B1 blogcsalád



NY Times: Orbán számára a magyarok jelenthetik a legnagyobb fenyegetést

2018. április 15. - Szelestey
  • Az ellenzék mintha kicsit későn ébredt volna fel, de százezer embert vitt az utcára az utóbbi idők legjelentősebb tömegrendezvényén;
  • A betiltásra ítélt civil szervezetek kapcsán valószínűleg előkerülnek azok a felvételek, amelyeket egy titkosszolgálati provokáció során készítettek róluk;
  • Az Osztrák Szabadságpárt is engedelmességre akarja kényszeríteni a médiát, ez az út Orbanisztánba vezet.

orbanized_crime.jpeg

New York Times

nyt.png

Nem valószínű, hogy az esti, sokezres budapesti, illetve vidéki tüntetések irányváltásra kényszerítenék az újonnan megválasztott kormányt, de jól jelzik a mély megosztottságot abban az országban, amely a térségen belül az elsők közt távolodik el a nyugati, liberális értékektől. A megmozdulások egy héttel követték a Fidesz meggyőző győzelmét, a párt ereje látszólag egyre nagyobb. Az ellenzék összezavarodott, a civil társadalom a támadások kereszttüzébe került, a sajtót szinte teljes egészében az állam ellenőrzi. Úgy hogy amikor a Figyelő közzétette a 200-as listát, ezt úgy tekintették, hogy Orbán beváltja a fenyegetését. A miniszterelnök a kampányban gonosz módon ostorozta Sorost, rá építette félelemkeltő taktikáját a muzulmán bevándorlókkal szemben. A tegnapi demonstráción a tömeg leszólta a hivatalos propaganda nacionalista jelszavait, az emberek az Európa-himnuszt énekelték, magyar és uniós zászlókat lengettek. Az EU nem sokat tudott tenni az illiberális fordulat megakadályozására, Orbán számára a magyarok jelenthetik a legnagyobb fenyegetést.

 

Die Welt

die_welt.jpg

Felébredt Magyarországon az ellenállás, csak egy kicsit elkésett. Orbán választási sikere tanúsítja, milyen fogatlan a magyar ellenzék. Sok fiatal levonja belőle a következtetést és elmegy, ám ez veszélyesebb az ország számára, mint a bevándorlás, amelyre a kormányfő nem győz figyelmeztetni. A beszámoló szerint az rendben volt, amit a tüntetők hirdettek, mármint hogy a demokrácia demonstrál, az viszont nem igaz, hogy ők lennének a többség, hiszen a Fidesz kétharmaddal nyert. Ily módon a miniszterelnök részéről olyasmi sikerült, amit még az ellenfelei sem vitatnak: képes volt mozgósítani a szavazóbázisát. Az ellenzéki pártok ugyanakkor még szörnyűbb állapotban vannak, mint előtte. Nyilvánvalóan nem képesek hozni önmaguktól az eredményt.

Milan Nics, a Német Külpolitikai Társaság szakértője szerint még a Fidesz sem számolt ilyen átütő győzelemmel. A nagy meglepetés azonban igazából az, mennyire lemondó és ötlettelen volt a másik oldal. Így most gyászos a hangulat mindenkinél, aki azt remélte, hogy most már elég nagy az emberek elégedetlensége az orbáni rendszerrel szemben. A visszaélésekről azonban a tömegek csak akkor értesülnek, ha a még megmaradt pár ellenzéki hírportált olvassák. Hogy a kritikus hangokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, azt mutatja a Magyar Nemzet sorsa, de a Figyelő listája is. Egy aktivista ugyanakkor azt tapasztalta a kampány során, hogy a magyarok javarészét nem érdekli a korrupció, vagy hogy Orbán túszul ejtette a nemzetet. Amíg ki tudják fizetni a gázszámlát, illetve a hó végén még marad valami a pénztárcában, addig elviselnek minden mást.

