B1 blogcsalád



Hódmezővásárhely: az ellenzék történelmet írt, a Fidesz tagadásban

2018. február 26. - ashwood

image_9.jpegNem túlzás: történelmi győzelmet aratott az ellenzéki összefogás. Hódmezővásárhelyet a rendszerváltás óta kizárólag fideszes polgármester irányította. Vasárnapig. A bal-Jobbik összefogás ütötte Orbánt.

Van mit feldolgozni a teljes magyar politikai elitnek. A Fidesz olyan pofont kapott, amilyet 2002 óta egyszer sem. Hogy mennyire kemény Hódmezővásárhely elvesztése az állampártnak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy:

– mindent elkövettek, hogy elhallgassák,

– amikor pedig már nem lehetett a buktát tovább titkolni, igyekeztek bagatelizálni az egészet.

(A legkomikusabb: "Elsöprő Fidesz-győzelem Kiskunhalason" írta öles betűkkel az Origo. Kiskunhalason egyéni választókerületben tartottak időközi választást. A Fidesz jelöltje függetleneket győzött le, összesen 454 darab szavazatot kapva. Hódmezővásárhelyen rekord részvétel mellett 22745-en voksoltak.)

screen_shot_2018-02-25_at_9_29_01_pm.png

Amikor már mindenki tudta az eredményt, az Origo olvasói ezt kapták.

screen_shot_2018-02-25_at_8_42_48_pm.png

Ezt pedig a közpénzből fenntartott Hiradón hírt fogyasztók.

A kormány egyik kitartott ideológusa, Mráz Ágoston Sámuel rögvest meg is magyarázta, miért nem jelent semmit az ellenzéki siker abban a városban, amelyet 1990 óta kizárólag fideszes polgármester irányít:

– Semmi nem változik, hiszen a város közgyűlése fideszes többségű marad, a helyieknek nem volt fontos a működőképesség fenntartása.

Vagyis Mráz szerint csak akkor irányítható egy város, ha a Fidesznek megfelelő a polgármester, függetlenül a választók akaratától.

– Orbán Viktor kimaradt a kampányból.

Klasszikus Fidesz-érvelés: ha nem tetszik, bátran hamisítsd meg a múltat.

Lám:

27752469_10155933819256093_3969350863958928966_n.jpg

– A fideszes jelöltnek nem volt további tartaléka, bezzeg országos szinten van.

Ismét a múlt megmásítása, erős önbecsapással párosítva. A fidesznyik jelölt ugyanis 1300-zal növelte szavazatai számát a '14-es kormánypárti eredményhez képest. Igaz, az ellenzék akkor összesen 4300 voksot kapott, szemben a mostani 13 ezerrel.

– Az ellenzéknek országos szinten vissza kell léptetnie minden jelöltjét és közös, független jelölteket kell találniuk. Különben nem ér semmit az összefogás.

Ez ócska önáltatás.

– Az ellenzéket bénítja, a kormányoldalt aktivizálja a vasárnapi eredmény.

Tessék? A győzelem, főként a győzelem lehetősége eddig nagyon keveseket bénított le – szemben a vereséggel. Ennyire ostobának csak a Fidesz nézheti saját választóit.

Nem gondoljuk, hogy a Fidesz nem fogja levonni a megfelelő tanulságokat a vasárnapi vereségből.

Erre utal Bayer Zsolt legfrissebb észosztása is a pártlapban: "Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni." E tézisét pedig vagy négyszer megismétli. Csak szembe ne nézzünk az okokkal. Lelke rajta.

De arra sem érdemes nagy tétben fogadni, hogy az ellenzék elégedetten hátra dőlne.

Orbán rémálma valósult meg vasárnap: a baloldal összefogott a Jobbikkal. Ugyan erre képes lehet koordináltan, megfelelő mennyiségű egyéni választókerületben is. Nem csupán a kétharmad, de Orbán többsége is veszélybe került Hódmezővásárhelyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr713698778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teéjesenmindegy 2018.02.27. 16:11:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Akkor miért menekülnek onnan, te toprongy? :D
Mit hasonlítgatsz nemzetköziben, te fasz? Minden ország más és más. Más az ipar, a gazdaság, minden. És tényleg, most sem vagyunk a románok szintjén, hiába is próbálod beállítani, te gyökér. De mondom, menj oda, ha annyira tetszik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.27. 16:17:11

@teéjesenmindegy: "most sem vagyunk a románok szintjén"

Még nem egészen, most érjük le, csúszunk tovább le, nemsokára nem leszünk a románok szintjén se.

A fideSSfasszopóknak nem tetszik a nemzetközi összehasonlítás, mert a csúti geci szarul teljesít. Álomvilágban éltek, geci hívők.

teéjesenmindegy 2018.02.27. 16:22:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Gdp 2010-2017
HUngary 21,905- 28,965 32,23%
Romania 16,719- 23,958 43,3%

teéjesenmindegy 2018.02.27. 16:26:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Annyira szarul teljesít, hogy gdp növekedés cska a románoknál volt nagyobb tavaly Európában

1ghost 2018.02.27. 16:28:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Bizony jól mondod: 2010-ben még jóval több mint 30%-kal voltunk a románok előtt, ma pedig alig 20%-kal.

A magyar gazdaság az elmúlt 8 évben a horribilis EU-s pénz ellenére évi 2%-kal nőtt. Ez a térségben tulajdonképpen a legszarabb.

Ez van, ha egy mocskos korrupt, sarlatán banda ragadja meg a hatalmat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 16:28:05

@teéjesenmindegy: "Csak közben megduplázódtak a bérek."

Aha.

"Gdp 2010-2017
HUngary 21,905- 28,965 32,23%"

Szóval 32 százalékos GDP emelkedés mellett duplázódtak a bérek. És mi van a versenyképességgel?
Felfogod egyáltalán hogy mennyire káros a bérek nagyobb arányú növekedése a GDP-nél? Vagy az inflációs adatokban hazudnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 16:29:50

@teéjesenmindegy: "Tudod, hogy a gdp-jük a fele a mienknek, szóval tudod, könnyebb nagy százalékokat produkálni."

