B1 blogcsalád



Itt a magyarázat: ezért harsogja Orbán, hogy a választás tétje a bevándorlás megállítása

2018. március 04. - Mr Flynn Rider

Mert mást nem tud felmutatni, csak egy kerítést a határon, meg egy szétlopott-lerabolt országot. Az utóbbival pedig nem lehet dicsekedni, az előbbi pedig csak egy kampányeszköz.orban_kossuth_radioban_20171222.jpg

Április 8-án egy bevándorláspárti és egy bevándorlásellenes jelölt küzd majd meg egymással

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pár napja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: komoly kihívással szembesül Magyarország; látszik egy másik jövő is, amelyhez a jelölteket már kiválasztották, ezt pedig támogatja Soros pénze.

Orbán Viktor szövege az ezer éve lerágott csont, amit minden hónapban kissé megmikróznak a turbófideszes kétmillió szavazónak:

Soros (vagy most éppen az ENSZ, hehe) milliókat akar betelepíteni Magyarországra és ezt egyedül a Fidesz tudja megállítani, mert egyedül ő képviseli a „nemzeti érdekeket”.

Nagyon sok sebből vérzik ez a duma, ezt sokan kielemezték, de nem ez az egyetlen probléma vele. Orbán mindig is tematizálni próbálta a közéletet, a média elfoglalásával, a Fidesz szigorúan központosított kommunikációjával, a propagandával, az elhallgattatott ellenvéleményekkel.

Orbán most azért próbálja elvinni a kérdést a (nem létező) bevándorlási probléma felé, mert semmilyen teljesítményt nem tud felmutatni az elmúlt nyolc évből és ezt ő is tudja.

Valóban az elmúlt egy vben valamelyest nőttek a fizetések és valóban, sok helyen van munkaerőhiány, tehát aki nagyon akar, könnyen találhat magának munkát bizonyos gazdasági szektorokban.

  • De ettől még az ország egészen lerobbant:
  • a gazdasági fejlődésünk nagyságrendekkel maradt le a szomszédos országokétól,
  • korrupcióban már csak Bulgária előz meg bennünket,
  • az oktatás és az egészségügy mindennapos botránytéma.

Sok tekintetben az ország visszacsúszott vagy egy évszázadot: a szegregált oktatás, a halálgyárnak nevezett kórházak, az ijesztő mértékű mélyszegénység és persze a fideszes vircsaft Mészárostól Tiborczig, Lázártól Rogánig borzolja az emberek kedélyét.

Mindezen okokból Orbánnak nincs más választása, mint ugyanazt a nyilvánvalóan hazug propagandanótát fújnia a bevándorlásról.

A gond az, hogy az EU paktumot kötött a törökökkel, így Magyarországra most nem érkezik annyi menekült, mint két éve. Így a probléma gyakorlatilag megszűnt létezni. Ezért kell hozzá fantomellenségeket kreálni: Sorost, az ENSZ-t, vagy bárki mást. (A civileket, a cigányokat, Gyurcsányt, bárkit.)

Viszont ez a téma Sorossal (akit hol levesznek a főellenség helyéről, hol visszatesznek) kipukkadt. Nyilvánvaló, hogy azzal nem harcolhat a szuverén magyar kormány, hogy plakátokon üzenget Soros Györgynek és nyilvánvaló, hogy a „Stop Soros” ugyanaz a bugyuta üzenet, mint az „Állítsuk meg Brüsszelt!”. Ha bárki belegondol egy kicsit, az üzenet értelmetlen. Háborúkat nem óriásplakátokon vív megy egy ország és nem egy idős, adakozókedvű milliárdos ellen.

Hogy az ENSZ-et előrángatták, az már csak kínos vergődése a Fidesz kommunikációs stábjának: olyan csapdahelyzetbe kormányozták magukat, ahonnan nem látszik kiút. Nem foglalkoztak a valódi emberek valódi problémáival nyolc éven keresztül, viszont háborúztak különböző társadalmi csoportok ellen, fantomellenségekkel, plakátoltak, uszítottak, gyűlöletet és félelmet keltettek, hazudtak, ahol és amikor csak tudtak. Egy idő után a nagy handabandázás pontosan azt váltja ki, amire számítottak: az emberek már megvonják a vállukat. Már senkit se érdekel Orbán Viktor egyszemélyessé vált harca valami újabb főgonosz ellen. Ez már rég a magyar népmesék, vagy valami bugyuta lövöldözős játék. Apátiába esik ettől a dumától, az újabb és újabb ellenségtől a legfideszesebb Fidesz-szavazó is.