 

Le Monde

lm.png

Százezren mozdultak meg Budapesten a « demokrácia védelmében », a választások utáni első demonstráció célja az volt, hogy erősítse a tömegek összefogását. Ez egy másik Magyarország, amely nem szavazott Orbán Viktorra. Ez volt az utóbbi évek legfontosabb tömegrendezvénye. A táblák elítélték a korrupciót és a Fidesz-maffiát. A düh és a felháborodottság jól érzékelhető volt a menetben. A sajtóban megszűnt a sokszínűség, a közmédiát az állami média propaganda szócsövévé tették, a magánorgánumokat pedig egymás után vásárolják fel hatalom közeli üzletemberek. A kormányfő még nem kommentálta a megmozdulást, de hasonló tüntetések voltak Párizsban, Londonba, Brüsszelben és Berlinben is. 

 

Reuters

unnamed_9.png

Évek óta ez volt az egyik legnagyobb megmozdulás Magyarországon, nagyjából akkora, mint amikor az emberek négy éve az internetadó ellen vonultak az utcára, illetve amikor a választás előtt a CÖF hívta menetelni a híveket. Viszont ezúttal a fiatalok voltak többségben, nem úgy, mint a múlt héten a miniszterelnök kampányzáróján, ahová túlnyomórészt idősebbek mentek el. A Fideszre a 30-asnál fiatalabb korosztályból csupán 37 % voksolt, ami azután felment 46 %-ra az 50-nél idősebbek körében. A szervezők az este 100 ezerre becsülték a részvevők számát. A rendezvény rövid időre fesztiváljelleget öltött, amikor megnyitó dalában az egyik művész Orbán áldemokráciájáról énekelt.

 

Süddeutsche Zeitung

sdz.png

Sok tízezer magyar ment ki az utcára, hogy tiltakozzon a jogállam és a demokrácia leépítése ellen. Azt követelték, hogy számolják újra a szavazatokat, illetve változtassák meg a választójogot, és legyen sajtószabadság. Az utóbbi napokban egyre több hír érkezett arról, hogy egyes körzetekben szabálytalanságok fordultak elő a szavazócédulák összesítésekor, ám szakértők szerint az állítólagos manipulációk nem befolyásolták érdemben az eredményt. A Fidesz sikere főként a fiatalokat sokkolta.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A társadalom mély megosztottságáról árulkodott a budapesti demonstráció, amelyre azért mentek el tízezrek, mert úgy látják, hogy Orbán újjáválasztása még jobban elfojthatja a demokratikus szabadságjogokat. Ekkora kormányellenes megmozdulás évek óta nem volt a fővárosban.

 

BBC

bbc.jpg

Tízezrek tüntettek Budapesten az újabb Orbán-kormány ellen, követelve az igazságtalan választási rendszer módosítását. Nagyjából annyian voltak, mint a múlt hónapban a Civil Összefogás Fórum nagygyűlésén, azaz kb. 100 ezren. A felszólalók elítélték a miniszterelnököt, mert az szerintük ellopta a választásokat. Azt is nehezményezték, hogy korrupció és hatalmi visszaélés jellemzi a Fidesz uralmát. 

Spiegel

der_spiegel.jpg

A német külügyminiszter szerint az EU keleti bővítése továbbra is sikertörténet, ám sajnos, Magyarországon lehet látni, hogy mozgósítani lehet erősen Európa-ellenes választási hadjárattal. Maas hozzátette, hogy bent tartani az unióban azokat az országokat, amelyek eltávolodnak a liberális demokráciától, de az értékek ügyében nem lehet vita. Ugyanakkor azt sem szabad megengedni, hogy a szervezet kétsebességes legyen, azaz olyan benyomás keletkezzen, hogy egyes államok leszakadnak és nem töltenek be semmiféle szerepet. Mert ha mégis ez történne, az csak az ottani EU-ellenes köröknek kedvezne, és a közhangulat mind fogékonyabbá válna a külső megosztási próbálkozásokra. De hogy ezeket a kormányokat meg lehessen győzni, ahhoz az kell, hogy lássák: nem akarják kilökni őket az unióból. És mivel az érzelmek erősen előtérbe kerültek ezekben az ügyekben, hiba volna arról vitatkozni, hogy a közösségi támogatásokat a jogállam tiszteletben tartásával kapcsolják össze. A politikus azon van, hogy még a legnehezebb partnerekkel is fennmaradjon a párbeszéd.

