B1 blogcsalád



Miután dokumentumokkal leplezték le Szita Károly ügynökmúltját, ő válaszul simicskázni kezdett

2018. március 17. - Mr Flynn Rider

A dokumentumokból kiderült, hogy Szita Károly a szocializmus lelkes híve volt, „hazafias alapon” jelentett, a rokonairól és a barátairól is.szita_karoly.jpg

Eddig is lehetett tudni, hogy Szita Károly fideszes politikus, aki 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, ügynök volt a rendszerváltás előtt. A Magyar Nemzet – amely nemrég Semjén Zsolt luxusvadászatát és Kósa Lajos milliárdos örökségi ügyét is leleplezte – most dokumentumokat közölt Szita Károlyról, III/II-es ügynöki tevékenységéről. A politikus úgy reagált a Facebookon:

 

„Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!”

 szita_karlyo_facebook_180317.png

A Magyar Nemzet azonban most olyan, eddig titkos dokumentumokat tett közzé, amelyeken a Krakus Péter néven jelentő Szita Károly kézírása látható; kiderül, hogy előszeretettel jelentett környezetéről, rokonságáról is. A lap emlékeztet: a fideszes polgármester korábban azt ígérte, bírósági úton vesz elégtételt, amiért nevét összefüggésbe hozták az ügynökmúlttal, de ezt mindeddig nem tette meg.

A dokumentumokat nehéz lenne überelni: a lap birtokába került ugyanis

  • a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonja,
  • a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több (eredetileg) szigorúan titkos minősítésű aktája
  • és Szita kézzel írt jelentése a nyolcvanas évekből. 

A politikusról először 2004-ben, majd 2005-ben is megírta a sajtó, hogy besúgó volt, jelentős részben Ungváry Krisztián ismert történész kutatásai és nyilatkozatai alapján, dokumentumokat azonban idáig nem láttunk. Akkoriban a történeti levéltár az Index kérésére kikereste és átadta Szita hálózati múltját igazoló dokumentumokat, de a jogszabály szerint csak a 6-os kartont, illetve a munkadosszié fedlapját (Szita titkos megbízott volt a III/II-nél. Index, 2005. február 2.). A jelentéseket akkor viszont még csak az érintettek, azaz a megfigyeltek ismerhették meg. Szita Károly az Országos Sajtószolgálaton keresztül azt üzente: visszaéltek személyes adataival, és kitart amellett, hogy nem azonos a Krakus Péter fedőnevű ügynökkel. Tóth András akkori nemzetbiztonsági politikai államtitkár erre úgy reagált, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal által a levéltárnak kiadott iratok hitelessége megkérdőjelezhetetlen.

A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott anyagokból most kiderült:

  • Szita Károly 1980. július 2-ától a rendszerváltásig, egészen 1989. május 9-ig állományban állt; beszervezésének hivatalos dátuma 1980. július 1.;
  • a beszervezés alapja: „hazafias”, tehát önként jelentett a szocialista állambiztonságnak, nem zsarolták (a leírtak szerint egyebek között azt mondta kapcsolattartójának, hogy „bár keveset ismer mindabból, amiket végeznie kell, érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani. Kijelentette, hogy örül annak, hogy segíteni tudja munkánkat”. Fenesi főhadnagy, a kapcsolattartója meg is állapította, hogy Krakus a „feladatát kedvvel, tőle telhető legjobb akaratával végezte”.
  • tmb.-ként, vagyis titkos megbízottként emlegették, ami az „egyszerű” ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státust jelentett a rendszeren belül;
  • feladataként „az idegenforgalmi szezonban a laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységének figyelemmel kísérését, vizuális felderítő magatartások kiszűrését, illetve a környezetben élő, és nyugati áp.-kat (állampolgárokat) fogadó magyar áp.-k személyének, kapcsolatainak felderítését” adták meg;
  • többször adott operatív értékkel bíró jelentéseket a környezetéről, még a saját rokonságáról, kollégáiról is.

A lap azt írja, hogy Krakus ügynök, vagyis Szita Károly végül 1989. május 9-én szerelt le, 1990-től már Kaposvár alpolgármestereként dolgozott, Fenesi Lajos nyugalmazott alezredest, egykori beszervezőt  pedig 2004 augusztusában Lamperth Mónika belügyminiszter a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki.

A dokumentumokból az is kiderül:

Szita Károly a Kádár-rendszer elkötelezett híveként mutatta be magát, nem kényszerítették, vagy zsarolták.

Ügynöki munkáját lelkesen végezte, megbízóinak folyamatosan beszámolt környezete élete mellett saját körülményeinek változásairól is.

A Fidesz kétéfle módon reagált eddig az egyik vezető politikusa ügynökmúltjára:

  1. Többször hangoztatták, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót. (Több mint tíz évvel ezelőtt Szita Károly pedig azt mondta, bírósági úton tisztázza magát. Ez azóta sem történt meg, ahogyan a Fidesz sem lépett, hogy a párt megszabaduljon kommunista örökségétől.);
  2. A fideszes propagandamédia megpróbálta tisztára mosni a volt besúgót. A hirado.hu azt írta, hogy az egész Simicska Lajos kreálmánya, hogy befeketítse a politikust. A hirado.hu a cikkében egyetlen szót sem ejt a bemutatott titkosszolgálati dokumentumokról.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5313747456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2018.03.17. 15:02:09

Az egy percig sem volt kérdéses, hogy Szita Ügynök volt. Az viszont érdekes, hogy a fideszt ez 2004 óta nem zavarja. Medgyessyt 2002-ben le akarták mondatni, mert kémelhárító volt. Szitát 2004-óta tisztogatják, pedig ő kőkemény besúgó volt. Így néznek ki a fidesz "elvei". Ha a te ügynököd, akkor szar embert, ha az enyém, akkor le akarják járatni. Ha el kell bírálni 1300 ember menedékkérelmét, akkor Soros milliókat akar Magyarországra telepíteni. Ha idehozunk 20 ezer embert letelepítési kötvénnyel, az a haza érdeke. Ha elveszítjük a választást, a "haza nem lehet ellenzékben", ha megnyerjük, akkor "forradalom volt a szavazófülkékben". Az érvénytelen népszavazás meg "politikai értelemben érvényes volt". Ha a négyes metrót találja meg az OLAF, akkor Demszky lopott! Ha az Orbán családot vádolják lopással, akkor nincs itt semmi látnivaló, különben is "kampánylyukból kampányszél fúj" Mikor, merről fúj az a szél!

