- Orbán Viktor a nemzeti ünnepen mondott beszédében jelezte: egyértelmű felhatalmazást akar, hogy a leszámoljon mind az ellentáborral, mind a demokráciával;
- A britek olyan bizonyítékokat terjesztettek elő az ideggázas merénylet ügyében, hogy azok láttán még a magyar miniszterelnök sem ellenezte a szankciót;
- Csehország és Szlovákia is a gusztustalan, illiberális magyar-lengyel útra lép, ha a prágai és pozsonyi politika nem tesz sürgően valamit ellene.
Orbán Viktor biankó csekket akar magának a választás utáni időkre. Így értékeli a március 15-i beszédben elhangzott fenyegetést a lap vendégkommentárja. A szerző, Csekő Balázs, szabadúszó bécsi újságíró szerint ezek után a Fideszt nem lehet azzal vádolni, hogy egy szót sem szól a jövőről. Egy pillanatra igenis bele lehetett látni a párt kártyáiba és világos, hogy merre kíván tartani, miután a kormányfő azt ígérte, hogy elégtételt fognak venni. Egyértelművé tette az ellenfelek számára, hogy nagyon is vannak tervei, de a részleteket csak április 8. után teszi közzé. Ám azoknak a demokraták aligha fognak örülni. Abból lehet kiindulni, hogy folytatja az illiberális állam felépítését. Azaz megy tovább a jogállam és a még megmaradt demokratikus intézmények leépítése. Elmélyül és hosszabb időre rendezkedik be az antiliberális rendszer. Ezt közvetve, ám meglepően tisztességes módon Orbán ki is fejtette a beszédben, amikor azt taglalta, hogy szomorú idők jönnek a civil társadalom számára, Soros Györgyöt pedig hazaküldik.
A kormányellenes média ugyancsak bizonytalan jövő elé néz. Főleg a Simicska-féle leleplező sajtó szálka a miniszterelnök szemében. De megnehezülhet a politikai ellenoldal helyzete is. Nem lehet kizárni, hogy újból módosítják a választási törvényt. A cél az, hogy még kevésbé lehessen megbuktatni a Fideszt. A magyar polgároknak, illetve a széttagolt ellenzéki pártoknak ajánlatos halálosan komolyan venniük a fenyegetést. Hiszen Orbán szabad kezet akar a „bosszúhoz”. Ez volna a választási programja. Április 8. sorsdöntő lesz, a szavazópolgárok számára minden bizonnyal ez lesz az utolsó alkalom, hogy demokratikus úton menesszék az Orbán-kabinetet.
A lap szerint a választási kampány hajrájában bombaként robbant a Magyar Nemzet leleplezése, miszerint sok millió eurónyi uniós pénzt sikkasztottak el Magyarországon. (Az osztrák újság azt a címet adta a tudósításnak: „EU-milliárdokat tüntetett el az orbáni Magyarország?”) Az irdatlan summát állítólag arab és ázsiai bankokon keresztül mosták tisztára, hogy utána magyar luxushoteleket és kastélyokat vegyenek belőle. A jelentés emlékeztet arra, hogy a Simicska-birodalomhoz tartozó Magyar Nemzet az utóbbi hónapokban sorra jött ki a hatalom botrányairól szóló anyagokkal. Így Semjén Zsolt svédországi luxusvadászatáról és Szabó Zsolt államtitkár sokmilliós belize-i offshore számlájáról. De a választás előtt még további leleplezések várhatóak.
A vezércikk szerint nagyrészt jelképes, hogy az uniós államok többsége feltételezett orosz kémeket utasít ki, ám fontos az egységes fellépés üzenete. Az oroszokat alighanem az a meggyőződés vezette, amikor elhatározták az ideggáz-merényletet, hogy Nagy-Britannia gyenge. Ráadásul megbízhatatlan az amerikai elnök, aki ugyanakkor rendkívüli rokonszenvet tanúsít Moszkva iránt. Emellett vizsgálat zajlik ellene, hogy nem játszott-e össze a Kremllel. Ám ezek után következett a több mint 20 tagállam válaszlépése, Trump pedig szabad kezet adott az apparátusnak, valószínűleg azért, mert éreztették vele, hogy nincs nagyon más választása. Ám csak 14 állam csatlakozott a szankcióhoz és látványosan kimaradt belőle Ausztria.
