B1 blogcsalád



Ennél nincs komolyabb: Kövér örökre kitiltotta a Parlementből az egyik ellenzéki képviselőt

2018. április 18. - nickgrabowszki

Csak úgy juthatna be az épületbe, ha leteszi az esküt, de ahhoz be kellene előbb jutnia, ám az csak úgy sikerülhet, ha letette az esküt.csics.jpg

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a Facebook-oldalán közölte, hogy nem mehetett be az alakuló frakcióülésre (ahol megállapodtak az MSZP-P frakciószövetségről és megválasztották frakcióvezetőnek a szocialista Tóth Bertalant), mert még érvényes a kitiltása az Országgyűlés Hivatalához tartozó intézményekből.

Tordait Kövér László házelnök majdnem pontosan egy éve tiltotta ki minden, a befolyása alatt lévő épületből, mert a Párbeszéd szóvivője politikai véleménye demonstrálására matricákat ragasztott az Országház Nándorfehérvári terme (amit 7 éve Orbán Viktor kisajátított az irodájának) előszobájának ajtajára (lásd fent).

A kitiltás nem határozott időre szólt, és nem is visszavonásig, hanem

Kövér szándékai szerint örökre, életfogytig, valamint az idők végezetéig.

Némi zavar támadt viszont az erőben, mert Tordai az MSZP-Párbeszéd listájának 11. helyéről bejutott az új Országgyűlésbe, viszont Kövér emberei, az ún. Házőrség szerdán nem engedte be a Képviselői Irodaházba.

Tordainak a kitiltás miatt nem is volt joga a bejutásra, hiszen még nem képviselő, majd csak az új Országgyűlés megalakulásakor, az eskütétel után válik azzá.

A helyzet viszont az, hogy mivel az eskütétel is az Országházban lesz, nem is juthat, hogy esküt tegyen és képviselő legyen, ami eltörölné a kitiltását.  (Joseph Heller, ha élne, jókat vigyorogna a dolgon. Ő már átélte ezt.)

Tordai Fb-oldalának kommentelői viszont többségében úgy látják, a helyzetet az oldaná meg, ha a megválasztott képviselő

eleve be se ülne az új parlamentbe.

Sőt, szerintük, az ellenzék egészének így kellene tennie.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9513847410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyünyüge 2018.04.18. 18:06:07

Teljesen abszurd dolog ez az örökös kitiltás. Ilyen intézkedés egy adott ciklusra megválasztott házelnöktől nem lehet törvényes.

babbaba 2018.04.19. 04:10:18

Abszurd, mint a Fidesz demokrácia.

aquaticus 2018.04.19. 07:32:16

Biztosan beengedik majd és akkor aztán ragasztgathat szabadon.... Szükség van erre a bátor emberre egy ilyen brutális diktatúrában...

adam hyl 2018.04.19. 10:36:30

a kitiltásnak nincs törvényi háttere

Csaba Szikora 2018.04.19. 11:08:20

700 ezer ember választotta meg?Nahát.

Gedeon Vinklmann 2018.04.19. 11:45:31

A matricázó Tordai mint a Párbeszéd politikusa, mi a f@szért hívnak egy pártot párbeszédnek ha fingjuk sincs mit is jelent maga a szó.

FCUK21 2018.04.19. 12:15:11

10 napja arról van szó, hogy ne üljenek be a parlamentbe, akkor minek akar bemenni? :)

tena_lady 2018.04.19. 12:32:40

Kövér László nyilván az Országházat védi egy rongálótól. Nem tűnik nagy dolognak, de matrica kapargatás közben megsérülhetnek a 100 éves falak, ajtók, díszek, stb.
Egyébként meg ja, ültessenek be helyette egy másik embert. Nem tűnik nélkülözhetetlennek...én pl. most hallok róla először és már el is felejtettem a nevét.

Warlimont 2018.04.19. 13:00:05

Nem az a baj, hogy ellenvelemenye van, hanem az, hogy elegge primitiv, gyerekes huzas papirt ragasztani a miniszterelnök ajtajara. Jo, hogy nem graffitizte össze a Parlamentet ez az idiota a nagy szabadsagvagyaban.

ljubityel 2018.04.19. 13:01:48

Komplett butaság/hazugság, kinek melyik tetszik.

www.parlament.hu/fotitkar/hazszabaly/hazszabaly.pdf

Az eskütétel
8. § (1) A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló
határozat meghozatalát követően – az alakuló ülésen – esküt tesznek, és aláírják
az esküokmányt.
(2) Az eskü szövegét a Házszabály 1. számú melléklete tartalmazza.
(3) Az alakuló ülésről távollevők, továbbá a 7. § (2) bekezdése szerint
igazolt képviselők az Országgyűlés előtt teszik le az esküt, és írják alá az eskü-
okmányt.
(4) A képviselő az eskü letételéig és az esküokmány aláírásáig – az
alakuló ülés megtartásával szükségszerűen együttjáró feladatok elvégzésének
kivételével – nem vehet részt az Országgyűlés munkájában; tiszteletdíjra és
költségtérítésre csak akkor jogosult – visszamenőleg is –, illetőleg kedvezményt
akkor vehet igénybe, miután esküt tett.

FF 2018.04.19. 13:03:47

Nekem Parlament ügyben még mindin Britannia az etalon - ott meg alap, hogy MINDENKI bemehet az épületbe. Még az ülésterembe is (csak a királynő nem). Mert a mindenki a nép, aki ellenőrzi, mit művelnek ott a nevében választott képviselői. Nálunk meg már közvetítés sincs.

Mr. Neutron 2018.04.19. 13:12:42

@FF: Miért kellene közvetíteni? Semmilyen módon nem hátráltatja a demokráciát, ha véletlenül nem közvetítik a parlamenti üléseket. A törvénykezés eredményét el lehet olvasni Magyar Közlönyben, aki meg többre kíváncsi, az nézze meg a Kormányinfót.

