B1 blogcsalád



Hazaárulózott a fideszes jelölt, amikor lebukott a romániai fiatalok ingyen dolgoztatásával

2018. február 25. - Mr Flynn Rider

Határon túli fiatalokat használt fel egy fideszes jelölt, hogy neki gyűjtsenek aláírást. Ingyen.

boldog_istvan_mezotur_fidesz.jpg

Erdélyi fiatalokkal gyűjtet aláírásokat, címeket és neveket Boldog István mezőtúri fideszes képviselő – buktatta le a Hír TV a politikust. A tv felvételein látszik az is, ahogy

a határon túli fiatalok nem is a választási iroda által hitelesített ívekre gyűjtik a címeket és telefonszámokat, ugyanis a politikusnak már összegyűlt a megfelelő mennyiségű aláírása az induláshoz.

A HírTV riportere a mezőtúri piacon szóba elegyedett a fiatalokkal, akkor először tagadták, hogy erdélyiek lettek volna, majd végül egyikük elárulta, hogy Udvarfalváról származik, de azt mondta, hogy ezt nem mondhatná el. 

– Nem szolnoki vagyok.

– Nem szolnoki? Honnan valósiak?

– Udvarfalva. Az egy kis falu. Az Erdélyben van.

– Erdélyből jöttetek segíteni? Nagyon elkötelezettek.

– Nem ő szolnoki. Most már mindegy. A lényeg, hogy nem mondhassuk el, na.

– Ja, nem mondhatjátok el?

– Nem mondhassuk el, azért. Hát ebből azért, a mondhassukból már rájön, aki már járt arrafele. Aztán vannak itt székölyök is, akik á betűsen beszélnek – mondta az egyik aláírásgyűjtő.

A tv-nek azt is elmondták, hogy önkéntesek, pénzt nem kapnak, csak szállást és ellátást, illetve jókat buliznak. Szállást a mezőtúri kollégiumban kaptak, ami az önkormányzat tulajdona. Elmondásuk szerint

32-en gyűjtenek aláírásokat három hétig.

A tv számításai szerint, amennyiben a teljes árat kifizeti a fideszes politikus, akkor csak a szállásuk 2,3 millió forintba kerül.

Természetesen a HírTv megkereste a fideszes politikust is, aki felháborodott, elismerte, hogy neki is gyűjtenek aláírásokat, majd hazaárulózni kezdett magyarázat helyett:

"Nézze, nem nekem gyűjtik az aláírásokat kizárólag, hanem a Minority Safepackre, ez egy magyar ügy. Hazaáruló televízió, akik bevándorlókkal akarják ellepni Magyarországot, meg akarják szüntetni a magyar kultúrát, önöknek nem nyilatkozom.”

Boldog István 2010 óta fideszes országgyűlési képviselő, 2014-ig Kétpó polgármestere is volt; az egyik legaktívabb képviselő a Facebookon. Részletesen beszámolt a disznóvágásos erdélyi útjáról is, a kampányban pedig előszeretettel fotózkodik a fiatal aktivistákkal, akik Balog Zoltánnal közösen tartott fórumon is jelen voltak.

A riport minden bizonnyal legmellbevágóbb része az, amikor megjelenik egy román rendszámú kisbusz mellett egy férfi, és a Hír TV riporterének szegezi a kérdést, hogy Izraelben vannak-e, majd a fiatalok kisbuszát követve, Allah akbarozva távozik.

Mindez sokat elárul a Fidesz antidemokratikus módszereiről és szélsőjobbra tolódásáról: ahogy a lebukásra egyből hazaárulózás a válasz (nincsenek érvek, csak gyűlöletkeltés), ahogy a választásokon a fideszes jelölt minden stiklit megengedhet magának, illetve a gyanútlan határon túli fiatalok kihasználása, akik ingyen dolgoznak neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2313696672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kettős mérce 2018.02.25. 11:09:23

32-en gyűjtenek aláírásokat három hétig
. A tv számításai szerint, amennyiben a teljes árat kifizeti a fideszes politikus, akkor csak a szállásuk 32 millió forintba kerül.

Jó drága szállás lehet ahol 20 nap 1 milla főleg koleszban
legalább ami sima matekkal ellenőrízhatő abban ne hazudjatok...

naugyemegmondtam 2018.02.25. 11:26:03

kettős mérce+
Ne hazudj, hanem az adásban mondottakat hűen állítsd. Nem 32 milliót hanem 2,3 milliót. Mellesleg nem az igazi probléma.

