Utóbbit meglehetősen egyszerűen szokás meghatározni: senki, még az éppen uralkodó osztály sem áll a törvények felett – vagyis jogállamban a közhatalom és az azt gyakorlók is alá vannak vetve a jognak, a törvényeknek.

Ez sérül, pontosabban, ezt számolja fel Magyarországon Orbán Viktor.

Aki demokráciát követel, talán elfelejtette, hogy április 8-án választásokat tartottak Magyarországon? Természetesen nem. Csupán egymással ezer szállal összefonódott fogalmakat kever össze. A választások megtartása maga a népuralom kifejezése. Amikor egy párt szervezett módon jelenti be, majd szállítja az urnákhoz a határon túli magyarok tömegeit – az a jog megsértése. Ha mindezzel a választások tisztasága felett őrködő szervezet nem is hajlandó érdemben foglalkozni, az megint csak a jog uralmának megsértése. És ha mindez azért történik, mert a választások tisztasága felett őrködő szervezet vezetője anyagi és személyi függésben van a csalást elkövető párt vezetőjével - ugyancsak a jogállam sárba tiprása. De nem a demokráciáé.

Hasonló példákat ezer szám lehetne az elmúlt nyolc évből hozni. A jogállam ilyen jellegű leépítése nem a demokrácia leépüléséhez, hanem a választáson győztes kormány legitimitásának drasztikus csökkenéséhez vezet.

Bármikor, bárhogy kerül hatalomra a Fideszt leváltó politikai erő, az elsődleges feladata a jogállam visszaállítása, a joguralom újbóli megteremtése. Ehhez pedig csak és kizárólag törvényes eszközöket lehet felhasználni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7413856858

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói bűnözés 2018.04.24. 14:32:43

A társadalmunknak szembesülnie kellene a bírói bűnözés problematikájával is, mert jellegénél fogva az az egyik legveszélyesebb a társadalmunkra és a közerkölcsromboló hatása is elsődleges.

Trackback: Semmi sem az, ami 2018.04.24. 14:32:07

Szórakoztató képes erkölcstan

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2018.04.23. 17:12:28

Egyetlen fényképet nem találni ezekről a szállítási jogsértésekről, egyetlen kép sincs a lakcímnyílvántartóból a kis házakba, istálókba, stb százasával bejelentkezett lakókról.
Miért hazudtok állandóan?

fabatka2 2018.04.23. 18:24:46

Mert a törvény nem teszi lehetővé a lakcímnyilvántartás nyilvánosságra hozatalát. A kárpátaljai falvakból szavazókat fuvarozó kisbuszos (nézz utána a neten a hangfelvételnek) meg nyilván a Soros embere...

LKerekes 2018.04.23. 19:17:28

@fabatka2: Olyan hiteles az az 1 telefonbeszélgetés, mint a bajai video!
A törvény lehetővé teszi a lakcím nyílvánosságát. Pl. ha valakit meg akarsz találni ( régi ismerős, családtag ) megtudhatod a lakcímnyílvántartásból. Valamikor fizetni kellett érte, most nem tudom.
Ha magatoknak hazudtok sokat, akkor lesz több szavazótok?

Európai téridő 2018.04.23. 20:02:47

A jogállam sem maga a tökély, annak alkalmazását is el lehet hibázni. Lásd: a (nyugat)németek 1968-as EGOWiG-salátatörvénye. Azért a kulcsszóra előbukkanó találati halmazhoz németül kell tudni, a magyar "kommentár" egy német krimiben, Ferdinand von Schirach: Collini nem beszél c. művében lelhető fel.

vrana 2018.04.24. 00:12:41

A szerző talán óvónőképzőbe járt, vagy lantművésznek tanult, de ilyen szerény elméleti felkészültséggel talán nem kellene neki ilyen témába vágnia a nagykést.

