B1 blogcsalád



Bepánikoltak a székely orbánisták: szabotálja a román posta a magyar választást

2018. március 31. - nickgrabowszki

Ha véletlenül nem szavaznának elegen a határon túl, a bűnbak már előre megvan. hatmagy.jpg

Akadozva érkeznek Bukarestből a szavazói levélcsomagok, ezért aggasztja a székelyföldi politikusokat, hogy nem tudják elegendő szavazattal demonstrálni a hűségüket a Fidesz felé. Erről Sepsiszentgyörgy polgármestere írt szombaton a Facebookon. Antal Árpád felszólította a helyieket,

figyeljék a postaládájukat, kérjenek segítséget és haladéktalanul juttassák el levélszavazatukat az RMDSZ-hez.

  • Amiben azért elég sokatmondó, hogy egy politikai párt kerül adatkezelő minőségbe.
  • Másfelől viszont az is, hogy ha mégsem érkezne be elég szavazat a Fideszre, akkor lehet arra hivatkozni, hogy a galád Soros emberei hekkelték meg a magyarországi országgyűlési választást Bukarestben.

Mikola István, Orbán akkori miniszterelnök-jelölt helyettese még a 2006-os választás kampányában beszélt arról, hogy állampolgárságot kell adni a határon túli magyaroknak, amivel 20 évre biztosíthatják a Fidesz hatalmon maradását.

A kettős állampolgárság és utána választójog gyakorlatilag szavazat- és szavazóimportot jelentett, amit Mikola botor (vagy bátor) módon volt szíves elárulni a széles nyilvánosságnak is.

Ehhez képest komoly csalódás volt az Orbán-rezsim számára, hogy 2014-ben csak 195 ezren regisztráltak a közben magyar állampolgársághoz jutó határon túliak az országgyűlési választásra, ráadásul csak kétharmaduk adta postára a szavazatát.

Majdnem 70 ezren inkább kidobták a kukába, nem szóltak bele abba, amihez nincs közük.

Igaz, a 128 ezer szavazó 95 százaléka négy éve a Fideszt támogatta, és ezzel két mandátumhoz, parlamenti alkotmányozó többséghez juttatták Orbánt.

A idei választásra több változás is történt.

  • Egyfelől a Fidesz a Tőkés László-féle szervezetek helyett immár az RMDSZ-t preferálja, a legnagyobb erdélyi magyar szervezet gyűjti neki a voksokat Romániában, ahol a legtöbb kettős állampolgár él.
  • Másfelől pedig - a Kárpát-medence egészét tekintve - egymillió fölé nőtt kettős állampolgárságot kapott emberek száma.

Ami - bár egy jelentős mennyiség - még mindig azt jelzi, hogy kb. kétmillió magyar vagy magyar származású  személy 8 éve alatt sem érdeklődött aziránt, hogy felvegye az Orbán-féle állampolgárságot. Ráadásul a több mint egymillióból a választásra még 400 ezren se regisztráltak, ami - kb. 20 százalékra téve a 18 év alattiak arányát - azt mutatja, hogy

félmillió határon túli magyar nem kíván élni azzal a jogával, hogy hatalomban tartsa az Orbán-rezsimet.

Ez már önmagában is elég súlyos csapás. Továbbá, ha tekintetbe vesszük, hogy négy éve a regisztráltak harmada inkább tűzre vetette a szavazói csomagot, mintsem visszaküldje, valószínűsíthető, hogy 300 ezer szavazatnál kevesebb fog beérkezni a választás napjára a határon túlról.

Aminek a túlnyomó többsége (kb. negyedmillió) természetesen a Fideszre, ami ismét elég lesz 1-2 mandátumhoz, de ez nagyon messze van azért attól a céltól, az egymillió szavazattól, amit Orbánék maguk elé célként több mint egy évtizede kitűztek.

Ezért súlyos fejmosások várható majd a Fidesztől, ami a pénzmegvonás formáját ölti a legvalószínűbben. Antal Attila ezt kívánta előre megmagyarázni. Ti., hogy nem ők nem kampányoltak elég jól Orbánért, hanem a sorosista román posta szabotálta el a választást.

És hát Orbán nehezen nevethet az RMDSZ-esek szemébe, hogy hagyják már az ostobaságaikat, nincs ilyen összeesküvés, ha egyszer ő maga állította a kampánya (sőt, a politikája) középpontjába, hogy de bizony létezik ilyen, és Soros vezeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9513796726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_most_ 2018.04.01. 11:12:13

Azért a romániai magyarok nem tudom mit szólnának, ha mi megszavaznánk nekik Ceausescut, mert kábé ezt csinálják, nem ők viselik Orbán ámokfutásának következményeit.