LebensraumamOsten 2018.04.19. 13:30:13

@nyünyüge: Ugyan már. Bajszos komcsi elvtársat úgyis pár éven belül defenesztrálják az ablakon keresztül valamelyik új kormánynak a hatósági emberei. Aztán poénból örökre visszavonják minden faszságát, ő meg mehet valamilyen gyorsan kitalált vád alapján örökre a börtönbe. Feltéve, ha túléli a zuhanást. Ha nem, akkor majd írnak egy jegyzőkönyvet a rohadékról, hogy tudatmódosító szer hatása alatt állva kiugrott az ablakból.

Sir Galahad 2018.04.19. 13:30:17

Nem tudom, az illető úr kérte-e a kitiltás visszavonását? Szerintem erre a képviselővé választás méltányolható indok. Ha a házelnök megtagadja a visszavonást, akkor már lenne miről beszélni, így viszont nem nagyon van. Gondolom, Kövér úgy van vele, hogy ha az illetőnek megfelel, hogy ki van tiltva, akkor neki is.

chrisred 2018.04.19. 13:30:18

@Mr. Neutron: A törvényhozás és a törvénykezés két külön dolog.

LebensraumamOsten 2018.04.19. 13:31:22

@Mr. Neutron: Sőt szerintem neked se kellene értesülnöd szavazás időpontjáról. Majd megtudod az eredményhirdetés után. Nem tartozik az rád.

Cycmen 2018.04.19. 13:34:51

Tordai Bence POLITIKUS ki van tiltva, mert összeragasztgatta az Orbán ajtaját!
Vannak akik ezt nem értik, önkényről meg diktatúráról beszélnek?
Hiába parasztoztok, egybiteseztek, itt azok a debilek akik ilyenekre vesztegetik a szavazataikat! Festékdobáló, ragasztgató, sípoló bábozó politikusok, részegen handabandázó pártelnökök nem kellenek! Biztosan beengedik előbb utóbb ezt a baromgyereket és én kíváncsian várom a felszólalásait, korszakalkotó javaslatait!
Nem ragozom tovább, csak annyi hogy amíg ez nekik a politizálás, ezt akarják bevezetni és nem értik hogy ebben mi a hiba, addig marad a Fidesz!

Cycmen 2018.04.19. 13:38:36

@FF:" Nekem Parlament ügyben még mindin Britannia az etalon - ott meg alap, hogy MINDENKI bemehet az épületbe. "

Tényleg? Itt is képzeld! De mesélj, mi van még ott? Lehet ragasztgatni is, esetleg az ajtó elé szarni?

chrisred 2018.04.19. 13:40:21

@Sir Galahad: Milyen törvények fölött álló szuperhatóság a Kövér, hogy a hasraütve kiosztott büntetéseivel hatályon kívül helyezhet alkotmányos rendelkezéseket, amik csak akkor lépnek újra életbe, ha jófejségből önhatalmúlag hajlandó visszavonni azokat?

chrisred 2018.04.19. 13:43:47

@Cycmen: Kivéve az, akit a házmester (más néven házelnök) kitilt onnan. AMég szerencse, hogy a Kossuth téri közterületfenntartók nem kezdtek bele a kitiltósdiba.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.19. 13:45:22

@Sir Galahad: "Nem tudom, az illető úr kérte-e a kitiltás visszavonását?"

Nem kérhette, mert a bajszos (nem is olyan kövér) nem is tilthatta ki. Annyit kell csinálnia, hogy bemegy, és mikor az őrség nem engedi be, bepereli őket. Nyerni fog. Ennyike.

Teljesen impotens a ballib ellenzék. Ha nem ért hozzá, legalább megkérdezne egy ügyvédet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.19. 13:48:33

@Cycmen: "Festékdobáló, ragasztgató"

Mivel nem tud hatmilliárd forintot ellopni a közösből, hogy gyűlölethadjáratot csináljon, egyszerűbb eszközökhöz kell nyúlnia.

Sir Galahad 2018.04.19. 13:50:39

@chrisred: Nem ismerem a házelnök tevékenységének részletes szabályozását, elképzelhető, hogy valóban nincs joga kitiltással élni. Ez esetben viszont a megválasztott honatya nyugodtan bemehet a Parlamentbe, a cikk pedig egy álproblémáról szóló műhiszti.

N. Barbie 2018.04.19. 13:52:52

@Mr. Neutron: "Miért kellene közvetíteni? Semmilyen módon nem hátráltatja a demokráciát, ha véletlenül nem közvetítik a parlamenti üléseket. A törvénykezés eredményét el lehet olvasni Magyar Közlönyben, aki meg többre kíváncsi, az nézze meg a Kormányinfót. "

Na, miert is kene kozvetiteni a megvalasztott kepviselok munkajat, hat, miert is, talan, hogy latni lehessen mit muvel a Parlamanetben, mennyire kepviseli az emberek erdekeit, akiknek koszonhetoen ott lehet meg ilyesmi?
Vagy, hogy lassa a sok fideszdroid, hogy mi a fidesz szamara a parlamenti "etikett": alpari, ki ha en nem, bekepzelt, nagykepu, meg csak veletlenul sem a feltett kerdesre valaszt ado, kioktato, szemelyeskedo, lekezelo reagalasok barmilyen ellenzeki felszolalasra mar 8 eve, most ujabb 4-re.

"Nezze meg a Kormanyinfot", az ev vicce :)) Tehat nezze meg, hogy a fidesz hogy hazudozik/ferit/hallgat el es azt fogadja el tenynek. Aha. :)

n3spr3ss0 2018.04.19. 13:53:32

@tena_lady: 1998-2002 között miért nem védte az Országházat Kövér? Mert abban az időben Orbán hobbijának hódolva, szabályos foci meccseket rendeztek az épületen belül.Hidd el, igaz.

n3spr3ss0 2018.04.19. 13:57:46

@Cycmen: Arról miért nem regélsz,hogy az egész kampány alatt a fideszes banditák tépkedték, festették, rajzolták át a nem fideszes plakátokat. Ezekre írjál jelzőket.