Zoltan Hazafi 2018.04.24. 01:23:55

@LKerekes: László kerekes - fideszes troll - "Ha magatoknak hazudtok sokat, akkor lesz több szavazótok? "
- Ha magadnak hazudsz az jobb? Miért vagy még itt? Nincs jobb dolgod?
Miért minden második bejegyzés a tied? Ennyire fontos neked itt ez az egész?

bartospeeter 2018.04.24. 05:43:40

a 80-as években egy nagy bányaüzem bújtatott csúcs KISz titkára voltam (Nagyegyházi Bányaüzem TB. Szénbányák) másfél évig. Ott akkor sikerült kialkítanunk egy olyan demokratikus vagy egyértelműen abba az irányba haladó közösséget, amilyennel se addig se azóta nem találkozhattam. (Nem én csináltam hanem együtt csináltuk, én csak a védőburoik voltam.) Ezt leszámítva én nem éltem még demokráciában. Ha valaki azt mondja, hogy ez az, nos akkor azt mondom Kádár rendszere nem volt diktatúra, ha Szatlinhoz vagy Hitlerhez hasonlítom. A nyugati demokráciák, és a mai magyar demokrácia között kb akkora a különbség, mint Kádár és Szatlin között volt. Ha Kádárra azt mondom diktatúrát vezetett, hoyg mondhatom erre a förtelemre, hoyg demokrácia, de nem jogállam. Mi a demokrácia? Elsősorban jogállam!

bartospeeter 2018.04.24. 05:47:15

@bartospeeter: a 80-as években egy nagy bányaüzem bújtatott csúcs KISz titkára voltam (Nagyegyházi Bányaüzem TB. Szénbányák) másfél évig. Ott akkor sikerült kialakítanunk egy olyan demokratikus vagy egyértelműen abba az irányba haladó közösséget, amilyennel se addig se azóta nem találkozhattam. Kaptunk is érte, hoyg GMK vagyunk, fasiszták vagyunk.....(Nem én csináltam, nem az én érdemem, hanem együtt csináltuk, én csak a védőburok voltam.) Ezt leszámítva én nem éltem még demokráciában. Ha valaki azt mondja, hogy ez -ami ma van itt nálunk- ez demokrácia, nos akkor azt mondom Kádár rendszere nem volt diktatúra, ha Sztalinhoz vagy Hitlerhez hasonlítom. A nyugati demokráciák, és a mai magyar demokrácia között kb. akkora a különbség, mint Kádár és Sztalin között volt. Ha Kádárra azt mondom diktatúrát vezetett, hogy mondhatom erre a förtelemre, hogy demokrácia, csak nem jogállam. Mi a demokrácia? Elsősorban jogállam!

midnightcoder2 2018.04.24. 10:48:50

Az a rule of low nem rule of law akart volna lenni a cikkben ? :-)
Amúgy a gengszterváltás óta hány milliard tünt itt el ? És emiatt hány politikus is ül ?

Void Bunkoid 2018.04.24. 11:09:12

Egyébként nem kell szépíteni, nem kell siránkozni, akár voltak "szállítások", akár nem voltak, számottevően amúgy nem befolyásolhatták az eredményt, tekintve, hogy nagyrészt olyan helyek vannak bűnösnek kikiáltva, ahol ilyen 80 százalék fölött nyert a Fidesz egyéniben is.

A képlet egyszerű: az emberek, főleg a tájékozatlanabbak nem látnak "messzebb", nem országok érdekeiben érintettek, hanem kizárólag a kis sajátjukban. És ezeknél az embereknél bizony erősebb a bözsiutalvány a jogállamiságnál, igazságérzetnél, globális vagy országos fejlesztési terveknél.

És ezt a Fidesz nagyon is meglátta, és ki is használta, ráadásul erős személyes, kötődést kiváltó jelenléttel ("majd megint emelek"). Tessék, itt az eredmény.

alfacharlybravo 2018.04.24. 13:10:11

Ügyvédúr győzött az igazság, nem baj mérnök úr majd fellebbezünk. Ez liberális hozzáállás.