Európai téridő 2018.04.01. 11:16:36

"Bezzeg-Románia" ilyesmire vetemedik? Hová jutott a világ?

morph on deer 2018.04.01. 11:19:10

@VáradiJános:
“román helyett Román .... akkor bő nyállal szopjad őket, nőstény patkány!”
:))
Mi van Jani, megsértődtél?
Te is román vagy biztosan, azért sikerül ilyen civilizált válaszokat megfogalmaznod, fogadjunk!
Ez ám az igazi multikulti..!
Bár a ‘kulti’ résszel komoly gondok vannak, de nem baj, mi román létedre is szeretünk, kedves János!

morph on deer 2018.04.01. 11:30:16

@Ákos Weress:
“azok az emberek soha sem akartak románok lenni, ők ide tartoznak. Nem árt tudni, hogy rengeteg ország ad lehetőséget idegenben élő nemzettársainak, hogy az anyaországban szavazzon...”

Akkor miért nem saját maguk közül válassztanak képviselőt, ahogy bárki más teszi a határon belül? Lélekszám arányában, ahány jutna.

Független(eke)t, akik az ő érdekeiket képviselhetnék, és aszerint szavazhatnának, hogy mi fontos a határon túliaknak!
Ezzel mi lenne a baj?

Csak nem az, hogy akkor ugyanolyan feltételek vonatkoznának rájuk is, mint itthon bárkire, semmi kivételezés?

Vagy az, hogy nem Áron bácsi Csíkszeredából beszélhetne úgy bele az én életembe, mindenféle felelősség és következmény nélkül?

Miért nem ezt akarjátok elerni, ha annyira fontos, hogy valaki képviselje az ő érdekeiket a magyar parlamentben?

Legyen képviselőjük, mint neked meg nekem, de ne a határ túloldaláról óbégassanak bele, hogy mi történjen itt!

Mert az elfogadható lenne, ez meg így nem az!
Lehet gondolkodni, kedves nemzetvédők, hogy ki is akar tisztességesebb megoldást!

az_igazi_trebitsch 2018.04.01. 11:32:35

@werecke: Azért, mert a kettős állampolgárság (izraeli-magyar, amerikai-magyar, stb.) és a határon túl élő, szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgársága két külön jogi fogalom - már csak azért is, mert eltérőek a megszerzésének a feltételei és mások a vele járó jogok is.

morph on deer 2018.04.01. 11:33:35

@_most_:
“ha mi megszavaznánk nekik Ceausescut”

Szeretném látni, hogy orbán meg Semjén valódi sorsközösséget vállal a határon túliakkal, és ünnepélyesen felveszik a román állampolgárságot!

Még meg is tapsolnám...

Tatai Katalin 2018.04.01. 11:43:55

@Ákos Weress: nagyon igaza van a cikk irójának, ezek a románok rettenetesek, hogy mernek beleszólni a magyar ügyekbe

Tatai Katalin 2018.04.01. 11:46:15

@morph on deer: a románoknak kellene betiltania a kettős állampolgárságot, pl a spanyoloknál sem lehet, válasszanak,hogy melyiket tartsák meg,

2018.04.01. 12:01:55

@az_igazi_trebitsch: tényleg? és mik az izraeli állampolgárság megszerzésének feltételei szerinted?

LenCse 2018.04.01. 12:16:33

Nem látjátok szemeitekkel, feleim, hogy az egész szavazási ügy itt Erdélyben szart sem ér ??? Aki kérte/megkapta az állampolgárságot, legelőször az utlevél miatt, az öregek a régi hovatartozás melankóliája miatt, utána meg a beszopott politikai igérgetések okán. Hány magyar utleveles fél-román, cigány, felvidéki ukránszármazék boldogitja a Nyugat társadalmait - a legjobb estben - lapátolással, ócskavasazással Stenmencs kéregetéssel ?? Északon ugye már kiestek a segély-pikszisből a migráncsok miatt ...

Indriq 2018.04.01. 12:34:25

szégyen és gyalázat, hogy egy olyan román/székely szavazhat a magyar belpolitikára, aki esélyes, hogy még soha nem is járt az országban.

hotredchili 2018.04.01. 12:43:40

@VáradiJános: neked mindenki patkány meg kurva aki nem fidesz-hívő? Szép a magyar nyelv, de te nem ismered, úgy látszik. Ne minősítgess másokat, mert magadat minősíted ezzel, mondjam, hogy rohadt büdös geciparaszt???

cardiobascuralis 2018.04.01. 12:45:52

Akik szavaznak, azok nem magyarok, hanem haszonleső, mocskos románok. Egytől egyig.

