B1 blogcsalád



Nem lesz sétagalopp a választás Orbánnak?

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. március 08. - Szelestey

lazar1_896_504_1520414829_focuspoint_926x504.jpg• Most már Bécs is belekerült a szórásba, elképzelhető, hogy Orbán Viktor ideges? Az osztrák fővárosban kiakadtak Lázár János állításaitól

• Van pozitív populizmus is, de az nem a tekintélyelvű változat, mert utóbbi veszedelmes és harcolni kell ellene, Bannon szerint viszont most jött csak el Európában a szélsőjobb ideje, lásd Magyarországot

• Kovács Zoltán szerint a CEU még nem érdemelte ki, hogy rendeződjön a sorsa

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor ugyan az európai populista fellendülés keresztapjaként nincs hozzászokva a vereségekhez, ám lehet, hogy újraválasztása mégsem lesz formalitás. A magyar politikai vezetést megrázta, hogy Hódmezővásárhelyen a szavazók nagy része az ellenzéki jelöltre voksolt. Egyetlen felmérés sem jelzett ilyesfajta lázadást a virágzó korrupcióra panaszkodó emberek részéről, még kevésbé a Fidesz egyik fellegvárában. A dilemma az, hogy itt átmeneti kudarcról, vagy alapvető irányváltásról van-e szó. Ha a párt kikapna április 8-án, az nagy visszhangot váltana ki Moszkvától Brüsszelig. Orbán most megkétszerezi a migránsellenes retorikát és anyagi kedvezményeket ígér a lakosságnak. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a heterogén ellenzék képes learatni az elégedetlenség gyümölcsét.

A kormányfő tudja, hogy a közvélemény kutatások nem sokat érnek, ha a vele szemben álló erők meg tudnak állapodni közös jelöltekben az egyéni körzetekben. Ha ez 4 éve sikerült volna, akkor a Fidesznek csupán 20 mandátum jutott volna a 106-ból. László Róbert/Political Capital szerint az egyezség még messze van. A hatalom támaszkodhat a jó gazdasági eredményekre is. Csak éppen a hódmezővásárhelyiek közül is sokan szóvá teszik, hogy nehezen tudnak megélni, miközben körülöttük sokan látványosan meggazdagodnak. És akkor még ott volt az Elios-ügy. Az új adatok azt mutatják, hogy a Fidesz támogatottsága visszaesett. László Róbert ezt úgy érzékelteti: új játszma kezdődött.

Die Presse

die_presse.jpg

Bécset gyalázza a Fidesz a választási hadjáratban, és ez felveti, hogy csak nem ideges Orbán Viktor? Mindenesetre Lázár János felháborodást váltott ki a városról közölt véleményével. Pártja a jelek szerint minden eszközt megengedhetőnek tart, hogy szavazatokat szerezzen a hajrában. Ennek érdekében még arra is hajlandó, hogy vitába bonyolódjon a szomszédos Ausztriával. A bécsi önkormányzat nem kívánta annyiban hagyni a dolgot. A gazdasági ügyekért felelős szociáldemokrata tanácsos dühös tiltakozó kommentárt tett közzé. Renate Brauner meg van döbbenve azon, hogy szülővárosát ennyire megalázzák. A zöld alpolgármesternő a Facebook-on üzent Lázárnak a bécsi szeretet, és a büszke Favoriten kerület nevében. Az FPÖ tisztségviselője ugyancsak túlzásnak minősítette a videót. A Kancellária nem kívánt állást foglalni. Az újság kiemeli: Hódmezővásárhely hatására a magyar kormány nyilvánvalóan attól fél, hogy az ország többi részén is belefut egy ekkora pofonba.

Der Standard

der_standard.jpg

A bécsi Városházán felháborodást váltott ki a Lázár-féle videó. Brauner azt közölte, hogy a miniszter által megfogalmazott állítások hamisak és sajnálatos módon idegenellenesek. Amúgy pedig csak azt kívánhatja a magyaroknak, hogy a városaik olyanok legyenek, mint Bécs. A magyar kormányellenes sajtó gúnnyal és kárörömmel reagált a magyar vezető Facebook-bejegyzésére. Aki ugyanakkor alaposan megnézte a filmet, az neves, nagy cégek feliratait láthatta az állítólag teljesen kicserélődött negyedben. A politikus azt sem bizonyította, hogy beszélt volna két migránssal, aki nem tudott németül. Az egész persze a hazai közönségnek szól a választások előtt, ám a bécsi szociáldemokrata tartományi szervezet titkára szerint a magyar kampánynak semmi keresnivalója Ausztriában. Megjegyezte: Orbán Viktor pártja a csattanós hódmezővásárhelyi blama után nem riad vissza attól, hogy teljesen valótlan rémképet fessen Favoritenről és bizonyos csoportok ellen uszítson. A politikus bocsánatkérést követel Lázár Jánostól.

A Budapestről keltezett tudósítás szerint a kormánynak aligha lesz gond az újraválasztás, Hódmezővásárhely ide vagy oda. A választási hadjáratban azonban alig szerepel más téma, mint a migráció. Magyarország következetesen, ám kétséges módszerekkel bezárkózik a menedékkérők előtt. Akik, egy páran, netán mégis engedélyt kapnak a belépésre, azok továbbállnak, mert semmi esélyt nem kapnak a beilleszkedésre. A jelek szerint Orbán még mindig az idegenellenes hangulatkeltést tartja a legbiztosabb módszernek, hogy megőrizhesse hatalmát, miközben igazából nincsenek is migránsok magyar földön.