Sir Galahad 2018.04.19. 13:58:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igen, ez is egy megoldás, kérdés, hogy mennyiben célravezető. Mint az előbb is írtam, nem ismerem a házelnök tevékenységének részletes szabályozását, elképzelhető, hogy valóban nincs joga kitiltással élni. Kíváncsi volnék, hogy adott esetben egy ilyen per mennyi ideig tartana és milyen eredményre vezetne - mondom, ez jogértelmezési kérdés, nem vagyok otthon a részletszabályokban, sőt az is lehet, hogy ez nincs jogilag szabályozva. Lehet, hogy emiatt mire a képviselőnek mondjuk igazat adnak, lejár a mandátuma. Az is lehet, hogy a bíróság másként dönt. Szóval lehet, hogy ez a bonyolultabb megoldás.

blah 2018.04.19. 13:59:19

ez így csípőből alkotmánysértő. a demokráciában a nép akarata érvényesül és őt beszavazták. kövér ez ellen nem tehet semmit.

chrisred 2018.04.19. 14:00:27

@Sir Galahad: Nekem is jogom van bárkit kitiltani a lakásomból, ha nem szimpatikus. De ha az az ember bűnügyben intézkedő rendőrként tér vissza, nyilvánvalóan nem azon múlik a beengedése, hogy alázatos kérésére hajlandó vagyok visszavonni a kitiltást.

Cycmen 2018.04.19. 14:03:46

@n3spr3ss0: Apu kezdődik! Kedves hülye Pistike! A plakát tépkedése valóban csúnya dolog, de most Tordairól van szó és a parlamenti ajtó összeragasztgatásáról!
Tudom hogy ha köcsög vagy a témához akkor ott a stadion, a gázszerelő tb. mentőövnek, de így nem tudjuk megbeszélni a posztot!

Attilajukkaja 2018.04.19. 14:06:19

Ilyen a Fidesz áldemokráciája! Mikor vallják már végre be, hogy neofasizmust akarnak kiépíteni Magyarországon?

jandera 2018.04.19. 14:07:58

@chrisred:
"Még szerencse, hogy a Kossuth téri közterületfenntartók nem kezdtek bele a kitiltósdiba."
Gyurcsányék belekezdtek, de Orbán lebontotta a kordont!!!

Sir Galahad 2018.04.19. 14:08:10

@chrisred: Azért a lakás meg a Parlament, a háztulajdonos és a házelnök, illetve a rendőr meg a képviselő jogi helyzete között igen jelentős különbségek vannak.

konrada 2018.04.19. 14:13:23

Nyugi van.
...még most szombaton is azon megy majd a tüntetés, hogy érvénytelen a szavazás.
...s az addig nem is lesz érvényes, míg ki nem hirdetik a hivatalos végeredményt.
...ergo: a kis rongáló addig még nem megválasztott képviselő.
...hogy ki lesz hirdetve az eredmény, be kell őt engedni....

...no ha akkor sem engedik, az hír lesz, addig meg...

(s ezzel meg nem Kövért védem, mert ő is f.sz, de egyelőre még ő a nagyobb mert neki van erről hivatalos papirja...;)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.19. 14:15:04

@Sir Galahad: "egy ilyen per mennyi ideig tartana"

A magyar jogszolgáltatást ismerve évekig. A hülyéje már egy éve elindíthatta volna. Így nem biztos, hogy a mandátuma lejárta előtt bejut.

"és milyen eredményre vezetne"

Mivel a bajszosnak nincs joga senkit sehonnan kitiltani, csak egy eredményre vezethet.

"ez nincs jogilag szabályozva"

Ha minden értelmetlenséget jogilag szabályoznának, a magyar törvények szövege több bitet foglalna, mint az Univerzumban fellelhető atomok száma.

blah 2018.04.19. 14:17:33

@Cycmen: baszdki, ilyen dumával ne gyere már, hogy milyen politikusokra vesztegetik egyesek a szavazatokat. egyetlen olyan politikust nem tudnál mondani aki ne lenne kattant. értem ez alatt, hogy szociopata bűnöző az összes, ilyen a közeg...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.19. 14:21:14

@n3spr3ss0: "a fideszes banditák tépkedték"

Meg az önkormányzat jogtalanul kirendelt dolgozói.

Punxsutawney Mormota 2018.04.19. 14:22:07

@chrisred: Rendőrt sem kell beengedned a lakásodba, ha nincs házkutatási parancsa. :)

Cycmen 2018.04.19. 14:22:22

Basszátok már meg ezt a libsi vitastílust! A gyökeret nem csak úgy kitiltották ok nélkül, hanem azért mert vendégként ragasztgatott! Persze erről nem vesztek tudomást!
Ugyanaz a mostani beengedése! Még nem képviselő a figura, biztos vagyok benne hogy amikorra az lesz akkor bemehet! A jogi szakértelmetek a másik kuriózum!
Fiúk! A három legfőbb közjogi méltóság egyikeként a Parlamenti elnöke kitilthatta a faszit , tehát ezért nem ugathattok és azt is tudnotok kéne, hogy képviselőt nem tilthat ki, tehát ezért sem ugathattok!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.19. 14:24:51

@Cycmen: "Még nem képviselő a figura, biztos vagyok benne hogy amikorra az lesz akkor bemehet!"

Megint nem olvastad a cikket. Nem lehet képviselő, mert nem mehet be. Eccer olvasd el a 22-es csapdáját.

blah 2018.04.19. 14:27:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: csak szólok, hogy ezt csak a cikk állítja. nem vagyok jogász de az tuti alkotmánysértés lenne kövér részéről, azt hiszem azt ő sem kockáztatná.

Attilajukkaja 2018.04.19. 14:32:30

@blah:
" az tuti alkotmánysértés lenne kövér részéről"
Na és? Nem először fordul elő, hogy a Fidesz alkotmányt vagy más törvényeket következmények nélkül sért meg.

Sir Galahad 2018.04.19. 14:33:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A hülyéje már egy éve elindíthatta volna." Mondjuk akkor még nem hivatkozhatott volna arra, hogy képviselőként munkaköri kötelessége a Parlamentben esküt tenni, oda rendszeresen járni, nem láthatta előre, hogy megválasztják. "Így nem biztos, hogy a mandátuma lejárta előtt bejut." Egyetértünk, ezért javasoltam a kérelmet.