Szóval akkor a világválságnál bekövetkező 6 százalékos visszaesés után Orbánéknak könnyű volt 32 százalékos emelkedést produkálniuk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 16:31:37

@Gleccsertetű: Ő sem egyedül jött. :-)) Csak mi négyen voltunk majd fél tonna.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 16:32:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Országos szenzációóóó. Az Origó EGYSZER nem hazudott!!!!!"

Véletlenül kikapcsolták az igazság ellenőrzőt, amely figyelmeztet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 16:33:31

@norbius: "milyen diktatúra ez?" - puha, mint a kádári. Fortélyos félelem igazgat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 16:36:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Ha az számíta, hogyan legyek népszerűbb, celeb sómennek szegődnék."

Azzal tisztában vagy hogy nem lehetsz népszerű, ezért csak a figyelemért harcolsz, mint az óvódás aki direkt rosszalkodik.

N. Barbie 2018.02.27. 16:55:30

@norbius: Vilagos, tehat neked csak az a diktatura, amikor a hatalom emberei fizikai eroszakkal akadalyozzak meg a tomegek szavazasat, ha ez nincs, akkor az kerem szepen demokracia.
Edes Istenem...

norbius 2018.02.27. 17:02:53

@N. Barbie: Édes Istenem... Nem írtam ilyet soha sehol. De kérlek mondd el nekem akkor, hogy kit milyen eszközökkel akadályoztak meg abban, hogy elmenjen szavazni és leadja a szavazatát a neki tetsző jelöltre. Épp a hétvégi hmvh szavazás mutatta meg, hogy a szabad választás joga biztosított. Tényleg továbbra is várom azt a konkrétumot, hogy pontosan hol és mikor sérült a demokrácia.

ZX 2018.02.27. 17:10:31

@norbius: a demokrácia eleve ott sérül, hogy a feleknek nincsenek azonos esélyei, mert a médiát letarolta a kormány. Meg ott sérült hogy hatóságok helyett rezsidisznók mondják meg ki nemzetbiztonsági kockázat és ki nem meg ott, hogy egy külföldi állampolgár szavazhat ráadásul könnyebben mint egy állampolgár. Folytassam még?

ZX 2018.02.27. 17:18:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te a ruszki gazdáidért küzdesz nem a jóért.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.27. 17:18:03

@norbius:

Egy igazi demokráciában mindig aliberálisok nyernek. Ha mégse ők nyernek, akkor a nép félre lett vezetve. át lett verve, így a szavazás csak álválasztás volt, ahol pedig álválasztások vannak, az áldemokrácia, azaz diktatúra, mind az utolsó kádári választás 1985-ben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.27. 17:18:52

@ZX:

Nincsenek gazdáim, csak a munkahelyemen, de az meg nem függ politikától.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.27. 17:19:44

@ZX:

Mo-on csak önkormányzati választásokon szavazhatnak külfödliek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.27. 17:32:44

@teéjesenmindegy: Látod, csak ilyennel tudsz jönni. NINCS EGY mutató, amiben Szlovákiát és Romániát lehagynánk. EGYET NEM TALÁLSZ!

ZX 2018.02.27. 17:34:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: külföldi az aki külföldön született és egy percet sem élt Magyarországon. Leszarom hogy az Orbán állampolgárságot adott nekik. Ennyi erővel adhatunk a trinidad és tobagoiaknak is és akkor azok sem lesznek külföldiek. Jah csak ők nem biztos, hogy a narancskomcsikra szavaznak majd elfelejtettem.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.27. 17:41:03

@ZX:

Téves.

Külföldi = nem-magyar állampolgár. Mindegy a születés helye.

A magyar jog NEM ad állampolgárságot Mo-on születés alapján, csak származási alapon. Az én saját apám pl. Miskolcon született, de nem lett magyar állampolgár, mert egyik szülője se volt születése pillanatában magyar állampolgár.

ZX 2018.02.27. 17:52:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és most bosszúból szolgálod a ruszkikat?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 17:57:15

@ZX: KGB-s szülők gyerekéből törvényszerűen KGB-s lesz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 17:58:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A jóért és az igazságért küzdök, nem a figyelemért."
Ez volt a hét vicce.

teéjesenmindegy 2018.02.27. 18:04:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Felfogod egyáltalán hogy mennyire káros a bérek nagyobb arányú növekedése a GDP-nél?"
Ja. Kár, hogy emelkedtek a bérek, ugye? Ez káros. Az lenne a fasza, ha 100 lenne az átlag mint a cocik alatt.

taga20 2018.02.27. 18:26:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és még büszke is rá stirlicbirka, hogy a putyin trollja!

nála betegebb droid kevés van itt.

1ghost 2018.02.27. 18:37:41

@teéjesenmindegy:

Na mi van te agyatlan orbánfasz? Látom ma is egész nap itt rohadsz, hogy mentegesd a tolvaj, korrupt fideszfajtádat.

Ja! A béreknek egyébként a termelékenység (GDP) növekedéséhez kell igazodnia, makrogazdasági azonosságok következtében, tehát @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll ezt helyesen állítja, bárhogy is vonyítasz.

De ez természetesen nem orbán csahos ebjeinek találták fel. Te nyald csak a tolvaj, korrupt, vasárnap este óta zokogó gazdád retkes seggét. Rút életed erre van teremtve.

Aztán meg nemsokára kattan a bilincs, s az egész rohadt bűnszövetkezet masírozik a rácsos cellába.

megvagyhadnagy 2018.02.27. 18:57:12

@1ghost: Ember....beszélj már kulturált módon. Azért mert gyalázkodsz, és minősíthetetlenül ordibálsz, nem lesz jobban igazad.