Orbán azért nyomja ezt a bevándorlós dumát, mert sejti:

a választásokon az ország sorsa a tét,

hogy lesz-e miből ennie az embereknek, hogy élhetnek-e európaihoz méltó életet, hogy megtanítják-e a gyerekeikeknek, hogyan alkalmazkodjanak a XXI. századhoz, hogy meggyógyítják-e a betegeket a kórházakban, hogy véget ér-e az oligarchák fullasztó és provokáló lopássorozata. Hogy ne robotmunkát kelljen az embereknek végeznie, hanem azt valóban a robotokra lehessen hagyni. Hogy megszabadulunk-e az orosz függéstől és a fölösleges paksi bővítéstől. Hogy mi lesz, ha Magyarországon is egyre erősebben érződik majd a klímaváltozás. Lesz-e elegendő egészséges ivóvíz, termőföld, lélegezhető levegő.

Mindezekre a kérdésekre Orbán Viktornak sose kellett válaszolnia. Lehet, fogalma sincs, mit válaszolna rájuk. A Fidesznek két választás óta nincs semmiféle programja, semmiféle jövőképe. Fantomokat kergetnek, összeesküvés-elméleteket gyártanak, kampányolnak közpénzből, közben harácsolnak, ahol tudnak.

Orbán Viktornak nincs választása. Muszáj tovább pörgetnie a verklit, hogy fenn tudja tartani roskatag rendszerét. De nekünk van választásunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr813714796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2018.03.04. 18:27:47

Nyilvánvaló volt, hogy nem tudnak változtatni a hangvételen, bár nem tudom, hogy miért nem maradtak a Stop Soros/ Stop Brüsszel vonalon. Ezzel a Stop ENSZ! baromsággal alulmúlták önmagukat. Szándékosan nem írom azt, hogy elérték a mélypontot, mert úgy a fidesz, mind a csetrdroidjaik képesek egyik pillanatról a másikra az ostobaság újabb mélységét felfedni,

morpho 2018.03.04. 18:32:11

Egészen elképesztő, hogy mit hazudoznak össze a hatalom megtartása érdekében! Nagyon nagy szar lehet abban a palacsintában, ha ennyire be van szarva és ennyire lemegy valaki állatba, hogy megtartsa a hatalmat. Szerencsétlen Magyarország, megint visszakapta a pofájába saját hülyeségét. Az örök lúzer magyar társadalomba történelmi szinten van kódolva a kudarc. Balsors akit régen tép... eufemizált Kölcsey. Pedig azt kellett volna írni, hogy "agyfasz kiket régen tép...." Most már mindegy...

Katalin Kovancsics 2018.03.04. 20:04:34

Pesze hogy reszket mert egy szabad demokratikus országban az egész Orbán pereputy a börtönbe vonul

siriq111 2018.03.04. 20:45:32

Egyebkent mar par eve megkerdeztem parszor, hogy tud valaki 5 olyan gazdasagelenkito programot mondani, ami mukodik is. Nulla az az kereken nulla ertelmes valasz erkezett erre a kerdesre. Ennyit csinalt a fidesz a 8 ev alatt.

rallus 2018.03.04. 21:36:46

Ennyi barmot! Maradjatok az ellenőrízhetetlen rágalmaknál, (korrupció, sajtószabadság, demokrácia stb.)

"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk"

"A frissen napvilágot látott adatok szerint a magyar gazdaság 4 százalékkal nőtt, miközben az eurózóna növekedése az Eurostat adatai szerint 2,5 százalék lett. "

"Az OECD legfrissebb adataira támaszkodva, a londoni székhelyű Kereskedelmi Unió Kongresszusának (TUC) előrejelzései szerint Magyarországon lesz (OECD országok közül) a legnagyobb a reálbérek növekedése 2018-ban."