Dinkainka 2018.02.25. 12:18:29

@kettős mérce: Buktál matekból?:-))) 2,3 millió osztva 32-vel! Szerintem te is Farkas Flórival jártál egyetemre!(Szerintem, ő moslékért!)

yczimi 2018.02.25. 14:09:38

Kb. 3600.- Ft/fő/éj a szállás. Buli+ellátás= ?

Toportyán Zsóti 2018.02.25. 16:08:12

@kettős mérce: Matek nem megy illibsi tolvajcsaládtag.

Toportyán Zsóti 2018.02.25. 16:11:18

Hazaárulózó hazaáruló,minimális tudással sem rendelkezik szegény tolvajcsaládjáról,g csuti főni a legfőbb terrorista-náci-maffiatag betelepítő.

kettős mérce 2018.02.25. 16:39:59

@naugyemegmondtam: @Dinkainka: Gyorsan sunyiba kijavították a cikket:)

2018.02.25. 16:52:09

Szélsőjobbra tolódásáról? Azt se tudják, mi az. Ha nem lennénk EU tagok, már rég eltűnt volna mindenki, aki ellenszegül. Csakis azért szélsőjobb és nem szélsőbal, mert a főnök annak idején hirtelen konzervatív lett. A jobbágyoktól is érdemes lenne megkérdezni, emlékeznek-e arra, amikor még polgárok voltak.

rovid 2018.02.25. 17:18:34

működik a sorvezető! önálló véleményre képtelen egyedek! csak amit habony-havasi-rogán leír!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.02.25. 17:40:37

Piszok szemét Orbán. Ezeknél Kádár is sokkal különb volt. SZEMETEK.

meszena 2018.02.25. 18:46:25

Mi a gond az önkéntes segítőkkel? Nincs igazi téma, hogy ilyen mondvacsinált dolgokat kell előhozni?
A Hírtv meg a balliberális pártok és jobbik szócsöve lett. Így a migráns rajongó (magukat civileknek nevező) szervezetek szócsöve is. Egyéni megítélés kérdése, hogy ezt minek tekintjük. Boldog Istvánnak karakteres véleménye van.

Pista Sagemono 2018.02.25. 19:09:55

Aki próbál utánanézni a valóságnak az hazaáruló. No és ez az alak a polgármester.
Hoznék még én bevándorlót, orvost, sporttolót, csokoládégyárost, vagy akár mezőgazdasági munkást, csak hát az istennek sem akarnak itt maradni.
Miért maradnának, hamár a magyar fiatalság is elmegy az országból.

ZX 2018.02.25. 19:32:52

@meszena: a legnagyobb migránsrajongó itt az országban a csúti geci. Kezdve a 18.000 kötvényessel, majd az 1300 soros-terbessel, végül a több tízezer ukrán nyuggerrel, maffiózóval, terroristával és kamu szavazóval. De majd áprilisban mindenki eldöntheti, hogy magyar-e vagy hazaáruló fideszgeci.

Dr.Démonmac1 2018.02.25. 19:34:16

@kettős mérce: Nem megy a matek? Vagy az értő olvasás? Esetleg mindkettő?
2.3 milla az nem 32.

Bence László 2018.02.25. 19:34:54

ez a migráncsozó okfejtés már annyira szánalmas, annyra bizonyítja, hogy a vitaképtelen, minden ostobaságot elfogadó fidesshívőkkel n incs értelme tényekkel, valós eseményekkel vitázni, hogy nem fárasztom magam. Aki vakon hisz, az nem gondolkodik.

Emmett Brown 2018.02.25. 20:16:53

Remélem az origón majd azért tudósítanak a dicsőséges Hódmezővásárhelyi eredményről.

Alhazred 2018.02.25. 20:25:39

ez a boldog eséllyel közte van a tíz legegyügyűbb ember között, aki valaha átlépte a parlament küszöbét, és most szájbabaszottul diplomatikus és finom voltam.

2018.02.25. 21:00:10

Na, a román fideszesek besegítenek a rablóbandának. Ezek az együgyű taplók Ceausescu elvtársat is szolgálnák, ha feltámadna.

2018.02.25. 21:24:41

Na fityisz droidok.
Itt az első pofon Hódmezővásárhely tekintetében.
Tudom, most jön a duma, hogy ez "csak" egy polgármesteri választás, meg egyébként is.
Bezzeg ha a Fityiszes nyert volna, akkor hurráznátok itt, mint kisdobos a mókus őrsben, november 7.-én.