ételizésítő 2018.04.19. 14:34:33

A kommentelőknek igazuk van.
Ha van egy kis gerinc az ellenzékben, egyik sem veszi át a mandátumát.

Ha mégis megteszik, akkor csak azt bizonyítják, hogy a havi 1-2 milliós juttatás miatt könyöklő megélhetési politikusok, akikre nem volt érdemes szavazni, mert nem a Fideszt akarták leváltani, csak a saját zsebüket tömni a mi pénzünkből.
Arra meg már ott a Fidesz.

chrisred 2018.04.19. 14:34:39

@Punxsutawney Mormota: Túl sok amerikai krimit nézel. :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.19. 14:37:19

@Sir Galahad: "akkor még nem hivatkozhatott volna arra, hogy képviselőként munkaköri kötelessége a Parlamentben esküt tenni"

Mi köze ennek ahhoz, hogy a bajszos jogtalanul kitiltotta? Miért kéne bármire is hivatkoznia? Ha képviselőnek választották, attól a bajszos kitiltása nem lesz erősebben vagy gyengébben jogszerűtlen.

Az, hogy képviselőnek választották, csak kidomborítja a helyzet komikusságát. Bíróságon a viccfaktor nem játszik.

Cycmen 2018.04.19. 14:37:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Most miért csinálod ezt velem?
Nem lehet képviselő, mert nem mehet be? Beiktatták már (vagy mit csinálnak velük) az új képviselőket? Ja, nem még a régiek vannak!
Tárgyilagosan kellene nézni az esetet nem belegyalogolni a ködbe hülyeségeket szajkózva!

chrisred 2018.04.19. 14:37:44

@Sir Galahad: Tény. Kövér ugyanolyan vendég a Parlamentben, mint bárki más, nem tudok róla, hogy megvásárolta.

ételizésítő 2018.04.19. 14:39:33

@konrada:
Nem érvénytelen volt, hanem pofátlanul elcsalták.

ljubityel 2018.04.19. 14:42:18

@konrada: Kb. így pontos! A megválasztott képviselők mandátumát a köztársasági elnök igazolja. Ez egy magasabb rendű dolog, mint egy házelnöki határozat(?).

Attilajukkaja 2018.04.19. 14:44:10

@Cycmen:
"Tárgyilagosan kellene nézni az esetet nem belegyalogolni a ködbe hülyeségeket szajkózva!"

A cikk ezt írja: "mivel az eskütétel is az Országházban lesz, nem is juthat, hogy esküt tegyen és képviselő legyen, ami eltörölné a kitiltását"

ljubityel 2018.04.19. 14:44:21

@ljubityel: Ha választható volt és megválasztották, akkor mentesül joghátrány alól.

Cycmen 2018.04.19. 14:46:02

@ételizésítő: Mit szólnál ha téged zaklatnának a spermiumok hogy csaltál és nem is te értél be előbb, meg ők többen voltak!

Ez már nagyon aljas belátom, de egyszerűen tele van veletek a tököm! :DDDDD

Parajpuding 2018.04.19. 14:47:39

Remélem eljön az idő, amikor az összes fideszes hazaáruló bűmöző is ki lesz tilva az ország házából kövértől orbánon át a legutolsó narancsos gombnyomogató szervilis talpnyalóig.

Cycmen 2018.04.19. 14:47:48

@Attilajukkaja: Na most téged, mint gyakorló agyhalottat nem is akarlak győzködni!

blah 2018.04.19. 14:52:38

@Attilajukkaja: ez azért annyira alap dolog, hogy eléri az emberek ingerküszöbét, a fidesznek meg csak ez számít. remélem már tart itt a magyar demokráciatudat.

gigabursch 2018.04.19. 15:01:51

Mondjuk ránézésre ennek a tordainak a knesszetben lenne a helye és nem a magyar országgyűlésben.

csacskó 2018.04.19. 15:14:03

@Punxsutawney Mormota: Azért ennek nézz utána..Ugyanis a rendőrnek joga van behatolni a lakásodba, ha azt mondta hallotta hogy épp hirigelnek valakit..Vagy tartott töle , hogy te épp bűncselekmény bizonyitékait szeretnéd megsemmisiteni mert fűszag terjedt a lépcsőházban és van még pár ilyen kitétel, hidd el ez egy gumi paragrafus. Ha a rend éber őre be akar menni akkor talál olyan kitételt ami miatt jogosan rugta rád az ajtot.Te meg mehetsz panaszra, max kifizetik az ajtó helyreállítási költséget 2-3 év mulva.-

Punxsutawney Mormota 2018.04.19. 15:16:16

@chrisred: Nem. Bekopog hozzád a rendőr, és közli, hogy be szeretne menni. Megkérdezed, hogy ugyan miért? Ha nincs hatósági határozata (gyk. házkutatási parancs), akkor nem engeded be. Persze, nem biztos, hogy a szomszédok orra előtt akarsz velem megbeszélni bármit is.
Emellett még bizonyos nagyon körülhatárolt esetekben van joga magánlakásba belépni. Pl. ha bűncselekményt, öngyilkosságot kell megakadályoznia, vagy amennyiben nem tesznek eleget a csendháborítás felfüggesztésének az ott lakók.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 15:19:09

Ezt hívjuk műbotránynak

Az eskütétel napján bemehet, az az új parlament első munkanapja.

chrisred 2018.04.19. 15:28:06

@Punxsutawney Mormota: Nem hallottál még a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről? Semmilyen hatósági határozat nem kell a rendőrnek, hogy bemehessen magánlakásokba.