Az igazi romániai magyarok nem szavaznak. Csak a románok.

sZulamith 2018.04.01. 12:56:13

@EU zászlót mindenhova!: Szerintem meg te irsz hülyeséget:)
@aleksz róz: A rendszerváltás előtti időt idéztem, mint előtte. Elvileg, mostanság lenne alap a változásra, csak a módszereink nem szimpatikusak egy ország felé sem. Diplomáciánk külföld felé semmikép nem mondható diplomatikusnak, durván szókimondó.

Indriq 2018.04.01. 13:01:33

@VáradiJános: "@EU zászlót mindenhova!: a minap beszéltem csíki magyarokkal, többüket a gyurcsótány kampánya győzte meg, hogy kell adni még esélyt a fidesznek"

kamu... te egy ép mondatot se tudsz összetenni :)

2018.04.01. 13:40:59

@sZulamith: 10 éve is pont ugyanígy lehetett alap a változásra, a módszereinket illetően se lehetett panaszuk a környező országoknak, az ott élő magyarok helyzete meg pont ugyanolyan volt, mint most... mert a jelentősebb magyar kisebbséggel rendelkező orszagok pont ugyanúgy állnak a kérdéshez, a magyar kormanyzati tevékenységtől függetlenül.
nem látom a különbséget.

sh_peti 2018.04.01. 13:43:38

@VáradiJános:
Ti már a büdös életben nem lesztek itt magyarok. Még ha átköltöztök és harminc éve itt is éltek, egymás között akkor is csak szőröstalpú románként fogunk emlegetni.

Bolshevik 2018.04.01. 14:58:45

Ballib: ROMÁN ROMÁN ROMÁN ROMÁN ROMÁN ROMÁN ROMÁN ROMÁN

Szintén ballib: Hú hogy lehet hogy az erdélyi magyarok nem szavaznak ránk, érthetetlen :((

Bolshevik 2018.04.01. 15:07:58

Ballib: Abdul Muhammad Husszein egy feddhetetlen, született magyar! Aki szerint nem, az NÁCI! Isten hozta nálunk!

Szintén ballib: Kovács Áron egy BÜDÖS ROMÁN! Takarodjon haza!

2018.04.01. 15:40:49

@cardiobascuralis: te meg fideszes vagy :D
ezt már egyszer a fészbukkon ellőttétek...

Evel Knievel 2018.04.01. 16:06:28

Szėkely testvėreink nem hülyėk, szépen összegyüjtik a leveleket és valaki áthozza a határon. A szocialista hazátlan férgek meg bekaphatják :) közvetlenül a románok után.

Evel Knievel 2018.04.01. 16:09:35

@Indriq: soha nem is hagyták el Magyarországot te kis geci.
Boldogsággal tölt el a tudat hogy 8-án ėjjel már vergődni fogsz, mert nem hogy kormányváltás nem lesz, még nagyobbat szoptok majd mint 2010ben.

VáradiJános 2018.04.01. 16:42:22

@Tatai Katalin: szevasz büdös patkány kurva! Boldog húsvétot neked és a rohadvány parazita pereputtyodnak is!

VáradiJános 2018.04.01. 16:44:01

@hotredchili: kurva anyádat büdös féreg! Szarok én a fideszre, de lehánynám a féreg fajtádat is.

VáradiJános 2018.04.01. 16:45:30

@Indriq: és te jártál már Ózdcenteren? Nem? Mégis választasz nekik is kormányt, ugye, büdös patkány?

VáradiJános 2018.04.01. 16:47:21

@sh_peti: eloszor is nem vagyok erdélyi, masreszr leaszarnam, hogy minek nevez engem egy magadfajta budos hazatlan patkany es a tobbi korcs

taga20 2018.04.01. 16:55:52

@VáradiJános: jani bakker, téged kurvára elkapott ez a húsvéti filing.
le se tudnád tagadni, hogy ekte keresztény vagy!:))

VáradiJános 2018.04.01. 16:56:51

@taga20: patkányt “írtani” sajnos húsvétkor is kell

taga20 2018.04.01. 17:03:05

@VáradiJános: nem tucc pihenni, a véred visz előre, mi?:)

azé egy kicsit bővítsd a káromkodási szókincsedet, me kábé négy szót variálsz itt egész nap!