MACISAJT 2018.04.24. 13:18:22

A Fidesz-pártisággal nehezen gyanúsítható Lakner Zoltán is kénytelen volt még 2015-ben leírni, idézem:

"A bal- és liberális oldal politikusai között ma szinte senki sincs, akinek lennének távlati elképzelései arról, hogyan is képzeli el Magyarország sorsának az alakítását a következő öt-tíz évben. ", " egyikük sem gondol semmit a jövőről, semmiféle elképzelése nincs arról, hogyan is lehetne itt választást nyerni és elkormányozni az országot."
" erre vonatkozó ötletei szinte csak a már említett, nem igazán vállalható Gyurcsány Ferencnek vannak - amikor például arról beszél, hogy egy nagy pártot kell alkotniuk és úgy szembeszállniuk a Fidesszel. "

Ennyi. simicska&gyurcsány, operettnácik és ballibák felvonultak a "programjukkal": Vesszen Orbán, bármi áron.

De hogy utána mi lett volna, arról mukk sem.( ja persze, a "demokrácia helyreállítása" meg "előrehozott választások". Kösz).
Azért a nép nem annyira hülye mint gondolják, hogy ilyesmire adjon felhatalmazást.

MACISAJT 2018.04.24. 13:26:30

@alfacharlybravo:

Bence György filozófus:
„A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.”

"Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent. "

A jobboldal már régóta tudomásul vette hogy ez egy háború .Ahol fő szabály hogy ne kérj és ne kapj kegyelmet. És főleg ne picsogj, ha szájon vágnak.

Idézném a ballibák fároszát, az öszödi böszme programját, mégpedig a hivatalos pártsajtóból:

"Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül."
(Népszabadság, 2004. február 9.)

Világos beszéd. Ugyanakkor Jellemző ilyenkor a ballibák értetlensége. Pedig elő lehet venni a tükröt,s jó mélyen belenézni.
Kinek a hibájából került hatalomra harmadszorra is Orbán 2/3-os többséggel??

Nem ismerős a TGM "nevü" jelszava ?( aki ugye 1990-ben azt volt képes mondani a választások előtt:" Vagy SZDSZ. Vagy lábszag és mucsa")

Tehát- szerintük- van két változat: mikor az mszp-szdsz győz, az maga a "demokrácia", a nép okos és értelmes,a nép akarata úgy döntött hogy stb.
És van az amikor(még kimondani és szörnyű)az mszp-szdsz nem győz...
akkor tombol a fasizmus,akkor a nép birka és agymosott,nem látják hogy barna eső hullik, Europa aiúta, jöjjön kohn-bandita az EU-s tankokkal meg vonuljon heller ágnes a pucér köldökével, különben itt pusztulunk meg, ballibsi közgazdászok és véleményformálók ugrálnak naponta a Dunába,nem győzik őket kifogni Mohácsnál.(hajóvonták találkozása tilos.)

Unalmas.

werinter 2018.04.24. 13:33:47

@MACISAJT:
Szerényen megkérdezem a Fidesznek és Orbánnak milyen elképzelései vannak?
Az hogy "Állítsuk meg Brüsszelt", meg "STOP SOROS", meg "Magyarország dönt, nem az ENSZ" nem elképzelés és tervezés a jövőre.
A Fideszen kívül mindegyik párt készített valamiféle programot, amiben leírták az elképzeléseiket. Most abba ne menjünk bele, hogy ezek mennyire megvalósíthatóak vagy mennyire értelmesek. Legalább leírtak valamit. Még a SEM párt meg a NET párt is összedobott valamiféle (egyébként értelmetlen) programot, tervet!

MACISAJT 2018.04.24. 13:42:05

@werinter:

Értem a felvetést. Sőt. Szerintem is kellett volna összeeszkábálni valamilyen választási programot.
Már az előző , 2014-es választásoknál is kifogásoltam hogy annyit lehetett tudni hogy " Folytatjuk".