AK76 2018.02.27. 19:12:49

@Magánvéleményem: Na,kb ez a VALÓSÁG,a többi meg csak bullshit.
A diadalittas ellenzék az eeemúúútnyóócévben képtelen volt az összefogás legalapvetőbb formájára is,másfél hónappal a választások előtt KÉNYSZERBŐL,félretették az ellenségeskedést,és támogattak egyetlen nem blamált,még nem elhasznált arcot,ez eddig OK.
És bárhol máshol?
Hol lesznek azok az arcok akiket egyszerre fog támogatni jobbikos,balos,dékás,meg a többi gittegylet híve egyszerre,és főleg vezényszóra?
A többit leírtad Te,időhúzás,működésképtelenség,csőd,majd új választások.

taga20 2018.02.27. 19:15:22

@AK76: na inkább mesélj az eliosról droid! kecskeméten miért nem adták ki az OLAF jelentést?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.02.27. 19:21:11

Megint időközi választási eredményben bíztok, megint pofára esés lesz a vége.. Én szóltam..;)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.02.27. 19:22:43

@megvagyhadnagy: Ennyi erővel kérhetnéd a madártól, hogy ne repüljön..:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 19:22:56

@teéjesenmindegy: Érved persze nincs. Szokásos. Mintha vállalkozások nem lennének bajban, mert nőttek a bérek, de a bevételük nem nőtt úgy.
Nem elég hogy buta és elvakult vagy, még tájékozatlan is.

www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/nem-terveznek-hetfoi-bezarast-coop-boltok-966981/

"A legnagyobb magyar üzletlánc sok boltja a megemelt garantált bérminimumot sem tudja kigazdálkodni, ezért engedményeket kérnek a kormánytól."

AK76 2018.02.27. 19:25:00

@taga20:
Majd ha előbb megcáfolod a kommentemet,suttyó.
Vígadtok itt bazmeg,3 napja,mert beszoptátok egy 10 százalékos párt bullshitpropagandáját kormányváltó hangulatról,meg a többi sületlenségről,de egyetlen,EGYETLEN politikus,elemző,senki nincs aki fel tudná vázolni röhögőgörcs nélkül hogy mi lenne ha sikerülne leváltanotok a fideszt,amit egyedül támogatnak annyian mint ezt a sok kis szar szerencselovagot összesen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 19:28:18

@AK76: "A legnagyobb magyar üzletlánc sok boltja a megemelt garantált bérminimumot sem tudja kigazdálkodni, ezért engedményeket kérnek a kormánytól."

ellenzék - fidesz 57:41 Te olvasol híreket? Vagy csak a kiadott fideszes propaganda anyagokat?

Janossz 2018.02.27. 19:43:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"A bérszint politikai kérdés. Semmi köze kitalált adatokhoz. "
Mint például a GDP növekedés. Van igazságod, ha lefejtjük az idepumpált EU-s pénzt a növekményből, hát jó ha fele megmarad annak 32 %-nak. De azért utáljuk őket, nagyon!!

taga20 2018.02.27. 19:47:40

@AK76: arról pofázzál inkább, hogy miért nyalod még a geci és maffia családja talpát? miért?

érzed te is te kibaszott parazita, hogy kezd vége lenni a végtelen lopásotoknak fityeszharamiák, és itt is zizegtek.

az a gáz droid, hogy az ország nagyobbik része csak röhög rajtatok:)))

Janossz 2018.02.27. 19:48:06

@AK76:" leváltanotok a fideszt,amit egyedül támogatnak annyian mint ezt a sok kis szar szerencselovagot összesen. "

57 : 43 :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 19:52:24

@Janossz: Ez nem így van. Ha jön Eu-s pénz, mondjuk 3 százalék, azzal akkor megemelkedik a GDP. Ha folyamatosan adják, akkor nem emelkedik tovább a GDP hanem szinten marad. Ha 100 a GDP-d egy évben és 105 lesz ahol a pluszból 3 az EU és 2 a saját, akkor jövőre nincs GDP növelő tétele, csak az a kettő, amit produkál a gazdaság és mondjuk lesz 107. Tehát a 3 százalékos EU pénz egyszer okozott 3 százalék növekedést és többet nem. Ha nem adják, akkor okoz 3 százalék csökkenést a növekedésből, vagy ha az nincs elég, akkor visszaesést.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 19:55:52

@AK76: Több problémátok is lett. Egy, az ellenzéket ez további összefogásra sarkallja. Kettő fidesz elleneseket felrázta az apátiából, hogy érdemes elmenni szavazni.
Egy magas részvétel nem a jól szervezett zombi sereggel rendelkező fidesznek kedvez.

AK76 2018.02.27. 20:16:57

@taga20: Nem pubi,a gáz az, hogy a bárcás kurva anyád nem kent a pottyantós vécé falára amikor kiszart magából.érted?..:)
Lemehetek a szintedre kis geciputtony,elbohóckodok itt egy cseppet,de aztán dolgom van ott,ahol te akkor sem tudnál megkapaszkodni,ha a világ összes segélye a számládon landolna minden hó tizedikéig.
A szar fajtád született vesztes,és ez így van jól.:)

AK76 2018.02.27. 20:24:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nekem nem probléma,ez nekik probléma,2002-ben is elbaszták,mert nagyobb volt az arcuk a kelleténél,más kérdés hogy ami utána jött összehozta a fidesznek ezt a kontroll nélküli nyolc évet.
Ellenzék,az szerinted valami homogén massza?
Láthattad az elmúlt időkig a legalapvetőbb összefogást sem sikerült összehozniuk,nyolc éve megy az ajvék a fékek & ellensúlyok bullshitről,de ez csak addig fáj nekik amíg nem kell leülniük tárgyalni az összefogásról,akkor aztán hirtelen minden más fontosabb lesz egók törnek az égbe,hatalmas politikus géniuszok durrogtatnak embertelen faszságokat,miközben egymaguk annyi támogatót sem tudnak felmutatni,amivel a parlamenti küszöb megugorható.
És igen,jöhet a tippmix meddig maradna egyben ez a tetűfészek,ha neadjisten' győznének nyolcadikán?
Egy hónap?
Fél év?
Talán egy egész is?

taga20 2018.02.27. 20:26:16

@AK76: ez nagyon szép, hogy ezt kifostad magadból fityeszseg, de inkább az eliosról pofázzál kisgeci!:)))

ja és stop soros, meg állítsuk meg brüsszelt, meg ne soros nevessen a végén.

te szerencsétlen barom, csak röhögni tudok, az öntelt fasz pofádon. te vagy lézerdzsoni?