morpho 2018.03.17. 15:03:19

@taga20: Megbukott egy emberünk Kaposváron...Kár érte, pedig kiváló ügynök volt...

taga20 2018.03.17. 15:07:43

@morpho: ne csináld má evtárs, me a végén megbukunk április nyocadikán, aztán minden fityeszes bűnöző mehet a koterba!:)))

sZulamith 2018.03.17. 15:41:05

Eszembe juttatta egy korábbi történésemet. Annak idején kértem útlevelet egy osztrák-csehszlovák társasúthoz, nem kaptam. Fellebbeztem, mert nem kimondottan nyugati volt az út. Kijött a BM egyik munkatársa a lakásunkra, és azután érdeklődött, hogy a legutóbbi bécsi utamon (szakszervezeti beutaló volt) mit tapasztaltam.. Jól emlékszem mert feltűnt, hogy az ottani idegenvezető nagyon elhúzódott a csoporttól, csak a kötelezőt volt a csoporttal. Milyen jól tette, én a kis naiv még beleestem volna a csapdába. Nem is kaptam útlevelet.
Lehet, hogy ennyin múlott, hogy nem lettem ügynök:)
Kitudja Szita Károly miként került a körbe, de legalább maradt volna csendben.

rallus 2018.03.17. 15:49:11

A dokumentum az dokumentum! Tudjuk, hogy Mindszenty valutával üzérkedett, Rajk meg Titó kémje volt...

neko1967 2018.03.17. 16:29:38

@rallus:
Hogy van gyomrotok egy ilyen besúgót mentegetni?
Két lehetőség van:
1. Ti is besúgók voltatok/vagytok!
2. Van az a pénz amitől korpásodik az ember fejbőre!

rallus 2018.03.17. 16:35:17

@neko1967:
Végezzétek ki, aztán majd rehabilitáljuk és újratemetjük! Így szoktátok...
Nagyon öreg vagyok és nagyon gyanakvó lettem...

neko1967 2018.03.17. 16:44:41

@rallus:
Hogy is mondta Hofi az ilyenekre, mint te:
"Ezekhez képest a meztelen csiga gerinces!"

És itt kérek elnézést minden meztelen csigától!

neko1967 2018.03.17. 17:17:04

Bátor ember ez a Karcsi!

"Mindezt egy olyan ember védelmében, akit dokumentumok alapján vádolnak azzal, hogy a rokonairól is jelentő kommunista spicli volt. Szita, amikor korábban perelt az ilyen vádak miatt, sosem becsületsértés miatt tette, mivel ebben az esetben az alperes a bíróság előtt megpróbálhatta volna bizonyítani, hogy tényleg besúgó volt."

Végül Don Viktor is ezért nem perelte be a régi harcostársat, mert még a bíróság előtt benizonyította volna, hogy egy geci!

putris72 2018.03.17. 17:33:37

Ki nem szarja le,hogy mi volt!Horn,Medgyessy,Gyurcsány,és kedves családja,Lendvai,Acél és még sokan mások 90 előtt emberek tömegit tették lehetetlené és tönkre!Ők sem lettek elszámolva!Ma már demokratának vallják magukat!Lett bármi bajuk,visszavonultak a közélettől?Vigyázatok,mert megint rátok borul a szaros bili aztán majd megint hirtelen nem kell ezzel sem foglalkozni!A Magyar nemzet hitel meg azért már erősen megkopott!Nem rég a Kosa sztorival is!!

rallus 2018.03.17. 17:48:54

@neko1967:
Na Hofi aztán jó példa... A szelep... Együtt vadászott az elvtársakkal, aztán engedélyeztetett tréfákat eresztett meg róluk, természetesen hatalmas gázsiért...
Csiga...

neko1967 2018.03.17. 17:56:35

@rallus:
Igazi fidess/bolsevik gerinc! Egy halottat mocskolni, aki gyengébb pillanatában is többet ért mint most az egész fidess......

S=klogW 2018.03.17. 18:14:08

Ez rég nyilvános, tudott,

nem volt mit leleplezni,

szánalmas blfszok.

Lencsés lstván 2018.03.17. 18:20:20

Egyre idegesebbek a rohadt narancsot zabáló elvtársak.

rallus 2018.03.17. 18:25:48

@neko1967: Mi nem igaz? Azt elismerem, hogy közületek legalább egy fejjel kiemelkedett, de ez még mindig nagyon kevés...

neko1967 2018.03.17. 18:35:22

@rallus:

"Azt elismerem, hogy közületek legalább egy fejjel kiemelkedett"

Köszi! Most így elismerted, hogy nem tartozol a becsületes emberek közé!

Én a helyedben abbahagynám az írkálást, mert egyre mélyebbre süllyedsz a fekáliába......

taga20 2018.03.17. 18:36:30

@rallus: mi van krakus, visszanyalt a geci?

Tsteinar 2018.03.17. 18:36:54

Mit kell ezen csodálkozni, elég végignézni a békemenet első sorait...több komcsi volt ott, mint a DK gyűlésen.

taga20 2018.03.17. 18:37:37

@S=klogW: mi van ügynök, be vagy szarva?:)))

taga20 2018.03.17. 18:41:05

@rallus: egy demens szutyok lettél öreg korodra!

szerintem te a hatvanas években munkásőr lehettél!

