B1 blogcsalád



Olyan nagy a baj, hogy még Orbán 97 éves nagymamájának is el kell mennie szavazni

2018. április 07. - nickgrabowszki

Az utolsó pillanatban a bizonytalanok közül is szavazókat kell szerezniük, mert különben lesz itt nemulass, haddelhadd, apokalipszis és a kormánytöbbség elveszítése.
ifj_tam.jpg

Ahogy az már szokásos, a Fidesz az utolsó napokban rákapcsolt a szavazótáborának mozgósítására. Hiszen azért is is törölték el a kampánycsendet, mert a kormánypártok úgy vélték, nagyobb a mozgósítási potenciáljuk, ezen a területen versenyelőnyük van.

Az már viszony egyáltalán nem szokásos, hogy nem csak a saját, meggyőződéses támogatóikat kell elvinniük választani, hanem meg kell győzniük

a bizonytalanokat is.

A Fidesz úgy vélheti, saját táborának mozgósítása nem lesz elég a győzelemhez, új szavazókat kell megnyerni. Ez viszont teljesen szembemegy

  • mind a 2015 óta folytatott politikájukkal, ti. csak saját közönségüknek játszanak;
  • mind a 2004 óta meglévő stratégiájukkal, amelynek lényege a hideg kampány, azaz a törzsszavazók mozgósítása, a bizonytalanok távoltartása (ez utóbbi volt a célja az előző ciklusban majdnem bevezetett regisztrációnak).

A bizonytalanok mozgósítása ezúttal már szükségesnek látszik, ezért maga Orbán Viktor is beüllt a call centerbe, hogy élőben, saját hangján hívogassa a nem teljesen elutasító szavazókat. Föl is hívott egy Sipos Lászlóné nevű állampolgárt, akit azért választott ki, mert azonos a neve a nagymamájáéval, és azzal győzködött, hogy például az ő 97 éves nagyanyja is el fog menni választani. 

Orbán nyilván nem azért ült be a call centerbe, mert nincs elég aktivistája a Fidesznek (bár nincs elég), hanem hogy saját jelenlétével is súlyt adjon a dolognak (azazhogy a propagandamédiája ennek apropóján hírt tudjon csinálni a dologból. Meg persze, hogy saját Facebook-oldalán is megosztathasson róla egy videót. Íme: 

A Fidesznek nemcsak az a baja, hogy

  • nincs elég aktivistája,
  • nincs elég választója (tartanak tőle, hogy nem lesz elég a 2,2 millió, ha az ellenzék jól mozgósít és a választók taktikusan szavaznak),
  • hanem hogy a bizonytalanok között rossz a híre a Orbánnak és a Fidesznek.

Egyszerűen félnek tőlük.

A sajátjaik imádják és vakon bíznak bennük, az ellenzékiek utálják, gyűlölik vagy megvetik őket, a bizonytalanok egyszerűen csak félnek tőlük és nem bíznak bennük.

Ez nem csak abból tudható, hogy 100-ból 80-an nem merik felvállalni a politikai véleményüket, és abból a 20-ból, akik igen, öten hazudnak , hanem abból is, ahogy a Fidesz reagál a dologra: hetek óta (kb. Hódmezővásárhely után, amikor végképp kiderült, hogy nem lehet vakon megbízni a közvéleménykutatásokban) tudatosan gyerekekkel kampányolnak. Maga Orbán is újabb gyerekes fotót posztolt, ahol egy karonülő csecsemőt nevez ifjú támogatójának (lásd a felső képet), hiába büntette meg ezért még a fideszes NVB is.

Úgy látszik, a csinovnyikok nem értik a kampány dinamikáját, nem fogják fel, hogy Orbánt tisztában van vele, gyerekekkel fotózkodni kampánycélokra etikátlan és törvénytelen is, de nem jókedvében csinálja.

Abban a friss mérések egyetértenek, hogy az utóbbi napokban megnőtt a szavazási hajlandóság, de eltérő eredményre jutnak belőle. A Medián szerint ez már a fideszes mozgósítás eredménye, és meglesz a kétharmad, miközben a Jobbik-közeli Iránytű még a kormánytöbbséget is veszélyben érzi.