Janossz 2018.02.27. 20:33:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
No igen. De téged idézve:
"Szóval 32 százalékos GDP emelkedés mellett duplázódtak a bérek. És mi van a versenyképességgel?
Felfogod egyáltalán hogy mennyire káros a bérek nagyobb arányú növekedése a GDP-nél? Vagy az inflációs adatokban hazudnak. "
Ha az az ominózus emelkedés jórészt permanensen "talált pénzből" származik, az általad írtak még inkább érvényesek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.27. 20:34:06

@Janossz:

Ha meg kivonjuk a tőlünk ellopott profitot, a nyugat emelkedése mínusz 10 %.

AK76 2018.02.27. 20:37:01

@taga20: Vau,vau vaúúúú.:)
Ne félj,nem bánt a gazdi,de ha összehugyozod a szőnyeget farba billentelek!.:)
Na hess a picsába,megkaptad a 15 percedet

Janossz 2018.02.27. 20:38:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Már az óceán fenekén aludnának nélkülünk, a halakkal, mi?
Jól van, Birca, tudjuk. :-)

taga20 2018.02.27. 20:39:51

@AK76: pitizz kutya!

na ugass az eliosról valamit!:)

AK76 2018.02.27. 20:41:13

@Janossz: Nyilván nem,de csak a nagyon hülyék,meg akiket ezért fizetnek hiszik azt hogy a nyugati multik a két szép szemünkért,meg a dehemohokrácihija miatt vannak itt,brüsszel meg nyilván ingyen dotál,mert olyan jó arc.

taga20 2018.02.27. 20:41:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te ostoba állat, húzzál vissza az ass blasteres
óladba!

1ghost 2018.02.27. 20:46:19

Ezt most olvastam, Lézer Janinak szól, kurva jó, élvezzék:

"Haver! Amitől rettegtél, az utolsó NAGY UTAZÁS ezennel elkezdődött! A tied, Habonyé, Orbáné, az egész bűzlő trágyadombé a kormányban, az összes köztörvényes bűnözővel, milliárdokkal, csilivili sugárhajtású biszbaszokkal, a magatok alá gyűrt lakájlelkű médiával, a csaló közvéleménykutató cégekkel, és egy komplett alpakka öltönyös MLM hálózattal, amit ti Fidesznek hívtok!

Nem is utazás lesz ez, inkább zuhanás! A börtönbe, politikai elmúlásba, a joggal megvetett pária-létbe, félrészeg volt Fideszesek szánakozó hátba veregetésébe, a képedbe sziszegett „hol a dohány Jani” kérdésekbe, a „mindenki annyit ér, amennyit ült” szemberöhögésekbe.

János, de azért mosolyogj! Rövidesen itt a tavasz, az április. A MEGÚJULÁS!

AK76 2018.02.27. 20:49:16

@1ghost: Másfél hónap múlva itt fogtok anyázni,meg nácirémdiktatúrázni amikor a fidesz harmadjára zsinórban picsázza ki az igazdemokratákat'..

AK76 2018.02.27. 20:51:10

@1ghost: Másfél hónap múlva itt fogtok anyázni,meg nácirémdiktatúrázni amikor a fidesz harmadjára zsinórban picsázza ki az igazdemokratákat'..
Igazából meg sem érdemlik,de még mindig inkább ezerszer egy tolvaj csürhe,mint impotens kisgyerekek civakodása,akikre egy taknyos zsepit sem lehetne rábízni,mert azon is összevesznének

1ghost 2018.02.27. 20:53:20

Kecskemét megtagadta, hogy kiadja az Elios-papírokat az összellenzéki vizsgálóbizottságnak. Mindez felér

Mindez felér egy beismerő vallomással, ugyanis a honatyáknak alanyi joguk van ahhoz, hogy bármely állami szerv, hivatal vagy önkormányzat épületébe bemenjenek, és ott betekintsenek az általuk kért dokumentumokba.

Nos kérem szépen! Így tiporják a jogállamot az orbáni maffia államban, hogy rohadna meg az egész fideszfrakció.

David Bowman 2018.02.27. 21:06:53

@norbius: A jogállam Polt Péteren és a rögtönfelmentő bíróságon sérül. Nameg Pintér Sándor belügyminiszteren, akinek a nevét is tilos leírni a sajtóban.

David Bowman 2018.02.27. 21:07:53

@1ghost: Hát akkor vegyenek egy vonatjegyet, és menjenek oda.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.02.27. 21:25:36

@ZX: Ez a bugyuta okoskodás nem változtat azon a tényen, hogy a határon túliak küldeni fogják azt a közel fél millió fideszes szavazatot, ami bebiztosítja az elpicsázásotokat..:))

1ghost 2018.02.27. 21:25:43

@David Bowman: Odamentek személyesen. Nem tekinthettek bele.

teéjesenmindegy 2018.02.27. 22:07:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Ha jön Eu-s pénz, mondjuk 3 százalék, azzal akkor megemelkedik a GDP. "
Mesélj fizikazseni, kié? Tessék: százmilliárd metróra. Na, az hol jelentkezik a gdp-ben?

teéjesenmindegy 2018.02.27. 22:11:33

@taga20: @1ghost:
Figyeljetek, ti két kretén. Röhejes, hogy azt hiszitek, hogy most aztán megvan, elios ügy, ez lesz a vége a fidesznek. A nagy többség leszarja az elios ügyet, az a helyzet.
A nagy többséget az érdekli, hogy tavaly mennyit emelkedett a fizetése. Az meg sokat.
De hajrá, építsetek erre, bízzatok. Lesz nagy pofára esés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 22:18:16

@teéjesenmindegy: Te baromarcú! A beruházásokat hozzá kell számolni a GDP-hez. Te tényleg ennyire hülye vagy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 22:20:16

@teéjesenmindegy: Te olyan műveletlen buta fasz vagy, hogy azt formalinban kellene mutogatni!
Ilyen kevés ésszel, hogy találsz ki a wécére?