 

Guardian

guardian.jpg

A lap kiküldött tudósítója úgy összegzi tapasztalatait a magyar választásról, hogy rejtett műveletek, illetve a migráció elleni támadások segítették Orbán Viktort a győzelemhez. Ismeretlenek az utóbbi időben megpróbáltak lépre csalni több emberi jogi aktivistát – a jelek szerint titkosszolgálati akció keretében. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy kompromittáló bizonyítékokat gyűjtsenek a civil társadalomról és ily módon muníciót szerezzenek a miniszterelnök felszólalásaihoz. A találkozók Londonban, New Yorkban, Bécsben és Amszterdamban zajlottak le, és a kiszivárgott, gyakran manipulált felvételekre azonnal rávetette magát a kormánybarát magyar média, mármint hogy igenis létezik a Soros-féle összeesküvés az ország ellen. Orbán a riogatás taktikáját választotta az utóbbi években politikájának alapjául, de klasszikusan populista módon szüksége volt célpontként egy gyanús, gonosz hadúrra is, aki ez esetben Soros György lett. Az ellene irányuló retorika időnként igencsak antiszemita forrásból merít.

Kovács Zoltán szerint olcsó kifogás, hogy a titkos felvételeket hírszerzési módszerekkel rögzítették. Tagadta, hogy a kormánynak bármi köze volna az ügyhöz. Az esetben ugyancsak érdekelt Jerusalem Post azt közölte, hogy az adathordozót nem adták át a magyar kormánynak, az hiába kérte. A körülmények azonban arra utalnak, hogy a kísérlet mögött titkosszolgálati fedőcégek álltak. De azért a művelet nem volt teljesen jól szervezett, mert pl. Siewert András a Migration Aid-től gyanút fogott és az elhárításhoz fordult. Így most felvetődik annak a lehetősége, hogy a magyar titkosszolgálati apparátus nyomoz egy olyan ügyben, amelynek célja, hogy megtámogassa a magyar kormány érveit. Mindenesetre Dénes Balázs, aki szintén szenvedő alanya volt a történetnek, úgy véli, hogy ha elfogadják a Stop, Soros-törvényt, akkor a hatóságoknak bizonyíték kell, hogy alátámasszák: az adott NGO nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Így egészen valószínű, hogy ehhez felhasználják a szóban forgó felvételeket.

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

« Feudális Magyarország » címmel az elemzés megismétli, hogy a magyarok erős felhatalmazást adtak az új Fidesz-kormánynak, már amennyiben nem bizonyodik be a csalás vádja. Szembeötlő ugyanakkor, milyen erős a párt vidéken, amely ily módon Orbánországnak számít. Hogy ennek okát megértsük, ahhoz nem szabad megelégedni azzal a magyarázattal, hogy faluhelyen hat igazán az állami tévéből ömlő propaganda, és hogy az emberek arrafelé nem eléggé képzettek. Az érvelés nagyképű és nem is igaz. Aki akar, az tud más forrásból is tájékozódni, mint az állami médiából. Ezt bizonyítják a helyszíni tapasztalatok, az emberek sok helyütt elégedetlenek a korrupció miatt. 

Az okot inkább a függőségi viszonyokban, a klienskapcsolatokban kell keresni. Az eltelt 8 évben sokan részesültek különféle juttatásokban, amit Orbánnak tudnak be. Az alacsony vásárlőerőért viszont Sorosra, az EU-ra vagy a migránsokra tolják rá a felelősséget. Bírálók szerint egyfajta feudális rendszer alakul ki. De Orbánnak az is elég a stabil kormányzáshoz, ha minden második magyar úgy gondolja, hogy ő a kedvezményezettek közé tartozik. 