" 2017. december 16. - 16:01

Már hosszú évek óta nem kell attól tartani, hogy Magyarországot az év végi toplistákon beválogatják a leginkább kockázatos országok közé, az idei évet pedig úgy tűnik, komoly sikerrel zárhatjuk ebben a tekintetben. Az országok kockázatosságát mérő CDS-felár ugyanis olyan alacsony szintre süllyedt 2017 végén, amire a világgazdasági válság óta nem volt példa...."

kunzoo 2018.03.04. 21:48:47

@morpho:

..."Orbán most azért próbálja elvinni a kérdést a (nem létező) bevándorlási probléma felé"...A szocik egyszer már elsütötték ezt az álprobléma dolgot azóta sem heverték ki. Pár napja Merkel elismerte a német no-go zónák létezését. Nagyfokú hülyeségre vall pont ezzel cseszegetni a fideszt. Annyi mindent rosszul csináltak, ott vannak a korrupciós ügyeik. Egy valamit kezeltek jól, ez a menekültbalhé. Ezért ezt nincs értelme megkérdőjelezni mert a választók akkor inkább a fideszt választják.

Ezek a szövegek a fidesz pozícióját erősítik.

kunzoo 2018.03.04. 21:52:32

@morpho:

..."Hogy az ENSZ-et előrángatták, az már csak kínos vergődése a Fidesz kommunikációs stábjának: olyan csapdahelyzetbe kormányozták magukat"...Ne felejtsük el azt hogy az USA kilépett ebből az egyezményből. Ezek után ez csak egy gittegylet, a világ első számú hatalma nem vesz részt benne. Ez inkább az ENSZ kínos vergődése.

morpho 2018.03.04. 22:13:41

@kunzoo: Három felvetés van a posztban, ami létező probléma:

1,a gazdasági fejlődésünk nagyságrendekkel maradt le a szomszédos országokétól,
2,korrupcióban már csak Bulgária előz meg bennünket,
3,,az oktatás és az egészségügy mindennapos botránytéma.

A "bevándorlás" nem létező probléma. Ami nem létezik, azt könnyű jól csinálni.
Az ENSZ menekültügyi stratégiáját a világszervezet Magyarországgal közösen dolgozta ki. Magyarország egyetlen olyan észrevételt sem tett, mint amit most problémaként itthon kommunikál. Sem "Soros tervről" sem Magyarországot fenyegető bevándorlók millióiról nem tettünk említést. Továbbá az egész csak akkor lesz kötelező érvényű, ha azt a magyar országgyűlés elfogadja. Egyszerűen nem igaz az, hogy az ENSZ bármit is ránk akarna "kényszeríteni". Ez a kampányhazudozás része! Az meg nagyon helyes, ha egy világszervezet foglalkozik a globális problémákkal. Ez itt ennyi.

siriq111 2018.03.04. 22:14:40

@kunzoo: Marhara nem, aki a fideszre szavazott az ismeretsegi koromben mar az sem arra fog. Tok lenyegtelen eppen milyen propagandat nyomnak. Meg azok is elmennek szavazni, akik az utobbi 2 valasztasnal nem.

siriq111 2018.03.04. 22:17:10

Ertem en, hogy nyomatni kell a fideszt a blogokon, facen es barmilyen feluleten de mar nemfoglalkoznak vele a valasztok. Eleguk van. Johet akar milyen propaganda . Magasrol szarnak ra.

rallus 2018.03.04. 22:51:33

@morpho: Szerintem nektek már csak az van vissza, hogy robbantgassátok a vonatokat...

morpho 2018.03.04. 23:34:27

@rallus: Vonatot akar valaki robbantani, hogy megfélemlítsék a választókat? Ez a legújjabb Habony féle kampánystratégia? Na mesélj pubi!

Énmégújvagyok 2018.03.05. 02:39:41

@Punxsutawney Mormota: Az "ostobaság újabb mélységeiről" nekem egyre inkább a világegyetem a kozmosz jut eszembe: végtelen és mint olyan józan paraszti ésszel felfoghatatlan!

megamedve 2018.03.05. 06:01:54

Az biztos, hogy ez a választás emlékezetes lesz.....

anonymand 2018.03.05. 08:19:32

@rallus:

"Ennyi barmot!" - szavaid nagyon igazak.
"Maradjatok az ellenőrízhetetlen rágalmaknál, (korrupció, sajtószabadság, demokrácia stb.)" - ne is foglalkozzatok a dokumentált korrupciós esetekkel, legyen elég nektek, hogy a kormánymédia függetlenséget hírből sem ösmer, hogy valaha a nép demokráciára vágyott.