De talán ha megjelenik a kormányprogram , okosabbak leszünk.
Tény, hogy nagy csodák nem várhatóak ( legalábbis remélem, mert éppen a stabilitás az Orbán-kormányzás fő erénye).

alfacharlybravo 2018.04.24. 13:50:15

@werinter: Amit leírtak nem volt szimpatikus. Én a plakátokon olvasható értelmezhetetlen szavaktól voltam kiakadva. A Fidesznek volt egyedül értelmes és jól megfogalmazott mondanivalója. Nekünk Magyarország az első, vagyis lehazaárulózták az ellenzéket. Az is egy program, hogy az ország érdekében politizálnak és nem baksisért árulják az országot a finánc befektetőknek, képesek egy 0-3 % deficites költségvetést összerakni ez még egyetlen libsi kormánynak sem sikerült.

werinter 2018.04.24. 13:55:46

@MACISAJT: Igen, igazad van a "Folytatjuk!"-ot kihagytam a felsorolásból (de hát ez meg már régen volt ugye)

werinter 2018.04.24. 13:56:38

@alfacharlybravo: Hűha nálad is nagy gondok vannak akkor. Ez nem program egyik sem, hanem egy végtelenül egyszerű üzenet. Ha úgy tetszik kampányszlogen.

werinter 2018.04.24. 13:57:47

@alfacharlybravo: " Az is egy program, hogy az ország érdekében politizálnak"
Hát persze én meg Pista bácsi érdekében szoktam fingani, meg Nógrád megye érdekében pisálok. Ekkora ökörséget leírni....

alfacharlybravo 2018.04.24. 14:05:38

@werinter: És szükség van bonyolult üzenetekre? A változás most az mit üzen? Szavazz ránk majd úgy cseszünk ki veled ahogy akarunk? Ez olyan tipikus libsi simlisség, vagy kommunista felszólalás.

alfacharlybravo 2018.04.24. 14:07:18

@werinter: Attól hogy nem érted attól még egy műveletlen ökör vagy. Akinek nincsenek fogalmai a haza a hazaszeretet dolgokról.

werinter 2018.04.24. 14:12:34

@alfacharlybravo: Hát lehet igazad van, de én olyat hazát nem akarok szeretni, ahol ilyen fogyatékosok élnek, mint te. A műveletlenségről meg inkább ne is beszéljünk :D

ételizésítő 2018.04.24. 14:22:52

"rule of low"?

Hát szép öcsém, ha ennyire látványosan hülye vagy az angolhoz, akkor legalább ne dobálózz angol kifejezésekkel, mert így még röhejesebbnek tűnsz, mint a cikkben összehordott baromságok alapján.

consul 2018.04.24. 14:52:43

A jog nem cél, hanem eszköz. A politikai döntések végrehajtásának eszköze. Ahogyan a szoftver a felhasználó akarata végrehajtásának eszköze.

Kong.Kinga 2018.04.24. 15:00:48

@alfacharlybravo: "Az is egy program, hogy az ország érdekében politizálnak és nem baksisért árulják az országot a finánc befektetőknek"
Ki? A FIDESZ? nooormális? baksisért, max nem a nyugati, hanem a keleti befektetőknek. Ennyi a különbség nem több.

Kong.Kinga 2018.04.24. 15:02:35

Azért azt szivesen megnéztem volna, ahogy az ellenzék esetleg elzavarja Polt Pétert, majd sorbaállítja a mai "vezetőket".

Kong.Kinga 2018.04.24. 15:05:24

@alfacharlybravo: "Ganz a magyar állami tulajdonú Eximbank segítségével szerezte volna meg a 700 vasúti kocsira szóló megrendelést, de az Orbán-kormány végül kihátrált mögülük, és helyettük egy orosz részvétellel felálló csoportot, a Transmasholdingot kezdte támogatni."
(hvg.hu - hvg.hu/kkv/20180424_A_magyar_ceg_mely_majdnem_elnyert_egy_nagy_uzletet_de_Orbanek_osszealltak_ellene_az_orosz_rivalissal )

Ennyit arról, hogy nem árulják az országot.