Indriq 2018.03.17. 18:41:30

Nincs az az ideológia amit a fityisz ne használna fel a hatalma érdekében. Lásd pl szili, amíg szoci volt, addig a sátán valamelyik leszármazottja volt. Ahogy beállt migránsozni, máris magasztalják. és még 1000 és egy ilyen van. Ha Zuschlag most azt mondaná, hogy az MSZP csalni akarna. Zuschlag a fityisz kiemelt köztiszteletben álló személyévé avanzsálna.
Spec az 1984 szerintem nem volt túlságosan jó, de ezt a helyzetet zseniálisan lefedi a hírek gyártása és manipulálása.

anyadmajma 2018.03.17. 18:53:22

@rallus: az is igaz, hogy te egy hazaáruló bolsevik geci fideszes bértroll vagy.
úgyhogy hazuggyméglécci!:)

Orbán Hazaáruló Viktor 2018.03.17. 18:53:32

Szelektív a fideszesek igazsága, szelektív az emlékezete is. Nemsokára megint jön a komcsizás részükről. Csak tudnám ilyenkor mire gondol a sok komcsi a pártban.

Lencsés lstván 2018.03.17. 18:56:39

@rallus: Akkor nosztalgiázz és énekeld!

Tűzcsillagunk sugara árad a tájon,
Zászlónk lobog vörösen újra a gyáron.
Rendünket már védik a munkás kezek,
Ma így teremt a népünk szebb életet.
Te gaz cselszövő, aki ma éltünkre törnél,
Rút áruló, szomorú rabságba dönt'néd,
Pusztítanád, amit a nép alkotott,
Megállj, a magyar munkás fegyvert fogott.

rallus 2018.03.17. 19:04:37

@Lencsés lstván:

Kösz! Az élő zenének viszont nincs párja, nézd meg a jutun és műélvezz!
The Hungarian Socialist Party (MSZP) sings the Communist Internacionale

rallus 2018.03.17. 19:07:02

@neko1967: Megtehetnéd, hogy BÁRMELYIK állításomat megcáfolod, ahelyett, hogy az autentikus pufajkás stílusodat csillogtatod. Azoknak az időknek vége...

anyadmajma 2018.03.17. 19:11:20

@rallus: nem állítasz semmit, csak teli torokból hazudozol, te hazaáruló bolsevik geci:)

neko1967 2018.03.17. 19:25:51

@rallus:
1.Pufajkás a dagi laci apukája, de nem én!
2. Semmit nem állítasz, csak próbálod relativizálni a besúgó elvtársad működését!
3. Az egész tevékenységedről a következő vicc jut az eszembe:

A vadász elmegy az erdőbe medvét lőni. De a medve ügyesebb, masnit kött a puskára és jól meszopatja a vadászt.
A vadász bosszúra szomjazik, nagyobb mordályt visz, de ugyanaz történik, mint első alkalommal.

Harmadszor már egy kéziágyút visz magával, de a medve azt is elveszi tőle, majd azt mondja:

Vadász, vadász! Te szopni jársz ide!

taga20 2018.03.17. 19:29:37

@neko1967: rallusz pufajkás evtársat itt találod!:)))

www.youtube.com/watch?v=qzA4jMOspJM

szepipiktor 2018.03.17. 19:46:33

@putris72:
Tudod kis komcsi besúgó barátom, van egy HARMADIK halmaz is!
Az áldozatoké!
Akik tudják, hogy a büdös komcsik mit tettek.
Ugyanakkor ez nem indok arra, hogy még mindig áldozatok legyenek, mert a hatalomban gyakorlatilag ma is ezek a szenny, lámpavasra valók ma is jólfizető pozíciókban találhatók.
Tudod kis komcsi besúgó barátom, a kocsik tette nem menti fel ezek tetteit, hiszen UGYANAZ a btórancs! Csak záslzót váltottak.
Te azt akrod, hogy most már végképp ne ugasson a sok áldozat, mert az a mocsok, aki jelentett róla, aki miatt szoba-konyhában rohadt évtizedekig, ma fidesz zászlót lobogtató hősmagyar!
Te gyakorlatilag kollaboráns vagy, így az első sorban vagy jogosult a lámpavasra.
Mert nem azt akarod, hogy az ügynökakták legyenek nyilvánosak és aki értintett, az azonnal takarodjon a közéletből, hanem csak azt, hogy a gazdáid, a neked édes seggek múltját be firtassák.
És ezért az arcunkba olyanokat vágsz, amiért az utcán már a földön feküdnél berert vérző arccal!
Leszarom a komcsi besúgókat.
Mert nem akarok katonai beszervezett besúgót az élre, nem akarok mszmp vezetőket a kormányba, ne akarok egyetlen rohadékot sem az államigazgatásban! Nem szeretem, ha a góré apósa önkéntes, társadalmi besúgó volt!
Te gyakorlatilag a komcsik bűneire hivatkozva akarod, hogy a te bűkös komcsijaid a hatalomban maradhassanak.
Miközben mindnek a sitten lenne a helye.

Boar. 2018.03.17. 20:07:45

Kaposváron eddig sem volt titok krakus péter kiléte. Elég nagy szegénységi bizonyítvány a városnak, hogy ennek ellenére újra és újra megválasztották szitát és bandáját.
Ez persze az ellenzék sara is, nem voltak képesek egy vállalható jelölttel előállni. Pintér Attila az osztály bohóca volt a gimiben, igencsak felszaladt az emberek szemöldöke amikor megjelent polgármesterjelöltként. Szita le is mosta. (Bár az is tény, hogy gelencsér "bunkóparaszt" attila sem az eszéről volt híres a tesitagozaton oszt mégis jó volt a népnek...)
Szitáék körül egymást érik a botrányok de a helyi lakájmédiában erről egy szót se lehet olvasni, a közösségi médiában pedig azonnal megjelennek a seggnyaló bérkommentelők ahogy valaki kritikát mer megfogalmazni.
Más. Milyen érdekes, a színházépítés törmeléklerakása körüli botrány "bűnbakja(balekja?) "levetette magát" a kőröshegyi völgyhídról. Erre gondolt viktor amikor elszámoltatást emlegetett?

anyadmajma 2018.03.17. 20:11:25

@Boar.: erre biza. eddig is elég sok öngyilkosság történt a fidesznek kényes tanuk között, sőt még szóvivő is lett öngyilkos. de meg is érdemlik, ha beállnak közéjük, ilyenek ezek a bolsevikok, mindig is ilyenek voltak.