Libération

unnamed_12.png

Választási visszaélések gyanúja merült fel az Orbán-klán házatáján. Az ellenzék többféle visszaélést gyanít. Jó pár körzetben a szavazócédulák 30 %-a érvénytelennek bizonyult, ami rendkívül magas arány. A DK-s Vadai Ágnes pl arról számol be, hogy az egyik helyen 400 támogatójuk voksolt Varjú Lászlóra, ám a listán fura módon senki sem a párt neve mellé húzta be az x-et. Vagy 30 párt ugyanakkor teljesen kamu volt, tagok és iroda nélkül. A Fidesz által uralt választási hatóság azonban ezeket nem vizsgálja. Azon kívül sokszor nem esnek egybe a Választási Bizottság hivatalos adatai, lletve az, ami a helyben kiállított jegyzőkönyvekben szerepel. Hadházy Ákos arról számol be, hogy a Fidesz listát vezet mindenkiről, ami teljesen törvénytelen. A szavazókörzetekben a párt egyik aktivistája titokban felvételt készít a névjegyzékről és onnantól kezdve a hatalom tudja, hogy ott milyen eredmény várható. Azt azonban e pillanatban nem tudni, történt-e szervezett csalás. Tóth Zoltán szakértő azt mondja, az egész rendszer manipulált, a választások még a kommunizmus vége felé is szabadabbak voltak, mint most.

 

Washington Post/Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Az orbáni gazdasági modell egyelőre pont az, amelyről Trump álmodik. A magyar vezetőt azzal vádolják, hogy tekintélyelvű uralmat vezetett be, orosz mintára propaganda gépezetet hozott létre és az emberek legalantasabb, idegengyűlölő ösztöneire játszik ár. De az ország ettől még működő demokrácia maradt, a gazdaságpolitika pedig azért sikeres, mert emeli a béreket, viszont csökkenti a munkanélküliséget. A Századvég illetékese azt mondja, ehhez 2011 óta az éves GDP 3 %-át csoportosították át a tőketulajdonosoktól a bérből és fizetésből élők javára. György László tagadja, hogy itt balos irányvonalról volna szó.

Chikán Attila viszont nem dolgozna többé a miniszterelnöknek, mert nagyon nem ért egyet annak gazdasági felfogásával és korrupciónak tartja a vagyon vagyonátruházást Orbán vazallusai számára. Ugyanakkor nem tudni, hogy lesz-e miből fizetni a most 50-évesek nyugdíját, amikor oda kerül a sor. Azon kívül a költségvetési egyensúlyhoz meg kellett csapolni az oktatás és az egészségügy forrásait. Továbbá túlzottnak tartja a szakértő  az új munkahelyek számáról szóló adatokat. Ugyanakkor az ország elvesztett 4-500 ezer kivándorlót. És a siker nagy mértékben támaszkodik az EU-s pénzekre. Zsiday Viktor úgy fogalmazott, hogy ezek a támogatások tartják Orbán hatalmon.

 

Der Standard

der_standard.jpg

A kommentár az Orbanisztába vezető útnak nevezi, hogy az osztrák kormánykoalíció kisebbik pártja, az FPÖ nekiment a közmédia tudósítóinak. A párt kuratóriumi tagja elsősorban az ORF budapesti munkatársát fenyegette meg azzal, hogy visszahívják, ha a jövőben nem objektív anyagokat készít. Azt mondta, hogy főként a választásról küldött tudósítások voltak egyoldalúak. Az elemzés azonban úgy látja, hogy ha itt bármiféle szemrehányást lehet tenni az osztrák köztévének, akkor leginkább miatt, hogy az túlságosan is visszafogott volt Magyarország és annak ura, Orbán Viktor kapcsán. A miniszterelnök ugyanis jobboldali-nacionalista rendszert épített ki, és most már a még megmaradt pár civil szervezetnek is ajtót kíván mutatni. A választási hadjáratban szinte kizárólag antiszemita felhangokkal kísért támadássorozatot folytatott Soros György ellen. És a magyarok hittek ennek az uszító őrületnek.