Valljátok be, ez most cumi lett!

rasztaszív 2018.02.25. 21:26:39

@Látens Inszinuáció: és nem kicsi.kemény hetek elé néznek a fideszes propagandisták...:)

BiG74 Bodri 2018.02.25. 22:19:01

Vivát Hódmezővásárhely!

1ghost 2018.02.25. 22:29:18

Hát itt meg mi a fasz történt? Hódmezővásárhely nem csak Lázárt ütötte ki, hanem a bérhazudozó hitvány orbántrollokat is?

BiG74 Bodri 2018.02.25. 22:31:19

@1ghost:
Várják a parancsot, mit kell szövegelni. Alja banda!

rasztaszív 2018.02.25. 22:32:38

@1ghost: majd csak figyeld,ahogy jó előre átcsapnak sivalkodásba,hogy őket itt el akarják számoltatni.

Indriq 2018.02.25. 23:06:19

azt nézzétek majd meg, hogy ennek láttán hogy fog a kubaszov és habony művek rákapcsolni.... Göbbels hátulgombolós lesz ezekhez képest. (persze mindent az adófizetők pénzéből fogják állni )

BiG74 Bodri 2018.02.25. 23:22:12

@teéjesenmindegy:
Nem akarom kisebbíteni az eredményt! Gratulálunk! Mind a 454 fityiszre szavazó állampolgárnak Kiskunhalason!

teéjesenmindegy 2018.02.25. 23:32:39

@BiG74 Bodri: Mondom: Gondolom mind...

Egyébként akkor most demokrácia van, vagy nincs demokrácia, hogy nyert a fidesz ellen a független?

BiG74 Bodri 2018.02.25. 23:38:27

@teéjesenmindegy:
Ha ebből áll a demokrácia, akkor van! Örülsz?

teéjesenmindegy 2018.02.25. 23:49:28

@BiG74 Bodri: Miért ne örülnék? Én két hete meg két hónapja meg két éve is úgy éreztem, hogy demokrácia van, ti mondtátok folyamatosan, hogy nincs. Most meg akkor hirtelen megint van?

BiG74 Bodri 2018.02.26. 00:05:22

@teéjesenmindegy:
A baj ott van, hogy bármit is mondhatunk, mi neked csak bérrettegő, libsibolsik leszünk, akik mellesleg hazaárulók is. Nem fogod, vagy akarod érteni, hogy miről is beszélünk. A másik blogon épp aggódik mókatársad, hogy ha lesittelnek egy csomó fityiszest, akkor ki fog képviselni két millió embert. Túl azon, hogy nevetséges a dolog, megkérdezném, hogy eddig a nem fityisz szavazókat ki képviselte, vagy hallgatta meg? Minden szinten, mindenhonnan fityisz mantra, túltolva, undorítóan eltúlozva. Mindenhová fityisz párttársak berakva, akik mindenen keresztülnéznek ami nem fityiszes. Selmeczi gabriellák, bayerek, és zsírdisznók mondják a tutit a pofánkba hazudva. Ez a demokrácia döglödik, és a fidesz és lopbánjai miatt.

nu pagagyí 2018.02.26. 00:26:53

Jellemző történet egy erkölcsileg nulla párt napi gyakorlatából. A lopott közpénzből kiszolgáltatott embereket vonnak be illegális machinációikba és még hazudozásra is kényszerítik őket. A Fidesz választótábora a lopásban érdekelt pár ezer főn kívül, gyakorlatilag már csak baksisért vásárolt emberekből áll. Ha nem akarjuk, hogy morálisan tönkre menjen az ország, itt lenne az ideje, hogy megszabaduljunk ezektől a korrupt, pökhendi, műveletlen mocskoktól.

teéjesenmindegy 2018.02.26. 01:00:18

@BiG74 Bodri: "Túl azon, hogy nevetséges a dolog, megkérdezném, hogy eddig a nem fityisz szavazókat ki képviselte, vagy hallgatta meg?'
Gondolom az ellenzék. Jaj, a bájerzsóti... és az inverzével Bolgárúrral mi van? Az nem hazudik? Nem a saját világnézetét tolja?