Die Welt

die_welt_1.jpg

A konzervatív újság szerint sok minden nyitott Lázár János bécsi utcaképe kapcsán. Orbán Viktor bizalmasa az osztrák sajtó közlése alapján a 10. kerületben, tehát Favoritenben készítette a felvételt, ott tényleg sok bevándorló él. 32,8 %-ot tesznek ki a 6200 fős városrészben. Viszont ellentétben azzal, amit a politikus mondott, a filmen látható bevásárló övezetben sehol sincs kosz vagy rendetlenség. A magyar kormányfő csaknem kizárólag idegenellenes jelszavakra alapozza kampányát. Csak éppen a menedékkérők nem maradnak az országban, mert az semmit sem kínál nekik. Lázár keményvonalasnak számít a menekültpolitikában. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa két napja rasszistának nevezte Orbán Viktort, hozzátéve, hogy idegengyűlölő kijelentései bizonyítják: a miniszterelnökben már nem maradt semmiféle szégyenérzet.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A hírügynökség szerint Lázár János Bécsben készített videója beleilleszkedik Orbán Viktor egyre élesebb migránsellenes választási hadjáratába, hiszen a miniszter azt figyelmeztetésnek szánta a magyarok számára, mondván, hogy a fehér osztrákok félnek a muzulmán bevándorlóktól. A Fidesz ugyan fölényesen vezet a közvélemény kutatásokban, hála a sajtóoffenzívának, mármint hogy Európa keresztény örökségét védelmezi, ám nemrégiben érzékeny vereséget szenvedett egyik vidéki erődjében. Azóta úgy tűnik, hogy még inkább támadja „Magyarország fő ellenségeit”: a bevándorlókat, Sorost és újabban már az ENSZ-t is. A világszervezet több intézménye is rasszizmussal és azzal vádolja a magyar kormányt, hogy az megszegi kötelezettségeit a menedékkérőkkel és a civil társadalommal szemben.

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

A Liga választási sikerét erősen magyarázza az “Olaszország mindenek előtt”-üzenet, ami nagyon emlékeztet arra, amit Le Pen vagy Orbán Viktor mond, és ami a jelek szerint nyitott fülekre talált az olaszok körében. A közhangulat ugyanis erősen afelé hajlik, hogy a kormánynak elsősorban a nélkülöző családoknak, a munkanélkülieknek kell segítenie, nem pedig illegális migránsoknak. A párt 18 %-ot szerzett, miután meglovagolta a bevándorlás miatt érzett aggodalmakat, azok kívül adócsökkentést ígért, valamint kilátásba helyezte a nyugdíjkorhatár leszállítását. Az elnök, Matteo Salvini akár miniszterelnök is lehet, ha a Ligát is magában foglaló hármas koalíció kap elég támogatást más tömörülésektől. Az utóbbi 7 évben csaknem 750 ezer menedékkérő jutott el az olasz partokig, vagyis a nyomás hatalmas. A külföldi lakosság száma megháromszorozódott 17 év alatt, miközben a gazdaság nem teljesít jól és fokozódik a szegénység. Ugyanakkor sok olasz gondolja úgy, hogy az EU cserben hagyta őket, hiszen nem enyhítette a migránshullámot.

Die Zeit

die_zeit.jpg

Az 5 Csillag Mozgalom vezetője nem Orbán Viktor, a Liga első embere (még) nem egy Kaczyski, de Olaszországban ezzel együtt a populisták kerültek többségbe. Az eredmény megrázó, 50 % voksolt ezekre az erőkre, amelyek a külföldiek ellen uszítottak és az EU ellen agitáltak. Ily módon az ország betagozódott a nacionalisták nemzetközi frontjába. Európának reagálnia kell, de öntudatosan, nem pedig fölényeskedve. Az olasz állam a hatalmas adósság miatt időzített bomba és a kanóc vasárnap óta még rövidebb lett. Az egész földrészen feljövőben vannak olyan pártok, amelyek szemben állnak Brüsszellel. Példának okáért itt van mindjárt Magyarország és Lengyelország. Az olaszok nem lettek egyik pillanatról a másikra bolondok, gonoszak, vagy rasszisták. Sokkal inkább a politikai elittel vannak torkig, mivel az évtizedek óta újra meg újra csütörtökön mond. Új kezdetet akarnak, amit meg lehet érteni.

A győzteseket nem szabad ördögként beállítani. Még akkor sem, ha a Liga radikalizálta az Európáról zajló vitát és a rasszizmus mérgét terjesztette. Ellenben, 5-csillagos kollégájával együtt megértette, hogy az olaszok szabadulni igyekeznek a jelen állapotoktól. Mindketten azt csinálták, amit ilyenkor a populisták szoktak: bűnbakot kerestek és az EU-ban meg is találták. Brüsszelnek most ellenlépéseket kell tennie, de okosan. Jeleznie kell, hogy az unió is változásokat akar. Hogy a jobb, igazságosabb, prosperálóbb Itália az egész szervezetnek érdekében áll. Viszont azt is értére kell adnia, hogy a gazdasági javulás kulcsa főként Rómában található meg. Mert ott van a kudarcok oka is. Ugyanakkor félrevezető a nacionalista jelszó, mármint hogy Olaszország mindenekelőtt. Brüsszelnek meg kell mondania, hogy az unió nem tökéletes, de a kínálkozó alternatívák közül a legjobb.