Jakab.gipsz 2018.03.17. 20:31:50

Ügynök volt vagy sem, teljesen mind egy, és akkor mi van.

A magyar szoccialista munkás-paraszt kormánynak és a pártnak 900 ezer tagja volt, ez akkor volt, ideje lapozni.

Ha nem tetszik reklamálj Marxnál, a kommunista kiáltványt ez a migráns zsidó agyalta ki.

Marx a nagy hazug, ügyesen hazudozott, ennyi sokan elhitték, így bízzál meg egy migráns ateista zsidó agyrémeiben.

kunzoo 2018.03.17. 20:32:38

@Lencsés lstván:
Szűzanyám! Emlékszem rád a Mandinerről! Akkor nagy Viktor hívő voltál ha jól emlékszem. Maradt ez vagy változott azóta?

anyadmajma 2018.03.17. 20:35:52

@Jakab.gipsz: akkor az van, hogy te egy hazaáruló bolsevik geci vagy. Hazudj még, lécci, hazudj még.

morpho 2018.03.17. 20:37:43

@Jakab.gipsz: Mikor Medgyessyről kirobbant a D209-es ügy, akkor szóról szóra ezt írtad! Ugye?

anyadmajma 2018.03.17. 20:43:23

@morpho: ja, csak a Megyó ugye a külső ellenségtől védte az országot, ezek a fideszesek meg önként jelentették fel a környezetüket meg a saját anyjukat is. Az is inkább lenyelte volna őket, mindenki jobban jár.

putris72 2018.03.17. 20:48:48

@szepipiktor: Te! Nem tűnt fel, hogy pont ezért nem hozták nyilvánosságra eddig, és ezért nem is tudnak meg egyezni! Mert az egyik oldal egy az egyben össze mosva hozná nyilvánosságra a másik meg különbséget tenne az áldozatok, és a zsarolással és fenyegetessel rá vett emberek között! Valamint nagyon sok ügynök akta eltűnt! 90-ben biztos nem a Fideszesek vitték haza! Valamint azért a Fideszes politikusok többsége nem nagyon semmilyen tisztséget be az előző rendszerben! Az őrsvezető nem játszik! Ellentétbe az osztodással szaporodó ellenzéki pártokban jó néhány található! Nem kell minden ostobasagnak bedölni!

kunzoo 2018.03.17. 20:52:40

@rallus:
Ezért kellene az ügynökaktákat nyilvánossá tenni, de ez egyik kormányunknak sem akaródzott.

neko1967 2018.03.17. 20:55:12

@putris72:

"Fideszes politikusok többsége nem nagyon töltött be semmilyen tisztséget be az előző rendszerben!"
Pintér belügyminiszter úr, Matolcsi bankvezér úr? És ők csak a piramis csúcsa!

kunzoo 2018.03.17. 20:55:33

@putris72:
Azért mert egy részük aktája eltűnt, ne hagyjuk már futni az összeset! Az okfejtésed olyan mintha azt mondanánk hogy lehetetlen elkapni az összes autótolvajt, tehát inkább egyet se próbáljunk elkapni.

room_101 2018.03.17. 20:56:59

A mélymúltban rejtező magyar hagyomány szerint nem az a baj ezzel, hogy jelentéseket írkált, hanem hogy ez nyilvánossá vált, a hibás pedig az, aki ezt kiszúrta, és közzétette.

Pop40 2018.03.17. 20:58:54

Mi ebben az újdonság, hogy a fideszben csak hazaáruló, komcsi spiclik vannak?
Krakus elvtárs lebukott, kár érte, jó ügynök volt.

De akad helyette a fideszmaffiában 10000 másik, komcsi spiclikkel épp olyan jól el vannak látva, mint tolvajokkal meg hülyékkel.

Kaposvár meg büszke lehet magára, ha ez a halom szar képviseli őket. :D

Pop40 2018.03.17. 21:01:30

@putris72:

Elvtárs, csak érdeklődésképp: tud bármi olyan büdöset szarni a tolvaj Geci vezéred, meg a maffiája, amit nem kezdesz el azonnal teli torokkal habzsolni?

Tényleg. Bármit. Bármilyen témában.

Pop40 2018.03.17. 21:02:43

@room_101:

Mondjuk ez logikus, nem?

Dögöljön már meg ez a rohadt Simicska, amiért Szita spicli volt. :D

room_101 2018.03.17. 21:16:12

Vannak olyanok, akiknek minden kommunista büdös.
Vannak olyanok, akiknek csak a másik kommunistája büdös.
Vannak olyanok, akiknek a rendszerrel volt bajuk.
Vannak olyanok, akiknek a rendszer teljesen rendben volt, csak kádárelvtárssal volt bajuk.
De miért kell a többieknek még 30 év után is ezzel foglalkozni ?
Az egész ügynökösdi homokozót nyilvánosságra kellett volna hozni 20+ éve. Olyan ez mint a foghúzás. Akkor csámcsogtunk volna rajta 1-2 évig, ez fájt volna pár embernek, mára rég elfelejtettük volna az egészet.
Ja, hogy akkor mellébeszélés helyett dogozni kéne a politikus uraknak? Az más.

putris72 2018.03.17. 21:19:34

@neko1967: Ilyen alapon mindenki az volt!

putris72 2018.03.17. 21:25:32

@kunzoo: Nem, hanem az, hogy az autó tolvajt kapják el! Viszont akit a családjával zsaroltak, vagy épp az ő autóját lopták el az ne kerüljön egy kalap alá! A baloldalon ezt szereték volna! De már eltelt 30 év!

putris72 2018.03.17. 21:26:05

@kunzoo: Nem, hanem az, hogy az autó tolvajt kapják el! Viszont akit a családjával zsaroltak, vagy épp az ő autóját lopták el az ne kerüljön egy kalap alá! A baloldalon ezt szereték volna! De már eltelt 30 év!

morpho 2018.03.17. 21:28:12

@putris72: Ha kétszer leírod, akkor is hülyeség. Leginkább a fidesz akadályozta/akadályozza jelenleg is a nyilvánosságra hozatalt.

putris72 2018.03.17. 21:29:43

@Pop40: Nézd, nekem vannak érveim , neked meg csak moslék ölmik a szádból! Mindig!