Orbán nacionalista alapokon igyekszik átalakítani az EU-t. A Szabadságpárt frakcióvezetője a választás után lelkes üdvözletet küldött a magyar politikusnak és a szövegből az derül ki, hogy az FPÖ szeretné egyfajta Orbanisztánná változtatni Ausztriát. Fontos lépés ebben az irányban az ORF-tudósítókhoz intézett felfoghatatlan fenyegetés. A közmédia vezetője úgy reagált, hogy azonnal meghosszabbította a budapesti tudósító szerződését.

 

 (Fotó: 444)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2913835496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.04.15. 06:52:09

" Fidesz kétharmaddal nyert. Ily módon a miniszterelnök részéről olyasmi sikerült, amit még az ellenfelei sem vitatnak: képes volt mozgósítani a szavazóbázisát. Az ellenzéki pártok ugyanakkor még szörnyűbb állapotban vannak, mint előtte. Nyilvánvalóan nem képesek hozni önmaguktól az eredményt. "

Ez a fogyatékos Die Welt tisztában van azzal mi az a 2/3 ?
Hogy nem a szavazók 2/3-át jelenti ?
És hogy ezt a 2/3-ot hogyan érték el ?
Na ezért ment "mindenki" ki az utcára.

aquaticus 2018.04.15. 08:51:09

@szociál: Igazad van és az ellenzéki pártok remek állapotban vannak! Sokkal erősebbek most, mint néhány hét múlva lesznek....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.04.15. 09:23:30

@aquaticus:

Egyenlő feltételek kellenének, és nem az hogy az adófizetők pénzén plakátozza tele az országot ez Viktátor.
Nehéz úgy megszólítani a szavazót ha nem jut el hozzájuk semmi infó, mert az egész országot lefedi a kormány média.

taga20 2018.04.15. 10:13:20

@aquaticus: neked pár szar éved van nyuggerzombi, aztán lecsengesz!

te miért nem települtél ki moszkva alsóra, ott kibaszottul szeretik az olyan muzsikokat, mint amilyen te is vagy!

ott jól kidumálhatjátok a balogpáterrel a helyzetet.

e

elismert felhasználó 2018.04.15. 11:07:57

jó ez a b1. most újra lehet négy évig szemlézni, elemezgetni és tényfeltárni a következő fideszes választási győzelemig. szeretem...

taga20 2018.04.15. 11:11:35

@elismert felhasználó: szeretnék olyan jobbágy lenni, mint te, de nem megy.

te kivered minden nap a gecire? te értelmes embernek gondolod magad?

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.15. 11:14:52

@szociál: Igaz a FIDESZ 2/3-al nyert de milyen áron?

elismert felhasználó 2018.04.15. 11:28:24

@taga20: pont olyan vagy, mint amilyenek a fideszesek voltak 2002-ben és 2006-ban. te sem tudod feldolgozni és megemészteni, hogy megszopattak, hogy a vesztes oldalra kerültél.
de te is megcsinálhatod azt, amint ők. feljöhetsz vidékről, érd-alsóról, letáborozhatsz a kossuth-téren, összehugyozhatsz mindent, miközben szombatonként, az egyre csökkenő érdeklődés mellett megtartott tüntetéseken követelhetsz új választást, lemondást és feloszlatást.
idolod és messiásod gyurcsány fletó is megmondta: -lehet tüntetni. lehet. majd megunják és hazamennek.
már a jövő hét szombaton is kevesebben lesznek, mert a fél országnak az munkanap lesz és basznak majd az olyan suttyó vidékiek felutazni , mint te. egy buta vidéki marós vagy csak, ráadásul dk-s...pffffffff.... még az is lehet, hogy fideszes....