Washington Post

wp.jpg

A szerkesztőségi véleménycikk azt állítja, hogy a populizmus tekintélyelvű irányzata valóban veszélyes és szembe kell szállni vele, ám más válfajai hozzájárulhatnak a demokráciához, hiszen a kiáltó társadalmi ellentéteket kifogásolják. A szerző végigveszi, hogy az olasz választás okozta romokat, a mostani amerikai kormányzat drámaian rossz teljesítményét, valamint a demokratikus intézmények elleni magyarországi, lengyelországi és törökországi támadásokat egytől egyig a populismus “kísértetének” tudják be. Csak éppen nem mindig az a bűnös, mert hogy milyen választ adunk a liberális demokrácia kétségtelen válságára, az nagyban függ attól, miként fogjuk fel a reakciót, amely súlyosbítja a jelenséget. A düh ugyanis válasz tényleges hibákra és igazságtalanságokra. És ha le akarjuk gyűrni a populista túlzásokat, akkor leginkább azt az elégedetlenséget kell orvosolni, aminek ezek az erők hangot adnak.

Az olasz választás feltárta, hogy mitől kell félni, illetve mi történik, ha hagyják elgennyedni a sebeket. Érzékelni lehetett ugyan az ellenkezést a bevándorlással szemben, ám az olaszok leginkább a régi pártok politikusaira voltak mérgesek. Azon kívül elkeserítette őket a régóta tartó gazdasági hanyatlás. A populizmus egy csomó bajt okozhat, de látnivaló, hogy az olaszoknak elegük van az eddigi állapotokból. Viszont van a populizmusnak egy olyan változata is, amelyik megmarad a demokrácia keretein belül és tömegmozgalmak révén arra ösztökél, hogy az elit nézzen szembe a demokratikus intézményeket megrendítő egyenlőtlenségekkel. Ha az erre nem hajlandó, na, akkor ver gyökeret a populizmus.

New York Times

nyt.png

A jelentés a hódmezővásárhelyi vereség után választás előtti osztogatásnak minősíti Orbán Viktor bejelentését, miszerint egyszeri vásárlási utalványt kap a 2,6 millió nyugdíjas, illetve minden családnak visszautalnak 12 ezer forintot a fűtésszámlából. A hírügynökség megjegyzi, hogy a Fidesz, amely magasan vezet a felmérésekben, váratlanul kudarcot vallott Hódmezővásárhelyen. A párt erősen migráns-ellenes üzenettel kampányol, és azt ígéri, hogy emeli a béreket, illetve a nyugdíjakat. Az egyelőre nem világos, hogy a kormány vagy a gázcégek juttatnak-e vissza a számlákból, de az érintett vállalkozások többsége már állami kézben van. Az első számítások szerint az intézkedés akár 60 milliárd forintot is elvihet, de az ING Bank egyik szakértője szerint ennyi pénz bőven van a tartalékban.

Time

time.png 

Az amerikai elnök korábbi főideológusa úgy látja, hogy nagy idők várnak Európában a szélsőjobbra, amely máris hatalmon van a magyaroknál, lengyeleknél, cseheknél és az osztrákoknál, de még a németeknél és franciáknál is, igaz, más-más mértékben. A hetilap úgy értékeli, hogy Bannon elhozta a földrészre a trumpizmust és előadásain úgy fogadták, mint egy rocksztárt, mind Olaszországban, mind Svájcban. Zürichben az ókonzervatív lap, a Weltwoche meghívására járt és imádták. (35 frank volt a belépő –a szerk. megj.) Nem számított, hogy az ocean túloldalán Trump ejtette, és hogy mennie kellett a Breitbart News-tól is. Kijelentette, hogy a történelmi hullám őket támogatja, és a folyamat csak most kezdődik. Az öreg kontinensen tényleg terjed az a fajta nacionalizmus, amit ő hirdet. Az itteni szélsőjobb ihletforrásnak és zászlósfigurának tekinti Bannont. Ő pedig egyesíteni akarja a világban ezeket az erőket, bár azokat nem sok minden köti össze, túl azon persze, hogy nem kérnek a megszokásokból, ugyanakkor szét akarják verni az elitet. Meg elutasítják a bevándorlást. De pl. a kereskedelmi háborúkat már nagyon nem szeretnék. Viszont ahogy a dolgok Washingtonban állnak, nem kizárt, hogy Bannon hamarosan győzedelmesen tér haza.

Guardian

guardian.jpg

Orbán Viktor bigott nézetei miatt szégyelli, hogy magyar egy szabadúszó magyar újságírónő, aki olvasói levélben fejtette ki véleményét. Karáth Kata nagy bajnak tartja, hogy a miniszterelnök szerint mindannyiunknak fehérnek, heteroszexuálisnak és kereszténynek kell lennie, csakhogy a múltunk multikulturális és erősen összefügg a migrációval. Mint írja, Magyarország jelenleg a liberálisellenesség első számú példája a világsajtóban. Az pedig egyenesen groteszk, hogy a kormány a ‘fehér’ nacionalizmussal kacérkodik, de közben a magyarok ázsiai gyökerei felé kacsintgat. A magyar fiatalok nagy része ugyanakkor kedvezően vélekedik az EU-ról és nem osztja az Orbán által megjelenített paranoiás képet róla. Ám vészesen romlik az ország és az unió viszonya. A hatalom önkényuralmat gyakorol a nemzeti identitás fölött és ez teljesen fejre állította a politikát a választások előtt. Multikulturális nemzet vagyunk, ám ez nem akadályozta meg a kormányt a kerítés felállításában, illetve a nacionalista plakátkampányban, a kirekesztésre és a félelemkeltésre építve. Magyarország Európa páriája lett, de ez ellen küzdeniük kell a progresszív és liberális fiataloknak. Hogy újra büszkék lehessenek a magyarságukra.

