Most, hogy egy egész ország töri azon a fejét, vajon Kósa Lajos az évszázad szélhámosa, vagy az évszázad nemzeti idiótája – jóllehet e sorok írója a fenti „vagy” (diszjunktív) szerkezet helyett inkább az „és” konjunktív alakot preferálja –, nem árt két dolgot tisztázni, akár még azt megelőzően is, hogy újabb dokumentumok kerülnének elő, amelyek akár a szélhámos, akár az idióta, akár mindkettő státuszát támasztanák alá.

Amikor arról beszélünk, hogy mondjuk a 4,3 milliárd eurós történetben – legalábbis úgy tűnik – nem történt pénzmozgás, akkor azért ne feledjük el, hogy meglehet, banki pénzmozgás nem történt, de a pénzmozgásnak létezik egy tradicionális és különféle, például a láthatatlanság és a megkerülés okán megvalósuló formája,

az, amikor a pénz nem banki úton közlekedik, hanem nokiás dobozban, aktatáskában, vagy mondjuk egy Svájc és Budapest között közlekedő vonat kupéjában elhelyezett bőröndben stb.

Mindenesetre a mai hír, amely arról számol be, hogy Kósa Lajos környezetéből valakik jogosultságot kaptak arra, hogy egy svájci bank széfjéből 25-25 millió eurót vegyenek fel, ez sem a pénzmozgás, sokkal inkább a pénzmosás fogalmát idézheti fel.

S miközben változatlanul a szélhámos vagy idióta alternatívájával viaskodunk, elfeledkezünk arról, hogy Kósa Lajos, kivált, mint a hatalmon lévő kormánypárt egykori frakcióvezetője, aki még a kis- és nagydolgozását illetően is beszámolási kötelezettséggel tartozott a főnökének, s annak beleegyezése nélkül még kis- vagy nagydolgát sem végezhette el,

kizárt, hogy ilyen esetben ne számolt volna be legfőbb elöljárójának az őt ért csudálatos tündérmeséről.

Vagyis igazából azt akarom mondani, hogy Kósa Lajos, legalábbis a történet szempontjából sem nem szélhámos (vagy igen), sem nem idióta (legfeljebb nagyon), hanem leginkább nem létező figura. Miként nem létező figura Mészáros Lőrinc, nem létező figura Tiborcz István, nem létező figura Andy Vajna és még hosszan sorolhatnám a Gogol regényéből megismert holt lelkeket. Ezek az alakok életre keltek, mert életre keltette őket valaki, akár mint tette ezt a prágai Löw rabbi egy varázserejű cédula segítségével az agyagból gyúrt gólemmel, aki önálló életre kelt, ám egy idő után már csak tört és zúzott és dühöngött, s meg kellett szakítani a varázserejét, hogy elpusztíthatóvá váljék.

Azt pedig, hogy Kósa Lajos anyukája a múltkor vásárolt fél sertéstelepe mellé – mint arról a mai napon értesülhettünk – kapott még valakitől piciny figyelmesség és parányi surprise okán, tudniillik a virágüzlet addigra bezárt, szép tulipáncsokrot tehát nem vihetett neki az illető, kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt eurót (mert az illetőnél épp pont ennyi volt), azt semmi okunk sincs jutaléknak tekinteni.

Egyszerűen azért nem, mert a prágai gólem esetében sincs ismeretünk jutalékról.  

Gábor Görgy, vallásfilozófus

vendégszerző a B1 blogon