"A GDP összetevői
Az előállított javak aszerint, hogy milyen céllal kerülnek felhasználásra, két nagy csoportba sorolhatók: fogyasztási javakról és termelőeszközökről beszélhetünk. Ennek alapján a GDP-t is két összetevőre bonthatjuk: fogyasztásra és beruházásra. Nyitott – vagyis a külfölddel kereskedelmet folytató – gazdaságban azonban bizonyos javakat (fogyasztási javakat és termelőeszközöket egyaránt), ahelyett, hogy az országban felhasználnának, exportálnak más országokba; a belföldi fogyasztás és beruházás egy része pedig más országokban előállított, azaz importált javakból származik. Mindezek következtében a GDP kiszámítására szolgáló egyenlet ilyen alakot ölt:

GDP = fogyasztás + beruházás + export – import
Viszont a közgazdászok általában szeretik különbontani a magán és közösségi fogyasztást. Az exportból kivonva az importot kapjuk a nettó exportot. A GDP egyenlete így:

GDP = háztartások fogyasztása + kormányzati fogyasztás + beruházás + nettó export"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 22:22:35

@Janossz: Ne jórészt, mert ha igaz a 32 százalékos GDP növekedés, abból csak 3 százalék származik az EU-s pénzből.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 22:24:32

@AK76: Én fél évet saccolok. De egy jogász mondta azt, hogy az elég ahhoz hogy pár főfideszest vezetőszáron hurcoljanak és azt százszor levetítsék az M1-en. Aztán jöhet egy előrehozott választás, a Fidesz meg lehet b se jut.

1ghost 2018.02.27. 22:25:45

Hát ez kurva jó!

A közvilágítási projektekben különösen érdekes, hogy Tiborcz István cége mennyire hanyagul követte el ezeket a csalásokat. A jelentésben több olyan történet is szerepel, amiből nagyjából az derül ki, hogy az Elios-t egyáltalán nem érdekelte, valaki felfedezi-e a csalásokat.

Persze, hogy nem, hiszen orbán jóváhagyásával történt. A lopott milliárdok elvégre az orbán családi kasszáját gyarapítják.

1ghost 2018.02.27. 22:27:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Hagy már azt a szarházi orbántrollt a picsába. Nem csak mocskos troll, aki a gazdájáért hazudik de még tetejébe segghülye is.

teéjesenmindegy 2018.02.27. 22:28:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ó hát persze. Azt hozzászámolják.
Ha a BKV vesz egy német buszt, akkor azt hozzászámolják bazmeg a német gdp-hez, nem a magyarhoz. Ez a legnagyobb kamu baromságotok, hogy bejön ennyi pénz, akkor miért nem annyival nő a gdp. Bruttó HAZAI Össztermék. Nem az amit megveszel németből.

teéjesenmindegy 2018.02.27. 22:31:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ja. Előrehozott választások, mi? Istenem, de hülye vagy bazmeg.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 22:57:42

@teéjesenmindegy: Látom az olvasás nem erősséged. :-)) Már rájöttél milyen hülye vagy és vagdalkozol. Ha elolvastad volna mi a GDP, akkor tudnád mi a nettó export és nem próbálnál kompenzálni frusztráltságod miatt. Leégtél öcsike, de nagyon. Szánalmas vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 22:59:39

@teéjesenmindegy: Látom azt sem tudod, mi az előrehozott választás. Egy parlament bármikor, egyszerű többséggel feloszlathatja magát és kiírhat új választást. Egyre jobban leégeted magad. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.27. 23:01:54

@1ghost: Nem hiszem hogy ez Orbán jóváhagyásával történt. Szerintem Lázár jó akart lenni a vejnél, nem gondolták át és megcsinálták az após háta mögött. Ezért Lázár drágán fog fizetni politikai értelemben.

gázóra ellenőr 2018.02.27. 23:06:30

@teéjesenmindegy: Ó te szegény! Kurt úrfi célkeresztjében vagy? Kösd föl a gatyádat! :-D
Ha német buszt vesznek, akkor az német export és a német GDP-hez hozzáadódik.
A magyar beruházáshoz is, viszont mivel import ezért levonódik a magyar exportból.
Viszont minden amit a metróba az importon kívül betettek, az mind nettó beruházás, vagyis a GDP része. Ha már szarrá aláztak a témában, legalább olvasd el amit idéztek a leégetésed végett!

teéjesenmindegy 2018.02.27. 23:20:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te szerencsétlen hülye. Tudom mi az előrehozott választás. És pont azért vagy fasz, mert ebben hiszel.

@gázóra ellenőr: És te miben mondasz mást mint én? Egy buszvásárlás vagy metróvásárlás pont ugyanolyan. Az egyik németben számít bele a gdp-be, a másik meg franciába. Ja, a beton az tényleg hazai. Kivéve, ha mondjuk a strabag csinálja. Meg német vezérlést építenek be, meg fasz tudja honnan hozott sínt.
És az uniós támogatások jó nagy százalékánál ez van. Pályázhatsz rézfaszúbagolygyártó gépre. Amit megvehetsz németből. Hű, mekkorát dobott ez a gdp-n, mi?
Akkor tulajdonképpen miről is pofáztok? Hogy az unió idead x összeget, de a hülye orbán nem annyival növeli a gdp-t.
A német miniszter elismerte, hogy ezzel a támogatásokkal saját maguknak csináltak jót, nem pedig a keleteurópaiaknak.

gázóra ellenőr 2018.02.27. 23:30:02

@teéjesenmindegy: Magyarázgasd csak! Baromira nem érted az összefüggéseket. Az itteni munka, beton,mégha a Strabag csinálja, akkor is a magyar GDP-hez adódik.
Küszködjél tovább!

A vita itt kezdődött köztetek.

" Tessék: százmilliárd metróra. Na, az hol jelentkezik a gdp-ben?"

Az összes többi a részedről már csak vergődés, mert az úrfi kéjesen szedett szét téged.

teéjesenmindegy 2018.02.28. 00:34:57

@gázóra ellenőr:
Miben te fasz? Mutasd, hol gyártanak metrót az országban. Irányítórendszert? Rajta.

csakegyvalaszto 2018.02.28. 02:44:52

@norbius: "A fenti eredeti kérdésem az ilyenekhez szól leginkább. Milyen diktatúráról beszélsz? Hol sérül a jogállam? Miért kell visszaállítani a demokráciát? A hétvégi ellenzéki győzelem tükrében is azt gondolod, diktatúra és egypártrendszer van az országban? Ha igen, miért? Konkrétumokkal, ha kérhetem. "
----
Elsősorban, az "ilyenek"-et kikérem magamnak!