BBC

bbc_1.jpg

A jelek szerint nem oldódott meg a CEU körüli vita, amely jelképes nemzetközi küzdelemmé vált. Pedig már úgy tűnt, hogy létrejött a megállapodás, miután az USÁ-ban tárgyalt a magyar kormány képviselője. Kovács Zoltán azonban Londonban azt közölte, hogy még nincs szerződés. Arra hivatkozott, hogy az intézmény továbbra sem felel meg az elvárt normáknak, változatlanul megengedhetetlen kiváltságokat élvez. A New Yorkban tető alá hozott egyezséget pedig szerinte akkor lehet valóra váltani, ha az eleget tesz a megkívánt előírásoknak. A Közép-Európai Egyetem képviselője ezzel szemben úgy véli, hogy efelől nem lehet semmi kétség. Ezért várják, hogy a magyar fél, illetve New York Állam kormányzói hivatala aláírja azt. Kovács azonban egyetlen szóval sem utalt arra a londoni magyar nagykövetségen, hogy rendeződne az ellentét. Azzal vádolta Soros Györgyöt, hogy az alternatív demokráciát alakít ki civil szervezetek és intézmények támogatásával. Egyúttal megerősítette, hogy a magyar vezetés igen fontosnak tartja a családot, a nemzeti identitást, és óvott a kereszténység utáni kultúrától. Különösen erős szavakat használt a migráció ellen.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Súlyos válságba taszította Szlovákiát a kettős újságíró gyilkosság. Sokan felvetik a kormány felelősségét és nem bíznak a hatalmasokban. Az áldozat egyik munkatársa, aki Kuciakkal együtt nyomozott a hatalomig elérő korrupció ügyében, azt mondja, hogy az ország nem tekinthető normálisnak, és külön szomorú, hogy erre egy ekkora tragédiának kellett ráébresztenie. A tettesekről és az indítékról még nem tudni semmi biztosat. Ám nemigen van kétség afelől, hogy az újságírónak – menyasszonyával együtt – amiatt az ügy miatt kellett meghalnia, amelyen dolgozott. Az általa feltárt tények ugyanis arra utalnak, hogy a feltételezett olasz maffiatagoknak nem sokkal ezelőttig szabad bejárásuk volt a kabinet legbelső köreibe, Fico két közvetlen munkatársának jóvoltából. A bűntett után rengetegen már nem biztosak abban, hogy jogállamban élnek.

Úgy tűnik, a miniszterelnök elvesztette az önkontrollt és a realitásérzéket. Amikor sorosozással válaszolt a lemondását, illetve az új választást sürgető felhívásra, jó páran még a saját pártján belül is rázták a fejüket, illetve megdöbbentek. Ily módon teljes a politikai káosz. Megfigyelők csak idő kérdésének tartják, mikor veszi a kalapját a politikus. A független Sme főszerkesztője nagyon veszélyesnek nevezi, hogy Fico – Orbán mintájára - Soros-elleni kampányba kezd. Mert csak gyűlöletet kelt, megosztja a nemzetet és nagyon alacsony szintre süllyed. Az államfő viszont megértette, hogy a politikát erkölcsi felelősség terheli a kettős emberölésért. Ugyanakkor sokan örülnek, hogy a bűncselekmény végre ráirányította a világ figyelmét a tényleges szlovák viszonyokra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3913723792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2018.03.08. 10:49:50

Nem ott késelte le az afganisztáni a csecsent? Ez a pofon elég gyorsan jött

2018.03.08. 14:19:32

Most késelt meg egy afgán migri pár embert Bécsben. Úgy látszik Orbánnak van igaza. Az olaszok is felismerték végre, hogy a brüsszelita elit a vesztükre tör és elárasztotta az országukat afrikaiakkal, akiket má soha nem fognak kiebrudalni onnan.

Azt amúgy nem értem, hogy a liberálisok hogy pártolhatják az iszlámista bevándorlást. Az iszlám minden, csak nem liberális. Gyakorlatilag mindenben ellentmond a nyugati liberális értékeknek.
Én ateista és liberális vagyok, pont ezért ellenzem egy totalitárius középkori ideológia terjeszkedését. Ahogy a nácizmust és bolsevizmust is felszámolta Európa, úgy az iszlámot is meg kell fékezni.

morpho 2018.03.10. 14:11:23

@api99: @kunzoo: @Colonel H. Stinkmeaner: Az afgán nem azért késelt mert afgán, hanem mert őrült. Ebből tényleg azt rakjátok össze, hogy a bevándorlók gyilkosok és Lázárnak igaza volt? A las vegasi őrülttel mi a helyzet? Hány embert is lőtt agyon? 58-at? Európában az elmúlt években a Breivik-Lubitz páros több embert gyilkolt le, mint az összes iszlám támadás összesen. erre ti most kitaláljátok, hogy Bécs kurva veszélyes hely, mert volt egy késelés. Londonban szinte minden nap megkéselnek egy fiatalkorút. Nem a bevándorlók, hanem az angol tinédzserek. Úgy csináltok, mintha nem lenne bűnözés, csak ha bevándorlók vannak egy városban. Ez a fideszpropaganda kimaxolása. Jól toljátok, gratulálok!