A közös reakció azért lényeges, mert az oroszok megpróbálták megtörni a Nyugat egységét, hogy nem sikerült, az May érdeme. A szövetségesek pedig a vártnál segítőkészebbnek bizonyultak, mert a nemzeti érdekeket tartották szem előtt. Az üzenet jelzi, hogy elegük van az orosz próbálkozásokból, pl. a kíbertámadásokból. Egyben rámutat, hogy a vegyi fegyver bevetésével Moszkva fontos határt lépett át. Putyin persze most előreláthatag asszimetrikus válaszhoz folyamodik, de a Nyugatnak is van még aduja. A nagy kérdés az, hogy célba veszi-e az elnök oligarcha barátainak vagyonát, amihez sok tagállamnak nemigen fűlik a foga. Ilyen körülmények között igencsak nehéz lesz fenntartani bármiféle egységet, de amikor nincs igazán jó választás, a kollektív kiutasítás fontos üzenetet küldött.
Moszkva túlfeszítette a húrt, az érintett, jó két tucat nyugati partner ugyanakkor az ellenintézkedéssel jelezte, hogy szolidáris Nagy-Britanniával. Még a magyar és az olasz kormány is meg lehetett győzni a válasz szükségességéről, pedig egyik sem azzal tűnik ki, hogy túlságosan kritikus lenne a Kremllel szemben. Oroszország viszont teljesen elszigetelődött, bár illúzió volna azt hinni, hogy akkor innentől kezdve jó útra tér. Sőt, Putyin propagandája odahaza még ki is használhatja a fejleményt, mondván, hogy lám-lám, gonosz összeesküvés zajlik az orosz nemzet ellen. Ezzel együtt fontos a jelzés, mert a vegyi támadás az egész Nyugatot fenyegeti. Végzetes lett volna, ha a szövetségesek magukra hagyják a briteket az ügyben. Az orosz Külügyminisztérium pont ezt várta, ám elszámította magát. Beérett viszont a mag, amit a Kreml éveket át elvetett, ideértve a nyugati demokráciák aláásását célzó információs háborút. Moszvának ugyanakkor immár senki sem hisz. A bizalmat leginkább úgy szerezhetné vissza, hogy hitelt érdemlően bizonyítja: megsemmisítette a készleteket a szóban forgó ideggázból.
Bírálják Ausztriát az unióban, amiért az a semlegességére hivatkozva egyetlen orosz diplomatát sem utasít ki. A Kurz-kormány, amelynek része a Putyinnal együttműködő, nacionalista Szabadságpárt is, azt közölte: azért tartja távol magát a nagy-britanniai gáztámadásra válaszul elhatározott szankciótól, mert hidakat épít a Kelet és a Nyugat között, így nyitva kívánja tartani a csatornákat Moszkvához. Bildt volt svéd külügyminiszter úgy reagált, hogy a bécsi álláspont nemigen egyeztethető össze az EU-tagsággal, és nagy különbség van aközött, hogy valaki a Nyugathoz tartozik, illetve hogy híd a földrész két fele között. A litván diplomácia volt irányítója, aki jelenleg EP-képviselő és ugyanúgy konzervatív, mint egykori svéd kollégája, illetve az osztrák miniszterelnök, nos, ő rossz viccnek nevezte Ausztria lépését. Egyébiránt az FPÖ két éve munkamegállapodást írt alá a hatalmon lévő Egyesült Oroszország Párttal és már akkor kijelentette, hogy el akarja töröltetni a megtorló intézkedéseket.
Az osztrák kormánykoalíció megmérgezi a társadalmi légkört. Így látja a helyzetet a lap a Kurz-kabinet első 100 napja után. A Néppárt és a Szabadságpárt azért kerülhetett hatalomra, hogy keményebb vonalat vigyen a migráció ügyében, csak éppen nem old meg semmilyen gondot sem, ha valaki az irigységre és a félelemre játszik rá. A szövetség – a harmónia gondos hangsúlyozása ellenére – két táborra esett szét. Szóval nehéz egyértelműen megválaszolni azt a kérdést a türelmi szakasz lejártával, hogy akkor most az ÖVP-FPÖ-tandem beváltotta-e igényét az ország megújítására, avagy igazolta a félelmeket a populizmus ügyében, és Ausztria szépen betagozódott-e a problémás államok sorába, Magyarország és Lengyelország mellé. Természetesen az eltelt idő kevés volt az alapvető változásokhoz, de most már lassan a tettekkel is ki kell rukkolni.
Ám egyelőre azt látni, hogy a hatalom meg akarja gyengíteni a közmédiát és igencsak fura a Belügyminisztérium által elrendelt házkutatás a titkosszolgálatnál, beleértve az ottani vezetők felfüggesztését. Ugyanakkor a Néppárt egyre népszerűbb, mert Kurz olyan reformokat ígér, amelyek nem fájnak. A Szabadságpártnak nem tett jót, hogy ellenzéki erőből kormánypárt lett. Csak az ellenkezésben jó. Vagyis nem lehet egységes kormányzati teljesítményről beszélni, mint ahogy közös irányról sem.