A Fidesz a 2/3 után módosította az alkotmányt, úgy hogy az számukra (a legerősebben támogatott párt számára) a legideálisabb legyen. Fenntartja a demokrácia látszatát, ugyanis választások vannak 4 évente, de elérték, hogy nekik erősen lejtsen a pálya. Azt kell látni, hogy az erős és egységes pártok többnyire az egyéni (területi perszonális elv alapján) jelölteket nagyobb számban juttatják be a parlamentbe, amíg a kis pártok pártlistán a listás szavazatok alapján kerültek be. 2011-ben megváltoztatták a listás és az egyéni jelölt körzetek mandátumarányát, azaz korábban több képviselőt lehetett pártszimpátia alapján a listás szavazatokkal bejuttatni, most a 199-ből 106 képviselőt területi alapon egyéni választással lehet bejuttatni. Ez a kis pártoknak rossz, a nagy támogatottsággal és erős egyéni jelöltekkel rendelkezőknek jó. Átrajzolták a választókerületi határokat, hogy az egyéni képviselőjelölt választásokat lehetőség szerint mindet a Fidesz nyerje a várható erőviszonyok alapján (ezt Kövér László is elismerte). Megalkották a nyerteskompenzáció fogalmát, eddig az egyéni jelölt választások után a vesztes pártokra leadott szavazatok veszteskompenzáció miatt átment az országos listára, amit ezentúl a nyertes is megkap úgy, hogy a győzelméhez szükséges szavazat fölötti szavazatszámot megkapja a pártja listán. Ez is az erős pártot segíti a többiekkel szemben. Mindenki saját habitusa szerint ítélje meg, hogy szavazati jogot kaptak a határon túli magyarok (magyarországi lakcímmel nem rendelkezők), akiket az ellenzék nem tud elérni, viszont a kormány igen. 2014-ben valami ok folytán 128.378 voksolóból 95,49% a Fideszre szavazott. Február 15-i adatok szerint eddig az idei választásra a határon túli magyarok 415 ezren nyújtottak be kérelmet a névjegyzéki felvételre. Borítékolhatóan ez kb 3 mandátumot jelent a Fidesznek a választási részvételtől függően. A közmédia, amit közpénzből szponzorálnak mondjuk úgy erősen a Fideszhez húz, hogy már legyen teljesen nyomasztó a fölényük, a pártmegjelenés a kis pártoknál vagy az ellenzéknél kb 0, a sajtót nyomasztóan a kormánypárt uralja.
Alapvetően demokráciában élünk, a látszat megvan, de még a vak is látja, hogy nem ugyanazzal a feltételekkel indulnak a pártok.
Ami miatt nincs viszont jogállam, hogy fontos független állami felügyeleti szervekbe beültettek nyilvánvalóan pártembereket. Legerősebb nyoma ennek Polt Péter, aki 1993-ban lépett be a Fideszbe, 94-ben képviselőjelöltje volt, 2000-2006-ig legfőbb ügyész volt, majd 2010 óta ismét ő a legfőbb ügyész. Úgy kell elképzelni a pozícióját, hogy az Országgyűlést érintő ügyekbe kizárólagos hatásköre van, azaz nem indulhat semmiben nyomozás amíg ő jóvá nem hagyja. Így történhet meg, hogy bár a sajtó folyamatosan ontja magából ki a Fideszt érintő korrupciós ügyeket, nyomozás valahogy egyikből se indul. Tiszta jogállam. Hasonlóan működik a "független" MNB, NAV, de sorolhatnám.

csakegyvalaszto 2018.02.28. 03:11:36

@Magánvéleményem: "Nézzük meg alaposabban, mi a helyzet most:
- kvázi egységes kormányzópárt, frakciófegyelemben együtt szavazva
- szétforgácsolt ellenzék, bal-jobb megosztottsággal

Választás után:
- szétforgácsolt 60%-os kormányzó koalíció, ami nem pártkatonákból áll, a legkisebb törvénymódosítást is hosszú hónapok egyeztetése előzi meg
- egységes, a leghűbb pártkatonákból álló, minden 2/3-os törvényt egyként blokkoló destruktív ellenzék, akik a fityisznek megfelelő törvényeket támogatják, minden mást blokkolnak.
"
Játszunk el a gondolattal. Örülnék, ha az alkotmánymódosításhoz tényleg hosszú hónapok egyeztetése után nyúlnának bele. Alapvetően én nem szeretném ha sokáig kormányoznának együtt, csak ameddig szükséges. Amíg nem lesz egy tisztességes választótörvény, amíg tényleg függetlenek lesznek az állami ellenőrzési szervek, igenis el kell indítani a korrupció elszámoltatását, majd le kell mondani és kiírni egy választást. Ennél jelenleg én nem akarok többet, utána meg lehet választani azt a pártot aki megmondja hogy hozza rendbe az egészségügyet, oktatást, stb.

"Hogy ez a hétvégi győzelem mekkora lehetőség a mostani töketlen ellenzéknek!
Dek@rvajó lehetőségek vannak :-("

Szerintem se érdemli meg ez az ellenzék, mindenki most is csak a kicsinyes pártpolitikájával van elfoglalva, ahelyett hogy képviselnének egy szerintem nagy véleménytömeget. Közösen, mert máshogy nem megy. Nem tudok bennük csalódni se, mert az azt jelentené hogy egyszer bármelyiket is szimpatikusnak tartottam...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.28. 06:40:27

@taga20:

Nem jött össze a tegnapi seggtánc ested a CEU-romkocsmában, ezért vagy ilyen morci fiúcska?

Éhes Ió 2018.02.28. 07:40:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Pedig nagyon vártuk hogy megnézhessük! Még szerencse hogy mi ott voltunk egymásnak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.02.28. 09:34:22

@csakegyvalaszto: Szerintem kizárt, hogy 2/3-os törvény tudjon a mostani ellenzék módosítani, még akkor sem tudnának megegyezni, ha a fityisz 10%-ra szorulna vissza. Olyan mélységes ideológiai ellentétek vannak, ami kizárja a közös kormányzást, és a kompromisszumkészség kimerül egy-egy helyi "tarsunk be a fityisznek" stílusú összeborulásban, lásd HMvásárhely.

