B1 blogcsalád



Itt a Bayer-gate: illegális módszerekkel, több milliós gázsival bukta el a Migration Aid leleplezését a publicista

2018. március 21. - Mr Flynn Rider

Bayer Zsolt több millióból, illegális lehallgatással sem volt képes semmi terhelőt összeszedni a Migration Aidról, viszont a civilek leleplezték a mocskos módszereit. A Fidesz már a „Soros-civilek betiltását” követeli.bayer_1.jpg

A mocskosszájú publicista azt hitte, ő James Bond, Bob Woodward és Carl Bernstein egyszerre. A 70-es években Nixon belebukott a Wategrate-botrányba: a titkosszolgálatot használta arra, hogy megpróbálja lehallgatni a Demokratákat. Ám két újságíró, Woodward és Bernstein tudomást szerzetek az ügyről és leleplező cikket írtak az elnökről, aki végül belebukott a botrányba.

Bayer Zsolt megpróbálta ugyanezt a trükköt bedobni, mint Nixon, sőt, úgy gondolta, most ő írja a leleplező cikket is a lehallgatott Migration Aidről, ám lyukra futott: konkrétan semmit sem talált. A semmi és a műbalhé viszont elég volt a Fidesznek arra, hogy a „Soros-szervezetek” betiltását követelje.

Induljunk egy kicsit messzebbről: az Orbán-kormány több, mint egy éve átvette Putyin módszerét a civilek elnyomására. Törvényi-hatósági eszközökkel próbálják a demokrácia felett őrködő, vagy egyszerűen csak a menekülteken segíteni akaró civilek életét megkeseríteni: gyalázatos politikai kampányt folytatnak ellenük a médiában, közben törvényeket hoznak ellenük. (Ugyanakkor az is kiderült: a színfalak mögött jól együttműködnek velük.)

Ennek egyik újabb állomása, hogy

a Fidesz bevetette Bayer „Kurvaanyád” Zsoltot, hogy írjon leleplező, „oknyomozó” cikket a menekülteket segítő Migration Aid nevű civil szervezetről.

Hétfőn meg is jelent az első „leleplező cikk” a kormányzati propaganda zászlóshajójának számító Magyar Időkben, kínosan jellegtelen, semmitmondó állításokkal: tényleg létezik Soros-hálózat (bizoníték nincs), a Migration Aidnek adatbázisa van a menekültekről (kell, hogy ruhát tudjanak nekik gyűjteni - a ruhaméretüket tárolják) és nyaraltatni szeretné őket, illetve biztonságos helyen elhelyezni az országban. (Mindenki bizonyára nagyon meglepődött ezeken az információkon, azonban az Orbán-hívőknek nyilván elég ennyi is, hogy a szívükhöz kapjanak az „óriási leleplezés” láttán.)

Ma a Migration Aid sajtótájékoztatót tartott, amiben viszont-leleplezték Bayer Zsolt illegális módszereit, hogyan próbált meg róluk, civilekről információkat szerezni.

Bayerék létrehoztak egy ál-céget, ratyi honlappal és találkozóra hívták többször is a bécsi Interkontinentallba a Migration Aid képviselőjét.

Ott próbálták arra rávenni, hogy mondjon magáról kompromitáló dolgokat, pl. hogy hogyan működik együtt az ellenzékkel, illetve hogy milyen adatbázist vezet a menekültekről, ami illegális.

A találkozókat azonban gyengén készítették elő, ráadásul a Migration Aidet sem ejtették a fejére. Először külföldi titkosszolgálatokra gyanakodtak a találkozók kapcsán, de a hétfői „leleplező cikk” megjelenése után rakták össze a képet: az egész gyenge – és teljesen törvénytelen, etikátlan – próbálkozás mögött Bayer és gazdái, a Fidesz propagandagépezete áll. Hogy bebiztosítsák magukat, a civilek a találkozókra fényképezőgéppel és diktafonnal érkeztek, úgyhogy a jelek szerint mindkét fél felvette ezeket a beszélgetéseket.  

Siewert András, a Migration Aid vezetője elmondta: február 26-án, a második találkozó után a cég eltűnt, a weblapot megszüntették, azóta sem is jelentkeztek; három héttel később, március 19-én jelent meg Bayer Zsolt első írása. A másnapi cikkben valóban vannak hangfelvételek, ám ezek meglehetősen csonkák, jól hallhatóan nem a teljes beszélgetést rögzítették.

A Migration Aid vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: neki birtokában van a hangfelvétel teljes, csonkítatlan formában mindkét találkozóról, illetve a levelezést is megmutatták.

