B1 blogcsalád



Durva sztorikat mesélt Kubatovról a Fradi gyilkosságért elítélt biztonsági embere

2018. március 20. - nickgrabowszki

Kassait megfélemlíteni, Monizt brutálisan összeverni, mozgásképtelenné tenni kellett volna.szokefidesz.jpg

Szabó "Szőke" Ferenc 2009-2015 között volt különböző címeken az FTC alkalmazottja. Mivel börtönviseltként - gyilkosságért ült 10 évet - hivatalosan biztonségi ember nem lehetett, ezért névleg ún. szurkolói koordinátorként számolták el, de gyakorlatilag ő vezette a Fradi biztonsági szolgálatát.

Amúgy ezt maga lenne az első, aki megerősítené, mivel 2015-ben már annyira kínossá vált - Kubatov Fradi-elnök és Fidesz-alelnök akkori nyilatkozatai szerint az ő nevében is kezdett eljárni -, hogy lapátra tették.

Szőke most anyagilag érzi kisemmizve magát, ezért előállt, és kemény dolgokat mondott a Privátkopónak Kubatovról.

1. Az elnök állításával szemben - aki azt mondta, hogy semmi köze a dologhoz -, maga Kubatov volt, aki 2012-ben odarendelte Szabót és 50 emberét, hogy védjék meg a Fidesz-székházat. (A fenti képen védi éppen.) 

2. Szőke éppen Kubatov mellett állt, amikor azt Orbán felhívta, de csak annyit kért, hogy Szőkét vonják vissza a frontvonalból, ne lehessen fényképzeni vagy forgatni. Ti. ne legyen bizonyíték, de ezek szerint

Szőke szerepével Orbán is tökéletesen tisztában volt.

3. Kubatovot Szőke közel 30 éve, az 1990-es évek eleje óta ismeri. „Amikor még autószerelőként dolgozott, gyakran a családomnál ebédelt".

4. Az egyik legdurvább megbízása az volt tőle, hogy 2013 augusztusában, a Fradi-Videoton meccs előtt, meg kellett volna félemlítenie Kassai Viktor nemzetközileg ismert játékvezetőt.

Az utasítás az volt, hogy tegyek úgymond „családlátogatást” Kassainál, és fenyegessem meg, hogy ne fújjon a Fradi ellen.

Ezt állítása szerint nem vállalta, a Fradi ki is kapott, de arra következtet, hogy másvalakik azért meglátogatták Kassait.

5. Még ennél is durvább volt, hogy 2013 decemberében megrendelték tőle, brutálisan verje össze Ricardo Monizt, az éppen menesztett vezetőedzőt, ne jelenhessen meg a Fradi Újpest elleni meccsén, és ne tudja a szurkolókat Kubatov ellen hangolni.

A megbízásban benne volt Moniz magyar barátnőjének összeverése is, 100-100 ezer forint járt volna érte (Kassai csak 50 ezret ért), de a holland edző - szerencséjére - nem volt otthon, amikor 

Szőkéék viperákkal indultak mozgásképtelenné tenni.

A Privátkopó megkérdezte volna a dologról Kubatovot is, de a Ferencvárostól csak a biztonsági igazgató nyilatkozott, aki notórius hazudozónak nevezte Szőke-Szabót.

A gond azonban ezzel az, hogy a hárítással nem magyaráztak meg semmit. Szabó állításit gond nélkül le lehet hinni, ha  emlékszünk például a 2 éve a választási irodánál történtekre,

  • ahol egy a Fidesz érdekében eljáró beadványozót,
  • aki a Fidesz egyik polgármesterének volt a felesége,
  • a Fidesz-pártigazgató elnökölte Fradi biztonsági emberei, azaz kopasz, kigyúrt verőlegényei védelmezték,
  • akit Kubatov titkárának volt osztálytársa kísért és irányított.

Szőke állításait erősíti, hogy előadta a motivációját is: anyagi gondjai vannak, amin egy önéletrajzi könyvvel próbált segíteni, aminek előállításához Kubatovtól kért pénzt,de csak ígéretet kapott.

Az interjú nyilván egy nyomásgyakorlás (presszió, keményebben fogalmazva: zsarolás): adja oda a kívánt összeget.

A Privátkopó folytatását ígéri az anyagnak, amiből az sejthető, hogy Szőkének vannak még a tarsolyában az eddigieknél is erősebb történetek. (Miről szólhatnak azok? Gyilkosságról?) Ha azonban mégsem lenne folytatás, az is árulkodó lesz, mert abból tudható, hogy Kubatov kifizette Szőkét, azaz megvesztegette, hogy hallgasson.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr813754418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.03.20. 11:29:04

Anno az MTV székház és BP lángba borítása is Kubatov műve volt.

2018.03.20. 11:36:45

@szociál: Szevvvvaaa!
Mondjuk úgy, hogy Gyurcsány-Kubatov kooprodukció.. Ha a rendőrség ott is olyan vehemenciával lép fel a garázdák ellen, ahogyan később a civilekkel szemben, valószínű másként alakulnak a dolgok.. valamiért mégsem tették.

"Szőke állításait erősíti, hogy előadta a motivációját is: anyagi gondjai vannak, amin egy önéletrajzi könyvvel próbált segíteni, aminek előállításához Kubatovtól kért pénzt,de csak ígéretet kapott."
Aha... akkor egyszerűbben fogalmazva: "Szőke" bosszút áll, mert a lejmolás nem jött be.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.03.20. 11:38:45

@Womb Raider:
sajnos eljön az idő amikor Viktor TEK-esei nem csak gumilövedékkel fog lődözni, hanem élessel, már pedig ha most veszítenek, nem fogja ennyiben hagyni hogy őt bíróság elé citálják.

2018.03.20. 11:45:09

@szociál: Gondolod te... engem nem nagyon hatnak meg ezek a vészjósló prognózisok.
Őszintén szólva öntökönszúrásnak érzem, mivel egyik nap azon megy a jajgatás, hogy totális dikktatúra van, népelnyomás, a másik nap meg ugyanazok tele szájjal mocskolódnak és vádskodnak, rágalmaznak. 0 következmény nélkül... a szoci világban én két napot töltöttem a rendőrségen azért, mert a május 1. előtt fellobogózott villanyoszlopról levett szovjet zászlót a ravatalozóra tűztem ki..pontosabban én leszedtem, az egyik srác meg kitűzte...

rallus 2018.03.20. 11:51:25

Szőkének Orbán személyesen nyújtotta át saját viperáját, csak azt kérte, hogy visszaadás előtt a vért törölgesse le róla, mert a felesége nem szereti, ha koszos viperával veri félig agyon... (Már én is ballib tényfeltáró lettem?)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.03.20. 11:51:27

@Womb Raider:

ma pedig megvárják hogy egyedül légy otthon és akkor rád rúgják az ajtót, és elviszik a számítógéped, meg követnek, ismerős gondolom :)
Nem léphetsz be Felcsútra mert igazoltat a rendőr, mint ha egy nigga Beverly Hill utcáin barangolna, nagyobb komcsi Viktor mint Sztálin volt.

neko1967 2018.03.20. 12:58:12

@szociál:
A TEK-sek nem hülyék, és békés tüntetőkre nem fognak éles lőszerrel lőni! Parancsra sem! Ezek nem árva janicsárok, az ő rokonaik is ott lehetnek előttük, sőt a saját kollégáik is!