Eközben valami különös dolog történik Erdélyben

A problémákat ráadásul tetézi az érvénytelen levélszavazatok nagy száma. Pálfy Ilona, az NVI vezetője úgy nyilatkozott, szombatig 112 466 levélszavazat érkezett vissza, de ezek 15 százaléka érvénytelen volt.

A 15 százalékos arány már önmagában több, mint amennyi 4 éve a teljes ellenzék kapott levélben. (Akkor a külföldiek 95 százaléka a Fideszre szavazott.) Ráadásul 2014-ben mindössze 167 érvénytelen szavazatot számoltak, most már több mint 10 ezer van.

A dolog oka egyelőre nem világos.

  • Lehet, hogy a határon túliak (zömmel erdélyiek) az utóbbi években elfelejtették, hogyan kell szavazni (hogy csak 1 pártra lehet, hogy le kell ragasztani a borítékot, hogy mellékelni kell az azonosítót, etc.).
  • Vagy valaki szabotálja a Fidesz győzelmét.
  • Esetleg az erdélyiek egy része a bojkottnak ezt a formáját választotta: élnek a választójogukkal, de úgy, hogy ne használják őket szavazatimportra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1713816520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2018.04.07. 18:25:40

Buktával dicsérd a napot! Narancsos buktával. Jó étvágyat!

Énmégújvagyok 2018.04.07. 18:48:44

Az unoka nem szavazhat? gyorsan hozni kellene egy törvényt, ami bizonyos esetekben (pl. ha esik az eső vagy a hó, esetleg ha süt a nap, de fúj a szél vagy nem fúj a szél, illetve bármilyen időjárási viszony mellett) szavazati jogot ad a 18 éven aluli Tiborcz vezetéknevű és Sára utónevű magyar állampolgároknak!

szárny 2018.04.07. 19:08:54

Szerintem a holnapi szavazás kedvéért Gyurcsányné Kató is leveszi a szemét a gázóra kijelzőjéről...

kunzoo 2018.04.07. 19:20:16

Ennek most mi a hírértéke? Ezt csinálja minden párt. Az ellenzéki oldal is a bizonytalanokra hajt, nagyon helyesen. Mégis mit vártak a másik oldaltól? A kampánycsend hülyeség volt, azt senki nem tartotta be, csak a vádaskodás ment.

kunzoo 2018.04.07. 19:21:12

Ezt csinálja az összes párt, az a dolguk.

2018.04.07. 19:38:37

@kunzoo: hát mondjuk ez nem a híradó, hanem egy véleményeket közlő blog.
különben meg a levélszavazatos rész a hírértéke.

morpho 2018.04.07. 20:35:13

@kunzoo: A kampánycsend tényleg hülyeség volt.

taga20 2018.04.07. 20:47:07

@morpho: ennek a cikknek mi köze a kampánycsendhez? má te is meghülyültél?

Gleccsertetű 2018.04.07. 21:02:03

@taga20: "Ahogy az már szokásos, a Fidesz az utolsó napokban rákapcsolt a szavazótáborának mozgósítására. Hiszen azért is is törölték el a kampánycsendet, mert a kormánypártok úgy vélték, nagyobb a mozgósítási potenciáljuk, ezen a területen versenyelőnyük van."

olvasás nélkül benyalsz csontig minden ellenzéki betűt. buta vagy tanga

taga20 2018.04.07. 21:05:17

@Gleccsertetű: miről röfögsz tetű?

na mennyé egy kört a csúti gőzőssel, az meknyugtat!:)))

kunzoo 2018.04.07. 21:19:53

@taga20:

El is olvastad ezt a cikket?

neko1967 2018.04.07. 23:17:27

Ha a csuti csüngőhasú marad hatalmon, akkor kezdheti gyorsan felépíteni az országhatár teljes hosszában a kerítést, mert megindúl a menekültek áradata! Csak ezek nem befele akarnak majd jönni - márciusban 1 azaz egy "migráncsot" fogtak a déli határon - hanem kifele menekülni/disszidálni! Az lesz a szép, amikor ellenzéki, vagyis gondolkodó értelmes emberek majd Romániában meg Szlovákiában fognak politikai menedékjogot kérni, hasonlóképpen, ahogy most törökök ezrei kérnek, hogy elkerüljék a mininapoleon haverja, Erdogan "ölelő" karjait!
Az egybites fidess savazók azt az egyszerű tényt sem tudják felfogni, hogyha a minden szempontból produktív réteg távozik az országból, akkor nem lesz ki gyógyítsa és a nyugdíj járulékát fizesse!