Weißkopf 2018.04.01. 17:07:19

@Tatai Katalin: "a románoknak kellene betiltania a kettős állampolgárságot": szép volna, de a románok éppen azért nem tilthatják be, mert ők román állampolgárságot adtak a Moldovában élő románoknak, akik így kettős állampolgárok. Azt pedig még ők sem merik megtenni, hogy a magyaroknak megtiltják, a moldovánoknak meg ingyen adják...

sh_peti 2018.04.01. 17:09:40

@VáradiJános:
Nem gond, a trágárságod már alapból minősít téged...

Pop40 2018.04.01. 17:11:08

Jaj, szegény románok, nem tudnak időben leszavazni a magyar Ceausescura? :D

Ahogy fenn is írták: Romániának el kéne törölnie a kettős állampolgárságot.
Aki akkora turbómagyar, hogy szavazgat a magyar Csaura, biztosan szívesen élne a "jobbanteljesítő" országában is. Ha meg esetleg mégse, akkor kussoljon, ne szavazgasson.

Pop40 2018.04.01. 17:15:07

@Weißkopf:

Miért ne tennék?
Vityáék is hátrányosan különböztetik meg a (pl Németországba dolgozni kiugrott) magyar magyarokat a román "magyarokkal" szemben.

Ha nekik lehet, simán megtehetné Románia is.

Akkor aztán elválna a szar a májtól, vége lenne a fidesz importált szavazókkal végrehajtott választási csalásának.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.01. 17:15:45

@sZulamith: Komoly érv ! Gratulálok. Erőltesd meg egy kicsit inkább a szürkeállományodat..

Pop40 2018.04.01. 17:16:39

@VáradiJános:

Ja, választ.
Pont úgy, ahogy Ózdcenter is választ neki kormányt, te agyhalott majom.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.01. 17:16:59

@VáradiJános: No igen, a csótány a 12. játékos a csapatban, futballnyelven szólva...:))

Pop40 2018.04.01. 17:19:50

@Evel Knievel:

Csak nehogy olyan szopás legyen ebből is, mint mikor Vásárhely után masszíroztad a vajdád sajgó valagát, ostoba bolsi.

Lehet, hogy elővigyázatosságból nem ártott volna az azerieknek, meg még pár, a tolvaj Geci gazdád által favorizált népségnek is szavazati jogot adni.

Pop40 2018.04.01. 17:21:33

@Bolshevik:

Abdul Muhammad Husszein melyik körzetben szavaz?

Más kérdés, h ha szavazna, valószínűleg a fideszmaffiára szavazna, bűnöző arabokat eddig rajtuk kívül senki nem telepített be, ők viszont dögivel.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.01. 17:25:56

Határontúli szavazat halad az urna felé, ballib gágog - nem lennék most a ballibák helyében...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.01. 17:28:59

@morph on deer:

Na látod, Soros bácsi százezerszeresen szól bele a magyar belügyekbe, mint a kitalált székely bácsid, de bezzeg az nem zavar... leleleplezted magadat...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.01. 17:29:50

@az_igazi_trebitsch:

Tévedsz, eleve nem létezik kettős állampolgárság mint jogi fogalom a magyar jogrendben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.01. 17:31:34

@Tatai Katalin:

Románia érdeke a többes állampolgárság nem tiltása, mert van kb. 5-6 millió határontúli román. Ezeket a román állam nem akarja kidobni csak hogy ezzel a magyar ballibek kedvében járjon.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.01. 17:36:15

@aleksz róz:

Izraeli állampolgárság 2 úton szerezhető meg, ha az ember nem izraeliektől származik:
- 5 év legális tartózkodás után, de ehhez további feltételeket is teljesíteni kell,
- kedvezményes hponosítás: zsidóknak és zsidók nem-zsidó házastársának, ez 1 éves folyamat, de előtte alaposan ellenőrzik, hogy a kérelmező tényleg zsidó nemzetiségű-e.

2018.04.01. 17:38:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Elég jól tudod magad szopni, fideszkomcsi.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.01. 17:38:22

@Pop40:

Simán tudnának szavazi a magyar Csaura, az Gyurcsaunyra, de nem kedvelik őt arrafelé magyarellenes rohamai miatt.

2018.04.01. 17:41:28

Számomra óriási csalódás, hogy az RMDSZ képes volt beállni a fideszes bűnözők sorába. Ezzel el is vágta magát örökre a koalíciós kormányzástól Romániában, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a román parlamentben a magyar kisebbségnek nem lesz érdekképviselete. Köszönjétek meg a cigány vezéreteknek, parasztok.

Pop40 2018.04.01. 17:46:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Magyarellenes rohamai a tolvaj vajdádnak vannak, elvtárs.