Pop40 2018.03.17. 21:36:28

@putris72:

Érveid? Ne röhögtesd már ki magad, bolsi :D
Neked egy köztörvényes bűnöző vezéred, meg egy tolvajoktól és komcsi spicliktől hemzsegő maffiapártod van, nem pedig érveid.

neko1967 2018.03.17. 21:38:57

@putris72:

"Ilyen alapon mindenki az volt!"

Bulsith, felelősség szétkenése stb

Aki a rendszerváltáskor volt tizenéves?

Szél Bernadett 12 éves
Hadházy Ákos 15 éves
Karácsony Gergely 15 éves

Nem kell minden pártitkár elvtársi utasítást szajkózni!

anyadmajma 2018.03.17. 21:39:36

@putris72: érveid? te csak hazudsz, te hazaáruló bolsevik geci.
Hazudj még, lécci.:)

neko1967 2018.03.17. 21:39:57

@putris72:

Nektek nincsenek érveitek, csak pártutasítások!

putris72 2018.03.17. 21:40:52

@Pop40: Hát ez a te véleményed! Az enyém meg nem! Valószínűleg az én véleményem többen osztják mint a tied!

putris72 2018.03.17. 21:45:51

@neko1967: Az neked lehet,hogy van, de nekem nincs!

putris72 2018.03.17. 21:47:42

@neko1967: Ahhoz képes simán összefognak,tudod a náci jobbik,meg a szemkilóvető Feri!Meg az MSZP!

neko1967 2018.03.17. 21:50:48

@putris72:

Miért ismétled meg, amit írtam? Érveid nincsenek, csak pártutasításaid! Én még kisz tag sem voltam, te meg jösz ezzel, hogy "mindenki kommunista volt"! Nem, nem volt mindenki, pl a békemeneten résztvevő nyugdíjasok közt is legfeljebb ha 80%-volt mszmp tag.......

Boar. 2018.03.17. 21:52:06

@putris72: Szánalmas ez a vergődés, kisköcsög...
Ezért nem kapsz lét, mehetsz ki a kamionparkolóba szopni...

putris72 2018.03.17. 21:53:03

@anyadmajma: A vélemény az nem hazugság,az csak egy vélemény!De tudod a mostani ellenzéknek van egy érdekes szokása,hogy hazudnak valamit majd bizonygatják,hogy igaz aztán meg változtatják a véleményük,és azt mondják,hogy amit először állítottak azt nem is mondták!Ti meg folyamat a szerint bólogatok,és birkáztok le, meg geciztek le mindenki mást!Közben még csak észre sem veszitek,hogy belőletek csinálnak hülyét akikben annyira bíztok!

morpho 2018.03.17. 21:53:10

@neko1967: "a békemeneten résztvevő nyugdíjasok közt is legfeljebb ha 80%-volt mszmp tag......." :))

kunzoo 2018.03.17. 21:53:45

@putris72:
Úgy gondolod hogy ilyen okok miatt nem lett nyilvánosságra hozva? Ugyan már. Az Antall kormány idején az iratok jó része még megvolt, ott szerepel hogy mi módon is szervezték be őket. Ha másból nem, ezekből a jellemzésekből vagy az általuk írt jelentésekből látható volt kit milyen indokok vezettek. Nyilván minden rendszernek megvannak az ügynökei, nem is ez a baj hanem utána azért ne vállalhasson könnyedén közéleti szerepet az ellenkező rendszerben vagy oldalon. Dühítő lehet pl. egy Munkáspárti szavazónak, aki felvállalja az elveit ilyen szélkakasoktól erkölcsi kioktatást kapni miközben lehet nagyobb kommer volt mint Thürmer Gyula.

putris72 2018.03.17. 21:55:24

@Boar.: Nem szokásom,de gondolom jól fizetnek,ha ezt ajánlgatod!Tapasztalat??Ha nem probléma meghagyom neked!

neko1967 2018.03.17. 21:57:45

@putris72:
Te is szopni jársz az ilyen fórumokra....
Náci jobbik? Már régen beelőzte jobbról a fidess! Vonának Don Victorioval összehasonlítva egészen demokratikus képe van!

Ezt a "szemkilövetős" bulsith dumát nyomd már el olyan rendőr körében, akik megsérültek 2006-ban a bűnözőkkel való összecsapásban! Azt hiszem, akkor megtapasztalhatod a fogkiverést!

putris72 2018.03.17. 21:59:55

@neko1967: Te hoztál fel olyan neveket akik nem politikai tisztséget töltöttek be 90 előtt!Miközben azokkal neked sincs problémád akik politikai meggyőződésből vállaltak akkor szerepet,és most is !Csak most már saját magukat demokrata ként határozzák meg!Az ellenük most is harcolókat,meg már kommunistának!Na ez az összemosás!

Boar. 2018.03.17. 21:59:59

@putris72: Nem kell a duma. A török kamionosoknál közkézen forog a telefonszámod. Akinek még egy nyírségi fogatlan cigánykurvára sem futja, az hív téged...
Gondolom, a bérkommentelők közé is ezen az úton jutottál be.
Mondjuk amíg csak szopni jártál, az kevésbé volt szégyen...

Boar. 2018.03.17. 22:01:53

@neko1967: Szerintem jól jár vele, ha kiverik a fogait. Ha vissza kell térnie a régi mesterségéhez, ott pont jó jön...

neko1967 2018.03.17. 22:06:29

@Boar.:
"Akinek még egy nyírségi fogatlan cigánykurvára sem futja, az hív téged..."