Mivel kezdetektől fogva gyanús volt nekik a visszakereshetetlen hátterű külföldi cég és arra gyanakodtak, hogy valamilyen külföldi titkosszolgálat kavar, ezért tanácsadóik segítségével végig egy előzetesen kitalált koncepció szerint kommunikáltak, hogy kitalálják, ki volt a megbízó. Siewert azt is kijelentette a sajtótájékoztatón, hogy a magyar hatóságokat szóban tájékoztatták az esetről, ennek azonban írásos nyoma nincs.

Siewert végül feltette az álnaiv kérdést:

Hogy lehetséges, hogy a Magyar Idők és Bayer Zsolt egy olyan beszélgetésekből közöl részleteket, amelyeken valakik illegális, az alkotmányos rendet veszélyeztető cselekedetre akarták rávenni a Migration Aid vezetőjét?

Érdekes kérdés az is, vajon ki finanszírozta ezt az akár több tízmilliós műveletet, illetve vajon a Fidesz-KDNP vezetőségéből tudott-e bárki erről az akcióról?

Siewert elmondása szerint ők továbbra is teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal, hogy kiderítsék, ki áll az ügy hátterében. Tisztában van vele – jelezte a sajtótájékoztatón – hogy a választások előtt néhány héttel kellemetlen lehet egy ilyen üggyel foglalkozni, de bízik benne, hogy mindenre kiterjedő nyomozás indul majd.

“Aki másnak vermet ás, maga esik bele”

– fejezte be a sajtótájékoztatót Siewert András. 

A teljes sajtótájékoztató itt nézhető meg:

 

Arról, hogy a civilekről az ilyen módszerrel való adatgyűjtés illegális és milliókba kerül, senki nem reagált. A hatóságok egyelőre hallgatnak az ügyben. Reagált viszont a Kormányzati Kommunikációs Központ, amely közleményében a Soros-szervezetek betiltásával fenyegette meg a civileket, mint afféle klasszikus putyini diktatúrában.

Mindez két dolgot jelent:

  1. A kormány eddig főleg olyan szólamokat hangoztatott, hogy a Stop Soros törvénycsomaggal vagy a „külföldről támogatott szervezetek” listázásával az a célja, hogy átláthatóbbá tegye a civilek működését, és biztosítsa a törvényességet. A Kormányzati Tájékoztatási Központ friss közleményében azonban már szó szerint az szerepel, hogy „a Soros szervezetek működését be kell tiltani”.
  2. Implicite elismerték, amit amúgy is tud mindenki: hogy az egész Bayer-gate mögött az Orbán-kormány áll. 

Íme, az egész szöveg: 

Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás. Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése. Soros emberei most egyszerre több fronton is lebuktak. Hiába csípnek, rúgnak és harapnak, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket: a Soros szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni, az erről szóló STOP Soros törvénycsomagot a választás után az Országgyűlésben azonnal el kell fogadni.

Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1613764142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H3rold 2018.03.21. 16:41:19

Zsótikát nem az eszéért tűrik meg még mindig a fideszben, ez eddig is köztudott volt.

rallus 2018.03.21. 17:58:29

Siewert András, a Migration Aid vezetője kitől kapja a fizetését?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.21. 18:54:10

Itt az álcivilek hatalmasat buktak, nem a Bayer bukott.

H3rold 2018.03.21. 19:19:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Neked ez jött le? Javaslom nézd meg még egyszer a videót, de ezúttal próbáld is meg felfogni és értelmezni.

morpho 2018.03.21. 19:31:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Itt az álcivilek hatalmasat buktak, nem a Bayer bukott" Ilyenkor az van pubi, hogy vagy nem tudsz olvasni, amit nem hiszek, vagy éppen lehazudod a csillagokat az égről, ami azért kínos, mert mindenki kiszúrja, aki tud olvasni!

rallus 2018.03.21. 22:07:08

Azért Gyuri bácsi a 18 milliárdjából kereshetett volna ügyesebb magyarázkodót is, mint ez a szerencsétlen Siewert ! Mehet valahova kétkezi munkásnak...

sinus67 2018.03.21. 22:29:26

Mi van narancskomcsik? Betiltották nálatok a sorosozást? Vagy a mai napi kvóta már megvolt? Ingyen meg nem dolgoztok?