Az EU számára az a feladat, hogy a korrupció visszaszorítására ösztökélje Szlovákiát, ugyanakkor ne engedje meg, hogy a pozsonyi politika ugyanazt az utat válassza, mint Orbán Viktor. Egykor Magyarországon is erős volt a demokrácia, a hozzátartozó szabad sajtóval és civil társadalommal. Ám a miniszterelnök politikai gépezete az utóbbi években módszeresen lebontotta a szabadságjogokat. Ebből a szempontból nem éppen bátorítóak Fico megnyilvánulásai, hiszen a kettős gyilkosság után azt állította, hogy Kiska elnök összejátszik Soros Györggyel. A befektetőre épülő antiszemita összeesküvés elmélet meglehetősen elterjedt a térségben, bár a nagy pártok nem élnek vele. Fico ugyanakkor a színfalak mögül továbbra is kézben tartja a gyeplőt, amiben nagy szerepet játszik az ellenzék gyengesége. Taktikájából arra lehet következtetni, hogy nem reformokkal igyekszik visszaszerezni a bizalmat, hanem ellentámadással. Ha ehhez tud kellő tömegtámogatást szerezni, meg tudja őrizni befolyását. De hogy valójában mi fog történni, az nagyban függ az utcától. A tüntetések hevessége csillapodott ugyan, de a mozgató ereje nem.
Fico bár a migráció ügyében kokettál a populizmussal, a stabilitás pillérének számít a bonyolult térségben. Azon kívül mérsékeltnek tekintik a szlovák politika többi részéhez képest. Az uniónak szüksége van Szlovákiára, hiszen Csehországban minden a feje tetejére állt, Magyarországgal és Lengyelországgal pedig súlyos feszültség alakult ki. De a gazdaságot is javarészt láthatólag érinthetetlen oligarchák ellenőrzik, a politikai hatalmat pedig a háttérből gyakorolják, ami fölöttébb jellemző a régióban. Ha a kormány nem tud mit kezdeni a korrupcióval, akkor hamar újra frontvonalban találhatja magát. Az viszont paradox, hogy a tiltakozók nagy része támogatja a kabinet EU-barát irányvonalát, mert attól tartanak, hogy az ismét a partvonalra csúszik, ahogy az Magyarországgal is történt.
Csehország és Szlovákia a tekintélyelvűséggel kacérkodik, azaz ugyanazon az ösvényen halad, mint Magyarország és Lengyelország. Erre figyelmeztet a konzervatív American Entereprise Institute cseh származású kutatója. Dalibor Rohac Szlovákia szempontjából elvesztegetett időnek tartja Fico kormányzásának 10 évét, amely csak érlelte a lassú dühöt és csalódottságot. Hozzáteszi, hogy ez a két érzés a magyaroknál és a lengyeleknél már utat nyitott a nyíltan autoriter rendszernek. Lehet, hogy most Pozsony és Prága következik. Az szlovák miniszterelnök kinevezése inkább csak azt szolgálja, hogy ne kelljen új választásokat kiírni, miután a Smer népszerűsége nagyot zuhant. De hasonlóan rossz a közérzet Csehországban is, ahol példátlan módon kisebbségi kabinet van hatalmon, minden alkotmányos előírás ellenére is. Babis kormányfő különben volt ügynök és 2 millió euró uniós pénz elsikkasztásáért kívánják felelősségre vonni.
A két ország nagyot fejlődött a rendszerváltás óta és a gazdaságot tekintve zárkózik fel a Nyugathoz. Ám ezzel nem tart lépést a politika: nem sok haladás mutatkozik a korrupció és a kegyencrendszer felszámolásában. Sem a szlovákok, sem a csehek nem tévednek, amikor úgy ítélik meg, hogy az államot foglyul ejtette néhány oligarcha és az igazságszolgáltatás kivételez a hatalom közeli delikvensekkel. Mindehhez járul, hogy rengeteg apró párt van, ugyanakkor igencsak gyakoriak a radikális jelszavak, és ez így, együtt tökéletes táptalaj a politikai szélsőség számára. Érdemes felidézni, hogy Magyarországon és Lengyelországban a közép omlott be, pedig ott szó sem volt olyan óriási botrányokról, mint most a cseheknél és a szlovákoknál az érdekütközésekkel és a maffiakapcsolatokkal. Ha a politika nem változtat gyorsan a dolgokon Prágában és Pozsonyban, akkor Európa szívében újabb gusztustalan, illiberális fordulatnak nézünk elébe.