Kong.Kinga 2018.04.24. 15:07:47

@alfacharlybravo: "folytatjuk" üzente a Fidesz. Folytatta is a lopást, a jogállam leépítését. (fékek és ellensúlyok)

Trednar 2018.04.24. 15:08:27

Igazából nem értem, hogy a fideszesek mit idegeskednek itt. Dőljenek hátra, kétharmad meg minden. 4 évig semmi gondjuk nincs, kánaán van, vagy mégse?
Felesleges itt cáfolgatni, mert nem lehet. Demokrácia van, jogállam nincs. Hogy is lehetne jogállam egy olyan hely, ahol az eredetileg független szervekbe már fidesz katonák ülnek. (választási bizottság, alkotmánybíróság, ügyészség, médiahatóság, állami számvevőszék stb.). Jogállamról nem lehet beszélni, ahol a jogot csak a kiváltságos tudja érvényesíteni. Lehet morogni, de attól még így van. A "többség" ezt választotta.
Azonban ugyanabban a hajóban ülünk, így ők azt kapták jutalomból, amit én bűntetésül. Legalább nekik tetszik.

invalid user name 2018.04.24. 15:13:16

igazából nincsen még egzakt definíciónk a demokráciára.

És nem a határon túliak szavazatain múlott.

Larry Silverstein 2018.04.24. 15:25:48

Azert nagyon melyre ne menjetek a jogaszkodasba.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 15:48:06

"Amikor egy párt szervezett módon jelenti be, majd szállítja az urnákhoz a határon túli magyarok tömegeit – az a jog megsértése. "

Van erről bármi adat?

"Hasonló példákat ezer szám lehetne az elmúlt nyolc évből hozni. "

Csak egyet, egyetlenegyet lécci! De ne a bajai kamuvidót ha lehet

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 15:51:58

@Trednar:
Orbánt 350 ezerre büntették szabálytalan választási kampányolásért, ez azért nem arra utal hogy az általad említett pártkatonák mindent elintéznej

Trednar 2018.04.24. 15:57:09

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
Wow, az igen. Egyrészt ez egy nagy semmi bűntetés, másrészt uténa rögtön odament a miniszterelnök úrhoz és bocsánatot kért tőle. Kösz, hogy olyan példát hoztál fel, ami tökéletesen mutatja a rendszer működését.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 16:00:56

@MACISAJT:
Újdonság annyi, hogy Heller Ágnes elmátkásodott Vonának, oszt majd sorsot kell húzniuk hogy ki köpjön elsőnek a másik cipőjébe. Fő hogy most már megvannak az udvari fasiszták is a "demokratikus" oldalon

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 16:07:31

@Trednar:
Medgyessyt simán le lehetett volna csukni a családi cégnek juttatott kenőpénz miatt, Gyurcsány esetében egy sor oka lett volna ennek. Mindkettőjükért kiállt akkor az amerikai nagykövet, végül sikerült is elsikálni. De akkor tudjuk ez a demokratikus erők győzelme volt, most hogy Orbánt ténylegesen megnbüntették az a diktatúra jele

Trednar 2018.04.24. 16:12:40

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Tipikus. Amikor elfogynak az érvek, jön a Gyurcsányozás. Egyrészt megnéztheted, hogy Gyurcsányék kapták a legkevesebb listás szavazatot, így elhiheted a baloldal se rajong érte. Másrészt a Fidesz elszámoltatást ígért, minden eszközük meglenne hozzá, ha lenne bizonyíték. Azonban a bíróságok MÉG nem Fidesz kezében vannak, de már dolgoznak rajta, így nem kell sokat várni, hogy meglegyenek a koncapciós perek.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 16:21:52

@Trednar:
"Azonban a bíróságok MÉG nem Fidesz kezében vannak"

Kösz hogy megcáfoltad a blog állítását. A "gyünadiktatúra" meg a "gyünafasizmzs" meg már pontosan annyi ideje van műsoron, amennyi ideje kbuktak a ballibbantak a hatalomból. Ásít, lapoz

Trednar 2018.04.24. 16:31:53

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Hahaha, te lökött vagy. Attól még mert még van egy kevés megmaradt a jogállamból, nem jelenti azt, hogy az van. Jogállam csak egészében tud jogállamként funkcionálni. Egyszerű példa, sokra megy egy ellenzéki feljelentés, ha a főügyészség nem kezdeményez vizsgálatot. Akkor nem jut bíróságra, így hiába az még nem az övék, ha nem tudják a kötelezettségüket ellátni. Bár azt hiszem neked még valahol az alapokat kéne elmagyarázni.