Sean MacTíre 2018.03.10. 14:17:56

Egy magyar no is keselni akart, csak neki nem sikerult. Igaz o is migrans Becsben.

rasztaszív 2018.03.10. 14:19:26

@Colonel H. Stinkmeaner: "ellenzem egy totalitárius középkori ideológia terjeszkedését"

ha majd egy helyett az összes ilyet ellenzed,igazad is lesz.

morpho 2018.03.10. 14:21:27

@Sean MacTíre: Bizony. Egyébként a több százezer Nyugat Európában élő magyar azt igazolja, hogy nem félnek a bevándorlóktól, mert nincs miért. Inkább Nyugat Európát választják, mint kurvára biztonságos narancsországot, aminek semmilyen jövőképe nincs, azon túl, hogy Stop Soros!

haXXor 2018.03.10. 14:22:13

@morpho: :DDDDDDDDDDDDDDD Hát persze, hogy azért késelt. De ettől még egy kibaszott arab volt akinek az integráció azt jelentette, hogy úgy viselkedik ahogy ott is viselkednek az emberek, ahonnét jött :D Faszér' mosdatod azt a homoklakót te nyomorék...?

morpho 2018.03.10. 14:26:00

@haXXor: Örülök, hogy felfogtad a mondanivalóm lényegét! Egyrészt nem arab volt, hanem afgán. Másrészt nem mosdatok én senkit. Aki őrült és gyilkos, azt be kell zárni. De nem azért mert afgán, hanem azért mert őrült és gyilkos. Egyébként te meg egy ócska rasszista kirekesztő szardarab vagy, akiktől pont annyira hányok, mint a késelőktől.

HaD 2018.03.10. 14:28:37

@Colonel H. Stinkmeaner: az iszlámot meg kell fékezni.... mondták a zsidók...és összeugrasztották őket a keresztényekkel...lásd még orbán és családja felmenőit!!!

HaD 2018.03.10. 14:38:51

@haXXor: működik a soros terv...orbánt erre képezte ki a cimborája(a műbalhé amit rendeznek az műbalhé marad..csak nektek szól:))...az összes zsidó kurva jót mulat ezen a műsoron miközben a szart Európa nyakába zúdítják csak hogy otthon(usa/moszkva)még több zs-t láthassanak az esti szeánszon:)....átbaszás vagy amit akartok:)
Észre kellene már venni hogy ez az orbán(megagyurcsány) azon tornázik hogy egyrészt beadja a magyarnak(ezt tanulta Oxfordban soros pénzén meg a Bibón stumpf alatt)hogy mekkora rebellis egy nép vagyunk...miközben totál lejobbágyosítja a népet.... a népnemzeti sújtásos mente hol a pcsába volt mikor megszavazták pl. a románok ejus tagságát??? ...meg sorolhatnánk hogy az eju pénzén hogyan ölelkezik a multikkal...miközben leadja a dumát hogy "de gonik a multik és de megszivatjuk őket"
Ti meg kajáljátok mert azt halljátok amit szeretnétek hinni magatokról...qrva nagy kuruc egy népség bmeg:(

rallus 2018.03.10. 15:02:06

@HaD: Ezek szerint téged láttak kivont karddal Bécs felé rohanni? Végre egy igazi kuruc!

Elemér Erdélyi 2018.03.10. 15:44:28

Azok akik most válaszként fölemlegetik az afgán késelőt, ne lépjék át a gumicsizmájukkal azt a magyar nőt, amelyik szintén kinyitotta a késes fiókot, - mielőtt az utcára lépett a gyerekével...Bécsben, féltékenységből. :D ...még valamit. Az beszéljen Bécsről objetíven, aki eltöltött ott néhány évet, akár évtizedet...azok se nagyon, akik már végig bámulták a Kartnert, vagy a soppingszitiszüdöt, a Schönbrun parkot, mert a múzeumi séta pénzbe kerül és hát azon inkább egy kebabot...persze ettől függetlenül azt írnak, pofáznak amit akarnak, nem tiltottam én el ettől senkit. Ez a demokrácia alapja, dikkmá például Borsod megye, vagy az a szép Hős utca. Jut eszembe...mert Budapesten szombat éjszakánként a pillangókés otthon a spájzban marad.

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2018.03.10. 15:44:57

"Nem lesz sétagalopp a választás Orbánnak?"

Szerintem meg siman meg lesz a ketharmad.

Az ellenzek szamara giga szopas lett a Lazar video, a nagy mu felhaborodas akkora ismeretseget okozott, hogy milliok lattak, milyen barbar harmadik vilag beli allapotok vannak a regen mindenel jobban irigyelt nyugati varosban Becsben.
Es mintha meg a valosag is a kormanynak dolgozna, a libbantak meg teljes erobol frocsogtek, probaltak tagadni a videot, amikor egy iszlamista allakakbarozva halalra keselt 4 osztrakot.
Komolyan ha en libbant volnek, ezek utan mar barmi tortenik, nem mernem kinyitni a pofamat, mert felnek hogy a valosag beletapos.