Attilajukkaja 2018.04.19. 15:36:07

@Cycmen:
"téged, mint gyakorló agyhalottat nem is akarlak győzködni!"
Ez ám az érvelés, miután belegabalyodtál a saját szövegértelmezési buktádba. :o))))

@blah:
"ez azért annyira alap dolog, hogy eléri az emberek ingerküszöbét, a fidesznek meg csak ez számít. remélem már tart itt a magyar demokráciatudat."
Nekem nincs külön demokráciautam. Az mindannyiunké kellene, hogy legyen.
Amúgy meg mi annyira alap dolog?

káposzta 2018.04.19. 15:48:41

@Cycmen: Nyugodj már meg egybites fideszes, kicsit túl sok felkiáltójelet használsz :) Ha nem tudsz másként lenyugodni, tekints el az index látogatásától.

rfbzs 2018.04.19. 15:54:27

@Cycmen: "A gyökeret nem csak úgy kitiltották..."
Gyökér? Ha valaki, akkor ilyen alapon Kövér még a környéken se jelenhetne meg.

aquaticus 2018.04.19. 16:02:31

Inkább azt kellene megbüntetni, aki ennek az ökörnek a kezébe adta a matricát, hogy :Bencuska nyomd ezt oda valahova!

Sir Galahad 2018.04.19. 16:03:23

Egyébként a vége szerintem az lesz, hogy Kövér - akár kérelem nélkül is - visszavonja a kitiltást. Nagyjából arra fog hivatkozni, hogy a matricázgató suttyót képviselővé választották, így a népakarat érvényre juttatása érdekében, ami magasabb érdek, eltekint a szankció további fenntartásától. Egyben felhívja a figyelmet a kulturált magatartás fontosságára és megkéri, a jövőben ne rongálja azt az épületet, amely immár a munkahelye is egyben.

Attilajukkaja 2018.04.19. 16:11:02

@Sir Galahad:
"felhívja a figyelmet a kulturált magatartás fontosságára és megkéri, a jövőben ne rongálja azt az épületet, amely immár a munkahelye is egyben"
Én meg felkérném Kövért, hogy ne rontsa a levegőt a Parlamentben, mert az nem csak egy munkahely, hanem a nép vagyonának része is egyben. :o)

blah 2018.04.19. 16:28:20

@Attilajukkaja: hogy ha beszavaznak valakit a parlamentbe az a nép akarata.

Attilajukkaja 2018.04.19. 16:29:40

@blah:
"ha beszavaznak valakit a parlamentbe az a nép akarata"
Ja, már értem! :o)
Nem volt világos, mire gondolsz. Bocsi!

Sir Galahad 2018.04.19. 16:35:18

@Attilajukkaja: Nyilván mindenki szeretné a neki nem tetsző politikusokat a Parlamenten kívül látni, de egyebek közt pont azért rendeztek választást, hogy a nép eldöntse, kik legyenek ott. És ennek következtében sokan tényleg kívül maradnak, talán a te kedvenceid közül is néhányan - annak meg mások örülnek, hogy ők nem rontják ott a levegőt :)

Attilajukkaja 2018.04.19. 16:40:20

@Sir Galahad:
"annak meg mások örülnek, hogy ők nem rontják ott a levegőt "
Ezek a Fideszesek sajnos nem csak rontják, hanem el is veszik mindenki mástól a levegőt. :o(((

neratyiskoggy 2018.04.19. 16:41:35

Bencécskécske, nem e lehet e véletlenül hogy te vagy a purrrgyé száju csicska geci véletlen? Még mindig nem bántad meg ezt az elementáris bunkóságodat? Kövér egy úriember, mifelénk az ilyet nem csak kitiltják, de kap dádát is, hogy lejjeb vegyék az arcából. Kérjé bocsánatot, fogadd meg hogy több tisztelettel fogsz viselkedni, és akkor talán. Tudd a helyed!

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.19. 16:42:38

@Cycmen: Az világos hogy te egy idióta fideSS csicska vagy, régen tudjuk!
Emiatt nem kell külön védened a köteles Lacit vagy a Bajszos-szart vagy a Polt-Gazember Pétert !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.19. 16:44:14

@neratyiskoggy: Felétek a Kövér egy úriember ? Honnan szalajtotottak téged, paraszt ? :)
Tán csak nem egy külhoni istállóból ?

Cycmen 2018.04.19. 16:49:44

@káposzta: Egy káposzta tanácsára érdemes odafigyelni!!!!!!!!!!!!!!
Ja!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:DDDDDDDDDDDDDD
Jól van fogyókúrás libbant tetű "kétbites" értelmiségi!!!!!!!!!!!!!
Pofa alap, megy a hülye szőrmók képviselőd a parlamentbe!!!!!!!!!!!
A debileknek is kell képviselet!!!!!!!!

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.19. 16:51:54

@Cycmen: Nem kell őrjöngeni agyalágyult fideSS troll ! Már vége a választásnak!
Elfelejtettek "Állj"-t vezényelni vagy mi van ?

Visceroid 2018.04.19. 16:54:05

@Warlimont: Nem szép dolog a rongálás, de azért mégis csak 2018-at írunk. A kocsmai stílusú politizálást még a Fidesz kezdte anno, és azóta már túl vagyunk több zavargáson, tüntetésen, székházostromon, megfejelve ezt e Fidesz-diktatúrával. Szóval ehhez képest a matricázás kismiska.

Cycmen 2018.04.19. 16:56:12

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: Mizu báránybőrbe bújt balfasz? Azért szép teljesítmény Váraclinak meg Notcraft Józsinénak lenni az álbirkaság mellett! Esküszöm te vagy a leghülyébb libsi troll, pedig van egy két nagy marha!

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.19. 17:02:17

@Cycmen: Azok nem én vagyok te féleszű állat. De Te baszd meg egyre hülyébb vagy, pedig már kezdetben se kicsi előnnyel indultál! :)

taga20 2018.04.19. 17:21:20

@Cycmen: helga, szerintem jobb lenne, ha kussolnál! ma már eleget égetted magad itt.

ahogy látom, te szopni jársz ide az fiksz!:)))

Cycmen 2018.04.19. 17:27:26

@taga20: Mi az égésem tárgya azon kívül hogy szóba állok nyilvánvalóan ideg és elmebeteg sutyerákokkal?

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 17:33:47

Hát akkor az házelnök úr őfőméltósága visszavonja az örökkévalóságot.
Nem ez lesz az első alkalom, amikor fideszes főbroki hátraarcot csinál.
És nem is ez lesz az a pillanat, amikor az őfőméltóság hivatalának vagy személyének komolysága csorbát szenved.