Trednar 2018.04.24. 16:41:59

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
Másrészt nem "gyün", hanem már itt van egy ideje. Bár én inkább #autokratarendszer és #nyíltantiszemitizmus -nak hívnám

MACISAJT 2018.04.24. 17:18:20

@Trednar: "Igazából nem értem, hogy a fideszesek mit idegeskednek itt. Dőljenek hátra, kétharmad meg minden. 4 évig semmi gondjuk nincs, kánaán van, vagy mégse?"

Én speciel cseppet sem idegeskedem . Kánaán sincs, gond az bőven.
Így aztán azt javasolnám, hogy a reménytelen, gyurcsányi típusú hazaárulókat kizárva, a kormányzat kezdjen párbeszédet Magyarország valódi többségével, vagyis azokkal az állampolgárokkal akik normálisan szeretnének itt élni.
Arról hogy milyen prioritásokat látnak, szeretnének.

Én például azonnal nekilátnék 1. Bp. -Hegyeshalom és Bp-Balaton valamint a Bp- Ártánd autópályák hatsávosításának illetve utóbbi esetében az autópálya befejezéséhez.
2. Befejezném a lehető leghamarabb az M0 körgyűrűt , mert Bp. lassan megfullad.
3. Minden támogatást megadnék Tarlósnak, pláné most hogy Lázár visszavonul Hódmezővásárhelyre.
4. Törölném a Várba költözését az állami hivataloknak, ugyanis csak káoszt okoz.
5. Befejezném a Városligetet, megalománia nélkül.
6. Levinném az ÁFÁ-t első lépésben 24%-ra.
7. Megszüntetnék egy csomó felesleges adót és illetéket.
8. Visszavonultatnám a sport szövetségek éléről a pártkatonákat, a konszolidáció megvolt, vissza kell adni az irányítást a sport menedzsereknek.
9. felszámolnám a 3200 önkormányzatnak legalább a felét, felesleges pénzkidobás.
10. megerősíteném a vidék agrár támogatását, lakástól gazdálkodásig.
11. bérlakás programokat indítanék.
12. nyilvánossá és átláthatóvá tenném hogy ki mennyit pénzt szed be autópálya díjakra illetve parkolási díjakra és azokat az összeget utakra költeném.
13. bevezetném az egészségügyi, társadalmi alapú alapellátást. Valamint az ezt kiegészítő önkéntes biztosítási rendszert. Hogy világos legyen: ennyi befizetett járulékért(már ha valaki egyáltalán fizet TB járulékot) nem jár a legmagasabb szintű kórházi eljárások, legújabb és legdrágább gyógyszerek stb.
14. hasonlóképpen ,reformálnám a nyugdíjrendszert is. egyéni számlákkal világossá tenném hogy ki mennyi nyugdíjra számíthat, illetve hogy önkéntes biztosításokkal mennyire tornászhatja azt fel. Mindezt azonban lassan, 10-15 éves átmeneti idővel .
15. visszavonnám a frontvonalról a leharcolt sztahanovistákat és új , fiatal képzettekre cserélném az állam irányításban. Ma a Fidesz lassan úgy néz ki mint egy bolsevik kupleráj, ahol kiérdemesült Szocialista Munka Hőse címet viselők szolgáltatták bájaikat...