2018.03.20. 13:07:49

@szociál: Mostanában nem szedtem le szovjet zászlót..szóval nem tudom.
Amúgy saját tapasztalataid írod, vagy a villamoson mondta valaki, akinek a rokona így járt?
Legutoljára két indopannon kísét az autómig egy parkolóházban, de aztán megbeszéltük, hogy kb 8 kamera előtt haladtak el és elsunnyogtak.

2018.03.20. 13:08:47

@neko1967: A Majdanon is úgy kellett vendégszereplőket szerződtetni ...

Irbisz 2018.03.21. 08:26:13

@neko1967:
nem a fenét, lőnének azok ha parancsot kapnak, olyan mentalitású erőszakszervezet mint az ávh, tele tesztoszterontúltengéses, nemgondolkodó hűséges janicsárral.
egyébként jól is csinálják viktátorék, még ha nem is lőnének, simán elhiszi az ember róluk, ezért én se mennék ezek ellen a (fél)kommunista gazemberek ellen tüntetni. azaz a megfélemlitéses taktikájuk hatásos, nem is kell túllépniük a nemzetközileg toleralható határokon, az emberek önvédelmi reflexe elegendő, és ami azt illeti jobb védelem.
sajna okosak és sokat tanultak a komcsiktól elvekben és módszerekben.

2018.03.21. 09:09:21

@Irbisz: Ja... tehát, ha te úgy gondolod, az már maga az igazság!!!

Egyelőre úgy állunk, hogy Az ávósok, Horn Gyufával , ők lövöldöztek (is) meg lövöldöztek Fegyenc pribékjei (gumilövedékkel) viszont a fidesz idején egyszer sem volt példa hasonlóra sem.. pedig buktak el választást.. szóval csak hecceljétek a tömeget, de nehogy beleszaladjatok valami jogsértésbe. (A bőrönd legyen azért becsomagolva....)

"még ha nem is lőnének, simán elhiszi az ember róluk, ezért én se mennék ezek ellen a (fél)kommunista gazemberek ellen tüntetni. "
Ez a legjobb... 'én úúúgy félek tőlük' Mondd, ti mindenkitől féltek? Féltetek a pincérfrakkos hobbi polgárőröktől is.. féltek a rendőröktől... lassan már a nyírségi Mari nénitől is féltek, mert a fideszre szavazók naggyon veszélyesek, mindenre képesek..

neko1967 2018.03.21. 10:32:03

@Womb Raider:

Ávósok lövöldöztek? Talán kérdezd meg dagi laci felmenőit! Ők a puskacső zárt végén álltak.

"viszont a fidesz idején egyszer sem volt példa hasonlóra sem"

Miért, baloldali tüntetők felgyújtottak autókat, betörtek ablakokat?

Neked ez sem jött össze, akárhogy is erőlködsz!

vanRob 2018.03.21. 10:33:08

@Womb Raider: Orbán Viktor elhíresültz mondata, amikor is törvényellenesen bontották az Országház köré épített kordont: Nekünk nem kell félnünk a számonkéréstől. Kicsoda orbán, hogy úgy gondolja bármit és bárkivel megtehet? Diktátor talán?
Elveszítette a 2006-os választást, aztán volt is 4 évig egymásba érő vasutas sztrájk, meg spontán randalírozó tömeg. Azóta miért nincs? Nincs aki uszítson? Ne legyenek illúzióid, orbán ugyanúgy az utcára küldeti az agyatlanokat, ha veszélyben érzi a hatalmát. Neki a hatalom és annak megtartása a fontos. Ezért bármire képes. Majd ha nagy leszel, megérted.

2018.03.21. 10:45:47

Orbán úgy értette, a választások után lecseréli ezt a gagyi bandát valami menőbbre, ahogy Simicskával tette. Orbán tisztában volt Tokaj idejében is, mit művel (jogászként ismeri a BTK-t), ma már olyan természetes, ami akkor még nem volt az, amilyen természetes, hogy ezekkel a szegény és bunkó srácokkal is tisztában van.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 10:46:02

@rallus: Hát igen, az utóbbi részt elég sokan beszélik. Jó, hogy megerősíted. De tudjuk, hogy a fidesz "vak komondor" párti. Nem baj, ha az asszony néha átesik a vak komondoron.

Indriq 2018.03.21. 10:48:44

ne legyen kétség, ha a fityisz elveszti a választásokat, akkor újra lesznek zavargások, pont az ilyenek lecsitítása miatt tolt bele ennyi pénzt a fociba.

2018.03.21. 10:50:27

@vanRob: " Nekünk nem kell félnünk a számonkéréstől. Kicsoda orbán, hogy úgy gondolja bármit és bárkivel megtehet? Diktátor talán? "
Jajj... mint országgyűlési képviselő, utalt a mentelmi jogára... Amúgy a logikátlanság csúcsa, hogy neked orbán akkor is diktátor ezek szerint, amikor nincs is hatalmon. Szerintem gondold át egy kicsit...

"Ne legyenek illúzióid, orbán ugyanúgy az utcára küldeti az agyatlanokat, ha veszélyben érzi a hatalmát."
Értem... de akkor éppen nem volt hatalmon .. szóval azért itt is van némi logikai defekt..
Az meg vicces, hogy amikor orbán ellen tüntet valaki, az jó tüntetés, sztrájk... fordított esetben csakis a hatalom sunyi manővere a háttérből..
Hallottál a kettős mércéről? Nos, te boldog tulajdonosa vagy egynek!

"Ezért bármire képes. Majd ha nagy leszel, megérted."

Bizony, majd meglátjuk. Vagy most az lesz, hogy bevezetjük az amerikai előre ítélkezést és azt is lebombázzuk, liberális demokratikusan, akiről azt gondoljuk, hogy rosszat gondol rólunk??? Tudod, már az is hiba, amikor az ítélet megelőzi a vallomást, de amikor már magát a tettet is... nos az olyan komcsi-szoci időkre emlékeztető..

2018.03.21. 10:51:12

@Indriq: Jujj..te igencsak butuska vagy... b+.. ilyen összefüggés...

Indriq 2018.03.21. 10:54:57

@Womb Raider: de legalább a saját gondolataim írhatom le, nem kell a habonyművektől várni a gondolataim :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 10:56:03

@Womb Raider: Melyik civilekre gondolsz? Akik elkötötték a T-34-es tankot és azzal indultak meg a rendőrök felé. Lehetett ott hangulat. Viszont az a helyzet, hogy a fidesz előtte többször kapott a hatóságtól figyelmeztetést, hogy nem oda kéne szerveznie a megemlékezést. Ennek ellenére a fidesz kockáta tette a híveinek a testi épségét, nem változtatott a helyszínen. Aztán persze a hívek a sokadik rendőri felszólításra sem mentek haza (az atrocítások jóval a megemlékezés... bocs, Orbán kampánybeszéd / hergelés után történtek). Gondolom a fidesz bízott benne, hogy elfolyik némi vér. Sajnos ez be is következett, és lám, azóta is megy a "szemkilövetőzés", a fidesz abból az egy darab kilőtt szemből is remek politikai tőkét kovácsolt. Ha van a szemkilövésnek politikai felelőse, akkor az Orbán.
De nyugodtan védjed csak őket... Batyu... bocsánat Rallus kollégával együtt. Szeretem, amikor ti vagytok beosztva.

