A B1 blogcsalád



Harmatgyenge Kósa magyarázkodása, egyértelmű, hogy hazudik

2018. március 14. - Mr Flynn Rider

Kósa Lajos még szabadlábon, nem mond le, sőt, azt állítja: ő is csalás áldozata. A bizonyítékok azonban ellene szólnak. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kósa Lajos tagja volt egy pénzmosásra szakosodott céghálónak. kosa_szurkol.jpg

Mai sajtótájékoztatóján a miniszter azt mondta: az őt felkereső hölgy számos embert becsapott, őt is. Szerinte csak az ellenzék megpróbálja lejáratni, de azt mindegyik választás előtt megpróbálta. A hölgy egy csaló, és Kósa állítólag a mai napon megteszi ellene a feljelentést, illetve várja a nyomozás eredményét.

Mindez azonban elég gyenge magyarázkodás, amit a Magyar Nemzet és a többi lap előásott a korábbi fideszes frakcióvezetőről, jelenlegi megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterről. 

A politikusnak sorozatban már a második botrányos pénzügyi machinációs története derült ki két napon belül, mindkettőt a Magyar Nemzet hozta le. Ennek ellenére mai érdi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy ártatlan, őt is becsapták. Az ígérte, feljelentést tesz a 2012-re datálható ügyben. (Eddig vajon miért nem tett…?)

Mindkét ügy arra enged következtetni, hogy

  1. a fideszes politikust átverték, de ez nem zavarta éveken keresztül, azaz idióta (ennek ellentmondanak a bizonyítékok is ellene);
  2. maga is tagja egy pénzmosó hálózatnak, azaz bűnöző.

Egyik sem igazán hízelgő a politikusra nézve.

A két ügy szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az első esetben kiderült, hogy

a miniszter még 2013-ban négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett

a Magyar Nemzet birtokába került hiteles közjegyzői okirat szerint. A Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült dokumentumból kiderül, a fideszes politikus 2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, amelynek részleteit közjegyzői okiratba is foglalták.

A több mint ezerháromszázmilliárd forintnyi összeget az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el – áll az okiratban, amely szerint a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”.

Kósa minderről nem vallott a vagyonnyilatkozatában. Viszont az utóbbi napokban elkezdett magyarázkodni.

„Akkor lezártam magamban, hogy ez szélhámosság, kamu”

– kommentálta a miniszter először az egész történetet.

A másik ügy: Kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint – ekkora összeg ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és a vele furcsa ügyletbe keveredett megbízó. A Magyar Nemzet birtokában lévő, 2013. szeptember 26-án kelt dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter édesanyjának kívánta utalni a pénzt saját bankszámlájáról, a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

A 444 összesen öt féle magyarázatot szedett össze a miniszter különféle sajtónyilatkozatai alapján, természetesen az ötnek kevés köze van egymáshoz. Annyi biztos, hogy az öt történetben a fidesz politikus

  • mindig jóhiszemű volt;
  • sose kérdezett semmit;
  • és nem tűntek fel neki az irgalmatlan összegek.

(A négymilliárd euró - német külügyminisztériumnak akár több éves költségvetése ennyi pénz, mint amennyinek a kezelésével megbízták. Ceglédi Zoltán politológus kiszámította, hogy sorozatban 510 évig kellene lottóznia, illetve minden héten megnyernie a főnyereményt, hogy ennyi pénz összejöjjön. A világ leggazdagabb emberei közé számít, akinek ennyi pénze van. Erről lehoztunk egy vicces infografikát is.)

És ezt az irgalmatlan összeget Kósa Lajosra bízták. 

Ám a sztori nem ilyen egyszerű. Közben pedig kiderült az is, hogy "az ismeretlenből valahogyan felbukkanó" nővel több közös cége van Kósa Lajosnak, illetve Kósa Lajos üzlettársainak, ismerőseinek. (Erről az Indexen olvashat egy szép összefoglalót).

Sőt, egész céghálózatról van szó, amit a jelek szerint pénzmosásra használtak.

Röviden: a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének (aki egyben a korcsolyaszövetség ügyvezető igazgatója is), Orendi Mihálynak közös cége van ezzel a hölggyel, amit úgy hívnak, Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft. A korcsolyaszövetség elnöke – bizonyára véletlenül – megint csak Kósa Lajos, aki Orendivel közösen szurkolt a téli olimpián.

Az Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft.-ben van egy kisebbségi tulajdonos is, amely egy cég, méghozzá a Kis Hal Befektetési és Tanácsadó Kft. Az Optenben hozzáférhető cégadatok alapján a társaság a Kis Hal tagja dr. Fiák István, Kósa Lajos ügyvédje, a cégjegyzésre pedig Fiák lánya, Blanka jogosult. Fiák szintén ott szurkolt Kósával és Orendivel a téli olimpián – hívta fel a figyelmet a 444. (Lásd a nyitó képünket a cikk tetején, forrás: MTI.)

Magyarul, Kósának nem légből kapott a kapcsolata az általa csalónak titulált hölggyel, hanem egy olyan cégháló áll kettejük mögött, amiben számos ponton kapcsolódnak, vagyis üzlettársak. Vagyis Kósa hazudik a nővel kapcsolatban. Az őt “átverő” hölgy ugyanis szoros üzleti kapcsolatban áll magával Kósával és Kósa ügyvédjével is, Fiák Istvánnal. (Ez az a Fiák István, akitől Kósa felesége korábban 110 milliós ajándékot kapott.)

Az Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető kft egyfajta kapcsolódási pont: az ügyvédnek, Fiák István lányának és másik cégének ez a közös vállalata. Ebben tulajdonos Szabó Gáborné is, aki az a “háztartásbeli ezermilliárdos csaló”. (Akiről Kósa azt állítja, hogy átverte.) De Szabó Gábornénak még Czakó Lászlóval is van egy közös cége, akiről a mai Magyar Nemzetben kiderült, hogy Kósával milliárdos svájci közös ügyleteik lehettek.

Tehát a fenti szereplők közösen tulajdonolnak cégeket, amelyekről az LMP-s Hadházy Ákos azt feltételezi: pénzmosásra használták őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2813738692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2018.03.14. 14:57:24

Gondolom lemond, ha nem, akkor tárcás miniszter lesz:)

HaD 2018.03.14. 15:19:55

dehogy balek...ez egy régi trükk a pénzmosodából:)....végy egy lottó ötöst avagy menj el egy kaszinóba..apropó kaszinó...ott is biztos lesznek ha kell hatalmas nagy nyeremények:) a krupié megvan hozzá:)

Énmégújvagyok 2018.03.15. 04:43:09

@sZulamith: Talált egy tárcát? Én hagytam el 43 mrd euró volt benne!