Volna még bőven( pl. azonnal eltüntetném az utcákról az óriásplakátokat és befejezném a pénz pocsékolást), de kezdetnek ez is elég volna.
Szerintem.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 18:10:26

@Trednar:
autokrata = önkényuralmi

Önkényuralmi törekvés, ha egy politikai erő nem veti magát alá a választók akaratának. Például nem fogadja el a választás eredményét. Mint most a "demokratikus" zellenzék

Az antiszemita vád pedig komolytalan azok részéről, akik nyílt antiszemitákkal állnak össze. Mint most a "demokratikus" ellenzék

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.24. 18:17:32

@Trednar:
"sokra megy egy ellenzéki feljelentés, ha a főügyészség nem kezdeményez vizsgálatot"

Hahaha, pont ezen a blogon olvashatsz egy diadalmámoros másik írást arról hogy az ügyészség nem bírta elkaszálni az ellenzék olyan kiváló politikusait, mint például Hunvald. Szóval akkor nem csak a kormánypártiak esetén műxik így a rencer

b1.blog.hu/2015/06/30/8_nagykutya_akit_orban_ugyeszsege_nem_tudott_hamis_vadakkal_elkaszalni

De azért ajvékolj csak tovább, lehet hogy már útban is van a fekete kocsi érted

Netuddki. 2018.04.24. 18:28:35

"Ez sérül, pontosabban, ezt számolja fel Magyarországon Orbán Viktor."

Már régen felszámolta...

werinter 2018.04.24. 19:05:36

Magyarország demokratikus ország, tehát demokrácia, ezen kár vitatkozni. A probléma viszont ott kezdődik, hogy demokratikus berendezkedés a többség akarata érvényesül. Magyarán ez azt feltételezi, hogy a többségnek MINDIG igaza van. Csakhogy ez rohadtul nem így van. Attól még, hogy sokan állítanak egy (vagy több) dolgot, az még nem lesz igaz! Pl.: a középkorban (szinte) mindenki azt gondolta, hittel, hogy a Föld egy lapos korong. Ettől még ez nem igaz.

zokogjatok 2018.04.24. 19:57:25

@Trednar: "Egyrészt megnéztheted, hogy Gyurcsányék kapták a legkevesebb listás szavazatot, így elhiheted a baloldal se rajong érte."

az együtt tüntikézés meg összefogdosás azé megy, annyira nagy az utálat :D

zokogjatok 2018.04.24. 19:59:30

@werinter: "a középkorban (szinte) mindenki azt gondolta, hittel, hogy a Föld egy lapos korong"

érdemi mondanivalódat nem cáfolva hadd jegyezzem meg hogy ez egy tévhit, a Föld gömbölyű alakja az ókor óra közismert, és a középkorban sem tanították máshogy, nem, a papok sem. Ez a tévképzet, hogy "a középkorban a Földet laposnak hitték", a 19. századból ered.

en.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_flat_Earth

Tudom nem lényeg, csak annyi helyen látom ezt a tévedést, és kényszeresen javítom :D

MIx 2018.04.24. 20:15:02

@LKerekes:
A Kúria kimondta, hogy az ukránok (többezer!) fuvarozása jogsértő volt.
"Demokratikus" jogállamunkban azonban nem hozott semmiféle szankciót!

Trednar 2018.04.24. 20:50:07

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Amit megosztottál engem igazol, igazán hálás vagyok megint. Újra és újra csak igazat adsz nekem. Mint ahogy a megosztott cikkben látszik az ügyészség próbálkozott, de ugye a Kúria mint írtam MÉG nem fideszes. Kösz mégegyszer.

Trednar 2018.04.24. 20:52:11

@zokogjatok: Nálatok tudom úgy megy, hogyha valaki másra szavaz, azt utálni kell. Nálunk viszont nem így van. Nem a szavazóikat nem szeretjük, hanem Ferit.

R.T. Flakfizer 2018.04.24. 20:53:06

A demokracia nem egyenlo a voksolassal. Perpillanat a "nep hatalma" nem valosul meg az orszag ugyeinek beleszolasaba - nepszavazasi kezdemenyezesek eroszakos meggatlasa, vagy okafogyotta tetele, kozerdeku informaciok elzarasa a nyilvanossag elol, a fougyeszi hivatal megszallasa, a biroi testulet nyomas, alatt tartasa, a rendorokrol nem is beszelve, a szabad sajto elnyomasa, a szolas szabadsagat gyakorlok rendori cseszegetese, megfelemlitese, stb. Ezek a demokracia kellekei.