2018.03.21. 10:58:08

@neko1967: Értem... akkor tehát teljesen helyénvaló, hogy egy jogtalan cselekedetet a rendőrség törvénytelen eszközökkel torol meg (minekelőtte a kormányfő bevalotta, hogy a lejtőre lökte az országot...)
Jó, kérdezzük meg Kövér Lászlót (nyugodtan kiírhatod a nevét..) meg Pető Iván és Bauer Tamást is... tudom, már nincsenek az első vonalban, de akkoriban azzal söpörték le a vádakat, hogy a gyerek nem felel a szülei/felmenői tetteiért... :) csak, ha legalább 75 éve követte el a bűnöket..

2018.03.21. 11:01:24

@Mr Elios: 1 szem nem szem... annyit bármelyik liberálisan demokratikus rendőr kilőhet... bagatell

Gondolom a fidesz csempészte a viperákat is a rendőrök kezébe és a fidesz (mit a fidesz... Orbán, személyesen) tüntette el az azonosítókat és orbán importált rendőröket külföldről...
Újra: a rendőrség nem alkalmazhat törvénytelen módszereket/eszközöket, bármi is történjék...

neko1967 2018.03.21. 11:04:46

@Womb Raider:

"meg Pető Iván és Bauer Tamást is"
Egyikük sem avat "kommunizmus bűneire" emlékező táblákat, dagi lacival ellentétben!

Egyébként a hozzád hasonló fidess-bolsevikok szoktak azt okádni, amikor Porkorni Zoltánt gondolkodó fideszes példájaként felhozom, hogy "az apja besúgó volt"!

vanRob 2018.03.21. 11:07:01

@Womb Raider: Nézz körül, egyedül vagy. De nem csak itt, a többi blognál, cikknél is egyre fogytok ti bérkommentelők. Egy, másfél éve még egymás farkába harapva védtétek a kommunista, hazug-csaló főnökeiteket, ma már csak elvétve találni olyanokat, mint te.
Hazudoztok éjjel, nappal. Egymásba érnek a botrányaitok, és bármit is próbál a habony művek előrángatni, vagy kitalálni, még csak a közelében sincs rogán betelepedési kötvény bizniszének (újra legálisság tették az offshore cégeket, csakhogy tónika milliárdokat tudjon letenni), orbán vejének látványos saját lábra állása (ELIOS-lopások), kósa lala 1300 milliárd forintos "öröksége". Az álkeresztény semjén zsolt vadászata?
Ezeken kéne gondolkodni, nem másra mutogatni. Nálam az a szánalmas kategória, ha valakik a saját lopásukat azzal próbálják legitimmé tenni, hogy hát mások is loptak. Tudjuk, hogy loptak, de nektek is kell? Ha már folyton azzal jöttök, hogy különbek vagytok, akkor ebben miért nem...?

2018.03.21. 11:13:42

@vanRob: "kósa lala 1300 milliárd forintos "öröksége""

Istenkém... olvass , aztán rá is jössz rögtön, hogy az a pénz soha nem létezett...

" Nézz körül, egyedül vagy. De nem csak itt, a többi blognál, cikknél is egyre fogytok ti bérkommentelők. Egy, másfél éve még egymás farkába harapva védtétek a kommunista, hazug-csaló főnökeiteket, ma már csak elvétve találni olyanokat, mint te."

Nos, azt kívánom, hogy annyi pénzből kelljen élned, amennyit én valaha is kaptam a fidesztől. Kis butus. Amúgy igazad van.. a verebek milliószám lakmároznak a lószarból.. csak tudhatnak valamit, eredj, kóstold meg te is.

vanRob 2018.03.21. 11:14:44

@Womb Raider: Szerinted a mentelmi jogára utalt? Amit ha törvényellenes cselekedetet hajt végre, akkor vissza lehet és kell is vonni? Ne erőlködj. Annyira szar, hogy a nyilvánvalót is megpróbáljátok elhazudni. Aztán a sok hazugság között már azt sem tudjátok, hogy kik is vagytok.

Éppen azért uszított, mert nem tudott hatalmon maradni.

A tüntetés egy vélemény kifejezési forma. Pl az internetadó elleni. De az ominózus őszi vandalizmus vajon milyen értékek vagy társadalmi jogok melletti megmozdulás volt?

Előre ítélkezés? Na, ennek olvass utána. Kik is csináltak ilyet? Czeglédy Csaba és 17 társa ügyében még vádirat sem született, a Fidesz már országgyűlési határozati javaslatban állapítaná meg a bűnösséget. Na, ez aztán vastagon rákosista.

2018.03.21. 11:16:52

@vanRob: " Nézz körül, egyedül vagy. De nem csak itt, a többi blognál, cikknél is egyre fogytok ti bérkommentelők. Egy, másfél éve még egymás farkába harapva védtétek a kommunista, hazug-csaló főnökeiteket, ma már csak elvétve találni olyanokat, mint te."

Értem... a fidesz lop (én ugyan nem, te csak rágalmazol..de ha másként gondolod, jelents fel, találkozzunk a bíróságon) Szóval a fidesz lop...zavarjuk el! Rendben... A szocik loptak, alakítsanak ők kormányt! Khmmm... izé... vagy hogyan gondolod?

vanRob 2018.03.21. 11:19:23

@Womb Raider: Olvass már utána. Akkor miért is van róla közjegyzői okirat? Miért is magyarázkodik? Miért is mosdatják? Hazugságból másik hazugságba menekül. És látványosan nem áll mögötte a habony-művek. De védd csak. Magadat minősíted, ha ilyen mögé is beállsz.

vanRob 2018.03.21. 11:21:13

@Womb Raider: Hát, pontosan így. A fidesz lopott. Nem is keveset. A szocik is loptak, csak ők nem voltak ilyen arrogáns faszok. Még lopni is ügyesebben loptak. Jó, mondjuk kevesebb stadiont építettek, ebben vitya a király. Meg a 27%-os ÁFÁban.

vanRob 2018.03.21. 11:22:04

@Womb Raider: Bérkommentelőként nem kapsz pénzt a munkádért? Szegénykém, akkor téged átvertek...

neko1967 2018.03.21. 11:26:32

@Womb Raider:
"kósa lala 1300 milliárd forintos "öröksége""

Istenkém... olvass , aztán rá is jössz rögtön, hogy az a pénz soha nem létezett... "

Ha soha nem létezett, akkor kósa lalinál nagyobb hülyét még nem hordott a hátán a föld, ha ezt benyalta! És ez az ember miniszter!

A sukoró ügyben hűtlen kezelés "kísérlete" miatt ítéltek letöltendő börtönre embereket.

Kósa lali az eddig ismertek szerint pl elkövette a pénzmosás és befolyással üzérkedés kísérletét. És van ellene bármilyen eljárás?

horvathviteztamas 2018.03.21. 11:34:33

A Szőke már többször is eladta a barátait aprópénzért, beteges hazudozó...

2018.03.21. 11:44:32

@vanRob: Tehát terelsz... ha valki sunyin lop, és nem pisál a trambulinról a medencébe, az szeretjük!
Nos, ennyit rólad és az erkölcseidről...

"Szegénykém, akkor téged átvertek..."
Nincs okod aggódni.. lennél te olyan 'átvert' mint én...

"Akkor miért is van róla közjegyzői okirat? Miért is magyarázkodik?"