Épüljön stadion a CEU helyére 2018.03.10. 15:51:09

@Elemér Erdélyi: " ne lépjék át a gumicsizmájukkal azt a magyar nőt, amelyik szintén kinyitotta a késes fiókot, "

Ja persze mert egy eszement cigany no, keses hadonaszasa, az osszehasonlithato, egy allig felfegyverzett kikepzett arab terrorista szervezett tamadasaval.

morpho 2018.03.10. 15:54:40

@Épüljön stadion a CEU helyére: "allig felfegyverzett kikepzett arab terrorista" A drogos afgán késelő, aki nem arab, egy darab kése van és nincs kiképezve semmire. A magyar nő meg nem volt cigány. A többi stimmel. Te viszont egy rasszista ócska hulladék vagy, aki olyan bunkó, hogy még ékezeteket sem használ. Ez sokkal nagyobb baj!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.10. 16:17:40

A mostani balllib mozgosítás és lelkesedés nagy csalódást fpg pkozni Sorosnak és magyarországi híveinek.

Hatalmas, 70 % feletti választási részvétel mellett buknak majd a ballibek.

Alick 2018.03.10. 16:27:13

Nem a fehér ember - színes ember ellentéten van a hangsúly, hanem a kifinomult és a nyers kultúra találkozásán :)
www.youtube.com/watch?v=wXj--f1bzpU

nemecsekerno_007 2018.03.10. 16:47:12

Az ellenzék programja = adóemelés

Már ez elég a Fidesz győzelemhez.

1ghost 2018.03.10. 16:56:56

@Colonel H. Stinkmeaner: @nemecsekerno_007: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Épüljön stadion a CEU helyére: @A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT:

Hát itt meg mi a fasz történt? Ezen a kiváló blogon most csak orbán szarházi, közismert bérhazudozója van jelen?

Úgy látszik, a többiek mind élvezik a verőfényes tavasz délutánt csak ez a csahos eb véli úgy, hogy még ilyenkor is korrupt tolvaj gazdáját kell mentegetnie.

De mindhiába nyalja orbán seggét, mert a népnek a korrupt, hazug fideszfajtájából elege van. Betelt a pohár. Az ország a rács mögött akarja látni az összes orbánista gazembert.

rallus 2018.03.10. 16:57:22

@morpho: Az biztosan szívetmelengető érzés volt a megkéselt családnak, hogy a drogos afgán késelő nem arab, egy darab kése van és nincs kiképezve semmire.!
A nagy humanizmusotokban nektek már valóban csak az van vissza, hogy megpróbáljátok kiképezni ezeket a derék fiúkat, hogy rossz kedvük elűzése érdekében legalább háromszor ennyi osztrákot tudjanak bicskahegyre tűzni. Ha már ez a gonosz Orbán nálunk ezt erősen akadályozza ....

rallus 2018.03.10. 17:01:10

@1ghost: A jogerős ítéletek és a kaptárban várakozók számadatai alapján feltehetően az összes orbánista gazember a rács INNENSŐ oldaláról fogja látni legjobbjaitokat...

élveteg 2018.03.10. 17:12:03

"Az eredmény megrázó, 50 % voksolt ezekre az erőkre, amelyek a külföldiek ellen uszítottak és az EU ellen agitáltak. "

Hülye olaszok A saját szemüknek hisznek nem a liberális médiának

morpho 2018.03.10. 17:15:10

@rallus: Bocs, de te nem létezel.

morpho 2018.03.10. 17:18:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Van ott egy Jobbik is. Az is liberális?
@nemecsekerno_007: Ezt az adóemelést linkeld már be! Köszi. Ha meg a gazdagokra gondolsz, annak ideje lenne!
A 27% áfa azért maradjon?

DFK 2018.03.10. 17:37:46

Hát amíg gójimok az áldozatok, addig a liberálisok a gyilkosok pártját fogják.

Jakab.gipsz 2018.03.10. 17:46:57

Köszönjük a lapszemlézést Lajos !

Most már azt is tudjuk kiktől vagyunk bekerítve.

nemecsekerno_007 2018.03.10. 17:56:51

@morpho:

MSZP

"Az önkormányzati köztisztviselők, a közoktatásban, a felsőoktatásban, a közművelődésben dolgozók bérét átlagosan 35 százalékkal emeljük"

" Nem kereshet senki kevesebbet nettó 100 ezer forintnál"

mszp.hu/static/img/site/determined/mszp_2017_kampany_valasztasi_program_A4_nezo.pdf
__________________

Jobbik:

"Negyven év munkában eltöltött idő után a férfiak számára is lehetővé tennénk, hogy nyugdíjba vonuljanak"

"megszületett és kitanított gyermekek után szülői nyugdíj-kiegészítést vezessenekbe."

www.jobbik.hu/sites/default/files/kepek/magyar_szivvel_jozan_esszel_tiszta_kezzel.pdf
__________________

LMP

"Fellépünk az időskori szegénység ellen.A jelenlegi 28 500 forintról 50 000 forintra emeljük az öregségi nyugdíjminimumot."

"Általános béremelést hajtunk végre a jövedelemadó progresszív csökkentésével."

lehetmas.hu/valasztasi-programunk/
__________________

DK

"Az adózás utáni minimálbért a mindenkori létminimum szintjére emeljük, ezt minden munkavállalónak, a munkaidő arányában a közmunkásoknak is meg kell kapniuk."

"Felülvizsgáljuk a rokkantnyugdíjak méltánytalan átalakítását, helyreállítjuk a korábban
nyugállományba vonult fegyveres és rendvédelmi dolgozók és a hasonló helyzetű, más
csoportok törvénnyel védett nyugdíjas státuszát."

www.dkp.hu/DK_valasztasi_programja.pdf
__________________

Együtt

"Ingyenessé tesszük a felsőoktatást, felszámoljuk és visszafizetjük a Diákhitel2-t."