Trednar 2018.04.24. 21:05:21

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Na akkor csak tisztában vagy az alapfogalmakkal, csak nem látod a valóságban. Egyrészt a 48% (amiben vannak ugye ukránok, románok stb)-nak csak kormánypárti felhatalmazásra szabadna elégnek lenni, nem korlátok nélküli uralomnak. Választói akarat így nem teljesült ahogy mondtad.
Másrészt a választás csak egy jog a sok közül, amivel a választópolgár egy jogállamban élni tud.
Ezen felül azonban ott a népszavazás, amit már tudunk hogy nem lehet megtartani, csak ha a fidesz dobja be a témát. Ez igaz országosan és helyi szinten is.
Másik persze a tűntetés, amit egyelőre nevetségesen kiszabott 60eFt bírságokkal, munkahelyről való elbocsátásokkal (jelenleg ez elsősorban közszférára korlátozódik) szankcionál a NER. Tudjuk azt is, hogy miként bánik a rendszer tanárokkal, igazgatókkal, diákokkal, akik saját sorsukért állnak ki.
Csak az nem látja a jogállam leépülését, aki nem akarja, illetve aki nem tapasztalta meg.

Trednar 2018.04.24. 21:18:26

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Antiszemitizmus esetén pedig gondolom a Jobbikra gondoltál. Igaz is lenne a régi Jobbik esetén, most azonban ha nem tűnt volna fel a Jobbik meggondolatlanul középre csúszott (cicapárt, ahogy ti hívjátok) a néppártosodási folyamat részeként, míg a Fidesz a szépen kitolódott jobbszélre.
Antiszemitizmus kapcsán pedig hasonlísd össze a kormány plakátjait és programját a Jobbikéval és rájössz hogy ki is az antiszemita párt.

lorantka_a_gall 2018.04.25. 07:09:10

@poszt: "rule of low" - ekkora Freudi elszólást... és el sem tudod képzelni, mennyire igazad van :D

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.25. 11:09:32

Az az érzésem, hogy a tiszta fogalmak helyett Európában eluralkodik a publicisztikai maszatolás. Ha az internacionalista politikai erők veszítenek egy választáson, rögtön temetni kezdik a demokráciát és a jogállamiságot. Persze nem azt a demokráciát és jogállamiságot, ami a politikatudományi meghatározásokban szerepel, hanem azt az amorf kiterjesztett definíciót, amiben mindig ők vannak hatalmon. Jó példa erre, hogy szerintük a demokrácia=szabadelvűség, az illiberális demokráciát önellentmondásnak minősítik.

jogállam: A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. A jogállamiság a legáltalánosabb értelemben a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti.

demokrácia: a klasszikus felfogás szerint a többség uralma.
Olyan politikai rendszer, amely a népnek a közügyekben való részvételére épül.
Népszerű meghatározása a demokráciának a népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom. A legtöbb közismert "demokrácia" közös jellegzetessége nem a közvetlen néphatalom, hanem a közhatalom választásának a legitimációja.

legeslegujabbkor 2018.04.25. 22:43:24

@zokogjatok: Nem tudom, honnan veszed, hogy a középkorban mit tanítottak a papok a Földről.

"Nikolausz Kopernikusz, lengyel csillagász volt az, aki az 1543-ban kiadott "Az égi pályák körforgásairól" című könyvében egyértelműen kijelentette: mindaz, amit korábban a két görög gondolt, helyes (Platon és Arisztarkhosz). Tanaik azonban akkor eretlenségbe és ellenállásba ütköztek. Kopernikusz saját, éveken át végzett bolygó- és csillag- megfigyeléseiből, a régebbi munkák tanulmányozásából arra a következtetésre jutott, hogy a Föld egy bolygó, amely a Nap körül kering. Sőt, meghatározta a bolygók valódi helyzetét és a Naptól való távolságát is. De senki sem hitt neki."
süti beállítások módosítása