Kicsi, sárga, de Kövér.

taga20 2018.04.19. 17:34:52

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: nincs is evvel semmi baj, csak ne sivalkodjon egész nap itt:)))

taga20 2018.04.19. 17:39:54

@Cycmen: süt a kommentjeidből a szervilitás, a geci imádata, a debilitás.

és még büszke is vagy rá. kábé mint kupaklala és mészaroslölö lennél.

Cycmen 2018.04.19. 17:41:27

@taga20: Amúgy merre voltál mostanában?Jól eltűntél, égett a pofád ugye? A választások előtt nagy akasztási lázban égtél, már azt hittem hogy magadat kötötted fel ha Orbánt nem lehet!
Hogy viseled a kétharmadot? Sikeres embernek érzed magad?

taga20 2018.04.19. 17:49:24

@Cycmen: merre voltam? hát többek között én napközben melózom, ezé sem baszom itt
a rezet.

égett-e a pofám? ég már nyolc éve, hogy ennyi agyhalott jobbágy hatalomban tartja a fityeszmaffiát.

lenörd hofstadter 2018.04.19. 17:52:23

Vicces amikor egy olyan tetves féreg, mint kötéllaca a Parlament tekintélyét és épségét féltve hoz döntéseket, elfeledve, hogy ha az ő ellenzéki idejükben is éltek volna a törvényei akkor most nem lehetne fideszes a Parlamentben.
Mint ahogy az ezerrel sorosozó orbánféreg is tudása alapján erdélyi pottyantós latrinákat takarítana egy ország kirablása helyett ha élnek akkor is a most alkotott nagy honvédő törvényei.

Attilajukkaja 2018.04.19. 18:04:26

@lenörd hofstadter:
A Fideszeseknek sajnos rém rossz a memóriája. Politikai amnéziában szenvednek.

taga20 2018.04.19. 18:06:28

@aquaticus: Inkább azt kellene megbüntetni, aki neked te ökör, a kezedbe adta a klaviatúrát az elfekvőben, hogy : akva, nyomd a agyhalott marhaságaidat fel a világba!

anyadmajma 2018.04.19. 18:19:25

@Cycmen: mi van, te hazaáruló bolsevik geci birka, elővetted ezt a nickedet is?

aquaticus 2018.04.19. 18:39:24

@taga20: A trágárkodásaid megjelenésének gyakoriságából arra következtetek, hogy 04.08-ig akaratod ellenére főállásban égetted a ballibeket, most viszont már dolgoznod kell... Gratulálok!

taga20 2018.04.19. 18:49:23

@aquaticus: szerintem fityesznyuggerzombi, te vagy a fityeszszavazó kvintesszenciája!

gratulálok ennek az országnak, és a gecinek és bandájának, hogy belőled van vagy két misi!

gratulálok!

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 19:02:35

@Attilajukkaja: Feketeöves focirajongók. Ezek azok, akiknek a foci mint játék nem számít; akiknek nincs fair play, akik szerint a szabálytalanság a taktika része, a bíró kedvező tévedését sunyin ki kell használni, a kedvezőtlenért megóvni a meccset; akik számára nincs csúnya győzelem: csak győzelem van.

Cycmen 2018.04.19. 19:09:16

@anyadmajma: Szia Ghost1! Hogy ízlik a kétharmad?

taga20 2018.04.19. 19:12:21

@Cycmen: mi van aptikjampó, ízlik a geci?

Cycmen 2018.04.19. 19:13:57

@aquaticus: Észnél vagy? Milyen főállás? Azért Fidesz ellenes, mert szemetet kell szedni közmunkában! Arra számított a tetves hogy bukik az Orbán és otthon maradhat!
Nincs rosszabb mint a munkára kényszerített proli!

taga20 2018.04.19. 19:18:08

@Cycmen: helga holnap mit csinálsz? persze a napi geci imádságod mellett?:)))

Cycmen 2018.04.19. 19:25:49

@taga20: Randizni akarsz tagácska?

taga20 2018.04.19. 19:30:38

@Cycmen: ja, mi mást droid!

remélem holnap nem engednek napközben itt csövezni, és megcsinálod a falud határában , azt a 10 méteres csalitost rendesen!:)))

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.04.19. 19:57:49

Én nem szeretnék állást foglalni sem pro sem kontra. De tényleg ilyen matricákat kell ragasztgatni az Országházban? Nem talált neki jobb helyet? Elég infantilis, óvódás dolog volt, ahogy az is, hogy ezért persze most, mint bejutott képviselő nem tud bemenni esküt tenni. Szerintem ez mindkét oldalról szépen jellemzi a mai magyar politikai helyzetet.

Dinkainka 2018.04.19. 20:07:43

@Mr. Neutron: Mert a lábkörmüket vágó képviselőket most nem lehet fényképezni. Nem lehet látni a pornót néző képviselőket. De ez a demokáciát nem hátráltatja!

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.04.19. 20:25:07

Ez a parlament egy birkaól. A fideszbirkák akolja. Az élén egy kommunista-fasiszta büdös bajszos paraszttal, a birkapásztorral. Rothadó büdös pofáját szőrös szarral eltakaró patkány trónol ott és utasítgatja a birkáit. A másik kolégiumi szobatárs a mocskos csuti geci. Arra is birkák felügyeletét bízták.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.04.19. 20:28:58

@dorian gray: A matrica kutya fasza ahhoz amit én tettem volna. Birkaszarral festettem volna ki az üléstermet, a bajszos paraszt ajtajára marhatrágyát kentem volna, a csuti ajtajára pedig gecit lövelltem volna gumigolyót lövő puskával. Igaz a szemét nem találta volna el, de az ajtaja elég dekoratív lett volna. És úgy tettem volna mindezt hogy ne tudják ki volt. Aztán akkor büntethetné a büdös bajszos paraszt a jó kurva édes .nyját.