"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk" - valóban pozitív jelek, tényleg nem kell figyelmen kívül hagyni.
Igaz.
Mint ahogyan az is, hogy mi mibe került?

"A frissen napvilágot látott adatok szerint a magyar gazdaság 4 százalékkal nőtt, miközben az eurózóna növekedése az Eurostat adatai szerint 2,5 százalék lett. " - minden nézőpont kérdése.
A régiós országokkal összevetve is olyan nagyon örömtelinek találod az adatokat?
Tisztában vagy azzal, hogy az Uniós pénzek mennyit is jelentenek a GDP növekedés jelenlegi jó adataiban?
Tudod-é, hogy a zemútmajdnyócév átlaga mennyi?

"Az OECD legfrissebb adataira támaszkodva, a londoni székhelyű Kereskedelmi Unió Kongresszusának (TUC) előrejelzései szerint Magyarországon lesz (OECD országok közül) a legnagyobb a reálbérek növekedése 2018-ban." - örömteli hír.
Az már kevésbé, hogy mindeközben nyílik az olló a tehetősek és a szegények között.
(Azt most ne feszegessük, hogy egyre nő azok aránya, akik saját otthonukban hűlnek ki. Populista, demagóg libsik érvelnek ilyesmivel.)

" 2017. december 16. - 16:01

Már hosszú évek óta nem kell attól tartani, hogy Magyarországot az év végi toplistákon beválogatják a leginkább kockázatos országok közé, az idei évet pedig úgy tűnik, komoly sikerrel zárhatjuk ebben a tekintetben. Az országok kockázatosságát mérő CDS-felár ugyanis olyan alacsony szintre süllyedt 2017 végén, amire a világgazdasági válság óta nem volt példa...." - ez is roppant örvendetes.
Azzal pedig ne is foglalkozzál, hogy a korrupciós listán hogyan haladunk (nem igazán jó irányban).
A többi negatívumról most nem ejtenék szót, hiszen jól tudjuk:
"A negatív növekedés is növekedés"...

2018.03.05. 08:31:18

@rallus: Gyújtogatásról nem ugrik be valami?

Bendegúz Vaszilij 2018.03.05. 08:32:24

Csodák még történhetnek. És aha még is valaki fel tudna mutatni közülük egy olyan programot, amelyben eltörlik az összes rezsit , még a tankolás is ingyenes lesz. Sőt alanyi jogon járna nyaralás a karibi térségbe minden egyes magyarnak, kivéve ha nem fidesz rajongó. Mert ők nem emberek.

werecke 2018.03.05. 11:58:51

Azért ha a Facebook-on megnézitek az Így lopta szét a Fidesz az országot című bejegyzést esetleg ki is nyomtatjátok akkor nyolc A/4 es oldalon olvashatjátok a pozitívumokat.

meszena 2018.03.05. 21:42:08

"Mert mást nem tud felmutatni, csak egy kerítést a határon, meg egy szétlopott-lerabolt országot. Az utóbbival pedig nem lehet dicsekedni, az előbbi pedig csak egy kampányeszköz."
Ez már a facebookos baromságok szintje, amikor lehazudják a napot az égről.
Csak mondom, hogy 2006-ban a fidesz a "Hú de szarul élünk" kampányával hatalmasat taknyolt.

meszena 2018.03.05. 21:43:17

@siriq111: Mert olyan szarul élünk. Te is nyomorogsz?

siriq111 2018.03.07. 21:48:02

@meszena: Levagyok foglalva azzal, hogy a beteget viszem a korhazba mert basztak diagnosztizalni tobb ev alatt mi a baja. Jah , az elmult 8 evben tortent. Dogolne meg a fidesz. Amikor mar a kozeli hozzatartozoddal tortenik, marhara nem vicces , hogy nincs egeszsegugyi ellatas.
süti beállítások módosítása