Mint nyíregyházi azonnal követelem, hogy vond vissza, és kérj elnézést minden tisztességesen dolgozó örömlánytól, hogy egy vitában egy fidessel egy mondatban emlegetted őket!!!!!!

rallus 2018.03.17. 22:07:25

@kunzoo: Nyilvánosságra kell hozni a beszervezett ügynökök névsorát, függetlenül annak hitelességétől, had szenvedjenek és szégyenkezzenek a mocskok! Természetesen azokat, akik a szovjetek segítségével, a hazájukat elárulva létrehozták és működtették azt az átkozott rendszert, nem érheti kritika! Megtarthatták az összerabolt párt és nemzeti vagyont, ágyban, párnák között fejezik be a kiemelt nyugdíj felvételét és még az ükunokájuk is jómódban fog élni a vérdíjból... Helyeslem!

putris72 2018.03.17. 22:07:56

@kunzoo: A probléma az volt,hogy 90-ben az Antalnak meg mondták,hogy ha vértelen átmenetet akar, akkor nem piszkáljak az előző rendszer kegyeltjeit,és politikai szerepvállalásukat sem akadályozhatják meg!Így azt hiszem elég nehéz lenne az igazságot kideríteni!

putris72 2018.03.17. 22:10:35

@Boar.: Micsoda kis kemény legény vagy!Vigyáz forr a tejbepapi!Amúgy te tényleg ezen a szinten mozogsz?Ez a te értelmi demokratád??Szánalmas vagy!

putris72 2018.03.17. 22:16:51

@neko1967: Van rendőr ismerősöm,és van volt rendőr rokonom!Az ismerősöm az pont ott volt!Azt,hogy szarba hagyta őket a politika!Amugy mond miért nem engedték bevetni a roham rendőrséget a TV székháznál??Ott voltak mögötte!Azt a parancsot kapták,hogy nem csinálhatnak semmit!A bíróságon sem tudott a Feri értelmes magyarázatot adni rá!És egész oktober 23-ig bohóckodtak kb 300 fős csürhével?Nem mondod!Rendőrök azonosító nélkül??Meg nem vipera volt náluk hanem vízisikló!

anyadmajma 2018.03.17. 22:17:15

@putris72: vélemény, te bolsevik hazaáruló geci, az az ami neked nincs, csak amit utasításba adnak a pártközponból neked.

neko1967 2018.03.17. 22:17:35

@putris72:
Kezdesz szétesni!

"De tudod a mostani ellenzéknek van egy érdekes szokása,hogy hazudnak valamit majd bizonygatják,hogy igaz aztán meg változtatják a véleményük,és azt mondják,hogy amit először állítottak azt nem is mondták!"

Akkor nézzünk egy példát!

1992. szeptember 28.
Fidesz közlemény
A közlemény kiadója, a Fidesz sajtósa, Bayer Zsolt:
"
Megdöbbenéssel figyeljük a Soros György személyét érő nemtelen támadásokat (…). Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szüksége lesz arra az önzetlen támogatásra, amit a Soros-Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen!”

Boar. 2018.03.17. 22:21:10

@neko1967:
Bocsánat, meggondolatlanul megbántottam a tisztes ipar művelőit.
Mentségemre szolgáljon, semmiféle rossz szándék nem vezérelt csak az árszintre kívántam utalni...
:-)

putris72 2018.03.17. 22:22:42

Na mentem!Látom elkezdődött az éjszakás műszak az ellenzéki párszékházakban,és sajnos nekem nem fizetnek,hogy ide írogatok!Amúgy ilyenkor van nálatok hétvégi pótlék?Gondolom az éjszakás műszakért jobban fizetnek!Csak ezért kérdezem,mert jó pénzért én is írogatok hülyeségeket,mit ti!Hu most látom,hogy az RTL-klub ,meg a HIR-tv az Orbán beszédet ismételi non-stop egész éjjel!Megyek is nézem!Ti nem jöttök?Tudjátok gyűjteni a muníciót!!NA pápá!

neko1967 2018.03.17. 22:23:42

@putris72:
Te minden fidesses baromságot elhiszel! Most mindjárt jössz azzal, hogy Viktor puszta kézzel megállított egy T-72-es szovjet tankot, majd keleti irányba fordította, és nekifutás nélkül Záhonyon keresztűl teli csűddel visszarúgta a szovjetunióba!

neko1967 2018.03.17. 22:26:24

@putris72:
Hát igen, elfogyott a szegényes muníció....
Majd holnap, amikor megkapod az új direktívákat. Még szerencse, hogy vasárnap nem jelenik meg a Magyar Nemzet, és így senkit nem kell megvédened!

KissGecihuszár 2018.03.17. 22:44:34

LUSZTRÁCIÓS törvényt, de tüstént! bármilyen -kivéve a GECI NER maffiát, mert ők ugye '90- óta NEM!- kostelláció kerül hatalomra -a másik gané, ex besúgókból álló mszp úgyse esélyes, max csak takarítani juthatnak be a parlamentbe- az 1. és legfontosabb kötelessége bármi áron végigverni a Zétényi-Takács féle törvényt és amennyiben ez a bili borítás oda vezet, hogy akár több 100, netán több 1000 egykori besúgót nemes egyszerűséggel meglincselnek, hát akkor legyen! Kár értük?? NEEEM!

morpho 2018.03.17. 22:56:18

Drónfelvétel a békemenet/birkamenet útvonalán... Ott megy Bircaman legelöl!

www.youtube.com/watch?v=88YD-d2qWKo&feature=youtu.be

Gábor Szögyéni 2018.03.17. 23:17:13

Nyíregyházán szakad a hó, alig lehet közlekedni, most akkor rohadt Soros vagy szemét Simicska? :)

nu pagagyí 2018.03.17. 23:19:07

Szita az önérzetes spion.
A diktatúra az ő világa, ahol a szomszédok, ismerősök, barátok elárulásával lehet érdemet szerezni. Kádár óta volt egy kis szünet, de szerencséjére a NER is kiépítette a tartótiszti hálózatot. Ismét jelenthet!

taga20 2018.03.17. 23:23:44

@putris72: te szutyok! mennyé és faljad a geci paksimogyoróit!

:)))

anyadmajma 2018.03.18. 00:43:42

@taga20: ez csak a vak komondorét nyalhatja, annyira egy kis senki ez a @putris72: .
Ezt nem engedik a közelébe, még a tévében is csak külön jutalomból nézheti meg.