" Pótoljuk a 10 éve elmaradt nyugdíjminimum-emelést."

program.egyuttpart.hu/assets/download/egyutt_program_2018.pdf
__________________

Elsőre így ennyi....

dare 2018.03.10. 19:04:17

@nemecsekerno_007: Ezek az egymondatosak. :D
Tessék, a könnyebb megértés végett, ha újabb egymondattal találkoznál valahol, és nem teljesen érted mire gondolnak:
lehetmas.hu/valasztasi-programunk/

A mondatok kibontva pedig: 9. Fellépünk az időskori szegénység ellen.A jelenlegi 28 500 forintról 50 000 forintra emeljük az öregségi nyugdíjminimumot.
Megváltoztatjuk a nyugdíjemelés módját, a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számolt inflációt vesszük alapul. Azonos összegű nyugdíjemeléssel biztosítjuk az alacsony nyugdíjak nagyobb mértékű emelését. Hárompilléres nyugdíj-rendszert tervezünk, amelynek első pillére a mindenkit megillető alapnyugdíj volna, erre épülne az egyéni számlán vezetett, munka után járó nyugdíj, valamint az öngondoskodás: az önkéntes nyugdíjpénztárak. A GYES-en töltött éveket beszámítjuk a nyugdíjalapba. Felülvizsgáljuk a korkedvezmény korábbi rendszerét, és szűkebb körben fenntartjuk a korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetőségét az egészségre fokozottan ártalmas munkakörökben. A rugalmas nyugdíjba vonulás biztosítása mellett kiszélesítjük a nyugdíjasok munkalehetőségeit. Számítunk rájuk a nonprofit szervezetekben is: tudásukra, önkéntes aktivitásukra nagy szükség van a családsegítő, közösségfejlesztő, tanulást támogató intézményekben. Az idősotthonok számát megnöveljük, a férőhelyek bővítésével, a hosszú várólisták lerövidítésével, a megfizethető minőségi ellátás biztosításával javítunk e szakterület helyzetén.

A másik: 3. Általános béremelést hajtunk végre a jövedelemadó progresszív csökkentésével.
Az új progresszív rendszerben a minimálbérig adómentes lesz a jövedelem mindenki számára, ez után pedig progresszívan emelkedik a terhelés. Ehhez társul a munkavállalói járulékok csökkentése is. Így a minimálbér nettó értéke 30%-al nőne, az átlagbéré pedig 20%-al, de még annak kétszeresénél is érezhető reálérték-növekedést biztosítanánk. Az adóteher csak a minimálbér hétszeresét elérő havi jövedelem felett növekedne.

dare 2018.03.10. 19:15:44

@dare: Bár most látom csak, hogy be is linkelted a programokat.

Az Mszp-é hosszabban picit:
Egy igazságosabb világ megteremtésének fontos eszköze az adórendszer átalakítása
olyanná, amely teherviselő képességünk szerint adóztat. Az alacsony jövedelemből
a mainál kevesebbet, míg az átlagjövedelem többszörösét meghaladó jövedelemből
többet von el, valamint bevonja a rendszerváltozás óta felhalmozott nagy vagyonokat.
•Nem kereshet senki kevesebbet nettó 100 ezer forintnál.
•Az alacsony jövedelműek és a középrétegek adóterheit az átlagjövedelem mértékéig
adóvisszatérítéssel csökkentjük. Így havonta 15 ezer forinttal többet visznek haza
az átlagjövedelemnél kevesebbet keresők.

Na mindegy, nem keresgetem, akit érdekel majd rákeres a többire.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.10. 19:26:08

@morpho:

A Jobbik lesz a nagy nyertes ellenzéki oldalon, Annyira, hogy az MSZP és a DK esetleg be se jutnak.

Janossz 2018.03.10. 19:28:13

@nemecsekerno_007:
Ezekben nem szerepel adóemelés. Viszont kétség kívül pénzbe fognak kerülni.
Jó sok lopott vagyont kell visszavenni, és számos csapot elzárni, hogy ezekre jusson.
Nálad is van ebül szerzett vagyon/jövedelem?
Klasszikust idézve: Félsz, Nemecsek? :-)

morpho 2018.03.10. 19:57:43

@nemecsekerno_007: Nem találom az adóemelést a linkjeidben. Te hazudozol pubi!

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Az előbb még ballib buktáról hantáztál, most meg Jobbik győzelemről. A fidesszel mi lesz? Kiesnek a parlamentből?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.10. 20:16:04

@morpho:

A Jobbik ballib? Ugye nem? Akkor meg hol az ellentmondás?

A Fidesznek meglesz a mandátumok kb. 55-60 %-a, a Jobbik lesz a második erő, kb. 25-30 %-kal. A maradék az egyéniben bejutott ballibek és az LMP.

kunzoo 2018.03.10. 20:17:39

@morpho:
Azért Afganisztánban az erőszak a napi kultúra része. Se szeri se száma azoknak a felvételeknek ahol az esküvőkön fegyverrel lövöldöznek, éleslőszerrel. a piacokon bármilyen fegyvert megvehetsz, van olyan videó is ahol egy csecsen sofőr a Kalasnyikovot dudaként használja az autóúton. Az afgán rendőrségnél bevett gyakorlat hogy fiatal fiúkat tartanak szexrabszolgaként. Tehát az hogy valaki a napi gondjait, a strsszt fegyverrel a kezében vezeti le, ott bevett gyakorlat. A hétköznapok része, nem kell ott hozzá őrültnek lenni.

kunzoo 2018.03.10. 20:24:42

@morpho:
Nahát! pár napja még az volt a B1 mantra hogy nincs is a déli határon menekült, erre mit szemlézett Szelestey uram?