@Janossz: A mesterségesen alacsonyan tartott bérek, a megközelítőleg német árszínvonal mellett? És akkor azt rovod fel, hogy hova lesz a versenyképesség? A németországból nézve a magyar lakosság 80%-a gyakorlatilag nyomorog, és mindezt holmi versenyképesség miatt, csak azért, hogy a nyugati tőkés még gazdagabb legyen, és a magyar politikai elit a zsebét teletömhesse?
És mindez hogyan alakult ki? Csak nem úgy, hogy anno a rendszerváltás után szaré-hugyé privatizálták az ország iparát, amit a nyugati iparosok mellényzsebből kifizettek, majd expressz sebességgel leépítették a konkurenciát, a termelést megszüntették, a gyárakat raktárakká alakították, ahonnan terítik ország szerte a saját cuccaikat, természetesen azon az áron ahogyan odahaza is megteszik, sőt a műszaki cikkek jobbára drágábbak, mint néhány száz kilóméterrel nyugatabbra.

Gleccsertetű 2018.03.01. 21:22:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: hagyjad már a hülyeségeidet :))

szereted a pálinkát?

Sir Galahad 2018.03.02. 17:38:39

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Azt akarom mondani, hogy a pm meg a fideszes többség nem fog tudni kompromisszumra jutni, lásd pl. Esztergom Tétényi Éva idején. Aztán ezt a pm támogatói nyilván úgy fogják előadni, hogy a Fidesz rátámadt a saját városára, a fideszesek meg úgy, hogy a pm teszi ugyanezt. Tulajdonképpen mindegy is, ki honnan nézi, a lényeg az eredmény.

api99 2018.03.02. 18:21:38

@csakegyvalaszto:
"Egy XXI. századi modern állam nem képzelhető el stabil és demokratikusan működő intézmények nélkül, ahol a független hatalmi ágak ellenőrzik egymás működését, vagyis megvalósul a fékek és ellensúlyok rendszere."
"A következő országgyűlésnek egy arányosabb, a választó-polgárok akaratát sokkal jobban tükröző választási törvényt kell elfogadnia. Az új rendszer kidolgozása során a német modellt vennénk alapul, hiszen nem tartható fenn, hogy a választáson megjelent szavazók kevesebb mint felének támogatásával kétharmados többséget lehessen szerezni"
"Megkerülhetetlen az Alkotmánybíróság jogállamisági kapuőri szerepének megteremtése. Vissza kell adni a taláros testület megvont hatásköreit, hogy valóban betölthesse alkotmányos szerepét"
"Az Alkotmánybíróság megfelelő működéséhez azonban nem csak az intézmény megnyirbált hatás-köreit kell visszaállítani, hanem a megválasztott tagjai teljes politikai függetlenséget is biztosítani kell. Ennek megfelelően, a taláros testület tagjainak jelölése és megválasztása terén reformokat vezetünk be, amellyel elérjük, hogy csak valódi és fedhetetlen szakemberek legyenek alkotmánybíróvá választhatóak."
"A bíróságok számára olyan klímát kell biztosítani, hogy kizárólag a törvényeknek alárendelten, bármiféle befolyástól mentesen működhessenek."
"A bíróságokat érintő legfontosabb kérdésekben egy olyan autonóm szerv döntsön, amelyet a bírák választanak saját maguk közül, titkos szavazással."
"Elkerülhetetlen az ügyészségi rendszer teljes átalakítása, amelynek sarokpontja lesz az egész szervezet, és azon belül a tárgyaló ügyészek függetlenségének biztosítása. Megszüntetjük azt a „parancsuralmi” rendszert, amelyben az eljáró ügyésznek a legjobb szakmai meggyőződése ellenére is végre kell hajtania a felettese utasítását, amely nem egyszer a visszaélések melegágya."
" A legfőbb ügyész megválasztását olyan feltételekhez kötjük, amely alapján biztosítható a pártpolitikusok távoltartása a pozíciótól. Emellett fel fogjuk állítani a kizárólag a parlamentnek alárendelt Korrupcióellenes Ügyészséget, amely szervezet kizárólag a korrupciós bűncselekmények felderítésével fog foglalkozni, és külső kontrollt jelent majd az általános hatáskörű ügyészség működése felett is."
"Elkerülhetetlenné vált a vizsgálóbizottságok és parlamenti bizottságok előtt történő megjelenés el-mulasztásának szankcionálása. "
"A közpénztolvajok elszámoltatásának jelentős gátja a hűtlen és hanyag kezelés törvényi tényállásainak hibás mivolta. Meg kell teremteni a nemzeti vagyon (állami és önkormányzati vagyonelemek) kezelésével megbízott személyek fokozottabb büntetőjogi felelősségét. "
"Meg kell emelni a korrupciós bűncselekmények büntetési tételeit. "
"Felállítjuk a Közpénz-visszaszerzési Bizottságot, amelynek az ellopott pénzek minél nagyobb arányban történő visszaszerzése lesz a feladata"

csakegyvalaszto 2018.03.03. 20:49:56

@Magánvéleményem: "Szerintem kizárt, hogy 2/3-os törvény tudjon a mostani ellenzék módosítani, még akkor sem tudnának megegyezni, ha a fityisz 10%-ra szorulna vissza. Olyan mélységes ideológiai ellentétek vannak, ami kizárja a közös kormányzást, és a kompromisszumkészség kimerül egy-egy helyi "tarsunk be a fityisznek" stílusú összeborulásban, lásd HMvásárhely."
----
Mindkét "nagy pártnak" ugyanaz az érdeke, és a szavazóik akiket képviselnek ugyancsak egyet akarnak. Egyedül ennyi bennük a közös, de több nem is kell, nem kell dicsérniük a másikat, csak jelölteket visszaléptetni az esélyesebb javára egyes körzetekben. Ennyi szerintem beleférhet, főleg ha erről akár egy egyezményt/szerződést kötnek a választások előtt.
2/3-os törvényt konkrétan nem is kell benyújtaniuk, elegendő a NVB-n keresztül verni egy népszavazást, én aláírnék egy olyan kezdeményezést, hogy állítsák vissza az alkotmányt a 2010-es verzióra, illetve felsorolni az állami ellenőrzési/közjogi szerveket (pl. köztársasági elnök, legfőbb ügyész, számvevőszék, MNB, NAV, belügyminisztérium, stb), amely vezetői pozíciók betöltéséhez előírnák, hogy korábban egyik pártnak sem lehetne tagja/képviselője, illetve feddhetetlen előélettel kell rendelkeznie. Ennek hatására tömegesen lehet visszahívni összeférhetetlenség miatt a "fékek és ellensúlyok rendszerét" jelenleg pártpolitikai alapon felügyelő vezetőket. Én ezt a kezdeményezést aláírnám és meg is szavaznám, szerintem ezzel a legtöbben így vagyunk. Ezek után indulhatnak az elszámoltatások, független intézmények leválasztása a politikáról, és ki lehet írni egy új és demokratikusabb választást, ahol egyenlő eséllyel indulhat minden párt.