Nem véletlen, hogy bolgár birkákon meg Mo-n sosem járt románokon kívül maximum az agyhalott birkamenetes nyuggerei szavaznak rá, senki más. Ezért is kell máshonnan importálnia szavazókat.

2018.04.01. 17:47:10

Amúgy, mint itthon is, Erdélyben is fellelhető pár ezer buta paraszt (székely, román fideszes), aki hajlandó szavazni a fideszbűnözésre. Tényleg, nem értem kik ezek a székelyek, akik félholdas muszlim zászlót lengetnek: ha magyarul beszélnek, akkor mitől székelyek, ha meg székelyek, akkor miért magyarul beszélnek? Cigányul jobban tudnak, mint románul.

2018.04.01. 17:49:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Imádkozz, hogy ne kapjanak el a választás után, mert ha börtönbe kerülsz, több segglyukad lesz, mint előtte ( a szádat is beleértve). Tetves fideszkomcsi.

laszlo ador 2018.04.01. 18:02:06

@VáradiJános: Nincs családom mint ahogyan neked sincs pofád, te görény, BUJ ANYÁD LÁBA KÖZÉ ott bizonságban vagy.Ha eldobod a kanalad,nem fogjuk tudni hova földeljünk el,mert nincs identitásod!

morph on deer 2018.04.01. 18:25:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“leleleplezted magadat...”

Hozzád képest, Birca?
:)))

Indriq 2018.04.01. 18:33:14

@Evel Knievel: csak a te elmédben nem hagyták el, és mint jó fityiszes, teljesen el is szakadtál a valóságtól.

@VáradiJános: bármennyire is szeretnéd, Ózd az országhoz tartozik, és ők és én is beleszólhatunk az országos politikába. Szintén én nem szavazok az ózdi önkormányzatra, mert nincs közöm hozzá. Persze te nem fogod fel, mert egy retkes patkány vagy, aki csak a gazdája gondolatait követheti :)

Indriq 2018.04.01. 18:39:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"Nem mertek ti engem börtönbe zárni..."
nem is kell, te is ott fogsz lógni az Andrássyn :)

2018.04.01. 18:39:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Nem mertek ti engem börtönbe zárni... "

Igazad van, fideszes bazári majmot inkább ketrecben kellene tartani. Ugyan a segged ott sem lenne biztonságban, de hozzá kell tennem, hogy ehhez neked van a legnagyobb közöd, hiszen azt te teszed közszemlére a libsi blogokon meg a kocsisoron, mint bármelyik másik fideszes homokzsák (buzi). Egyszerűen hihetetlen, hogy fideszes meleg fiúk folyamatosan trollkodnak a lippsi közegben, ez pedig arról árulkodik, hogy a fideszesek sem seggbe, sem szájba nem tudnak titeket rendesen rakni, ezért jöttök át a liberális blogokra. Csak hát le kellene mosakodni a fideszes mocsoktól, nem gondolod Orbán-komcsi?

L von Richthoven 2018.04.01. 19:39:19

@az_igazi_trebitsch:
ezt az elképzelésedet még egy kicsit csiszolgatni kellene..
de ha elmondanád, hogy mire gondolsz pontosan, akkor magad is rájössz mekkora marhaságot mondtál...

2018.04.01. 19:48:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de konkrétan mik a feltételei, az volt kérdés.
ha valaki zsidó de nem izraeli és szeretne állampolgárságot

arturdent 2018.04.01. 19:58:49

Szégyen, hogy páran saját fajtáját megtagadná. Gondolom ez valami DK-s blog mert jó érzésű ember nagyon szégyellné magát ettől a gyűlölködéstől, csak azt nem értem akkor miért érzi különbnek magát . Remélem az ilyen gondolkodású emberek sosem kerülnek a hatalom közelébe.

Indriq 2018.04.01. 20:14:43

@arturdent: csakhogy jól értsd, az aki romániában rendelkezik román állampolgársággal, és magyarnak mondja magát, ám mégse költözik az anyaországba, az nem a saját fajtánk, hanem egy haszonleső.

Te mit szólnál hozzá, ha a lakásod előző tulaja megjelenne az ajtódban, hogy ő már lakott egyszer itt, úgyhogy most leköt egy 220as kábelt mert neki áram kell a lakásodból?

VáradiJános 2018.04.01. 21:35:45

@laszlo ador: miért ne lenne pofám, te patkány?