2018.03.22. 00:55:04

"a civilek a találkozókra fényképezőgéppel és diktafonnal érkeztek, úgyhogy a jelek szerint mindkét fél felvette ezeket a beszélgetéseket" - ez gyönyörű. tehát akkor a migration aid a saját illegális, teljesen törvénytelen, etikátlan módszereit is sikeresen leleplezte.
csodálatos a magyar közélet.

morpho 2018.03.22. 05:44:10

@aleksz róz: Nem a Migration Aid kezdeményezte a találkozókat. Gyanus volt nekik a Bayer brigád.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 06:16:18

@morpho:

Olvastam az anyagot, meg is néztem. Persze te nem a saját elmédnek hiszel, hanem a Pártnak, de ez a te bajod.

morpho 2018.03.22. 08:28:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nekem nincs pártom. Viszont tudok szöveget értrelmezni. És azt is tudom, hogy te most mellébeszélsz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 09:02:12

@morpho:

A szöveg lényege: hebegnek-habognak az iszlamistasimogatók.

morpho 2018.03.22. 09:08:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem ez a szöveg lényege. Itt egy valaki hebeg habog hülyeségeket és az te vagy!
Az "iszlamistasimogatók" vaker meg külön primitív és szánalmas.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 10:01:29

@morpho:

Még a libetális médiák se repültek rá az esetre, vedd észre, mert ők is érzik a hamis hangot. Egyes liberális médiák meg eegyenesen kétségüket fejezték ki, lásd pl.: merce.hu/2018/03/22/nem-tiszta-a-migration-aid-sztorija-de-az-biztos-kulfoldiek-segitsegevel-akartak-lejaratni-magyar-civileket/

morpho 2018.03.22. 10:32:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Aha mert az "igazság" az, hogy az "álcivilek" buktak, nem a Bayer. Én nem "vitatkozom" veled. Tök felesleges.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.22. 11:08:51

@morpho:

Ez kb. olyan ügy, mint Orbán titkos számlája, melyről biztosan tud Gyurcsány, de most éppen nincs kedve konkrétumot mondani róla.

rallus 2018.03.22. 11:32:44

Megint beigazolódott: "Timeo Danaos et dona ferentes."

cleanwater 2018.03.22. 11:48:55

Agyhalottakal vitatkozni plánne, hogy fideszesek, olyan, mint szobanövénynek nyelvet tanitani!

2018.03.22. 12:08:02

@morpho: kettős mérce.
szerinted ha egyik oldaltól illegális, törvénytelen, etikátlan valami, akkor a másik oldaltól nem az? (csak mert az egyiket utálod, a másikat meg szereted?)
vagy hogy van ez? nem mi kezdtük, ők kezdték?

morpho 2018.03.22. 18:35:50

@aleksz róz: Ha neked valami gyanús, akkor mész a vágóhídra feltartott kézzel és letolt gatyával?

kunzoo 2018.03.22. 21:14:53

@morpho:
Vicces, de mindketten elkövették a lehallgatást. Bayer is egy pöcs, meg ez a nyikhaj is.

kunzoo 2018.03.22. 21:20:05

@morpho:
Mondjuk nem mész el. Bayerék is előadtak egy kamu történetet, A saját bevallásuk szerint ők is. Rögzítették egymás hantázásait. Mindkét oldal igyekezett politikai tőkét kovácsolni ebből. Valamennyit sikerült is nekik.

morpho 2018.03.22. 21:50:58

@kunzoo: Ha alaposabban megvizsgálom az egészet, akkor azt dobja a gép, hogy az egész nem igazán érdekel. Valahogy mindennel így vagyok, amiben a Bayer nevü prokarióta feltűnik.

rallus 2018.03.22. 22:08:49

Siewert András, a Migration Aid vezetője kitől kapja a fizetését?

2018.03.23. 09:05:10

A kerítesépítéssel maximálisan egyet tudok érteni. Ott kellett volna megállni. Az, hogy a titkosszolgálatok vagy "újságírók", a kormánymédia ilyen módszereket használ, az több, mint arcpirító.
Nem is értem minek kell így tátott szájjal befutni a faszerdőbe.
Mégis mit reméltek ettől az akciótól? Hogy a civilek odamennek és azt mondják, hogy Soros fizeti őket, hogy Gyurcsány érdekében teleszórják mecsetekkel Magyarországot?
Bayer térjen vissza a kurvaanyázáshoz, ahhoz megvannak a kvalitásai. Konspirálni nem tud, ahhoz ész is kellene.

2018.03.23. 09:09:24

Bayerrel az a baj, hogy teljesen tehetségtelen, mint író, újságíró. Ő egy főállású Orbán-hívő. A Fidesz kezdeteitől ott lohol Vitya nyomában és szedegeti a neki leszórt morzsákat.
süti beállítások módosítása