Kondom Keselyű 2018.04.19. 20:31:15

Kovetkezo tuntetest lehetne ugy szervezzni,hogy par tizezer ember bekiseri a sracot,hogy tudja vegezni a munkajat,amire felhatalmazta a nep. Ha kovernek nem tetszik, majd megbeszelheti a ciponkkel.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.04.19. 20:42:52

@Kovacs Nocraft Jczsefne: De az még jobb ötlet, hogy egy paintballos puskát teletöltök gecivel, aztán a tartalmát az ülésterem galériájából egy fontos, gránitszilárdságú, ötvenszer módosított döntés közben a patkányok közé eregetem.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.04.19. 20:44:28

@Kondom Keselyű: Mielőtt kövér seggébe törlöm a cipőm, előtte Pest összes kutyaszarát megtaposom vele.

Kondom Keselyű 2018.04.19. 21:01:40

bajszat kene jol bekenni szarral.

okostojas007 (törölt) 2018.04.19. 21:25:23

@Cycmen: mondja ezt egy olyan féreg, aki pár éve még sípolt, gyújtogatott, kordont bontott, tojással dobált bárkit, aki neki nem tetszik...

Bermuda (törölt) 2018.04.19. 21:45:09

Teljesen pártfüggetlenül kérdem: veszít ezzel bármit is a magyar demokrácia? Ért Tordai Bence bármihez is? Érdemben hozzá tudna szólni az Országgyűlésben az építésügyi, egészségügyi, közlekedés szabályozási vagy rend- és honvédelmi vitákhoz? A róla szóló leírás szerint közgazdász-szociológus. Minek még egy ilyen a Parlamentbe? Van így is elég - minden év végén összegyűlik a legkevesebbet felszólaló képviselők listája, nem kell azt még tovább gyarapítani. Nem értem a sok rámenős választót minek akarják kellemetlen helyzetbe hozni Bencét azzal, hogy olyan helyre szavazzák be, ahol egy mukkot sem értene a vitákból.

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 21:58:56

@Kondom Keselyű: Felesleges. A beszédei közben úgyis összekeni.

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 22:01:35

@okostojas007: Fideszpolgári felháborodás.
A gyilkos mimóza érzékenysége.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.04.19. 22:50:27

@Kondom Keselyű: De ha nem kenjük be semmivel, akkor is dől a bajsza mögül a fos. Ja most látom ezt már színezék is észrevette.

Demokrata Hungarofil 2018.04.19. 22:53:40

A magyar demokráciát beszennyező, anarchista patkányarcot még a parlament közelébe se szabadna beengedni.

Bermuda (törölt) 2018.04.19. 23:21:57

@Bermuda: Aszongya:

"A tömegkultúra politikájáról szóló kutatásával OTDK-t nyert, diplomamunkájában a közvélemény- elméletek és a diszkurzív politikatudomány közös metszetét vizsgálta, foglalkozott a társadalmi részvétel politikájával, disszertációját a foglalkoztatási bizonytalanság által meghatározott prekariátus témájából írja."

Ezeknek nincs is értelme - tényleg ez kell nekünk? Emberek: miért nem szavaztok be egy idegsebészt, aki az idegbetegeket érintő orvosi kezelések állapotát tudná előmozdítani a parlamenti munkájával vagy egy közlekedésmérnököt aki az útminőségben jártas? Netán egy jogászt aki segítheti az emberi jogok érvényesítését Magyarországon vagy egy tábornokot aki ért a modern hadtudományokhoz? Komolyan kérdezem azoktól akik beszavazták szegény Bencét, hogy mégis milyen előrelépéseket várnak a következő 4 éves időszaktól (ha esetleg lehet képviselő). 100%-al több parlamenti sértegetés? 300%-al több matrica mindenki ajtajára? Hát így nem csoda, hogy tényleg nem halad sehova a nemzet.

Lehetnék én is 2018.04.19. 23:35:08

Ennél nincs komolyabb: Kövér örökre kitiltotta a Parlementből az egyik ellenzéki képviselőt.

Tévedsz. Ilyesmi nem történt.

Kövér kitiltott egy félrenevelt, tiszteletet nem ismerő suttyót, aki egy ellenzéki képviselő vendégeként megengedhetetlenül viselkedett.

Az nem hírértékű számotokra, hogy egy ilyen alapvető értékrendet nem tisztelő embert egy párt a listájára tett?

A 700.000 szerencsétlen szavazónak meg nem volt olyan lehetősége, hogy mszpp lista Bencus nélkül.

Lehetnék én is 2018.04.19. 23:41:19

T Grabowsky,
miért engeded, hogy nyilvánvaló álnickekkel szétcsúsztassák a blogot?
Ahhoz nem kell szeretni sem Birkát sem Nováknét, hogy a bejáratott nevükkel visszaélőket leszereld. Különösen, hogy Ghost távollétében ők a legelborultabbak.
Neked így megfelel?

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.04.20. 00:09:34

Nagyon helyes. Az ilyen birkák miatt utasította el a magyar társadalom 95.72%-a az MSzP/P összeborulást...
Hihetetlen, hogy ilyen kevés szavazattal mégis közel 12%-ot kaptak, meg egy csomó parlamenti széket!

Attilajukkaja 2018.04.20. 09:36:18

@Lehetnék én is:
"Kövér kitiltott egy félrenevelt, tiszteletet nem ismerő suttyót"
Elfogadom. De akkor a többi suttyót miért tűri meg a Parlamentben?

Lehetnék én is 2018.04.20. 10:13:54

@Attilajukkaja: A többi suttyót is büntette, amikor neveletlenek voltak (már ha pl. Szabó Timeára és társaira gondolsz). De azok képviselők voltak, ezért a házelnök megvonással büntethetett.
Ez a vendégsuttyó viszont kitiltható volt a minősíthetetlen magatartásáért.

Attilajukkaja 2018.04.20. 10:22:54

@Lehetnék én is:
"A többi suttyót is büntette"
Persze csak azokat, akik nem Fideszesek!!!! Vagyis Kövér maga egy suttyó.

"a vendégsuttyó viszont kitiltható volt a minősíthetetlen magatartásáért"
A viselkedése tényleg nem volt elfogadható, függetlenül attól, hogy Orbán TÉNYLEG eladta újra Magyarországot az oroszoknak.
Zdrávsztujtye továriscsi!