Miről van közjegyzői okirat? Hmm?? Ha nem tudod értelmezni, akkor segítsek?
Ilyenkor bukik ki, hogy semmit nem értesz az egészből, de mivel a falka csahol, te nem maradhatsz ki.
Közjegyzői okirat arról van, hogy megbízzák egy feladattal, ám itt halt hamvaiba az egész ügy, ugyanis soha egy fillér abból a pénzből nem jelent meg valójában senki bankszámláján... Persze, Lali nem egy észlény, de azért el ne hidd, hogy te jobb vagy. Amúgy ő szépen végigvitte az ügyet, miért is ne tette volna? Te mikor utasítottál utoljára 800 milliós sikerdíjat? Viszont szépen bevédte magát ... csak nem jött létre a tranzakció.. Vagy te másként tudod? Akkor lécci mesélj!
@horvathviteztamas: "A Szőke már többször is eladta a barátait aprópénzért, beteges hazudozó..."
Mit számít? Az ellenségünk ellensége a barátunk!

haXXor 2018.03.21. 11:45:24

Ezekbe mindenki azt lát bele, amit bele akar látni. Ha utálod Orbánt/Fideszt/Kubatovot akkor Szőke szava lesz a hiteles. Valljuk be, egy lecsórósodó börtönviselt emberről beszélünk akinek nem sok mozgástere van az életben. Ilyen érzelmi állapotban én is drasztikus utat választanék, viszont azért hiteltelen a felbujtás 'vádja' mert ez kb olyan szinten mozog, mint hogy Orbán az ördög, Putyin a zsarnok vagy épp Soros a migránstelepítő. Választás előtt, egybites ellenzéki kampány megerősítésére tökéletes, bár aki egy picit benne mozog a focis világban, az azért a helyén kezeli az Urat.

haXXor 2018.03.21. 11:47:58

@vanRob: Normális ember magasról leszarja, hogy a regnáló hatalom mit tesz. Ha a te életed viszont ettől függ: hááát, van egy rossz hírem pajti. Szóval lazulj, dolgozz, tanulj, kockáztass és viheted te is annyira, hogy leszard, ki vezeti az országot.

neko1967 2018.03.21. 11:51:42

hvg.hu/itthon/20180321_Selmeczi_szerette_volna_ha_titokban_marad_milyen_kocsival_erkezett_a_jaszsagi_forumra

Vajon miért nem szerette volna, hogy lefotózzák, hogy milyen kocsival érkezik?

A helyes megfejtők között "Orbán Viktor összegyűjtött igazmondásai" című guinness rekorder mikrokönyvet fogok kisorsolni!

vanRob 2018.03.21. 12:01:04

@haXXor: Én leszarnám, csak a gyerekeim jövőjét teszi tönkre. Én köszönöm jól vagyok, csak ugye van olyan, hogy a következő generációért is felelősséggel tartozás. Ebben elég szarul teljesítenek.

vanRob 2018.03.21. 12:02:51

@horvathviteztamas: Gondolom kubatov elvtárs is tisztában van azzal, hogy ez az ember beteges hazudozó. Aztán mégis neki dolgozik. Hogy is van ez...?

vanRob 2018.03.21. 12:06:23

@Womb Raider: :) a pártiroda által kiadott sorvezető szerinti második fázisban vagy. Beszélni nem lehet veletek értelmesen, mert azt sem veszitek észre, ami a szemetek előtt zajlik. Süketek és vakok vagytok. De pont az ilyenekre van szüksége a pártnak, hogy hatalmát megtartsa.

vanRob 2018.03.21. 12:09:38

@Womb Raider: "de mivel a falka csahol, te nem maradhatsz ki. " Egyetértek. A vezérkutya ugat, a többi pedig, hogy ne tűnjön gyávának vagy butának, vele ugat.
A kiadott utasítás szerint a héten most ezért kell ugatnotok, az előző héten másért, a következő héten megint másért? Elhiszem ha össze vagy zavarodva és már azt sem tudod, hogy melyik fidesz mutyiról kellene ugatással elterelni a figyelmet.

colonel Tigh 2018.03.21. 12:17:44

@horvathviteztamas: viszont a hazug ember is mondhat igazat. Pl Moniz megverésére kapott utasítást nem lehet bebizonyítani, de hogy Kubatov rendelte a Fidesz székházhoz őket az a napnál is világosabb. Most komolyan, életszerű, ill hihető, hogy ezek az alakok annyira a szívén viselik a pártjuk sorsát, hogy önként, azonnal sietnek a székházhoz megvédeni? Szerinted ez életszerű? Vagy pont a megfelelő időpontban jelennek meg a Nemzeti Választási Irodánál, ill. érzik úgy, hogy el kell kísérniük oda egy idős hölgyet? Hogy kit, mikor, hogy fenyegettek, azt nem lehet tudni, vagy bizonyítani, de hogy Kubatov mozgatja a kopaszokat, az tény, ennyi. Hát ezek a sittes gazemberek maguk szolgáltattak bizonyítékot erre. Már azóta eltűntették, de a Facebook profiljukon maguk dicsekedtek el vele, ráadásul többük még ült, hogy amikor szabadulnak milyen "profi" munkával várja őket "a Gabi".
Az igazán ijesztő azonban az, hogy ez a Kubatov féle sittes banda ócska kifutófiú azokhoz a bűnözőkhöz, akikkel Orbán kapcsolatban van. Rogánt maffiózók kísérik nemzeti konzultációs fórumra? Egészen pontosan a Gyurma nevű figura emberei (akik fegyver-, drogkereskedéstől kezdve védelmi pénz szedéssen át, az emberrablásig, zsarolásig mindennel foglalkoznak). Ezeket alkalmazzák pl olyankor, amikor egy fideszes potentát kinéz magának egy üzletet, és tönkre kell tenni a konkurenciát, vagy fel akar vásárolni egy céget ami nem eladó, és meg kell győzni a tulajt. De ott vannak az olaj és gázbizniszben, szó szerint mindenhol. Olyan szinten fonódott össze a kormány és a maffia, hogy már nem lehet tudni hol kezdődik az államigazgatás, és hol az alvilág.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 12:32:49

@Womb Raider: Ez a része urban legend. Hősies magyar rendőrök nevelték a hőzöngő, utasításra nem hallgató narancsos csőcseléket. Az egy szemért is kár, de tudod, ha valaki kva-nak áll, akkor ne csodálkozzon ha megb... Én pl hallgatok a rendőri felszólításra, aztán meg is van mindkét szemem. Azért Orbán a felelős a szemkilövésért, mert ismerve a veszélyeket is hergelte a híveit, kvázi harcba küldte őket. Ott meg lett sérülés, amiből a fidesz meg elegánsan politikai tőkét is kovácsolt, mert más nyomora mire is lenne való, a nem erre. Te meg véded őket b+...

Eastbay1 2018.03.21. 12:50:06

@haXXor: Ott a pont! Azért tart itt az ország, mert a nagy többség arra vár, hogy majd a Gyurcsány vagy az Orbán megoldja hogy mindenkinek jobb élete legyen. Ja, megoldják a maguk problémáit, te meg kapsz 10000Ft Erzsébet utalványt, oszt legyél boldog.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.21. 13:17:53

manapság a Soros bérencek minden bizodalmukat magukat milliárdosnak kiadó szélhámosokba, és agyatlan segghülye hazudozó verőlegényekbe helyezik.

Bármit mondanak a közismert szélhámosok, azt csont és bizonyíték nélkül benyalják tövig.

A befejezése a sztroinak sokat elárul.
Alig várják hogy a zsaroló szélhámos írjon még Andersen meséket, de ha nem teszi, akkor megírja majd a b1, hisz a hallgatással igazolja a nem létező sztori hitelességét.

Maaaargit ! Nooormááális ?