2018.04.08. 05:26:32

@neko1967: másold be mindenhova a hülyeséget, az lesz a legjobb...

"hogyha a minden szempontból produktív réteg távozik az országból, akkor nem lesz ki gyógyítsa és a nyugdíj járulékát fizesse!" - ez valóban egy fontos kérdés, papám. de a helyzet lényeges értékelési szempontjaival láthatóan nem vagy teljes mértékben tisztában.

tőlünk távozik arányaiban a LEGKEVESEBB ember az összes volt szocialista ország közül. ennek okai között (tetszik vagy sem) akadnak olyanok is, amelyek a fidesz-kormánynak köszönhetők (például ezen produktív réteg jövedelmi helyzetének javítása az egykulcsos adóval, családi adókedvezménnyel, csok-kal).

tehát ha a jelenlegi ellenzéki pártok túlnyomó többsége ezt a réteget igyekszik "támadni" a tervezett intézkedéseivel, akkor pont azt fogják elérni, hogy közülük többen fognak távozni.

de ha sokan távoznak a sok adót és járulékot befizetők közül, akkor vajon ki fogja fizetni a tervbe vett minimálbéres adómentességet és a magasabb összegű szociális ellátásokat stb.?

adódik a válasz, hogy majd a cégek, mondván úgyis kaptak egy rakás adómentességet meg kedvezményt. és ennek várhatóan mi lesz a következménye?
(figyelembe véve azt, hogy az értékesebb munkaerő foglalkoztatása jelentősen megdrágul és ráadásul nem is áll majd rendelkezésre még a minimálisan szükséges mértékben sem)

szóval érdekes és kényes helyzet, igazán jó válasza nincs senkinek. teljesen szar válasza van viszont a baloldali ellenzéknek...

AvéCézárVavan 2018.04.08. 14:28:32

aleksz róz
Csok-kal?

Csokkolózzál a szemétlapáttal!

Leadfoil 2018.04.08. 14:33:47

OV az utolsót rúgja, kapaszkodik egy szalmaszálba, de az nem bírja. OV a pokolban végzi. Nézem a külföldi adókat ( ZDF, ARD, stb. ) Kizárólag fideszes szavazókat szólítanak meg befelé menet előtt, azaz a szavazás előtt. Ők ( öregek mind ) elmondják, hogy a biztonság miatt szavaznak a Fideszre. Atyám!!!!! A helyzet hasonló mint Nagy-Britanniában..majd az öregek eldöntik ( agyhalottak ), hogy mi lesz a jó a jövő Magyarországában.

Nincs közöttünk csicska 2018.04.08. 14:36:03

A törzsbázis a fidesznél 1,8 millió, az mszp-p-DK nak összesen 900ezer.

De már szavaztak 3,3 millióan, eddig, tehát a bizonytalanok Orbán szavazata lesz a döntő.

2018.04.08. 14:56:52

@Nincs közöttünk csicska: mert úgy gondolod, hogy a bizonytalanok közül akar valaki a fideszre szavazni? :-)

Willkommenskultur 2018.04.08. 15:14:36

@aleksz róz: Egyelőre bőven jobban áll a fidesz mint 2/3. Azaz a törzsbázison kívül is milliókat mozgósított.

taga20 2018.04.08. 15:18:24

@Willkommenskultur: szakadok rajtad retek! te ezt a sok baromságot, honnan szopod?

Willkommenskultur 2018.04.08. 15:20:51

A privát exit pollos embereink szerint listán 68%-on volt a fidesz 13 órakor, míg 4 éve ilyenkor 47%-on, azaz az ellenzék megbukott.

Az 1000nél kisebb lakosú településeken Orbán 89%-ot söpört be 13 óráig.