taga20 2018.04.15. 12:07:45

@elismert felhasználó: "még az is lehet, hogy fideszes...."

bakker, eszt soha nem bocsátom meg neked!:)

ja és, te mi vagy?

ja és érd felső, bocsika!

elismert felhasználó 2018.04.15. 12:13:36

@taga20: én egy rendkívül elismert és megbecsült felhasználó vagyok...és nagyon ritkán szavazok, mert az olyan proli dolog. másra voksolni és tőle várni, hogy neked jobb legyen.
ahhh...
amúgy meg budapestről nézve érd-felső is csak alsó.

taga20 2018.04.15. 12:19:46

@elismert felhasználó: "én egy rendkívül elismert és megbecsült felhasználó vagyok."

és te bazdmeg így kelsz fel? és odamész a tükörhöz és dobbantasz is?

te vagy rezsiszilárd? vagy rogántoni?

elismert felhasználó 2018.04.15. 12:51:54

@taga20: nem akarok nagyképű lenni, de olyan izmos és jóképű pali vagyok, hogy ha nő lennék, akkor gyurcsány kígyózó sorokban kígyózna a kegyeimért.

FCUK20 2018.04.15. 13:43:41

@szociál: oldják meg maguknak. Hogy Megyót idézzem: akinek tv kell,vegyen magának.

taga20 2018.04.15. 14:35:36

@FCUK20: hogy ménem baszod mek magad, szutyok fityeszdroid!

taga20 2018.04.15. 14:37:23

@FCUK20: a kibaszott anyádat!

vettünk neked egy tévét, akkor mi a kurvaanyádért arcoskocc?!!

Bryan élete 2018.04.15. 16:53:04

Nade tegyük fel a nagy kérdést, hogy az ilyen vérzivataros időben: hol van Orbán Viktor???????
Lehet hogy itt?
fullank.hu/index.php/belpol/5978-orban-eltunt-mi-ugy-tudjuk-gyogykezelni-vittek

és minden itt kezdődött?
fullank.hu/index.php/belpol/5962-a-gyurcsannyal-folytatott-vita-tett-be-orbannak-meg-2006-ban

aquaticus 2018.04.15. 18:22:40

@Bryan élete: Ha nem csak saskabarét néznél, hanem olvasnál is, akkor emlékezhetnél rá, hogy Orbán a választások után közös szabadságot tervezett a feleségével...
Ellenben elnézve az ellenzék pillanatnyi elmeállapotát, könnyen összefuthatsz nagy részükkel a gyógykezelésen...
A Gyurcsánnyal való vitáról meg annyit, hogy kultúrember nyilvánosság előtt hatalmas hátrányban van egy gátlástalan hazudozóval szemben, Gyurcsányt pillanatnyilag legfeljebb Sallai R Benedek győzhetné le, ő is csak hagyományos baloldali megoldással...(bal csapott...)

taga20 2018.04.15. 18:37:54

@aquaticus: köszönjük szar faszú jobbágy, ma is leszoptad a gecit!
ügyes vagy, megy a bözsi utalvány, és habony is beléd szál nyugger, csak hogy tudd hol a helyed zombi!

Tom66 2018.04.20. 15:38:34

Természetesen azonnal a liberálfasiszta lapokból idéz az Index. Az említett lapok folyamatosan diktatúrát kiáltanak úgy, hogy a tisztelt újságírók életükben nem éltek diktatúrában. Nyilván a magyar kollaboráns tanácsadóktól származnak a „biztos” értesülések és információk. Ellenben, a tendenciák és híradások alapján valóban úgy tűnik, hogy Brüsszel vezényletével tagadhatatlanul a diktatúra felé halad néhány nyugat európai ország.
süti beállítások módosítása