Bogyó 2 2018.03.21. 13:18:46

@haXXor: "Szóval lazulj, dolgozz, tanulj, kockáztass és viheted te is annyira, hogy leszard, ki vezeti az országot. "

Egy normális országban, persze. De ahol nyíltan szegik meg az állami vezetők az írott és íratlan szabályokat, lásd közszolgálatiság, pártatlanság elvének érvényesülése a közszférában. Ahol vállalkozóként bármikor bejelentkezhet a cégedért féláron Lázár vagy Mészáros Lőrinc belengetve egyébként a Nav-ellenőrzést, nos, ott nem lehet annyira vinni, hogy leszard, ki vezeti az országot.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.21. 13:20:34

@Mr Elios:

Hazudsz. Gyurcsány parancsára beazonosíthatatlan karhatalmisták ütöttek minden ellene tüntetőt válogatás nélkül.
Felszólítás nélkül.
Parlamenti képviselőt "Mocskos Fideszes" felkiáltások közepette rugdostak ájulásig rendőreink, akin ballib hazaárulók másnak a parlament épületében gúnyolódtak.

Mocskos tetves ballib bandának ezt soha nem felejtjük !

Bogyó 2 2018.03.21. 13:20:42

@Rettegek mert ballib vagyok: Ti meg orbánba helyezitek minden bizodalmatokat, a haza megmentőjébe, a kerítésépítő végvári vitézbe, aki nélkül Armageddon lenne. Én nem is értem, hogy lehet, hogy Szlovénia létezik?

VáradiJános 2018.03.21. 13:49:37

@szociál: “sajnos eljön az idő amikor Viktor TEK-esei nem csak gumilövedékkel fog lődözni, hanem élessel, már pedig ha most veszítenek, nem fogja ennyiben hagyni hogy őt bíróság elé citálják.”

De egyelőre csak a csótányod lövetett, a kurvanyádat

VáradiJános 2018.03.21. 13:52:07

Simicska után itt az új reménysugaratok, balfácán patkányok?

chrisred 2018.03.21. 13:56:14

@Womb Raider: A szocik jelenleg azon szoronganak, hogy a Fidesz segítségével sikerül-e összehozniuk a Parlamentbe kerüléshez szükséges 5+5%-ot a Párbeszéddel együtt.

Laciii 2018.03.21. 14:00:21

@Mr Elios:
Rinyáltok itt, hogy kellenek a fékek meg ellensúlyok, de ha gyurcsány gazdátokat szolgálják akkor nem kell semmi fék meg ellensúly, támadhat a NEM rendőr (nuku azonosító) illegálisan felfegyverkezve (vipera).

2018.03.21. 14:19:50

@haXXor: Egy másik blogon pont ilyesmit írtam... erre kikérték maguknak, semmi ilyen motiváció nincs a háttérben, ők enélkül is sikeresek :(

2018.03.21. 14:22:40

@chrisred: Én már nem találgatok... pár hét, aztán úgyis 4 évig újra hellgathatom a magyarázkodást..
Ha abból indulok ki, ahogyan anno a Szdsz nyilatkozott a szocikkal való összebútorozásról, úgy valószínű egy Fidesz-Jobbik koalíció (a B-plan keretében.. ) Rosszabb lesz, ha az a-terv jön be és újra 2/3-a lesz a fidesznek..

rallus 2018.03.21. 14:24:00

@Mr Elios: Az viszont bosszantó, hogy 2010 óta nem lehet az utcán magára hagyott, üzemanyaggal és akkumulátorral felszerelt T-34-est találni a véletlenül arra sétáló kiképzett embernek! Az azonosítók sem esnek le egyszerre, de még "rendőrbot"-nak becézett viperát sem az orbáni diktatúra rendőreinél. Műveleti terület és sün sincs már...

2018.03.21. 14:25:47

@Bogyó 2: Haha... ismerősöm cégét tavaly decemberben vette meg egy régi jó komcsi dinasztia "befektető cége"... végülis nem ingyen, ám a piaci érték alatt, de amikor már 8 milliárdot kapsz nem zavar annyira, hogy 12-t is megért... és nekik semmi közük a fideszhez...

2018.03.21. 14:27:44

@rallus: Kár lenne pörlekedni, áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit. Azért jöttünk össze, hogy tanúi legyünk két ifjú szerelmes szív házasságban való egyesülésének.

2018.03.21. 14:30:56

@vanRob: Annyi, de annyi butaságot hordtál össze, hogy magadra hagylak velük...

Netuddki. 2018.03.21. 14:47:26

@VáradiJános: Balfasz narancskomcsi! Nem kellett volna lopni, és bűnözők társaságában mutatkozni, nekik megbízásokat adni! Ez ennyire egyszerű, sokkal egyszerűbb mint amilyenek ti vagytok ingyenélő, mocskolódó, megosztó, tolvaj férgek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 14:57:30

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem így volt. Eleve nem volt tüntető, aki a rendőrattak idején még ott volt. Addigra a megemlékezés már véget ért. Szóval nem hazudok. Orbán megverette a saját feltüzelt híveit. Megérte neki.

chrisred 2018.03.21. 15:22:17

@Mr Elios: Nem tüntetés volt, hanem ünnepi megemlékezés. Nem Orbán terelte a randalírozó csőcseléket a megemlékezés résztvevői közé. Nem Orbán állított ki a közelben egy T34-est, üzemanyaggal, őrizetlenül.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 16:42:27

@rallus: Engem zavar, hogy gúnyolódsz ezen a szomorú történeten.

@chrisred: Az üzemanyagot egy fideszes vitte a tankhoz. Eleve készültek rá, hogy a rendőrökre támadnak vele. És ismétlem, nem volt akkor már megemlékezés. Olyan fideszesek voltak ott, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a helyszínt a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem. Viszont a rendőrséget nem sokkal korábban molotov koktéllal és utcakövekkel dobálták, ami simán lehet gyilkossági kísérlet is. Te nyilván virágot adtál volna a hőzöngőknek, ha rendőr lettél volna, ugye?

VáradiJános 2018.03.21. 17:04:14

@Netuddki.: már az anyád baszása sem nyugtat meg? Visszakívánkozol a lányodba? Ne tedd!

VáradiJános 2018.03.21. 17:06:12

@Mr Elios: nem, patkány, agyon kellett volna vágni a székházat ostromlókat, de ki kéne végezni a békés emberekre támadó rendőröket és gyurcsótányt is. Téged pedig lehugyozni

rallus 2018.03.21. 17:11:53

: @Mr Elios: Az nekem is feltűnt, hogy a Fideszesek 200 literes gázolajos hordókkal a hónuk alatt sétálgattak, hátha találnak az utcán egy T-34-est. Az aksi helyett meg sorba kötötték a telefonjaikat... (Nem te vagy a Gergényi? Annak voltak ilyen frappáns válaszai... Rendőrbot...)

rallus 2018.03.21. 17:12:59

@Netuddki.: A Laborc-Portik találkozóra gondolsz?

nu pagagyí 2018.03.21. 17:40:33

Kubatovról már a listái óta lehet tudni, hogy a Fidesz nyíltan fel nem vállalt műveleteinek egyik irányítója. Az erőszakos provokációk és személyre szabott zsarolások és megfélemlítések tartozhatnak hozzá. Ő azonban csak egy kis hal lehet a Fidesz teljes titkosszolgálati hálózatában, mert nem elég intelligens a finomabb munkákhoz, mint más pártok vezetésébe való beszivárgás, a Fidesz összelopott vagyonának tisztára mosása, szívességek nyilvántartása és behajtása, zsarolásra alkalmas dokumentumok gyűjtése és gyártása, besúgói hálózat fenntartása, trollhadsereg összehangolása, stb.