2018.04.08. 15:28:24

@Willkommenskultur: ez komoly?
akkor el kell mennem kiállni a sort?
:-(

2018.04.08. 15:34:30

@Willkommenskultur: kötelezően nem stimmel valami

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.04.08. 15:36:59

"100-ból 80-an nem merik felvállalni a politikai véleményüket" - es linkeli sajat magat a blog, ahol azt irja, hogy egy 1000 fos mintahoz 4-5000 embert kell megkeresni. na persze, akkor ok biztos nem merik. pl ha sportolasi vagy bevasarlasi szokasok miatt kell felhivni a kivant mintanak tobbszoroset, akkor biztos ok se merik felvallalni, hogy kocognak-e vagy neten rendelnek-e kajat. meg veletlenul se lehet, hogy egy dolgozo csalados ember az elso mondat utan siman lerakja azzal, hogy bocsanat en erre most nem erek ra, viszhall.

Etniez 2018.04.08. 16:10:45

@Willkommenskultur: "a pivát exit pollos embereink szerint"
és így buktatja le magát egy fidesztroll :D

epic fail

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.04.08. 16:10:57

Amikor majd este Orbánék neki iramodnak Moazkva fele menekülni, akkor majd viszik magukkal nagymutttit is? Vagy a nagymutti is csak arra kell mint a Rubobvszki, hogy még a halálos ágyán is nyomja a gombot, ez a kötelessége, ezért tartják.

Egy Hun Hunniából 2018.04.08. 16:15:21

Az EMÚTTNYÓCÉV után mindenki a fideszre szavaz! Csak MÁSIK rubrikában! Az IQlight-ek és vallási fanatikusok még nem!

Egy Hun Hunniából 2018.04.08. 16:16:12

Pontosítva: a fideszvallás hívei, fanatikusai még nem!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 16:23:59

@Willkommenskultur: Te már számolod is? :-) Mindegyik blogon te vagy a nap hülyéje bammeg. Szólok Habonynak, hogy küldjenek egy másikat, mert te teljesen kész vagy. :-)

Janossz 2018.04.08. 16:26:50

@Willkommenskultur: "Az 1000nél kisebb lakosú településeken Orbán 89%-ot söpört be 13 óráig. "
Mi ez a kishitűség? Nem 98-at jelentettek a pivát exitek? :-)
A falvakat vitte a Jobbik, nyugi.

DUNÁBALŐVETÉSI MINISZTER.... 2018.04.08. 17:13:23

"A bizonytalanok mozgósítása ezúttal már szükségesnek látszik, "

A libbantak elorre mosakodnak a GIGAVERESEG miatt. Orban lesz a hibas amiert tul sokan mennek szavazni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 18:28:28

No, úgy tűnik, hogy az ügyeletes fidesztroll elment fosni.

Választoo 2018.04.08. 20:12:49

Buzisag, hogy megint nem kozlik a valasztasi resz eredmenyeket, hanem csak a vegeredmenyt majd ejszaka.

Választoo 2018.04.08. 20:24:07

Buzisag, hogy megint nem kozlik a valasztasi resz eredmenyeket, hanem csak a vegeredmenyt majd ejszaka.

A faszert kell egy orszagot par szaz szavazat miatt varakoztatni.

A Bocskai úton kigyók kigyóznak 2018.04.08. 21:51:49

BASSZAK MEG. Mostmar mondjak meg ki nyerte.
Nevetseges, hogy az emberek, csak Gyurcsany Ferenc reszegsegi fokabol tudnak kovetkeztetni az vegeredmenyre.

2018.04.08. 22:57:24

@Választoo: ez egy nagy okosság miatt van: hogy ne befolyásolhassa azok szavazatát, akik még nem szavaztak

Bolshevik 2018.04.08. 23:35:04

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Amikor majd este Orbánék neki iramodnak Moazkva fele menekülni"

Na, má iramodnak?

Hungryhorse 2018.04.09. 08:08:06

Hahahaha!
Nem jött össze, még soros pénzén sem.
A brüsszelita komisszárok támogatásával sem.
El kellene gondolkodnotok, már ha képesek vagytok erre egyáltalán.

Most lehetne esetleg pár évig szerény önkritika, hallgatás a hazudozás és magyargyűlölet helyett?

www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/l50.html

Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban 2018.04.09. 11:48:49

Hat nem irigylem az ellenzeket, amit ezek most Sorostol kapnak, aki dollar milliardokat aldozott a magyar valasztasara, hat az durva lesz.
süti beállítások módosítása