api99 2018.03.04. 20:02:24

@csakegyvalaszto:
Miért nem lehet azt megérteni, hogy a Jobbik ezt nem teheti meg?
A szavazói jó részét elveszítené, ha bárhol is visszaléptetne jelölteket azért, hogy nyerjen valahol egy mszp-s.
Nem tudom, hogy okos embereknek miért van vakfoltjuk ebben a témában?
.
Ha visszanézitek a blogot és a kommenteket, hosszú hónapokig úgy értekeztek itt (értelmiségi) emberek a lehetőségekről, variációkról, mintha a legerősebb ellenzéki párt a Jobbik nem is létezne és lehetne bármit is csinálni nélküle.
Szerencsére azt már sikerült itt felfogni, hogy létezik a Jobbik és megkerülhetetlen.
Most még azt kell belátni a t. társaságnak, hogy a visszaléptetés egymás javára, arra alkalmas lehetne talán, hogy a fidesz 2/3-át megakadályozza. De ez is csak talán, épp egyes jobbikosok ilyen esetben történő átszavazása miatt (lehet még rosszabbra jönne ki a helyzet)
Ez a stratégia nem jó kormányváltásra.
Egyetlen lehetőség erre, ha mindkét szavazat a jobbikra megy. A jelenlegi szavazói körön felül kb. 500ezer balosnak kellene országosan a jobbikra szavaznia és a fidesz letaszítható a kormányból.
Minden más szavazat (érvénytelen szavazat, vagy nem szavazat) azt okozza, hogy újra a fidesz alakít kormányt. Egyszerű matek..

csakegyvalaszto 2018.03.04. 22:44:52

"A szavazói jó részét elveszítené, ha bárhol is visszaléptetne jelölteket azért, hogy nyerjen valahol egy mszp-s.
Nem tudom, hogy okos embereknek miért van vakfoltjuk ebben a témában?"
-----
Abban pedig neked van vakfoltod, amit én mondok, a jobbik mindenképpen elveszíti a szavazóinak jelentős részét attól függően hogy dönt. Ha nem jut konszenzusra az ellenzéki pártokkal a nem szélsőséges értelmiségi táborát veszti, ha leül tárgyalni, akkor a szélsőséges elemek szavaznak át a Fideszre.
Felteszem a kérdést, akkor mire volt jó a néppártosodás, ha most amikor villantani kellene az értelmét nem történik semmi, és akkor amikor a Fidesz elkezdte (ma is ezt csinálja) megszólítani a szélsőjobboldali szavazókat, miért nem licitálta túl Orbánt, egyben tartva a teljes szélsőjobbos tábort?

Sok értelmiségi és nem szélsőséges ember állt közéjük a néppártosodás miatt lehetne reális rendszerváltó erő, de egyedül nem fogja megverni a fideszt se, nemhogy a fideszt és a többi ellenzéki jelöltet. Baromi magas a nem biztos pártválasztók száma, történelmi lehetősége van a jobbiknak őket megszólítani, de azzal, hogy elveszi tőlük az esélyt a kormányváltásra nem fogja. El kell felejteni, hogy egyedül kormányt alakít, erre tetszik-nem tetszik csak az ellenzéknek együtt van esélye, de egyre jobban tartunk afelé, hogy nem lesz ebből semmi. Márcsak azért se, mert olyat kellene csinálni a választóknak, aminek itt nincs kultúrája: Nem meggyőződés, hanem egy logika alapján kell szavazni. Stratégiailag benne van a Fidesz legyőzése a választáson, de ehhez a stratégiához nincsenek meg a feltételek az ellenzéknél. Az viszont biztos, hogy rohadt egy további 4 év vár ránk, ha a Fidesz akár egyszerű többséget is szerez.

Visszatérve a kérdésedhez: Mivel jár jobban a jobbik,
-ha elveszíti a szélsőjobboldali szavazóinak egy részét, de megtartja a közép/jobboldali szavazókat és jelentősen növeli a biztos pártválasztói számát a bizonytalanokkal, akiket pont azzal szólít meg, hogy kompromisszumot vállal,
- vagy nem kér új választókból, hagyja elmenni a nem szélsőséges szavazóit, és megmarad egy szélsőjobboldali pártnak?
Én a helyükbe azt, hogy Te átszavazol a másik pártra egy fájó, ám de szükséges veszteségnek élném meg, és ezzel a húzással jelentősen 30% fölé tolnám a párttámogatottságot. De ugye nem én vagyok a döntéshozó...

api99 2018.03.05. 20:50:31

@csakegyvalaszto:
Ha összefogna a ballib pártokkal, lejjebb menne a támogatottsága. A néppártosodással nem nyertek sokkal többet, mint veszítettek. A mai napig rengetegen ódzkodnak ettől a párttól a múltja miatt. Nos, ez nem fog változni. Akit lehetett megnyerték ezzel. Visszaléptetésekkel is ők jönnének ki rosszabbul.
Én jónak tartom azt a politikát, hogy igyekszenek az illetékesek a választókat közvetlenül megszólítani - ha be tudnának szerezni kb. +500ezer szavazót ballib oldalról, meglenne a kormányváltás. MINDEN más esetben marad a fityisz.
süti beállítások módosítása