nu pagagyí 2018.03.21. 17:48:15

@VáradiJános: Remélem, veled, a saját instrukcióid szerint fognak majd elbánni. Csak arra kérlek, el ne pityeredj, mert az illúzióromboló lenne egy adrenalinnal telebaszott faszfejtől.

nu pagagyí 2018.03.21. 17:50:35

@haXXor: Igazad van! Külföldön tényleg sokra viheti az ember, ha hajlandó tanulni és kellőképpen szorgalmas.

nu pagagyí 2018.03.21. 17:53:17

@horvathviteztamas: Igazán kár, hogy ilyen "beteges hazudozókat" alkalmaz Kubatov elvtárs. De hát olyan munkákra, amilyet ő szokott végeztetni, úgy tűnik, csak ilyenek vállalkoznak.

rallus 2018.03.21. 18:15:24

@nu pagagyí: Nyilván van annyi időd, hogy a guglin elolvasod a Laborc-Portik találkozóról készült jegyzőkönyvet, mint a politika és az alvilág kooperációjának bizonyítékát.
Talán még emlékszel Katona Bélára, az MSZP szépreményű fiataljára, aki azonnal a lecsóba került, amikor államtitkárként kijelentette, hogy a politika és az alvilág kapcsolatfelvétele megtörtént... és nem Orbán rúgta ki...

Laciii 2018.03.21. 19:02:06

@Mr Elios: A vipera mióta rendőri felszerelés? Arról van videó is. Utána viszont az MSZP jó komcsi módjára mindent eltussolt. "A térfigyelő kamerák felvételei közül pedig rendre hiányoztak azok, amelyek rendőri jogsértésekre deríthettek volna fényt. "
Fékek és egyensúlyok, JOGREND, meg hasonlók akkor miért lehettek felfüggesztve?

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 19:14:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szintet emelt, és apa-lánya, anya-fia szexről álmodozik. Úgy látszik, hogy megint átlépett a tagadás időszakába (tagadja, hogy meleg), és ezekkel az erőltetett, szexuálizálásra felszólító mondatokkal szeretné beboznyítani, hogy hetero... De az elmúlt egy órában már kétszer kiverte a Szőke fotójára :D :D :D Érdkelődéssel várom a további fejleményeket.

asdfrew 2018.03.21. 19:15:08

mocskos zöldek! Szar kinizsi!

nu pagagyí 2018.03.21. 19:26:04

@rallus: Nincs ebben semmi. Ha egy maffiózó jelzi, hogy információi vannak politikusokról, állami tisztviselőkről, akkor nyilván meghallgatja a titkosszolgálat, mit is tud. Laborczot, aki egyébként nem politikus, hanem szakmai vezető volt (főigazgató), nyilván azért hurcolták meg, mert tényleg lehettek infók, bár a közzétett beszélgetésből nem igazán derült ki semmi.

Viszont, ha már itt tartunk, te is utánanézhetsz a Pintér, Orbán és Klodó találkozójának, vagy Pintér harcának Tasnádival, ami valójában a józsefvárosi kínai piac felügyeletéért folyt.

hopp11 2018.03.21. 19:36:24

Ja, csak az a gond, hogy az állításaiból semmi sem ellelőrizhetò.
Orbán róla telefonált Kubatovnak? Kár, hogy senki sem hallotta.
Kassait meg kellett volna fenyegetnie? Kár, hogy erròl meg lehetne kérdezni Kassait is. Így inkább úgy meséli, hogy nem vállalta a megbízatást.
Monizt meg a barátnòjét szarrá kellett volna vernie? Kár, hogy erròl Monizt is meg lehetne kérdezni. Így inkább úgy meséli, hogy Monizék épp akkor nem voltak otthon.
A valóságban arról lehet szó, hogy a csávó könyvet akar kiadni, azt promózza. Többen meséltek már hasonlót, hogy mielőtt kiadták volna a könyvüket, a bulvárban reklámozták hajmeresztő - és valótlan - sztorikkal.

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 19:42:43

@Laciii: Bármi lehet rendőri eszköz, amit engedélyeznek. Egyébként még mindig itt tartunk, emútnyócév, hm barátom? Nem volt még elég az emútnyócév?

Igazad van, az akkor kormány megpróbálta elbagatelzálni az ügyet. Érdekes módon akkor jó volt nekted, meg a gazdáitoknak a Soros-féle Amnesty Internationl, meg a másik láncos kutya a TASZ, aki addig baszogatta a rendőrséget és a belügyminisztériumot, amíg nem fizettek kárpótlásokat, kártérítéseket, volt olyan, aki milliós nagyságrendű összeget kapott.

Érdekes módon a fidesz hatalomra kerülése után a fidesznyik talpnyalók nem siettek megsegíteni azokat a szegény "áldozatokat", akik a rendőri túlkapás eredményeit szenvedték el. Volt olyan, akinek a kártérítési pere csak két éve ért véget. A kilőtt szemű szerencsétlen is hiába rohangált különböző fideszes szervezetekhez, hogy a neki megítélt négymillió forint édeskevés a pszichés és egyéb problémái kezelésére, főleg nem az élete végéig, mindig falakba ütközött. 2013-ban lett öngyilkos, holott a gazdáid soha nem felejtették ki felemlegetni a "szemkilövetős gyurcsányt" és hivatkozni a szegény áldozatra... Olyanannyira, hogy a legtöbb fideszes éhbértroll, akárcsak Te magad csupán annyit tud óbégatni, hogy "szemkilövetős kurcsány", a szerencsétlen emberből, akiről gyakorlatilag semmit nem tudunk egy szomorú sorsú népmesei figura lett, mementója egy kornak, amelyben a parasztok élete még annyit sem számít, mint annak előtte...
Tudod, padre ha én lettem volna az Orbán, vagy valamelyik hülyéje, akkor ezt az embert, illetve a többi súlyos sérültet, vattába csomagolom és mint a fidesz nemzethy hőseit pátyolgatom... De ilyet nem tesznek, és ebből látszik, hogy Ti sorsotok is mennyire hajszálon függ. Ha ezeket az embereket eldobták és megtagadták, akkor rátok "hasznos hülyékre" milyen sors vár?
Gondolkodj el ezen, ha tudsz még.

VáradiJános 2018.03.21. 20:00:52

@Punxsutawney Mormota: nem tagadom én, patkány, megkúrnálak szívesen. A jobbik-szurkolás mellé felvettétek a homofóbiàt is új színnek? Hm, Patkány?

taga20 2018.03.21. 20:06:21

@VáradiJános: jani bazdmeg, ma nagyon szint alatt teljesítettél. szétszívatott mindenki, te pedig élvezted:))

VáradiJános 2018.03.21. 20:26:19

@taga20: jaj, tangapatkàny, most nincs kedvem hozzád

taga20 2018.03.21. 20:30:16

@VáradiJános: mihez van kedved váradipatkány? gecit nyelni?

VáradiJános 2018.03.21. 20:36:04

@taga20: ilyenkor simogatod írás közben a farkincádat, tangapatkány? Gecizhetsz itt, te gyáva parazita féreg, de már nem sokáig

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 20:37:34

@Laciii: A kurva anyádat, mondanám, ha nem lett volna gyerekszobám. Annak van gazdája, aki téged is megcsinált te rohadt szar.