VáradiJános 2018.04.01. 21:36:49

@Indriq: jujj, büdös táborszökevény, nagyon megsértettél

VáradiJános 2018.04.01. 21:38:44

@Indriq: de kár volt annak idején elbújtatnunk a nagyanyádat

2018.04.01. 21:42:33

Mi a köze az RMDSZ-nek a magyarországi választásokhoz? Amennyiben ők továbbítják a szavazatokat Magyarországra, ki és mi garantálja, hogy nem követnek el választási csalást?

Indriq 2018.04.01. 22:18:01

@VáradiJános: hűűűű, te aztán visszavágtál, rezsicucu szintű beszólásaid inkább viccesek mintsem értelmesek :)
Gondolom Emőke nénit rólad mintázták :)

Indriq 2018.04.01. 23:00:35

@VáradiJános: miaz miat? ma nem kúrt seggbe habony bácsi és ideges lettél, hogy már nem kellesz neki? :)

DFK 2018.04.02. 04:53:04

@az_igazi_trebitsch: mennyiben mások a velük járó jogok? Oké, azt értem, hogy az izraeli-magyar kettős állampolgárokat tilos kritizálni, míg az erdélyi magyarokat a baloldalon dicsőség szídni, de ezen kívül mi a különbség?

DFK 2018.04.02. 04:59:45

@Pop40: a Németországban dolgozó is pont szavazhat ugyanúgy, mint az erdélyi. Ha nemcsak a szavazás napján nem a lakóhelyén tartózkodó magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgár, hanem ha németországi lakcímmel rendelkezi (ekkor ui nem lehet magyarországi állandó lakcíme is...). Persze, a magyarországi lakcímüket nem szokták megszüntetni...

DFK 2018.04.02. 05:07:05

@Indriq: rossz példa. Ez mondjuk akkor lenne igaz, ha az avarok akarnának szavazni. Egyébként az erdélyiek nem önként kerültek román fennhatóság alá.
De szeretném, ha csak egy évig olyan világ lenne, amiben a balosoknak annyira jogfosztott életük lenne, mint amit az erdélyieknek kellett elviselni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.02. 06:21:35

@aleksz róz:

A feltétel a zsidó nemzetiség. Ezt igazolni kell papírokkal. Átvizsgálják alaposan, majd kapsz bevándorlási engedélyt, elmész Izraelbe, s onnan 1 évig nem mehetsz el.

Aztán persze mehetsz ahová akarsz, az állampolgárságod marad.

Szóval van egy ilyen csavar benne, hogy ténylegesen be kell vándorolnod.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.02. 06:22:59

@Indriq:

A párhuzam abszurd.

A jó párhuzam az lenne: nem lakhat többé a saját lakásában az az ember, aki elment nyaralni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.02. 06:24:15

@Macropus Rufus:

Tévedsz. pontosabban a linkjeid tévednek.

Az olyan hétköznapi szóhasználat csak, hogy "megkapta a kettős állampolgárságot", a valóságban ez nem létezik.

n3spr3ss0 2018.04.02. 06:56:31

A Magyarországon élő német nemzetiségű polgár mikor fog szavazni Németországban?
Soha.
Más. Erdély a történelem folyamán pár évig volt Magyarország része ( erőszakkal) szinte mindig önálló volt.

VáradiJános 2018.04.02. 08:11:09

@n3spr3ss0: nos, buta patkàny, szerinted ez a terulet resze volt a Nemet Birodalomnak? Aki onkent ment el, attol meg kell vonni, akit elcsatoltak, azzal szolidarisnak kell maradni.

putris72 2018.04.02. 08:37:48

@morph on deer: Mért te majd felveszed a Közel keleti,vagy Afrikai országokból kvóta szerint idepakolt ingyenélők állampolgárságát?Mondjuk lesz választási lehetőséged!Nem tudom,hogy tudod e,ők meg kapják a magyart,és szavazati jogot is kapnának!Na ezért szégyen amit műveltek!

VáradiJános 2018.04.02. 08:52:59

@putris72: a német szavazójog pld megilleti a menekülteket

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.02. 08:53:42

@n3spr3ss0:

A Mo-on élő németek rendszeresen szavaznak a német választásokon.

morph on deer 2018.04.02. 09:30:14

@putris72:
“Mért te majd felveszed a Közel keleti,vagy Afrikai országokból kvóta szerint idepakolt ingyenélők állampolgárságát?”

Te valóban ennyire hülye lennél, vagy a kötelező pártvonal talál ki ilyen baromságokat?

Majd ha mutatsz egyetlen olyan “ingyenélőt” akit “kvóta szerint idepakoltak” mondjuk Afrikából, akkor majd válaszolok!