ételizésítő 2018.03.18. 04:33:04

Reméljük, hogy Símacska nagy ultijátékos, és most ultit mondott ne, úgyhogy most, a játék elején még csak a 7-eseket (Szita-Szita péntek, Kósa Nosztra, Semmilyen Zsótika) dobálja el, az ászokat húsvét környékére tartogatja.
Esetleg ha megvan a 40-je is a 40-100 ultimóhoz, az lenne az igazi.

Azt egyébként nem vette észre senki, hogy az Indexen a fityiszes birkavonyítókról közölt egyik képen az egyik néni szeme alatt látszott egy szép lila vakkomondorfolt?

ételizésítő 2018.03.18. 04:35:33

@putris72:
Igen, írt rólatok az Index, hogy amilyen ostoba barmok vagytok, ingyen nyaljátok a Fidesz seggét, és ugráltok, ahogy rángatnak benneteket dróton a Lendvay utcából.

Én a helyedben azért nem lennék büszke arra, hogy folyton fosos a szám széle a seggnyalástól... Persze mint Hofi is megmondta, a hozzád hasonló jó magyar embernek mindegy, kitől, csak szaros legyen a szája sarka. Hát neked az.

ételizésítő 2018.03.18. 04:40:18

Ja igen, Müller Péter írta még a Kontroll Csoportban:

Mert a magunk módján mi is figyeltetünk
Aki előttetek áll
Aki mellettetek áll
Aki mögöttetek áll
Az a mi emberünk
Csak forogjatok, lebuktatok
Besúgók és provokátorok

Az a ciki, hogy ez a szám közel 40 éves (na jó, csak 37), és még mindig aktuális. Pedig közben volt rendszerváltás, gengszterváltás, módszerváltás, jobb helyeken naponta alsógatyaváltás...

Tudományos Iibsizmus 2018.03.18. 05:36:41

@putris72: Nem fizetnek? Még szánalmasabb, hogy magadtól vagy ennyire hülye.

balfék 2018.03.18. 06:17:10

@putris72: MSZMP-Pozsgay-Horváth-Stumpf-Bibó-Fidesz, nem tudom mond-e számodra ez a sor valamit?

Énmégújvagyok 2018.03.18. 07:18:37

@sZulamith: "a beszervezés alapja: „hazafias”, tehát önként jelentett a szocialista állambiztonságnak" a cikkből van. Ő maga jelentkezett! -Lehet, hogy dalolva!

ózdi cigány 2018.03.18. 07:47:24

Ez a hideg Szibériából jött. Putyin képtelen volt Soros mesterkedését megállítani, hogy lopott egy kis fagyot?

ózdi cigány 2018.03.18. 07:48:43

@putris72: A sok felkiáltójel arra mutat hogy félsz.

BiG74 Bodri 2018.03.18. 08:11:01

@morpho:
Ezek nekem tök egyformák.
Hová mennek, csak nem vágóhídra? Esetleg mennek fűbe harapni, vagy hívták őket sorba bégetni?

FayRodisz 2018.03.18. 09:28:27

Ömlik a rohadt narancs bűzös leve a fideSS elvtársak pofájából.

torró 2018.03.18. 09:45:55

A Szita ügy olyan mint a a többi volt. Ki kellett volna teregetni az összes ügynök tevékenységét, mert mindig így választások előtt rángatnak elő valakit a kalapból. Pedig a fél ország be volt szervezve. Amúgy ez az ügy már egyszer futott egyik választás előtt. Azért nem lehetett szerintem az ügynök múltakat nyilvánosság elé tenni, mert prominens személyeket is érintett volna. És naív az aki elhiszi, hogy az ellenzék soraiban nincs ügynök múltú ember. Am úgy valóban volt olyan akit zsarolással szerveztek be, és volt olyan is aki önszorgalomból.Ámbár azt hiszem egyre inkább már csak legyintenek az emberek ezekre a történetekre. Ezért értelmetlen az ügynök listát titkolni. Ki kellene teregetni, és akkor a választások előtt nem lehetne plusz gumicsont. Mert ez is csak az. Szitáról már régóta tudják hogy mi volt. Mégis még ő Kaposvár polgármestere. Egyébként szerintem rengeteg dokumentum meg lett annak idején semmisítve, másrészt meg félre lett rakva, hogy alkalmasint zsarolni lehessen vele. És kik kezében lehetnek ilyen dokumentumok? Akik maguk is benne voltak. Ennek soha nem lesz vége.

rallus 2018.03.18. 10:16:06

@torró: Nem volt titok, hogy kik támadtak idegen csapatok háta mögül a saját hazájukra és annak törvényes kormányára, de még egy rossz szóval sem büntették őket! Még a titkos és jól manipulált "irattárakat" sem kellett volna felforgatni.
Megtarthatták amit összeraboltak és a pereputtyuk a hatalmas vagyon biztonságából keresheti a z újabb jól jövedelmező hazaárulás lehetőségét.
Az ügynöknek beszervezettek a rendszerváltáskor elmondhatták volna, hogy mit és miért cselekedtek, de a liberális sajtó ezt lehetetlenné tette. Elég Csurkára gondolni, akit az apja agyonverésének fenyegetésével "szerveztek be", soha nem jelentett, mégis mindig lebesúgóztak.
Biszkut meg élete árán is megvédték a bűntársai és ágyban, párnák között halt meg...

langesz 2018.03.18. 10:50:50

Már 20 éve, 4 évente leleplezik:)
Valami csecsemő esetleg még nem tudná, 16 éve ennek tudatában választják újra meg újra meg újra meg újra..

langesz 2018.03.18. 10:54:55

Már 20 éve annak, hogy 4 évente leleplezik:) és ennek tudatában megválasztják.

langesz 2018.03.18. 10:55:47

Már 20 éve.:))).
Röhelly.

Cpeti654321 2018.03.18. 13:57:34

@neko1967: nem ezt mondta pontosa
"Ezekhez képest a ház nélküli csiga gerincoszlop"
Bízom benne jól idéztem

VáracliJános 2018.03.18. 13:59:31

A vérkomcsikból nem lesz szalonna. Az egész fidesz rothad a szitához hasonló görényektől.