VáradiJános 2018.03.21. 20:40:10

@Mr Elios: miért, már atyának kell szólítanotok a gazdit?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 20:42:32

@VáradiJános: Ajd meg egy kontaktot, találkozzunk és próbálj meg lehugyozni te féreg. Aztán meg tanulj meg fasz nélkül élni. A faszom a neten nagypofájú fajtádba.

2006-ban pedig Orbán küldte a híveit "harcba". Orbán tehet a szemkilövésről is. Ennyit érnek neki a "sajátjai".

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 20:44:03

@rallus: Én tényleg nem értem, hogy mit akarsz elérni. Ezzel csak a kommenteket olvasó ellenzéki szavazókat aktivizálod. Te most tényleg poénkodsz a 2006-os szomorú eseményeken? Tényleg? Mekkora féregnek kell már ehhez lenni, Batyu?

nu pagagyí 2018.03.21. 20:45:51

@hopp11: Annyi azért ténynek tűnik, hogy a gyilkos úr ott volt a Fidesz székház "hős" védői közt és a Fradiban is Kubatov érdekeit közvetített pofonok formájában. Tehát releváns szemtanúról van szó, persze ettől még akár hazudhat is, de miért hazudna?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 20:46:14

@Laciii: Azért te ostoba, mert a fidesz csőcselék hőzöngött. Olyankor bizony nem a jámborságnak van itt az ideje. Elég elnéző volt a rendőrség.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 20:47:57

@VáradiJános: Miért? Mit fogsz csinálni cuncimókus? Kifárasztod ahogy elszaladsz előle?

VáradiJános 2018.03.21. 20:48:39

@Mr Elios: könnyen sor kerülhet rá hamarosan, nyugi, patkány. Nagyon vagány vagy az álneveddel. De miért nem dobod fel ide a számodat, patkány?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.03.21. 20:49:16

@VáradiJános: Bazmeg, mint egy hülye kis 13 éves kölyök. Kb úgy nyomod. Van itt valami gomb, amivel lehet jelenteni a nem idevalókat a bloggazdának... ha már magától szarik a kommentfolyamra? Olvassa már végig a mai produkciódat, aztán döntse el, hogy idevaló vagy-e.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 20:49:55

@Punxsutawney Mormota: Látod, már neked is szerelmet vallott. Most kompenzál, mert kiderült hogy "progromnak" írja a pogromot. Mindenki rajta röhögött. :-))

taga20 2018.03.21. 20:50:11

@VáradiJános: jani jani, te még keményfaszúnak is puha pöcs vagy!:)))

tényleg te vagy bráner zsolt?

VáradiJános 2018.03.21. 20:51:12

@Mr Elios: tanájbácsi, báncsák elios patkányt, tessék kiküldeni a teremből Jánost!
Gondoltam .... tipikus takonyféreg

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 20:51:20

@VáradiJános: Láttam a pedofil szöveged, amit egy utánzó nicken írtál. Szánalmas próbálkozásod volt.

VáradiJános 2018.03.21. 20:52:08

@taga20: grécigecizsotyesz! Hazaengedett mára a főpapotok?

taga20 2018.03.21. 20:52:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

bottal se piszkálnám ezt a fityeszes szardarabot.

inkább a guminőm, mint ez a szutyok:)))

VáradiJános 2018.03.21. 20:54:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a nickkreálgatásra csak a magadfajta mozgássérültnek van ideje. Nem szoktak félni a gyerekek a nagy kerekeidtől? Vagy a kocsikáztatással csábítod el őket?

taga20 2018.03.21. 20:55:52

@VáradiJános: bránerzsoti ott a szád szélén a geci, így ma se keltél fel hiába!:))

jani, te gyökér. az tisztán láccik, hogy ezt a nicket többen használjátok a fidelitászban.

VáradiJános 2018.03.21. 20:56:23

@taga20: gyártanak büdös, nagyseggű, kilincsfejű, bajuszkás, rettegő guminőt nektek, patkányoknak?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 20:57:47

@VáradiJános: Neked rendelésre gyártottak ilyet, aztán mégis megcsalt téged a szomszéd gumimatracával.

taga20 2018.03.21. 20:58:33

@VáradiJános: szánalmas vagy droid! hozzád képest tömjénzsolt egy úr!

jó csak vicc vot. mindketten az emberiség alja vagytok!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 21:00:27

@VáradiJános: Ja?! Hogy a nick kreálás neked olyan időt rabló feladat? Egy banánért bármelyik csimpánz megoldja neked és még le sem kell szopnod. Bemégy a majomházba és bármelyik vállalja. Ja, ez nem jó, mert ott tartanak téged. Na nem főemlősnek, hanem hogy röhögjenek rajtad a majmok.

taga20 2018.03.21. 21:01:04

@VáradiJános: jani, az a kilincsfejű az milyen?

me látom, hogy kurva nagy szakértő vagy:)

gondolom a pedofil papbácsiddal szoktatok dumálni erről:)))

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 21:01:24

@VáradiJános: Az utolsó alkalom, hogy szólok hozzád báyerzsóti klón. Azért az utolsó alkalom, mert ahogy előkerült a nicked, úgy fogsz eltűnni április 8 után. Vagy azért, mert nem lesz, aki fizessen, vagy azért, mert visszadugnak a diliházba a gazdáid.
Ha Te magadat homo sapiensnek vallod, akkor én büszkén vállalom, hogy én Rattus Rattus fajba tartozok, mert semmilyen közösséget nem szeretnék vállalni, egy olyan, felvállaltan az anyját is megbaszó, takonygerinchúros humán sejthalmazzal, mint amilyen te agy.
Számomra megtisztelő, hogy lepatkányoztál, mert ezzel nem nekem kell bebizonyítanom, hogy mennyi mindenben különbözünk egymástól - a patkányok javára. Talán eljön az az idő, amikor a hozzád hasonló mentalitást az orvosi tankönyvekben fogják bemutatni, mint egy olyan betegséget, amit legyőztek.
Szánlak, mert egyre nevetségesebb vagy a köpködéseddel. Ahogy jön az idő, úgy válsz egyre vállalhatatlanul agresszívvá, mint az öregedő kutya, aki érzi a vesztét és mindent megtesz azért, hogy a gazda még az udvarban tartsa.
További sok sikert a munkádhoz, és kívánom, hogy találd meg a saját hangodat, és térj vissza ahhoz az élethez, munkához, amiről gyerekként álmodtál. Szóval, minden jót báyerzsóti!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 21:04:13

@taga20: Már össze-vissza keveri a fogalmakat. Még mindig bele van zavarodva a "progromba".

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 21:08:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A mi kapcsolatunk legendás, nekem köszönhetően nyitott a másik oldal felé :D : Rávezettem őt, hogy ismerje fel a meleg oldalát. Ahogy hisztizik mostanában az teljesen olyan, mint egy nőies buzi, nem? Régen legalább férfiasan kurvaanyázott. :D

taga20 2018.03.21. 21:13:02

@VáradiJános: mi van bránerzsotya, búza vagy?

hogy szereted? seggbe vagy szájba?:))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 21:14:04

@VáradiJános: Mi van? Feladod? Még csak most melegítettünk be! Ja! Te már be vagy "melegedve". :-))

VáradiJános 2018.03.21. 21:14:36

@taga20: gyere, grécibéci, megsúgom! Így levelezve olyan személytelen.

taga20 2018.03.21. 21:14:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te ilyen lelketlen vagy, hogy nem csinálod meg janit?

zacskót a fejére, asztán hagy szójjon!:)))

VáradiJános 2018.03.21. 21:15:25

@taga20: neki öreg vagyok, mint mindenki aki elmúlt 10

taga20 2018.03.21. 21:16:17

@VáradiJános: jani, te akarod megsúgni, akkor gyere te!

anyád nem tanított jó modorra?:)))

taga20 2018.03.21. 21:22:22

@VáradiJános: "gyere, grécibéci, megsúgom!"

nekem hová kellett volna mennem?

ott az imélcímem, írd meg hol szeretnél találkozni velem.