Süddeutshce Zeitung:

..."Politikusok ugyan azt állítják, hogy a Balkán-út légmentesen lezárult a menekültek előtt, ám a tudósító egészen mást tapasztalt Szabadkáról keltezett jelentésében: továbbra is tízezrek jönnek, csupán Szerbiában jelenleg 6 ezren várakoznak"....

élhetetlen 2018.03.10. 20:54:08

@A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT: „Szerintem meg siman meg lesz a ketharmad.„ Így van, amíg van az a két millió, aki a saját szemének sem hisz, csak Lázárnak. Ott áll egy teljesen tiszta utcán, és arról beszél, hogy milyen kosz, és szemét van. Már harmadszor engedem el ezt a szöveget, de ez van. „ez már csak vicc, de Lázár annyit megtehetett volna, hogy, vállalva a büntetést, van pénze neki is, a FIDESZ-nek is, hogy elszór a háta mögé pár gombóc papírzsepit, meg valami nejlon szatyrot, tépett újságot, cigis dobozt, és utána beszél a szemétről, koszról”. De úgy látszik, tényleg nem volt rá szükség.

morpho 2018.03.10. 22:22:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Írtam már neked, hogy úgy tippelgessél, hogy ha nem jön be eltakarodsz a blogtérből! Csak hogy legyen valami tétje! Így csak pofázol a levegőbe.

@kunzoo: A szerbek/horvátok ugyanígy lövöldöznek az esküvőkön, néha egymásra is. Nem kell ehhez Afganisztánba menni, hülyék mindenhol vannak. De nem mindenki elmebeteg, te viszont prejudikálsz.
Ha tízezrek jönnek és Szerbiában hónapok alatt jött össze hatezer, akkor hol a többi? Kurvára unalmas ez már!

Occam beretvája 2018.03.11. 09:36:14

Pre@morpho: Prejudikáció.
Na ja menj le monndjuk Tiszaburára és ordíts el magad a kocsma előt hogy ortogonális parallel projekció. Egyébiránt a vadrácoknál az esküvőn vaklőszerrel lövöldöznek.

nemecsekerno_007 2018.03.11. 11:49:13

@dare: Ja persze, aztán ha összeadod akkor meg egyből "gazdag" lesz akinek 300 a nettója. :)

nemecsekerno_007 2018.03.11. 11:50:55

@Janossz: A jó sok ellopott vagyon legendája :) Mennyire egyszerű is lenne ha csak ebből vissza lehetne fizetni minden adósságot. De te csak nyugodtan hazudozz magadnak továbbra is, lesznek politikusok akik még segítenek is ebben. :)

nemecsekerno_007 2018.03.11. 11:52:00

@morpho: Az majd utána jön, persze nyílván nem írják bele :)

"Az a baj a szocializmussal, hogy egy idő után kifogyunk a mások pénzéből..."

kunzoo 2018.03.11. 13:57:47

@morpho:
Vannak még Macedóniában de a legtöbben Görögországban.

24.hu/kulfold/2018/01/09/mennek-haza-a-menekultek-gorogorszagbol/

A cikk szerint csak ott 60 ezer van még mindig.

kunzoo 2018.03.11. 14:05:51

@morpho:

Ez is érdekes. a jordán herceg cseszeget minket, miközben Jordánia egy terrortámadás után lezárta a határait Szíria felől. Senkit nem engednek át.

hirtv.hu/hirtvkulfold/egyre-nehezebb-a-menekultek-helyzete-2439984

Mielőtt kötekednél, az a 12 ezres szám a görög szigetekre vonatkozik, a többi a szárazföldön van.

morpho 2018.03.11. 18:02:42

@kunzoo: Eddig egyik linkeddel sem támasztottad alá, hogy további 10 ezrek jönnek a balkáni útvonalon. Már éppen Jordániában járunk. Meguntalak. Bocsi.

kunzoo 2018.03.11. 20:14:29

@morpho:
Hatvanezer ember nem elég? Úgy gondolod hogy ők csak nyaralni akarnak a görög szigeteken? Szerinted mi a balkáni útvonal? Görögország, Macedónia, Szerbia, Magyarország (Horvátország). Ott vannak az út elején.

morpho 2018.03.11. 21:29:38

@kunzoo: Ezek az emberek évek óta ott vannak. Nem mostanában érkeztek tízezrével. Nem támasztod alá vele az állításodat.

Elemér Erdélyi 2018.03.13. 09:16:03

@Épüljön stadion a CEU helyére: A kés mindenkinek kés a kezében...engem például és itt viselem a bal oldalamon a hegeket, - még 1992-ben egy dr. Vági Sándor nevű fehér, keresztény, jogi végzettségű nem arab, nem cigány, egy napsütötte délután az V.ker. Nádor utca Aranyjános utca sarkán szurkált meg szívtájékon, - arra hivatkozott a bíróságon, hogy gyenge napja volt...kettő év múlva gyilkossági kísérlet helyett bírói figyelmeztetést kapott,egy emocionális jogtudós kollégétól...a késelő akkor éppen az APEH főmunkatársa volt...az elkövetés eszköze nem egy 7 centis svájci bicska volt, hanem egy merevnyelű 30 centis tőr....majd elfelejtettem. A kés a te kezedben is kés. Engem ilyen érvvel nem tudsz leoltani.
süti beállítások módosítása