Cpeti654321 2018.03.18. 13:59:43

Polgármester elvtárs, akarom mondani lehetséges tmb!

Emberektől nem szokás félni csak az igazságtól!
Igaz az Ön esetében lehet, hogy lemaradt az "i"... (by Hofi)

Punxsutawney Mormota 2018.03.18. 15:52:45

@putris72: Házmesterkém, rossz a az eposzi jelződ. Ugyanis a szemkilövető Feri, szemantikailag azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc írásban utasította a rendőrséget, hogy kedves gyújtogató, fosztogató csőcselék szemére célozzanak.
A tény az, hogy egy embernek vakult meg fél szemére. Egy másiknak olyan traumás sérülései lettek, hogy egy ujjpercét amputálni kellett. Bizonyíthatóan 16 sérültet láttak el a kórházakban, akiknek a gumilövedékek okoztak sérüléseket.

És még egy érdekes adalék: A hozzád hasonló nemzethy karikatúristák, civilikre köpködők, álcivilezők stb valahogy elfelejtik, hogy a jelenleg az Ördög korbácsának tartott TASZ, Amnesty International, a Jogvédő Alapítvány élenjárt a rendőrség beperlésében, egyes, brutálisan fellépő rendőrök felelősségre vonásában és minél nagyobb fájdalomdíjak kivasalásában - mindezeket pro bono tették.

Szóval, ha a nemzethy csőcselékért szállnak síkra a Soros pénzelte alapítványok, akkor jó, akkor szeretitek őket, de ha valamit kritizálni mernek, akkor hazazavarjuk őket? Értem :)

gigabursch 2018.03.18. 16:59:20

"száz éve" megírta már az alapanyagot dr. Ilkei Csaba és publikálta a Kurucon.

A Magyar Nemzet feltalálta a spanyolviaszt.
Lyyyeeeeeeeee

Boar. 2018.03.18. 17:10:31

@gigabursch: 2004-ben írta meg az indexen "bugyutabela" nick. Ezzel indult a balhé.
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=40484632&t=9117029

NBarbieReloaded 2018.03.18. 17:24:40

Ennyire tartja magat a fideszes zombisereg: barmilyen kenyes ugy, mutyi, korrupcios ugy kerul elo fideszekrol, azok "magyarazatnak" sorosoznak, simicskaznak, estleg EU/ENSZ-eznek valami ultraszanalmasat es kesz, az idiota fidesznyikeknek ez boven eleg.
Szegyellhetitek magatokat.

BiG74 Bodri 2018.03.18. 17:35:02

@Punxsutawney Mormota:
Gerinctelen szar alakoknak magyarázhatsz, azonnal lefordítja autentikus rablógyilkos nyelvre és visszaköp valamit aminek értelme ugyan nincs, de a köpködő kobra térdre borulna a tudásától.

Punxsutawney Mormota 2018.03.18. 18:00:10

@BiG74 Bodri: Tudom. De olyan jó érzés zavart okozni a centrális erőtérben :D

nu pagagyí 2018.03.18. 19:10:40

@rallus: "Elég Csurkára gondolni, akit az apja agyonverésének fenyegetésével "szerveztek be", soha nem jelentett, mégis mindig lebesúgóztak."

Pityu a hős. Amúgy ünnepelt szerző volt a csúnya diktatúrában. A maga konformista módján prímán beilleszkedett. Nem csempészett stencilgépet, nem kockáztatta az egzisztenciáját. A bukás utáni szabadság kaotikus világában, visszasírta a véres időket, uszított rendületlenül. Ha nem purcant volna ki, most boldog lenne, visszatértek azok az idők egy új diktátorral, de a szokásos agymosással, a három T-vel, házkutatással, fekete listával, megfélemlítéssel.

rallus 2018.03.18. 20:03:01

@nu pagagyí: Csurka valóban nem hasonlítható össze az „Az ügynökök a paradicsomba mennek” című film feltételezett főhősével, aki az Aczél -boyok egyike volt...
Szerinted mennyi idő kellett volna a dicsőséges szocializmusban egy ilyen stencilgépes csapat lecsukásához, ha valóban akarják? Megmondjam?
Nem akarták! A fene érti...

ételizésítő 2018.03.19. 00:05:51

@Punxsutawney Mormota:
Erre a csőcselékre, csürhére élessel kellett volna lőni.
Aki gyújtogat a városban, és mások nehezen szerzett vagyonát tönkreteszi, nem érdemel mást.

2018.03.19. 06:33:37

" Krakuspeti " egy mocsok senkiházi, aljas geci !

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.20. 15:26:32

Ezt azért elég nehéz lessz kimagyarázni

gigabursch 2018.03.20. 16:06:05

@Boar.:
Na, erről sose halottam. Köszi.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.21. 13:28:39

@neko1967: Csak már legyen vége egyszer.

gigabursch 2018.03.24. 04:37:35

@Punxsutawney Mormota:
Tudom konteo, de nekem meggyőződésem hogy a kukaborogatók id ugyanolyan odaküldöttek voltak, mint az azonosító nélküli szemmagasságban lövőldöző álrendőrök.

gigabursch 2018.03.24. 04:51:53

@neko1967:
Ilyen mondatok idézésénél mindig eszembe jut az egyik felmenőm nagy bölcsessége.

"Tudod, ha az ember kimond, leír valamit, azt húsz év múlv is elő lehet rángatni. Olyan ez, mint a rossz házasság. Szerződésed volt egy ipari kurvával. S sok év kell, amíg kiderül, de hiába szabadulsz, a társadalom akkor is a fejedhez vágja, mert te hittél benne és még védted is. És ezt, a védelelmet számonkérik rajtad örökké."

Punxsutawney Mormota 2018.03.24. 07:23:40

@gigabursch: Nincs ebben semmi konteo. Ezek balhézni mentek oda, illetve küldték oda őket. A rendőrök bosszúra szomjaztak a tv székháznál történt események miatt, ahol persze szintén nem véletlenül történt, ami történt. Ideális robbanóelegy volt.
süti beállítások módosítása