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 21:22:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Kötelességemnek éreztem, hogy segítsek neki. A franc sem gondolta, hogy ez olyan perverzióval fog társulni, hogy libsi herét akar nyalogatni? :D :D :D Egy fenevadat szabadítottam világra, egy narancsbolsi szexuális ragadozót. Elnézést kérek mindenkitől! :P

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.21. 21:25:37

@Punxsutawney Mormota: Ezért még politikai, erkölcsi és jogi elégtételt fogunk venni!

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 21:27:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :D Majd a Némethsanya feloldoz. Jó pénzért, persze, de azért megteszi :D

taga20 2018.03.21. 21:28:32

@Punxsutawney Mormota: ezt elbasztad! nem kicsit, hanem nagyon:)))

Punxsutawney Mormota 2018.03.21. 21:36:13

@taga20: Nektek semmi nem jó? :D Egyszer, amikor bevette a gyógyszereit és valami pszichedelikus állapotban kommentelgetett benyögte, hogy mennyire szereti nézni az atlétikai versenyeket, mert milyen szép már az, amikor a fiúk melegítenek, meg nyújtanak stb. És szereti a nehézatlétikát is, különösen a birkózást.
A maga nemében van annyira különleges, mint a Birca, csak próbáld meg elképzelni ezt a csetdroidat, ahogy magassarkúban és zsinórtangában rázza magát a YMCA-re. :D :D :D

Azért van benne némi szórakoztató faktor. Lehet, hogy azért kommentelget ilyen lelkesen, mert nemátalakító műtétre gyűjt.

Visceroid 2018.03.21. 21:47:03

"Anno az MTV székház és BP lángba borítása is Kubatov műve volt. "

Szép!

teéjesenmindegy 2018.03.21. 22:41:38

Na, a ballibák megint találtak egy teljesen hiteles embert...
Akinek el kell hinni mindent, (miért is?) hiszen hihető, de ha nem mond semmi többet, akkor nyilván lefizették.

Nem nagyon rémlik, hogy lett volna hír, hogy megverték Monizt... jaa, Kubatov utastotta, el is mentek, csak nem volt otthon? :D:D Hát igen. Ilyen ez.

nu pagagyí 2018.03.22. 08:21:52

@Visceroid: A hülyének is feltűnt, hogy szervezett akció volt a TV székház "ostroma". Elég jól elvált a tömegtől, a botokkal felfegyverzett élcsapat. A Toroczkai által odacsalt tömeg nem is értette , mi folyik. A Hír TV láthatóan, előre értesült a "spontán" forradalomról, mivel jó előre odatelepült, hogy elejétől vegye a "műsort". A riporter még töltényt is vitt magával, hogy ne kelljen keresgélni, ha majd a székházat biztosító rendőrök kétségbeesésükben a tömegbe lőnének. A többi csatorna csak akkor jelent meg, amikor már javában zajlott a dolog. A főszereplők nagy része a Fradi önjelölt rendfenntartói közül került ki, akik normális üzemmódban a saját szurkolókat és az ellenfeleket terrorizálgatják. Kubatov biztosan jóban volt velük, mert most is körülötte sertepertélnek.

2018.03.22. 08:53:05

@nu pagagyí: Annyira érdekes figyelni a történelem evolúcióját.
Néhány évtized és a mohácsi csatával egy lapon fogjuk emlegetni a "TV székház ostromát" ahol a liberális demokrácia védői Gyurcsány tábornok vezényletével hősiesen védték az európai értékeket és a szabccságot a betörő illiberális hordáktól, akiket Orbán kán vezetett harcba. Végül a fekete sereg nagy veszteségek árán, de visszaverte a támadást és a város határáig űzte a hordához csatlakozott paramilitáris népfelkelőket.

Laciii 2018.03.22. 10:08:33

@Punxsutawney Mormota: Úgy néz ki nálad ez a szint, úgy írom hátha megérted: Balfasz.

Laciii 2018.03.22. 10:10:03

@Mr Elios: Legalább vállald egyenese gerinccel ha már leírtad. Köcsög.

Laciii 2018.03.22. 10:14:55

@nu pagagyí: a TEK NEM RENDŐR. Nem rendfenetartó hanem honvédelmi feladatot láttak el, határvédelemnél az éleslőszer is belefér.

2018.03.22. 10:27:55

@Laciii: ...és , mint tudjuk, mindennek van határa...;)

Punxsutawney Mormota 2018.03.22. 14:46:39

@Laciii: Mit is várhat az ember egy fideszszűkületes, alulprogramozott csetdroidtól? :D Ha nem tudunk válaszolna a kérdésre, akkor rögtön anyázol... Igazi popsi tempó, nemzethy, hazaffyas bértrollnok :D

Laciii 2018.03.22. 15:08:28

@Punxsutawney Mormota: "Ha nem tudunk válaszolna a kérdésre, akkor rögtön anyázol"
KMagadról meg a haverjaidról megírtad a munkamódszereteket.

Laciii 2018.03.22. 15:14:22

@Punxsutawney Mormota: Az első hszed felém primitív lehülyézés. Mégis milyen választ vársz?

Punxsutawney Mormota 2018.03.22. 15:15:55

@Laciii: Jajjj, te szegény ártatlan fiú :D Szegény kis megbántott éhbértroll... Miért fáj annyira, hogy felemlegettem azokat az időket, amikor a TASZ a hűbéruradat védte a bíróságon. Ki is volt a védője? Lássuk csak... Valamelyik hájfejű fidesznyik jogtudor? A drogos dájcstomi? Talán Budai Gyuszika? Nem, nem... Ááá, megvan... Egy bizonyos Schiffer András. Hát baszki! Milyen véletlenek vannak.

Persze, számomra nyilvánvaló, hogy dezinformációs feladatokat látsz el, de ez már annyira túlnőtt szerény képességeiden, hogy demens nagyanyádat sem tudod félrevezetni.

Szóval, meséld el, hogy 2006 után miért is volt jó a TASZ, az Amnesty International meg a többi sorosos szervezet, és most miért nem jó?

Anyázhatsz tovább, attól csak elveszted a humonoid jellegedet, mint Tömjénzsóti a politikus jellegét, ha kilép a parlamentből.

Laciii 2018.03.22. 15:16:15

@Punxsutawney Mormota: "A kurva anyádat" - Ez volt Mr. Elios első hsze.

Punxsutawney Mormota 2018.03.22. 15:18:08

@Laciii: "hasznos hülye"? Az egy kifejezés. És még finomítottam is rajta az érzékeny lelked miatt :D

hu.wikipedia.org/wiki/Hasznos_idi%C3%B3ta

Punxsutawney Mormota 2018.03.22. 15:18:44

@Laciii: Akkor fordulj hozzá bizalommal.

Punxsutawney Mormota 2018.03.22. 16:53:25

@Laciii: Kösz a bemutatkozást. Migráns-e vagy? :D :D :D Mert olyan szép taljános a neved.
süti beállítások módosítása