Lehetnék én is 2018.04.20. 10:33:43

@Attilajukkaja:
Kövér a házelnök. A házban néhányan renitenskednek, tacepaóval, tüntetéssel, tiszteletlenséggel. A ház működésének megzabolázása szükséges, ha már a t. képviselők a diáktüntetés és a parlamenti munka közötti különbséget nem ismerik. Szerintem dolgozhatnának jobban is a parlamentben, de a stílus sem mellékes. Azt IS rendbe kell tenni.
Szerintem nem adta el az országot, csak vett egy atomerőművet. Jó lenne növelni velük a kereskedelmi kapcsolatokat
Amúgy az elvtársaktól elköszönéskor kihagytál egy V betűt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.20. 10:50:59

Az MTI hagyja, hogy legecizzék a főnököt. :))

os.mti.hu/nyomtatobarat_valtozat/135870/os-tomanovics_gergely_kozlemenye-2_resz

Függőlegesen kell összeolvasni a betűket.

2018. április 19., csütörtök 13:35

Tomanovics Gergely közleménye (1. rész)
O Budapest, 2018. április 19., csütörtök (OS) - Olvasom az egykor Soros-ösztöndíjból kitanított Schmitt Mária Figyelőjében a listát: ők, vagyis mi vagyunk azok, akik ma hivatalosan is a RENDSZER (Fidesz-magyarul: Magyarország) ellenségeiként vagyunk listázva.

R Rajta vagyok én is, és nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek ezen az egészen... Egy ember, aki rendszeres juttatást eddig kizárólag a Fidesztől kapott (amikor 2011 előtt még hitt abban, hogy a Fidesz nyolc év csapnivaló baloldali-liberális kormányzás után végre jó irányba fogja vinni az országot) ma Soros-zsoldos, aki Magyarország ellen áskálódik - holott csak véleménye van, ami történetesen ugyanaz, mint 2011 előtt, és ugyanúgy csak egy értelmes országért szeretne dolgozni, mint akkor.
B Bizonyára akadnak páran a Fideszben, akik még emlékeznek például arra, hogy 2012-ben, amikor a Jobbik listázott, még együtt tüntetett Rogán Antal Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal a fasiszta tempó ellen. Ma vajon tükörbe tudnak nézni, amikor nem csak saját egykori önmagukat köpik szembe, de olyan embereket is, akik egykor őszinte szívvel hittek benne, hogy ők majd mások lesznek, mint az elődjeik?
Á Álmatlan éjszakáim mindenesetre nem lesznek emiatt.
N Nem olyan fából faragtak engem, akit ilyen pitiáner hülyeséggel be lehet ijeszteni, folytatom a harcot egy értelmesebb, őszintébb és racionálisabb közéletért.

2018. április 19., csütörtök 13:35

Tomanovics Gergely közleménye (2. rész)
Budapest, 2018. április 19., csütörtök (OS) -

E Erre szeretnék buzdítani mindenkit, az ugyanis nem demokrácia, ahol embereknek le kell hajtaniuk a fejüket csak azért, mert saját meggyőződésük van, és az nem egyezik a hatalmon levőkével.
GY Győzni csak akkor fogunk tudni, ha kiállunk az értékeink mellett, és nem félünk hallatni a hangunkat.
G Gondoljunk csak arra, hogy a középkor végén a világot pusztító háborúkba sodró vallásközpontú világot is legyőzte a felvilágosodás, és győzedelmeskedett az egyesült Európa a XX. század elejét lángba borító ordas eszmék felett is.
E Egyszer majd talán eljön az idő, amikor a racionalitás is legyőzi a populizmust, és eljő a modernkori felvilágosodás korszaka.
C Cudar a helyzet, de még mindig hiszek abban, hogy nem teljesen reménytelen.
I István Király intelmével zárnám soraimat, bár én személy szerint nem hiszek ilyesmiben, de ha a Fideszes "királyok" komolyan gondolják kereszténységüket, és ezt nem csak üres politikai lózungként használják, akkor nekik illene megfogadni: "Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni."

Attilajukkaja 2018.04.20. 11:06:29

@Lehetnék én is:
"A házban néhányan renitenskednek, tacepaóval, tüntetéssel, tiszteletlenséggel."
A házban sokan renitenskednek, de míg Vadai Ágnest megbünteti azért, mert tiltakozásul az otthoni erőszak miatt egy lila karikát rajzol a szeme alá (hú, mekkora renitens!), addig másoknak megengedi a trágár beszédet és a másik nyílt sértegetését.
Erről van szó!

"A ház működésének megzabolázása szükséges"
Egyetértek. Kövér el is kezdhetné!

"Szerintem dolgozhatnának jobban is a parlamentben, de a stílus sem mellékes. Azt IS rendbe kell tenni."
Milyen igaz!

"Szerintem nem adta el az országot, csak vett egy atomerőművet"
Kapcsolatokat vásárolt a saját zsebére metró és atomerőmű formájában. Ha elfogy az EU támogatás, legyen mihez nyúlni, mert a magyar gazdaság nem tudja kitermelni a szükséges lóvét.

"Amúgy az elvtársaktól elköszönéskor kihagytál egy V betűt."
Milyen elköszönéskor????? És melyik v betűt?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.20. 12:10:27

@Lehetnék én is: "A házban néhányan renitenskednek"

Például az összes fideszes, nem válaszolnak a sajtó (a nép) kérdéseire. Simán kitilthatná a bajszos a geci összes emberét.

Attilajukkaja 2018.04.20. 12:24:49

@Lehetnék én is:
"ZdrávsztVujtye továriscsi!"
Igazad van, figyelmetlenségből kihagytam egy betűt. Igazából úgy kellet volna írnom, hogy Zdrásztvujtye továriscsi, hiszen az első v néma. Vagy úgy, hogy Zdrásztye továriscsi, úgy még bensőségesebb, haveribb az üdvözlés.

DFK 2018.04.20. 16:22:52

@Lehetnék én is: szerintem neki megfelel.Sőt...
süti beállítások módosítása