Soha az életben nem állt még ilyen jól az ország. Kurvára remélem, hogy nem kapja meg megint a ballib a hatalmat, hogy ujra szétbassza. És leszarom Mészárost, pont ugyanannyira mint a balos milliárdosokat

BiG74 Bodri 2018.02.26. 01:14:11

@teéjesenmindegy:
Nem tudom mit értesz ballib alatt. De én annak is örülnék, ha összellenzéki összefogással olyan jobboldali, akár volt fideszes politikusok regulázhatnák meg a fidesz túltolt szekerét, akik valójában jelentették a fidesz szellemi hátországát.

megamedve 2018.02.26. 05:54:03

@teéjesenmindegy: ez a baj veletek. A hozzád hasonló egybiteseknek csak a ballibsiség létezik alternatívának. Az már eszedbe sem jut, hogy jó lenne a csuti geci,ha nem lopna ennyit ő, meg a saját lábon álló családja, és a sleppje. Az elmútnyócév előtti elmútnyócévben a nemzeti lopás rendszere kismiska sem volt ahhoz képest, ami most volt.

n3spr3ss0 2018.02.26. 05:57:40

Gecik már külföldiekkel gyűjtetik az aláírásokat,mert itthon fogytán vannak a megvehető hívek.

n3spr3ss0 2018.02.26. 05:58:58

@teéjesenmindegy: Oszt miben áll jól ennyire az ország? Abban hogy már az egész világ az ellensége?

jotekony koc 2018.02.26. 08:52:28

@meszena:
Külföldieket hoznak az országba, hogy a magyarok ellen felhasználják őket ?

Nincs ezzel semmi más gond, mint hogy hazaárulás.

jotekony koc 2018.02.26. 08:56:31

@BiG74 Bodri: A fidesz szellemi hátországa a börtönviselt futballhuligánok és savazók tömege.

jotekony koc 2018.02.26. 08:58:17

@nu pagagyí: Ennek az országnak már régen nincsen morálja, és csak a fideszbűnöző az idelája.

jotekony koc 2018.02.26. 08:59:53

@BiG74 Bodri: Ez már nagyon régen nem demokrácia. Úgy kábé 10 éve.

jotekony koc 2018.02.26. 09:01:31

@kutyás majmok népe: ...Fideszbérenc román ügynökök a magyar nép ellen.

teéjesenmindegy 2018.02.26. 10:16:25

@megamedve:
NA, akkor mesélj te sokbites! Mi az alternatíva? A jobbik? Rémlik az Szdsz? A maga 5%val gyakorlatilag mindent kizsarolt. Ha liberálisok benne lennének a kormányba ugyanazt csinálnák.
Mert nekem van egy sejtésem, hogy mi történne, ha megnyernék áprilisban összefogva. Az életben nem egyeznének meg de semmiről. Programja ugye egyiknek sincs, de a világnézetük alapján teljesen mást képviselnek.
Szóval az összefogott kormány mit csinálna? Mondjuk Pakssal. Mondjuk az eu-val. Mondjuk a migráncsokkal. Mondjuk a cigókkal. Mondjuk az adózással.
Németországban fél éve nincs kormány, Belgiumban évekig nem volt. Ők kibírták. A forint kibírja?
Hagyjuk már a baromságot, hogy kiírnak új választást. Nem fognak.

ZX 2018.02.26. 13:15:32

@teéjesenmindegy: a fidesznek mi a programja? Már azonkívül hogy stopsoros, aminek értelme pont nulla, mert egy agyament baromság. Persze aki nem akarja az nem is fogja megtalálni az ellenzék programját, márpedig a fideszesek nagyon nem akarják. Az meg külön vicces, hogy ti mindenki másnál jobban tudjátok mit fog a másik csinálni ha hatalomra jut. De ez a félelemkeltés már vásárhelyen sem jött be.

megamedve 2018.02.26. 17:26:22

@teéjesenmindegy: mit várnék az új kormánytól?
Nem túl sokat.
Ne ilyen látványosan, és ne ennyit LOPJON.

Palli madár 2018.02.27. 12:37:49

@kettős mérce: Megtanulhatnál számolni, vagy lehet, hogy a szöveg értelmezési problémáid vannak!

Ezért segítek 2 300 000,- Ft (szállás összes ára ) / (32 (ennyi ember jött Erdélyből) * 20 nap (egy ember 3 hét azaz kb. 20 napot van itt) )

Leírom magyarázó szöveg nélkül is 2 300 000,- Ft / (32 * 20) = 2 300 000,- Ft / 640 =
= 3 593,75 Ft azaz kerekítve 4 000,- Ft

Tehát egy embernek egy napi szállása 4 000,- Ft, 20 napi szállása 80 000,- Ft

80 000,- Ft <> 1 000 000,- Ft
süti beállítások módosítása