Ha addig meg véletlenül úgy viselkednék, mintha azoknak is én lennék a miniszterelnöke, akkor figyelmeztess légyszives, mielőtt ottani egyházi ingatlanok tatarozására ajándékoznék számolatlan milliárdokat az ország pénzéből!

Szabadidődben azért a saját logikád varázslatain is eltűnődhetnél, kezdve ott, hogy mennyiben hasonlítható egy, az országban élő akárki helyzete ahhoz, hogy egy másik országban élő és ott dolgozó meg adózó személy szerez befolyást a hazai politikai viszonyokra, - és ezért még “jutalmat” is kap. Gondolom tudod, hogy ebben mi a közös, azért mondtad, nem?

Sok sikert!

arturdent 2018.04.02. 09:34:41

@Indriq: Kedves Indriq. Ezek az emberek nem önszántukból lettek hazátlanok. Elképzelheted, hogy igen kemény 100év volt ez ott. A román állam mindent megtett, hogy asszimilálja őket. Szóval eljött egy történelmi pillanat amikor újbol egy nemzet tagjai összetartozhatnak határon innen és túl, ennek örülni kéne és nem gyűlölködni. Persze ahogy látom az empátia nem a ti oldalatok velejárója, próbálj belegondolni milyen lehetett magyarként egy ellenséges közösségben élni, és most végre van hová tartozni. Egyébként a te logikáddal a Londonban vagy Németországban élő magyarok se szavazhatnának mert ők sem itt élik az életüket?

morph on deer 2018.04.02. 09:38:05

@Dr. Trejo:
“ki és mi garantálja, hogy nem követnek el választási csalást?”

Hát a viktor!
Mert nem elég, hogy mindig igazat mond, még a törvények tiszteletében is élen jár!
Borotvaélen.
Ha meg mégsem, akkor “majd sz ügyvédek elintézik, oszt jónapot!”
Nalátod.

backtohungary 2018.04.02. 09:40:43

Micsoda alja a blogírásnak! Fröcsögő, gyülölködő, lelki és szellemi pokolban élő ember firkálmánya. Két vélemény:
1. A honos magyarság megfogja választani magának Orbánt, fölösleges átkiabálni a szomszédba. Abszolút nem a külhoni magyarokon múlik Orbán sorsa. Agitáld a saját táborodat, hogy szavazzon a ( valójában nem létező) ellenzékre inkább, tovább jutsz azzal.

2. A világ már csak olyan, hogy az elmúlt évszázadban össze-vissza szabdalt Európában ( és nem csak Európában) igen gyakori, hogy más országban élők is szavazhatnak az "Anyaországra". Miért nem acsarkodsz ezen törvények ellen inkább? Ez már csak ilyen és punktum. És nem kell ócsárolni azokat akik esteleg élnek ezekkel a jogukkal. Ez olyan szánalmas.

Akik meg ugyanebben a fröcsögő hangnemben replikáznak és ekhózzák a véleményedet, tartsanak önvizsgálatot. Lehet véleményt mondani, de egy pici stílust vegyenek elő a sublótból. A stílus maga az ember.

morph on deer 2018.04.02. 09:53:59

@arturdent:
“és most végre van hová tartozni.”

Örömkönnyek szöktek a szemembe.
Tehát ez szerinted azzal kell, hogy járjon, hogy most a határon belül élőknek vezeklésként el kell viselniük, hogy belepofázzanak a sorsukba, akiknek “most végre van hová tartozni”?

Mire föl?
Miért nem ugyanilyan törvények vonatkoznak rájuk, mint azokra, akik pechjükre a határon belül születtek?

Miért nem saját képviselőt választanak, miért a másét?
Ezzel az erővel ugyanúgy választhatnának maguk közül képviselőt, tőlem azt akár levélben is, aztán az üljön be - mint független - a magyar parlamentbe, és képviselje ugyanúgy őket, mint bárkit ithhon a saját képviselője!

Ez miért nem lenne jó?
Ja, hogy akkor nem lenne kivételezett helyzet, hanem “csak” ugyanolyan jogaik lennének, mint bárki másnak Magyarországon? Hát szar ügy lenne, valóban....
Inkább marad a felelősség nélküli belepofázás, mert 100 évig milyen qrva rossz volt...ja.
De most győzött az “igazság”, mi?
De jó...

2018.04.02. 10:12:44

@n3spr3ss0: nem ártana felfrissíteni a történelmi ismereteidet

2018.04.02. 10:14:44

@morph on deer: "és képviselje ugyanúgy őket, mint bárkit ithhon a saját képviselője!" - azaz sehogy. ne komolytalankodjunk.

putris72 2018.04.02. 10:47:55

@morph on deer: Szokásos semmitmondó válasz!Elég hülyének kell lenni még mindig,hogy tagadod a kötelező kvótát!Miközben a balos ,és liberális politikusok erről dumálnak,hogy ha kell erőszakkal,de keresztül kell verni a tiltakozó országokon!Miközben a migrációt elutasító országok tábora egyre nő!Téged az zavar,hogy a határvonali kettős állampolgárok is szavazhatnak?Megjegyzés!Ők is a csodálatos nyugat áldásos tevékenysége miatt kerültek a határon túlra!Tudod akik szerint milyen jó a migráció!Van egy hülyeség amit napi szinten felmondtok,és természetesen mindenki tudatlan aki tudja,hogy hülyeséget beszéltek!

VáradiJános 2018.04.02. 11:58:02

@morph on deer: juj de szájba kéne baszni téged és persze a rohadt kurva anyádat is amiért ideellett nekünk

illaim 2018.04.02. 12:18:13

@putris72: Már délben részeg vagy? Mi ez a zagyva duma? Te is tudod fidesstálib, hogy az Orbán által is megszavazott kvóta nem kötelező petelepítést, hanem csak a menekült jogállásának elbírálásáról szól! Miért hazudsz fidessjobbágy?

morph on deer 2018.04.02. 12:30:03

@putris72:
“Elég hülyének kell lenni még mindig,hogy tagadod a kötelező kvótát!”

Ki tagadott mit és hol, faszkalap? Vagy te is pisai eset vagy? Ezt írtam:

“Majd ha mutatsz egyetlen olyan “ingyenélőt” akit “kvóta szerint idepakoltak” mondjuk Afrikából, akkor majd válaszolok!”

Ha nem érted, akkor sajnállak, de én nem foglak tanítgatni míg esetleg derengeni fog valami... Kérj segítséget a párttól, mert rá vagy szorulva! Sok sikert!

morph on deer 2018.04.02. 12:43:49

@aleksz róz:
“ne komolytalankodjunk.”

Úgy érted, hogy olyan vicces dolgokat, mint a parlamentarizmus kár ajánlgatni?
Pedig nekünk ez jutott, ehhez van jogunk, és én nem látom be, hogy miért kell/kéne ettől eltérő, kivételező előjogokat biztosítani a határon túliaknak!

Legyenek saját képviselőik a lélekszám arányában, és szavazzanak azokra, - ez ellen semmilyen kifogásom nincs.
A kerítés túloldaláról való, kötelezettségek nélküli beleugatást viszont kikérem magamnak!

Ha egy cseppnyi gerince is van határon túli honfitársainknak, akkor elutasítják az itteni cirkuszban való részvételt, hogy bábként lökdössék őket, és használják ki a magyarországi magyarok ellen!
Majd meglátjuk.

morph on deer 2018.04.02. 12:57:58

@VáradiJános:
Kapjam ki a protkót is kedves János, vagy cakkosan szereted?
Amúgy a muterról lekéstél, már rég nem él... Még rosszabb, hogy nekrofíliában se gondolkodj, mert saját kérésre hamvasztották, ráadásul szórásos temetés volt, tehát még hamuba se.
Látod, látod, nincs igaz boldogság manapság..:(

Hókirályfi 2018.04.02. 13:40:43

Egy egyszerű kérdés vetődött fel bennem többedik alkalommal a hozzászólásokat olvasván. Van arra valami technikai lehetőség, hogy ezeket a kurvaanyázó taknyokat némítani lehessen és valódi értelmes vitát folytatni bármekyik blogon?
Előre is köszönöm az ötleteket.

putris72 2018.04.02. 14:51:19

@illaim: A személyeskedés nem érv!Kár,hogy nálatok csak ennyire telik!Kicsit szélesíteni kellene a látóköröd!!

putris72 2018.04.02. 15:06:42

@Hókirályfi: Nem!Ők a demokratikus ellenzék!Nekik mindent szabad!

2018.04.02. 16:02:02

@morph on deer: nem. úgy értem, komolytalan a felvetés, hogy a választott képviselő a választóit képviseli. a valóságban senkit nem képvisel a saját képviselője.

CsipkeRózsa 2018.04.02. 19:12:07

@werecke:

Izraelből az előző szavazás alkalmával kb. 12 fő szavazott a magyarországi választáskor.

Hókirályfi 2018.04.02. 21:13:57

@putris72: Nem hiszem, de remélhetőleg április 8 után már azok lesznek.. :)))

taga20 2018.04.02. 22:20:38

@Hókirályfi: bájerzsóti pusziltat fityeszdroid!
süti beállítások módosítása